Békés, 1903 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1903-02-22 / 8. szám

ayok előtt nevetségessé tették, a kigunyolt legények névszerinti Alexi János, Arnóczky Mihály, Faló András, Hipszki Márton, Hajdú György, Komár János, Krajcsi György, Krajcsi István és Vári Pál úgy elverték, hogy kocsin kellett őket hazaszállí­tani. Az orvos, kit sebeik bekötözésóre hívtak meg, a kapott sérüléseket igen súlyosaknak állítja, mi uek következtében Galáth és Kondacs 25—30 na­pig lesznek kénytelenek az ágyat őrizni. Az orosházi ág, hitv. ev. egyház képviselő­testülete a napokban tartott gyűlésen foglalkozott újból a Schossberger féle kastély megvételével. A múlt gyűlésen kiküldetett egy bizottság, hogy te­kintse meg a Schossberger-féle kastélyt; alkalmas volna-e a megvételre oly czélból, hogy azt lebontva annak anyagából iskola és esetleg III-ik lelkészlak is felépithetőlegyen.Süle Pál és Hézer Lajos, mint szak­értők megvizsgálták az épületet s jelentették a gyű­lésnek, hogy a bontás alkalmával az anyag nagy része tönkre megy, használhatatlanná válik. Ennek alapján kimondta a képviselőtestület, hogy a kas­tély megvételétől eláll. Öngyilkos fill. Gádoroson e hó 9-én hajnalban Domokos Sándor 13 éves fiú, ki a csendőröknél hetes volt, felakasztotta magát, s mire rátaláltak, halott volt. A szerencsétlen fiú állítólag egy bevá­sárlás czéljából rábízott kisebb pénzösszeget ma- gánczéljaira költött el, vagy elvesztette és valószí­nűleg a büntetéstől való félelmében határozta el magát az öngyikosságra. Tüzek Békéscsabán. A hét folyamán két tüz­eset volt Békéscsabán. Szombaton este Bánszki Mátyás vasúti őrnek a község szélén levő háza ki- gyuladt, amelyről a tűz átkapott a szomszéd lakó: házára is, mindkettőt teljesen elhamvasztván. Szer­dán Knizsicz János erzsébethelyi háza égett le és a szomszéd házat is alig tudták megmenteni. Kni­zsicz háza nem volt biztosítva. Mindenki tudja, hogy a Mauthner-féie impregnált takarmányrépamag a legnagyobb termést adja, hogy konyhakerti magvaiból a legjobb főzelék és zöldség terem és hogy virágmagvaiból fakad a legszebb virág. Szóval a Mauthner-féle magvak a legjobbak, készletei a legnagyobbak és árai igen olcsók. 61 1—12 Csecsemőknek, kik krónikus bélhurutban szen­vednek, nincs jobb táplálékuk, mint Kufeke gyer­meklisztje1 mely kezdetben tej nélkül, később tejjel adva, megakadályozza az erjedést a belekben, a talajt alkalmatlanná teszi a betegséget előidéző mikrobák fejlődésére, könnyen emészthető még a beteg bélü gyermek által is. A Kufeke gyermek­lisztjével táplált gyermekeknél megszűnik a gyakori hasmenés és a gyermek testsúlya örvendetesen gya­rapszik. I r o d a I o m. Azé rovatban közlött művek kaphatók D 0 B A Y i Á N 0 S könyvkereskedésében Gyulán, hol minden külföldi és hazai lapra előfizetések is elfogadtatnak. Magyar Lányok. Egy ország irodalma sem bő­velkedik olyan könyvekben, amelyek egészen meg­felelnének a leányok gondolat és érzésvil gának. Nálunk a Magyar Lányok czimü képes hetilap tel­jesíti ezt a fontos missiót. A most bekötött álla­potban kibocsátott félévi kötet, mely 26 számot tartalmaz, egész tárháza a kitűnő olvasmánynak. Tutsek Anna nagy körültekintéssel és ritka jó Ízléssel szerkeszti ezt a lapot, közöl benne irodalmi színvonalon álló becses regényt, elbeszéléseket, verset, a háztartás és kézimunka körül való tudni­valókat, szép képeket, mindent, ami a magyar lányok gondolatvilágának megfelel s gazdagítja elméjüket, szivüket. Amellett ez a hetilap, amely­nek munkatársai a legjobb hazai írók, igazán olcsó félévre 3 korona. A szülők aligha ápolhatják jobban leányaik lelki világát, mintha ezt a lapot juttatják neki szellemi táplálékul. Az én Újságom kedves meglepetéssel örven­dezteti meg kis olvasóit: Pósa bácsi szép, formás naptárt szerkesztett számukra, amely tele van jóizü mesével, magyaros történettel, hazafias és alkalmi verssel, képpel és rejtvénynyel, rajzmintával. Hasz­nos tudnivalók tarkítják a legjobb ifjúsági irók czikkeit a könyvecske maga ízléses, színes kar­tonba van kötve. Ezt a 110 lapos gyermek-naptárt ingyen kapja - Az én Újságom minden előfizetője, bolti ára különben egy korona. Az én Újságom előfizetési ára : negyedévre 2 korona. Kiadóhivatal Budapest, Andrássy-ut 10. A Jogállam jog- és államtudományi szemle, melyet Edvi Illés Károly főszerkesztése mellett dr. Baumgarten Nándor és dr. Gyomai Zsigmond ügy­védek szerkesztenek, most megjelent februári füzete ismét tanúságot tesz a szerkesztők szakavatottsá- gáról és a szemle magas színvonaláról. Rohonyi Gyula oi'bz. képviselő tanulmánya nyitja meg a nagyérdekü czikkek sorozatát a főrendiház tagjai­nak összeférhetetlenségéről. Tudvalevő, hogy a kormány megbízásából Rohonyi készítette az erre vonatkozó javaslatot és igy mindenesetre ő a leg- hivatottabb, bogy azt ismertesse. Ormody Vilmos vezérigazgató, mint kiváló szakember, a gyakorlati életből vett megjegyzésekkel kiséri dr. Beck Hugó curiai bírónak a Jogállamban megjelent és nagy feltűnést keltett értekezését az anyagi biztosítási jogi reformokról. Dr. König Vilmos a szolgálati szerződésről értekezik, és e most nagyon is előtér­ben levő ép annyira szocziális, mint jogi kérdés megoldásához igen érdekes adatokat szolgáltat. Állandó rovataiban is igen sok becses dolgozatot közöl a Jogállam e füzete. így dr. Heil Fausztin közigazgatási biró ismerteti a büntetőjogi judica- turát, dr. Holitscher Szigfrid a házastársi kötetes észről értekezik, dr. Gold Simon az 1901. évi biztosítási joggyakorlatot kritizálja nagy szakava- otísággal Czikket találunk továbbá az 1902. évi belügyi igazgatásról, a franczia bűnvádi eljárás reformjáról stb. Ki kell még emelnünk a Magyar igazságügy Fiúméban czimü czikket, mely a magyar nyelvnek háttérbe való szorításáról a fiumei tör­vényszéknél emlékezik meg. Végül a füzet két iv Döntvénytárt tartalmaz, melyben nemcsak a leg­újabb elvi jelentőségű birói határozatokat találjuk kitűnő feldolgozásban, hanem érdekes közjogi és közigazgatási eseteket, így például a Ne6si-féle mentelmi, a Lázár Menybért-féle összeférhetetlen ségi esetet, a Wolfuer Tivadar képviselő választása ügyében hozott curiai ítéletet stb. Rövid fennállása alatt a Jogállam bebizonyította, hogy a hason irányú legjobb külföldi szemlékkel bátran kiállja a ver­senyt és a közönsag legmelegebb pártfogására ér­demes. Előfizetési ára az egy évben mégjelenő 10 füzetnek 16 korona, 5 fizetnek 8 korona, mely összeg a Jogállam kiadóhivatalába (Budapest IV., Havas utcza 7. sz) küldendő. Olcsó könyvtár. E hasznos, kulturális vállalat­ból négy újabb füzetet kaptunk (1261—1168 szám), melyek közül háromban Arany János népszerűsíté­sének nagy jelentőségű folytatását látjuk. Nagy baj volt mindeddig, hogy legjelesebb klasszikusainak munkái nem igen terjedhettek el a társadalom szé­lesebb rétegeiben, mivel a drága »összes müvek« árát nem minden erszény bírta el. Ezen a bajon most az »Olcsó könyvtár«, midőn lassanként füze­tekben, csekély áron hozza forgalomba Arany János munkáit, megkezdvén a sorozatot a nagy költő époszaival és költő beszélyeivel, melyek közül az eddigi füzetekben már megjelentek : Murány ostroma (1186—1188. sz.) Buda halála, 1221 — 1224. szám.) Nagyidai czigányok, (1265—7. szám.) Katalin, Keve- háza, Szent László füve, (mind a három az 1263—4. füzetben) Első lopás és Jóka ördöge (mind a kettő az 1268. számban): — mig a többiek rövid idő­közökben fogják az elsőket, igaz örömére a magyar irodalom és kultúra minden barátjának. — Külön kell megemlítenünk a most megjelent füzetek közül az 1261 — 2. számút, melyben Tolsztoj Leónak, jasznaja-polyánai remetének hét legjobb elbeszélését fordította le Füredy F. Gusztáv. — Az »Olcsó könyv tár« egy-egy számának ára 20 fillér, s minden hazai könyvkereskedésben kapható. A Kossuth LaJos"Utczában <i szoba, esetleg* 6 szobás lakás hozzá tartozó mellékhelyfsé« gekkel kiadó. 48 2—2 Bővebbet a kiadóhivatalban. Közgazdaság. A békésvármegyei gazdasági egylet 1903. évi ápril hó 24-én Békéscsabán katonai lóvásárral egybe kötött luxus lóvásárt rendez. Felhivatik a t. ez. gazdaközönség, hogy eladó lovát, fajtája, neme, kora és használhatósága szerint április 1 ig az egy­let titkáránál annyival is inkább bejelentse, mert különben a kereskedőknek szétküldendő katalógus­ból lova kimarad. — Bejelentő Ívvel és vásársza bályzattal szívesen szolgál — megkeresésre — i vásárrendező bizottság nevében Békéscsabán, Pfeiffe\ István, gazdasági egyleti titkár. A vármegye méhészete, a vármegye községei­ből összegyűjtött adatok szerint az 1902. év nem volt kedvező a méztermelésre. Az 1902. évben voi a vármegye területén mozgó szerkezetű kaptárakban 4776, közönséges köpükben 4399 méhcsalád, ezze termeltek 195 5 métermázsa mézet 16758 korona értékben és 1190 kgr. viaszt 2380 korona értékben Az összes termelés értéke tehát 19138 koronát tesz ki. A vármegye területén 1440 méhtenyésztőt Írtak össze. A békéscsabai takarékpénztár vasárnap dél­után tartotta meg évi rendes közgyűlését a rész vónyesek nagy érdeklődése mellett Varságh Béla elnöklete alatt. Az igazgatóság jelentése szerint a 30 éves intézet 1902. évi forgalma 126 millió ko­rona, alaptőkéinek összege meghaladja az egy millió koronát, a betétek összege három és fél millió korona, az 1902. üzletév tiszta nyeresége pedig 103,720 kor. 25 fii. Az igazgatóság 2250 koronát jótékony czélra fordítani javasolt, a miből 1000 korona első részlete volna annak a nagyobb kulturális czélu alapítványnak, amit az intézet majdani 50 éves fennállásának ünnepén tenni fog Az igazgatóság javaslata szerint egy-egy részvény 22 korona osztalékban részesülne. Többen szóltak hozzá a javaslatokhoz, végre azokat a közgyűlésen jelenlevők nagy többsége elfogadta. Hosszabb vita után fogadták el az alapszabályok módosítására vonatkozó javaslatokat, amelyek szerint az igaz­gatók számát ötről hatra, a felügyelők számát há­romról négyre emelték, az igazgatóság jutalékát a nyeremény 9°/0-ában, a felügyelő bizottság tiszte­letdiját 2800 koronában állapították meg és kimon­dották, hogy 10-ig minden egyes részvény egy sza­vazatra, tizen felül minden két részvény egy sza­vazatra jogosít úgy azonban, hogy 20-nál több sza­vazatot senki sem gyakorolhat. — Kimondotta a közgyűlés, hogy Such Alajos ezégjegyző főpénz­tárosnak, a ki 30 év óta szolgálja az intézetet, nyugdíjigényét hivatalba lépése óta fogja számí­tani. Végül megejtették a választásokat a következő eredménynyel. — Igazgatók lettek: Yarságh Béla, Löwinger Lipót, Bogár Dániel, Vidovszky Károly, dr. Kerényi Soma és Kovács L. Mihály, felügyelő bizottsági rendes tagok : Réthy Béla, Fejér Béla, dr. Wallfisch Ferencz, dr. Margócsy Miklós és póttag Jäger József. Törvényszéki csarnok. A flzetésrendezés. A pénzügyminiszter által benyújtott törvényjavaslattal többek között az első folyamodásu bíróságok biroi sincsenek megelégedve, mert amint hírlik, a gyulai kir. törvényszék bírái 1903 február 16-án tartott összejövetelük alkalmá­val abban egyeztek meg, hogy megkeresik az ösz- sze8 elsőfolyamodásu bíróságokat azon czélból, hogy az országgyűléshez kérvényt nyújtsanak be fizeté­süknek más alapon leendő rendezése végett, mert mig a XL, X. és IX. osztálybelieknek 30—40 °/0-al emelkedik a fizetése, a VII., VI. és V. osztálybeliek­nek még többel, addig a VIII. osztálybelieknek alig 15°/0-el, mit nem vélnek igazságos és méltányos dolognak. Érdekes a tervezetben az, hogy az igaz­ságszolgáltatás fogalmazó közegei nem valami grata personák.a javaslat előtt, különösen a Vili. és IX osztálybeliek, mert az egyes rangsorokban nemcsak a legutolsók, de olyanok vannak abban az osztályba és előttük, kiktől a törvény oly nagy qualificatiot nem kíván. így kórházi gondnok, tejgazdasági állo­másvezető, kik a VIII. osztályba vannak, kiknek bizonyára nem kellett jogot végezni, bírói vizsgát tenni s ennek daczára 40 éves koruknál hamarább oda jutottak, mig bírák 40 éves korukig alig létez­nek A IX. osztályba pedig az albirak előtt vannak a chemiai assistens füvészkerti intéző vivómester kórházak ellenőrei, kiknek a minősitése bizonyára alább van a bírókénál, de a felelőssége is. Pályázat. Novák Kamill kir. törvényszéki el nők a békéscsabai kir. járásbíróságnál üresedésbe jött albirói állásra pályázatot hirdet. Kérvények két hét alatt nyújtandók be hozzá. Előléptetett biró Mathiassi Alajost a békéscsaba kir. járásbíróság kiváló albiráját, a király kúriai anácsjegyzőr.ek léptette elő. A fiumei származású jeles tisztviselő az ország legfelső bíróságánál fiumei törvényszéktől felebbvitt ügyek tanácsához esz beosztva. A kitüntető előlépés széles körben őszinte örömet keltett. Csőd. Glózik Istvánnak Szarvason két üzlete volt. 1890-ben nyitotta meg a mész- és fakereske­dését és 1895-ben a szatócsüzletet, amely jól is ment egy bizonyos ideig, mig egyszer csak megrohanták a hitelezők és Glózik 1901. deczember 24-én csődöt kért maga ellen. A főtárgyaláson szokatlan módon védekezett, eddig a bukottak mindig a rossz üzlet­viszonyokra, a nagy versenyre hivatkoztak, Glózik azonban csak a vigéczeket okolta mondván, hogy azok hamar kiismerték őt és fizettek neki bort s azután ö minden rendelvényt aláirt s igy rossz árut drága pénzen kapott, tehát meg kellett buknia Csődöt azért nem kért annak idején, mert azt hitte, hogy csak a nagykereskedőknek illik csődöt kérni és nem neki, jövőre ő is kellő időben fog kérni 'fcsődöt. A csőd eredménye-az lett, hogy a hitelezők egy fillért sem kaptak, mert a költség felemésztette A kir. törvényszék jogerősen 3 napi fogházra Ítélte Ismét csőd. A napokban olvasható volt a fő­városi lapokban, hogy Neumann Jakab gyomai ke reskedöt 2 évi fegyházra Ítélte a kúria hamis buká sért, úgy látszik, hogy nem erre számított a testvére Neumann Simon endrődi kereskedő, ki ellen a hite lezők kérésére 1902. január 7-én nyitották meg a csődöt, ő is mint a testvére azzal védekezett, hogy még csak szándéka sem volt a hitelezőket megká rositani, hanem a rossz üzletviszonyok okozták, bárha ő is értéken alól is árult. Különben a hiány a 20000 koronát meghaladta, bár az utolsó félév alatt 40000 korona körül rendelt, sőt a könyvébe sokszor töb bet irt be kiadásnak, mint a mennyi volt tényleg s bár 1899-ben tudta a fizetésképtelenségét, még sem kért csődöt. A hitelezők 3—4 °/0-ot kapnak, ha kap­nak. — A terhelt kijelentette, hogy az ő boltjában mindig a vevő szabta meg az árat, ö annyiért adta, amennyiért kérték. A kir. törvényszék pedig mind­ezekért vétkes bukás vétsége czimén 8 napi fogházra ítélte Neumannt. Olcsó lakás. Gádoroson Maczkó Istvánná kézi­takarékpénztárt tartott és ügyesbajos embereket kellő, de csak általa meghatározott kamat kikötése mellett, szívesen kisegített a bajból, de volt eset reá, bogy még kamatot sem kívánt, mert 1901. év november havában Cs. Szabó Józsefnek 100 korona kölcsönt adott, de kamatot nem vett, hanem kikötötte, hogy addig, mig ki nem fizeti a tartozását, lakást ad neki, mi a gádorosi viszonyok szerint egy évre 34 korona, s bár 1902. év júliusban az adós visszafizette neki a kölcsönt, azonban ő egy évig mégis élvezte a lakást a nélkül, hogy fizetett volna lakbért. Az adós a főtárgyaláson arra kérte a kir. törvényszéket, hogy még olcsóbb lakást adjon Maczbónénak, ezen óhaja azonban nem teljesült, mert a kir. törvényszék nem látta bebizonyitottnak az uzsorát és felmentette ter­heltet. Jó minőségű saját termésű Arad- hegy aljai bor liter és fél literenként, kapható 32 krért literje. 30 ezer csemege és borfaj szőlő ojtvány eladó 40 írttól 90 írtig ezren­ként. Felvállalok 1000 tőke telepitését, 70 frttól 110 írtig, ültetés és az összes egy évi munkálattal, őszszel tőke hiány nélkül átadva. Szives megkeresést kér Puskás Gyula, * 51 2—2 bor és szőlő ojtvány termelő, Gyulán, német templom mellett, sarokház. CSIRKE MÁTYÁS férfiszabó GYULÁN. Tavaszi újdonságok! Van szerencsém a nagyérdemű közön­ségnek tudomására hozni, hogy a legjobb fővárosi czégnél személyesen bevásároltam a legfinomabb franczia, angol és honi gyártmányú szöve­teket és igy divat-öltönyöket legjutányosabban készíthetek műhelyemben, a legszigorúbb személyes felügyelet mellett. Készítek papi reverendá­kat, diszmagyar ruhákat, ka­tonai egyenruhákat és ura­sági libériákat a legjutányo- nyosabb árakban, megjegy­zem, hogy a legújabb divat­szabás szerint. Felhívom a n. é. közön­ség figyelmét, hogy a franczia és angol nagy- kereskedőkkel oly kellemes összeköttetésbe léptem, hogy szöveteiket Gyulán csak nekem küldik raktárra, csak azért, hogy olyan szö­vetekből más czégnél ne lehessen beszerezni, mert az nagyon kellemetlen t. rendelőimre, hogy több egyszínű és minőségű ruhát vi­selnek. Bátor vagyok megjegyezni azt is, hogy én egyszínű szövetből csak egy öl­tönyre valót rendeltem, hogy a rendelőim ne járjanak egyszínű ruhában és a fővárosi elsőrendű szabóknál olcsóbban készítem 20— 30 koronával a legújabb szabással és ki- állitással. Tisztelettel: Csirke Mátyás, HIRDETÉSEK. Egy önállóan dolgozó liarisnyakötő-Ieány 16—20 korona havi fizetéselés teljes ellátással állandó foglal­kozást nyerhet. 472-3 Bővebbet a kiadóhivatalban. 56 1—3 férfiszabó. Értesítés! Van szerencsém a n. ó. közönség becses tudomására hozni, hogy Gyulán, a református iskola mellett, id. Démusz József-féle házban nyitottam. Javítások elfogadtatnak és jutányos ár­ban eszközöltetnek. Midőn biztosítom a n. ó. közönséget a szokott pontos és gyors kiszolgálásról, egy- szersmint szives pártfogását kérem. Kiváló tisztelettel: Kis Mihály, 44 3—3 CZÍpésZ. Kiadó lakás. Munkácsi Mihály (Ferenczi) utcza 1337-ik számú házban 3 utczai szoba, konyha, kamara, pincze és kerttel, ugyanott egy szoba, konyha, kamra s mellék- helyiségek április 24-től kiadók. Bővebbet az Erkel gőzmalomban. 45 3—*

Next

/
Thumbnails
Contents