Békés, 1904. (36. évfolyam, 1-52. szám)
1904-01-03 / 1. szám
XXXVI. évfolyam. Oyula, 1904. január 9. 1-sö szám Előfizetési árak: Egész évre . . 10 K — f Fél évre ... 5 „ — „ Évnegyedre . . 2 „ 50 „ Egyes szám ára 20 fillér. Hirdetési dij előre fizetendő. Syilttér sora 20 fillér. Társadalmi és közgazdászai hetilap. Főszerkesztő: l>r. Bodoky Zoltán. Felelős szerkesztő: Kőim Dávid. Szerkesztőség és kiadőliivatal: Gyulán, Templomtér, Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek intézéndok. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik minden vasárnap. A jogtalan gazdagodásról. Irta : Tóth Ferencz, gyulai kir. alügyész. Köztudomású, hogy az uzsorás ügyletek különböző fajai az ország egyes vidékein, különösen az alsóbb néposztályt, minden nagyobb büntetőjogi következmény nélkül hosszas időn át nagy mértékben károsították, bárha a kormány, a hatóságok és a társadalom javarésze azon munkálkodik, hogy a polgári anyagok jóléte emelkedjék és eredményes intézkedésekkel igyekeznek azokat az akadályokat elhárítani, melyek ennek útjában állanak ; mégis — sajnos — nap-nap után találkozunk olyanokkal, kik embertársaik jogtalan tönkretételével igyekeznek maguknak nagy vagyont összeharácsolni. Ezek az uzsorások ! Azt hiszem, nem lesz érdektelen pár szóval fejtegetni ezek működését, és ha e sorok olvasása után csak néhány ember menekül meg az uzsorások kezei közül, bár egy csöpp viz a tengerben, de mégis fel van keltve az érdeklődés, íelhiva a figyelem és ezzel el van érve a czéloin. Itt nálunk az alföldön legtöbbször két alakban jelentkezik az uzsora, nevezetesen vagy pénzkölcsönzés, vagy gabona elővétele alakjában. Az előbbinél a hitelező legtöbbször nem is kötelezvényre adja a kölcsönt, hanem csak szóbeli megállapodás folytán és pedig úgy, hogy az adós legtöbbször szegény napszámos ember, havonta fizeti a kamatot, mely 30 — 40 százalékot is kitesz. Midó'n pedig már nem tudja fizetni a kamatot s a hitelező beperli, akkor emel panaszt a hitelező ellen uzsoráért, de eredményt nem ér el, részint azért, hogy bizonyítani nem tudja az állításait, mert a kölcsönadáskor legtöbbször nincs tanú, ha pedig kötelezvény állit- tatik ki, a hitelező akkor tölti ki a kötelezjvényt, midőn már perel, törvényes kamatlábat ir belé s igy polgári törvényeink szerint érvényesítheti követelését. A gabona elővétel által elkövetett uzsoráskodás szintén két alakban jelentkezik. Az első eset az, hogy tavaszszal egyesek kölcsönt vesznek, amelyet termelendő gabonájukkal fognak visszafizetni. A hitelező a kölcsönadáskor a gabona métermázsájára folyó áron alól ad kölcsönt és ha a gabona ára felszökik, az adósnak a differentiát meg kell fizetni. Vagy pedig úgy kötik az ügyletet, hogy az adós eladja a termelendő gabonáját tavaszszal és ha őszszel, mint legtöbbször megesik — nem terem gabona: meg kell fizetnie a differencziát, a hitelezők perük, akkor fut az adós fühöz-fához, midőn a végrehajtó belép. Az ilyen ügyleteket nem is birtokosok, hanem felesek, harmadosok és olyan napszámos emberek kötik, kik a takarás alkalmával szerzendő gabonájukat adják el és vesznek arra előleget. Ebből pedig mi következik, az, hogy maguknak sem lévén gabonájuk, nemcsak hogy a hitelezőnek nem tudják szállítani a kikötött mennyiségű gabonát, ki azután ennek következtében elárverezteti a házát, hanem igen sokszor számos tagból álló családjukkal télire gabona s élelem nélkül maradnak és következik a züllés. Évente aztán százakra megy azok száma, kik ellen uzsora miatt feljelentés tétetik, azonban alig Ítéltetik el néhány terhelt és igy csak igen kevés esetekben téríttetik vissza az adósnak a túlfizetés, holott általános jogelv, hogy senki másnak kárával nem gazdagodhatik. Nem e téren van helye azon jogi fejtegetésnek, hogy a gabona elővétel uzsora-e, vagy kereskedelmi ügylet, e tekintetben a legmagasabb forum már többször határozott, de mindenesetre nem lesz érdektelen annak előterjesztése, hogy mi az oka annak, hogy oly kevés esetben Ítéltetnek el egyesek az uzsora miatt. Véleményem szerint annak kettős oka van, egyfelől magukban a megkárosultakban, kik csak utolsó perczben panaszolnak, midőn már az elitélés alapjául szolgáló bizonyítékokat megszerezni nem lehet, másfelől pedig a vonatkozó törvény tág meghatározásában rejlik, nevezetesen, annyi ismérvet ir elő a törvény, hogy csak igen ritkán összpontosulnak azok és igen ritkán lehet megállapítani az uzsorát. A vonatkozó, vagyis az 1883. évi XXV. t.-czikk 1 §-a azt mondja: „Aki másnak a szorultságát, könnyelműségét vagy tapasztalatlanságát felhasználva olyan kikötések, mellett hitelez vagy ád fizetési halasztást, melyek a neki vagy egy harmadiknak engedett túlságos mérvű vagyoni előnyök által az adósnak vagy a kezesnek anyagi romlását előidézni vagy fokozni alkalmasak; vagy oly mérvűek, hogy az eset körülményeihez képest, a szolgáltatás és ellenszolgáltatás között — szembeötlő aránytalanság mutatkozik, az uzsora vétségét követi el stb.« A mint e meghatározásból kitűnik,-nem csak a szolgáltatás és ellenszolgáltatás közötti nagy különbség kikötése képezi az uzsora kritériumát, hanem sok más, különösen az adós személyi viszonyaira vonatkozó állapotok. Pedig véleményem szerint az uzsora meg van már akkor, midőn az ily nagy kamattal adott kölcsön, vagy elővétel megtörtént, mert már a szándék is arra irányul, hogy a hitelező az általa adott szolgáltatás helyett a törvényesnél megengedett jóval nagyobb ellenszolgáltatást köt ki, követel és fogad el. TÁR ez A. Karácsony a temetőben. — Csorba Idának. — Csak összenézüuk. Szép, szelíd szemedben Ragyog esjy könycsepp; fenyes, csillogó. A kis fenyőgnlly reszket a kezedben. . . . Köröskörül meg hulldogál a hó . . . Csak hallgatunk. Pedig a szívünk húrján Hangos jajszóval zokog a panasz . . . Egy csomó nyíló rózsa van a sírján. . ., Köröskörűi meg csöudeseu havaz . .. Csak megindulunk. Lassan, félve lépünk. A sírok álmát nem zavarja szó . . . Egy sápadt csillag jön az égen vélünk, . . . Köröskörül meg halkan hűli a hó .. . __________ Nil. Ke délyes utazás. Budapesti jogász voltam. Afféle szegény ördög, kinek sokszor kell éjjelezni, mig lemásolja a másnapi kiadás költségeit. Nappal sokszor sétáltam, mig tanítványaimmal végezhettem. Néha az egyetem is utamba esett. Bementem s szétnéztem, hogy a deák élet mozgalmas életéből kiszivárgó híreket megtudjam. Nem sokat tanultam. Könyvtáramban állandó üres helyet hagytam azonban a sok füzetnek s egyéb könyveknek, melyeket a vizsgák előtt drága pénzért rémén. „Tapodtat sem, mert . . .“ Kérem, szaki- tám közbe, nem is megyek, mig nem értesülök, hogy hol hirdetik azt a bizonyos nevelőséget. Micsoda, hebegé tágra nyilt szemekkel, hát maga nem őrült? Hát maga ott nevelő akar lenni? S bátran közeledett felém. „Oly őrült lármát csapott az előbb a riporter úrral, hogy már segítséget akartam kérni a rendőrségtől.* A riporter is most már bátran hangoztatta sereimét, hogy őt kértem fel a szükséges adatok beszerzésére. Szerettem volna a henczegő urfit a legújabb hírekért a Vesuv tüzes kráterébe küldeni dühömben, de visszat irtám magamat s szó nélkül követőm a hosszú urat a belső szobába, hol röviden megtudtam, hogy Kenderes pusztára keresnek nevelőt s személyes jelenés okvetlenül kívánatos. Fél óra múlva már a keleti pályaudvaron szidtam a pinczért, ki bor helyett sört hozott s midőn b°cserélés miatt visszaküldtem, elfeledkezett rólam. Beszállásra csengettek s pénzem is volt, meleg is volt, mégis szomjasan indultam útnak a fővárosból. Ingerülten csaptam fel az ülés feletti hálóba kis kézi táskámat s szinte beletemetkeztem égő szivarom füstgomoiyogjába. Semmit sem láttam a nagy füstben,- midőn hirtelen egy éles női hang kiáltja felém : „Ablakot, kérem kinyitni, azt az ablakot!“ Az ablak le volt eresztve, csodálkozva néztem tehát a kupéba belépő idegenre. Úgy hatvan év körüli jól megtermett urinő volt a modern divat szerint öltözve. kölcsön kaptam. Szóval nagyon praktikusan gondolkoztam s bohém életet folytattam a fővárosban. Büszkén bevallom azonban, hogy senkit sem pumpoltam meg, hanem saját pénzemet sem gyűjtöttem össze, sőt függő adósságaim is kerültek, melyek elől földkörüli útra indulni még nem is terveztem álmomban sem. Ily helyzetben lehet-e csodálkozni, ha kapva kaptam egyik lap kishirdetésén, mely nevelői állást hirdetett pusztára a szünidőben ? ! Szaladtam, azaz később repültem villamoson a lap kiadóhivatalába, hol legelébb is a véletle nül ott időző riportert fogtam vallatóra a kis- hirdetés iránt, de ez neheztelve emlegeté, hogy ő detektív szerepre nem vállalkozik. Már majdnem rendőri beavatkozás volt szükséges, oly élénk taglejtések mellett magyaráztuk egymásnak álláspontunkat, midőn az egyik oldalszobából kirohan közöttünk egy hosszú, kopasz fejű úri ember s a nélkül, hogy ügyet vetne reánk, rázni kezdte a telefoncsengetyüt de oly kegyetlenül, hogy a vérem sűrűsödni kezdett kinomban. „Őrült . . . mentők . . . rendőrök . . Ily szavakat hallottam s éreztem, hogy most már rémes oldalpillantásokat vetett rám a telefon mellől. Csak midőn közeledni kezdtem felé, hogy vele talán majd gyorsabban végezek, mint a rémülettől megdermedt riporterrel, ugrott el a telefontól oly nagyot ordítva, hogy az>. hittem, talán a villanyosság szaladt hosszában végig az én embe- I_ia,pvLn.ls: mai száma ÍO oldal.
