Békés, 1904. (36. évfolyam, 1-52. szám)
1904-05-22 / 21. szám
1904. májas 22. BÉKÉS 3 ugyan, tényleg pedig, ha tekintetbe vesszük, hogy a márczius havi napok nagyrészt esősek, nedvesek voltak, mig április túlságosan száraz volt, a tüz- viszonyokat változatlanoknak mondhatjuk. A tűz által elpusztitott házak, illetőleg épületek túlnyomó részben hiztositvak volta igy az okozott kár valószínűleg megtérül. YI. Gazdasági életünk változatlanul sivár ; az ipar és kereskedelem terén egyedül a gyulai szövő gyár újabb 2000 darab egyenként 100 koronás részvény kibocsátása és az ezzel kapcsolatos üzem nagyobbitás nyújt némi reményt, hogy a munkás és a forgalmi viszonyok viszonylagos jobbulása legalább is Gyulán várható. A mi azonban nem érinti azt az immár fájdalommal konstatálható tényt, hogy gazdasági életünkben a kis existentiák viszonylagos tulszaporodásuk és illetve a kereseti alkalom nem szaporodása következtében immár nem találják meg a létfentartásához szükséges minimális állandó keresetet sem. Mindinkább nyilvánvalóvá válik, hogy gazdasági életünk annyira a mezőgazdaságra utalt, egyoldalú, s ennek folytán vérszegény és életnedvek híján szűkölködő, mikép a négyszög kilométerenként átlagosan számítható 50 embert nem képes a megélhetés eszközeivel állandóan ellátni. Megemlitendőnek tartom, hogy miután a gádo- rosi szükölködők a hamarjában megindított útjavítási munkálatok révén pillanatnyira megsegittettek, ugyan ilyen módon nyújtandó segélyért folyamodtak hozzám a nagyszénási és szentetornyai munkások, a kik a jegyzők előadása szerint éppen olyan szűk viszonyok között élnek, mint a gádorosiak. A szarvasi főszolgabíró hozzám intézett jelentésében szintén arról tesz jelentést, hogy Öcsödön nagyszámban vannak munkások, kik elhelyezésre nem találtak ; kérve kér hogy valamiképen segítsünk ezen az igazán nagy szegénységben. Intézkedtem, hogy a nagyszénási és szentetornyai munkások részesittessenek a gádorosi szükség munkában, az öcsödiek számára azonban ily munkát nem nyújthattam. Megemlítem, hogy a május elsejére hirdetett munkás ünnepélyek és körmenetek példás rendben tartattak meg, sehol semmi nemű hatósági beavatkozás nem vált szükségessé. A közbiztonság és közrend megvédésére a legmesszebb menő intézkedéseket tettem volt meg. Megemlitem, hogy Kornhauzer Zsigmond tátra- lomniczi vállalkozó Gádoros községből 2-20—2-40 korona napibér igérése mellett sürgönyileg rendelt 28 föld munkást 4 heti időtartamra. A munkások kellő időben elutaztak, s az első fizetési napon a megígért munkabért meg is kapták, de ugyanekkor a vállalkozó kijelentette előttük, hogy ezentúl csak 1-60 koro . napibért fizet, s ha ezt keveslik, azonnal elmehetnek, A munkások hazatértek, s nevezett vállalkozó ellen a kártérítési pert megindították. A főszolgabirák járásaik községeit április hó folyamán is beutazták s a községek ügy és pénzkezelését ellenőrizték. Úgy az alispán jelentését, valamint a törvény- hatósági m kir. állatorvosnak az állategészségügy állapotát kedvezőnek jelző jelentését tudomásul vették. Dr. Zöldy János főorvos szerint a közegészségügy állapota április hónapban kedvező volt, a mennyiben a heveny fertőző betegségekben történt halálozások százaléka lényegesen alászállott. Ily bajokban megbetegedett összesen 287 egyén, a kik közül meghalt 27, tehát 9 százalék. A köztisztasági viszonyok vármegyeszerte kielégítők voltak és az előirt ellenőrző vizsgálatok foganatosíttattak. Rezey Szilviusz kir. tanfelügyelő múlt havi tevékenységéről és iskolalátogatásairól tett jelentést. Bejelentette továbbá, hogy a szarvasi társulati polgári leányiskola államosítása megtörtént, valamint hogy Buthy László békéscsaba-erzsébethelyi és Dolga János kétegyhá/ai állami tanítók a magyar nyelv eredményes tanításáért 100 korona állami jutalomban részesültek. Csák György kir. pénzügyigazgató az adófizetés kedvező eredményéről tett jelentést valamint arról, hogy a III-ad osztályú kereseti adó kivetési munkálatai hefejeztettek. A közkórházi bizottság javaslatához képest hozzájárult a bizottság, hogy a kórházi pénztár múlt évi maradványa dologi szükségletek beszerzésére és részben a kórházi alkalmazottak jutalmazására for- dittassék. A közkórház 1905. évi költségvetésében a kórházi bizottság az alkalmazottak javadalmazásának mérsékelt emelését javasolja, miután a múlt évben elhatározott fizetésrendezés nem nyert jóváhagyást. A bizottság ehhez hozzájárult azonban törölte a költségvetésből a kórboncztani főorvosi állás szervezésére felvett javadalmat, miután ezen állás szervezésének előfeltételei még nincsenek még. A napi ápolási dijat ehhez képest az eddigi 160 fillérben állapították meg. A tanfelügyelő javaslatához képest felhívta a bizottság Gyula városát, hogy a remetei tanyák között szükséges uj iskola létesítése, esetleg állami iskola felállításának kieszközlése czéljából tegye meg a szükséges intézkedéseket. A Szák-Kocsis örökösök hagyatéki ügyében ismételten benyújtott panasz kérvényt illetékes döntés végett a belügyministerhez terjesztették fel. Haviár Lajos kir. főmérnök az utak állapotáról tett jelentést. Jelentette továbbá, hogy a békés- csaba—gerendási utón az alaprakás, az Orosháza— gádorosi utón a földmunka folyamatban van, Mányi József kir. főmérnök a gyulai hivataltól Szolnokra helyeztetett át. Gyula város kérelmét, hogy a Biczerei tanyákon az összes, vagy legalább a reggeli és esti vonatok megálljának pártolólag tették át az államvasutak igazgatóságához és Haviár főmérnök indítványára ugyanazt megkeresik, hogy a Budapest felől délelőtt jövő gyorsvonat Mezőberényben — úgy mint addig — megállittassék. A többi szakelőadó kisebb ügyeket referált, amelyek elintézése után az ülés délre véget ért. Dr. Fábry Sándor tízéves alispánsága. Nem régen múlt húsz éve annak, hogy dr. Fábry Sándor mint aljegyző a vármegye szolgálatába lépett és e hó 16-án volt 10-dik évforduló napja annak, hogy őt a vármegye közönségének egyhangú bizalma az alispáni székbe emelte. Ezt az évfordulót felhasználták az alispán tevékenységének osztályosai, hogy elismeréssel adózzanak az ő érdemeinek és tiszteletük és ragaszkodásuk kifejezésével üdvözöljék benne a közügyek fáradhatatlan munkását, a szeretett tisztviselőtársat és hivatalfőnököt. A vármegye tisztviselői karában indult meg a mozgalom, hogy vezére közpályán való működésének ezt a nevezetes napját megünnepelje, szűk, bizalmas körben, mondhatni családias jellegű köszöntéssel, a mely megfelel azon benső viszonynak, melynek a tisztviselői karban való fenállása épen az ünnepelt alispán egyéniségének egyik érdeme. A tisztviselőkön kívül a köz- igazgatási bizottság éppen ez évforduló napra esett ülésében elnökének kezdeményezéséből szintén meleg hangú ováczióban részesítette a jubiláló alispánt. Dr. Fábry Sándornak húsz éves közpályája és ebből tiz évre terjedő alispáni működése a közérdekek javára irányuló fáradhatlan és eredményekben felette gazdag tevékenység szakadatlan lánczolata. Az ő alispánságának idejére esik és legnagyobb részben az ő egyéni munkájának eredménye vármegyénk közigazgatásának alakulása, modernné és kitűnővé való fejlődése, mely tulajdonságában vármegyénk országszerte elismerten már több idő óta a legelsők között áll. E szorosan vett hivatali érdemek mellett a társadalmi tevékenység legszebb eredményei, vármegyénk közforgalmi, közgazdasági, kulturális és nyelv zengzete szól. Ez ragadta meg, ez hódította meg a nemzet lelkét. Az elnyomatás gyászos napjaiban Erdély aranykorában nyújt menedéket és vigaszt a jelen fájdalmaiban és reményt a jövőt illető kétségbeesés ellen. — A Magyar nábobban Széchenyinek segit a nemzetet vészes tespedéséből és oktalan külföldieskedéséből fölrázni. Kárpáthy Zoltánja a nagyratörő, nemes, ideális lelkű ifjúság eszményképe. A mindenható magyar szellem az Uj földesurban szivet átolvasztó, csodatevő, varázsló erőben nyilatkozik meg. A magyar földnek varázsa, szentelt hagyományainknak ereje megiga- zulásra, megtérésre vezeti azokat, kik ellenünk vétettek. A Sárga rózsa czimü regénye az Alföldnek és népének élethü képe : valósággal megveszi, kényszeríti a lelket, hogy szeressük e népet és e gyönyörű földet. Jókai a nemzet dicsőséges eszméjét szolgálta mindig. Múltúnk gyászos emlékeiből csak okulást, javulást merit, nem pedig csüggedést. Nemzeti dicsőségünk szárnyat adott nemzeti vágyainknak az ő gyönyörű történeteiben. És mily szépen, mily hatalmasan szólalt meg nála a nemzeti nyelv. Jókai uj korszakot teremtett nyelvünk történetében. Föltárta a magyar nyelv rejtett, ismeretlen szépségeit. Megmutatta, mennyire alkalmas az a lélek legmagasztosabb eszméinek és a szív legnemesebb, leggyöngédebb érzelmeinek kifejezésére. Kedvesen játszik a humor sziporká- zásában; páratlanul lönséges a szenvedély tombo- lásában. Hatását a nyelvre Pázmányéhoz lehet hasonlítani. És ezt figyeljétek meg, ezt jegyezzétek meg, fiaim! Pázmányt épugy mint Jókait a nemzeti érzület, a magyar föld és népének rajongó szeretete tette müvészszé a magyar nyelvben. Soha senki sem lesz a nyelv művésze, ha nem hatja át, ha föl nem magasztalja nemzetének szeretete, ha el nem töltik nemzetének édes, bus, derüs-borus emlékei. Hiába minden grammatikai tudás, tájszó és népnyelvismeret : magában holt tőke, nehéz anyag ez. Szívben és szívből születik minden művészet. Jókainak faját, földjét rajongva szerető szivében és szivéből született nyelvmüvészete. Hogy a magyar földet mennyire szerette Jókai, minden müve, százakra menő könyveinek minden lapja a tanú rája. Én most csak azt említem, hogy a magyar tengernek, a Balatonnak és szépségeinek tulajdonképen Jókai voit a fölfedezője. Verses költemények már zengték a Balaton szépségét: Csokonai megszólaltatta Tihany riadó leányát: Kisfaludy Sándor regéi himes képekkel díszítik a Balaton vidékének romjait; Garay költeményeit, Tihany bércztetőit szavalták már az iskolák. Ám prózában Jókai irta le igazán először a Balaton vidékét 1860-ban a Vasárnapi Újságban. Ez az első igazi tollrajz: tiszta, éles, beszédes, hangulatos és színes. — Magának Vörösmarthynak leírása a háborgó Balatonról Sziv- halászat czimü elbeszélésében megelőzte ugyan, de elmarad Jókai leírásával szemben. Itt is ismétlem, mit Jókai nyelvmüvészetéről mondtam : szívben és szívből születik minden művészet. — Jókai rajongón szerette a magyar földet: szeretete avatta művésszé annak leírásában. Azt mondja Beöthy Zsolt Jókai ravatalánál mondott beszédjében, hogy Jókai költészete volt a mi igazán nemzeti iskolánk az elnyomatás szomorú napjaiban, mikor semmit sem volt szabad felednünk és mindent meg kellett tanulnunk, hogy az idő hivó szavára készen legyünk. A kor — a szabadsághar- czot követő gyászos napokról beszél Beöthy — a kor nemcsak szabadságunktól fosztott meg, hanem erkölcseinket is fenyegette. Jókai gondviselésszerü költészetének kell köszönnünk, hogy a szolgaság erkölcsrontó lánczait erkölcsi romlás nélkül viseltük és ráztuk le; hogy csábitó, mételyes, nemzetet nem ismerő, faját, földijét nem szerető áramlatoktól mentek maradtunk, hogy jogainkat visszavivó erkölcsi erőnket megőriztük; hogy idealizmusunkban hitünket, reményünket és szeretetünket el nem vesztettük : mindezt Jókai költészetének köszönjük. Én az a mondó vagyok, édes fiaim, tanítványaim, hogy Jókai fáradhatatlan szorgalmát utánozzátok istenadta tehetségeitek kiművelésében ; hogy Jókai határtalan szeretetét és szeplőtelen hűségét kövessétek magyar nemzetünk és földünk szerste- tében: akkor ha itt-ott meg is fogyatkozott az erkölcsi tőke, mert újabban inkább a hazából élnek, mint a hazának élnek, az emberek átlag önzők, erőszakosak lettek ; ha sokaknál itt-ott kisért is a csábitó, mételyes, nemzetet nem ismerő, faját nem szerető nemzetközi világpolgárság eszméje; ha az idealizmus : a hit, a remény, a szeretet sokaknál veszendőbe ment... fiaim, tanítványaim ! a nevezett két erő, a Jókait halhatatlanná és áldásossá tevő szorgalom az istenadta szellem-erkölcsi talentumok meg-