Békés, 1896 (15. évfolyam, 1-53. szám)
1896-04-12 / 15. szám
15-ik szám. Gyula, 1896. április 12-én. XV. (XXVIII.) évfolyam. Szerkesztőség: Templomtér, Dobay János kereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények intézendök. Kéziratok nem adatnak vissza. Előfizetési dij : Egész évre . 5 frt — kr. Félévre ... 2 1 50 » Évnegyedre .1 > 25 > Egyes szám ára 10 kr.-------------------------KÉ S. Társadalmi és közgazdászaid .hetilap MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Kiadó hivatal: Templomtér, Dobay Ferencz háza, és könyv- kereskedés, hova a hirdetések és nyilt-téri közlemények küldendők. Hirdetések szabott áron fogadtatnak el Gyulán, |j a kiadó hivatalban. Nyilt-tér sora 10 kr. f & . _ Jffi® “I Hirdetések felvétetnek: Budapesten: Goldberger A. V. Váczi-utcza 9., Schwarz Gyula Váczi-utcza 11., Eckstein Bernát fúrdö-uteza 4., Haasenstein és Vogler (Jaulus Gyula) Dorottya-utcza 8., Blockner J. IV. Sűtö-utcza; Fischer J. D. IV. Hatvani-utcza 1., Reuter ügynökség és a Magy, Távir. Iroda Granátos-utcza 1 Tenczer Gyula Szerecsen-ucza 7., Bannenberg J. Deák Ferencz-utcza 14. alatti hirdetési irodáiban, a szokott előnyős árakon. Dobay János. Ne várjon tőlem senki hangzatos nekrológot; szavakat válogatni sohasem szoktam és legkevésbé tudnék most. Igaz, hogy napről-napra láttam hányát- lani, hogy súlyos betegsége a katasztrófára előkészített; mégis oly súlyosan érint, any- nyira átérzem a pótolhatlan veszteséget, a kábító csapást, amelyet a gyászos tény bekövetkezése keltett, hogy képtelen vagyok eszméimet rendbe szedni s Írni róla úgy, a mint átérzem, és a mint írni szeretnék a boldogultról, akit az embernek, a polgárnak mintaképéül tekintettem a mióta a sors véle szoros összeköttetésbe hozott, teliát idestova egy negyedszázad óta. Aki azonban életében semmit sem gyűlölt úgy, mint a hizelgést, annak — megígértem neki — áldott halóporait sem akarom bizantinismussal sérteni. Ember volt 1 is, nem mentt a hibáktól, gyarlóságoktól. De minő hibák, minő gyarlóságok ? Egyéniségétől elválaszthatlan, egyéniségének kifolyását képező olyan tulajdonságok, melyek másnál erény számba esnének, de mivel hogy túlzásig vitte, ő benne tényleg hibákká váltak. Polgármesteri székében, hatalma s dicsősége tetőpontján egyénileg ugyanaz a mesterkéletlen természetesség és megtestesült igénytelenség volt, mint amidőn hat esztendő előtt visszavonult üzletéhez, vagy amidőn mint kezdő fiatal iparos idegenül megtelepedett városunkban, amelynek rövid idő múlva első polgára lön és élte végéig annak maradt. Talán sohasem volt egészségesebb közszellem városban, mint Gyulán 1873-ban, a midőn a közönség bizalma egy a város falai között még akkor alig évtized óta tartózkodó, szerény anyagi viszonyok között élő, igénytelen iparost ültetett a polgármesteri székbe. Nagyon egészséges közszellemnek kellett akkor lennie, hogy ez megtörténhessék. Mert Dobay János — bizony mondom — nem „stréber“-kedett, egyetlen egy lépést sem tőn az állásért, és ' amidőn elfogadta, mindenféle egyéb motor befolyásolta rá, csak az önzés és egyéni hiúság nem, különben is olyan két tulajdonság, amely még csirában sem lappangott benne. És a közszellem, a közbizalom nem is csalatkozott benne. Gyula városa, boldogult emlékű Göndöcs Benedeken kívül senkinek sem köszönhet annyit, mint Dobay Jánosnak, kinek 17 éves polgármesteri, s azt megelőző s követő szerkesztői működése Gyula városa modern irányú fejlődésének, előrehaladásálfák, hogy úgy mondjam Gyula reneszánszának főtényezője lön. Polgármesteri működésére esik a polgári iskola kreálása, a sugárút, amely a város terjedésének és szépészetének alapjává lön, a népkert és a pavilion és egy egész csomó instituczió megizmositása, melyek egyenkint és különösen összeségükben hathatósan hozzájárultak e város anyagi s kulturális haladása biztositására. És csak akkor lehet eléggé méltányolni Dobay Jánosnak hervadhatlan érdemeit, ha meggondoljuk, hogy mily nehézségekkel kellett megküzdenie, minő akadályokat kellett a haladás ösvényéről csaknem lépésről-lépésre eltávolitania. Amikor polgármesteri székébe ült, irtózatosan dühöngött a kolera s féléven keresztül ennek elfojtása képezte az ő s a pozi- czióját vele ujonczképen elfoglalt városi tanács feladatát; a következő esztendők az árvizek elleni, mindig titáni védekezés, majd az árviz okozta katasztrófák bajai orvoslására kötötték le java erejét. Akárhányszor megtörtént, hogy Dobay János napokat és éjszakákat töltött kin az átázott töltéseken, és nemcsak szellemi, hanem alkalomadtán fizikai munkásságot is fejtett ki, mint egy közönséges napszámos, csak hogy buzdítson, lelkesítsen, jó példával elől járjon. Három Ízben emelte a közbizalom polgármesteri székbe és egy gyűlöletes hajsza után, amelyben azonban az ő neve, az ő egyéni tisztessége még gondolatban sem volt érintve, a választási cziklust be sem várva, hat év előtt önként visszalépett hivatalától, és Johnson módjára visszament műhelyébe egyszerű iparosnak, ami különben nem hivalgásból, hanem meggyőződésből, külső megjelenésében is mindig maradt. A közügyek iránti érdeklődését azontúl is fentartotta. Különösen a kulturális és jó-J tékony egyletek érdekében működött és fáradozott. A nőegyletnek közhasznú mulatságai rendezésében mondhatni egyetlen ágilis férfitagja volt; az egyház, a közművelődési egylet, a vármegye különféle bizottságai, ahol önzetlenül, dij nélkül kell a közügyekben szerepelni, időt vesztegetni, legszolgálatkészébb tagjukat vesztik Dobay János halálával. Amily kevéssé volt hiú, ép annyira önérzetes és büszke volt, mint férfiú szavára, mint üzletember renomméjára, becsületére. Betegsége — fájdalom — hetek, hónapok óta szobához és ágyhoz kötötte ; roppant szenvedései voltak és hasábokra terjedő érvelésnél élénkebben és találóbban illusztrálja lelkületét, gondolkodás módját, hogy kórágyon sinlve, betegségénél jobban érdekelte a monográfia sorsa ; ezt féltette, ennek érdekében tette meg első sorban intézkedéseit úgy, hogy halála esetében — melynek bekövetkeztéről sejtelme volt — az anyagi érdek figyelmen kivül hagyása mellett önzetlenül, tisztán ambiczióból és ügyszeretetből vállalt nagy munka, a konczepczióhoz méltó alakban elkészüljön és csak akkor nyugodott meg, a midőn a monográfia teh- nikai kivitelét biztosította. Ez a monográfia tehnikai szempontból is olyan alkotás, olyan monumentális munka, minő még Magyarország egyetlen vidéki nyomdájából nem került ki s évtizedekre szóló bizonyítéka marad Dobay János Ízlésének, csínjának és ipari szolidi- tásának. Halála nagy veszteség családjára, a vá-; rosra, vármegyére, egyházra, a humánus és I kulturális testületekre, mert mindenütt oly ür maradt utána, melyet soká, igen soká nem i fogunk betölteni tudni. Pótolhatlan súlyos veszteség a »Békés“-re, ; melynek — mint a vármegyében megjelenő , első lapnak — megalapítója, közel három i évtizeden keresztül kiadótulajdonosa és lust- rumokon át szerkesztője volt. Minő volt e , minőségben kifejtett munkássága? Arról éke- , sen tanúskodnak a »Békés« évfolyamai, a | közjó érdekében irótollal is kifejtett eszméi, | melyeknek megvalósításán azután szóval, tét- , tel is buzgólkodott. , És akit majdnem gyermekkorom óta ve- i zéremnek vallottam, évtizedeken át munkatársa, fenkölt szellemének, puritán becsületességének és páratlan önzetlenségének állandó s közvetlen ösmerője s épen azért legnagyobb tisztelője voltam, méltán elmondhatom el- i hunytéval: „multis ille bonis flebilis occidit, i nulli flebilior quam mihi.“ Isten adjon szeretteinek erőt a fájdalmas csapás elviselésére, az ő drága hamvainak a föld ölében pedig örök nyugodalmat! Kóhn Dávid. Dobay János halála. Az a lesújtó csapás, mely szeretett szerkesztőnk halálával nemcsak lapunkat, hanem társadalmunkat is érte, nagyfokú, minden részleteiben in- pozáns, meleg részvétet ébresztett megyeszerte, különösen városunkban, melynek csaknem két évti zeden keresztül szeretett és tevékeny polgármestere s a város minden közügyeinek buzgó és tekintélyes harczosa volt. Nagyfokú emberszeretete, mely felül emelte őt a kor önző pessimismusán, kiváló szelleme, ideális, egyenes gondolkozása, mely nemcsak a sajtóban lapunkba irt magvas czikkeiben — hanem a közélet minden terén tanúsított működésében mara dandó emléket biztosított számára városunk törté netében, általánosan tiszteltté és szeretetté tették mindazok előtt, kik ismerték őt, a puritán jellemű, egyenes, nyíltszívű emberbarátot, a példás polgárt, a veterán katonát, a nagy intelligencziával rendelkező iparost a a jeles tollú hirlapirót. A szoczialis törvények szerint, minden ember ki egyetlen hivatását kellően betölti, létjogosultsággal bir s tiszteletet érdemel embertársai részéről, Dobay János többet tett ennél, mint mennyit a társadalom szabályai egy embertől megkívánnak Mint polgár, mint városfő, mint iparos, mini katona, mint hirlapiró betöltötte helyét, s munkában töltött egész élete alatt tanúsított működésével városunkban a népszerűség legmagasabb fokátérte el. E népszerűség tette őt 1873-ban Gyulaváros polgármesterévé. Dobay János nem volt Gyulaváros szülötte. Aradon született, s noha egyszerű nyomdászsegéd volt, amikor katonának sorozták, a hadseregben huszártiszti rangot nyert, de nem maradt a katonaságnál, hanem a hatvanas évek elején Gyulára jött, könyvnyomdát alapított és alig pár esztendő alatt kiváló tulajdonaival, szigorú becsületességé vei, üzleti szolidságával s ügyességével, páratlan szerénységgel párosult munkaképességével, tekintélyes társadalmi poziczióra emelkedett. O a munka embere volt. A stréberkedés, a feltűnési vágy, a demagógia avagy a hajlongó hízelgés, melyek ma lépcsőül szolgálnak a magasabb polczokra, ő előtte teljesen ismeretlen voltak. A megfeszített munka imponáló erejével tört útat tehetségével, mindazon helyekre, hol dolgozni, alkotni kellett, hol a város haladásának erőre, kitartó és értékes munkára volt szüksége. Mint nyomdásznak, évtizedeken keresztül ke zeibe volt letéve a helyi kultúra, s ő támogatta becsülettel úgy anyagilag, mint szellemileg. A társadalom minden közmozgalmaiban előkelő szerepet játszott s számos egyletet, társulatot vezetett bölos belátással, tapintattal és sikerrel. 0 mindezen — mindenki által elismert — érdemei daczára is megmaradt egyszerű, igénytelen polgárnak, a polgármesteri széken, úgy mint a nyomdában, hiúságtól teljesen ment, csakis nagy szive es határtalan emberszeretetétől vezetve és sarkalva a kitartó becsületes munkára. Mintha most is látnok jóságos kék szemeit, melyből a mérhetlen emberszeretet súgárzott környezetére, családjára s mindazokra, kik vele érintkezésben voltak, [hallanók cicomátlan, egyenes beszédét, melyben nem igen válogatott a kifejezésekkel, ha erélyes fellépésre volt szükség, avagy atyai jóságos intéseit, melyeket jó szívétől diktálva, mondott a hibázóknak, kik iránt mindig elnéző volt, ha nem romlottságból eredőnek látta a tévedést. A gyilkoló kór hamar elvégezte romboló munkáját. A végtelen emberszeretettől telt szív meg szűnt dobogni, jóságos kék szemei lecsukódtak örökre s a sokat működött, munkálkodott tevékeny polgár, gondos jó családapa s derék hirlapiró megpihen a temető sirhalma alatt, de neve és emléke sokáig fennmarad a város lakói közt, kik impozáns részvétükkel fejezték ki iránta érzett mély részvétüket és ragaszkodásukat halála alkalmával. Betegsége és halála. Már múlt évi deczember hóban kezdett panaszkodni kezdődő betegsége első nyomairól. Agyba azonban élte fogytáig nem feküdt, csakis esténkint dőlt le, napközben azonban, azt lehet mondani, halála napjáig dolgozott. Csak pár héttel ezelőtt is felkérette a nyomdából a készülő „Monográfia“ korrektúráit, mélynek sajtó alá rendezésével járó óriási nagy türelmet és kitartást igénylő munkát, betegen végezte. E nagy munkássága ejtette csalódásba ismerőseit, kik bár látták mindinkább hanyatló erejét, . nem gondoltak a halál oly bamari bekövetkeztére. Halála ápril 5-ikén éjjel 12 órakor következett be, husvét első napján. Az estét családja körében, kedélyesen vacsorázva töltötte s alig hogy elment Ferencz fia családjával, rosszullétről panaszkodott. Mintegy feli óra tájban kezdett a helyzet aggasztó lenni, óriási fájdalomról panaszkodott s lábai és kezei kezdtek hülni. Neje rögtön beküldött a városba Ferencz fiáért, ki még jelen lehetett a nagyszivű polgár, szerető édes atyja utolsó per- czeinél. Éjjel 12 órakor szenderült jobblétre, A temetés. Reg nem látott Gyula városa oly impozáns részvétet, mint a Dobay János ravatala mellett. A feketével bevont gyászszobát, melynek közepén érczkoporsóban feküdt a példás polgár, az egykori rárosfő holtteste, ellepték a szebbnél szebb szalagos koszorúk s a résztvevők sűrűn látogatták a gyászoló házat. Haláláról a család, a nyomda és könyvkötészet személyzete adtak ki gyászjelentést s halála hnsvét másodnapján délelőtt lett köztudomásúvá, mikor is Gyulaváros s a megye székházán, a törvényszéki s takarékpénztári épületeken és a város minden egyletén és körén megjelentek a fekete lobogók, hirdetvén a várost ért lesújtó csapást, nagy veszteséget. A család a következő gyászjelentést bocsátotta ki: Özv. Dobay Jánosnó bzüI. Szlávy Katalin a saját, valamint gyermekei: Lajos és Ferencz, neje szül. Uferbach Róza és gyermekeik Jenő s Izabella; az elhunyt testvérei: Dobay Teréz és Dobay Sándor, kiterjedt rokonság nevében is fájdalomtól megtört szívvel tudatják a legjobb férj, szerető apa, nagyapa, testvér és rokon Dobay János könyvnyomdatulajdonos, a „Békés“ szerkesztője, Gyula árosa volt polgármesterének f. óv és hó 5-én éjjeli 12 órakor munkás élte 63-ik, boldog házasságának 35-ik évében, a halotti szentségek ájtatos felvétele után történt gyászos elhunytát. A megboldogultnak földi maradványai folyó hó 7-én délután 3 órakor fognak a rém. katb. szertartás szerint a Szent-kereszt temetőben örök nyugalomra tétetni; az engesztelő szent-mise-áldozat pedig 1896. évi április hó 13-án reggeli 8 órakor fog a róm. kath. nagytemplomban az Ég urának bemutattatni. Gyulán, 1896. április 6-án. Nyugodjék békében 1 A könyvnyomda és könyvkötészet személyzete által kiadott gyászjelentés tartalma pedig a következő : Dobay János könyvnyomdája és könyvkötészetének személyzete mélyen szomorodott szivvel tudatja szeretett jó főnökének : Dobay János nyomdatulajdonos urnák f. év és hó 5-én éjjeli 12 órakor munkás élte 63-ik, boldog házasságának 35-ik évében történt gyászos elhunytát. A megboldogultnak földi maradványai folyó hó 7-én délután 3 órakor fognak a róm. kath. szertartás szerint örök nyugalomra tétetni. Gyulán, 1896. április 6-án. Nyugodjék békében!
