Békés, 1903 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1903-06-14 / 24. szám

Az első heti tartózkodás után közönségünk fel is ismerte a társulat értékét, erejét s ma fölösleges és izetlen sápitozás Somogyit az éhenhalástól félteni, mert azt hisszük legalább is pártoljuk úgy, mint Nagyváradon. Az elmúlt héten harmadszor adták Bobot és másodszor a bajuszt, mindkettőt zsúfolt ház előtt. Hasonlóan tele ház mellett adták a' Trou- badur-1, Szultánt és csinos publikum gyűlt össze a Loute-ra, legalább is annyi, a mennyi a nagy­váradi színház premierjén szokott lenni, ha a potya- jegygyel járó riportereket és a 30 krajczáros helyen lelkesedő gimnázistákat — az ottani »lármás sike­rek« e főtényezőit — levonjuk belőle. Hogy pedig a közönségünk tartózkodó volt, annak is meg volt a maga oka. Nem czélunk Zilahit kisebbíteni, de konstatálnunk kell, hogy tavaly kissé túlzott reklámmal dolgozott. Többet ígért, mint a mennyit adott s most a mikor jött utána egy másik direktor, a ki mit sem Ígért, mert abszolúte nem folyamodott a reklám nagy dobjához, a publikum nem is várt semmit tőle. Magát a társulatot nem ismertük, nem úgy, mint a Krecsányiét, vagy a Zilahyét, melyet jóismerősként vártunk. S bár abban az egyben igaza van a czikkiró- nak, hogy Gyulán kevesen olvasnak váradi újságo­kat (de nem egészen, mert némelyiket mégis többen olvassák, mint megérdemelné) mégis annyira érdek­lődtek az eljövendő társulat iránt, hogy hébe-hóba a színi tudósításokat elolvassák s mondhatjuk ez nem vált előnyére a szinpártolásnak, mert éppen az az újság szidta és piszkolta egész télen a Somogyi tár sulatát, a mely most a mi bepiszkolásunkkal foga- datlan prókátorává szegődött. — Nem is hozzuk fel a Henr.v-czirkusz itt idözését okául a gyengén kéz dődő szezonnak, mert azt nagyjelentőségűnek ma­gunk sem tartjuk. Mindezeket az okokat azonban nem nekünk hanem a tisztelt czikkiró urnák kellett volna össze­szedni, ha már olyan »elevenek és holtak felett ítélő« nagyképűséggel a gyulai szezon oknyomozó történe tének megírására vállalkozott. A tisztelt riporter ur ezen irodalmi szárny próbálgatásaiba lírai elemeket is vegyit s lesajnál bennünket iö vidékieket, a kik nem tudjuk megér­teni a nagyváradiak lelkesedését, hogy nem átallanak 7 órát bicyblizni, sőt 8 boronát útiköltségre fordi tani, hogy Gyulára jőve Haliért meg Parlagit viszont láthassák. Édes jó uram ! Ez nem a magyar szín­művészet diadala, hanem azt jelenti, hogy vannak Váradon Parlagiba és Hallerbe szerelmes ifjú diákok, a kik bizony nagyobb őrömet csinálnának a papá­juknak, ha nem a ruhájukat szakgatnák, hanem ké­szülnének a helyett a szeptemberi javító vizsgára és vannak urak, a kik nem sajnálnak 8 koronát úti­költségre, pedig talán ezek is jobban tennék, ha in­kább a szabókontójukat rendeznék, mert az ilyen ■ pártolás még nem tett háztulajdonossá egy direktort sem Hogy olyan lármás tüntetések és orditozások nincsenek a mi színházunkban, mint Váradon s hogy publikumunk némi joggal tartózkodónak nevezhető s szűkén bánik a tapssal azt is elismerjük, de azt hisszük Váradon sem a páholy és földszinti ülő, ha­nem a karzati és földszinti állóhelybeli közönség csinálja a zajos sikereket. A páholybérlők nem szok­tak ordítani, hanem eljárnak a színházba, ha tetszik a társulat. Nohát kérem a mi publikumunk csupa komoly elemekből áll, diákságunk nincs, színházi publikumunk zöme meglett polgárokból, honoraczió- rokból, munkájukból élő emberekből áll, a kik léha­ságnak tartják az ilyesmit. Joggal-e, vagy nem, az más kérdés. Az a fő, hogy pártolják a színtársulatot, hogy milyen módon az gusztus dolga. De a kedves czikkiró ur nagy felbuzdulásában még többre vetemedik. Kritizálja a városunkat, le­sajnálja a világításunkat, még a járdánkat is, ami legalább is furcsa gusztus az országos hirü nagyváradi »suszterboldogitó« kövezet után. — Különben nem tudjuk, micsoda külvárosi zugokban járkált az illető ur, ha olyan keserves tapasztalatokat tett a járdánk felől. Tudtunkkal minden főbb utczán betonjárda van s hosszabb a betonjárda vonalunk, mint a nagy­váradi aszfaltjárdáé. Hogy a korcsmáink nem olyan látogatottak mint a nagyváradiak, az természetes, de hogy mu­lató fiatalságunk nem volna?! Hiszen a leányaink mindig azon panaszkodnak, hogy a fiatal embereink mindig kaszinóban és vendéglőben ülnek. Ha ez olyan nagy érdem előtte, hát konkurrálhatunk Nagy váraddal. Szellemes intermezzóként írja a czikk, hogy Bérczy komikus bement Gyulaváros első könyv- kereskedésébe s ott Gorkij »Nachtasyle ez. darabja helyett radirgummit akartak adni neki. — Legyen meggyőződve a tisztelt czikkiró ur, hogy azt a da­rabot, melynek ő csak a czimét ismeri, a lesajnált könyvke eskedő a Vígszínházban meg is nézte berlini színtársulattól s jó lett volna, ha ő is befáradt volna az említett könyvesboltba radirgummiért, czikke megírása előtt ez bizonyára jó szolgálatokat tett volna neki. De nem reflektálhatunk minden sületlenségére, Nem hisszük, hogy akadt volna intelligens ember, ak a czikkiró ur geográfiái tájékozatlanságát magáévá tette volna. Mi magunk is mosolyognánk a tájéko­zatlanságán és felületességén, ha az efajta sületlen­ségeknek az a bosszantó tulajdonsága nem lenne, hogy sokszor alkalmas az újságolvasó, sőt a pesti sajtó felültetésére is. S azért óva intjük a tisztelt riporter urat, hogy tartózkodjék a hasonló okvetet- lenkedéstől és törődjön csak a váradi szinpártolással, mi elvégezzük itt azt Gyulán, magunk is s nem fog­juk mi sem az ő szezonjukat háborgatni. Kiki seperje a maga portája előtt a seperni valót, mert Isten bizony, ha még egyszer Gyulára jön szaglászni, őt fogjuk a megfelelő pártolásban részesíteni. Több gyulai szinpártoló nevében y i 111 é r. „MARGIT” gyógyforrás. Margitforrás-telep. (Beregmegye) A budapesti m. kir. egyetem vegyelmezése szerint kevés szabad szénsavat, ellenben sok szénsavas nátriumot és lithiumot tartalmaz. Ezen tulajdonságai azok, melyek a hasonló összetételű vizek fölé emelik Kitűnő hatású a légutak s tüdő liurutos állapotainál, különösen ba a köpet nehezen szakad fel; tüdővészeseknél még akkor is, ha vérköpésük van a „Margit-viz“ megbecsülhetetlen szolgálatokat tesz kevés szabad szénsavánál fogva. Kiváló hatást látni tőle a gyomor és belek hurutos állapo­tainál, főleg azon esetekben, hol a fölös mennyiségben képződött sav az oka a rossz emésztésnek. A húgysavas sók lerakodását akadályozván, becses szolgálatot tesz továbbá a hólyag liurutos bántalmainál, a kő- és homokképzödés eseteiben, miért is a buda­pesti és bécsi egyetem orvostanárai, mint az orvos- jvilág egyéb előkelőségei a legszívesebben használhat­ók s előnyt adnak a „Margif-forrásnak a hozzá hasonló összetételű gyógyvizek fölött. fgr* Mint ivóvíz kiváló óvószernek bizonyult járványos betegségek idején, főleg typhus ellen. Mint borviz általános kedvességnek örvend. Főraktár Édeskuty L. Budapesten cs. és kir. udvari szállító, ásványviz-nagykereskedő Kapható minden gyógyszertárban, füszerkeres- kedésben és vendéglőben. 157 3—6 Heti piaci. Gyulán, juoius hó 12 én. A budapesti árutőzsdén gabonanemüekben szí lárd a hangulat, az árak emelkedők. Hetipi aczunkon nagyobb kínálat in el le ttel ada­tott 50 klgrarmnonként koronákban : búza ........................6‘80—7-20-ig ta karm. árpa . . . 5-40— 5'60-ig zab......................... 560—580 ig kukoricza . . . . 6-------6-20 ig 98 46/1903 Békésvármegye alispánjától. HIRDETÉSEK. Árlejtési hirdetmény. Gyulai ev. ref. egyház elöljárósága az Újvároson, Novák-utcza 1401. számú telken 2 iskolai tanterem felépítésére árlejtést hirdet. A terv, épület leirás, épitési és árlejtési feltételek folyó évi junius 14 töl junius 21-ig délelőtt 10 Óráig a hivatalos órák alatt az egy- háztanács termében megtekinthetők. Felhivatnak vállalni szándékozók, misze­rint 1060 korona bánatpénz melléklése mel­lett zárt Írásbeli ajánlataikat 1903. ÓVÍ junius 21-ikén délelőtt 10 óráig az egyház­tanácshoz adják be. Gyula, 1903. junius 14-én.-1 Ev. ref. egyháztanács. 203 Tanulók felvétetnek. Czim a kiadóhivatalban. Közgazdaság. Kereskedők és hitel. A mai pénztelen világban általában megszokott a hitelben való vásárlás. Ennek előnyeit azonban a tulhajtás károssá teszi a keres­kedőre, sőt a hitel folytán könnyelmű vásárlásra hajlandó vevőkre nézve is. A hitelben való vásárlás tulbajtásának és káros hatásának megakadályozására törekednek most kereskedőink és ma már több helyen bizonyos közös megállapodások szerint-járnak el a hitelezés tekintetékben. Vármegyénkben Békés­csabán tanácskoztak a kereskedők a dologról és elhatározták, hogy hitelt csak a vásárlástól számí­tott fél esztendeig nyújtanak. A féléven belül ki egyenlített számlaköveteléseket pénzintézeti leszá mitolás utján veszik be. Az illető pénzintézet átveszi a követelést, a kereskedő megkapja pénzét idejében, a vevő pedig az intézetnél rendezi számla tartozását. Ily értelmű eljárásra kötelezték magukat a követ­kező békéscsabai ezégek: Gayer Lajos, Blau Béla, Deutsch testvérek, Gencsi József, Grünhut R. Kulpin Jakab, Kádár József, Lőry Jakab és társa, Löffler Ignácz, Fóliák Mór, Rosenthal testvérek, Reisz Gyula, Ritter Jakab, Ritter és Bleyer, Corvina könyvkereskedés, Silberstein Ignáoz utóda, Téván Adolf, Weisz Miksa. A békéscsabai öntözött rét tanulmányozása. A magyaróvári gazdasági akadémiának négy tanára és 34 növendéke járt a múlt csütörtökön Békés­csabán, hogy az állami segélylyel berendezett öntözött (-étet tanulmányozzák. Az akadémia tanárai és hallgatói délelőtt 11 órakor érkeztek Budapest­ről a gyorsvonattal. Az őket magyaros vendégsze­retettel ellátó állami földmives iskolát látogatták meg először, hol Kállay Ödön igazgató szolgált fölvilágositással. Majd délután 3 órakor Achim Gusztáv községi főmérnök és Vilim István gazdasági intéző kalauzolása mellett az öntözött rétet tekin tették meg. Úgy a növendékek, mint vezetőik a tapasztaltak felett teljes megelégedésüket fejezték ki s a délutáni gyorsvonattal Aradra utaztak. A Békéscsabán emelendő ipariskolai épület telkéül a kereskedelmi minister a Kistabani-utcza és Sugár-ut sarkán levő telket választotta ki. A szóban levő épület oly módon terveztetik, hogy abban nem csupán az iparos tanoncziskolai osztályok, a tovább képző ipari tanfolyamok és tanonezotthon, hanem ipari termékek állandó kiállítási czéljaira népesebb előadások tartására egy nagyobb terem is elhelyeztessék. Az épület kiviteli terveinek rész­letes megbeszélése végett a kereskedelmi minisz­tériumból Bierbauer István kir. főmérnök küldetett ki. Uszoda az Elővizcsatornán. Van szerencsém a n. é. közönség tudomására hozni, hogy Gyulán, az lő vízcsatornán évek óta fennálló nyári uszodámat a, mnlt hó folyamán megnyitottam njra felszerelve a n. é. közönség ren­delkezésére bocsájtom. Bndapestró’l szerződtetett elsőrendű úszómesterem már megérkezett s tanítását megkezdte. Úszó tanfolyamra tanulók felvétetnek. A n. é. közönség szives pártfogását kérve, tisztelettel: özv. Herbert Alajosné. Törvényszéki csarnolc. Az aradi ügyvédi kamara közhírré teszi, hogy Keller Imre gyulai ügyvédet elhalálozása folytán az ügyvédek lajstromából törölte és irodája részére gondnokul dr. Ladies László gyulai ügyvédet ren­delte ki. Lopás. Belánka János Csabán 1902. év tava­szán apjától I zsák búzát lopott el és pedig olyan formán, hogy jó barátja Andó Mihály adta a kul­csot, melylyel-kinyitotta a kamrát, Andó Mihályné pedig megvette 16 koronáért. Majd Belánka János ismét lopott az apjától 3 véka árpát és eladta Novák Jánosnak. Ezen lopásokról értesült Vasjár György is, kinek aztán szüksége volt pénzre, ő is két véka árpát és két véka búzát .lopott el az apjától s szintén eladta Andó Mibálynénak. Andó Mihály be­ismerte, hogy I adta a kulcsot, Andó Mihályné és Novák János tagadták, hogy tudták volna a gabona lopott voltát. A kir. törvényszék Andót hat hónapi börtönre és nejét 1 hónapi fogházra ítélte, akik megnyugodtak ugyan az ítéleten, de csodálkoztak, hogy őket bezárják, mikor a sértett nem is kívánta a megbüntetésöket, s csak nehezen értették meg, hogy tettük hivatalból üldözendő. Pályázati hirdetmény. Gyula rendezett tanácsú városban folyó hó 27-ikén megtartandó általános tisztujitás alkalmával betöltendő alább megjelölt állásokra pályázatot hirdetek. I. Hat évi megbízatással választandók: 1. Polgármester. Évi javadalma 3400 korona fizetés és 600 korona lakpénz. 2. Egy mérnök, építészeti tanácsnok. Évi fize­tése 2400 korona és a magánmunkálatokért szabály- rendeletileg megállapított dijak. 3. Egy közigazgatási tanácsnok, árvaszéki ülnök. Évi fizetése 2000 korona. 4. Egy I. oszt. tanácsnok, a községi bírásko­dási teendők vitelére évi fizetése 800 korona. 5. Két első osztályú tized tanácsnok, melyek egyike egyszersmind városi gazda. Fizetése egyen- kint 600 korona. 6. Hat II. oszt. tizedbeli tanácsnok fizetése egyenkint 480 korona. 7. Egy főügyész magán ügyvédi gyakorlat foly­tatása mellett. Évi fizetése 600 korona. 8. Egy föpénztárnok. Évi fizetése 2000 korona. 9. Egy pénztárnok., Évi fizetése 1400 korona. 10 Egy számvevő. Évi fizetése 1600 koyona. 11. Egy ellenőr. Évi fizetése 1400 korona. 12. Egy másodellenőr. Évi fizetése 1200 korona. 13. Egy közgyám-pénztárnok. Évi fizetése 1600 korona. II. Élethossziglan választandók: 1. Elhalálozás folytán megüresedett és évi 1400 korona javadalommal ellátott egy iktatói állás. 2. Két üresedésben levő irnoki állás. Ha pedig az iktatói állás betöltése folytán irnoki állás üresedik meg, az esetben három irnoki állás kerül betöltés alá. Az irnoki állás javadalma 1000 korona. A föpénztárnok, pénztárnok, ellenőrök és köz- gyámi pénztárnok évi fizetésüknek kétszeresét köte­lesek biztosítékai letenni. Felhivom mindazokat, akik a fennebb megjelölt állások közül valamelyiket elnyerni óhajtják, hogy kérvényeiket és pedig a minősítéshez kötött állásokat elnyerni óhajtók az 1886. évi XXII. t.-cz. 74. §-a értelmében képesítésüket igazoló okmányokkal fel­szerelve, a folyó hó 23 dikának délután 5 órájáig hozzám adják be. A törvényi által képesítéshez nem kötött állá­sokra pályázók elöbbeni szolgálataikról szóló bizo­nyítványaikat mutassák be pályázati kérvényük mel­lett, az irnoki állásra pályázók ezenkívül — ameny- nyiben Gyula városnál jelenleg nem állanak szolgá­latban — kötelesek a f. évi junius hó 24-én délelőtt 9 órakor a városi főjegyzőnél megjelenni s ott magu­kat tollba mondás mellett való versenyirásnak alávetni. Gyulán, 1903. juoius 5-én. Dr. Fábry Sándor, 196 1—2 alispán. 204 1—1 982—1903. tkvi sz. Árverési hirdetményi kivonat. A gyulai kir. törvényszék mint telekkönyvi ha­tóság közhírré teszi, hogy dr. Márkus Mihály végre­hajtatnak Muntyán Mihályné szül. Hodorak Paraszka végrehajtást szenvedő elleni 99 korona 60 fillér tőke­követelés és járulékai iránti végrehajtási ügyében a gyulai kir. törvényszék (a gyulai kir. járásbíróság) területén levő Kétegyházán fekvő a kétegyházai 1165. sz. tjkvben A+l. rsz. 427/a. hrsz. a. felvett 4125/,0 O-öl területű beltelkes házra az árverést 803 koronában ezennel megállapított kikiáltási árban elrendelte és hogy a fennebb megjelölt ingatlan az 1903. évi junius hó 23-ik napján délelőtti 9 orakor Kétegyházán, a községházánál megtartandó nyilvá­nos árverésen a megállapított kikiáltási áron alól is eladatni fog. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlan becsárának 10°/o-át vagyis 80 korona 30 fillért kész­pénzben, avagy az 1881. LX t.-cz. 42. §-ában jelzett árfolyammal számított és az 1881. évi november 1-én 3333. sz. a. kelt igazságügyministeri reudelet 8-ik §-ában kijelölt óvadékképes értékpapírban a kikül­dött kezéhez letenni, avagy az 1881. LX. t.-cz. 170. §-a értelmében a bánatpénznek a bíróságnál előleges elhelyezéséről kiállított szabályszerű elismervényt át&zolgál tatai. Kir. törvényszék mint tkvi hatóság. Gyulán, 1903. évi április hó 4-én. Lehoftzky, 202 1 __1 kir. törvényszéki albiró. El adó egy kitűnő karban levő és folyó hóban hivatalosan is felülvizsgált cséplőgép gözmozdonynyal. Megtekinthető Dainjanics-utcza 223-ik szám alatt. Ugyanott mindennemű gazdasági gépek és ekék kaphatók. Az aratási időre cséplést elvállal, Tóth Márton, 198 1—1 géplakatos. Pályázati hirdetmény. A gyulai tejszövetkezetnél újonnan rendszeresített könyvelői állásra ezennel pályázat hirdettetik­A könyvelő működési köre a szövetke­zet igazgató-elnöke, vagy alelnökénól meg­tudható. írásbeli zárt pályázati kérvények a fize­tési igényekkel együtt folyó évi junius 23-ig az igazgató-elnöknél adandók be. Gyula, 1903. junius 6-án. Dntkay Béla, 205 1—2 igazgató- <*1nök. Kiadó föld Biharmegyében. Kiss Albert Péternek Kötegyán község mellett, K. Hódi Jánosné szom­szédságában 192 hold szántóföldje, jó tanya épületekkel együtt haszonbérbe kiadó, vagy esetleg betegsége miatt, kedvező feltételek mellett örök áron eladó. Értekezhetni lehet a tulajdonos­sal a megnevezett birtokon, a kötegyáni állomáshoz fél órányi járás. 201 1—3 Az egyetlen és legjobbnak ismert haj és szakái uövesztőszer haj* növesztésre és hajkihullás ellen az aranyéremmel kitüntetett Komogőn meglepő sikert mutat. Már rövid használat után a kívánt ered­mény észlelhető. Naponta érkeznek az elismerő iratok, mint például Tekintetességednek legőszintébb köszönetemet mon­dom, az Ön kitűnő „Homogén*1 szeréért (theával), a mely az én erős hajhullásom ellen, síig két heti használat után meglepő hatást mu'atntt és a h’íjnövést nagyban elő­mozdította. Tisztelettel: Nlayer Róza. Próbatégely 1, 2 és 4 korona. Komogénthéa 1 kor. a világ minden tájára utánvét, vagy az összeg előlegeB beküldése mellett szétküldés direkt a feltalálótól. Hermine Winter 9 Bécs, IX., Grüne-Thorgasse 19. A hajápolásról szóló bármely kérdésre felvilágosítást díjtalanul ad. 191 J—16 Magyarországi főraktár Török József gyógyszer tára Budapest. Magyar levelezés.

Next

/
Thumbnails
Contents