Békés, 1901 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1901-09-08 / 36. szám

A remek beszéd követkézé:

Mélyen tisztelt közgyűlés!

ő császári és apostoli királyi Felségének kegyelmes parancsára, a nagymél- tóságu királyi kormány belém helyezett bizalma alapján Hódmezővásárhely törvényhatósági joggal felruházott város föispáni székét ezennel elfoglalom.

Magában véve is értékes és megtisztelő ennek a virágzó nagy magyar városnak kormányzatával való megbízatás. De fokozottan értékes és megtisztelő reám, mert királyom Ó Felsége annak a törvény- hatóságnak föispáni teendőit is meghagyta gyönge vállaimon, melynek élén immár ötödfél év óta van szerencsém működni.

Sokkal többel tartozom Békésvármegye nemes közönségének, semhogy lelkiismeretemmel megegyeztethetőnek tartanám, hogy ezentúl csak egy hajszálnyival is kevesebb munkásságot szenteljek ottani feladataimnak, mint eddig tevém. Viszont sokkal inkább át vagyok hatva Hódmezővásárhely város emporiális jelentőségétől, semhogy ne tudnám, hogy a város föispáni tisztségének vitele nagy kötelességeket és felelősséget ró reám.

Nem túlságos önbizalom-e tehát azt hinnem, hogy mind a két törvényhatóságot egész erőmmel és egyforma odaadás- sál szolgálni képes leszek ?

Mindig azt tapasztaltam az életben, uraim, hogy aki dolgozni szeret, akinek a munka öröm és önczél, annak teljesitő képessége a reá nehezedő mnnkával arányosan emelkedik. A munka növekvése, a feladatok szaporodása fokozza a munkakedvet, fejleszti a tettvágyat. Természetesen csak bizonyos határon belül, tudniillik az emberi munkabírás korlátái között. Az ilyen korlátok között jelentkező munka torlódással járó akadályok elhárításának titka nem nehéz: be kell osztani a munkát, ez az egész. Beosztással a kétszeres munka, higyjék el nekem, kisebb teher, mint fél munka a beosztás oeconomiája nélkül.

ügy hiszem tehát, hogy két törvényhatóság föispáni teendőinek reám bízása muukakedvem emelésére és erőm fokozására szolgál, és kettős főispánsággal megbizatva, külön-külön mind a két törvényhatóságban épen oly eredménynyel teljesíthetem feladataimat, mintha csak egy törvényhatóságban volna functióm.

Ünnepélyes ígéretet teszek, mélyen tisztelt közgyűlés, hogy soha a város közönségének panaszra okot nem fogok szolgáltatni abból kifolyólag, mert egy másik törvényhatóság föispáni tisztségét is viselem.

Hiszen, tisztelt uraim, majd a midőn együtt lesz szerencsém működni önökkel — amire, lelkemböl mondom, vágyva vágyom — méltóztatnak megismerni bennem, hogy erőm bármennyire gyönge, tehetségem bármennyire fogyatékos, egyben nem kuli leczkét vennem: a kötelesség teljesítésben. Hogy jól teljesítettem és teljesítem-e a közéletben reám

Hidd el, hogy halottad hitvesi hálája Megáld százszor élte :

A mért nem csorbul ki egyetlen szerelmed Gyémántja, hűsége.

Ugy-é talán elég: ha a költő lelke,

Mint tévelygő sirály, sikoltozva, árván Végigriadozhat kinja Oczeánján —

Mig hajóra bukkan;

Lehullt lobogója . . . pedig nem igy indult Útjára — a múltban .. .

Ne ijedj meg tőle 1. . . Az eltökélt hajós A haragos habbal daczolni is kiáll;

Vond fel a vitorlát — és mint kalózkirály Rabold meg a múltat 1 S a mikor meglelted lelked delejtüjét —

Aztán a vész dúlhat ...

*

... Mint mikor rombadőlt, mint mikor szertetünt Az ős pogány-világ bálványos mythosa:

Fel jaj dúl a zengő, összeforrt fuvola :

Mi némit el újra?

Kérd a szomorúság utlan bujdosóját 1 — A szenvedés búja. . .

Márki Imre.

Hófehérke.

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer ei;y kis Hófehérke! . I I

Két fiatal szív találkozott az életben. Ifjan, bohón, szerelmesen, örök fogadalmat tettek egymásnak s a ló éves kor fiatal tüzével dobogó két szív összeforrt. A világ, amely mindig irigyen szemléli a boldogság jt, gúnyosan mosolyog a fiatal szerelmesek fölött és nem bizik szerelmök állhatatosságában. De a szerelem, mely csodákat művelni képes, férfiúvá teszi a félig gyermekháruló kötelességeket, annak megítélése nem az én dolgom, annak bírája az a közönség, melynek ügyeiben közreműködni hivatásom. De hogy legfőbb törekvésem mindenkor az volt és marad, hogy teljesítsem feladataimat, hogy megfeleljek kötelességeimnek, ezt az egyet el nem vonhatja tőlem, ezt az egyet meg nem tagadhatja nekem legádázabb ellenségem sem.

Persze, igen tisztelt uraim, a törekvés meg a siker nagyon különböző dolgok. Aki az életet ismeri, igazat ad nekem ebben. De aki keresztül ment az élet iskoláján, annak igazságát sem fogja megtagadni, hogy a momentán siker elmaradhat ugyan a törekvések nyomán, azonban lehetetlen, hogy a folytonos, szakadatlan, czéltudatos munkásság eredmény nélkül maradjon.

Meggyőződésem, uraim, hogy ha összefogunk, ha kitartóan mindig és folytonosan a haladás irányában törekszünk előre, ha az esetleges akadályok, kő az títban itt, árok amott, meg nem riasztanak, a nehézségek el nem csüggesztenek: nem lehet az, hogy előre ne vihetnék ennek a szép nagy magyar városnak kulturális és gazdasági fejlődését.

Hiszen, uraim, önök azon még három évtizedre sem terjedő rövid idő alatt, mióta városuk önálló törvényhatóság, oly sok szépet, oly sok nemeset alkottak, a magyar nemzeti művelődés és a közgazda- sági fejlődés terén annyi eredményt vívtak ki saját munkásságukkal, hogy nekem az önökkel való együttműködés nemcsak lelki gyönyörűség lesz, hanem a legnagyobb önbizalmat önti belém ennek az együtt haladásnak, ennek az együtt munkálkodásnak a gondolata. Mert a munkakedvnek leghatékonyobb fokozója, igazi emeltyűje az a közszemlém, melyet munkatársainkban találunk. És én itt önök körében számos, magyar nemzeti szellemtől lelkesített, tapasztalt, okos munkatársra találok, akik megannyian előre törekszenek, a fejlődés szükségességének tudatától át vannak hatva, akik megannyian városuk haladásának érdekét szivök közepes közepén viselik, tudják, hogy a jelen felelős a jövőnek, s nem akaiják, hogy a város utánunk következő nemzedéke azt mondja, hogy atyáik tétlenek voltak. Ne vesse szemünkre senki azok közül, ak k utánunk jönnek, hogy nem dolgoztunk;, hogy nem egyengettük az hogy mej£ nem vetettük ä fejlődés ágyát, hogy nem raktunk le nekik olyan alapot, melyen biztosan építhetnek tovább!

Ezekben tartottam első korban köteles-' ségemnek erőm szerint reá mutatni arra, hogy nem fog abból hátrány származni a városra, hogy főispánja egy másik törvényhatóság föispáni teendőit is viszi és hogy kettős megbízatásom daczára ennek a városnak szolgálatába is egész erőmmel állok és fogok állani.

És most, uraim, ismerkedjünk meg. Megismerkedésünk módja ugyebár csak az lehet, hogy én itt önök előtt kifejtsem programmomat, melyet föispáni

ifjút, küzdelemre kész, tetterős, ambicziózus férfiúvá s szenvedélyes, szerelmes menyasszonynyá a gyermek kis leány ti

A szerelem dalt fakaszt az ifjú ajkán. Álmainak eszményképe, boldogságának végczélja, a szerelmében édes, hűségében szent,, ártatlan kis Hófehérke költővé teszi őt, bűvös mézet fakaszt ajakéról. A regevilág csodakömösébe öltözteti föl szerelme tárgyát. A hir szárnyaira veszi, országos pályázaton jeles magyar költők elől üti el a pályadijat Hófehérkéjével. S a szerelem mezején szedett gyönyör és hirvirágokból koszorút fon kedvese fejére. Boldogsága megzengeni őt, a szerető nőt s boldogsága lábaihoz tenni az elismeréseket. Csodálatos, nem mai világba való eszményi szerelem 1 Mintha a troubadurok világában élnének, megnemesült, tiszta, szűzies szerelmük glóriaként övezi alakjukat. S a költészet nem tereli el ót a boldogság alapja, a valótól. Küzd, fárad, dolgozik a szeretett lényért, tanul szorgalommal, vár bizalommal, s a szívós akarat, a szerelem hatalma megszerzik neki a boldogságot. Mint két szerelmes kis madár, megrakják boldogságuk fészkét, ajkaik összeforrnak, szívok összedobban, egymáséi lesznek ifjan, boldogan, szerelmesen és . . . eddig a szép mese . . .11

Rövid, szép, boldog, édes, mint egy tündérálom !

A szép kis Hófehérkének a sors gonosz mostohája volt. S a gonosz mostoha elküldte a szerelmesek csókjai közé a fagyos halált s a két dobogó szívbe belemarkolta modern kor Molochja, aki ííju lányok, ifjú emberek életét kívánja áldozatul, A tüdővész, ez a kegyetlen hatalmas ur, aki virágokat tépdes le játékból, aki szemébe kaczag a boldog szerelmeseknek és vad gyönyörűséggel szakgatja le a viruló arezok rózsáit.

működésemben szem előtt fogok tartani, így teszem. De ne móltóztassanak képzelni, mintha azt hinném, hogy egy többé- kevósbhé megfelelő programm adásával megnyerhetem a kedélyeket, megnyerhetem Hódmezővásárhely város közönségének bizalmát. Nem uraim, n bizalom megnyerése nem olyan egyszerű. A bizalmat szavakkal nem nyerhotjük meg, arra tettek kellenek. Nem mondom, hogy lényegtelen dolog az eljárási programm felállítása. Hiszen egy ilyen programm nagyjában felöleli | szóló közéleti hitvallását. De végeredményében minden programm, ha még oly tökéletes, ha még oly tetszetős is, csak ígéret, váltó, melyet escomp- tálni kell.

Nem, maim, én nem akarom magamát szavakkal behízelegni önöknél, én cselekedni kívánok, együtt, vállvetve önökkel. És majdan Ítéljenek meg tetteim szerint. Azon másik törvényhatóságba, melyet ezután Hódmezővásárhely várossal együtt leszek szerencsés vezetni, szintén idegenül mentem, nem kértem ott sem a bizalom előlegezését. És lelki önzésemben itt sincs más óhajom, miut hogy annak idején működésem alapján állítsák ki nekem a bizonyítványt arról,' hogy idejövetelem nem volt hiábavaló.

Amidőn programmot kívánok önöknek nyújtani, rá kell mutatnom a föispáni-állás kettős természetére. Pár szóval meg akarom világítani ennek az állásnak, hogy úgy mondjam, hivatali oldalát, ski akarok terjeszkedni az azzal egybekötött társadalmi szerepkörre is.,

Mint államhivatal, a föispáni tisztség magában foglalja a végrehajtó hatalom azaz az országgyűlésnek felelős királyi kormány helyi képviseletét.

Ebben a minőségben hivatása a főispánnak a kormányzatban és a közélet egyéb terein érvényesíteni azokat az elveket és irányokat, melyeket a parlamentnek felelős kormány programmjában kitűzött s azt a szellemet, mely a kormány programmját átlengi. Ebben látom a főispán politikai szerepkörének lényegét. Soha sem ítéltem a főispánnak ezt a szerepkörét olyannak, hogy a főispán ez által a pártpolitika alacsony eszközévé válnék és hogy feladata lenne az állam törvényeinek keretében érvényesülni törekvő más politikai pártok elnyomása, szabad érvényesülésének akadályozása. El enkezőleg, ahol szabad a politikai vélemény nyilvánítás es szabad a sajtó, mint hazánkban, zu alkotmánynyal ellentétes annak a főispánnak működése, aki hivatalos cselekedeteit nem a törvény rendelése, hanem pártszempontok szerint irányítja. Azonban az a politikai szerepkör, melynek lényegét az imént vázoltam, a népképviseleti alkotmány természetéből foly. Mert a választásokban nyilvánul a nép akarata, az igy összealkotott képviselőház többségéből alakul a kormány. Amidőn tehát a főispán közéleti működésében a korS a szép kis Hófehérke hervadt nap-nap után. Szerelmes ura melengető csókjai, szerelmes leikéből fakadó csengő-bongó rímei nem tudták visszaadni a rózsákat arczának.

S a mese, a most már szomorúvá vált kis mese, folyt tovább . . .

Hófehérke elhervadt, letört, mint letörik az őszi szélben a gyönge virágszál. Hasztalan övéinek önfeláldozó ápolása, szerelmes urának sziv- tépő fájdalma; Hófehérke meghalt 1 A költő lantja megszűnik dalolni a boldogság énekét s utolsó akkordul kinos zokogás fejezi be a Boldog szerelem könyvét. Nincs többé Hófehérke 1... Csak emléke az, mely vigaszul visszamarad, ami erőt ad az ittraaradottnak s a remény, hogy a túlvilágon újra boldog lesz Hófehérke az ö szerelmes urával. Maga Hófehérke ott pihen a sár kadi akáczlombos temetőben s egy nagy fekete fejfa hirdeti a világnak, hogy:

. . . Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy szép, kis szerelmes Hófehérke, aki boldogan halt meg, szeretve és szerelmesen 1

* •

*

Még nincs egy éve, hogy dr. Nuizbek Sándor csabai járásbírósági aljegyző, az ismert nevű fiatal poéta, egybekelt szép menyasszonyával, Balog Emmuskával. Szerelmi frigyük boldogságban eltöltött hónapjai után következtek elébb az aggódó szerelem, később a kétségbeesés napjai. A szerető hitves, a? angyali lény, a kis Hófehérke előbb gyöngélkedett, egészsége szemmel láthatólag rosszabbra fordult, végre a gyógyíthatatlan betegség ágyba döijtötte. És abban az állapotban, a midőn az asszony — hivatása magaslatán állva — legboldogabbnak érzi magát s szinte tulvilági örömmel simul férje keb

mány programmjában kitűzött elveket igyekszik megvalósítani, a nemzet alkotmányos többsége akaratának válik végrehajtójává. A többség akarata pedig a parlamentáris rendszer vezérelve és alapja.

Mai parlamentáris felelős kormányunk a liberalismus zászlaját lobogtatja. A magyar nemzeti állam kiépítésének munkáját a hamisítatlan szabadelvüség eszméjének világi tó fáklyája fényénél igyekszik teljesíteni.

Ennek a nemesen liberális iránynak, mely a haladásra azonos feltételeket állapit meg a haza minden polgárára faj, nemzetiség, vallás, nyelv különbsége nélkül; mely a magyar nemzetben rejlő minden erőnek és tehetségnek arányos kifejlesztésére törekszik; mely nagy súlyt helyez a vallásos órzülot ápolására, azonban elitéli a vallásnak a politikai pártküzdelmekbe való bevonását: testtel - lélekkel vagyok hive. Az voltam múltamban, az maradok utolsó lehelletemig.

De épen, mert szabadelvűén gondolkozom és cselekszem, tisztelem minden- kinekpolitikai meggyőződését és a mint eddig nem voltam, úgy ezutáu sem leszek gátja annak, hogy politikai meggyőződését mindenki szabadon kifejezésre juttathassa és annak érdekében a törvényben megengedett eszközökkel szabadon cselekedjék.

Mint a végrehajtó hatalom képviselője a törvényhatóságban, a főispán felügyelője és ellenőrzője az állami közigazgatás minden ágazatának, de különösen hivatása a törvényhatóság által saját választott közegeivel vitt közigazgatás fölött az éber, elfogulatlan és igazságos felügyeletet és ellenőrzést gyakorolni.

Ebben a hatáskörömben mindig feltétlen tiszteletben fogom tartani a törvényhatóság autonom jogait és soha sem fogok azok csorbítására törekedni. De minthogy felügyeleti teendőim teljesítésére elengedhetetlenül szükséges a részletekig ismernem a város minden köz- és vagyonügyét, adminisztraczióját ngy mint gazdászatát, mindezekben a legrövidebb idő alatt teljes tájékozottságot fogok szerezni.

Bölcsen tudják önök, igen tisztelt araim, hogy a közigazgatás rendezésének nagy szervezeti munkáját előkészítendő, kormányunk előbb a mai közigazgatást akarja a lehetőség szerint megjavítani, hogy megkönnyítse majdan az átmeneteit az nj szervezetre. Ennek a megjavításnak módja az, ha közigazgatásán k- ban az idő folyamán és egységes szervezés híjában felszaporodott fölösleges alakiságokat és komplikacziókat onnan kiküszöböljüks a közigazgatási eljárásban a lehető egyszerűsítéseket létesítjük. Mindennek eredménye az lesz, hogy az intézkedések gyorsabban és szabatosabban fognak megtétetni s hogy a tisztviselők a szükségtelen

lére, támadta öt meg a mai kor rettenetes — mert gyógyíthatatlan — betegsége, a tüdővész. S mint egy gyönge virágszálat a zord vihar letörte öt is kérlelhetetlenül. Férje ápolta hűségesen, eleinte azzal a tudattal, hogy a baj nem olyan komoly jellegű, inkább egy másik örvendetes állapotnak a kísérője csak s mielőbb el fog múlni. Azonban ezen hiedelme keserves csalódásra vált, a beteget gyógykezelő orvos kénytelen volt feltárni előtte a valót, a megrnásit- hatlant. Ettől kezdve borzasztók voltak a gyöngéd, szerető férj napjai, melyeket felesége beteg ágya mellett töltött vigasztalva, biztatva a beteget azzal, hogy majd jobbra fordul, elmúlik a baj, tudva azt, hogy mi fog következni. Mindig mo- ssolygó, derűs arczczal ott lenni a beteg ágya mellett, hogy az ne is sejtse bajának nagyságát és veszélyes, halálos voltát. S ez sikerült is a férjnek. A kis Hófehérke az utolsó perczig remélt, bizott abban, hogy ö reá még derűs, boldog napok várnak az életben s egészsége helyre fog állani. Mig végre elszenderült s — angyallá lett.

A megrendítő gyászeset mindenfelé mély részvétet keltett s dr. Nuszbek Sándoít sajnálták, mert hiszen tudták, ismerték, költeményeiből kiolvasták azt a mérhetlen ragaszkodást, végtelen szeretetet, mellyel ideálja, imádott nője iránt viseltetett.

A temetés nagy részvéttel ment végbe. A halottas háznál Dombi Lajos ref. lelkész mondott gyönyörű, mindenkit könnyekig megható gyászimát.

A halottas kocsi ezután megindult egy hosszú útra — a sarkadi temetőbe.

Milyen hosszú lehetett ez az ut a szegény férjnek. Pedig hányszor megtette ő már ezt az utat, de akkor még szive virága, ifjú mátkájának