Békés, 1902 (34. évfolyam, 1-53. szám)

1902-01-05 / 1. szám

▼ kötelességeiknek — újakkal v&ltBa fel. így azután gyakran jutnak nem arra való'emberek az elöljárói székbe, sőt bármily alkalmas uj embert válasszanak is meg, a község érdekei mégis kárt szenvednek, mert az uj embernek hosszú idő kell, míg megta­nulja azt, a mit elődje elsajátított és a mit a köz­ség javára hivatalában már hasznosan érvényesít hetett volna. Ezért leghelyesebben úgy járnak el a válasz­tók az elöljárók választásánál, ha nem a feltétlen „újat válasszunk“, nézetét vallják és mérlegelik, hogy a volt elöljáró megfelelt-e a kivánalmaknak és csak akkor keresnek uj egyént, ha a régi nem tudott vagy nem akart kötelességeinek eleget tenni. teknek Avrám Demeter, Grósz Onucz, Báli György, Körösi Demeter, közgyámnak Csorvási Sz. István, adóellenőrnek Pataki Szilárd. Szarvason a jövő héten lesznek az elöljárói választások, a segéd és kezelői állásokat azonban már 1901. évi deczember 31-én betöltötte a kép viselőtestület. Megválasztattak a négy ügyosztályba ktató, kiadó és irattárnoknak Szvák Mihály, segéd- ktatónak Erdős Gyula, adótiszteknek Krsnyák Mihály, Porsner Ede, Bagi Pál, Petricz Zoltán, fővégrehajtónak Hipszki Endre, végrehajtóknak Hugyela János, Szrnka János, ifj, Golián János, Szvák János, községi Írnokoknak Boros Mátyás, Osztruluczki János, Sultz Sándor, Marcsek István, Bán Zoltán. A vármegyebeli községek elöljáróinak meg­bízatása az 1901. év végével lejárt, ennélfogva az uj elöljárók választása most folyik az egész vár­megyédben. A választások iránt általában élénk ér deklődés mutatkozik. .Az eddig megtörtént válasz tások eredménye a következő: Endröd község volt az első, melynek már uj bírája éB esküdtjei vannak. Múlt szombaton dél után választatott meg az nj elöljáróság és pedig birónak Uhiin Imre, másodbirónak Kovács J. Pál gazdának Pobradt György, közgyámnak Uhrin Lajos, gyámpénztárnoknak Farkas Imre, gyám pénztári ellenőrnek Tímár R. Lajos, közpénztár noknak Kalmár János, közpénztári ellenőrnek Bulla Mátyás, adószedőnek Uhrin Pál, esküdteknek Tímár S András, Óvári Tímár Pál, K. Tímár József, Varjú J. Pál. . Gyomán hétfőn voltak az elöljárói választó sok. A megválasztottak névsora a következő : biró Kató Gábor, albiró Béres Dániel, gazda B. Izsó János, esküdtek R. Kovács Mihály, Vincze András. Erdei János, Veigert József, Csapó János, állam adószedő Szabó József, községi pénztárnok Barna Dániel, árt. adószedő Kálos Benedek, közpénztári ellenőr Lukács Gábor, gyámpénztári ellenőr H. Kovács Sándor, közgyám Pikó Béla. Szeghalmon szintén hétfőn volt a választás. Biró lett Erdei József, törvénybiró Somogyi József gazda P. Hegyesi István, pénztáros Ambrus Sán­dor, ellenőr V. Fodor Mihály, közgyám Mészáros József, esküdtek Czeglédy Pál, Szakácsi Lajos, Czeglédi István, Czeglédi Ferencz, Oláh Ferencz és Czebe József. Körösladányban szerdán tartattak a községi elöljárói választások. Megválasztattak birónak Va­karcs János, másodbirónak Szathmári Lajos, pénz- tárnoknak T. Török Péter, ellenőrnek Furomi János, adószedőnek Török Sándor, közgyámnak Szekeres Bálint, gazdánakJ~~»-^»J™4^Unek Hírek. választása s elöljárók Imre, István. JiékéssátL UüM, Murvai kijár ók. rím Ede, másodbiró Szilágyi József, pénztáros Kovács Péter, közgyám Csongrádi Imre, esküdtek Setény Ferencz, Juhász Sándor, Vörös Mihály, Szádi József. Tótkomlóson Bzintén január 2-án voltak az elöljárói választások. A választás eredménye a kö­vetkező : meg lettek választva birónak Motyovszky András, másodbirónak Machán Mihály, pénztárnok­nak Karkus Pál, ellenőrnek Racskó Pál, közgyám­nak Kmetykó György, gazdának Karkus János, esküdteknek Korim András, Oravecz András, Gazsó Pál, Kmetykó Mátyás, Bobor János. Pénteken tartották az elöljárói választásokat Kétegyházán, a hol megválasztattak birónak Szántó Péter, másodbirónak Csáki í János, pénztárnoknak Grósz Vaszil, adószedőnek Málik András, esküd­Kinevezés és felmentés. A vármegye főispánj Bucskó Korjolán vármegyei számtisztet tiszteletbeli alszámvevővé nevezte ki ; ugyanő Vajda Jenő várm. közigazgatási gyakornokot, a kit Csanádvár- megye aljegyzőjévé választottak meg, állásától fel­mentette. Gyula város rendöralkapitánya. A Gyula város rendőrségénél szervezett alkapitányi állásra a vár­megye főispánja Tanczik Lajos volt honvédfőhad­nagyot és árvaszéki Írnokot nevezte ki. Az uj al- kapitány a tegnapi képviselőtestületi ülésben le­tette a hivatali esküt és állását el is foglalta. Immár tarthatatlan állapotok tették szükségessé az alkapitányi állás szervezését, hogy az óriási mun­kahalmaz terhe levétessék az azt egyedül viselő kapitány válIáiról és azért a kapitányi teendőkben való osztozás és ezzel a város rendészeti ügyének fejlesztése hárul szép feladatként az uj alkapi- tányra, a ki hivatásának bizonyára nemes ambi- czióval meg is fog felelni. Kinovezés. A vallás és közoktatásügyi minisz­ter Pősze Lajost, a békési állami kosárfonó iskola egyik «zorgalmas növendékét az ipolysági állami kosárfonó iskolához rendes tanítónak nevezte ki. Uj év. Az uj esztendő első napja hűségesen beköszöntött ez idén is. 1902-ik esztendőt írunk, az uj század második esztendejébe fordultunk. Nagy események, társadalmi, történelmi átalakulások kü­szöbét léptük keresztül az elmúlt esztendővel s az uj században sok megfejthette» probléma kerül megoldás alá. A máról holnapra élő emberiség, a nehezen és sietve élés korszakában azonban nem ér rá elmélkedésekre. A letűnő perczek nagyságát nem mérlegeli, a nagy terminusokat profánul lépi keresztül, nem törődve az elhantolt mult s a szüle­tendő jövővel. Az uj esztendő első Dapja ishangos volt a siető, életnek örülő, mulatni vágyó^küzdő emberek éle topjaitól -s Sei szn‘!tíc ezennt ez idén is kívántak egymásnak az emberek boldog uj évet. Uj évi tisztelgések. Az évforduló alkalmává a hatóságok képviselői szokáshoz hiven felkeresték a hivatalok főnökeit uj évi jókivánataik tolmácso­lása czéljából. A vármegye tisztikara a székház kistermében gyülekezett össze, hol tiszttársai ne­vében dr. Bodoky Zoltán üdvözölte dr. Fábry Sán­dort, a vármegye alispánját, a ki meleg hangon köszönte meg és viszonozta a jókivánatokat. Azután yomban a főispán lakosztályába vonult át a tisz­tikar, a hol Fábry Sándor alispán tolmácsolta an­nak jókivánatait a főispán előtt. A főispán vála­szában elismerőleg emlékezett meg arról a lanka­datlan, összhangban levő munkálkodásról, melylyel tisztikar a vármegye közigazgatását oly magas ivóra emelte és szép szavakkal viszonozta a jóki­vánatokat. Tisztelegtek az uj év alkalmával a főis­pánnál Gyula város tanácsa és tisztviselői Dutkay' Béla polgármester vezetésével, a pénzügyigazgató­ság tisztviselői Csák György pénzügyigazgatóval az élükön és még igen sokan. Úgy .a városnál, mint a pénzügy igazgat óságnál a tisztviselők külön üdvö- zölték Dutkay polgármestert és Csák pénzügyigaz­gatót. — A kirí törvényszék és ügyészség személy­zete Novak Kamill elnököt üdvözölte az uj év al­kalmából, melylyel egyszersmind ő elnökségének harminczadik évét betöltötte. A honvédtisztikar pedig parancsnokánál Kirchner Hermann ezredes­nél tisztelgett. Vizkereszt. Feltűnő vendég a fényes csillag a pusztában, szokatlanul fényesebb a többinél. Es ménének utána a bárom királyok és eljutának Bet­lehembe, holott imádták a kisdedet, aki megszüle­tett, hogy megváltsa az emberiséget. A napkeleti bölcsek igazán bölcsek valánetk, mert nem nézték azt, hogy ők istállóban vannak, hanem térdre borul­tak a szalmán, mert megérték, hogy az istállóban is születhotik nagy ember, olyan, hogy nagyobb lett mindnyájuknál. S nem átallották tisztes koruk da­czára leborúlni a gyermek előtt, mert tudták, hogy a gyermekkor nemcsak szeretetre, de tiszteletre is méltó, mivel nem lehet tudni, hogy hát. mi lakozik a gyermekben ... A három napkeleti bölcs feje­delem emlékét, mely az idén hétfőre esvén, kettős ünnepnapot okoz, évknte nagy fénynyel üli meg a katholikus egyház. Adózok figyelmébe. A törvény értelmében be táblázott adósság méiséklőleg hat az állami adóra, így például 1000 koipna 6-os kamátra táblázva évi 6 koronával, 8-as kamatra 80 koronával, 10,000 korona 6-os kamatra táblázva 60 koronával, 8-as kamatra táblázva 80 koronával apasztja a földadó után esedékes pétidét. De hogy az adós ilyen ked­vezményben részesüljön, szükséges, hogy e czélból évről-évre a községi elöljáróságnál jelentést tegyen, illetőleg hogy megfeleld vallomási ivet nyújtson be, mert'elengedés csakis ilyen bejelentés következté­ben történik. A bbjelenjtések újévtől kezdve január hó 31-ikéig fogadtatnál el az elöljáróságok által. Elölépések a honvtdségnél. A gyulai honvéd­ezred kötelékében tevői tartalékosoknak a követ­kező örömet hozta ; az uj esztendő. Előléptek tarta­lékos hadnagygyá: 'Szabimezey Sándor, Fitos Vil­mos, Virágos Lajos, Peirovszky Kálmán, Torday Sándor dr., Kuczkay László, Linx Ernő, Balog István, Berta Lajos tart. hadapród tiszthelyettesek. Tartalékos hadapród tiszthelyettesekké: Varga Gyula, Németh (Deutsch) Andok Dósa Kálmán, Barna Domokos, Gerő Arthur, dr. Christi4fl.__.Kálmán, Brukgrober Gábor, Négjpssy Imre, Jósa Jenő, nak névsorát, kért fel körlev Hivatalok f vllsgálata. Lukács Gyjjrgy megyénk fő|®áf|a p héten folytatta rói hivatalo|tt;vi|J|dlatát és a värniegÄ« ség egy egy|$tagjfÍr{ak közbejöttével! a* gyomai, szeghalmi' és szarvasi főszolgabíró lókat vizsgálta meg. Dr. Fábry Sándor I napokban a vármegyei közkórháznaPé^y árvaszékének ’ügykezelését vizsgálta meg. Népmozgalmi kimutatás. A gyulai kli könyvi hivatal ádatalíszerint 1901. évben I 827 egyén, meghalt 678; házasságot kötött Ezeknek vallás, nem, kor és nemzetiségi megoszlását lapijnk jövő számában közőljükj A „József jfőherOieg szanatórium egy1 jának előmunkálatai gyorsan haladnak éli előkészítő bizottság összeállította a bál bi* melyekbe közel négyszás ben, akik osaknem kivét« el is fogadják í megbízást. A bizottságé! szólítottak csaktem egyenlő számban les osztva a férfi ó nőtagokból álló intéző gokba és a töbFmint 100 tagú rendező bi: is, s biztosítva va, a bál ügyének a várme den részében vaf« propagálása. A bizottsá sora véglegesen hegállapiítatván, az élők, zottság intézkedet a meghívók kinyoiuatt a melyet a hété® fog 2,000 példányban e} Egyidejűleg folytuk a tárgyalások a hot leti paraucsnokjáj'gal az első honvédzeuel >i bálra való átenjéllóse iránt. Nyomban a r las után megkenik ív bizottságok is mu hogy a szanatóijiiin-Sálat minden eddigm sebbé és erkölcsig, - meg, a mi a czélra - kintettel legfőbb! anyagilag is fényesen tegyék. Ez utóból tekintetben nagy élőn’ a bálnak a höljjyjrizottság által propagál lom, mely az ö 1 tötetek^gyszerűségére irá igy oknélküli kijltpkezét.ől megóvassék, «. Ital a jótékony CZSI tártogatására képese ­övő jzémunkban közö ét a ezottságok végle napozás volta a bál n; len aggodalmat előre sék a közönség, a meghívó szöveg sorával, melynek | tekintetében min oszlatni. A „gyulai 4’í -as kir 1902. évi jac dr. u. 2 órakor tartja ez'vielső közgyüle, a tisztelt körtag urak —j hazafias tisztel hivatnak. Gyula, J1902. jn. 4-én. Néver claök_C^agtódy l^fal, jgyző. Szilveszter-estéigjy kereskedelmi c\ A kereskedők és kereskedj ifjak ez évi s estélye nagy sikerű volFBf idén is. T óráig tartott aj mulatság dilegvidámabb : bán|sg$ siker teljes vol fik legjobban íz aláb ii rtévsör. Jelen >lHak asszonyo — Atyám, mindig azt hittem, hogy nem vétettem ellened, mindig azt hittem, hogy nekem volt igazam, de most megtörök. Bocsáss meg. Elhagytam a szülői házat, de nem hoztam szé-J gyent a család nevére, becsületem maku’átlan mint . a mikor elmentem innen. Színésznő lettem^ a siket és dicsőség az én pártomra állott, a nagy városban, a hol annyian vannak a nem közönséges emberek, ezrek lelkesednek művé szetemért. De mit nekem a dicsőség, mit nekem a jólét, boldogtalanná tesz a vágy a szülői ház után és teutánnad, a ki egykor olyan ió voltál hozzám ! Hogy eljött a karácsony, nem tudtam ellenállni a vágynak, hogy haza jöjjek egy napra, karácsony estére. Aztán megint vissza megyek. Azt hittem nincs kőből a szivetek, azt hittem, nem hal ki a szülői szeretet. . . Görcsös zokogásba fúltak az utolsó szavai A nagy teremben perczekig semmi nem hallatszott, csak szivettépö asszonyi sirás. Az öreg Rátosy végre megszólalt. Már nyugodt volt, az arcza rrintha kőből volna fa ragva. — Nekem csak három leányom van. A negyedik meghalt. Gyermekeim ismeritek ezt ■hölgyet ? Azt mondja, hogy az én leányom, a ti véretekből való vér. Ismeritek? Irma felpattant. Odarohant legidősebb bátyjához s megragadta a kezét: — Bátyám ! Édes bátyám ! — Csuk voltam, kisasszony, szólott ifjabb Rátosy Kálmán hidegen. Mjnt a sebzett szarvas, úgy kereste a ki­tagadott leány testvérei tekintetét. Sehol egy buzdító pillantás, egy bátorító szó. Rátosy Irma pillanat alatt Csongor Ibo­lyává változott. Leírhatatlan pillantással mérte végig a családot, .felemelte a fejét s lassú lép­tekkel ment M a szobából. A küszöbnél visszafordult: — Szívtelenebbek vagytok, mint ostobák. S eltűnt, most már igazán örökre. Odabent a nagy teremben vígan pattogott a tűz, barátságos fényt hintett a csillár, de a kik alatta ültek, azok némák voltak és mo­gorvák. Lenn az ablak alatt megszólalt a bethle- hemesek éneke. Megszületett Krisztus, a szeretet Istene De ők odabent a díszes, gazdag hizban a szeretet ünnepén a szeretet torát ülték. Lenn a ház előtt becsapódik egy bérkocsi ajtaja. Az elegáns, szép hölgy, a ki beszállt sütgetön kiáltja ki a kocsisnak. — A vasúti állomáshoz I De gyorsan hajt­son ! Visszahanyatlik a kocsi párnáiba. B hunyja szemeit s feltűnik előtte a ragyogó, fé­nyes színház, diadalainak szintere. Ember em­berhátán szorong, díszes, illatos tömeg-, mely elragadtatással ünnepli az ő nagy művésznőjét Taps és éljen vihar zug az illatos levegőben s ő boldogan hajlong a virágokkal borított szin pádon. A kocsi nagyot zökken s a hölgy felriad álmodozásából. Sürü sötét feketeség borítja a megfagyott világot. Irma jcitekint az éjszakába s faradtan sóhajtja : — Sírbolt! Erdösi Dézsa. Viczián Kálmán vplt egyéves. önkéntesek. A tény­leges állományban pedig Budanovils Gábor had- tribüné, Bi rényi Ármi nil Berkes Sár apródtiszthelyettes hadnajygyá, Vlajkó . Mátyás jj“né, iírtftiW"Ti fpg? Deutsch próbaszolgálaton levő volt önkéntes hadapr dtiszt-peutsc.i tfózsefné, Jkabné, helyettessé neveztetett ki, Tóth István kezelőtiszt­hadnagy pedig a honvédelmi minísterium VI. ügy­osztályába helyeztetett ál Az előléptetésekhez gratulálunk! A hadsereg köréből. A közös hadügyminiszter dr. Varga Lajos Gyulavárcs rendőrkapitányát j§á dr. Márkus Mihály árvaszíki ülnököt tartalékos hadnagyokká nevezte ki az aradi cs. és kir. 33-ik gyalogezredhez. A képviselőtestület tegr-ap délelőtt 10 órakor IDutkay Béla polgármester elnöklete alatt a tárgy- sorozat soványságához képest igen jól látogatott közgyűlést tartott, amelynek főtárgya Tanczik Lajos rendőralkapitány hivatalos esküjének letétele volt. A tárgysorozat többi része, egrtől egyig magánkér- ények, vita nélkül elintéztetek. A halászati jogot Kárnyáczki István dobozi lakta vette ki egy évre 400 koronáért, az erről, valamint a gyámpénztár vizsgálatáról felvett jegyzőkönyv tudomásul vétet vén, a közgyűlés már fél tizenegy órakor befe- eztetett. Munkásdij jutalom kiosztás A földmivelésügy miniszter Galambos György gyilai gazdasági cse­lédnek, aki huszonöt esztendőt egy huzamban töl­tött egy gazdaságban, díszoklevélét és 100 koronát adományozott. Az oklevél és jijtalom ma délelőtt 11 órakor adatik át ünnepélyesléggel a városháza termében. Elhunyt anyakönyvi felügyelő. Kostyál Ferencz kir. anyakönyvi felügyelő a szabidkai kerületben, akinek hatáskörébe Békésvármegye is tartozott, de­czember hó 21-én Szabadkán 53 éves korában el halt. Az élte delén levő férfiút, k|t hivatalos mű­ködéséből kifolyólag vármegyénkben is sokan is­mertek, nem rég súlyos betegség támadta meg. mely miatt hosszabb szabadságot kért; baja azon­ban végzetessé vált és csakhamar megölte őt. Uj tanfelügyelő. Általános örömet okozott vár­megyénkben a hir, hogy a közoktatásügyi minisz­ter Balogh István soproni segédtanfelügyelőt Udvar- helyvármegyébe tanfelügyelővé nevezte -ki. Balogh István vármegyénknek, közelebbről Doboz község­nek szülötte, alapos képzettségű, nagytudásu mun­kása a közoktatásügynek, aki komoly tevékenysége mellett elismerésre méltó sikerrel hódolt a költészet múzsájának is. A soproni lapok távozása alkalmá­val a legnagyobb elismeréssel méltatják Balogh István egyéniségét és kiváló munkásságát, amely­nek most a magyarság véghelyén jut vezetői fon­tos szerep és tágabb tér. A vármegye közigazgatási bizottsága rendes havi ülését január hó I3-án fogja megtartani. Gall náczne, Hoksch Miksán- .jkaudérsz 2 özv. Kleinne, Lős-y- Sániijlljé, Laszti IMorvai [stvánné, kijtáá y[jrné, özv Reisner Emánuelnl, Ueian r Zsigáné, Hermáimé,. Silbers ein Izidoi >é, SillinA Schön Vílmosné, Olivarez 1 dolfné, 8 monné, Stern Lászónó, Stcri MórnéJ LTózsefnó, Weisz H Wiol,' Zsignli nyok : Bárdos Ilon-.a, Deujst MArani Regina, lo1»“ Jankt) Náv/ay . tóísikaL Rosenfeli Ilonka BvutíapeslJ SÓhp Silbersteik Regina, Winter jíjrüza. Sylveszter-est a kaszinóban A estéjének alkalma kedves kis társa össze a gyulai kaszinó termiben is. kaszinói társaság volt itt; együtt ked jellegű fgyüttlétben ,g 1 kiváló han órákig jgyütt tartotta a társaságot, noha prjgrainmba n^m volt véve, a gulatbóljkifolyólag 't'álníz is volt s | át t két [esztendő köz1 j kedélyes Bf Sy|yeszter-e8t a pjavillonban. A vágyó fiatalság kedélyfeB Sjlyeszter- zott éj a haldokló ó-«s.itendJtől. volt ez az esztendőnél' a mulatni résziből a biztató kezdlte az uj év látni «vágyó fiatalság ez'utal stm sz gérétls a báli rémek, a 'petrezielyei Imulojás, száműzve voltik ez ejtén a [bői. k mulatság S legkiválóbi ha: lig tartott. ■ A gyulai izraelita hitkőziég tagból álló képviselet intézi, |ely úgy mint a hitközség ilőljáróága esztendőbén jön válasitUs a)j. A végével lejárván, az uj vlilasals mellett folyó ho 2-ikán itörlat, Wojsz Mór^dr. Bárdos Arthi^ di Brahn Mór,! dr. Kóhn Mór, S<|oei maín Sámu^i Bleier Igr^H.B Deutsch Jakab, Czlnczár ^-dol ii stein Mór, Wertheim 8imm|R LuJztig Adolf, Schwimmer \Kn Fisther Jakab, RemnwEipanni. Hermann, Ehrenfeld Sal^' Nejimann Simon, póttagé Mul‘ta«s- Móridr. Berkei^’*'1' Manhlimer Arnold, Iliiig® Iparos Ifjúsági bal.á* képző egylete szokásos óvL mely t^BMgjfri bálák legn 1 tebbje ^^^RHpnni, az idén i

Next

/
Thumbnails
Contents