Békés, 1896 (15. évfolyam, 1-53. szám)
1896-03-29 / 13. szám
13-fk szám Gyula, 1896. márczius 29-én XV. (XXVm.) évfolyam Szerkesztőség: Templomtér, Dobay János , kereskedése, hova a lap 1 szellemi részét illető köz- ' lemények intézendők. / Kéziratok nem adatnak vissza. V . Előfizetési díj: 1; Egész évre . 5 frt — kr. {[ Félévre ... 2 » 50 » jj j Évaegyedre . 1 » 25 » 1| Egyes szám ára 10 kr. j Társadalmi és .közgazdászati hetilap. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Felelős szerkesztő és kiadó tulajdonos: 3Do"toa.3r János. Kiadó hivatal: Templomtér, Dobay Ferencz háza, és könyv- kereskedés, hova a hirdetések és nyilt-téri közlemények küldendők. Hirdetése k szabott áron fogadtatnak el Gyulán, a kiadó hivatalban. Nyílt-tér sora 10 kr. Hirdetések felvétetnek: Budapesten: Goldberger A. V. Váczl-utcza 9., Schwarz Gyula Váczi-utcza 11., Eckstein Bernát fürdö-utcza 4., Uaasenstein és Vogler (Jaulus Gyula) Dorottya-utcza 8., Blockner J. IV. Sútö-utcza; FiscTver J. D. IV. Hatvani-utcza l, Beuter ügynökség és a Magy. Távir. Iroda Gránátos-utcza 1 Tenczer Gyula Szerecsen-ucza 7., Bannenberg J. Deák Ferencz-utcza 14. alatti hirdetési irodáiban, a Szokott előnyős árakon. A nevelésről. A kultuszbudget tárgyalásával, — habár túlnyomó sokat az országos képtár ügyéről beszélnek, — mellesleg szóvá tétettek azok, a már nem új panaszok, hogy a míveltség terjedésével az emberiség erkölcsi színvonala sülyed és becsületes vizsgálódás mellett tóny- leg úgy találjuk, hogy van valami igaz a dologban. Minél előrehaladattabb a kultúra valamely államban, annál nagyobb a bűntények száma úgy, hogy az ember szinte hajlandó volna állandó arányban állapi tani meg e tünemény lefolyását. Minél míveltebb valaki, annál lazább az erkölcsi gondolkozása, minél magasabb ismeretekre tesz szert., annál kevesebb skrupulust ismer. A „fin-de- 8Íecle“ korszak fogalmát nemcsak a legfinomabb és legtulműveltebb állapotok jelzésére használjuk, hanem a legezoláltdabb erkölcsi viszonyok kifejezésére is. Ha az ember ily képeket lát maga előtt száraz statisztikai adatokban, önkénytelenül is fölkiált: térjünk visz- sza a természethez. De vájjon ezeket a laza erkölcsi viszonyokat, egyedül a míveltség terjedésére kell-e visszeveze -ni ? Hátha csak egy hamis, rósz mí- veltsóg kifolyásának kell azokat tulajdonítani? Mielőtt a míveltséget általában elvétjük, jó lesz ezt a kérdést közelebbi vizsgálat tárgyává tennünk, mert a hiba nem annyira a mívelt- ségben, mint inkább nevelési rendszerünkben keresendő, melyek lehetetlenné teszik a valódi míveltség elérését. A legfőbb hiba pedig abban áll, hogy iskoláinkban csak oktatnak és sohasem nevelnek. Mi különbség van tehát az oktatás és a nevelés között? Az oktatás fogalma körülbelül egybeesik a szellemi nevelés fogalmával, sőt szorosan véve, még szűkebb ennél, z> mert az oktatás csak az anyagot nyújtja az igazi szellemi neveléshez, a gondolkozás művészetének megtanításához. Az oktatás tehát a nevelésnek csak egy oldalát, és hozzá méi nem is legfényesebb és legfontosabb oldalát képezi, mert az igazi nevelés szellemra, testrp és szívre egyaránt kiterjed. A nevelés eszerint nem is párhuzamos, hanem egyenesen magasabb fogalom az oktatásnál. Ha csak a szellemet fej!- lesztjük, magasabb szellemi képzettségnél, a visszamaradt kedély nem lesz azt képes korlátokban tartani, és az éles ész, a nagy látóf kör mindenesetre inkább képesít bűnökre és kihágásokra is. Hogy állunk már most iskoláinkban a valódi neveléssel. A legtöbb intézetben egy- átalán nem törődnek vele és ez aránylag jó, mert ahol gondot fordítanak rá, internátu- sokban és ehhez hasonló tömlöczökben, igazán nincs benne köszönet. Középiskoláink kizárólag csak oktatnak. Ha egy tanár elérte azt a czélt, hogy tanulói hiba nélkül tudnak felelni azokra a kérdésekre, melyeket a vizsgákon intéznek hozzá, azt hiszi, hogy elért mindent, ami lehetséges volt és megfelelt feladatának. A nevelésnek igyekeznie kellene,, hogy minden tanulónak egyéni képességeit felismerje és fejlessze, esetleg hamis nézeteknek, ferde kinövéseknek, rationális, az illetőnek természetéhez mért módokon elejét vegye és lehetőleg harmonikus beléletet teremtsen. Ezt csak úgy lehetne elérni, ha a tanuló kedélyvilágára is tekintettel lennénk, ha kiemelnék egyes tantárgyaknak a kedélyhez szóló oldalait, mert hiszen ilyenek majdnem minden tantárgyban vannak és ha nem terhelnénk őket túl oly borzasztóan a legkülönfélébb anyagokkal. Mert bizony alig van nehezebb 2Zét szerelera. * Irta: *„*. Alkonyat. Merengő csend... nem mozdula Levél a fán, I. Az alkonyat szemérmes mint Egy kis leány. A nap mentén, a hold jöttén Pihen szeme, Nem tudja, hogy sírjon-e vagy Nevessen-e ? Szíve egyik felét a bú, Gond megszállta, Keservében könnye hull a Füré fára, Másik felét a szívének Öröm érte, Kigyuladt az esthajnal Csillag fénye, Nem tudom én, hogy segítsek, Szívem baján, Olyan az, mint az alkonyat... Rózsám mián, Egyik fele a szívemnek Hozzá vágyik, Másik fele meg gyűlöli Haláláig. Mégis, mégis hull a könnyem Hull utánna,.. Hívom vissza, sírom vissza Azt se bánja ... Örülök, hogy rám borúi a Sötét éjjel: 1 Az is biztat, ha nem jobb, De szebb reménynyel. Gyóji Dezső. A „Fekete Ökör“ nagytermét hangos mu; zsika szó vette föl. Ott mulatott a városka ösz- szes szine-java. Éppen az imént érkeztek be a madárdalos erdőről a hol vidám majálist tartott ma a kis városka intelligencziája. Az egyik asztalnál — melynek környékét a czigány is megszállva tartotta — Szentkereszti Balázs adta a hangot. Előkelő, magas, barna fiúi arczán az átélt évek nyomaival. Vele szemben az asztal másik végén, egy szőke alacsony termetű, piros képű, kisvárosi alak beszélgetett két-három jókedvű czimborával. Rongyos „beamter*, mint néha Balázs szokta mondani, ha erősen borközi állapotban volt s a „beamter* Palotás Gyula nem volt a közelben. Hanem most ő is ott volt. Tudta a városka minden lakója, hogy riválisok. Azt is tudták, hogy Palotás Gyula eskü- véssel fogadta, nőül venni a lányt, a kit magának kiválasztott. Hogy a formaságokon átessünk, bemutatjuk őt is. Kőhalmy Miczi, csinosnak mondható, de nem szép, középtermetű barna lány volt; nagy beszédes szemekkel, igen szép magas homlokkal, melynek mögötte sejteni kellett a gondolkodó lelket. Ez a homlok volt összes szépsége, legalább Palotás megesküdött rá, hogy azt a homlokot imádja s történjék bármi, az a leány az övé lesz, vagy senkié. Ekkor jött haza Szentkereszti Balázs. Mikor meghatotta a Palotás vágyakozását egy muri alkalmával, — megsodorta a bajusza végét s csak annyit mondott: Majd meglátjuk! . . . A kik hatották, nem sok jót jósoltak a kö- vetkezendőkről. Nagy előnyben volt Balázs — ez bizonyos Palotás özvegy, gyermekei aprók; dolog, mint tanulni, sokat tanulni és mégis megőrizni az egészséget, kedélyt, az egészséges gondolkozást. És mit látunk e helyett? Az egész ifjúságot szellemi egyenruhába szorítják, olyan egyenruhába, amelyek nem az ő számukra készültek. Az egységes tanterv, melynek szükségességét nem lehet kétségbe vonni, de amelynek csak arra kellene szolgálni, hogy a haladás alapvonalait, irányát meghatározza, nálunk magasabb czélt képez: melyet esetleg forszírozott napi ionokban is minden tanítónak el kell érnie. Legfőbb czélnak tartják az előirt anyag letárgyalását, tekintet nélkül a tanúlók egyéni tehetségeire és képességeikre. Mivel ez az anyag nagy, az egyes dolgokra persze nem lehet kellő gondot fordítani, a tanító nem törekedhetik arra, hogy megemésztéssé tanulóival a tanultakat, a tanulók pedig éppen annyira túl vannak halmozva, hogy tantárgyaikat azok sem képesek megemészteni, akik különben képesek volnának reá. Az ifjúságnak ily szellemi informálása mellett veszendőbe megy minden egyéni tulajdonság, mely a jellem legfontosabb alkatrészét képezi. Törekszenek ugyan iskoláinkban is arra, hogy valami egységesen megállapított jellemfélét elérjenek, mert hisz megbüntetik a hanyagokat, kötelességmulasztókat, rosszakaratuakat stb. egy igazán kiváló jellem fejlesztésére azonban e módszer igen kevésbé alkalmas. Korunk erkölcsi színvonalának sülyedé sét tényleg az ifjúság túlterheltségének kel tulajdonítani. Nem az anyag maga ártalmas, mellyel a tanulónak meg kell küzdenie, hanem annak nagysága. Oly követelmények mellett a szellem annyi időt és fáradságot vesz Balázs fiatal, termetes — és nagy hanggal tudta festeni a — jövőt. Igaz, hogy utibiztosságon kívül nem Ígért semmit, de az is csak jövő. Miczi csak akkor jött tudatára á saját értékének, mikor Palotás egy szép napon megkérte a kezét. Ekkor azután elgondolta magában, hogy ő tulajdonképen, valakit S mikor Balázs szól — csapkodásában észrevette, hogy az is szemet vetett reá; már a városka első leányának hitte magát s még jobban félvállról beszélgetett a kis Palotással, ha az néha — napján egy szerény kéréssel ostromolta. Idáig jutottak a dolgok a fennemlitett napig. Tehát fenn az asztalfőn Balázs adta a hangot. A czigány éppen egy, dévaj nótát intonált a jókedvű férfi társaságnak, mikor Palotás kezében egyet villant a pohár és — elröpült. Bizonyos, hogy czélját tévesztette, mert csak a Szentkereszti vállán törött porrá, pedig a fejének volt szánva. Mindenki felugralt. — Az a ficzkó hazudik 1 — Mondta Palotás a fogai között. — Bizonyítom is ha kell, a mit mondtam 1 Monda öklét összeszoritva Szentkereszti. Ki tudja hogy végződik a dolog, ha a czim- bórák közbe nem lépnek. De közbe léptek. Még volt annyi józan eszük, hogy a két fiút nem eresztették közel egymáshoz. — Gyulus, mondá az egyik — majd elvégezzük holnap. A sértő mindenesetre te vagy! — Nem 1 Százszor nem. Ó a sértő I — Hát mit mondott Balázs? Hanem erre már nem adott senki sem feleletet . . . * Még alig volt tiz óra reggel mikor a kis Palotás a Micziék előszobájában kérte a cselédet, hogy jelentené a kisasszonynak, hogy igen fontos dologban, két szót akarna neki mondani. Néhány perez múlva ott állott az imádott igénybe hogy nemcsak lehetetlenné teszi a kedély és test fejlesztését, de egyenesen előli- azt. A szellemi juűveltségnek azonban semmi köze nincs az erkölcshöz és igy csak a kedélytől függ, hogy ezt a fokozott míveltséget jóra vagy roszra használják.' A fegyver maga nem veszeiyeg, csak a k,éz, mely azt vezeti, míveltség nem árt a morálnak, a kedólyhiány az, amely ezt teszi. Ezért* nem az eszközt kell eltörni vagy eltompitani. nésn a szellemi míveltséget a maga egészében kelr elitélni, hanem az erőt kell nevelni, 'paely a fegyvernek irányt ad, t. i. a kedélyt. A legfontosabb feladatot e tekintetben a család teljesítheti. Az iskoláknak kötelessége, ezt a családban megkezdett munkásságot folytatni, de nem ezt meggátolni. Különösen pedig ott kellene az iskolának segíteni, a hol a család az igazi nevelés megadására képtelen. Nem alárendelt kérdésről van tehát szó. Mert a ki a nevelés ura, az uira a társadalom jövőjének is. 1030/1896. sz. Hivatalos hirdetés. Gyula városában. az 1896. évre előirt vármegyei közúti adó kivetési lajstrom a vármegyei számvevőség által megvizsgáltatván, az 1890. évi I. t.-cz. 23. §,-a 10-ik bekezdéséhez képest a városi adóhivatal helyiségében márczius hó 30-tól, április hó 14-ig terjedő 15 napra közszemlére kitéve tartatik és az bárki által is megtekinthető, s netaláni észrevételek legkésőbb április hó 14-ig ugyanott nyújtandók be. Gyulán, 1896. márczius 28-án. Dutkay Béla, polgármester. leánynyal szemközt. Szeme csillogót,tarcza halo- vány volt. Mintha a sirból jött volna. Nem aludt egész éjjel. Ott ült rozoga Íróasztala mellett s egy kis fényes revolvert forgatott a kezében. Talán ezerszer is belenézett abba a bolondos kis csőbe. íme, csak egy uj mozdítás, a ravasznak egy billenőse, — és a probléma meg van oldva. De mit mondanak az emberek? . . . Mi lesz a gyermekekből? . . Mi lesz? . . . Gondol is ö vele . . . Lesz ami lesz. Hanem reggelre mégis csak abba állapodott meg, hogy megkérdi magát a leányt . . . Hiszen úgy sem igaz! . . . És most ott állottak egymással szemben. — Nini I — nevetett a leány, — hát oda jutottunk, hogy audiencziákat kell adnom? — Kérdezni akarok valaibit 1 . . . Palotás szinte remegett« — Ugyan menjen 1 Éppen úgy néz ki, mint ha reggelig mulatott volna, mi lehet az, ami ilyen korán ide hozta? ... Palotás nem tétovázott. Éppen kapóra jött neki a kérdés. Mindjárt meg is adta rá a feleletet. — Szentkereszti azzal dicsekedett az éjjel, hogy maga a szeretője' volt! — Igaz-e ez F A leány nem szólt semmit. Hanem a két kezét arczára vágva végig terült a szoba padlóján § mikor a hosszas élesztgetések után magához tért, nyöszörögve mondá: — A gyávát . . . * Hogyan ért Palotás a lakására, ezt bajos volna megmondani. Annyi bizonyos, hogy ismét elővette azt a bolondos kis szerszámot, amely- lyel az éjjel társalgott s már fel is húzta a ravaszt, mikor hirtelen egyebet gondolva, eldobta a fegyvert magától s megirta segédeinek, hogy bocsánatot fog kérni, — mert az éjjel mámoros volt s nincs a történtekről semmi tudomása,
