Békés, 1902 (34. évfolyam, 1-53. szám)
1902-10-12 / 41. szám
lehetővé teszi, hogy a szobák a mázolás alatt is használtassanak, mivel a kellemetlen szag és a lassú, Tagadós száradás, mely az olajfestéknek és az olajlakknak sajátja, elkerültetik. E mellett a használata olyan egyszerű, hogy kiki maga végezheti a mázolást. A padló nedves tárgygyal feltörülhető a nélkül, hogy elvesztené fényét. 94 19—20 Kapható: FÉHN ISTVÁN füszerkereskedőnél, Gyulán. Svájci óra-ipar. 16 kor. Szakértőknek, tiszteknek, posta-, vasút* és rendőrtisztviselőknek, valamint min- PQÍllí denkinek, kinek jó órára szüksége IsodK van, szives tudomására hozzuk, hogy mi az eredeti genfi 14kar. elektro- arany-plaque remontoir órák »Glashütte« rendszer egyedüli elárusitását átvettük. Ezen órák antimagnetikus precíziós szerkezettel vannak ellátva, legpontosabban vannak szabályozva és kipróbálva és minden egyes óraért három évi Írásbeli jótállást vállalunk. Az óratokok, melyek három fedélből, egy rugós fedélből (Savonette) állanak, pompás és legdivatosabb kiállitásuak és az újonnan feltalált abszolút változatlan ameria. f oldin éréből készülnek, ___________J vannak átvonva, miáltal ol y eredeti hasonlatosságuak a valódi arany órákhoz, hogy még szakértők által sem különböztethetők meg egy 200 korona értékű valódi arany órától. A világ egyedüli órája, mely soha sem veszíti el valódi arany kinézését. 10.000 utánrendelést és körülbelül 3000 dicsérő levelet kaptunk 6 hónap leforgása alatt. Ara egy úri vagy női órának csak 16 kor. vám- és bérmentve. Minden órához egy bőrtok ingyen. Legdivatosabb és legelegánsabb arany-plaque-láncok urak és hölgyek részére (nyakláncok is) k 3, 5 és 8 korona. Minden meg nem felelő óra kifogás nélkül visszavétetik, miáltal semmi kockáztatás. Szétküldés utánvét vagy a pénz előleges beküldése ellenében. — Rendeímények intézendők: Uhren-Versandthaus „Chronos“ Baseli. (Schweiz). Levelek Svájcba 25 fill., levelezőlapok 10 filléres bélyeggel ellátva küldendők. — Magyar levelezés. A valódi csak üvegekben Gyula: Deutsch József, Féhn István, Ferentzy Alajos, fj. Kohlmann Ferencz, Lustig Adolf, Reisner és Wolf, Zuzmann János. Békés: Féhn Rezső, Tokay Gyula, Kiirthy Mihály. Békéscsaba Décsey József, Engel Miksa, Fekete Sándor, Fischer M. H., Fried Lipót, Kuhn József, Rasofszky Miksa. Gyoma: : Klein Vilmos, Szilágyi? István. Kisjenö: Messer Lipót. 127 8—8 kapható ! Mezőberény: Herzberger Dávid, Pilz Márton. Herzberger József. Öcsöd. Zih testvérek. Szeghalom: Weidinger György. Weiszberg Emil Egyedül valódi angol BALZSAM Thierry A. gyógyszerésztől. Közegészségügyileg megvizsgálva és jóváhagyva. Az üvegek felszerelése a kereskedelmi törvények védjegyoltalma alatt áll. Ezen balzsam belsőleg és külsőleg használható. — 1. A tüdőnek és mellnek összes betegségeinél elérhetetlen gyógyszernek bizonyult, megszünteti a katarrhust és köpetkivá- lást, a fájdalmas köhögésnek elejét veszi, sőt még régibb betegségeket is gyógyít. 2. Kitűnő hatással van torokgyuladástiál, rekedtségnél és a torok összes betegségeinél. 3. Alaposan kiirtja a hideglelést. 4. Meglepő gyorsan gyógyít gyomorgörcsöt, kólikát és szakgatásokat. 5. Jótékony hashajtó és vértisztitó, tisztítja a veséket, megszünteti a bypochondríát es me- lanchohát és előmozdítja az étvágyat és emésztést. 6. Kitűnő hatása van fogfájásnál, lyukas fogaknál, szájpenész, továbbá minden fog- és szájbetegségeknél és megszünteti a felböfögést, valamint a száj- és gyomorrossz szagát. 7. Külsőleg csodás gyógyszer minden sebre, úgymint hőpörsenés, sipoly, szemölcs, égési seb, fagyott testrész, rüh, kosz és kiütések, megszünteti továbbá a főfájást, zúgást, szaggatást, köszvényt, fülfájást stb. Tessék mindig vigyázni a zöld apácza-védjegyre, mint fennt látható I Hamisításoktól legjobb óvszer egyenesen a gyárból eredeti kartonokban bérmentve az osztrák-magyar monarchia minden postaállomására 12 kicsi, vagy 6 dupla üveget 4 koronáért hozatni. Bosznia és Herczegovinába 4 korona 60 fillér. Kevesebb nem küldetik. Szétküldés csak az összeg előzetes utalványozása, vagy lefizetése mellett. M j / u i mikor önnek a biztos gyógyulásra a legrégibb sebeknél is kilátása van t v I t o/iollVOui Q8 majdnem mindig elkerülheti a fájdalmas operáczíót, vagy amputálást, ha Thierry A. gyógyszerész egyedül valódi centitolla-kenőcsét; Ätlei« echter Balsam ms árr Bdnbuztl’Apvthdie in A.TIíbbj is Presreda hu BafrinS&-SauaKÍzui használja, mely a sebek gyógyításában rendkivöl jó hatással van, a fájdalmak enyhítésében pedig elérhetetlen Valódi centifolía-kenőcs használtatik: a gyermekágyasok tnellbajainál, a tejelválasztás akadályainál, mellkemény e- désnél, vörhenynél, mindenféle régi bajnál, nyílt sebeknél lábakon és csontokon, sebeknél, sóscsuz, dagadt lábaknál, sőt csontszán ál is; ütött, szúrt, lőtt, vágott és roncsolt sebeknél; az idegen testek kiválasztásánál, mint üveg- és faszilánk, homok, dara, tövis stb.; mindenféle daganat, kinövés, karbunkulus, uj képződmények, valamint ráknál, körömméregnél, körömdaganatnál, hólyagnál, menéstől kisebesedett lábaknál. Égett sebek minden nemét, fagyott testrészek, a betegek fekvéstől eredt sebeit, a nyakon támadt daganatot, vérdaganatot, fülbajt és a gyermekek sebesedését stb. stb. Szétküldés csak az összeg előzetes beküldése ellenében. 2 tégely csomagolással, postaköltséggel és száilitólevéllel együtt 3 korona 50 fillér. Számtalan elismerő bizonyitvány eredetiben megtekinthető. Mindenkit óvok hamisítványok vételétől és kérem vigyázni, hogy minden tégelyen a czég: „Őrangyal-gyógyszertár Thierry (Adolf) Limited Pregrada“ beégetve legyen. E két gyógyerejében felülmúlhatatlan szer, sohasem romlik el, ellenben minél régibb lesz, annál értékesebb és hathatósabb és sem a meleg, sem pedig a hideg nem árt nekik, így tehát az év bármely szakában küidhető. Majdnem mindig van hatásuk és segítenek, legalább az orvos megérkeztéig, természetesen nem szabad hamisítványokat, vagy efféle sokszorosan ajánlt hasonló, de hatástalan szereket használni, melyekért csak legfeljebb a pénzt dobjuk ki, hanem maradjunk csak e mellett a két régi elismert jó, olcsó, megbízható, a mellett teljesen ártatlan vitághirü szernél, melyeknek minden családnál találhatónak kellene lenni. A hol a fennt ismertetett védjegyekkel valódién kapni nem lehet, tessék egyenesen rendelni és czimezni: THIERRY (ADOLF) gyógyszerész Limited Őrangyal-gyógyszertára. Pregrada Rohitsch-Sauerbrunn mellett. 169 17—52 Közp, raktár Budapesten: Török J. gyógyszerész. Zágrábban: Mittebach J. gyógyszerész és Bécsben: Brady C. gyógyszerésznél. Két tanoncz felvétetik. Czim a kiadóhivatalban. 3^- ELSŐ KÉZBŐL LEGJOBBAN VÁSÁROL. Magyarország legnagyobb hangszergyára réz-, fa-, fúvó és vonós hangszerekben. 1 11 U ¥¥' cs. és kir. udvari hangszergyáros, a cs. és kir. közös és a m. kir. honvéd hadsereg szállítója Rudapest, II., Eánczhid-ntcza 5. szám. Legnagyobb választék az összes hangszerekben. Hegedűk, gordonkák, bőgők, fuvolák, klarinétok, trombiták, czimbalmok. Általam construált TÁROGATÓK 30 írttól feljebb. Iskola és zongorakiséret ingyen. TT A BMIYIVIT'K' ÁTf legjobb elpusztithatlan hangokkal. Különlegesség : JD.il.XI;lll vil JLIlÜL JL aczélhangu hangverseny -harmonikák, saját minták. TFFJFS ZEAEKAR FELSZERELÉSEK a legjutányosabb árban előnyös feltételek mellett. = KÉPES ÁRJEGYZÉKEK ===== 319 5—20 és pedig külön-külön a) hangszerekről, b) harmoniumokról, c) harmonikákról. —• Ingyen és bérmentve. -------------------------— t f M 1 PUflüM 1 Hllllő hölgrz használja • „FEEOLIN“t. Kérdezze csak háziorvosát, hogy a „FEEOLIN“ nem-e a legjobb kozmetikai azer a kéznek, a hajnak és fogaknak! A legtieztátalanabb are és a leg- csúnyább kezek előkelő, üde, finomságot és alakot nyer a „Feeolin“ használata által. A „Feeolin“ 42 legnemesebb és legfrissebb növényből előállított szappan. Jótállunk továbbá, bogy az arc redöi és ráncai, bőratkái, (mitesser) és aropörsenések (wimmerli) stb. .Ja „Feeolin“ használata által nyomtalanul eltűnnek. A „Feeolin“ legjobb hajtisztitó — bajápoló — és bajszépitőszer, megakadályozza a haikibullást, a megkopaszodást ‘és a fejbetegségektől megóv. A „Feeolin“ egyben a legtermészetesebb és legjobb fogtisztitószer. A ki a „Feeolín“-t állandóan szappan helyet használja, fiatal és szép marad. Kötelezzük magunkat apénz azonnali visszaadására, ha a „Feeolin“ használata nem sikeres. Egy darab ára 1 kor., 3 darab 2.60 kor.. 6 darab 4 kor., 12 darab 7 kor. Egy darab utáni portó 20 filler, 3 darabon fölüli 60 filler. Utánvéttel 60 fillérrel több. Megrendelhető FE1TII M. főraktárában Bóos, YIL, Mariahilferstr« 33. k k k * layton & Shuttleworth q mezőgazdasági gépgyárosok ö) BlldfipCSt Vá63? st™* által a legjutányosabb árak mellett ajánltatnak: Locomobil és gőzcséplőgép-készletek továbbá Járgány-cséplőgépek, lóhere-cséplők, tlsititd-rosták, Iconlcolyoiók, kassáid- ás arató- gépek, szénagy&jtők, boronák. Columbia-Drill“ ff legjobb sorvetögépek, szecskavágók, répavágók, kukorlcza-morzsolók, darálók, őrlő-malmok, egyetemes ács él-ekék, 2- és 3-va8u ekék és minden egyéb gazdasági gépek. Részletes árjegyzékek kívánatra ingyen és bérmentve küldetnek. Lincolni törzsgyárunk avilág legnagyobb locomobil* és cséplőgép-gyára. A A Wfi fi fi a fi fi fi fi fi A fi fi fi fi fi fi fi fi fi fi A A A A A A A A A Könyves Kálmán magyar müktadö r.-társaság ■: BUDAPEST, VIII. kér., Kerepesi-ut 17. ■ —= KOSSUTH LAJOS születésének IOO-ik évfordulója ez évi szeptember 19-én köszönt be. Ez alkalomból KOSSUTH LAJOS arczképéböl uj kiadást rendeztünk. A művészi kivitelű színes mülap nagysága 90/66 cm., díszes aranyozott keretben 110/86 cm. Bolti ára 40 korona, (vidékre csomagolással és bórmentes szállítással 44 korona) és — hogy mindenki megszerezhesse — csekély 2 koronás havi részletfizetés ellenében is szállítjuk. 275 8—10 Ne hiányozzék egy testület, egyesület, társaság helyiségéből, egy magyar hazafi lakásából sem Kossuth Lajosnak ez a sikerült művészi kivitelű arczképe. Rendelő-lap. Alulírott a »Békés“ kiadóhivatala utján a „Könyves Kálmán“ magyar irodalmi és könyvkereskedési részvénytársaságtól Budapesten, Vili., Kerepesi-ut 17. szám, ezennel megrendeli a következő képet: ») utánvéttel __________ Fizetendő Budapesten I b) az alant jegyzett havi részletek mellett 1. Kossuth Lajos arczképe díszes aranyozott keretben (nagys. 110/86 cm.) 44 kor* Összesen negyvennégy koronáért 190....................-.......................hótól^ kezdodőleg Bu dapesten havonként fizetendő négy koronás részlet fizetésének kötelezettsége mellett. A részletfizetések be nem tartása esetén a részletfizetési kedvezmény megszűnik és a teljes vételár esedékessé válik. Az első részlet a szállításkor utánveendő. Lakhely és kelet:.....—...............................................■■■—•■.......-.......—.................— Me grendelő sajátkezű aláirása : ...........................................-............................................. ál lása: ..........—......-........,----[.................................-— ............. Ké rjük szíveskedjék ezt a rendelőlapot kivágni és b. aláírásával ellátva a ------------------------ kiadóhivatalába, Gyulára beküldeni. ---------------„B EKES“ M M M ¥ M M ¥ ¥ M M M M ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ A főzés és sütéshez olcsó kiadós. ■MHSSM garantált tiszta növényzsiradék, teljesen pótolja a vajat és zsírt (sokáig eláll és nem avasodik), amiért is nélkülözhetetlen gazdaságos háztartásoknál, szállodák, vendéglők, sütök, czukrágzok, intézetek stb részére. Könnyen emészthető. Általánosan de különösen gyomor és cznkorbetegek részére orvosi szaktekintélyek által melegen ajánlva. A nagy méltó ságá magy. kir. belügyministexium által engedélyezett élelmi és élvezeti • ozikk vizsgáló intézetnek állandó ellenőrzése alatt. 6 kilogrammos elegysúlyú próba-postadobozokat bérmentve küldünk minden magyar postaállomásra 7 koronáért, utánvéttel. Nagyobb mennyiség átvételénél kedvezményes árak. Ismert és a vonatkozó orvosi bizonyítványokat kívánatra díjmentesen küldjük. Megrendelések és tudakozódások uj eladási helyek felállítása iránt a magyarorsági közpc főraktárhoz intézendők: Honig1 Ign. és társa, Budapest, V., Nagykorona ntoza 19.