Békés, 1899 (31. évfolyam, 3-53. szám)
1899-04-09 / 15. szám
15-ik szám Gyula, 1899. április 9-én XXXI. évfolyam ** Km Szerkesztősé;; 1 1 Templomtér, Dobay János 1 I kereskedése, hova a laj | ; szellemi részét illető köz- | lemények intézendők. J — | Kéziratok nem adatnak vissza. Előfizetési dij : Egész évre . 5 frt — kr. Félévre ... 2 » 50 » Évnegyedre .1 » 25 » Eyyes szám ára 10 kr. Társadalmi és közgazdászaid hetilap. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Felelős szerkesztő: ZIÓH1T DÁVID. Kiadó hivatal: Templomtér, Dobay Ferenc* háza, és könyv- kereskedés, hova a hirdet esek és nyilt-téri közlemények küldendők. Hirdetések szabott áron fogadtatnak el Gyulán, a kiadó hivatalban. Nyilt-tér sora 10 kr. Az orosházi iparkiállitás. Beszámoltunk azon előzményekről és készületekről, amelyek az orosházi helyi iparkiállitás rendezését lehetővé tették és elősegítették s most a bemutatott kiállítás dísze és sikere alapján örömmel konstatáljuk a fáradozások eredményes voltát. Régen megszoktuk már, hogy földmivelő vármegyénkben az ipar és kereskedelem mozzanatairól való megemlékezésnél a stereotip frázissal elégítsenek ki bennünket, hogy : ■ „ipar és kereskedelem pang és azok terén emlitésre- méltó esemény nem történt“ és azért örömmel kell megemlékeznünk az ipari éiet bármily csekélyke megnyilatkozásáról is; csak kétszeresen fokozott lehet megelégedésünk, ha a hosszú pihenést követő első életnyilvá- nulás oly eleven képet, gazdagságot és egyszerűségében is oly pompát mutat, minő az orosházi iparosok helyi kiállítása. Alább röviden leírását adjuk a kiállításnak, amely igazán méltó arra, hogy általános érdeklődést költsön és mindenki részéről megtekintessék, itt az elismerés koszorúját nyújtjuk a kiállítás közremunkálóinak, az eszme megteremtőinek, a kivitel támogatóinak, Orosháza szorgalmas és ügyes iparosainak és annak a társadalomnak, mely oly készségesen sietett az iparosok segítségére, nagyszámú megrendelésével módot nyújtva az iparosoknak, hogy széppé és gazdaggá tegyék kiállításukat. Az ipar ünnepe folyt le husvét vasárnapján Orosházán, díszes és tanulságos ünnep, a melyben részt vett az egész község, annak vidéke, a vármegye intelligencziája és iparos osztálya. Azóta is Orosházán egymást érik az ünnepélyek; életképes egyletek tartják vándorgyűléseiket, melyeket szives vendégszeretettel hitt meg és fogad a község társadalma és a kiállításnak lelkes rendezősége, amely minden szép eszközt felhasznál | teljes siker biztositására. A megnyitásról és az elmúlt hét ünnepélyeiről Ifövetkezők- ben számoluuk be olvasóinknak : A vendégek érkezése. Koszorúkkal és zászlókkal díszített külön vonat indult Gyuláról, a melyben a kiállítás védnöke, a létrehozásban oly eredménynyel fáradozó dr. Lukács György főispán utazott a kiállítás megnyitására a vármegye alispánjának dr. Fábry Sándornál c és több megyei tisztviselőnek társaságában. Gyuláról Popovics Jusztin főjegyző vezette a 10 tagból álló küldöttséget, Csabán a pesti vendégeket vette fel a zászlókkal diszilett vonat, csatolván azok külön kocsiját, amelyen Budapestről a kiállításra utaztak : Szterényi József osztálytanácsos, a kereskedelmi ministerium képviselője, Sembery Lajos kamarás főrendiházi tag. nagybirtokos, az ipar ügyek fáradhatatlan képviselője, GelLéri Mór, az iparegylet igazgatója, Soltész Adolf dr. titkár, dr. Szterényi és Molnár min. fogalmazók stb. A csabai küldöttség élén Sztraka György főszolgabíróval, a békésiek küldöttsége Szathmáry Gábor főjegyzővel és a vármegye minden községéből összegyűlt érdeklődők, a hírlapok képviselői, úgy hogy a külön vonat megtelt egészen közönséggel. Orosháza kitüntetéssel fogadott vendége Zsilinszky Mihály közülit. államtitkár Szeged felől már megérkezett. Háromnegyed egy órakor érkezett meg a külön vonat Orosházára, hol a peronon nagy közönség — köztük Orosháza szépei — várták a vendégeket. A Rákóczy-induló hangjai mellett berobogó vonatból kiszáiló főispánt és vendégeket harsány éljenzés fogadta, a községi elöljáróság és képviselőtestület élén pedig Ambrus Sándor főszolgabíró szép beszéddel köszöntötte a védnök-főispánt, a ki szívélyesen válaszolt a meleg fogadtatásra. A bevonulás. Ezrekre menő tömeg várta Orosháza utczáin a vendégek bevonulását, mely dr. Szalay József rendezőbizottsági elnök és lelkes gárdájának fáradozásai folytán valóban impozáns képet is nyújtott. Az idő is kedvezett az ünnepélynek és a tavaszi sugaras napon a külpompa szingazdag képe még szebb, változatosabb tarkaságban mutatta be az ünnepi menetet és a reá várakozó hullámzó tömegeket. Orosháza község fogatán Vangyel Szilárd főjegyző és Jankó György biró nyitották meg a hosszú kocsisort, mely előtt a bandérium és a zászlók alatt kivonult testületek haladtak. A 70 lovasból álló bandérium gyönyörű képet mutatott. Orosháza gazdaifjuságának szine-java egyformán szerszámozott nemestüzű paripákon képezték a bandériumot, melynek egyformaságát a sötétszinü helyi viselet, a vállat és kalapot övező nemzetiszin szallag és a kalap mellett lengő árvalányhaj biztosították. Rendben haladtak a bandérium után a különböző testületek és azt követte a szép magánfogatok beláthatatlan sora a vendégek sokaságával. A szabadon hagyott kocsiút mindkét oldalán kordonok mögött hullámzott és éljenzott az ezernyi nép, a zászlódiszben pompázó házak ablakai szép hölgyekkel voltak tele, kik éljenzéssel és kendő- lengetéssel üdvözölték a vendégeket. A község főtere előtt felállított diadalktipu alatt elvonulván a megállapodott bandéristák sorfala között a kiállítási csarnok elé ért a kocsisor, bol az érkezők le- szállottak, hogy a megnyitás ünnepélyét megtartsák. A megnyitás. A kiállítási csarnok előtt és körül elhelyez kedvén az emberáradat az e czélra szolgáló emelvényen foglalt helyett dr. Lukács György, a kiállítás védnöke és Székács István, a kiállítási bizottság hervadbatlan érdemeket szerzett elnöke és megkezdődött a megnyitás aktusa. Székács István a bi zottsng nevében szívből jövő szavakkal üdvözölto a védnök főispánt. Szerénynek mondja a kiállítást, de a kis tényezőket is meg szabad és kell becsülni, mert hogy a nálunk kiválóan fontos kis ipar fellendüljön arra Bokáknak együttes munkálkodása szükséges. Köszönettel emlékezik meg mindazokról, kiknek fáradozása és áldozatkészsége a kiállítás ágyét előmozdította, különösen az eszme föl vetőjéről Thék Endréről és legbuzgóbb munkásáról Lukács György védnökről, akit felkér, bogy a kiállítást nyissa meg. A közvetlenségével ható szép beszédet zajos és megújuló éljenzés követte, a mely után a vár megye főispánja következő beszéddel nyitotta meg kiállítást | Mélyen tisztelt kiállítási elnök ur! Mélyen tisztelt közönség ! Közgazdasági fejlődésünk csak úgy járhat igazi eredménynyel, csak akkor jelentheti nemzeti életünk valóságos előremenetelét, ha nem egyoldalú, hanem a közgazdasági tevékenység miuden terén való aráuyos haladásunkról tanúskodik. Igaz ugyan, hogy hazánk első rendben agri- kultur állam, hogy hazánk gazdasági fellendülésének alaptényezői ma is a földinivelési érdekek körül csoportosulnak, azonban végzetes tévedés volna, érdekeink fel nem ismerését jelentené az, ha a földművelés gondos istápolása mellett nem minden erővel törekednénk egyúttal arra, hogy ipari téren való .élő-haladásunkat is fokozzuk és fejleszszük kereskedelmünket. Hiszen a magyar gazda jóléte nagyban függ attól, hogy itthon honi iparosoktól szerezhesse be iparczikkeit, olyan iparczikkeket, amelyek jók és nem értéken túl drágák. Mert nem ér igazi eredményt a gazda akkor, ha azt a jövedelmet, melyet szorgalmával, fáradságával, a föld verejtékes megmunkálásával előállít, életszükségleteinek fedezéséhez megkívántaié iparczikkekért külföldre adja ki. Nem egyéb ez, mint a nemzeti vagyonnak elvonása attól, hogy ezen a magyar hazán belül adjon jólétet, biztosítson műveltséget, egészséget és megelégedést. Ily szerepben hazánk csak arra való volnn, hogy nyerstermónyeit olcsón elárusítva a külföldnek, az ezen nyersterményekből a külföldön feldolgozott iparczikkeket hatványozott árban vásárolja vissza. Szóval ez azt jelentene, hogy Mugyarország semmi egyéb, mint kihasználható, kiaknázható gyarmata a külföldi ipari államoknak. Viszont saját érdeke ellen cselekednék az az iparos, aki azt kívánná, hogy csak az ipari érdekeket óvjuk, gyámolitsuk és a földművelőt, a gazdát hagyjuk magára, védelem, támogatás nélkül. Mert az iparosnak piaczra, vevőre van szükséges Az ipari foglalkozások csak akkor vehetnek lendületet, ha van kereslete az iparczikkeknek, vannak igényei a polgároknak mennél több, mennél jobb, mennél speczialisabb ipari termékekre. Az iparos jólétnek csak akkor fog örvendeni, ha fogyasztókra nagy számban talál és talál első sorban itt a hn- zában. A fogyasztók nagy zöme pedig a gazda társadalomból kerül ki. Fö dmüvelő és iparos tehát egymásra vannak utalva. A mezőgazdasági érdekek előmozdítása és az ipar hathatós fejlesztése egyformán nélkülözhetetlenek hazánk boldogitására. És ha valahol van szükség arra, hogy köz- gazdasági érdekeinket arányosan fejlrt-zszük a távol tartsuk fejlődésünket az egyoldalúságtól; az . Alföld az a hely. A magyar Alföld, mélynél társadalmában az utolsó évtizedben jelentkezett betegségek, itt-ott lobot vetett elégületlenség részben épen a gazdasági foglalkozások egyoldalúságából származott. Származott abból, hogy az Alföld újabb időig majdnem kizárólag csak mezei gazdálkodással és ennek keretében is majdnem kizárólag csak mag- termeléssel foglalkozott. Ebből keletkezett az év bizonyos szakában, nevezetesen a nyári nagy munkaidőben való óriási, majdnem meggyőzhetetlen munkamegtorlódás, s azzal szemben más időszakban, főleg téli hónapokban a nagy, az égető munkahiány. Ebből keletkezett az is, hogy népünk kereseti és megélhetési viszonyai bizonytalanok, szélsőségekben és végletekben váltakozók voltak, a fálflá, Gyopáros tündére. Egy tücdér szelleme, nem rég, mostanában, Azzal bízott meg, hogy versben és prózában, Beszéljem el mind azt, mit hallottam tőle, Mikor túlvilágról hozzám szállt a földre. E megbízás paranst íme teljesítem, Midőn az alkalom kínálkozik itten. . . Gyopár halma terén sátor tábor állott, S gyopár termett ott, hol a „gyopáros“ áll most. Sátrakban leventék, deli szüzek laktak, Kik oltárt emeltek a tündöklő napnak, A hajnal bíbora, az est alkony pírja, Szivökbe áhitat szent érzelmét írva. Gyelu volt a legszebb barna, sugár legény, De kortársai közt a legárvább s szegény, Csecsemő korában vesztette el apját, Anyja is rég cserélt menynyel földi hazát, Miként az árvácska bokrok alján, rejtve, ügy tengett, sínylődött a Gyelu élete. De midőn az évek egymás után múltak S már egy pár évtized lett zsákmánya múltnak, Lön daliás, vitéz ifjú az árvából, Szerette, becsülte őt az egész tábor, Viktória szive szerette legjobban, Ki a legszebb lány volt a táborban. . . Ámde egyesülni napnak sötét éjjel, Hiú ábránd, mit a szív sohasem ér el; Hogy égről a csillag a bokorra szálljon, Olyan csuda még nem történt a világon ; A kökörcsin szirma s magas ezédrus lombja, Élve nem kerülhet sohasem egy sorba. . . Gyelu s Viktoria nem lehetett egy pár, _ — Mert a rangkülönbség vágyok elébe áll, A tiltott szerelmet a leikök gátolta, Mert az erényvirág nem elegyül porba — ... Eként lön életök bánat sötét éje, Míg szivök szerelme sírba űzte végre. . . A „gyopáros“ helyén domborult sirhalmok, Addig-addig áztak bukönytől a hantok, A mig végre tó lelt gyopáros völgy helyén, Mely ma gyógyvizével enyhít sokak sebén, Mert Viktória, a gyopáros tündére, Porait vegyité a fürdő vizébe. . , Gyopáros tündére szólott nem rég nekem, Hogy beszéljek róla a mai ünnepen, S azzal is megbízott, hogy tündértársáról Szintén emlékezzem, a ki, tőle távol. Borított örök éjt ifjú életére, Mert legjobb barátja Kősaly szép tündére. Most leteszem lantom, hogy prózában szóljak, Kősalynak tündére, Erdély lányai rólad, Mert Magyarhon földén rok a tündér ma is, Ha jól szét?ekintünk, holnap máshol, ma itt, Mert a tündér szépség nem veszhet ki sohsem, Mig csak a szivekben szerelem lobog fenn. . . Dombi Lajosa Kősaly tündére. Erdély egyik megyéjében, kiés völgy ölé ben fekszik egy kis község, melynek neve Kusaly, akosainak összes száma az egyezeret sem éri el, s ezek is, úgy vallási, mint nemzetiségi te- [kintetben kétfélék, kálvinista magyarok és görög katholikus oláhok. A népet szorgalom és becsületesség jellemzi ; — mind egymás közt, mind pedig a szomszédos lakókkal jó békében, csendben élnek. E község, a néprege szerint, a közelében levő „hegyes“ nevű erdő magas bérezén épült egykori erősség, már rég elporladozott Kősaly várról vette nevét, mely vár, állítólag a pogányság hanyatló korában, egy Jaksi nevű birtokosnak volt tulajdona. A vár elpusztulása után képződött a bérez lábánál elterülő völgyben Kusaly, melynek első lakói az elpusztult várból ide települt várnép soraiból kerülték. Kősaly vára, illetőleg Jaksi családja képezi elbeszélésem tulajdonképeni tárgyát. Azonban tartozom az igazságnak azon őszinte kijelentéssel, hogy miként maga a jelzett vár s annak ura felőli kétségtelen történelmi adatokkal nem rendelkezem, s e tekintetben csak is a szájhagyomány utjáni értesülésemre s azon tényre vagyok utalva, hogy évtizedekkel ezelőtt még porladozó kőhalmokat magam is láttam azon helyen, hol a szájhagyomány szerint hajdan Kősaly vára állott volt ; úgy különösen az ezen — történelmi szempont-j ból — nagyon ingatag alapra épített regényes elbeszélésem teljesen költői szülemény, képzeletem alkotása, ugyanazért történelmi- értékre igényt nem tarthat. Ezeknek előrebocsátása után, ime az elbeszélés : Mértföldekre terjedő, erdőséggel borított, sziklás bérezek egyik kimagasló ormán, a „hegyes“ legmagasabb csúcsán épült hajdan Kősaly vára, mely a környéket teljesen uralta. Nem csak fekvésénél fogva volt e vár természetes erősség, de szilárd falai s egész berendezése is fontos erődítménnyé tették. Kősaly várában lakott Jaksi Bendegúz, pogány főur, kinek jóság teljes nején kivül egyetlen leánya, a szülők reménye, büszkesége a tündér szépségű Eleonora, képezte kicsiny családját. Jaksi, ha harczolni kellett, vitéz, bátor; családja körében engedékeny, megtestesült szeretet; testben, lélekben egyiránt erőteljes, java korabeli férfi volt. — Birtoka messze kiterjedt, gazdagsága mesés nagyságú volt. S mind e kincsnek jövendőbeli egyedüli örököse a szép Eleonora 1 Ugyanazért könnyen érthető ama rendkívüli érdeklődés, határtalan rajongás, melyben részesült a szép hajadon a házasságra lépni óhajtó ifjak részéről, kik nem csak a közelből, de nagy távolságból is özönlöttek a kősalyi tündér közelébe, kinek kegyét, szerelmét megnyerni lázas hévvel törekedtek, hogy igy kezének elnyeréséhez reményt formálhassanak. Szép, deli, vitéz, szellemes, gazdag ifjak- ban nem volt hiány. — Alkalma nyilt a szép hölgynek válogathatni közöttük. Am de ő sem nem válogatott, sem nem választott. A leglángolóbb hévvel fülébe csengett szerelmi vallomások is hidegen hagyták szivét ; az epedő pillantások részéről viszonzásra nem találtak. — Mintha csak szobrász vésője alól kikerült műremek lett volna e tündér szép hajadon. Mindennek daczára nem egy merészebb s önhittebb akadt az udvarlók sorában, ki mint kérő lépett fel, habár e lépés mindannyiszor eredménytelen maradt, mert a leány a legnagyobb udvariassággal bár, de következetesen „üres kosár“-ral felelt a kérőknek. így teltek nem csak hónapok, sőt évek már, s a multbani jelenetek több Ízben ismétlődtek, ugyannyira, hogy a szülők aggódni kezdtek leányuk miatt, kinek ez eljárása s magatartása megfejthetetlen talányként nehezüit lelkűkre s a szelíd rábeszélés módját is megkísértették párszor, azonban eredménytelenül. Eleonora finom modora, ragyogó szépsége, derült kedély hangulata változást nem szenveLapunk mai szAmdlioz fél 1 sr melléklet van csatolva.
