Békés, 1901 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1901-03-10 / 10. szám

lO-ik szám.

Gyula, 1901. márczius 10-éxv

XXXIII. évfolyam.

r

Szerkesztőség:

Templom-tér, Dobay János kereskedése, hova a lap szellemi részét illeti! közlemények intézetniük.

Kéziratok nem adatnak vissza.

Glfiíizetési dl]:

Egész évre ! . 10 kor. — fii.

Pél évre ... 5 „ — „

Évnegyedre . 2 ,, 50 „

Egyes szám ára 20 Ilii.

2

Társadalmi és közgazdászati ketilap.

Megjelenik minden vasárnap.

Felelős szerkesztő: UsZ ó lei n ü ú, i cLTemplomtér, Dobay Ferencz háza és könyvkereskedése, hova a hirdetések és nyilt-téri közlemények küldendők.

Hirdetések

szabott áron fogadtatnak el Gyulán, a kiadóhivatalban.

H;iU-tér sora 20 1UL

L J

Márczius tizenötödike.

— Otvenharmadik évforduló. —

Tavaszi verőtény ömlik végig az egész hazán. Arany sugáros tavaszi verőfény. Mintha a természet is ünnephez készülne, s ünnepelni akarná a szabadság születésének napját.

... A világ valamennyi nemzete álmodott! . . . Fényes álmuk volt, — nehéz, bóditó álom: emberi jogokról, szabadságról, testvériségről . . . S ekkor a magyar nemzetnék termő ereje, a mely annyi ideig, száz esztendőn keresztül szunnyadóit, egyszerre csak a legerősebb természetben, a legpompásabb virágzásban nyilatkozott meg, . . . Írók, költők, hadvezérek, kitűnő államférfiak, termettek; — felébredt a nemzet álmából, a melyben legszentebb jogairól álmodott, . . . 8 testet öltött a szabadság varázs igéje ! A honszerelem lángja fellobogott, de nem csak világított, hanem melegített is ; nem csak melegített, hanem hevített is 1

A felszabadult sajtó, széttörve a csüg- gedés békóit, olüzve a gondnak, a félelemnek sötét fellegsátorát, vezér-szövétneket gyújtott a kijelölt útra, a merre kell a nemzetnek haladnia. Szárnyaira vette az eszmét s elárasztotta az országot a szabadság magasztos gondolatával 1 . . .

Nyelvünk kiemelkedett a sülyedésből, költészetünk eddig példátlan virágzásnak indult. A művészet minden adományával megáldott nagy szellemek, a népköltészet forrásából merítettek. Egyszerre kitűnt nyelvünk fel nem fedezett gazdagsága, s a magyar élet jellemző elemeinek és változásainak művészi természete.

A magyar nemzetet — a megújult költészet szépségeinek csodálata, eszméinek át- érzése fűzte először nemzetté. A költők nyelvét mindenki megértette, mindenki saját gondolataira, érzelmeire ismert, s tudta, hogy költőinek költészete: a jövő zenéje . . .

A rNemzeti dal“ nemzetet teremtett, elhívta a csendes tanya lakóját kedveseinek

ölelő karjai közül, el a fiút a szülei ház küszöbéről ; ... és az apák velük mentek, éB1 az anyák nem siratták meg őket 1 — A hon eányok pedig: a harezosok, a harcz ösvényein fáradozók homlokáról törölték le a veríték véres cseppjeit.

. . . Nehéz idők, szomorú napok jöttek...

. . . Ütközet — ütközetet, veszteség — veszteséget ért! . . .

S a legnagyobb magyar jósoló szavai, a ki tisztán látja az utat, a melyre nemzete tódul, — már-már beigazolást nyernek: „vér és vér mindenütt, testvér a testvért, nópfaj a népfajt fogja mészárolni kiengesztelhetetlenül és őrülten, keresztek rajzolvák a haza egén, a melyeket le kell égetni“, . .

Csodálatos kor volt az, a melyet mi alig ériünk, csak csodálni tudunk . . .

A győzelmes magyar zászló Buda falai között már csak holtak romvárosa felett lobog, s a kelő nap, halottak merev arczát, sebesültek eltorzult vonásait önti el aranyvilágával . . . És köröskörül tavasz van, virág fakasztó, balzsam lehelletü tavasz . . .

De a fakadó rügyekkel uj remény is fakad. A küzdelem emléke nem sírkő, nem szobor, — az öntudat érzelmeiből fakadt áldozat virága nem a megsemmisülés, hanem a . . . feltámadás ... a magyar nemzetnek örök tavasza; az újra felvirult magyar élet, mely gazdagabb mint valaha! . . .

A letűnt korszakot megdicsőité a nemzet, s a nemzet elhalt hőseit éltetni fogja a kegyelet.

S a kor alkotásaiban, az 1848-iki alkotásokban diadalra jutott eszmék, törekvések és elvek nagy részének élő gyökerei mélyen benn voltak már a haza földében, a magyar nemzet múltjában és szellemében, és nem akkor ültettettek, hanem csak újra virultak, akkor, a midőn megszűnt a dermesztő hideg s megérezték a tavasz életadó lehelletét . . .

Az 1848-iki törvények igazi jelentősége különösen abban van, hogy a magyar nemzeti élet összes tényezői és vonatkozásai

létrehozták az egyetértést és az összhangot. Azok a 48-iki törvények a maguk egészében át voltak hatva a szabadság, egyenlőség, testvériség magasztos eszméitől, de ezeket összehozták a magyar állam sarkalatos követelményeivel is.

Egy lángeszű államférfi, az olasz Machiavelli, egyike a leglángeszübbeknek, a kit a történet ismer, a kinek a nevét most azért is fel lehet említeni, mert hazájának szabadságáért küzdött és szenvedett — azt mondja, hogy a nemzeteket, államokat, intézményeket azzal az erővel lehet fenntartani, amely- lyel alkottattak.

A magyar nemzet 1848-ban alkotta meg az uj magyar államot, az uj ezredévnek alapját képező intézményeket, s ezzel az eyővel fenn is tartja azokat . . .

I S ennek az erőnek életadó forrása: a magyar nemzet öröklött jogérzete. Az a jogérzet, a melynek alapgondolatát Deák Ferencz abban fejezte ki: »Azokat a jogokat, a melyeket tőlünk erő és hatalom elvesz, igen is visszaszerezhetjük, de azokat, a mikről önként lemondunk, vissza nem hozza semmi 1. . .

... Ne feledje el e nemzet soha egy pillanatra sem feltámadásának örök emlékünnepét, hanem lobogjon fennen a hazaszeretet oltártüze, szálljon magasra ennek fohásza 1 . . Legyen áldott e napnak emléke, legyen áldott | magyar haza!

S ekkor való lesz a költő' álma:

„Ezer évből egy nap tied, óh szabadság,

De aj ezrednek adsz, egy nap, életet!“

___________ Dp. K. T.

Új

abb birtokfelosztás.

A Trautmannsdorf-féle birtok sikeres parczel- lázása és a Wodianer-féle nagybirtok felosztási tervének meghiúsulása után most újból egy tekintélyes dominium megvételének és szétosztásának terve merült fel a legkomolyabb alakban. Orosháza község szándékozik megvenni és apró részletekben ismét eladni a báró Schossberger család puszta- szent-tornyai birtokát.

Az eladás alá kerülő birtok — mely valaha Horváth földesur tulajdona volt — összesen 3395 kis hold "kiterjedésű. Az árát a majorokkal és fákkal együtt boldankint 375 frtra tartja tulajdonosa, ha pedig egy vevő veszi meg, 340 írtjával adja.

A vételár felét f. évi októberre kell kifizetni, akkor a vevő nevére is, kezére is kapja a birtokot, a vételár 20 százalékát (egy ötödrészét) 1902. junius

1-én, a fennmaradt 30 százalékot pedig 6 év alatt kellene lefizetni, a tőkét utólagos, a kamatot (6°/0) előleges félévi részletekben.

A birtok összes adója (állami, községi) 17.071 korona, ebből az állami adó 13 355 kor. (földadó, általános jövedelmi pótadó.)

A majorok és ültetvények ára szép összegre megy, annyival kevesebb esik a fold vételárába,

Az orosháziak nagyon szeretnék, ha sikerülne a vétel és a parczellázás. Valamikor a Szénás alatt elterülő egész Horváth-féle birtokot — mely most a Schossberger és Sváb-családok tulajdona — kínálták Orosházának 50—60 írtjával holdját, de akkor nem kellett nekik, mert a kupaktanácsban kijelentette az egyik főkolompos :

— Nem kell megvenni, mert ha megvesszük, nem lesz a községben szegény ember, ki végzi akkor a mezei munkát?

Ez a klasszikus érv hatott, nem vették meg a hatalmas birtokot 50 írtjával, bezzeg most szívesen adnának érte hatszor annyit.

A birtok közel fekszik Orosházához, kézre esik, jó föld, az orosháziaknak bizonyosan többet ér, mint másoknak. Eddig ott többnyire idegen aratók dolgoztak, akkor az ő embereiké lesz ez a haszon; eddig ott többnyire idegen cselédeket alkalmaztak, akkor az övéik kapnának állandó foglalkozást; a forgalom a lakosság szaporodtával emelkednék, nyerne P.-8zt.-Tornya községe is, de nyerne maga az állam is, fogyasztási, jövedelmi adóval és illetékkel tetemesen több jövedelmet, mint a mennyit kapott az egy birtokostól. Az orosházi nép bajainak is az a forrása, hogy nemcsak földje nincs, a mit művelhetne, hanem munkája sincs egész esztendőn által.

Igen nagy baja volt az orosháziaknak az is, hogy a közvetlen közelében fekvő puszta-szent- tornyai földek nagy uradalmak lévén, arra a lakosság terjeszkedni nem tudott, hanem a más vármegyében fekvő Vásárhely határában szerezhetett csak birtokot.

A birtokvétel eszméjo már hosszabb idő óta foglalkoztatja Orosháza község vezér-embereit s most már annyira megérett, hogy a hétfőn tartott képviselőtestületi közgyűlés elé konkrét javaslatot

T A. R O Z A.

Az első kötet.

Sághy Dezső nagyon sokáig maradt járás- birósági aljegyző. Ez a hivatal pedig, daczára, hogy némi büszkeséggel tölti el eleinte a viselőjét, utóbb bizony elégületlenséget szül. A házasodási mánia éveiben, 20 évtől 24-ig minden hivatalban megvan ez az elégületlenség, de utóbb elmúlik ez a higgadtság éveiben. Ha ügyvéd, vagy doktor, vagy tanár az ember, akkor feltétlenül, de ha aljegyző, akkor állandó lesz.

Sághy Dezső már jóval túllépte azt az időt, mikor erővel feleségeskedni akar az ember, ö maga szólta le legtöbbször az ifjú embereket, kik szerinte a korai család alapitás gondolatával foglalkoztak.

— Maga még gyerek, barátom. Feleségül venné bármelyik szép leányt, kit meglátott, kivel beszélt, vagy pláne, kinek kezet csókolhatott. Két hét múlva aztán azon gondolkoznék, hogy váljon el tőle. Pár év múlva megváltozik. Arra maga is a legénykorát éli az életben is, a hivatalban is. Az igénye akkor lesz legtöbb s a fizetése majdnem legkevesebb. Eladósodik. Végre a házasságra gondol, asszonyra, gazdag asszonyra, ki az adósságát kifizesse. A gazdag leány pedig ritka s hogy az ilyeneket szegény ördögöknek adják, amilyen maga is lesz barátom, az még ritkább. így természetes, hogy vár még. Olyan vén legény lesz, mint én: 30 éves. Elmarad az idealizmusa, melylyel a szép lányok képzelt bájaiban keresi ábrándjait, elmarad a hiú délibáb, rr.ely gazdag lányok hajszolására csábította, elmarad minden álom. Csak egy marad meg: a valóság megbecsülése, az élet komoly oldalának mérlegelése, — a jó leány utáni vágyakozás.

Az albiró fiatal legényke, valamelyik állami kapaczitás rokona, fölényesen mosolygott ehhez az el nem fogadható életbölcselethez és boldogan forgatta a balkezén levő jegygyűrűt.

Sághy Dezső elgondolkozva bámult a lámpa világába.

ö talált már ilyen jó lányt. Annak az alakját rajzolta lelkiszemei elé. Jó családból való szegény lány, tiszta, becsületes, fehérlelkü.

Egypár gondolat, pár kiforratlan érzelem motoszkált bensejében. Búcsúzott, hazament. Asztalához ült és irt, irt reggelig ! . .

Az első kötet megjelent. A győzelem teljes volt. A „Hozzá“ forradalmat csinált a kis városban. A Sághy Dezső cinikus modorát egyszerre érdekesnek találták a kis város bolyhos lánykái.

Az ablakból titkon lesték a költőt, ki megnyilatkozott egy kötetben, de szóval még soha. Csak a „Becsületes“ czimü versét találták különösnek a mamák a zsurokon s gorombának a papák a kaszinóban. Egészben véve mégis irigység fogta el a város fiatalságát az aljegyző sikeréért.

Hogy ezek után is aljegyző maradt, a félénkségén múlt.

A majálison is meghúzódott -valamelyik sarokban, nem kis bosszankodására a lányoknak, kik különös vágyódással gondoltak már arra a pillanatra, ha vele tánczolnak. A falevelek élénkzöld színében gyönyörködött s ürítette a söröspoharak üdítő tartalmát.

Az öreg Barkódy bácsi zavart bele a mulatságába.

— Öcsém, nem szokott tánczolni ?

— Ritkán, bátyám uram.

— Jöjjön velem hamar, elvezetem egy pár szép lányhoz. Micsoda fiatalság az, a melyik a kék égbe bámul a lányok szemei helyett ? Hej, mikor én még fiatal voltam!

Mire befejezte mondókáját az öreg, már a tánezhely közepén hurczolta Sághyt, hol jobbról balról ellibbenő leányfejek mosolyogtak reá.

Akinek az öreg legelőször bemutatta, valami mosolygó tekintetű gömbölyüség, e szavakkal fogadta:

— Már azt gondoltam, nem is fog tánczolni Sághy ur, pedig vártam.

A poéta aljegyző megzavarodva nézett a kicsike mosolygó szemeibe és feleletül tánezra hívta.

Régen tánczolt már, nehezen ment neki, de kitartotta a hajnal pirkadásáig.

Később feleslegesnek tartotta az öreg Barkódy bácsi szolgálatkészségét, ki minden túr után tartott készletben számára valakit. A táncz múzsája teljesen hatalmába kerítette s ha néha leült az előbbi helyére, nem a faleveleket bámulta, hanem becsukott szemmel gyönyörködött egy szép hamvas, jó tánezos leány karcsú alakjában.

S mikor reggel, a mulatság után haza érkezett, nem érzett fáradttságot. Az ágya megvetve állott, nem dőlt le. Ablakához ült és ábrándozva bámult ki a friss, üde, tavaszi levegőbe . . .

Sághy Dézső megváltozott azon az éjjelen. Mintha engedett volna az elégedetlensége, a komolysága.

S ezt az öreg Barkódy bácsinak köszönhette.

Felkereste az öreget többször, annál is inkább, mert a tánezosnéja az öreg leánya volt.

Egy őszi reggelen aztán állandóan ott maradt a Barkódyék tornáczos házában. Feleségül vette a mosolygó tekintetű gömbölyüséget.

Hatalmas lakodalmat tartott az öreg, a fél vármegye hivatalos volt rá, a főispántól a megyei aljegyzőig. Itt tudta meg csak Sághy Dezső, ki az ő apósa Régen iskolatársa a főispánnak

és urambátyámja a megye minden tollforgató emberének. A főispán mondta az első toasztot s igy szólította: kedves albiró uram öcsém.

Hogy ezek után albiróvá léptették elő, maga Sághy Dezső csudálkozott legkevésbbéOlyan mámoros, elégült szerelem fogta el a minden ség, az apósa és különösen a felesége iránt, hogy gondolkozóba esett, ö volt e a régi, az elégedetlen aljegyző.

Valamelyik estén együtt volt a család. Felesége az asztalon levő könyvek közt keresgélt. Megtalálta az ő kötetét. Felütötte, lapozgatta.

— Dezső, mostanában nem Írsz verseket?

— Minek édesem? — Mondta boldogságteljes hangon.

— Hisz ezért érdeklődtem irántad oly nagyon.

— Kis bohó, ha ismertelek volna előbb, ez a kötet soha sem készült volna el.

Az asszony duzzogott: *

— Szép tőled I Hát olyan egyszerű teremtésnek tartasz, kiről verset sem érdemes Írni?

Dezső már akkor közelébb húzódott hozzá.

— De hiszen, édesem, nem lányról szól az a kötet, hanem egy nem is létező ábrándról és nem is boldogság a hangja, hanem a tépelödés, az elégedetlenség, a komorság. Ezt a hangot ismertem csak akkor. Most másikat is ismerek, a lágy, dallamos csicsergésedet, meg ezt a te kedves duzzogásodat. Kell-e több nekem ? Ez a hang az igazi, ezt kerestem és meg is találtam. Ezt a hangot pedig nem árulom el senkinek, mert önző vagyok. Te tettél azzá. Mond, írjak-e a szerelmünkről azoknak, kiket nem is érdekel.

— Nem, — mondta az asszony, miközben gyöngéden elpirult.

Sághy Dezső később fiatalkori éretlenségnek tartotta a kötete megjelenését.

ti életbiztosító társaság ügynökségét Gyulán, Dobay János