Békés, 1897 (29. évfolyam, 1-53. szám)

1897-10-20 / 43. szám

Az utozai föpárkányzatok tekintettel arra, hogy kőfügglapok alkalmazása túlságos költségeket okozni fapallókhól lesznek előirányozva, mely szerkezet ujabbkori épitkezéseknél költségkímélési és czélsze rflségi szempontból kiterjedett mértékben, osaknem általánosságban van alkalmazásban. Az épület külsejére tervezett szobrászmunkák az idő viszontagságainak teljesen ellentálló terra- cottából vannak előirányozva, a belső díszítések pe dig főszöntvényből terveztettek, az oszloplábazatok kivételével, melyek sérülések kikerülése végett szin tén terracottából készíttetni javasoltatnak. Kőfaragó munkák. A lépcsőfokokhoz tekintettel arra, hogy vala mennyi igen nagy igénybevételnek leend kitéve (a padláslépcsők kivételével) mindenütt kemény mészkő illetőleg márvány van előirányozva. Az egyéb kőfaragómunkáknál az utcza felől alkalmazandó lábazatlemezek, az oszlopok es oszlop­talapzatok, kerékvető, kémény és faltakaro lemezek valamint a főpárkány sarok függlapjai kemény ho­mokkőből lesznek előállitandók. Tetőzetek. Az összes épületszakaszok felett egy tartós, szilárd szelemen szerkezetű födélszék fog alkalmaz­tatni, kivéve a nagy végtárgyalási terem és a fő­lépcsőház fölötti tetőzeteket, melyeknél feszmü szer­kezetű födélszékek fognak alkalmaztatni és a közép- kiszökelés melletti két kis knpolatetozet pedig deszkaiv födélzettel fog viszont elláttatni. A tetőzetek utcza felőli oldalai palafedésre, ellenben az udvarok felőli oldalai közönséges kettős cserépfedéssel Tannak előirányozva. A tűzfalaknak tetőn kívüli részei horgonyozott vasbádoggal lesz­nek előállitandók, illetve befedendők. Ablakfelszerelés. A telekkönyvi hivatal összes ablakaihoz tűz és betörés elleni biztosítás czéljából vas-spalettáblák vannak tervezve, az öszes hivatalos helyiségek és lakszobák ablakai erős vászonredőnyőkkel lesznek ellátandók, azonkívül a nyári napnak erősen kitett, délnek, nyugatnak és északnyugatnak fekvő utczai ablakok még faredőnyökkel lesznek felszerelendők. A fogház összes ablakaiba 20 mm. vastag rud- yasbólaiészitendő ablakrácsok vannak tervezve. Falfestés. Az összes termek, a törvényszéki elnök, a bí­rák és a kir. ügyészek szobái díszesebb, a többi hi­vatalos helyiségek pedig egyszerű falfestéssel fog­nak elláttatni, a homlokzatok és udvarok pedig egy­szerű világos falfestékkel szineztetni fognak. Yégül az összes fogházi helyiségek fehérre lesznek meszelendők. A kórházi helyiségek falai azonban 2*00 méter magasan olajfestékkel fognak mázoltatni. Üvegezés. Az utczasor felőli ablakokba, valamint a nagy tárgyalási terem nagyobb méretű ablakaiba félsolin üveggeli üvegezés, a bejárati ajtók és kapunál en­nél vastagabb és erősebb egész solin, a többi abla­kokba epedig közönséges fehér tárüveggeli üvegezés előirányozva. Yégül a fogháznak az első számú udvarra nyiló ablakai külső szárnyaiban reczés üveg fog al­kalmaztatni, hogy ez által a kilátás az udvarra meg legyen akadályozva. Fűtés. A törvénykezési épület hivatalos helyiségeiben cserépkályhák, ellenben az előszobák és egyéb alá- rendeltebb helyiségekben, mint pl. a tárgyalási ter­mek mellékszobái, melyek csak rövidebb időre hasz­náltatnak és gyorsan átfütendők, csak közönséges öntött vaskályhák lesznek alkalmazandók. A nagy bűnügyi végtárgyalási teremben egy szellőztetéssel egybekötött Meidinger-féle töltőkályka van tervezve A fogházi kelyiségek fűtésére egy középpont: középnyomású forró viz fűtési berendezés tervezte tett; a fűtő helyiség a szükséges kőszénraktárakkal együtt az alagsorban, fog létesittetni. A vízszintesen fekvő vizfütési csővek rácsburkolat nélkül | falak­ban számukra már építés alatt kihagyandó hor­nyokban (16 cmre a padozat fölött) láthatóan lesz­nek elhelyezve és olyképen megerősítve, hogy a fű­tési berendezésben szerszám nélkül még a legna- yobb erőfeszítés mellett sem lehessen kárt ejteni A padozatok között fekvő fütő csővek erős rácsburkolattal fognak elláttatni. A függőlegesen vezetendő fütőcsővek pedig 2 00 méternyi magassá­gig vasbádogburokkal vannak előirányozva. Árnyékszékek. A törvénykezési épületben összesen 19, a fog­házi épületben pedig 15 árnyékszék ülés van ter­vezve, összesen 16 vizelő kagylóval. A törvényszéki hivatalok számára előirányzott valamint a fogházban az őrlaktanya, a női osztály a kórházi osztály mellett elhelyezett árnyékszé kék önműködő tőzegszóró készülékkel vannak tér vezve olyképpen, hogy az ürülékek az alattuk levő alagsori helyiségben felállított tonnákba nyernek levezetést. Az eküdtek árnyékszéke ugyanilyen tőzegszóró készülékkel irányoztatott elő, abból azonban az ürü­lékek egy az árnyékszék ülés alatt elhelyezett és légmentesen elzárható tonnában fog szükséghez ké­pest eltávolíttatni. A fogházi férfi osztálynál elhelyezett árnyék­székek és ürülékvődrők, miután az utóbbiaknál a csöbrök kiöntése alkalmával a vizöblités el nem ke­rülhető, a második emeleti árnyékszéki előtérben elhelyezendő víztartóval fognak összeköttetni, úgy, hogy azok szükséghez képest egy-egy csapnak ki­nyitása által vízzel lesznek kiöblithetők. Csatornázás. A fogházi árnyékszékek ürülékeinek gyűjtésére szolgáló pöczegödör az árnyékszéki levezető csator­nával az átszivárgás ellen legjobbnak bizonyult, zo- mánczozott kőagyagcsővekkel lesz összekötve, a pöcze­gödör pedig vízhatlan mészhabarcsba rakott 48 cm. vastag falakból és 32 cm. vastag beton alapréteg­gel van tervezve, belül portland-czementtel besimi- tandó, kívülről pedig egész területében egy 50 cm. vastag agyagréteggel lesz a környezettől elszigetelve. A tetőcsatornákon lefolyó, valamint az udva­rokban összegyülemlő csapadékvizek, úgyszintén a konyhákból, a mosókonyhából és fürdőszobából eredő szennyvizek a zöldág-utczai árokba való levezetésére egy zománczozott kőagyagcsővekből előállítandó csa­torna hálózat terveztetett. Berendezési munkák. Erre vonatkozólag a költségvetésben csakis a nagy tárgyalási teremben szükséges (kőolaj) lámpa­csillár és fali lámpák, valamint az ott felállítandó asztalok, székek, padok költségei foglaltatnak; azon­kívül úgy a törvénykezési épületben, valamint a fog­házban is egy egyszerű szobatáviró berendezés tér veztetett. A konyhák, a mosókonyha és fürdőhelyiség számára szükséges takaréktüzhelyek, katlanok, üstök kádak s egyéb nélkülözhetetlen felszerelvények költ­ségei az előirányzatba szintén felvétettek. Budapest, 1897. junius hó 26-án. Wágner Gyula. műépítész. 2190/1897. ein. Árlejtési hirdetmény. A m. kir. igazságügyi ministeriumnak f. évi október 12-én 54091. I. M. 1897. sz. a. kelt rende­leté alapján a Gyulán emelendő törvénykezési épület és fogház felépítéséhez, valamint a központi forró- viz, fűtés berendezéséhez szükségelt munkák elkészí­tésére nézve nyilvános árlejtés hirdettetik. Ezen építkezésnek költségei 325.554 frt 78 krajczárral irányoztalak elő, mely összeg az egyes munkanemek között a következőképen oszlik meg; 1. csoport. Föld és kőműves munka . . ■ . . 154334.87 Kőfaragó munka .................................. 19 457.86 Szobrász munka................................... 7498.68 Vízvezetéki, főző, mosó, fürdő és árnyék szék berendezési munka.................... 5227.86 Szemét, hamutartó, féregölő kemencze és pöczegödör készítési munka .... 880.— Kútműves munka........................ 900.— Ber endezési munka és villamos házi táv­írók készítése .................................. 21 73.90 Kövezési és járdaburkolati munka . . 1351.29 Csatornázási munka.............................. 3081.74 Keritési falak és keritési rácsozatok ké­szitése ................................................. 13 205.98 összesen . 208112.18 11. csoport. Ács munka..............................,. . . 20727.40 111. csoport. Falafedő munka.................................. 32 08.56 Cserépfedő munka.................................. 31 51.76 összesen . 6360.32 IV. csoport. Bádogos munka.................................. 64 73.52 V. csoport. Asztalos munka....................................... 21 468.15 Lakatos munka....................................... 39 758.31 Mázoló munka....................................... 41 93.97 Üveges munka....................................... 22 35.42 összesen . 67655.85 VI.' csoport. Szobafestő munka.................................. 33 30.41 Vll. csoport. Kályhás munka....................................... 4272.— Összesen . 316931.66 Vili. csoport. A forróviz fűtési berendezési munka 8623.10 Ezen munkák a legutóbb említettnek kivételé­lével együttesen, egy vállalkozónak, illetve egyetem- legesen kötelezett társvállalkozóknak, avagy pedig munkanemek szerint elkülönítve külön-külőn vállal­kozóknak, illetve egyetemleges kötelezett társvállal­kozóknak fognak kiadatni, megjegyeztetvén, hogy az utóbbi esetben a föld és kőműves, kőfaragó, szobrász, vízvezetéki, főző, mosó, fürdő és árnyékszék beren­dezési, szemét és hamutartó, féregölő kemencze és pöczegödör készítési, kutmüves, berendezési munka és villamos házi táviró készítése, kövezési és járda­burkolati, csatornázási munkák, valamint a keritési falak és keritési rácsozatok készítése egymástól el nem választhatók és csakis egy vállalkozónak, vagy egyetemlegesen kötelezett társvállalkozóknak adatnak ki. Ugyanez áll a pala és cserépfedő, valamint az asztalos, lakatos, mázoló és üveges munkákra is, melyek együtt egy-egy csoportot képeznek. Az árlejtésen mind ama szakértő iparosok részt vehetnek, kik üzletük vitelére hatósági enge­déllyel bírnak, a forróviz fűtési berendezés munká­latainak elkészítésére azonban csak az abban szak­avatott vállalkozók pályázhatnak. Az elkészítendő munkákra vonatkozó általános és különleges építési feltételek, a tervrajzok és a részletes költségvetés, valamint az árlejtési feltételek alulirt kir. törvényszéki elnök hivatali helyiségében a hivatalos órák alatt megtekinthetők s ugyanott a munkákra ajánlkozni szándékozók a költségvetés teljes másolatát (a meddig a készlet tart) 5 frtért, a központi forróviz fűtési berendezési munkálatot elvállalni szándékozók, az erre vonatkozó költség- vetés másolatát pedig 50 krért szerezhetik meg. Az ajánlatok csak írásban és pecséttel ellátott borítékban fogadtatnak el, a következő külső felirat­tal : „A gyulai törvénykezési épület és fogház épít­kezésére vonatkozó ajánlat* s az ajánlatban kiteendő, hogy az ajánlatot tevő a terveket látta, a költség- vetést, az árlejtési és építési feltételeket pedig ismeri azoknak magát aláveti. A versenytárgyalás a gyulai kir. tszék tanács­termében az építési felügyelő bizottság nyílt ülésé­ben f. évi november 29-ik napján délelőtt 10 órakor fog megtartatni, a mely napig és óráig az ajánlatok 50 kros bélyeggel ellátva annál bizonyosabban be- adandók, minthogy a később beérkező ajánlatok vissza fognak utasittatni. Az ajánlatot benyújtani szándékozók kötelesek az egyes munkanemek vagy csoportok, illetőleg az egész költségvetés összegének megfelelő 5°/o-os bánat­pénzt, vagy a budapesti m. kir. állampénztárnál, vagy a gyulai kir. adóhivatalnál előzetesen készpénz­ben vagy óvadékképes értékpapírokban letétbe he­lyezni s az ennek megtörténtét igazoló nyugtát ajánlatukhoz mellékelni. Bánatpénz letételét igazoló elismervény nélküli ajánlatok elfogadtatni, illetve figyelembe vétetni nem fognak. Minthogy annak lehetősége fennforog, hogy az alapozási munkálatoknál némely helyen betont kell alkalmazni, a kőműves munkákra vonatkozó, valamint az általános ajánlatokban kiteendő, hogy a netáni szükségletnél, mily egységi árért kötelezik magukat vállalkozók egy köbméter zúzott terméskőből vagy folyamkavicsból készítendő betont előállítani. A víz­hatlan mész, homok és kavicsból készítendő beton előállításánál 1 : 2 : 4 : keverési arány lesz betartandó. Az építési munka az ajánlatok elfogadása után 14 nap alatt, illetve a kedvező időjárás beálltával lesz megkezdendő és oly erővel folytatandó, hogy az' összes épületek 1898. évi november hó 1 -ig tető alá hozhatók, 1899. évi szeptember hó 30-ig pedig teljesen készen átadhatók legyenek. Kelt Gyulán, 1897. évi október 16-án. Novak, kir. tszéki elnök, mint az építés felügyelő bizottság elnöke. í Gyulán, 1807. a kiadótulajdonos Dotoay János nyomdája.

Next

/
Thumbnails
Contents