Békés, 1896 (15. évfolyam, 1-53. szám)

1896-03-08 / 10. szám

352.-1896. BZ, Hirdetmény. Makó város árvaszékének 685.—1896. sz. meg­keresése folytán, özv. Balogi Józsefné által haszon­élvezett s zár alá helyezett gyulai 137 kis hold föld­jének egészben esetleg 5—10 holdas részietekben leendő haszonbérbeadására határidőül f. évimárczius 16. d. e. 10 órája a helyszínére (Balogi tanya) kitűzetik Mely határidőre bérbe venni szándékozók az­zal hivatnak meg, hogy a haszonbérlet tartama f. évi október 1 ig tart, s hogy a haszonbéri összeg fele az árveréskor Schröder István kiküldött segéd­gyám kezeiben azonnal, a másik fele pedig f. évi junius hó 1-ig Gyula város árvapénztárába lesz be­fizetendő A bevetett területek holdanként 24 frt, többiek pedig 16 frt kikiáltási ár mellett bocsáttat­nak árverés alá. Az árverés gyámhatósági jóváha­gyás után lesz csak hatályos. Egyszersmind közhirré tétetik, hogy k. ki Balogi József leltárilag 2642 frtra becsült ingósága, u. m cséplőgép, gazdasági eszközök stb. eladására határidőül f. évi márczius 17-ik napjának d. e. 10 órája szintén a helyszínére kitüzetik. Ennek foga­natosításával is Schröder István segédgyám van megbízva. Kelt Gyulán, Gyula város árvaszékének 1896. évi február hó 29 én tartott üléséből. Dutkay Béla, s k. 55. 2 _3 árvaszéki elnök. Üzlet megnyitás. Tisztelettel hozom a n. é. közönség tudomására, hogy helyben a Kossuth Laj08- téren ÖZV. Császár Károlyné úrnő házá­ban egy jól felszerelt üveg- és nyitottam, tükör és képrámákkal is fel­szerelve. — Elvállalok minden e szakba vágó üveges munkát és javitásokat is. A n. ó. közönség b. pártfogását kérve,' a legpontosabb kiszolgálást biztosítom, tisztelettel Schartenreiter István 62. 1—3. öveges. Üzlet megnyitás. Mindenütt kapható - Vz kiló 25kr. I % % % % % % % % % § l Balódi egészségi és családi kávé, mely Kathreiner gyártási módja által a kedvelt valódi kávé izét nyeri. Eltekintve egyéb előnyeitől, már ez okból különbözik ezen maláta-kávé minden más hasonló gyártmánytól. A Kathreiner-féle kávé a legiz- letesebb, legegészségesebb és legol­csóbb pótkávé. Természetes tiszta gyártmány egész szemekben, miért is felette előnyösen használható, az őrölt s ez okból a vevő közönség által nem ellenőrizhető pótkávéval szemben, melyek hatósági vizsgálatok tanúsága szerint gyakorta idegen anyagokkal hamisitvák. Eleinte csak harmadrészben, később felében adhatjuk a Kathreiner-kávét a valódi kávéhoz, s igy az egészségre megbecsülhetetlen hatása mellett minden háztar­tásban jelentékeny megtakaritást eszközölhetünk. A Kathreiner-féle kávét a legelső orvosok ajánlják, s az agy nyilvános intézetekben, mint családok ezrei körében naponta jónak bizonyai. Sőt magában, azaz valódi kávé hozzáadása nélkül használva, a Kathreiner-féle kávé a legjobb erősítő szer és a legegészségesebb, legkönnyebben megemészthető és egyszermind a legizletesebb ital. Lelkiismeretes gazdasszony vagy anya, általában kávéivó, egészsége érdekében perczig se habozzon Kathreiner-féle Kneipp-maláta-kávét használni. Az Q értéktelen hamisítványokkal szemben, melyekkel ma is csalják a Q közönséget, a vételnél vigyázni kell a fehér eredeti csomagokon látható névre I £ 1 1 I 1 Kathreiner! Vigyázzanak! Saját érdekükben ne engedjék ma­gukat rábeszélni! A valódi „Kathreinert” sohasem szabad más csomaglásban, vagy nyitott árúként eladni. Csak akkor valódi, ha a három­szögű palaczk az itt levő szalag­gal (vörös és fekete nyomás sárga papíron) van elzárva Eddig folülmulhatatlan! Maager Tilmoi-téle valódi, tisztított DORSCH (* MÁJOLAJ TTilzsioetől BécsToen.. Az első oivobí tekintélyek által megvizsgáltatott, és könnyű emészthető* ségénél fogva gyermekeknek is különösen ajánltatik és rendelletik mindama éneteknél, melyeknél az; orvos az egész testi szervezet, különösen a mell és tüdő erősítését, a test súlyának gyarapodását, a nedvek javítását, valamint ál­talában a vér tisztításait elakarja érni — Egy üveg ára I forint és kapható a gyári raktárban Bécsbe>n 111/3. kér., Heumarkt 3. valamint az osztrák-magyar monarchia legtöbb gyógyszertárában. GYULÁN: Ferentzy Alajos, Reisner és Woif füszerkereskedésükben.. Főraktár és főelárusitás az osztrák-magyar monaichia részére: 243 14—18 Maager Vilmos,; Bécs, XII/3., Heumarkt 3. F Rosenthal testvérek Gyulán. Ajánlja dús választékú raktárát mindennemű női divatszövetekben. Újdonságok tavaszi és nyári kelmékből a legnagyobb választékban. ■ 64. 1—3. I Kevéssé használt újabb gyárt- | * mányu rövid 1 zongora jutányosán eladó. Értekezhetni a kiadóhivatalban. 41 SS. 1—3, # l > » > I» (§■ J ©®®®©©00®000000®00000@@©@ ® ROSENTHAL TESTVÉREK Utódai B.-Csaba. © IITTjd.oaa.sá.goüs:!! ® az 1896-ik óv tavaszi és nyári idényre. ® Dús választékban érkeztek megi 0 bel- és külföldi női ruhakelmék a legegyszerűbbtől a legfino- 0 mabb minőségig. |E Feltűnő női és gyermek felöltő újdonságok a és pedig 61. j—3. gallérok, jaquettek és köpenyek © Rosenthal Testvérek Utódai diYatáruházukban B.-Csaba, Főtér, ü-----------------------------------------------------------------------------------— ----------’-------------- főj A le gújabb női öltözékek saját műtermünkben elsőrangú Zt erők közreműködésével jutányosán és gyorsan készíttetnek. a Gyász ruhák at 6 éra alatt. ■ l®@® Női ruhakelme mintákat kívánatra ingyen és bérmentve küldünk. OIOIOIOIOlOIOIOIOTOIOIOIOrOlOlOlOlOlOlOlOlO IFJ. NÉVERY ALBERT selyem* szőr- és kelme-festő és vegytisztító intézete B.-GYULÁN, Magyar-utcza 122. sz. (Saját ház.) Üzleti tudósítás! Van szerencsém a nagyérdemű közönség becses tudomáséra hozni, hogy selyem-festő üzletemet a mai kor kívánalmának újonnan úgy rendeztem be, hogy a nagyérdemű közönség bárminemű kívánalmainak teljesen megfelelhessek. Ezen üzletemben elvállalok mindenféle férfi- és női-ruhanemüek megfestését vagy tisztí­tását, elbontott és elbontatlan alakban, mindenféle megkívánható színekre. Úgyszintén asztal és ágyteritőket, függönyöket, divánszöveteket, szőnyegeket, selyemken­dőket, szallagokat, fodrot csipkét rojtokat szalmakalapokat, női - disztollakat, szinehagyott plüs- seket, nap- és esernyőket a legdivatosabb színekre, legyenek azok bárminemű kelméből, úgymint, selyem, bársony, gyapjú, posztó, karton, vászon vagy bármiféle vegyes szövetekből. Igen szép aj minták nagy választékban előmutattatnak. Az elvállalt munkák gyorsan, pontosan és igen olcsó áron eszközöltetnek, miért is a nagy­érdemű közönség becses pártfogását kiérdemelni főtörekvésem leend. 56. 1—3. Mély tisztelettel fij. Bíévery Albert selyem festő. ©©©©©©© © © © © ©©©©©© © © © © © © © © © © © © © © ©©©©©© © © © © ©©©©©©© A HAGY. KIR. ALLAMVASUTAK városi menetjegy-irodája által létesített „MILLENIUM“ utazási- és ellátási-vállalat az 1896. évi ezredéves kiállítást látogatók számára már most bocsát ki igen mérsékelt áron utazási és ellátási jegy füzeteket, melyek ára esetleg részletekben is lefizethető. Ezen füzetek vasúti menettérti jegyet gyors- és személyvonatokra, a vállalat újonnan berendezett saját bérházaiban kényelmes lakást, étkezést, úgy a kiállítás területén, mint a város minden pontján levő elsőrendű vendéglőkben é8 kávéházakban (a,, melyek névsorát a közönség megnyugtatá­sára márczius elején szintén közzétesszük), Ős-budavári belépőjegyeket stb. biztosítanak. Felvilágosításokkal és tervezettel szolgálnak a vasúti állomásfőnökök, a vidéki menetjegy-irodák, a vidéki képviselőségek, az összes községi és körjegyző urak, a „Ha­zai“ általános biztositó r.-t. ügynökségei, valamint a Magyar kir. államvasutak városi menetjegy-irodája Budapesten, Hungárla-szállő. Bejelentéseket helyben elfogad: Multas F,f özv. Reisz Józsefné. 60. 1—6. G-yulAu, 1896. Dotoay JAnoi nyomdája.

Next

/
Thumbnails
Contents