Békés, 1896 (15. évfolyam, 1-53. szám)

1896-12-27 / 53. szám

4

/

53-ik szám.

Gyula, 1896. cLeczember 25-én.

XV. (XXVÍIL) évfolyam.

üfifc "T IT Uti

Szerkesztőség:

Templomtér, Dobay János kereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények intézendők.

Kéziratok nem adatnak vissza.

Előfizetési díj:

• Egész évre . 5 frt — kr. Félévre ... 2 » 50 » Évnegyedre .1 » 25 »

Egyes szám ára 10 kr.

Társadalmi és közgazdászati hetilap

MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP.

Felelős szerkesztő: KÓHIT 3D .A. TT X ID.

Kiadó hivatal: Templomtér, Dobay Ferencz háza, és könyv- kereskedés, hova a hirdetések és nyílt téri közlemények küldendők.

Hirdetések szabott áron fogadtatnak el Gyulán,, a kiadó hivatalban.

Nyilt-tér sora 10 kr.

P

J8

Előfizetési felhívás

£6

1897. évi XXIX. évfolyamára.

Huszonnyolcz esztendő tűnt el a »Békés“ hosszú pályafutása mögött. Egy nemzedék nőtt fel azóta, mely megtanulta az általa hirde tett eszmékből: Bókésvármegye haladásáért küzdeni.

Szomorú, kezdetleges állapotok uralkodtak az egész vármegyében, amikor a „Békés“ hu- szonkilencz év előtt először napvilágot látott. Az elmaradottság érzete nehézkedett a kedélyekre ; semmi, de semmi, mely a fejlődés és haladás processusát megindította volna.

Ekkor jelent m,eg a |Békés.«

És megjelenésének első napja, a haladás kezdetének napja volt. E naptól kezdve hu- szonnyolez év leforgása alatt egymásután jöttek létre mindazon intézmények, melyek közművelődési s közgazdasági fejlődésünk egy-egy határkövét képezik.

Mindezekből a »Békés« • 28 évi pályafutása alatt bőven kivette részét. — Nem volt ügy, melyhez hozzá ne szólott volna, nemes czól, vállalkozás, melyet nem támogatott, másrészről tévhit, tévtanok, melyek ellen ne küzdött volna, ■^é^ésvánpegy-e \ atybp a' vi-rmegyn székhelye Gyula városa 28 éves ujjászületési története van lerakva a »Békés» több mint negyedszázados, s különlegesen és önérzettéi hangsúlyozhatjuk, hogy Gyula városának mint Békésvármegye székhelyének megóvása, s emberi számítás szerint embertltökr» kiterjedő konszolidácziója van győzelemre five a »Békés* 1896-iki évfolyamában. I

Ez a becsületes törekvés és sikerekben gazdag mult /dja meg a »Békés*, mint e város és vármegye legrégibb és egyúttal a székhely egyetlen hírlapjának jogosultságát arra hogy az új évfolyam küzdelmeibe felemelt fővel átléphessen/s erre Békésvármegye s abban első sorban Gyma városa közönségének nagybecsű s fokozottabb támogatását kérje.

Proarammunk különben, amelylyel éveken át sikerpt a közönség osztatlan bizalmát megnyernünk, jövőben is a régi marad.

Békésvármegye s abban a megye székhelye Gyula, Városa közigazgatási, közművelődési, föld- mivelési, ipari, kereskedelmi s társadalmi érdekeit képviselni, tárgyilagosan, higgadtan, függetlenül s óvakodva mindennemű személyeske déstél: ezt az eszmét tűzték ki elődeink, ezen eszme szellemében fogunk mi is működni.

Mint olvasóink tanúságot tehetnek róla, a lezajlott év folyamán olyan uj összeköttetéseket is szereztünk, a melyeknél fogva ama kellemes helyzetben vagyunk, hogy elvont elméletek fejtegetése helyett kizárólag megyei s községi érdekeink istápolásával foglalkozhatunk és eme törekvésünkben vármegyénk és városunk kiváló közreműködése támogatja lapunkat, moly eként nélkülözhetlen orgánumává lón az egyesületeknek, megyebizottsági cPgöknak, községek elöljáróinak és mindazoknak, kik a vármegye közéletében részt vesznek, vagy azt figyelemmel kisérik.

Lapunk előfizetési dija a régi marad és pedig :

egész évre . . 5 frt — kr.,

félévre . . . 2 frt 50 kr.,

negyedévre . . 1 frt 25 kr.

Vidéki előfizetési pénzek »Békés kiadóhivatalának — Gyulán* czim alatt postántal- ványnyal küldendők be.

Gyulán, 1896. deczember 24-én.

A „Békés“ szerkesztősége s kiadóhivatala.

Ül KARÁCSONY

f Ililá,

Jézus.

Dicsőség néked a ki jöttél Beválttá az ígéretet,

Hegy terjedjen az emberek közt Az igaz emberszeretet;

Ne ontsa vérét egy ai másnak, Legyen mindenki jó barát; Szivén riselje, óvja, védje Embertársának igazát;

Sorsod megvolt a csijlagokban Kínszenvedés, nehéz kereszt, Magas szent czél, melyet elérve Megtetted a tökéletest,

Bevégzéd munkád, é eteddel Pecsételvén meg tanaid,

És ime a mint mennybe szálltál, Nevedből kikele a hit.

Miként, ha zordon éjszakában Kigyulnak a csillagzatok: Eszméid serge lelkeinkre Még annál is jobban hatott. Érezzük, hogy ia mit te hirdetsz, Az a legszebb, legjobb világ; Hitünk az Urban, szeretetben Már itt a földön üdvöt ád.

Nem félüpk bajtól és haláltól, Tudjuk, hogy ez a végzetünk;

Ha pályánkat jól megfutottuk,

A mennybe hozzád érkezünk ;

Te'mutattad meg azt az utat,

A mely az Istenhez vezet,

S ha néha tán ,megtántorodnánk, Te nyújtasz segítő kezet.

/

Szent áhítattal, hódolattal Hajiunk meg szellemed előtt;- Tanod mindegyre jobban terjed,

Eszméd mindegyre éltetőbb,

S bizonynyal csak pár ezer év még,

Az «Ikten sziveinkbé lát —

S egy nagy, békés,' egymást szerető Család lesz az egész világ.

Dicsőség néked, a ki jöttél Beváltni az ígéretet,

Hogy terjedjen az emberek közt Az igaz emberszeretet,

Dicsőség néked istenember,

Ki velünk egnyi jót tevéi,

A megújuló emberekben Országod mindörökre él!

Dura Máté>

Ta-nilra. TootegrIíarácsonyi történet.

Irta: Ifj. Szilágyi Gyula.

©la.be sülyesztett kezekkel, miat a segíteni képteler; remény és aggódás örökös változásával szivtben, csügg tekintete a nyűgös fiúcskán. A kis emberke ődöngve jár kel összehalmozott játékai között, melyek egyikéhez sem képes képes rmst hozzákötni gyermeki képzelete szin- gazdag szálait s az élettelen bábokba lüktető, eleven életet belopó csapongásait.

Duztogva hagyja végül őket cserbe s- anyjához bolorkál. ráhajtva forró fejét annak átölelt térdere, hangjában megszólal a test szenvedése : I

— Mamácskám, Janika beteg! Maga mondotta ki a félemletes szót, a mely órák óta határozatlan alakban ott vibrál .anyjának lelkében.

Az anya a szivébe nyilaló fájdalom terhétől megrazkódik: ez az, ez, a mitől félt s mit reménykedésében magától elutasítani megkísérelt.

Csillag gyűlt ki az égboltozatán, tündöklő fényes csillag, mely szövétnek lön bölcseknek s pásztoroknak egyiránt, mely megjelölte az útirányt, bogy arra haladva feltalálják azt a ki „ma született“.

S ime e féuyes csillag állandóvá lett! . . A sötét homályt örök világosság váltotta fel; a bizonytalanság éjjében bolyongó emberiség láthatárán kigyult a tiszta fényben ragyogó bit csillaga, mely mais elvezérli „az igazságot éhező és szomjuhozó lelkeket“ ahhoz a ki ma született“.

_

Kö

zel kétezer óv választ el bennünket azon időtől, midőn — az első karácsonykor — vendég fogadó istállójának jászlában aludta gyermek álmait a „világ világossága“ az „emberiség megváltója“; midőn elhangzott az égi szózat: „Ne féljetek, mert íme hirdetek nektek nagy örömöt, mely az egész népnek öröme lészen, mert mü született nektek a megváltó, ki az ur Jézus Krisztus, Dávid városában“.

Ah de a letűnt századok folyamán menynyiszer keltek a sötétség szellemei ádáz tusára a világossággal! . . . Hányszor ütött tábort vész felhő özöne az igazság fénylő napja ellen! . . .

Annak nevében, ki az emberiség iránti szeretet folytán „menyből szállt alá s lakozott miközöttünk“: szeretetlenség, gyülölség nyilai hányszor ostromolták a hit paizsát, intéztek heves rohamot az igazság bástyája ellen! . . . Börtönben rabbilincset csörgetett, gályákon sinlődött rabok mártyr kinjai, lobogó máglyákon hamvadott vértanuk ezrei gyászos tanúságot tesznek róla, hogy a legszentebb eszmét is miként szentségteleniti meg az elme-tévely, gonoszság, roszakarat.

De vész, vihar között is erősen megáll a szikla fal, csapkodó hullámok árja sem döntheti azt enyészet porába; napnak fénysugarát árnyba vonhatja kevés időre felleg tábor, de a világosság felett a sötétség nem ülhet örök diadalt! . . .

A menyből alá szállt örök világosság ma is széthinti sugár özönét népek millióira, megtermékenyítvén a szivek kertében a jónak, nemesnek, igaznak mustármagjait, hogy a virágból gyümölcs, a nemes’ érzés; szikráiból a lelkeket jócselekedetekre hevítő tűz melege éledjen.

Ott ragyog ma is a 1 át h átjövő fénylő csillag, mely elvezérli az efivbensóget a megváltóhoz . . . Ma is hangzik a hivó szó: „Jöjjetek én hozzám mindannyian, kik megfáradva és megterheltetve vagytok és ón megnyugtatlak titeket“.

Ámde a lelkiszemek millióin ül BÖtét

Ölébe kapja a kicsikét, a göndörfürtü fej lankatagon s mintegy az anyai szív közelében keresve védelmet, hanyatlik vállaira.

Ruhája szövetén átérzi a kicsiny, gyermektestet emésztő láz életpusztitó perzselését.

A vetetten álló ágyacskához viszi, jobban mint valaha féltett kincsét. Tétovázó kezei bizonytalanul, késedelmesen találják meg a kicsiny ruha kapcsait s a mint a hófehér inggel ijesztő ellentétül, a pirosló. égő arcz a párnák közé süppedt s átölelő karjait a gyermektest alól kivonja, érzi azon a végig futó borzon- gatást.

Leül melléje; legkedvesebb meséivel kísérli meg, hogy ajkára mosolyt csaljon vagy legalább arczárá az öntudatos érdeklődést falvarázsolja.

De a szemek állhatatosan csak előre, egy rányban szageződnek; csak akkor, ha a mesélő egy-egy lélegzetvételre elhallgat, fordulnak ösz- tönszerüleg arra felé.

Az anya közben-közben a kétségbeesés türelmetlenségével föltekint a haladni alig tetsző óra-mutatóra.

— Még. sem jön . . ,

Valahára! A kapu csapódása, halkan meg- rezegteti a falat; az orvos jön I Az anya felemelkedve ültéből, háttal az ágy felé áll meg s föltoluló könnyeit elfojtva, visszamutat a kis betegre, s képtelen többet mondani:

— Ez is .. .

Az orvos megnyugtatni törekszik, megvizsgálja a beteget, kérdezgetve ezt és azt s beszélgetve vele közben bégető, igazán gyapjas báránykáról, aranyos kis kocsiról, melyet a kis Jézus hoz karácsony estéján.

Azután helyet foglal; tudományának tudását papírra veti, hogy felvegye a harczot a leselkedő láthatatlan rém ellen, melynek jelenlétéről maga már bizonyos. S miután az asszonykát ismételten megnyugtatni megkísérli, hogy a betegség tán csak átfutó rosszullét (mit az szivébe kedves és óhajtott csalképűl enged szívesen belopózni), kezét búcsúra nyújtja.

Távozása magával látszik vinni az arfya éledő reménységét.

Egy tekintettel a szunnyadó gyermekre, az asztalkához lép; reszkető keze alig képes megtalálni a fiók fogantyúját. Bent a fiókban a papírok közt egy aranyszőke hajfürt, nehány leszakasztott csinált virág, egy sok-sok köny- nyel áztatott gyászkoszoruról . . .

Kikeres egy sárguló papirt s összehasonlítja a mostani orvosi vénynyel; nem érti a szavakat, a hányavetett sorokat kibetüzni képtelen. De a teljes hasonlatosság szembeötlő s leher- vasztja reménykedésének utolsó virágát.

A falak újra megrezdülnek. Ah! Most jön a legnehezebb óra. Hazaérkezett férje, derülten, hogy a napi munka terheitől megszabadulhatott s gyanútlanul siet a puha családi fészekbe.

Arczának vidámsága megütődésre válik, a mint a másik szobában az asszony csókjai alatt szótlanul hajlik a vállára. Érzi; hogyan fűződnek nyaka körül mind erősebben a puha karok s keblén érezi keblének az elfojtott zokogástól gyors hullámzását.

Lefejti az ölelő karokat s eltolja magától az asszonyt, hogy két kezével vállalnál tartva, szemei közé láthasson.

Az arcz sápadtságára, á téveteg teintetre egész testében megrándult s alig képes kiejteni--: — A kicsike?

Beteg. A torka fáj .. . S aztán tán magának is vigasztaló biztosításul hozzáteszi: íz örvös biztat.

Tudom 1 Keserűen és hitetlenül csak nyit válaszol s leül a karos székbe az asztal*~ elé s az arra felkönyöklő karjára fektetve fejét; mozdulatlan arczczal mered a lámpa világába.

A gyulai takarék és hitelszövetkezet

czégét törvényszékileg be óhajtván jegyeztetni közgyűlést tart, melyre a részjegy

e végből 1897. évi január 3-án d. e. tulajdonosokat tisztelettel meghívja

328 2—2.

II órakor a városháza nagytermében rendkívüli Popovics Jusztin,

elnök.

1

Lapunlt mai szümübioz egy fóllv melleidet van csatolva.