Békés, 1897 (29. évfolyam, 1-53. szám)

1897-08-08 / 32. szám

2. Ha Nagyméltóságod az íritézeTOSn az államkincstár terhére ápolt elmebetegek után napi 70 (hetven) krnyi ápolási dijat méltóztatik megtéríteni. Ily feltételek mellett megnyugvással vállal­kozhatnék a törvényhatóság a nagyszabású uji tás létesítésére. Kegyelmes Uram! A közkórház elmebeteg osztályának a most előadottak értelmében való rendezését a szep­temberi közgyűlésnek kívánjuk előterjeszteni Ugyanakkorra az összes építési terveket, vala mint a költségvetést is elkészíttetni kivánnók. A végből, hogy az építési tervek és a költ­ségvetés elkészítéséhez az alispáni hivatal azon­nal hozzáfoghasson, hogy ekképen a szeptem­beri közgyűlésre az ügy teljesen élőkészithetői legyen, mély tisztelettel kézem Excellentiádat, méltóztassék a fentebb jelzett két irányban ke- gyes ígéretet tenni és kegyes ígéretét velem leiratilag lehetőleg sürgősen közölni. Kegyelmes Uram 1 Békésvármegye társadalmának minden ré­tege van hatva a közegészségügy nemzet fen tartó óriási jelentőségétől és biztosíthatom Excel-|jg_ Vadászati bérletből ........................ 2442.— le ntiádat, hogy a tébolyda felépítésének ügye is a vármegye minden körében lelkesült örömmel Gyula város költségelőirányzata az 1898. évre. Bevételek: 1. Közpénztári maradványból . . . 943.38 Földbirtokból. Szántóföldekből............................. 13523.87 Kórházföldből ...... Szentpál árok bérletéből Kaszálóból............................. Szabadkai legelőből .... Kispéli „ .... Erdőből................................. Ná dasból............................. Faiskola jövedelméből . . . Veteményes földekből . . ! Fűzfavesszőkből................... Kö rgát földekből................... Ir tás földekből................... Kö zépületek bérletéből. Szarvas épületért....................... 500.— Gö ndöcs népkerti pavillonért . . 453,12 17. Józsefvárosi szénáskert épületére . 30,— Községi jogok utáni jövedelem. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 16. 11. 13. 14. 15. 16 30.- 61.60 516.— 3220. - 1600.— 2673.93 150 — 260 — 501 75162. 300.— 63 954.90 64. 146.— 165. 58. 59. 60. 61. 19. 20. fog felkaroltatni Méltóztassék tehát fent kért kegyes támo gatásával lehetővé tenni azt, hogy a vármegye hő óhaja teljesüljön, s hogy Békésvármegye közegészségügynek szolgálatába egy uj szép intézményt állíthasson be. Méltóztassék ezzel is122. elősegíteni azt, hogy mennél előbb megszüntet hető legyen a statisztika által konstatált az a leverő jelenség, hogy hazánkban az elmebete-|25.1 geknek csak mintegy 5°/0-a van ápoló intézetek-|26, ben elhelyezve. 21. 23. 24. Fogadja stb. Gyulán, 1897. évi julius hó 23-án. Lukács György s. főispán. k., A belügyminister 73335. szám leirata a főispánhoz: «. 28. 29. 30. 31. 32. 33. 34. 35. 36. 41. YJ. b. Méltóságos dr. Lukács György úrnak, BékóSvármegye főispánjának. Méltóságos Űr! Elismeréssel vettem Méltóságodnak felter­jesztését, nagyon móltánylom gondoskodását az||f) elmebetegek elhelyezése tárgyában s a várme- jjg' gyei közkórház tébolydái osztályának kibővítései39’ ügyében folyó évi julius 23-án 369. sz. alatt keltLq' Józsefvárosi jelentése folytán értesítem Méltóságodat, hogy nem forog fenn akadály az ellen, hogy az eset­ben, ha az említett osztály a közegészségügyi és közbiztonsági követelményeknek megfelelőleg| ^2 felépittetik, ott 200 elmebeteg esetleg az állam- kincstár terhére napi 70 kr. ápolási dij mellett elhelyezést nyerjen. Azonban e részben érdemlegesen csak ak­kor fogok nyilatkozhatni, ha az építésre vonat­kozó, tehát úgy a műszaki mint a fedezeti kér­désekre tartozó összes ügyiratok és határozatok felterjesztetnek az építkezésnek engedélyezése végett; már most szükségesnek tartom megje­gyezni, hogy az állam költségén ott ápolandó elmebetegek ápolási napi dijait 70 krajczárnál magasabb összegben még akkor sem állapíthat­nám meg, ha idők folytán a nem elmebetegek drágább ellátása a kórház napi ápolási dijának felemelését tenné szükségessé, mert nagyobb számú elmebetegnek együttes ápolása mindig aránytalanúl olcsóbb mint más testi betegeké. Fogadja Méltóságod tiszteletem nyilvánítását. Budapesten, 1897. évi julius hó 30-án. Perczel. Tökepénzek utáni jövedelem. Oszt. államkötvény kamataiból . . Kisbirtokosok földhitelintézeti köt­vény kamatai............................. Kö zségi adóhátralékból . . . Különfélékből. Mértékhitelesités és gabonamérésből Doboltatásból . ............................. Áll ami mének élelmezéséből . . , Bikák ugratási dijaiból . . . . Toloncz ellátásból ...... Vegyesekből.................................. Végrehajtási dijakból................... Szegődt etés és szabaditásokból Gyám! tartalékalapból ..... 2. Osztály Vágóhíd. Vágatási dijakból ........................ 3. Osztály. Regále. Regále jogok után. Italmérési kötvény kamataiból . Helypénzszedésből . , . . j Csürhe járásból ........................ Ha lászatból.................................. Regále részesedésből .... Lakbérekből. Korona épület bérletéből . j Anfang | 1 ... 50.40) 50-1 977.17 455.18] 71 90| 213.331 15.— 21.85| 250.- 2534.81 400.— 3840. 5512.—I Tüzrendőri kiadásokra. 53. Tüzrendőrök fizetésére................... 54 . Tüzrendőrség ruházatára .... 55. Tüzoltószerek beszerzésére és fen­tartására....................................... 56. Tüzoltószerek szállítására .... 57. Tűzoltók baleset elleni biztosítására 2. Osztály. Vágóhíd. Fizetésekre. Állatorvos fizetésére................... Sz olgák fizetésére........................ Kü lönfélékre. Pecze gödör takarításra .... Tűzifára............................................ Szalmára ...................................... Jégv erem megtöltésére................... Karbol é s apróságokra................... Fag gyuszáritó szín építésére . . . 3. Osztály. Regále. Adókra. 66. Fejedelmi adóra.............................. 67. Egyenérték illetékre................... 68 . Megyei útadóra............................. 69 . Katonai pótadóra............................. Szenvedő adósság törlesztésére. 70. Jelzálogbanknak 300.000 frt után . 71. „ „ bélyegekre . . . Vásári kiadásokra. 72. Rendőri felügyeletre ................... 73 . Állategészségügyre......................... Különfélékre. 74. Regále épületek javítására . . . 75. Kémények takarítására .... 76. Szeméthordásra . ......................... 77 . Távbeszélő dijára........................ 78 . Előre nem láthatók........................ 28 80.­752.40 870.­30.— 107.52 400.— 480.— 16650.— 52.50 264.— 160.— 380.­40.— 300.— 45­300.— Összesen Levonva a bevételt 136598.75 71543 09 65055.66 hid melletti épület Kü lönfélékböl. Takarékpénztári kamatokból Fogyasztási adókezelésből . . 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. Összesen Kiadások: I. Osztály. Közpénztári. Esetleges pénztár hiányokra Földbirtok és ingatlanokra. Államadóra.................................. Egye nérték illetékre .... Ártéri kiadásokra ..... Apaállatok tartására. Ménlovak és lovasok élelmezésére Bikák teleltetésére................... 10 383.74 9054—1 185.— 85.— 3713.731 1600.— 600.— 200.—I 106­II. III. Mutatkozik hiány . Megterheltetö adó alap: csoport minden adónem 95800 frt után 4148/ia> kr................................. 39689.94 csoport földadó 41448 frt 13 kr. után 2178/ioo kr................................. csoport egyéb adónem 54351 frt 87 kr. után 30OT/ioo kr.......................... 9019.02 16343.34 Összesen Esik adó forint után : I—II. csoportra 6319/ioo kr. I—III. I 7 l°°/ioo „ 65052.30 Hírek. 193.43 2624.— 71543.09 155.— csánatért; nem jöhet, adott szaván túl szive is| máshoz köti. Gépiesen ült a gyeppadra. Erezte, hogyan vórtelenedik el arcza, kezei zsibbadoznak, földre I ejtve a levelet, füleiben finom apró csengők csilingelőse kezdett zűrzavarosán zsibongani; erősebben, erősebben, mig végre fejét elaléltan hajtotta a fűz mohás törzséhez, átölelvén azt, a mennyire tudta elerötlenedö karjaival, hogy fentarthassa magát . . . Középületekre. Épületek fentartására ................... Épü letek tűz elleni biztosítására . Szenvedő adósságok törlesztésére. Osztrák-magyar banknak 300,000 frt után ........................................... 11 0. Osztrák-magyar banknak bélyegekre 111. Jelzálog banknak körgát 160,000 frt után................... Hiva tal- és szolgaszemélyzetre. 12. Tisztviselők fizetésére................... 13 . Cselédség fizetésére ................... 14 . Cselédség ruházatára................... lő . Utazási költségekre ................... 16 . NapidijaBokra ............................... Hivatal i szükségletekre. 17. Irodai eszközökre........................ 18 . Nyomtatványok és könyvkötésre 19. Fűtésre........................................... 20 . Hivatal és cselédség világítására . 21. Utczai lámpák világítására Midőn magához tért, gondolatai szakado­zottan űzték egymást, mint vihar után a felhői22! Hiv^alos^lapok ^törvényekre . foszlányok; szivében véghetetlen ürességgel telt123. Postadijak és bélyegekre meg az a hely, melyben csak kevéssel előbbiIparos munkákra szerelem, a jövő édes csábálmai, boldognak tu dott élet reményei találtak otthonos tanyát. Közoktatási czélokra. 125. Rajztanitó fizetésére S egyszerre atyjára, az agg szerető szivére 26. Iskoláknak államkötvény kamataira 27. „ nádváltsági kamat 28. „ tűzifára .... 29. Polgári iskola fentartására 30. 31. 33. 34. 35. tűzifára Ismétlő iskola fentartására Ipariskola fentartására . . Országos tanítói nyugdíjra Tanyai iskolákra . . . . Kisdedóvodákra . , . . Rend- és közbiztonságra. 36. Toronyórák gondozására . . . 37. Kutak fentartására.................... gondolt. Ha ezt megtudja ? Nem, nem, ezt nem engedi. Balsorsa az ő fiatal vállára rátett egy nehéz keresztet; az agg ne érezze annak terhét és keserveit. Forró homlokát a patak hideg vizével meg-|62. nedvesítette, azután keblébe rejtve a hiób leve- °° let, fölindult. Félúton találkozott atyjával, kinek tekintete kedvetlenül látszott a kérdést tenni, mit kiejtenie rosszul esett volna: — Nem jött meg? — Laczi ? Nem ! Levelet küldtek. Valame­lyik ismerőse. Laczi mulató társaságba kevere­dett s olyan állapotba jutott, hogy nem jöhet.lüg. Ápolda pénztár6fedezésé A- férfit, ki menyasszonya epedő várakozására 40. Toloncz élelmezésre igy válaszol, csak feledni érdemes. Fogass atyám, 41. Községi jegyzői nyugdíjra menjünk ... — De hátha . . . félreértés . , , Kétségtelen. Most látom, mennyire ér' demetlen én hozzám (ezt már erőltetés nélkül,146. Faiskola kiadásokra sűrűn libbenő szempilláin egy visszafojtani akart Anyakönyvvezetői hivatalra könynyel s hangjában mély keserűség rezgésé-fizetésére vei mondotta.) Találunk ugy-e apa, nálánál kü­lönbet ? Különfélékre. 38. Előfogat váltságra 're 42. Végrehajtásokra 43. Magyarnyelvű tiszti akadémiára 44. Közegészségügyi költségekre . . 45. Körgát fentartására ................... 49 . Élővíz csatornára 50. Beton csatorna építésre 51. Útátjárók tisztán tartására 52. Előre nem láthatókra . A vármegyei legtöbb adót fizető bizottsági tagok jövő 1898 évre érvényes névjegyzékének összeállítása czéljából a vármegyei igazoló választ­mány folyó hó 14 én délelőtt 10 órakor ülést tart Figyelmeztetjük ez utón is mindazokat, a kik a törvény alapján adójuknak készeres számítására igényt tartanak, hogy ebbeli igényüket az ülés napjáig Írásban, vagy szóval jelentsék be. Kinevezések. A vármegye főispánja dr. Kóhn 2370.— Mór gyulai ügyvédet vármegyei tiszteletbeli al- 719.20 ügyészszé nevezte ki és a tiszti ügyészi teendők 1315.83| ellátására a vármegye főügyészi hivatalához ősz tóttá be. Ugyanő Szabó László és Blaskovics János 572,ß5| gyulai lakosokat a vármegyei árvaszékhez díjtalan rodai gyakornokokkká nevezte ki. Országos gazdasági muzeum. A földmivelés- ■ ügyi miniszter a gazdakörökben általánosan nyilvá- 0C1 7c nuíó óhajnak eleget teendő, Budapesten egy orszá- dbl.lbl g08 gazdasági muzeum létesítését vette czélba. Ezen muzeum keretében egy könyvtár is állittatik fel, melynek czélja módot nyújtani úgy a gazda, mint a nagy közönségnek arra, hogy a hazai gazda­sági ágak összes vívmányairól kiadott müveket megismerhesse és azokból tanulságot menthessen. A miniszter a könyvtár teljessége érdekében Békés­vármegyét is felhívta, hogy a vármegyében meg­jelent közgazdasági érdekű müvek, leírások, tér­képek stb. egy-egy példányát a muzeum részére küldje meg. Törvényjavaslat a mezei munkásokról. Mamu- sícs Lázár szabadkai polgármester terjedelmes törvényjavaslatot dolgozott ki, mely az alföldi mun káskérdés megoldását czélozza. A javaslatot tár gyalás alá vette Szabadka város törványhatósági bizottsága és törvényerőre emelés czéljából az or­szágos kormányhoz, valamint a képviselőházhoz felterjesztette, megküldvén egyúttal a javaslatot az összes törvényhatóságokhoz, hogy annak tár­gyalása után feliratát hasontárgyu felterjesztéssel támogassák. Békésvármegye szeptemberi közgyűlé­sén fogja tárgyalni a javaslatot, mely számos té­vedése mellett is alapos tanulmányra vall. A ja­vaslatnak legérdekesebb újítása az, hogy a munka- 315.—I adó és munkás között felmerülő vitás ügyekben 564.— a végérvényes határozat meghozatalát egy munka- 226.86 tanácsnak nevezett fórumra bízza, mely a főszolga- biró elnöklete alatt fele részben a földbirtokosokból, felerészben pedig a munkásokból alakíttatnék. El­ismerjük, hogy sok tekintetben megfelelő volna ezen Ítélkező fórum alkalmazása, azonban a leg­több esetben gyors határozatot és egyéni beavat­kozást igénylő munkás ügyekben egy ily nagyobb és mindenesetre kevésbé mozgékony testülettel szemben itt a gyorsabb egyéni bíráskodásnak előnyt kell adnunk. Dr. Halász Ferencz kir. tanácsos, a vallás- és közoktatásügyi minisztériumba beosztott kir. tan- felügyelő, e hét folyamán a békésmegyei kir. tanfel­ügyelőség hivatali ügykezelésének megvizsgálása oká­ból Gyulán, azt megelőzőleg Csabán volt és Rezey Szilviusz kir. tanfelügyelő társaságában utóbbi he­lyen az elöljárósággal és az iskolaszékkel tárgya­lásokat folytatott az iskolák szaporítása s az ismétlő iskolák szervezete ügyében­Az arad-békési evang. esperesség folyó hó 1000.—13-án Mező-Berényben tartotta évi közgyűlését élénk 300.— érdeklődés mellett. A mezőbórényi ág. ev. egyház 500.— igen szép fogadtatásban részesítette a közgyűlésen 317.10 megjelent egyházi s világi képviselőket, különösen 3200—I pedig az esperességi felügyelő Zsilinszky Mihály államtitkárt, a ki figyelemre méltó beszédben nyi- 1398.80 tóttá meg a közgyűlést. Nem huny szemet ama je- 300.— lenség előtt — úgymond — hogy a társadalmi 5223.181 bomlás nem a felvidék szegény népeinél mutatko­15750.— 52.— 8510.—I 23690.— 9744— 2127. - 1000.— 3285.— 459.20 1300.— 730.— 194.72 3500— 59.10 75.— 400.— 450.— 4000— 156.­535— 1730— 140— 2240— 2874— 100—1 144—1 960— 2930.81 25— 300— 2200— 10 — zik, hanem a gazdag Alföldön és ott is első sorban a protestáns néptől lakott helyeken. A protestán­sok ellenségei táborában kárörvendve mondják, ime a protestáns vallás hatása, a rendetlenség, a fegyelmetlenség, a tekintély el nem ismerésének eredménye. Pedig a hitelvek semmi okviszonyba nem hozhatók az uj áramlattal és eszmékkel. Mind­azonáltal el nem zárkózik annak kimondásától, hogy van része mindenkinek abban, hogy a gyű­lölködés szelleme terjed. Szükség van a néppel való foglalkozásra. Az uj áramlat sok bajt hozhat a hazának, de senkinek annyit, mint a protestan­tizmusnak. Koren Pál esperes jelentésében szintén sajnálattal jelenté, hogy a hitehagyottság soha oly 100— nagy mérvben nem jelentkezett, mint az idén, de 325.— reméli, hogy a jövőben nem lesz ilyen szomorú 48— jelenteni valója. Az egyházi esketést mellőzte 8, 80— felekezet nélküli lett (a régebben kilépett nazaré- 200— nusok) 132. Bejelenti, hogy a csabai gymnasium 400.— kifejlesztése befejezett tény, a mi első sorban Zsilinszky Mihály államtitkár érdeme. A szarvasi főiskolát az állam ez évben 14000 írttal segélyezte, a tanulók létszáma 419 volt; a tanitóképezde sorsa 1457.88 még mindig függőben van. A közgyűlésen bemu- 51.84 tatták a csabai főgymnasium kifejlesztésére szer- 58.— kesztett szerződés-mintát, melyet az egyház az ál- 60.— lammal köt; az egyház az államtól évi 16000 frt segélyt kap, 8 tanárt maga fog választani, ötnél pedig jelölési jogot biztosit magának. Csabán kü- önben harmadik lelkészi állást is fognak szervezni. Nem fogadták el Szeberényi Zs. Lajos indítványát, mely szerint egyházfegyelmi utón toroltassék meg az egyes hívek hűtlensége egyházuk iránt. Végül elhatározták, hogy a jövő évi esperességi közgyű­lést Csabán tartják meg. Gyűlést követőleg a „Ma­gyar királyiban sikerült társas lakoma volt szá­mos pohárköszöntővel. A gyulavidéki rom. kath. tanító-egylet, mely a békés- és délbiharmegyei róni. kath. tanítókat egye­síti, f. évi közgyűlését augusztus 31-én fogja End- rődön megtartani, hova — mint halljuk — a megye­beli tanítók nagy száma fog egybeseregleni, részint a gyűlés tárgysorozatának érdekessége, részint azon körülmény folytán, hogy a tanítóság egyik legiga- zabb barátját, a közszeretetben álló Grócz Béla endrődi prépost-plébánost fogja a közgyűlés, mint szives házigazdát tisztelhetni. Á tárgysorozat pontjai közül — mint actuális themákat, felemlítjük a kö­vetkező értekezéseket: 1. A népiskola a második ezredévben. 2. A történelem és egészségtan a nép­iskolában. 3. Az uj gazdasági ismétlő iskola. 4. A slőjd oktatás gyakorlati haszna. 5. Az uj népiskolai tanterv revízió kérdése. A gyűlés üdvözölni fogja Fecser József kartársat azon alkalomból kifolyólag, hogy nevezettet 50 évi tanítóskodása után O Felsége az érdemkereszttel kitüntette. A részletes meghívót és programmot annak idején közzéteendjük. Dr. Lukács György főispán, dr. Zöldy János megyei főorvos, a polgármester, rendőrkapitány és városi orvos társaságában folyó hó 4-én megszem­lélte a gyufagyárat, cognacgyárat (utóbbi gyárban épen most történt oly intézkedés illetőleg építke­zés, melynek folytán a penetrans bűz jövőben tel­jesen megszűnik) az ápoldát, járványkórházat, fer­tőtlenítő gépet, vágóhidat, a németvárosi óvodát és utóbbi kivételével, melyről újólag konstatáltatott, hogy a helyiség az óvoda czéljainak meg nem fe­lelő s okvetlen feladandó, egynémely fogyatékos­ságtól eltekintve, a látottak és tapasztaltak fölötti megelégedésének adott kifejezést. A kereskedelemügyi miniszter Keller Gyula, a földmivelésügyi minisztériumnál alkalmazott gazda­sági tanintézeti segédtanárt, az 1900 ik évi párisi világkiállítás I. csoport (szakoktatás) bizottságának tagjává nevezte ki. Látogatás az árvaházban. Br. Gerliczy Felixnó csillagkeresztes hölgy, a nagyváradi nőegylet elnöke a hét első napjain Gyulán időzött a Wenckheim Krisztina grófné jótékonysága folytán fennálló gyu- ]ai árvaház megtekintése végett. Ez idő alatt a gyulai róm. kath. plébániának volt szivesen látott vendége. A kisajátított Magyar-utcza közigazgatási be­járasa a küszöbön álló kövezés okából tegnap dél­előtt tartatott meg dr. Bodok-y Zoltán b. főjegyző, Haviár Lajos kir. főmérnök, Dutkay Béla polgár- mester, Szántó Henrik v. mérnök és több érdekelt háztulajdonos jelenlétében. Az államépitészeti kir. mérnöki hivatal által készített terv szerint a Magyar- utcza a ref. templomtól kiindulólag a sugárúti betor- kolásig csupán öt méter szélességben köveztetnék ki, a mit észrevétel nélkül nem hagyhatunk úgy szépészeti, mint közlekedési okoknál fogva, annyi­val kevésbé, mert ezen útvonal igen rövid, azon- ■ kívül a vámos utak közé soroltatott, tehát volta- képen a város közönségének számlájára épül és ily körülmények között az a pár ezer forint költ­ségtöbblet, melybe az utczának egész szélességében való kövezése kerülne, a vármegyénél abszolúte figye­lembe nem jöhet, de a városra nézve igen fontos. Mi­után az igazságügyminiszternek, a törvényszéki palota s fogház felépítésénél egyik feltétele az ártézi kút vizének a törvényszéki telekre vezetése és a viz- levezetés csakis a Magyar-utczán történhetik, fel­hívjuk a város figyelmét, hogy az ártézi kút le­vezetésére szükséges csőveket a Magyar utcza ki- kövezésével kapcsolatban rakja le. Nyugdíjazás. Békésvármegye tiszti nyugdij- ntézetének igazgató választmánya tegnap délután dr. Bodoky Zoltán vm. h. főjegyző elnöklete alatt Dombi Lajos, Schmidt József, Oláh György és Bandhauer György biz. tagok és Berthóty István jegyző részvétele mellett ülést tartott, melyben több folyó ügy elintézésén kívül néhai Kovács Mihály nyugalmazott főszolgabíró özvegye részére a f. évi augusztus 1-től kezdődőleg 480 frt évi nyugdíj- összeget utalványozott. Az ev. ref. egyháztanács e hó l-ső napján gyűlést tartott, melyet midőn a hosszas idő óta betegeskedő Dombi Lajos lelkész megnyitott, a meg- lletődés hangján emlékezett meg azon szomorú körülményről, hogy hónapok óta gátolva volt elnöki tisztének teljesítésében betegsége miatt s most, midőn huzamos távoliét után megjelenhetett e he­lyen, szívesen üdvözli az egyháztanács tagjait. Az elnöki megnyitó beszéd éljenzéssel fogadtatott. A lefolyt gyűlésnek nevezetesebb tárgyai a követke ■ zők voltak : Elnöklő lelkész fájdalmas szivvel hozza tudomására segédlelkész-rektor Rácz János halálát az elhunyt derék férfiúnak emlékét jegyzőköny­vileg megörökíteni indítványozza, mely indítvány egyhangúlag határozattá lön. Miután emlitett Rácz

Next

/
Thumbnails
Contents