Békés, 1904. (36. évfolyam, 1-52. szám)

1904-02-14 / 7. szám

1904. február 14. BÉKÉS 5 Halálozás Baranyik Mihály nyugalmazott csen- dőrörmester Baranyik Ignácz államépitészeti iroda tiszt testvéröcscse e hó 12-én hosszas szenvedés után Gyulán elhunyt. Eljegyzés. Zoltán Ferencz mezőberényi uni­tárius tanitó eljegyezte Hódmezővásárhelyen Szaba­dos Jolánt. A békéscsabai kereskedők társulata folyó hó 7-én erkölcsileg és anyagilag egyaránt szépen sike­rült hangversenyt és tánczvigalmat rendezett a vigadóban. A hangverseny nyitányául Sailer Gyula Vörösmarty Mihály Szép Ilonkáját szavalta el. Rosenthal Mariska zongora játéka mellett. Ezután a „Monna Vanna“ paródiáját játszották el : Baumann József, Holler Dezső, Kliment János és Ambrózi Béla. Zöldy Márton fővárosi iró, Csaba szülöttjé­nek felolvasása elmaradt, helyette Singer Lajos ol­vasta fel „Rózkapcsos Biblia“ czimen, Csaba köz­ség múltjából merített elbeszélését. A szereplőket a hálás közönség tapsokkal és lelkes éljenzésekkel honorálta. Hangverseny után Csaba szép hölgyei ügyes tablókét produkáltak, majd reggelig tartó tánczvigalom fejezte be a sikerült estélyt. A táncz- mulatságban résztvettek. Asszonyok : Balog Gyulám', Porjesz Mihályné, Weisz Miksáné, Klein Gusztávné, Rész Herrnanné, Iíriener Jenőné, Fischer Salamonná, Klein Jakabné, Engel Lajosné, Engel Tivadarné, Pollák Mórné. Leányok: Rosenthal Margit (Gataja), Kerényi Böske, Laszki Etel és Olga, Lővy Margit, Szarnék Giza, Weisz Olga, Kugel Adél, Kulpin Róza, Rosenthal Mariska, Reisz Irén, Rasofszky Erzsi, Tevén Frida, Mádai Blanka (Gyoma), Sonnen­feld Margit, Ubrin Mariska. Mezöberényben a polgári kör folyó hó 6-án tartotta szokásos farsangi tánczvigalmát, mely ez úttal is igen jól sikerült. A mulatságban résztvet tek. Asszonyok : Bezzeg Jánosné, özv. Császár Mihályné, Domanek Istvánné, Gaál Jánosné, Ku- czián Dánielné, Kőbőr Rudolfné, özv. Kulich La­josné, Marek Jánosné, Polacsek Jánosné, Szerető Imréné, Tar Lajosné, AVolf Pálné, Vethi Béláné, Leányok : Beleznay Mariska, Boldis Mariska, Kiss Ilonka, Kuczián Zsuzsika, Kulich Lujza, Marek Mariska, Mészáros Mariska és Juliska, Nagy Gizi, Polácsek Mariska és Gizi, Tóth Mariska. A békési ipartestület műit hó 31-én tartóit évi közgyűlésén elnökül Hencz Antalt, alelnökü) Varga Gábort, pénztárnokul Végh Lajost válasz tóttá meg. Az egyletnek az elmúlt évben 396 ren­des tagja volt. Öngyilkosság. Szarvason Csesznák Mihály tanyai lakos e hó 6-án ismeretlen okból főbelőtte magát. Postásbál Szarvason Sikerült mulatságot ren­deztek a szarvasi postatisztviselők gyertyaszentelő napján a szarvasi központi szállodában, melyen Szarvas város intelligencziája csaknem teljes szám­ban látható volt. Az estélyen különösen tetszett egy tréfás kettős jelenet, melyben két levélhordó postai intimitásokat hoz színre sok humorral és kedélyességgel fűszerezve. Volt azonkívül postás­kupié s főleg táncz virradtig. Szerelmesek harcza. Csabán Maján Tódor csizmadia és Vidovonyecz Pál szabó egy leányért epedtek s egyaránt udvarolgattak Valach Ilonká­nak. Ilyen módon kitört a féltékenység a vetély- társak között, mely a múlt vasárnapi bálon a „jegyzékváltás“ diplotnácziai műveletét mellőzve, nyílt harczban tört ki s a csizmadia úgy beledöfte a dikicset a szerelmes szabóba, hogy az nem egy hamar fog mértéket venni a részletfizetésre dol­goztató kuncsaftoknak. A derék szabónál nem lévén olló, hogy leszabdalhatta volna a vitéz csíz madia fülét, elégtételt a törvény előtt fog venni a bősz Othellotól. Hűtlen Cselédek. Sténgl József csabai lakos hosszabb időre elutazván, a magára hagyott ház őrizetét cselédeire. Seres Julianna és Schriffert Bertára bízta, kik úgy feleltek meg e bizalomnak, hogy gazdájuk távollétében valósággal kifosztották a házat mindenből, a baromfiállományt elkótya­vetyélték, a kamarát kifosztogatták. — A hazatérő gazda a pusztulás szomorú képét látta a házban s feljelentette a hűtlen 3áfárokar. A gyulai csizmadia ipartársulat által folyó hó 7-én Ludvig József vendéglőjében rendezett táncz- vigalom a legjobban sikerült mulatságok közé sorol­ható, úgy a megjelentek nagyszámánál, mint a mu­latságon uralkodó általános jó kedélynél fogva. Ez erkölcsi siker mellett anyagi haszna is volt a mulat­ságnak, amint azt a lapunk más helyén közölt nyilvános számadás feltünteti. A négyeseket 60 pár tánczolta. A tánczvigalom a legjobb kedv mellett, reggelig tartott. Jelenvoltak asszonyok: Ludvig Józ8efné, Joó Dánielné, Hölczer Kálmánná, Heislei Mártonná, Szabados Jánosné, Szabó Antalné, Erőnél Józsefné, ifj. Szabó Antalné, Burda Antalné, Gój Istvánná, Hévízi Perenczné, Diószegi Jánosné Gyepes Jakabné, Ordó Györgyné, Bányász Györgyné Ilich Perenczné, Gremsperger Pálné, Bene Jánosné Szabó Jánosné, Varnyu Mihályné, Pecz Gyuláné Gremsperger Jakabné, Csúr Istvánná, Kolozs Petemé, Hanusz Józsefné, Burda Istvánná, Hajdi Gáborné, Braun Jánosné, Mülek Józsefné, Paulil Istvánná, Merza Ignáczné, Steigerwald Ádámné Néveri Antalné, Néveri Istvánn , Palányi Perenczné Junászka Mihályné, Junászka Károlyné, Gáspá Józsefné, ifjú Szabó Jánosné, Krizsán Andrásné Bene Andrásné. Parlag Péterné, Képiró Lajosné Oláh Máiyásné, Pr'drich Perenczné. Leányok : Góf Etelka, Szabados Teréz, Burda Mariska, Hölcze Annuska, Ordó Rózsika, Hölczer Teruska, Hölczei Ilonka, Erdődi Mariska, Hevesi Jolánka, Gyepei Teréz, Bányász Mariska, Ilich nővérek, Lelik nővé rek, Hanusz Mariska, Néveri Erzsiké, Puczki Erzsiké, Gremsperger Rózsika, Mózer Rózsika, Sa Róza, Merza nővérek, Junászka nővérek, Kneife Mariska, Junászka Rózsika, Krizsán nővérek, Ben Erzsiké, Ludvig Annuska, Ludvig Mariska, Ludvij Annuska. Nyilvános számadás a gyulai csizmadia ipar társulatnak folyó hó 7-én rendezett tánczvigalmá ról. Bevétel 248 korona 34 fillér, kiadás 167 koron 25 fillér, maradvány 81 korona 09 fillér. Pelüifizet tek : Ludvig József 20 korona, AVolfner Gyula é társa (Budapest) 5 korona, ifj. Marscbal Jáno (Szarvas) 4 korona, Neumayer Lipót (Budapest) : korona, Sleikó Mihály (Szarvas), Ludvig Józse 2—2 korona, Pumucz János 1 korona 20 fillér Yiczián Pál. Néveri Károly, dzabó Antal, Néver István, Góg Béla. Somogyi János, Dermencsi János, Kiss Károly, Fridiik Perencz, Uferbac Rezső, Gremsperger Pál, ilajdu Gábor, ifj. Junászk Mihály, Varjú Mihályné, Junászka Mihály, Gajoczk Géza, Dászkál György, Csete Pál, Tóth János, ifj Balázs János, Demkó József 1—1 korona, Gáspá József 60, Joó Dániel, Puczkó Imre, Tóth Gyula Gáspár István, Néveri Károlyné, Bakóh György Baranyi László 50—50 fillér, Balázs István, Bányás Györgyné, Szabó János, Szabó József, Csűr István Varjú Mihály, Braun János, Mülek József 40—41 fillért, Diószegi Jánosné, Oláh Mátyás, Berge Mátyás 20—20 fillér. Kegyes adományukért e helyei is köszönetét nyilvánít a rendező bizottság Bútorgyár részvénytársaság Csabán. A Reis és Porjesz-féle bútorgyár részvénytársasággá alaki tása ügyében Dr. Lukács György főispán elnöklet alatt fekruár ll-éu tartották utolsó ülésüket az ala pitók s elhatározták, hogy a bútorgyárat 12800 korona értékben veszik áts ennek fejében a ezégne 640 tönsrészvényt adnak, — az uj részvénytársasá, czime lesz: „magyar bútorgyár részvénytárság“ az alakuló közgyűlést február hó 18 napjára hivtá egybe. Felolvasó estely Gyomán Békésvármegy Közművelődési Egyesületének gyomai bizottság január hó 31 én délután 5 órakor — a városház dísztermében — felolvasó estélyt rendezett, amel alkalommal Augenfeld Miksa „A szépről“ értekezet amely értekezés magába foglalta mindama fogalma kát, melyeket általánosan mondani, vagy gondolr lehet. Kemény Gyula, Arany Jánosnak „A fülemile czirnü humoros költeményét szavalta el s kedélye előadásával általános derültséget keltett. Szói Perencz „Az iskolai és családi nevelésről“ tartol előadást. Előadásában igen sok tanulságos és meg szívlelhető igazságot mondott el, de különösen családban igen gyakran előforduló ferde neveiéi módokat ostorozta. A jelen volt nagy közönség mindenik előadót töbszörös éljennel jutalmazta. A A legközelebbi felolvasás ma, vasárnap délután fél 6 órakor fog megtartattni, melyen dr. Eisler Vilmos, Urményi Lajos és Beinschroth Márton fognak sze­repelni. Pofozkodás az étteremben. Az orosházi „Alföld“ szálloda étterem múlt vasárnapi vendégei nem min­dennapi látványosságnak voltak tanúi. A rendes billiárdozó közönség is abbahagyta a karambol­partit a szokatlan látványra, midőn két jól ruház- kodó gentleman, az orosházi társaság két ismert alakja összekapaszkodott. Rövid pár szóváltás után, olyan két hatalmas pofon cserdült végig az egyik ur ábrázatán, hogy csak úgy zengett bele a nagy terem. Természetesen a pofont dulakodás követte, amelyben többen békitő kísérlettel bele- elegyedvón, olyan „kézi tusa“ kerekedett hirtele- nében, hogy egy attakirozó huszárszakasznak be­csületére vált volna. Az attakban a legyőzött S. buzakereskedö lett, ki több pofon és rúgás nyo­mait viselve és bosszút lihegve, hagyta ott a „katalanumi“ harezmezőt. Az ügynek természetesen „folyt, köv.“ Öngyilkosság. Békésen Varga Mihály hosszas betegsége fölötti elkeseredésében borotvával elmet­szette a nyakát s meghalt. Örömhír a tiidőbajosoknak. Sok fáradság után a vegyi iparnak sikerült oly gyógyhatású szert találni, melyeit méltán nevezhetünk a tüdőbajosok gyógyszerének. A »Sirolin« kellemes szagu és izü syrup, mely teljes ártalmatlansága mellett kiváló gyógyhatással bir. A szernek már rövid használata után szűnik a köhögés, kevesbedik a köpet, múlik az éjjeli izzadás és mellfájás, javul az étvágy és a testsúly gyarapodása észlelhető. Talált ló. Folyó hó 7-én reggel, Gyulán, az Első-utczában 1 drb sötét pej, kancza ló tatáltatott; igazolt tulajdonosa a rendőrkaptányi hivatalnál átveheti. Talált tárgy. A múlt hónap 27-én Gyulán, az Aradi-uton egy 4 ágú vasvilla találtatott; igazolt tulaj­donosa a rendőrkapitánya hivatalnál átveheti. Az Orosháza városi vörös-kereszt választmány múlt évi tevékenységét feltüntető évi jelentés adatai pezsgő egyesületi életről a a jótékonyság nemes versenyében elért kiváló sikerről tanúskodnak. Volt a választmánynak 12 alapitó, 20 huszkoronás és 282 kétkoronás évdijas tagja s 4898 kor. 49 f. vagyona. Elnökei : Perger Józsefné, Sál János; jegyző : Bázár Gyula ; pénztárnok : Talányi János. A választmány az 1903. évben 1 közgyűlést és 3 választmányi ülést tartott. Egy tombola estélyt erkölcsi és anyagi sikerrel. A tagok közül meghalt 4, eltávozott 2 s belépett 20 ujtag, Karácsony ünnepén a nemes áldozatkézségtől áthatott választ­mány 156 gyermeket és pedig 79 fiút és 77 leányt ruházott fel s e czélra 845 koronát áldozott. Ado­mányokat juttattak a választmánynak: a Keresztény népbank 20 kor., Polgári olvasókör 56 kor. 22 f. Orosházi takarékpénztár 50 kor., Orosházi munkás­kor 14 kor. és egyesek a karácsonyfára 39 kor. 65 fill. t. Az egyleti igazgatóság különös elismeréssel vette tudomásul a választmány kiváló ügybuzgalmát Köszönetnyilvánítás. A „gyulai általános mun­kásképző egylet“ február 7-én tartott tánczmulat- ságán a következő felülfizetés folyt be : Sipos János 2 korona, Dnndler Károly, Schütz Gusztáv, Grünfeld Jakab, Puskás János, gyulai famunkások asztaltár­sasága, Tóth István 2—2 korona, kőműves- és ács szakegylete 3 korona, Nádor Mór, Koczka Pál, Barát István, Abaházi András 1 — 1 korona, Kaufmann Ignácz 1 korona 20 fillér, Hévízi Pál, Grünfeld Mór, Bekker Antal 1—1 korona, N. N. 2, K. Kiss Mihály 1 korona, Barát Gáspár 50, Tóth János 40, Sprók György 50,»Szikes Béla 20, Fazekas Imre 20 fillér, mely adományokért ez utón is köszönetét fejezi ki az egyesület vigalmi bizottsága. Mi selyem! méterenként. Bérmentve és vámolva, a házhoz szál­lítva. Dús választékú mintagyüjtemény forduló pos­tával küldetik. Henneberg selyemgyára Ziipinh. i _n

Next

/
Thumbnails
Contents