Békés, 1896 (15. évfolyam, 1-53. szám)
1896-08-16 / 33. szám
Gyilkosság a mezőn. Koós József gyomai módos gazda gyermekei között még életében felosztotta vagyonát. A gyermekek között ifj. Koós József nem volt megelégedve a földjével és sokszor veszekedett sógorával Tóth Lajossal é miatt, ki — szerinte — a keselyüsi föld egy részét' tőle bitorolta. A múlt napokban', kedden, Tóth apósával kiment a földre és a kérdéses, peres föld szántásához fogott. Csakhamar azonban a fiatal Koós is megjelent és követelte, hogy Tóth az „ö földjén“ hagyja abba a szántást. Ellenmondás, ellenmondást követett s a vita hevében Koóst annyira elfogta a düh, hogy előrántotta töltött revolverét és Tóthra sütötte, ki tüdőn találtatván, azonnal szörnyet halt. Aztán apját kezdte ütlegelni s midőn ez elszaladt, utána lőtt kétszer, de nem talált. A szomszéd Vincze Lajos, ki a véres jelenetnek tanúja volt, azonnal csendőrökért sietett, kik még csaknem a helyszinén fogták el a község felé induló gyilkost. Találtak nála egy élesre fent kést, s a kilőtt revolveren kívül 38 darab töltényt s a csendőröknek meg is vallotta, hogy tettét tervezte, do apja után csak ijesetésből lőtt. A fiatal gyilkost beszállították a gyulai ügyészség fogházába, a helyszinén pedig Winkler István helyettes vizsgátóbiró ejtette meg a vizsgálatot. A gyilkos sorsára Gyo- mán nagy érdeklődéssel várnakNévváltoztatás. Grünhut Hermann és fiai békési lakosok vezetéknevüket belügymiryszteri enge- délylyel „Gondáu-ra magyarosították.- Betöréses lopás- Kétegyházán folyó hó 9-ről 10-ére virradóra éjjel ismeretlen tettesek Szabó Onutz községi esküdtnek a falu szélén levő utcza felőli szobájából a zsalu és ablaktábla erőszakos kifeszitéso után a szobába behatolván, egy mellényzsebből 20 frt készpénzt elloptak, s midőn a tettesek távozásakor a tulajdonos neje ottlétüket észrevette, azok valószínűleg a menekülésre idönyerés czéljából, az ablakon alkalmazott függönyt meg- gyujtották s mig a házbeliek az oltással foglalkoztak, addig a tettesek megugrottak. Ugyanazon éjjel Borbély György közgyámtól — valószínűleg ugyanazon tettesek — a falu szélén levő útcza felőli bútorozott, de lakatlan' szobájából, a zsalurámának erőszakos lefcszitése, egy ablaküvegtáblának sárral való betapasztása s bezúzása, valamint az ablak vasrostélyának kifeszitése után 500 frt értékű tárgyakat loptak el. A tetteseket erélyesen nyomozza a csendőrség. Névváltoztatás. Schwarcz Mózes b.-csabai illetőségű lakos vezetéknevét belügyminiszteri enge- . délylyel „Feketé“ - re változtatta. Gyulai élet« A hét legnevezetesebb eseményei közé tartozott, hogy több-kevesebb szüneteléssel csaknem minden nap esett az eső, A lehető legjobb esemény ebben a kánikulai időszakban. Helyenként ugyan jég is esett, s ez már nem jó esemény volt. A jeges eseményeket sokan hajlandók ösz- szefüggésbe hozni a biztositó társulatok agent provokateurjeivel, a kik imádkozó dervisként könyörögtek már bizonyára az Egek urához, hogy legyen jégverés: és lett Azóta Szalády alig győzi a jégkár elleni biztositó kötvényeket kiállítani, annyi a vetését „asszekurálni“ szándékozó atyafiak száma. És nincs többé meleg, azaz hogy még lehet. Hanem micsoda háttérbe szoruló esemény most mindez Gyulán, ahol a hét azzal kezdődött, hogy a törvényszéki palota felépítését a városi közgyűlésen megszavazta ur és kereskedő, iparos és földmi vés egyenlő lelkesedéssel s Eidélyi Sándor igazságügy miniszter nemsokára abba a kellemes helyzetbe kerül, miszerint eleget tehet a gyulaiaknak tett Ígéretének. A csabaiak ugyan még mindig kötik az ebet a karóhoz, hogyhát „mi is robime alaprajz* és „bugyeme jegyzőkönyv hitelesitováty“ és hogy a vármegye őszi közgyűlésén, ahol a „palota forradalom“ újból kitör, majd csak megváltoztatjuk még mink azt a nagy lelkesedéssel hozott gyulai határozatot, hanem hát azon a közgyűlésen ott lesznek ám a gyulaiak is. Egy ezen ügyben sem pro, sem kontra nem érdeklődő úri ember pedig azt a malicziosus kérdést koczkáztatta meg, hogy ő mégis szeretné tudni, vájjon mikor fogják abba a törvényszéki palotába az első deliquenst bevezetni ? Nos hát, ha épen kiváncsi rá megmondhatjuk. Akkor fogják az első foglyot a gyulai törvényszéki palotába bevezetni, a mikor kész lesz, s a mikor a törvényszéki palota kész lesz, fog akadni olyan fogoly, akit először vezetnek majd bele. ^ Vagy erre nem kiváncsi az az ur? Hanem mindezzel lapunk cziczerója foglalkozik a lap élén s igy nekem felesleges tovább is a palota ügyét tárgyalnom.Lássuk csak mi történt még ezen kívül Gyulán ? Bár másodrendű, de azért szintén életbe vágó dolog: Halmay drámai társulata áthurczol- kodott Csabára! s úgy halljuk, hogy az első este jótékony czélu előadást tartottak a „Csabán építendő törvényszéki palota alapja javára,“ a mely előadást természetesen zsúfolt ház nézett végig. A hálátlanok, ha tudtuk volna, hogy ezzel köszönik meg azt a meleg pártolást, melyben nálunk részesültek I S milyen pártolásban s lelkesedésben volt itt részük! Hahnel Aranka és Csige Böske in effi- gie még most is állandó lázongásban tartják a gyulai seladonok tüzes vérét s azóta, hogy a színészek elmentek, hárman főbe lőtték, hatan felakasztották magukat, tizenketten pedig jegyet váltottak közülök — Csabára. Hiába, minek is van szerelem a világon? A „nyári gavallérok“ is közelednek lassan* ként ahhoz az időponthoz, a mikor a pótérettségi bukással fenyegető veszedelmével találják magukat szembe, s akkor még egy sóhaj „Ö“ érette, még egy versezet „Ö“ hozzá, még egy „Nahi“- tolás az „Ö“ ablaka alatt, még egy bokréta őneki, s még egy vizit őnála és — a türelmes olvasó bizonyára aggódva kérdi önmagától, vájjon olvassam-e tovább? Kérem most jön az érdekesebb rész: a mi házi gyalog s lovas ezredeink. Mozgósítják őket, következnek a nagygyakorlatok. A héten bevonultak a tartalékosok is több minit goo-an. Borzasztó, mennyi könny és sirás előzhette ezt meg, mig ezek mind elbúcsúztak, ki a feleségétől és gyermekeitől, ki a szüleitől, ki pedig a jegyesétől. Egyedül az anyóstól való válás nem esett nehezükre. Pedig most még csak játékból lövöldöznek majd egymásra, hanem ha egyszer komoly lesz a dolog, akkor fog a válás fájdalmas s kétségbeejtő lenni, akkor még az anyósokkal is kibékülünk. Szegény anyósok, csak nem hagyunk nekik békét még kánikulában sem. Pedig hát ha anyós nem lenne a világon, akkor nem lenne szerelem sem s igy igen egyszerű a felelet erre a kérdésre, hogy „minek is van szerelem a világon« — azért mert anyós is van, — csak kell, hogy valamivel bosszantsuk őket. Íme a hét eseményei, a mely zivatarral kezdődött s anyóssal végződik. f&ek után most már nincs más mondani valóm, minthogy üdv neked kedves barátom Hazafi Verái János, a „gyulai élet“ immáron jól ismert heti krónikása, üdv neked, de engedj meg, hogy ezúttal a dolgodba kontárkodtam, engedj meg nekem a te jó komádnak, ha bár nem is olyan jó krónikásnak — Honfi Keresztesi-Pálnak. És te kedves nyájas és"türelmes olvasó, a ki szinte képzelem milyen érdeklődéssel veszed kezedbe a lapot s kezded el abból olvasni, a „gyulai életet,“ ha több-kevesebb bosszankodás után keresztényi önmegadással e végsorokig jutottál, vigasztalódjál meg azon szent ígéretemben, hogy soha többé abba a mihez nem értek nem fogok bele. —ss—ó. A „gyulai 5 ik temetkezési társulat“ folyó hó 16-án délután fél 4 órakor a „Gön döcs népkerti“ pavilion helyiségében rendkívüli közgyűlést tart, melyre a tagok meghivatnak. Tárgy: I. A módosított alapszabályok feletti tanácskozás. 2. Három választmányi tag választása. 3. Indítványok. 204 2-2 Csemege szőllö kilogrammja 25 krért kapható Domonkos János 207 1-3 tanítónál, Gyulán. Házeladás. Gyulán a Németvárosban a Steinfeld-féle ház szabadkézből eladd. Értekezhetni JBrády Adolf ügyvédnél. 208. 1—6 May János-féle házban Gyulán, a Nagymalom-utczában egy 5 szoba teS és mellékhelyiségekből álló lakás, nagy szőlős és gyümölcsös kerttel kiadó, esetleg az 8S8 egész ház is bérbe adó, vagy kedvező fel- tételek mellett eladó. 198 4—* ÖHSK I 1 1 IBS' gr? 1 1 A bécsi biztositó társaság szegedi íoügynöksége egész Békésmegye területére (székhely Gyulán vagy Csabán) népszerű és ovadékképes kerületi fougynokot keres. — Ezen képviselettel magas évi általány és a már fenálló üzletek után nagyobb összegre rugó incasso jutalék jár. Ajánlatok személyesen vagy írásban folyó évi szeptember hó 2-áig TÓtltl titkár úrhoz iutézendők. A bécsi bizt. társaság szegedi főügynöksége. 201 3-3 TÓtlb. 3Pá,l„ titkár. iá*? Mészáros (Jyulan, a nagymagyarvaroson, a utczában fekvő 371. számú Ih,áz szabad kézből jutányosán eladó. Értekezhetni a házban lakó tulajdonos Steigervald Jánosnéval @1 ® © © © © © © © © © © © © ^-S°|o rxiellett rendes és rendkívüli jelzálog-kölcsönöket kieszközöl, valamint a legbonyolódottabb conversiókat szintén 4- 5°|0-kal rendezi gyorsan és discrét minden előleg nélkül. Herczeg Sándor. BUDAPEST, Gyár-utcza 19. szám. © © © © © © © © © 206 1—20 O-yulAn, 1806. a kiadótulajdonos Dobay János nyomdája.