Békés, 1898 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1898-03-20 / 12. szám

vándorlás indult meg a népkertbe, mely 3 órá még eddig soha sem tapasztalt nagy számú díszes közönséggel telt meg, úgy hogy a városházáról tö tént felvonulásban résztvevők képtelenek voltak be jutni. A népgyülésben szereplő szónokok, úgy szin tén az Erkel dalkör is alig volt képes a csarnok elé felállított emolvényig hatolni.

Az óriási — majdnem 8000 főre terjedő — tehát Gyulán eddigelé páratlan nagy számban fel vonult tömeg pillanatra sem zavarta meg a ren det, a népgyölést nem csorbította legkisebb disso nánczia, az ünnepi hangulat olyan fenkölt, olyan Mágaszfös volt, hogy méltán büszkék lehetün'

D ' O J , » .. , «

Gyula városa minden rangú s osztályú közönsége nek magas értelmi fokára, higgadtságára, tapints tára s hazafiui érzületére.

A népgyülést az Erkel dalkör a szózat ének lésével nyitotta meg. A dalkör most is hazafias tűzzel, szépen, szabatosan énekelt és megérdemelte a lelkes éljeneket és tapsokat.

Jantsovits Emil népgyülési elnök lépett ez után lelkes éljenzések között az emelvényre s a népkert legtávolabbi részén is hallható hangon a következő lendületes és hazafias beszédet mondotta

Jantsovits Emil elnöki beszéde:

Tisztelt ünneplő közönség!

Magasztos ünnepre gyűltünk egybe; márczius J 5-két ünnepeljük. Márczius 15-két ünnepli ma az egész magyar nemzet, rang, ruha és párt külömb- ség nélkül. Kárpátoktól Adriáig mindenütt a magyar zászlót lengeti, lobogtatja a tavaszi szellő; nincs magyar ember, kinek szivét ma ünnepi érzelem ne töltené be; nincs palota és nincs kunyhó, honnan ma hálaima nem emelkednék a magyarok istenéhez ; nincs egyetlen község, melyben örömtüzek ne gyu- ladnának ki ma a szabadság örömünnepére; mert márczius 15-ke a szabadság napja.,

Márczius 15-én ezelőtt egy félszázaddal történt hogy az ősi magyar szabadság szétzúzta, és lerázta magáról harmadfél százados bilincseit;

márczius 15-én ma ötven éve annak, született] meg Magyarországon a népszabadság.

A népszabadság bölcsejénél nemtőként édesl testvérei, az egyenlőség és a testvériség állottak Őrt]

Az egyenlőség, testvériség és szabadság szent- háromságának édes anyja, a haza szeretet, nemzője] az örök igazság volt.

Az egyenlőség, testvériség és szabadság szent eszméi olvasztották ötven év előtt egybe a magyar nemzetet, melyet addig megdönthetetlennek látszó bástyák, és alkotmány bástyái a kiváltságosak, és a jogtalanok osztályaira tagoltak.

Az egyenlőség, testvériség és szabadság szent eszméi nevében nyitotta meg 18-18. márczius 15-én a magyar nemesség az alkotmány bástyáit a jobbágyok, a magyar nép milliói előtt.

1848. márcsius 15-én ébredt a magyar nemzet százados álmaiból új életre.

Ezért vált márczius 15-ike magyar hazánk leg- magasztosabb ünnepévé; nem emberi de isteni törvény, a nemzet közérzülete avatta örök időkre nemzeti ünnepünkké.

Gyulán évtizedek óta ünnepeljük e napon a szabadság nagy napjának emlékezetét; kezdetben csak nehány lelkes tanuló ifjú, később egyik-másik derék társas egylet és a függetlenségi érzelmű polgárok ünnepe volt e nap. Lassanként Isten anya- szentegyházaiba is bevonult a nemzeti ünnep hangulata, mig végre ma társasköreink kezdeményezése folytán egész városunk, városunk minden polgára, társadalmi állásra, politikai pártra, vallásra és nemzetiségi külömbözöségre való tekintet nélkül, együtt népgyülésben kívánja e magasztos emlékezetű napot megünnepelni, a hazaszeretet és igazság, a testvériség, egyenlőség és szabadság eszményeinek enkebe- lében állított oltárokat egy közös, nagy, fényes oltárrá egyesíteni.

Mint ezen népgyülés vezetésére felkért ölnek, örömmel és szeretettel üdvözlöm az ünneplésre megjelentek ezreit, a népgyülést ezennel megnyitom és felkérem Bartha Miklós urat, országgyűlési képviselőnket, ünnepi beszédének megtartására.

Az elnöki beszédet követő zajos éljenzés lecsil- lapultával a festői diszmagyarban levő Bartlia Miklós országgyűlési képviselő lépett lelkes ovácziók között az emelvényre.

Az ő beszéde volt a gyulai ünnepély messze kiemelkedő fénypontja; azóta olvastuk a fővárosban lezajlott ünnepélyességeken elhangzott gyönyörű szónoklatokat is s elfogultság nélkül mondhatjuk Bartha beszédéről, hogy az nemcsak méltán sorozható melléjük, hanem belső értékét illetőle.’ legnagyobb részét messze felülmúlja.

A beszéd jellemzésére meg kell jegyeznünk, hogy szónok nem csak hogy nem kereste, hanem láthatólag kerülte az olcsó hatást; nem tudott, de nem is akart lelkesíteni, ami azonban a komoly, mondhatni komor beszéd értékét végtelenül emeli valóságos taiiulmánynyá avatja.

Bartha Miklós pár bevezető szót mondva, kijelentette, hogy nem mint páctember jelent meg Gyula városa közönsége előtt, és nehogy a szónoki hév és közvetlenség elragadja, beszédét olvasni fogja. Tényleg így is történt, de az olvasás épen uem csorbította az előadás szépségét. Művészi volt a beszéd mint konczepczió s művészi volt mint szónoklat is.

Nagy örömünkre szolgál, hogy a klasszikus beszédet egész terjedelmében van alkalmunk közölhetni :

Bartha Miklós diszbeszéde:

Az a körülmény, hogy Gyulaváros hazafias polgársága nehány év óta mindig meg- ünnepli márczius 15—ét, fölment engem a nap történelmi eseményeinek elsorolásától. Ezúttal arra veszek alkalmat, hogy megemlítsem ama nagy időnek egy elvi momentumát

s rámutassak arra a hagyatékra, melyet e naptól örököltünk. Mihelyt e hagyatékhoz hűtlenek leszünk, el fog homályosulni ama korszaknak egyik- tündöklő világa

Most ötven éve lett szabaddá a föld — a bölcsöt, kenyeret és sirt adó szent föld akkor lett szabad a gondolat szóban és Írásban — a gondolat, mely életet lehel a dolgokba s mely nélkül csupa árnyék lenne mindaz, amit látunk. Akkor határozták el, hogy szabaddá legyen az ember a robot megszüntetése által és testvérek legyünk mindannyian a jogegyenlőség halhatatlan dogmája által.

Ebben áll az újjá születésnek tulajdon- képeni jelentősége. Mert a parlamenti kormányforma megállapítása szintén korszakot záró és korszakot kezdő tény ugyan, mivel- rogy a felelősség elve nélkül a nemzet nem ura saját sorsának; de ama korszak nagysága mégis inkább azzal domborodik előtérbe, hogy Magyarország népe uj utat vert magának a történelem talajában a szabadság és egyenlőség által s a polgárisuk világnak nemcsak formáját ölté magára a parlamen- tárizmusban, hanem eszméit, küzdelmeit, ag- ályait, reményeit és sikereit is magáévá tette a demokraczia tanainak elfogadása által.

Drága földünket csak egyszer hódította meg a nemzet, de hogy megtarthassa, két Ízben kellett itt gyökeret verni. Először Szent tván alatt a kereszténységgel, másod Ízben 848-ban a jogegyenlőséggel. Az első tény nélkül nem tűrt volna meg minket az európai általános civilizáczió; a második nélkül nem tűrt volna meg a solidaritás ama szelleme, mely a haladó népeket, miként a légkör a földgömböt, láthatlanul, majdnem súlytalanul úgy karolja át, hogy egymástól elválasztva, minden életforrás megszűnnék.

Minket már 50 év választ el az újjászületéstől, de apáink szelleme a nagy alkotások által és akaratereje az alkotások meg- védelmezése által — az a szent hevülésJ melynek forrósága megolvasztotta a százados bilincseket, hogy fele részéből megteremtse az uj idők munkaeszközeit — a szántóvasat, kalapácsot, fúrót, gyalut, bárdot, tüt és gépeket — másik fele részéből megteremtse az uj müvek oltalmazására a fegyvercsőt, a kardot és szuronyt, hogy^ezek

segítségével, ama nemzedék hősies elszántsága, saját müvéért, bátran, férfiasán rohanjon a vérkeresztségbe — mindezen hevülés'. szenvedély és önfeláldozás által apáink olyan mély nyomokat véstek a történelem kötáb- lájára, melyeket el nem moshatott a rá következő fél századnak sem megpróbáltatása, sem sikere, sem hűtlensége.

E nyom jelöli meg érzelmeinket, midőn ama nagy korszak emlékét ünnepeljük s ez fog adni irányt az eljövendő utódoloiak is. A Pest város székházán proklamált ponto- zatok Magyarország tiz parancsolatává lettek s az a szelet papír, melyre a márczius 15—iki idusáig a maga kívánalmait följegyezte, nemzetünk hálás kegyeletében tömör érczczé változott át.

.Mégis, vájjon őrizzük-e e nagy korszak emléke iránt sziveinkben a kellő kegyeletet, gondolatainkban a kellő összhangot, cselekedeteinkben a kellő hűséget?

Ezt a kényes kérdést gyakran elűzöm magamtól, mint egy rósz álmot és mindig visszatér, valahányszor ama korszak leikéről elmélkedem, mintha lázas állapotban volnék s szobám falából szörnyetegek lépnének elé.

Egyenlők a jogban: ime az érem egyik fele. Egyenlők a kötelességekben: ime az érem másik fele.

Oh, az előbbiben nincs semmi fogyatkozás. Törvényeink gondoskodnak, hogy a jog- egyenlőség mindenkire egyenlő arányokban szórja áldásait. Hazánk lakosai kivétel nélkül aggálytalanul fogadják el magukra nézve ezt az áldást. Senkinek sem jut eszébe igy szólani: én tót vagyok — nem akarok egyenlő lenni a jogokban; én román vagyok — megvetem a törvények oltalmát; én szocziálista vagyok — nem veszem igénybe azt a szabadságot, melyet nekem- és azt a védelmet, melyet munkám gyümölcsének a haza intézményei biztosítanak.

Hanem az erem másik fele már megütközéseket kelt. Hogyan? magyar állampolgár létemre tűrjem a magyar állam fen- hatóságát? — mondja a tót és román izgató. Hogyan? Azt a lehetőséget, hogyha irhatok, beszélhetek, cselekedhetem épen annyi szabadsággal és épen annyi megszorítással, mint bármely polgára a hazának : ne használhassam arra, hogy vadgyülöletet szítsak azon törvényes rend ellen, melyet századok bölcsessége, tapasztalata és önfeláldozása épített föl? Mondja a szocziális izgató.

Egyik felén az éremnek van a jog. Ez kell mindenkinek. A másik felén van a kötelesség. Ez már egész néposztályoknak nem kell. Pedig jog és kötelesség egymástól el nem választható fogalmak. Apáink 48-ban

ezt igen jól tudták. Egyik kézbe vették 2 törvénykönyvet. Ez volt a paizs, a jogok fog lalatja. Másik kezükbe vették a kardot, hogy védjék a hazát. Ez volt a kötelességek foglalatja.

De most — mintha a csodák országában laknánk. íme azon hazának gyermekei ugyanazon jogokkal, részint a nyelvkülömb- ség, részint a vagyonkülömbség miatt — mindkét elem félrevezetve, elámitva, megcsalva a lelkiismeretlen izgatok által — háborút üzennek magának a hazának. Fajokra és osztályokra akarják darabolni a haza egységét.

Mi történt 1848-ban?

Az emberi haladás nagy és halhatatlan géniusza meglebbentette fönséges szárnyait hazánk fölött és a magyar nemesség a lemondásnak teljes egységével, az akaraterőnek egész hatalmával, miként egy próféta, a ki érzi korszakának ütérverését s látja az eljövendő idők problémáit — fölállott mozdulatlan üléséből és igy szólott;

Egyedül bírtam a jogokat s ezeknek fejében közel ezer évnek viszontagsága közt meg is védelmeztem a Kárpátok között elterülő szent földet. De ha többen leszünk : erősebbek leszünk. Én megosztom veletek a jogot; ti osszátok meg velem a terhet.

Nem a karja lankadt el az akkori nemességnek, hanem a szive termékenyült meg. És a törvényhozás kiterjesztette a jogokat mindenkire — magyarra, románra, katholi- kusra, protestánsra, gazdagra, szegényre.

Ezt a szent elhatározást hazánknak nem minden lakója értette meg. A magyar nemesség a testvériség útját jelölte meg' ezen elhatározással; de némelyik népfaj a neki nyújtott szabadságfáról dorongot vágott, hogy az ősök miatt az ivadékon, a múlt idők tévedése miatt az uj idő igazságán álljon boszut. Igv lön, hoev a nemzet önvédelmi harczának fényes mezején keresztül suhant a polgárháború gyászos árnyéka is. De mi, hogy hűtlenek ne legyünk a testvériséget hirdető márcziusi napok emlékéhez, szívesen borítjuk yászos árnyékra a feledés fátyolát.

És hozzájuk és azokhoz, kiket az uj idők jelszavának téves magyarázata megzavart, kik most az osztály gyülölség magvával vihart vetnek, hogy majd a megbánás perczeiben förgeteget ne arasssanak, őszinte kebellel gy kiáltunk át: Jertek, építsük tovább a hazát válvetett erővel; szeressétek azt, mert hiszen a tietek is; tegyétek boldoggá, mert hiszen titeket is oltalmaz; őrködjetek békéje fölött, mert munkátokon csak úgy lesz áldás ! Hol találjátok föl szülőitek sirhalmait, játszótársaitok műhelyét, kedveseitek hajlé- cát — ha nem itt e hazában? Honnan intenek felétek az emlékezetnek szelíd képei és íonnan mosolyog felétek a jövendőnek minden reménye — ha nem e közös földnek bérczeiröl, vizeiről, völgyeiről és mezőiről?

Panaszotok van? Hát mondjátok el. Kinek ne volna panasza, amig él ? Jertek, győzzetek meg, világosítsatok föl; hadd oszlassuk el a tévedést egyetértéssel s hadd orvosoljuk a jogos panaszt közös erővel! De ne agyarkodjatok, mert ez nem argumentum; ne gyűlölködjetek, mert ez nem segítség és ne rontsátok meg a társadalom egységét, mert ez bűn.

íme, ünnepet ülünk; ti nem. Más ünnepet ültök ti, május 5-dikét az egyik, május sejét a másik, mintha más Istent imádnáVisszaesést kezdünk tapasztalni, mintha polgárainknak uj hite keletkeznék, roszabb, sötétebb a márcziusi hitágazatnál. Az embereket osztályozni kezdik nyelvek, felekezetek, ősök és vagyonuk szerint.

Mikor még minden sötét volt — a szűk utcza, melytől el volt zárva a napsugár, az épület, melynek ablakait rácsozat árnyékolta be, az eszme, mely az ó-kor klasszikus koponyáival együtt mely sírba volt temetve és sötét volt az emberiség útja is, mely a babona homályában vérnyomok között húzódott Nyugat-Európától Palestináig: akkor, ebben az általános sötétségben megszülethettek a czimerek grififjei és sárkányai, mert hiszen a sötétség szüli a boszorkányokat, manókat és lidérczeket is.

De hogyan keletkezhetnek griffek, sárkányok, röpülő fenevadak most, midőn a nap besugárzik mindenüvé, midőn a sajtó- szabadsággal beteljesült a gondolatok megváltása, miként a demokracziával beteljesült az egyenlőség, s midőn a testvériség diadalt ül a humanizmus által ? A gőznek és vil- anynak e korszaka úgy néz ki, mintha az emberiség alkotó ereje egész világrészeket a haladásnak egy-egy műhelyévé rendezett volna be. És mégis! . . . Minő csodás diszharmónia az, mely a figyelőt megzavarja hitében és reményében ? Azokról a szerencsét- enekröl beszélek, kik előszobáról előszobára, kilincsről kilincsre járnak, czimert, rangot, ordót koldulnak s munkában eltöltött életüket azzal hamisítják meg, hogy öntudat helyett rendjelben és czimerpaizsban keresik vélt érdemük jutalmát. És beszélek ama többi szerencsétlenről, kik hibát, megróni valót látnak abban, ha a sors kegye vagy szetok, mintha más volna nálatok az örömnek és a bánatnak oka, mint nálunk. Márczius 15-én fölszabadultatok; május 5-én föllázadtatok. A fölszabadulás : megváltás; a föllázadás : gyűlölet. Amaz a fény, ez a homály. Mit akartok ama bűnös nap ünneplésével ? Elfeleditek, hogy a vér korszakát immár felváltotta a verejték korszaka! ?

A 48-as korszak azért világit be a jövendőbe, miként, egy tüzoszlop az Oczeán mélységeibe, mivel megállapította a nemzeti egységet. Egységet, nem az elvekben, nem vallásban, nem a nyelvben és vagyoni arányokban, hanem az egyéni jogok által ránk rótt államfentartási kötelességekben és czélokban. A márcziusi eszmék reánk a természeti törvények kérlelhetetlenségével hatnak. Ama napokban az alkotmány bástyafalai annyira künnebb tolattak, hogy a vár, melyben addig 40 ezer nemes család fészkelt, egyszerre 14 millió szabad embert fogadhatott magába. Soha a világnak egyetlen népe sem proklamálta ennél meggyőzőbb erővel a maga czélját az államegység felé. Az osztályokat alkotó, az embereket elkülönítő válaszfalak, e megkövült szörnyetegek, az általános lelkesedésnek örömrival- gását nem bírták ki s olvadékonynyá lettek a testvériség melegének sugárözönétöl, miként a márcziusi hó a veröfényes oldalon Mit keresnek hát most nálunk a sötét korszakoknak sötét árnyai, nyelvi, felekezeti és társadalmi viszályok fentartásával és felidézésével ?

szélye vagyoni és rangbeli örökséghez juttatott valakit. Mindkét irányzat a nemzeti egységes társadalom megbontására tör. Egyik nem éri be azzal, mit neki saját képessége nyújtott s hiúságának kielégítésére uj kaszttá óhajt formálódni; a másik ellenséget lát mindazokban, kik családi nevüket nem vitték a szocziáldemokrácziának minden hagyományt lefejező nyaktilója alá.

A 48-ki korszak nem ilyen utat jelölt meg számunkra. Akkor minden paraszt nemes lett a szabadság által és minden nemes paraszt lett a közteherviselés által. Vagyis : akkor a nemzeti egységen dolgoztak. — De ezek az irányzatok az egység szétdarabolá- sán dolgoznak. Úgy néz ki, mintha társadalmunk mai agyrendszerét szédülés fogná el, iá a márcziusi napok magaslatára gondolAz emberi haladásnak van egy nagy tantétele, melyet Szt. Simon igy fejezett ki ; mindenki a maga képessége szerint“. Én e tant mindenütt megkapom, hol az emberi nem nagy tényekkel vagy nagy alakokkal revelálta magát. Megkapom e tan csiráját a Golgothán, 10I az a Megváltó vérével lett megöntözve; megkapom a statárium előtt, midőn Gallileit vallatják ; látom a Gréve-téren kiemelkedni a vérnek és könnyek párázatából; ott ragyog, mintegy bolygó tűz a márcziusi emberáradatok khaosza fölött, és kihallom azt a nagy- sallói ütközet győzelmes ágyúinak bömbölé- séböl.

Minden tehetség érvényesülhessen a maga képessége szerint: ez a fundamentuma a világhaladásnak. Egységes állam egységes nemzettel: ez a konzekvencziája annak a tantételnek. — Kimagyarázom magam.

Ha születés, rang, nyelv és foglalkozás szerint értékeljük az embereket : akkor eltagoljuk a testet és válaszfalakat emelünk a tagok közé. Miután pedig a válaszfalakat nem az egyén teremti — mert a születés, ang, nyelv és foglalkozás nem merőben tőle függ — hanem az esélyektől, a szerencsétől és a körülményektől: ennél fogva a társadalmi lépcsözetet a vaksors talajára építjük fel. Az individium helyett a fatum lép előtérbe. Európai czivilizáczió helyett ázsiai előítélet.

A nemzetre nézve ez a szakadás állapota. De ha a képesség a végzett munka s az ezek alapján elért eredmény szabja meg kinek kinek az állását; ha az értéket az egyéni szolgálatban és nem az egyéni helyzetben keressük : akkor egyenlő kulcsot használunk az emberek megmérésére, és igy lesznek majd jók és gonoszak, eszesek és balgák, munkások és munkátlanok; de nem lesznek a haza testében külön tagok, külön czélokkal, hanem csak külön alkatrészek, külön funkcziókkal. A nemzetre nézve : ez az egység állapota. Ezt az egységet látom veszélyeztetve, ha hűteknek leszünk a márcziusi elvekhez. Egyelőre veszélyeztetve, később megbontva. Már pedig a társadalmi bomlás ugyanazon megmérgezett forrásból ered, melyből a hanyatló államok elbukásának választóvize is fakad.

Vajha sötéten látnék! Vajha a • márcziusi tanok, mélyebben gyökereznének társadalmunk talajában, mint a hogy azt én látom.