Békés, 1902 (34. évfolyam, 1-53. szám)

1902-07-13 / 28. szám

5728—1902 Orosházi járás főszolgabírója. Pályázati hirdetmény. Orosháza község által Yijonnan szerve­zett s 1200 korona készpénzfizetéssel s ter­mészetbeni lakással javadalmazott segédjegyzöi állásra pályázatot hirdetek. A megválasztandó segédjegyző KÍSCSákÓ pusztán tartozik lakni s ott az anyakönyv­vezetői teendőket is köteles ellátni. Állását augusztus l-én elfoglalni köteles. A jegyzővizsgálati és erkölcsi bizonyit- ványnyal, úgyszintén az eddigi alkalmazást igazoló bizonyítványokkal felszerelt pályázati kérvények folyó hó 25-ÓÍg hozzám annál is inkább beadandók, mert a később érkező kérvények figyelembe nem vétetnek. Orosházán, 1902. julius 5-én. Ambrus Sándor, 235 1—1 főszolgabíró. 1091—1902. tkv. szám. Árverési hirdetményi kivonat. A gyulai kir. törvényszék, mint telekkönyvi hatóság közhírré teszi, hogy az I. Gyulavárosi taka­rékpénztár végrehajtatónak Cs. Szatmári Lajos dobozi lakos végrehajtást szenvedő elleni 600 kor., 280 kor. és 600 kor. tőkekövetelés és járulékai, valamint a csatlakozottnak kimondott Gyulavidéki takarékpénz­tár részvénytársaságnak 170 kor. és 200 kor. tőke- követelés és a békésmegyei takarékpénztárnak 600 kor. és 1000 kor. tőkekövetelés és járulékai iránti végrehajtási ügyében a gyulai kir. törvényszék terü­letén lévő Doboz község határában fekvő a dobozi 1489. sz. tjkvben A-pl. rsz. (538—539.) hrsz. alatt foglalt ház, udvar és kertből álló az adó alapján 800 koronára becsült belsőségre, az ugyanezen tjkvben A4-3. rsz. (2073—79/330—b.) hrsz. a. foglalt az adó alapján 2 koronára becsült,, sóssziki szántóra, az ugyanezen tjkvben A-|-4. rsz. 1670/9—a. hrsz. a. foglalt az adó alapján 276 koronára becsült kisgörgei szőlőre, továbbá a dobozi 2218. sz. tjkvben A-|-l. rsz. (1408—1511/480.) hrsz. a. foglalt ingatlanból Cs. Szatmári Lajos nevén álló s as adó alapján 474 koronára becsült körtvélyesi szántó */3-&d részére, továbbá a dobozi 156. sz. tjkvben A-j-5. rsz. (1408— 1511/476.) hrsz. a. foglalt s az adó alapján 241 ko­ronára becsült körtvélyesi szántóra, az ugyanezen tjkvben A-|-6. rsz. (2078—79/424.) hrsz. a. foglalt az adó alapján 1 koronára becsült sósszéki szántóra, az ugyanezen tjkvben A—{—7. rsz. (1408—1511/607.) hrsz. a. foglalt s az adó alapján 388 koronára be­csült körtvélyesi szántóra és végül a dobozi 2166. sz. tjkvben A-f-1. rsz.' (1408—1511/488.) hrsz. alatt foglalt ingatlanból Cs. Szatmári Lajos nevén álló az adó alapján 125 koronára becsült körtvélyesi szántó felerészére az árverést 800, 2, 276, 474, 241, 1, 388 és 125 koronában ezennel megállapított kikiáltási árban és pedig a dobozi 1489. sz. tjkvben A-f-1., 3. és 4. rszám alatt foglalt ingatlanokra, az azokra C—1. alatt özv. Cs. Szatmári Sándorné Cseppentő Rebeka javára bekebelezett özvegyi haszonélvezeti jognak az épségben hagyásával, elrendelte úgy azon­ban, hogy amennyiben a dobozi 1489. sz. tjkvben A-f-1., 3. és 4. rsz. alatt foglalt ingatlanok a jelzett haszonélvezeti jog fentartásával olyan árban adatná­nak el, mely ezen jog tkvi bejegyzését a rangsor­átengedés folytán megelőző tehertételek fedezete szem­pontjából ezennel 950 koronában megállapított össze­get meg nem üti, a dobozi 1489. sz. tjkvben A-f-1., 3. és 4. rsz. alatt foglalt ingatlanok tekintetében az árverés hatálytalanná válik és ezen ingatlanok a ha­szonélvezeti jog fentartása nélkül a kitűzött határ­napon újabban elárvereztetnek és hogy a fennebb megjelölt ingatlanok az 1902- évi szeptember hó 15-ik napján délelőtt 9 órakor Doboz községben, a községházánál megtartandó nyilvános árverésen a megállapított kikiáltási áron alul is eladatni fognak. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlanok becsárának 10°/o-át készpénzben, vagy az 1881. LY. t.-cz. 42. §-ában jelzett árfolyammal számttott és az 1881. november l-én 3333. sz. a. kelt igazságügy- ministeri rendelet 8. §-ában kijelölt óvadékképes értékpapírban a kiküldött kezéhez letenni, avagy az 1881. LX. t.-cz. 170. §-a értelmében a bánatpénz­nek a bíróságnál előleges elhelyezéséről kiállított szabályszerű elismervényt átszolgáltatni. Kir. törvényszék, mint telekkönyvi hatóság. Gyulán, 1902. május 30-án. Lehotzky, 2S7 1—1 kir. törvényszéki albiró. Eladó szántóföld. Gyulán, a „Városi erdő“ vasúti megállóhely mellett, az Oláh­réten fekvő, Tessedikné-féle 30 hold kitűnő minőségű szántóföld egészben, vagy részben kedvező fel­tétellel eladó. Ajánlatok hozzám Nagyváradra intézendók. 318 3—10 Dr. Bekker István. 1650—1902. ein. sz. Versenyre való felhívás. A gyulai kir. törvényszék és az ennek területén szervezett 6 kir. járásbíróság ré­szére az 1903. és 1904. években szükségelt irodai anyagszerek szállításának biztosítása czéljából pályázatot hirdetek és az idevonatkozó ajánlatok benyújtásának ha­táridejéül a folyó évi augusztus hó 25. nap­jának délutáni 5 Óráját tűzöm ki azzal, hogy* az ezen határidő után érkezendő ajánlatok figyelembe vétetni semmi szin alatt sem fognak. Az ajánlatok kellékei tekintetében figyel­meztetem a vállalkozókat a kir. igazságügyi minister urnák 1893. évi 15510. I. M. szám alatt kelt rendeletére (lásd az Igazságügyi Közlöny 1893. évtolyamának 251. és követ­kező lapjait) s ezzel kapcsolatosan az aján­lattal egyidejűleg leteendő vagy beküldendő bánatpénz összegét 160 koronában állapí­tom meg. Az ajánlattevők számvetésének biztos alapra fektethetése czéljából közéteszem, hogy a fentebb említett kir. bíróságok részére egy évben körülbelől a következő minőségű és mennyiségű irodai anyagszerek szükségel­tetnek : 1. 6 rizsma 14 klgrammos fehér minis- téri papír. 2. 200 rizsma pótmentes 12 klgrammos fogalmi papír, mely egyszersmind birósági kiadmányok készítésére is használtatik. 3. 50 rizsma 10 klgrammos simított fehér pupir autografiai vegytinta alá. 4. 150 rizsma 8 klgrammos szürke papír kevésbé fontos kiadmányok készítéséhez. 5. 10 rizsma 10 klgrammos rózsaszín papír. 6. 8 rizsma 50 klgrammos csomagoló papír. 7. 2 rizsma 45 klgrammos nagy alakú szürke papír számadások készítéséhez. 8. Nyolcz rizsma 11 klgrammos sárga papir. 9. 4 rizsma közönséges ivnagyságu 7 klgramm súlyú itatóspapír. 10. 30 tuczat fekete, 20 tuczet kék pasztel és 20 tuczat vörös pasztel írón. 11. 100—120 doboz Schuler-fóle hazai gyártmányú legfinomabb aczél toll. 12. 18 tuczat vegyes nagyságú és alakú tollszár (fele vastag.) 13. 20 klgramm középfiuomságu pecsét­viasz. 14. 80,000 darab fehér pecsét-ostya. 15. 5 klgramm Willers György-fóle zsí­ros fekete festék. 16. 48 kis üveg fekete és lilaszinü át- bélyegző mázfesték. 17. 800 kis üveg legfinomabb autografia vegytinta. 18. 26 klgramm legfinomabb autografiai géphez szükségelt fekete nyomdafesték. 19. Hat klgramm nyomdai szivacs 20. 70 kis üveg karmin tinta. 21. 100—110 liter Anthracen irótinta. 22. 95—105 darab ruggyanta (törlő gummi.) Megjegyzem, hogy az összes anyag­szereknek hazai anyag- és iparczikkeknek kell lenniök. A kötendő szerződés egyéb feltételei a törvényszéki irodaigazgatónál a szokásos hi­vatalos órák alatt bármikor megtekinthetők. Gyulán, 1902. évi julius 6-án. Fekete József, 236 1—1 kir. törvényszéki h. elnök. 4292/1902. A szeghalmi járás főszolgabírójától. Pályázati hirdetmény. A Szeghalom községben megürese­dett s évi 800 koronával, valamint a sza- bályrendeletileg megállapított látogatási di­jakkal javadalmazott községi állatorvosi állásra pályázatot hirdetek. Megjegyzem, hogy vágatási biztosi dijak­ból a községi állatorvos mintegy 400 korona évi jövedelemre számíthat. A kellően felszerelt pályázati kérvények a folyó évi julius hó 31-ig bezárólag adan­dók be hozzám, mert a később érkezett kér­vények figyelembe nem vétetnek. A választás napját később tűzöm ki. Szeghalom, 1902. junius 25-én. Csánki Jenő, 229 2—3 főszolgabíró. Árlejtési hirdetmény. Csorvás község itaai téglajárda építési munkálataira ezennel zárt ajánlati versenytárgyalás hirdettetik. 1. Ajánlat csak az összes munkákra tehető. 2. A sajátkezüleg aláirt ajánlatban min­den kételyt kizáró módon számokkal és betűkkel kiteendő azon százalék és végösszeg, melynek a költségvetési összegből való le­engedése mellett az ajánlat tárgyát képező munkára vállalkozik. Ezénkivül az ajánlatnak tartalmaznia kell az ajánlattevő abbeli nyilatkozatát, hogy a járdák hetyszinrajzát, az előméret költség- vetést, a feltételeket, a szerződést és a helyi viszonyokat ismeri. 3. Minden ajánlattevő köteles bánatpénz fejében 2000 koronát, vagy ennek megfelelő és elfogadható értéket az ajánlatához csatolni. 4. Távirati, vagy utóajánlatok nem vétet­nek figyelembe. 5. Köteles ajánlattevő az ajánlata be­nyújtása előtt tégla mintát egy-egy minőség­ből 3—3 darabot a községházánál bemutatni, illetve letétbe helyezni. 6. A községi közgyűlés tetszésétől függ a benyújtott ajánlatok közül bár melyiket az ajánlatra való tekintet nélkül elfogadni, vagy indokolás nélkül visszautasítani. 7. Az egy koronás bélyeggel ellátott zárt ajánlatok 1902. évi julius hó 26-ik nap­jának délelőtt 10 órájáig Csorvás község iktatójában adandók be. Később érkező ajánlatok figyelembe nem vétetnek. 8. Az árlejtés tárgyát képező járda ki­építésére vonatkozó belyszinrajz, költségvetés, feltételek és szerződés Csorvás község első jegyzői hivatalában a hivatalos órák alatt megtekinthetők. 388 í—1 Csorvás, 1902. évi julius hó 8-án. Gremsperger József, Zalai Antal, I-bő jegyző. községi biró. Két lakás azonnal kiadó. 2 szoba, 1 konyha, fásszin és 24oi-i sertés-él. XJjváros, Virág-utcza 1303. szám. 3 szoba, 1 konyha, kamara és — ■■■■■- pincze. ■ —— Belváros, Károlyi-utcza 171. szám. Értekezhetni: Füredy Istvánnal. 631—1902. tkvi sz. Árverési hirdetményi kivonat. A gyulai kir. törvényszék, mint telekkönyvi hatóság közhírré teszi, hogy az I. Gyulavárosi taka­rékpénztár részvénytársaság végrehajtatónak özv. Bak Salamonné és társa végrehajtást szenvedő elleni 3360 korona tőkekövetelés és járulékai, va­lamint a csatlakozottaknak ezennel kimondott Har« sányi Adolf 175-J-175—|—175 frt tőke és jár., Hajdú György 200 frt és jár., a békósmegyei takarékpénztár 120 frt és jár., Vajda Jenny Laky Imréné 1050 frt és jár., Szilágyi Ferencz 420 frt és járulékából álló követelése iránti végrehajtási ügyében a gyulai kir. törvényszék területén lévő Gyulán fekvő a gyulai 1422. sz. tjkvben A—J—1. rsz. 2514. hisz. a. felvett 200 n-öl területű házra (udvarral) az árverést 1411 korona 20 fillérben ezennel megállapított kikiáltási árban elrendelte és hogy a fennebb megjelölt ingat­lanok az 1902. évi szeptember hó 18-dik napján délelőtt 9 Órakor a kir. törvényszék mint telek­könyvi hatóság árverelő helyiségében (földszint 16. ajtó) megtartandó nyilvános árverésen a megállapí­tott kikiáltási áron alól is eladatni fog. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlan becsárának 20 °/a-át, vagyis 282 kor. 24 fii. kész­pénzben, vagy az 1881. LX. t.-cz. 42. §-ban jelzett árfolyammal számított és az 1881. november hó l-én 3333. sz. a. kelt igazságügyminiszteri ren­delet 8. §-ában kijelölt óvadékképes értékpapírban a kiküldött kezéhez letenni, avagy az 1881. LX. t.-cz. 170. §-a értelmében a bánatpénznek a bíró­ságnál előleges elhelyezéséről kiállított szabályszerű elismervényt átszolgáltatni. Kir, törvényszék mint telekkönyvi hatóság. Gyulán, 1902. évi junius hó 30 án. 244 í—i Lehotzky, kir. tszéki albiró. TENKE vasút állomás — Biharmeg'ye. — Legolcsóbb és leghatásosabb vasas fürdők egyike, a női betegségek és vérszegény­ségből eredő bajok gyógyí­tására. — Prospektust kész­séggel küld 170 4—5 a fürdő igazgatóság. Schriffert József építőmester, czement- és beton-árú raktára Gyula, Báró Wenckheim Béla-utcza 1046. Telefon 33. szám. Betoncsövek. Betonirozások. Czementlapok Vizkagyiók. Medenczék. Mozaiklapok Határkövek. Oszlopkövek. Portland czement. Román czement. Elszigetelő. Tetöpapir. Asphalt. Tetőfesték. Carbolineum barna és zöld szili­Betoncsövek többféle nagyságban« Czementlapok többféle nagyság és színben. 220 4—6

Next

/
Thumbnails
Contents