Békés, 1898 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1898-10-16 / 42. szám
pedig nemcsak úgy, mint a Gyulán levő közkórház kibővítésénél történik: a vármegye közönségének egy fillórnyi pótadója nélkül, hanem bár pótadóval is, az a majoritás lógná akkor is Orosháza s Szarvas ügyét magáévá tenni s diadalra juttatni — ismételjük bár direkt áldozatok árán is — amely most óvta meg vármegyénket ama szégyentől, hogy egy humánus intézmény áldozat nélküli létesítését a rosszakarat megakadályozza. Mint ahogy a siket fájd csak egy pontra néz, az ellenzék csak azt látta, hogy a közkórház kibővítése Gyulán lesz. Egyebet nem láttak, egyebet nem hallottak. Ignorálták a czélszerüséget, ignorálták a kényszerűséget, ignorálták, hogy nem kerül egy fillér pótadóba, sem másnak, sem nékiek. Pusztuljanak inkább a szegények, szenvedjenek inkább a betegek és a nyomorultak, ha csak azon az utón lehet rajtuk segíteni, hogy a humánus és szent intézményt Gyulán, a halálosan gyűlölt Gyulán fejlesztik. És aki ezt az ellenzéket szervezte, tűzbe vezette, az a férfiú Beliczey István volt. A volscusokhoz pártolt Corioianusnak ádáz dühe, melylyel Róma ellen tört és Rómát meg8emmisiteni akarta, bizonyára borzalmas vétség, bár ama elbánás után, a melyben Coriolant Róma részesítette, ha nem is menthető, de lélektanilag legalább is érthető. Hanem azt talán a pszihiátria sem tudná megfejteni, mi oka van Beliczey Istvánnak rá, hogy Gyulavárosa ellen halálos gyűlölettel viseltetik. Magyarországon nincsen ma egyetlen közszereplő férfiú sem, ki annyira le volna kötelezve egy városnak, mint Beliczey István — Gyulának. Isten után mindent ennek a városnak köszönhet. Ez a város vetette őt fel a középszerűség homályából; ez a város két ízben tisztelte őt meg mandátumával és ez a mandátum volt alapja, lépcsője annak a hirnévnek, dicsőségnek, fénynek és kitüntetéseknek, melyek őt annyira kiemelték születési előkelőség, képzettség és tehetségben még fölötte is álló igen nagyszámú kor társai köréből. És a Beliczey kultusznak Gyulavárosa meg is fizette az árát. Igen nagy árát. Elvesztette miatta Gerla—Pósteleket, eljátszotta a Wenckheim grófok szimpátiáját, sőt a család feje, a vármegye első virilistája, közéletünk kimondhatatlan hátrányára 8 kárára elidegenedett miatta nemcsak Gyulavárosától, hanem Békésvármegyétől is. Mindez Beliczey István műve, Beliczey István érdeme, méltán büszke lehet rá. No de hálás is érte. Évtizedek óta Gyulaváros erejének java abban a hatalmas küzdelemben merül ki, melyet az önfentartás kényszerít rá oly veszedelmek leküzdése ellen, a melyek egyik előidézője — Beliczey] István. Eddigelé titkos, a keddi közgyűlés óta legalább nyílt ellenség. Ez a nyíltság az első s egyetlen ténye, amiért Gyulavárosa hálát érezhet iránta. Mert a közkórház kibővítési vitának és szavazásnak tanúságai nagy időn át feled- hetlenül bevésődnek úgy Gyulavárosa, mint tartják meg az elődeik rendeletéit, Ígéreteit és programmját.« No ebben van valami igaz is; például ha Darányi megtartotta volna a Baross programmját, akkor a Szent István-rend aligha került volna Békés-Csabára. Az már azután fátum, hogy éppen azért kellett az elnöki széktől nagy mosást kapni, a miben egy kis igazság is volt. Az meg már azután egész egyensúly vesztésre mutatott (hiába az igazságtalanság győzelméért vívott küzdelembe meghibban a logika is) mikor azon kijelentést tette, hogy ő neki (t. i. Beliczeynek) az önérzete tiltja vasúti féláru menetjegyet igénybe venni, pedig joga lenne hozzá. S ezért lett Beliczey István Magyarország egyetlen önérzetes emberévé, csak az a kár, hogy homályba hagyta azt a kérdést, hogy hol végződik az önérzet; mert ugyan az az önérzet nem szólal meg mikor a főispáni nyugdíj felvételéről van szó, pedig mindkettőnek, féljegynek és nyugdíjnak ugyanaz a jogalapja: a viselt hivatali állás s a különbség csak az, hogy a nyugdíj valamivel tekintélyesebb, mint a Békéscsabáról Fiterbe való utazásnál a féljegyet megtakarítható összeg s igy rejtélyt képez, vájjon egy egész ingyen jegy sértené-e az önérzetet s általában hány forintnál kezdődik az önérzet megpihenése, mert hisz az természetes, hogy az önérzet is bizonyos mennyiségű forintoknál nyugalomra vágyik. A sok árny mellett azonban mégis volt a vitának egy fényoldala is. Beliczey István és Veres József gondolataikban hosszas távoliét után újra találkoztak ; hogyne, ha valamit rontani kell s örvendtek a viszont látásnak s még a vármegye közönségének emlékezetébe. Ez a közkórházi vita újabb bástyája lón Gyula városának. Ezért az eredményért Gyulavárosa 8 a vármegye közönsége úgy az „ellenzék nek, mint főleg Beliczey Istvánnak nagy, igen nagy köszönettel tartozik. A vármegye közgyűlése. Régen nem volt a vármegyének oly érdekes és látogatott közgyűlése, mint a keddi, a miben nagy része volt 1 a közgyűlésre kitűzött kegyeletes ünnepélynek és a sok nagyjelentőségű tárgynak,^ a melyek megvitatás alá kerültek. Az első kétségtelenül fénypontja volt a gyűlésnek kegyeletes tárgyánál és azon kiváló szépségű és sikerű szónoklatnál fogva, a melylyel a vármegye alispánja a vármegye hazafias kegyeletének kifejezést adott. Mindkot napon de ülönösen az elsőn részletes és sokszor heves vitákat hallottunk, melyeknek érdekeB volta mellett azonban nem lehet tagadni, hogy sokszor terjengőssé váltak és a szónokok üres szalmát csépeltek. így a költségvetésnél sokan erősen tiltakoztak a közigazgatási pótadó emelése ellen, ami nem volt a javaslatban és a kórházépítésnél a vármegye közönségének megterhelése ellen, a mit senki sem kért. A közgyűlésről irt alabbi részletes tudósításunkban egyenkint beszámolunk a felszólalásokról, a viták érdemi méltatásával pedig lapunk más helyén foglalkozunk. Első nap. Már nyolcz óra után kezdtek gyülekezni a törvényhatósági bizottság tagjai és kilencz órára egészen megtelt a vármegye nagy ülésterme, melynek az elnöki székkel szemben levő végében De ik Ferencz képétől jobbra és balra szürke lepellel leboritva függött Kossuth és Széchenyi arczképe. A bizottság tagjain kivül városunk közönsége is nagy számmal vett részt az ünnepélyen és a karzatot díszes hölgyközönség töltötte meg. Jelen voltak: Ladies György, Weisz Mór, Winkler Lajos, Yégh Gábor, dr. Márki János, Erkel János, Keller Imre, Miskucza György, Czin- czár Adolf, dr. Erkel Rezső, Démusz József, Bodoky Mihály, Sál József, Gallacz János, Popovics Jusztin, dr. báró Drechsel Gyula, Sohmidt Gyula, Schmidt József, Hoffmann Alajos, dr. Zöldy Géza, Cs. Demkó József, Stefanovics Péter, Dombi Lajos, Schröder Kornél, Ludvigh Mihály, Gróh Ferencz, Illich Reinhardt, Aszalay Gyula, Kéry Kálmán, Szekér Gyula, Beliczey István, Kocziszky Mihály, Beliczey Rezső, Maczák L. György, Lipták V. János, Yarságh Béla, Zahorán Pál, Wallerstein Soma, Janovszky András, Seiler Elek, dr. Fáy Soma, dr. Zsilinszky Endre^_Achim Gusz'áv,J^ohár_ Kálmán, Fehér Béla, Kemény György, Ónodi] János, Urszinyi János, Sztraka György, dr. Fábry Sándor, dr. Hajnal István, Knie Antal, Konkoly Jenő, Morvay Mihály, dr. Török Gábor, R. Nagy István, Szathmáry Gábor, Piltz Márton, Bihály József, Horváth JáuoB, Balenczéresi József, dr. Berényi Ármin, Boros János, Golián Soma, Zlinszky István, Ravasz József, Ravasz István, Tafler Jakab, Horváth Károly, Bulla Sándor, dr. Haas Soma, Freuder Mór, Kovács Antal, Groszman Károly, Veress József, dr. László Elek, Tobak István, Jankó György, Csiszár István, Yangyel Szilárd, Bakó István, Hajnal Albert, Szabó János, Tardy Lajos, BorBÓthy Géza, Fehér László, Gyáni András, Kovács Albert, dr. Bodoky Zoltán, dr. Daimel Sándor, Berthóty István, Kiss László, Oláh György, dr. Zöldy János, Bandhauer György, Deimel Lajos, Kiss Gyula, Schmidt Iván, Hoffmann Béla, Hegedűs Lajos, Jant80vits Péter, dr. Mérő Soma, Szabó Emil, Popovics Szilveszter, Csánki Jenő, Ambrus abban is rokon lelkel ‘ ónt egyesültek, hogy egyformán szerencsétlenü1 érveltek igaztalan álláspontjuk mellett. Mert azt is először tudhatta meg a közönség, hogy egy protestáns pap azért nem szavaz meg kórházat, mert idegeneknek épül; ez egész uj álláspont, eddig a kórházakat betegeknek építették s a mizeri-kordiániusok, a kik szintén betegeknek tartják fenn kórházaikat, nem kérdik, hogy a szenvedő idegen-e vagy nem; az apá- czák, kik az ápolás nehéz és nemes feladatát teljesitik, nem nézik azt, hogy a kórágyon idegen fekszik-e, szóval a müveit világon Veres Józsefet és Beliczey Istvánt kivéve senki sem nézi a kórágyon fekvő szenvedőnél, hogy az melyik vármegyéből való, mert hisz nekik a más vármegyebeli idegen. Nem vagyunk tehát egy hazának gyermekei, ha a szomszéd vármegyébe megyünk, akkor már idegenek vagyunk. Hol van a nemes testvéri hivatás, a humanizmus, a szenvedők gyógyítása, az elnyomottak segítése, ha a lelkipásztor a nehéz betegségben sinlödőhöz modern samaritánusként ekként szól: „távozz innen, mert te idegen vagy.« De a legmegbocsájthatatlanabb következménye az ádáz harcznak mégis az lett, hogy a városban minden leves elromlott, tartván a véres háború délután | óráig s az összes háziasszonyok főző kanállal várták a megyebizottság tisztelt tagjait s a „Komló“-ba szorult csabaiak azon panaszkodtak, hogy nem kaptak ebédet. Hát az lehet, hogy nem kaptak, de az bizonyos, hogy meg nem érdemelték. A közgyűlés másnap is folyt egész nap, de erről már nincs mit irni, a második nap nem Sándor, Lukács Endre, Haviár Lajos, Dutkay Béla, Somogyi Ákos, Jantsovits Emil, Hüke LajoB, Kéry Gyula, Viskovits Ignácz, Beliczey Géza, Novák Kamill, Petneházy Ferencz, K. Schriffert József. Gerlein Reinhardt, Szalay József, Kliment Z. György, Kovács Sz. Ádám, Miklya Z. György, Kovács Mátyás, Kovács Sz. Mihály, Áchim F. András, Gajdács János, ifj.# Pataj György, Áchim Pál, Bohus M. András, Áchim L. András. Maczák M. János, Achim Tamás, Gajdács András, Salamon János, Aradszky Pál, Farkas G. Mihály, Cs. Szabó Gergely, Kecskeméti Ferencz, Nagy Gy. Imre, Vámos Sándor, Nagy Sándor, Hajdú István, Marti Pál, Rajky József, Héjas Mihály, Ágoston Lajos, Kis János, Dán József, Nagy József, Bolla István, Kis Mihály, B. Kis Mihály, Kardos Gergely, Bak András, stb. Az ülés megnyitása. Dr. Lukács György főispán zajos éljenzés között jelent meg a teremben és foglalta el az elnöki széket, nagy figyelemmel hallgatott és tetszésnyilvánításoktól sűrűn kisért beszéddel nyitván meg a közgyűlést. A megnyitó beszéd a következő: Dr. Lukács György főispán beszéde: Mélyen tisztelt közgyűlés 1 A kőzügyek iránti érdeklődés bizalomra gerjesztő jelenségét, vármegyei önkormányzatunk életrevalóságának örvendetes bizonyítékát látom abban a látogatottságban, melylyel mai rendes közgyűlésünk dicsekedhetik. És méltán e látogatottság, mélyen tisztelt uraim, mert fontosak az ügyek, melyek elintézésre várnak. Egy tekintet a tárgysorozatra meggyőzheti az elfogulatlanul itélőt, hogy Békévármegye nemcsak a közigazgatás folyó teendőit végezteti kötelességszerü lelkiismeretességgel, hanem felfogja a kor uralkodó eszméit, megérti saját helyzetét, ismeri különleges hivatását. A szocializmus problémájának megoldásán napjainkban kötelessége fáradozni államnak és társadalomnak, hatóságnak és egyesnek, testületnek és magánosnak egyaránt. Békésvármegye közönsége ej részben is méltóan teljesiti feladatait. Hiszen jelen közgyűlésünk tárgyai között is nagy számban szerepelnek olyanok, melyek a szociális kérdés józan, okos megoldása, helyes mederbe terelésére alkalmasok. Békésvármegye társadalma át van hatva annak tudatától, hogy az ügy efogy ottat az összesség erejével kell támogatni. Altruisticus érzelmeinek kétségtelen kifejezése az az üdvös mozgalom, mely a vármegye közkórházának nagyszabású, a szenvedő emberiség igényeihez mért és Békésvármegye reputatiójának megfelelő kifejlesztésére törekszik. Előbb elhatározta Békésvármegye közönsége, hogy elmegyógyintezetet létesít. A nagyszerű intézmény rövid időn megvalósul ; már emelkednek a falak embertársaink befogadására. Most újból nyílik alkalma vármegyénk közön- *5égének, hogy közkórházüük a3reíiYöAtráJ nyomorán enyhítsen. Ezt a feladatot megkönnyíti az a kedvező körülmény, hogy a jelen konkrét helyzetben minden költség nélkül lehet létesíteni az uj alkotást. Sikerült ugyanis reábirnuDk a nagyméltó- ságu belügyi kormányt, hogy a közkórház kibővítésére szükséges költségnek az ápolási dijakból való fedezését előre megengedte. Minthogy pedig, amint bölcsen méltóztatnak tudni, a nyilvános betegápolás költségeinek fedezéséről szóló 1898. évi XXI. törvényezikk rendelkezéséhez képest 1899. évi január hó 1-től kezdve a betegápolási pótadó az egész országban egyforma lesz, Békésvármegye adófizetőinek betegápolási pótadója a közkórház 'kibővítése következtében egyetlen fillérrel sem fog emelkedni. A kedvező alkalmat, midőn a humánus eszméktől any- nyira áthatott kormány támogatja ugyancsak humakellett Gyulán semmit építeni s igy a csabaiak be sem jöttek, mi közük is van nekik ahhoz, hogy a vármegye ügyeivel mi történik, nekik csak egy feladatuk van, egyedül az, hogy megpróbálják meggátolni, ha valamit Gyulán akarnak csinálni; igazi buldog politika, nekik nem kell (minden szónokuk azzal bizonyította önzetlenségét, hogy nekik nem kell kórház) de azért rá feküsznek a szénára, hogy más se használhassa. o s é Is:. i. Páros esztendei ínségnek miatta nagy sanyaruság vala a pipiskék között. A kiéhezettek legkedveltebbjei elmenének siralmas panaszra az állatok gyűlésébe közsegélyt esdekel- vén. És felálla nyugalmas fekvéséből a kiérde- mülten bölcs róka s mondá: „oh vérzik szivem a nagy nyomorúságnak miatta, bár dupla irhám zsirja engem még megóvott szenvedésitől; javal- nám is méltán a megsegélést, de magasb néztetek a döntök nálam. Mi lesz a pipiskék önérzetével, ha közsegélylyel megtörpitjük azt? Magasabb szempontból ám csak nyomorogjanak.« És mondá a varjú és a holló: „oh bölcs vezér, mily igazság világítja meg agyad. Ha udvarunk hulladékaiból juttatnánk nékiek is, kevesebb maradna talántán nekünk." És nagy lett a szónokok népszerűsége a verebek előtt, sőt még a hatalmasak közül is velük bólintának a bivalybika s a kellemkedő szamár. A beesett horpaszu pipiskék pedig bús önérzettel szemlélődének. nus czélokra törekvő társadalmunkat, nem szabad elhalasztanunk. Ragadjuk meg azt és lelkesedéssel szavazzuk meg a közkórház kibővítését. Közgyűlésünk tárgyai között szerepel az országos központi hitelszövetkezetbe való belépés kérdése is. Erkölcsi kötelessége vármegyénknek, erkölcsi kötelessége községeinknek, erkölcsi kötelessége társadalmunk tehetősbjeinek az országos központi hitel- szövetkezet mielőbbi megalakítását elősegíteni. Nem kételkedem abban sem, hogy az országos központi hitelszövetkezet megalakulása után, mint egy varázsütésre, valamennyi községünkben megalakulnak a. hitelszövetkezetek s utánuk majd az értékesítési és fogyasztási szövetkezetek is. Földmivelő népünk bajainak legnagyobb részét orvosolják majd a szövetkezetek. Egyéb iránt az üdvös példák szemeink előtt vannak, hiszen saját vármegyénkben már is működnek szövetkezetek eredménnyel, áldásosán örvendetes bizonysága a tárgysorozat annak is, hogy a takarék magtárak intézménye mind nagyobb tért hódit vármegyénkben és községeink egymásután sietnek megteremteni ezt a jótékony intézményt. Tudomásunk van arról torábbá, hogy társadalmi utón megindult az erős actio mely a népkönyvtáraknak vármegyénk minden községében való létesítésével a nép felvilágosítását és helyes irányban nevelését tűzte ki nemes czéljául. Jelen közgyűlésünk van hivatva a gazdasági munkások és napszámosok segélyalapjáról alapos tanulmánnyal készített szabályrendeleti tervezetet is tárgyalás alá venni. Hogy állam és társadalom, hogy hatóság és egyesek teljesitik feladataikat, annak üdvös eredménye máris kézzel fogható. Midőn ezt konstatáljuk, lehetetlen ki nem emelnünk, hogy ezen eredmények elérésében oroszlán része van törvényhozásunk újabb alkotásainak, nevezetesen a munkaadók és a gazdasági munkások közötti jogviszonyok szabályozásáról szóló 1898. évi II. törvényezikknek, mely az élet tüzpróbáját fényesen kiállotta. Bízvást mondhatjuk, hogy a béke társadalmi osztály és társadalmi osztály között visszatérőben van, az ellentétek hullámai mindinkább elsimulnak és nem hiú a remény, hogy társadalmi viszonyaink normális medrökbe immár visszatérnek. Mélyen tisztelt közgyűlés! Mielőtt áttérnénk a napirendre, melynek fontosságát röviden jelezni voltam bátor, tegyük le haza- fiúi kegyeletünk oltárára az emlékezet adóját. Vármegyénk közönsége elrendelte volt, hogy ujabbkori történelmünk két nagy vezéralakjának, minden magyar hazafi örök tisztelete tárgyainak, gróf Széchenyi Istvánnak és Kossuth Lajosnak arczképe közgyűlési termünk számára megfestessék. Készen a képek. Még pár perczig szürke lepel takarja el nagyjainkat szemeink elöl, hogy az után akadálytakiial—gyéayöiltédhessűftfe-—nemes—akfejaikbatv meríthessünk buzdító tekintetükből hazafiul lelkesedést és kötelességérzetet. Vármegyénk alispánja fogja tolmácsolni az érzelmeket, melyek lelkünket átjárják. Hallgassuk figyelemmel, hallgassuk hazafiui odaadással. Felkérem a vármegye alispánját emlékbeszédének megtartására. A megnyitóbeszédet kisérő tetszészaj elhangzása után dr. Fábry Sándor alispán emelkedett szólásra, hogy elmondja emlékbeszédét Kossuth és Széchenyi fölött. Vármegyénk alispánjának kiváló szónoki képessége általánosan ismert dolog, de a beszéd formai szépségeit, belső gazdag tartalmát és a hévteljes előadást tekintve e képessége talán soha oly megkapóan nem nyilatkozott meg mint ez alkalommal. Elragadtatással hallgatta mély csendII. A lépfene pusztított a mezei egerek között. Küldöttséget menesztenek vala gyógyító segélyért a hatalmas sörényű fejedelemhez. Tanácsába fogadá a hatalmas a hullást panaszlókat s tanácsadásra hivá fel bölcseit. És mondá a bölcs róka: „valóban nagy ezen mezeieknek az ő sok nyavalyájok. Nagy a nyomorúság és az álnokságoknak az ő fortélya. Tenni is kell valamit. Javaslom óh társaim, méltóságos medve, farkas, hiuz, esdjük együttesen a hatalmas tanács bölcs rendeléseit az emberek álnoksága ellen, mert immár hajtókkal kartellbe lépve, vadásznak mi reánk.« III. Vándoruton valának a fecskék, a ködös Norvégiából a napfényes Indiába. Kimerültén, elcsigázva szállottak le, nyugovóra a derűs Car taniába, hol a fecskéknek már örök otthonuk van. — Egy térés sásbozótban kerestek üditö menhelyet, mely egy fecskehadnak állandó, nyugalmas otthona volt. És szólának: „Oh testvérek adjatok üdítő nyughelyét tágas berketekben." És felhangzott a tiltakozó csiripelés : „Nem, sohal ti idegenek, ti csavargók vagytok.« „De hisz testvérek vagyunk, s minket sorsunk mostohasága késztet a vándorlásra s nektek nincs hátrányotokra, ha e tágas helyen megpihenünk.« „Ti csavargók, idegenek vagytok, s bár kárt nem csinálna itteni megpihenéstek, nyughelyét nektek itt mi nem adunk.“ És büszkék valának bölcseségökre, a liberalizmusnak és erkölcsnek eme prédikátorai.
