Békés, 1901 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1901-02-10 / 6. szám
G-tk szám Gyula, 1901. február 10-én XXX Hl. évfolyam r Szerkesztőség: Templom-tér, Dobay János kereskedése, hova a lap szellemi tgszét illeti! közlemények intézendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Előfizetési díj: Egész évre ! j 10 kor. — fii. Fél évre . . 5 fj — „ Évnegyedre . 2 „ 50 „ L Egyes szám ára 20 fill. J Társadalmi és közgazdászat! hetilap. Megjelenik minden vasárnap. Felelős szerkesztő: ID ó h. n Dávid. f----------Ki adéhivatal: Templomtér, Dobay Ferencz háza és könyvkereskedése, hova a hirdetések és nyílt-téri közlemények küldendők. Hirdetések szabott áron fogadtatnak el Gyulán, a kiadóhivatalban. Nyílt-tér sora 20 fill. Nagyzási hóbort Azt képzelik, hogy a czimkórság, mely sohasem volt oly virágzásban, mint manapság, csak egy kis »gyöngeség.« Pedig ez nagy tévedés. A czimkórság ragályos betegség, kiszámíthatatlan károkat okozó epidémia, melynek naponta vannak halálesetei. Igenis, halálesetei, még pedig a czimkórsággal járó fényűzés öngyilkosai. A mai devalvált világban, midőn minden fölösleges pénz a párisi világkiállításra vándorolt, midőn a kínai háború hadihajói és expediczióinak ára fölemészti Németország kölcsönadható tőkéit; ma, midőn az angol bankban is három és fél perczentes a pénz és az angol-bur hadjárat csak a csehországi gyász-szövet gyárosokat árasztotta el pénzzel, a nagymérvű gyászesetek miatt; tehát a mai pénztelen világban minden embernek összébb kell húznia gyékényeit. Mégis mit tapasztalunk ? Azt, hogy adósságot-adósságra halmozva adja át magát a középosztály nagy része a czimkórság és a vele járó fényűzés betegségének. Egyáltalán nem akad itt ebben az országban józan ember, ki prófétaszerü hangon megmondja a középosztály romlásba induló nagy részének; Megállj! Vesztedbe indulsz! Hiszen Egyptomban megjövendöltette a fáraó magának a hét bő esztendő után a hét sovány esztendőt, hogy népét a takarékosságra és arra az esetre is ráerősitse, ha nem lesz kenyere. Mi nálunk senki sem gondol a holnappal. Csak a »ma«, a mai nap élvezetével törődik s él, a véletlenre bizva a jövőt. De hogyan is aggódnék itt ez a kegyelmes, méltóságos, nagyságos ország?! Itt, hol oly nagy a személyes gőg, hogy per „te kegyelmes uram“, „tedd meg“, — beállíthat mindenki a ministerekhez. Itt, a czimkórság eme modern Spanyolországában, hol annyi a méltóságos ur, hogy nemsokára ezeknek vagyontalanul maradott és nyugdíjból kivénült gyermekei részben a szegények házába kerülhetnek. T Á_ R C Z -A_. Tévedt lélek. Az ifjú nő remegve tekint az ajtóra, melyet durván lök be férje, ki késő este ismét szocziális gyűlésről tért ingerülten otthonába. »Régen a rabszolgáknak annyit dobtak, hogy el ne pusztuljanak mint az állat ; ma pedig azok kik felhágtak a jólét létráján, minket onnan ledobnak a nyomor posványába* — kiáltá boszusan sapkáját ledobva köszönés helyett a kékzubbonyba öltözött 30 évesnek látszó gyári munkás. Anna! Hallanád, mily szépen beszélnek azok a gyűlésen, kik igazán velünk éreznek, Szinte ökölre szorul az ember keze, hogy megsemmisítse ezen állapotot s a régi romjain teremtsen egy jobb világot í .. Ugy-e kértelek. — szakitá félbe szomorúan az ifjú nő férje heves mondását — hogy ne érintkezzél Sándor olyan emberekkel. Nézd aggódásaimat, tekintsd gyötrelmeimet, midőn izgatottságodat s keserves lelki küzdelmeidet figyelem mostanában! Oh ne hallgass olyan beszédekre. Hiszen nem közülünk valók azok a finom ruhába öltözött szónokok, azok a keztyüs kézzel járó urak. Fogalmuk sem lehet az egyszerű élet megelégedettségéről, boldogságáról, melyet nálunk is megzavartak s megsemmisíteni törekszenek ők a szívtelenek ! Elég asszony! Mondá dühvei a férfi . . ! Te nem érted, hogy mihez volna jogom s mennyivel jobb helyzetem lenne. Azok világosítottak fel enarem is I ők mutatták ki, hogy mit ér a A czimkórság mániaszerü járvány hazánkban, mert itt ki-ki boldog, ha egy fokkal magasabbra titulálhatja ismerősét, a „tekintetest“ „nagyságossá“, a „nagyságost*4 „méltóságossá“ fokozza. Itt senki senki sem mondaná a közigazgatási hivatalnokoknak a valódi czimót, de a szolgabirót föszolga- birónak, a jegyzőt főjegyzőnek, a postamestert /»postamesternek, az igazgatót fö igazgatónak czimezi. Azt, hogy ezzel a ministeri kinevezés nélkül való előléptetéssel hízeleg az illetőnek, tudja, mert derült mosolygás közt utasítja rendre mindenki, ha magasabb czimzéssel illetik, a helyett, hogy felháborodna. És, kérem, a mit a férfiak űznek merői udvariasságból, a czimkórság első stádiumában, azt követik a hölgyek, de mint minden gyöngébb szervezetű lény, lázasabb tünetekkel. Ugyan kérem, kinek van ma Magyar- országon akár a fővárosban, akár a vidéken tekintetes asszony felesége 1 Az ujjamon elszámlálhatnám. Ma minden nő nagyságos asszony, ha két szobája van és cselédjét kifizetheti. — Nagyságos asszony a kir. tanácsosné épp úgy, mint az a fodrászné, ki délelőtti, órákig való futkosás után, az asztalához ülve szidja lusta cselédjét. S a cseléd ennek is azt feleli: „ha nem tetszik a nagyságának, elmehetek“, mintha az osztálytanácsosnál szolgálna. Nagyságos asszony a czipész -neje, ha három legénynyel biró üzlete van az urának, mert férje már nem suszter-majszter, hanem princzipálisa a czipőgyárnak. Ma czipőgyár lehet, kérem, egy hatméteres boltban is. A »főnök ur* — mondja a krájzleres- inas a gazdájának és a főnöknének azt mondja: „kisztihand, nagysám“. Az meg csak természetes, hogy ha a szobalánynak így Írnak: „Juczi kisasszonynak“, hogy a házikisasszony csak „nagysám“ lehet. Oh, Don Quichote, eljött a te korod itt is. A napokban hallottam egy jó adomát. Egy méltóságos ur két legifjabb leányát selyemruhákkal lepte meg, mert fiakkerezni szoktak az anyjukkal. becsületes munkás keze s hogy a nyomorult éhbér mellett mennyi vándorol a tőkepénzesek zsebeibe. Mint a harisnyákkal úgy bánnak velünk. Eldobnak ha elnyüttünk! Hol van gép, mely önönmagát olajozza s javítsa ? lm, mi munkások mégis ha kórágyhoz szegeztetünk, saját visszatartott keresetünkből gyűlt alap gyógyít bennünket. Nem látod a szegény társakat, kik nagy családdal küzködnek s gyermekeik versenyeznek velük a munkabér leszorításában. — „Nevet cseréltünk a kezek harczában fehér rabszolgák lettünk a jelenben!“ Adjál hálát Sándorom Istennek, hogy eddig nem érezted az oly állapot nehézségeit s fordulj bizalommal a mennyei Atyához hogy ezentúl is adja meg mindennapi kenyerünket és . , . szabadítson meg a gonosztól. Hah ! A ki reményből él — éhen hal: — mondá a munkás keserű kaczajjal. „Nem bizom én másban mint ebben a két karban s a munkásmozgalom vezetőinek bölcsességében." „íme olvasd“ kiáltá hirtelen s zubbonya zsebéből kihúzott valami összegyűrődött piszkos nyomtatványt, melyen a tisztelt elvtársakat figyelmezteti az intéző úr, hogy a legközelebbi bizalmas eszmecserében felöleli többek óhajára a földbirtokok felosztásának lehetőségét is. Olvasd csak s lásd be, hogy mily ősszintén akarnak ők valamennyiünket részesíteni a földi jólét biztosításában. „Oh Sándor hogy lehetsz annyira elvakult, hogy sohasem teljesülő vágyakat táplálsz szivedben 1 Az ifjú nő midőn felemlité férje előtt hogy emlékszik arra a jelenetre, a mikor megA legöregebb leány, egy vén kisasszony morogva jegyezte meg, hogy „bezzeg a papa őt nem szereti, ő neki nem vett selyemruhát és őt gyalog vezetgették annak idején ide 8 oda!“ S a bölcs mama erre igy felelt: „Te csak tekintetes kisasszonynak születtél s később lettél nagyságossá! Ez a két legkisebb leány méltóságos korunkban méltóságosok- nak született, már ezeket más illeti meg!“ Egy anyától ez még elég kíméletes de- finiczió, mert mondhatta volna azt is: „le már vén vagy és csúf.“ Egy másik esetet is tudomásomra hoztak. X. bepanaszolta a cselédjét, hogy feleségét, ki pofon ütötte, visszavágta. A biró rászól a siró leányra: Felelj, igaz ez ? Hogy történt ? — Kérem alássan, a nagyságos ur azt mondta, hogy elveszett egy nadrág s hogy keressem meg és én hiába kerestem. A nagyságos asszony erre ÖBSzepofozott és tol- vajozott. Pedig én sohasem loptam! mondá sírva a cseléd. — Hát hová lett a nadrág? — kórdé a biró. — Azt a nagyságos ur vihette el. Én nem. — A nagyságos ur ? Hát kérem X. ur. kLmaga tulajdonképpen? Országgyűlési képviselő, osztálytanácsos, egyetemi tanár, vagy fe.íclyi tanácsos? — kórdó a bíró. — Én, kérem, — feleli némi zavarral a panaszos — én kereskedő vagyok. — Hm. Talán jótékonyságáért kitüntetést kapott, hogy nagyságoltatja magát ? — Nem én, kérem, én nem kaptam semmit, én nadrágban utazom, a W. L. czég megbízásából s az az elveszett inexpressible nem is a tulajdonom. — No hát jegyezze meg legelőbb is, tisztelt X. ur, hogy én Önt hamis czim hasz náiatáért megdorgálom, mert erre, ha még nincs paragrafus, de az félrevezetés, ha magasabb rangúnak adja ki valaki magát. A közkatona, ha hadnagyi ruhát ölt, lezáratik. Ön egyszerűen X. kereskedő, illetve ügy nők stb. boldogult szegény apja bizonyos gazdasági könyvből felolvasta a családi körnek, hogy iMagyarországon ha a földet 16 millió lakos között felosztanák, úgy csak 3 hold jutna egy-egy lakosnak, gúnyosan veté fel a fontos kérdéseket. „Hova tűnnének el azonban a nagybirtokosok után élő alkalmazottak 1 a jótékony lelkek működése? Elégedett lennél-e Sándorom 3 hold birtokávál, vagy annyi ezer között szorgalmaddal nem szereznél-e hozza pár év alatt ismét kis területet ? Lásd a gyenge nő tájékoztat s sajgó szívvel bár de élénk reménnyel a jobb jövőben belenyugszik azon tudatba, hogy föld- birtokosné sohasem lehet.* A férj kissé megszégyenülten hallgatta neje intését s a hallottakon töprengett. Elhatározta, hogy ezen adatot majd a legközelebbi gyűlésen szóbeszéd tárgyává teendi. S ha esetleg meg czáfolják, legalább nejét felzavarja unalmas higgadtságából. Majd ingerülten kiáltá nejenek, hogy megunta a gépies foglalkozást s többre van szüksége mint az állatnak. A nő mélyen sértődve alig tudott valamit válaszolni e szavakra. „Sándor I mondá, minden szavad pgy£.ejzy szeg koporsómban. Sohasem beszéltél még igy* velem. Átkozottak legyenek, kik a szeretetet elrabolták mi tőlünk, szivedből! De kérdés: ezen példából tannl-e más valaki is ? Miattam exczellencznek hívhat Velen- czében bárki, de itthon nem szabad ezt meg engednem, mert az hamis czim. Ez pedig czimbitorlás. — Oh, és mibe kerülnek ezek a czimek ? A „nagyságos asszonynak“ nak a kofa is drágábban számit és a nagyságos asszony nem mehet egy Ill-ad rangú szinházjegy- gyel az előadásra, bárba baromfikereskedó is. Miért nem vesszük át a francziától ez egyszerű megszólításokat: Uram, Asszonyom, Kisasszonyom? Hozzátehetjük aztán a rangot is, mint a franczia, mint a németek is, ilyen formán: gróf uram, tanácsos uram, titkár ur, miniszter ur. Es szokjunk le a tisztelendő ur helyett fótisztelendót, az igazgató elé a főczimet odatenni. Miért akarunk mi főtitkárok, főrendezők és főpénztárnokok lenni, mikor nincs is pénzünk. Nincs és még kölcsön sem kapunk! — Mach-Dich gross! — mondja a német azokról, a kik felfnvalkodottságukban magasbra törnek, mint a hová valók és én is azt szeretném lefesteni, hány asszony nagyságos titulája, nagyságos barátsága, jourja és nagyságos toalettje vitte a szerencsétlen, eladósodott férjet a börtönbe, vagy a halálba. A „tekintetes“ czim, az oly puritán. Diplomás- emberek crime. Legyen- tns . akár* kereskedelmi akadémiai, akár doktori diploma, a tekintetes dukál neki, mert tudása vívta ki neki e tekintélyt. És ezt a czimet restellenék a mi kedves magyar asszonyaink ? A tekintetes asszony sárczipóben is elmehet a piaczra, vizitbe és templomba; a nagyságosak már kocsin robognak, ha van kocsipénzük, mert igy illik.. És kérdem, hogy veszi ki az magát, ha a krájzlerosné igy szól: — Hallja maga, mondja maga meg a nagyságának, hogy már 41 darab szafaládé- vacsorával és 20 kiló kenyérrel tartozik ! Mert ma a gépirónő is »nagysám« és nagysám a „masamód“-leánytól elkezdve fölfelé minden leány, mióta a cselédlányok: kisasszonyok ! mentem férjhez, mivel a kék zubbony alatt is szeretem a becsületes szivet.. . Nem akarnám férjemet látni az elzüllöttek seregében s a rovott életűek társaságában. Ott jól érezné magát s a gyűlölet szikrájával lángra gyullasztaná ezen csendes otthont, hol aggódik érette a nő, az anya gyermekével . . . Nem folytathatá tovább panaszait, mivel férje megindulva félbeszakitá: „Édes Annám ! mondá, javatokat akarom s boldogulásomhoz van kötve boldogságtok !“ „Gyalázatodhoz gyalázatunk“ . I. rebegé szomorúan az ifjú nő. „Azok az urak, kik a ti keserves napidijatok után élősködnek, ha egy embert szerencsétlenné tesznek, a család nyögéseit elfojtja a tömeg hosannája. Nem törődnek ők igazán a mi boldogulásunkkal, mivel erőszakos eszközökkel akarják felforgatni a társadalmi rendet, melynek pedig alapja az Isten rendelése, ki jogát oda nem adja másnak, Erről megfeledkeztél 'kedves Sándorom! Minden állásnak meg van a maga kellemetlensége s öröme. Miért fosztod, meg tehát magadat szívtelen izgatok által az élet múló, de szükséges örömeitől ? Miért lépsz most az örvény szélére, mikor eddig hittel s bizalommal szedtük a kies virányokon a boldogság üde virágait.“ A férfi mentegetödzött, hogy tekintse in- rültségét. hogy ne vegye fel oly komolyan ivait, hogy nem akart sértegetni . . . Majd tározottan kijelenté, hogy elvárja nejétől, hogy zzá alkalmazkodik az élet közös utján. „Soha! tört ki erre keserves zokogással a tál nő — soha“ nem alkalmazkodom ily viszo- ok között! Hozzád, Sándor szerény helyzetben A férj azonban nejének ezen megható panaszait érzéketlenül hallgatta s egész külseje elárulta ama nagy felháborodást, mely belsejében mint egy izzó kráterben dühöngött. Hosszú léptekkel mérte fel a szegényes szoba belsejét, majd mint a rengetegéből felvert dühös oroszlán ugrott neje elé s becsmérlő szavakkal illette őt, mint életének átkát s jövőjének meggátolóját. Lapunk mai szétmétlioz fél Ív melléklet van csatolva.
