Békés, 1895 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1895-03-17 / 11. szám
A vallás és közoktatásügyi rendelet alapján felhivattak az állami segélyben részesülő iskolák elöljárói, hogy évi számadásaikat, mindenkor a tanév befejeztével azonnal terjesszék be. A pusztai tanítók fizetésének 300-ról 400 forintra lett felemelését kimondó gyulai polgári iskolaszéki határozat jóváhagyatik. A mezöberényi unitárius fiókegyház községnek 100 forint államsegély iránti kérelme, szavazattöbbséggel pártolólag lett felterjesztve a szakminiszterhez. Sámson község iskolaszéke utasittatik, hogy az ottani iskolában oklevél nélkül működő tanitót a tanítástól 100 forint birság terhe alatt tiltsa el, — mely rendelet foganatositásának eredményéről — jelentés tételre utasittatott a járás főszolgabirája. P.-szt.-tornyai községi iskolába — Podsztrelen Endrének tanítóul lett megválasztása jóváhagyatik, — s nevezett emez állásában megerősitletik. A gyulai főszolgabíró — a dobozmegyeri iskolai pótadó és tandij hátralékok behajtására utasítva lett. Csaba községének — az iskolai adók behajtása tárgyában kért időhaladék — május 1-ig megadatott. Szarvas községének — az óvó és tanköteles gyermekek összeírása és beterjesztése tárgyában kért időhaladék f. évi junius hava végéig megadatott. A k.-ladányi indóházi ut kőburkolati munkálatai biztosítása ügyében beadott ajánlatok feletti érdemleges intézkedés a jövő ápril havi ülésre lett elhalasztva. Főorvosi jelentés alapján felhivattak a járási főszolgabirák, hogy a községi halott kémektől, amidőn a halva születés büntetendő cselekmény ered- ményekép jelentkezik — minden egyes esetben a megfelelő eljárás megindithatása végett, — részökre jelentést kívánjanak be. Mindezeken kívül — megemlitésével annak, hogy az orosházai Bordó-féle ügy tárgyalása órákat vett ezúttal is igénybe, — a nagy közönséget közelebbről nem érdeklő egy pár apróbb ügy elintézése után az ülés a késő esteli órában bevégződött. Márczius tizenötödike. Azt a napot, melyet a nemzeti újjászületés diadalmas kihirdetésének napjául szoktunk tekinteni, most is kegyeletes lelkesedéssel ünnepelte meg vármegyénk minden községe. Azzal a meleg érdeklődéssel, azzal a ^lelkesedéssel, melyet az idő haladása nem tud lelohasz- tani, hanem amely évről-évre növekedik és hatásában erősödik. Orosházán a kaszinó márczius 15-én leplezte le Kossuth Lajos, Széchenyi István és Deák Fe rencz arczképeit szép ünnepélyességek mellett, — Gyomán Barabás Béla országgyűlési képviselő beszélt a nevezetes évforduló jelentőségéről, Csabán a vigadóban csinos programmu ünnepély folyt le, s ami sehol sem maradt el : a közvacsorák, melyeket a különféle társas körökben, sőt magánházaknál is tartottak. Gyulán ezúttal is a függetlenségi és 48-as pártkör vállalkozott a korszakos nagy évforduló ünnepélyének rendezésére. Helyes volt-e vagy nem? annak taglalásába nem bocsátkozunk. — Márczius tizenötödike nem párt-, hanem az egész nemzet ünnepe, és sokkal jobban venné magát ki, ha Gyulán is épugy mint másutt történik, pártszinezet nélküli rendezőség alakulna annak megünneplésére. — De amennyiben és mindaddig, mig éz nem történik ; mig a függetlenségi s 48-as pártkör kötelékén kívül álló polgárság tétlenségével mintegy maga nyilvánítja magát a márczius 15-ki nap ünneplésének rendezésére illetéktelennek : természetesnek kell találni, ha a parlagon maradó működési tért a függetlenségi pártkör nemcsak elfoglalja, hanem politikailag ki is használja. Sapienti... stb. Ez évben Bartha Miklós, Szederkényi Nándor és Kun Miklós az országgyűlési függetlenségi s 48-as pártkör tagjait hívták meg Gyulára, amint erről a már szerdán délután kitűzött falragaszok tudósitának. Csütörtökön délután a 48-as pártkör zászlók alatt kivonult a Csabáról érkező vonat elé, melyen azonban csupán Bartha Miklós, a függetlenségi s 48-as anyapárt elnöke érkezett meg, kit a néptömeg éljenzéssel fogadott és lakásáig — Kovács Lajos ügyvéd házához — elkisért. Péntek délelőtt a városház erkélyén, a körökön nemzeti szinü lobogók tűzettek ki, — a ref. templom pedig 8 órakor zsúfolásig megtelt ájtatos közönséggel, melynek sorai közt volt a fővárosi képviselő vendég is. Csiszár Samu énekvezető or gonajátéka mellett elénekelték a Hymnust és Szózatot, Domby Lajos lelkész pedig a következő gyö nyörü imát mondotta el: „Nagy Isten, gondviselő édes Atyánkl Elmúlt az éj s új nap viradt reánk. Első gondolatunk hozzád szól, imádságunkban téged keresünk fel, mert: „Te benned biztunk eleitől fogva Uraml téged tartottunk hajlékunknak? Téged illet szivünk hálája, hogy minket a múlt éjjel is minden veszélytől megoltalmaztál s életünket megtartva, ez uj napra eljuttattál. Te légy nekünk ma is „őriző pásztorunk“, akkor „semmiben meg nem fogyatkozunk.“ Minden évben széttörik a fagy bilincse, midőn a tél helyet enged a kikeletnek; évenként megújul bokrokban a madár dal, fák ágain a zöldelő lomb, s az előbb kopár mezők ölén virág szőnyeg terül el; a komor, zord kép nyo- mában vidám, pezsgő élet ébred!. .. Nekünk is volt egykor tavaszunk 1... Ez új életre ébredésnek emléke megújul lelkűnkben évenként .... Mély álom, hosszantartó tespedés előzte meg az ébredést; sötét éjjel köd páraina^ kellett elszállni; mig tiszta lön a láthatár; önzés bilincsei rozsdát fogtak, széthulltak a szabadság szellőjének érintésére, — miként Péter lánczai az angyali szóra; — az eszmék, melyek a reménység szivárványának szinpompáit képezik égből alászállva lakozának mi közöttünk; szivek ezreinek epedő vágya jutott megvalósulásra; óhajtás, kétség és aggodalom egymást váltogató érzelme boldogság tengerében egyesült öröm árját szülte; fent és alant tündöklő kép, elragadó látvány nyert életet.... Álom volt-e, vagy valóság mindez, mely egykor rezgésbe hozta a szivek húrjait? Boldogság tengere, vagy délibáb cseljátéka terült-e el a szemek előtt? .. . Nem kérdezzük, nem keressük 1 Lelkűnkbe hálaérzet száll irántad, a nagy mindenséget kormányzó Istenünk, ki koronként rendeltél prófétákat, útmutatókat a te népednek; kinek gondviselésedből fakad élet- s örömártól e szív éledi E nemzeti újra ébredésünk dicső emléknapján látják lelki szemeink a lánglelkü költőt, ki honszerelme égi ihletétől fogamzott lelkesítő szavakban szól a jobb jövő hajnalán örvendő sokaságnak; előttünk áll amaz áldott emlékű férfiú, kinek ékesszólása itt és távolban átjárta a sziveket a vesék megoszlásáig s lelkesültség tüzét éleszté lángra a keblek oltárán . .. Lelkűnkben elragadtatással, hálával, tisztelettel emlékezünk rólúk, hazaszeretetükről, küzdelmeikről s szent félelemmel telik szívünk el irántad örökkévaló Isten! ki, miként hajdan Izrael népének láng oszloppal jelezted az útirányt, úgy nekünk is útat mutatsz, segedelmet adsz, velünk voltál, vagy és maradsz! Midőn ma meggyújtjuk az emlékezet fáklyáját a múlt idők téréin; midőn érezzük lelkűnkben a szabadság hajnalán ébredt örömet; midőn zeng ajkunkról a költő szava; „Hazám dicső nagy ősei, Ti földet rázó viharok! Ti egykoron a porba omlott Európa homlokán tomboltatok!" Add értésünkre óh Istenünk! hogy csak úgy lehetünk méltók őseinkhez, ha szivünkben szeretettel, kötelességteljesités tndatával s elhatározásával, szívvel, lélekkel megőrizni törekszünk a reánk maradt szent örökséget; ha keblünkben az isteni s emberi törvények iránti tisztelet él; ha testvér testvér ellen nem kél harczra szívben, vagy kézzel, sőt szeretet csatol össze bennünket; ha gyűlölet, viszály emésztő rút férge nem rágódik kebleinken; ha különböző oltárok előtt „sok nyelven bár“ egyenlő buzgó- sággal imádjuk az egy Istent, mindnyájunknak édes atyját, egymás iránt testvéri — Magyar hazánk iránt gyermeki — szeretettel, ragaszkodással viseltetünk, ha soha nem feledjük el: „Hazádnak rendületlenül légy hive oh magyar 1* Népeknek Istene, szeretettel teljes édes Atyánkl kegyelmed harmatát hintsd, oh hintsd mi reánk, hogy az emlékezet, hálának érzete szüljön kebleinkben nemes elhatározást minden- .koron, hogy anyaszentegyházunknak s magyar hazánknak hü fiai, dicső őseinknek méltó utódai lehessünk mindannyian. Te légy velünk szent Lelkeddel, támogass mindenható erőddel, úgy nem félünk, nem rettegünk, te vagy a mi reménységünk. Szenteld meg szivünket ez órában is, hogy a hálás visszaemlékezés oltárán lobogjon fel az igaz szeretet égi lángja s boldogság áradjon hazánkra s ennek minden hü fiára! „Légy áldva kegyelmes Istenünk! Hallgasd meg imádságunkat, esdve kérünk, szent fiadért az úr Jézusért. Amen.“ Délután 3 órakor a 48-as körből nagyszámú menet vonult fel zászlók alatt zeneszóval a Kossúth Lajos térre, mely zsúfolásig megtelt hallgatósággal; sokkal többen voltak, mint a múlt években, és pedig különbség nélkül a társadalom mindén rétegéből, értelmiség, iparosok, kereskedők és földmive* sek egyaránt. Kovács Lajos ügyvéd lendületteljes beszédben mutatta be Bartha Miklóst, kit éljenzéssel fogadtak, s aki emelvényre lépve mintegy 3/i óráig tartó, úgy tartalmára mint formájára nézve megkapó szép beszédben vázolta márczius tizenötödikének jelentőségét a nélkül, hogy egy szó czélzással is élt volna a jelenre, a napi politika aktuális kérdéseire, ami a hallgatóságban pártkülönbség nélkül igen jó benyomást keltett, amit részünkről is szívesen konstatálunk és még jobb szívvel honorálunk. Bartha Miklósban a pártpolitikusnál nagyobbnak bizonyult az esztétikus és ez becsülésünket csak fokozhatja iránta. Este társas lakomák voltak a németvároson Illich Antalnál, hol a 48-as pártkör adott bankettet. Ezen vett részt Bartha Miklós is, akit párthívei lelkes ovácziókban részesítettek, ezen a lakó mán 200-an felüli egyén vett részt. Felköszöntőket mondottak: Barthán kívül dr. Berényi Armin, Kovács Lajos stb A polgári kör banketje Úgy az alkalomhoz méltó emelkedett hangulat és lelkesültség dolgában, mint a résztvevők impozáns száma és az ott elhangzott toasztok tekintetében is méltán sorozható a nemzeti ünnepély megülését illetve városunkban az első helyre. Résztvett 90 körtag, közöttük Terényi Lajos képviselő, Fábry Sándor alispán, Dr. Bartóky József megyei főjegyző Dutkay Béla polgármester,br. Vécsey Miklós, stb. A kör elnökének meghívására a vacsora alatt rövid időre megjelent Bartha Miklós orsz. képviselő, a 48-as párt elnöke is. A felköszöntők sorát ősi szokás szerint Szénásy József elnök nyitotta meg, röviden, de fenkölt lelkesültséggel emelvén poharat az emberiség három nagy ideáljára: a szabadság, egyenlőség, testvériségre. Terényi Lajos a polgári körre, mint a társadalmi élet és mozgalmak legélénkebb és leghivatottabb tényezője s az egyenlőség és testvériség eszméjének a gyakorlat- báni kifejezőjére köszöntött. Dobay János visszapillantván a körnek 1861. évi alakulási idejére s azon idők társadalmi életére, úgy mutatja be a kört, mint azon időkben a magyar nemzeti szellem és a hazafias érzület megnyilatkozhatásának egyedüli helyét; e kör mint „polgári“ kör, polgárokból alakult s ezen jellegét polgár tagjai legnagyobb száma által máig is megőrizte, mégis örömmel fogadta tagjai sorában mindenkor mindazokat is, kik társadalmi előkelőségüknél fogva a polgár tagok fölött állanak ugyan, de a polgárság ezen körében részt kívánnak venni. Óhajtja, hogy ez mint eddig 34 óv óta, ezentúl is úgy legyen s élteti a megjelent notabilitásokat. Dr. Fábry Sándor alispán, szép beszédben a szabadságharczban résztvett veterán körtagokra Batik Elek és Herberth Alajosra; — Dutkay Béla Kossuth Lajos emlékére s a hozzá fűződő nagy eszmék diadalára, — Dr. Bartóky remek beszédben a haza boldogságára köszöntött. E köszöntő alatt lépett be Barta Miklós, kit a kör tagjai dörgő éljenzésekkel fogadtak. Szénasy József üdvözölte őt, mint kiváló politikust, Írót s mint tisztelt vendéget. Majd Dr. Berényi Ármin pompás beszédben, szép és találó hasonlattal tűn« teti fel az országgyűlési pártoknak a haza javát czélozó vetélkedő versengését, alkalmazva azt első sorban Barta Miklósra, ki annak egy részét Terényi Lajosra hárította. A lakoma a késő éji órákban ért véget s nem hiányoztak a vidámabb genrebeli szellemes toasztok sem. A vacsora, mely Zielbauer kaszinós konyháját dicséri, pörkölt, túrós metélt, malacz és bárány sültből állott, melyhez jó gyulai kerti bort servi- roztak. Bőjtölőknek külön szobában bőjtös ételek állottak rendelkezésükre. Az újvárosi olvasó körben, két szobában szintén százon felül vettek részt a lakomán. Rácz János elnök mondott szép megnyitó beszédet, Gulyás János sikerült felolvasásban méltatta márczius 15- ikét, Bene Ferencz hazafias költeményt szavalt, — az Ízletes vacsora után pedig Vidó István, Vidó János, Rácz János, Csiszár Sámuel, Oláh György, Gyulai Gábor, Kohn Dávid mondottak felköszöntőket, míg Dombi Lajos a körbe 10 óra tájban Kovács Lajos és dr. Berényi Ármin társaságában ér kező Bartha Miklóst igen szépen köszöntötte fel, mire Bartha nagy tetszést keltő poetikus beszédben mondott köszönetét. Közbe a társaság a Dombi Lajos lelkész által Kossuth Lajosra irt igazán remek dalokat énekelte. Herodek István központi kávéházában mintegy százan közvacsorával ünnepelték meg márczius tizenötödikét. Sikerült felköszöntőket mondottak dr. Frankó László, Lendvay Mátyás, Sál Sebestyén Kis István és még többen. A hangulat mindvégig emelkedett volt és a jókedvű társaság egy része reggelig maradt együtt. Hírek. Az alispáni jelentést január haváról térszűke miatt jövő számunkban közöljük. A képviselő testület folyó hó 11-ikén Dutkay Béla polgármester elnöklete alatt rendkívüli közgyűlést tartott, melyen a képviselők nagy számban vettek részt. A napirend első tárgya a mezőrendör- \ségi törvény végrehajtására vonatkozó tanács előterjesztés volt. A javaslat alapján, miután a város külterületének jelentékeny része tanyákkal sűrűén beépítve van és ezen területeken — a mennyiben a felügyeletet maga a tulajdonos vagy cselédje gyakorolja — mezőőr ezidő szerint nincsen és ilyeneknek a jövőben való alkalmazása sem mutatkozik szükségesnek és pedig említett okon kívül még azért sem, mert a nyomasztó gazdasági viszonyok között a különböző adónemekkel úgy is túlterhelt földtulajdonosokra újabb terhet róni alig lehet méltányos, akkor különösen, midőn a fenálló rendszer évek hosszú során szerzett tapasztalát szerint igen czélszerünek bizonyult, amit igazol azon körülmény, hogy ezen földterületeken igen ritkán csakis elvétve merültek fel mezei kártételek: mindezeknél fogva a képviselő testület a tanyai földeken mezőőröket nem fog alkalmazni. A határ többi részei, nevezetesen a zsellérföldek, szőlők és nádasok, nemcsak a törvény rendelkezése folytán, hanem az illető tulajdonosok érdekében vagyis gazdálkodási szempontból is igénylik azonban, hogy azokban mint eddig csőszök, ezután mező- illetve hegyőrök alkalmaztassanak. Es pedig miután a tapasztalat azt szabja elő, hogy a kellő felügyelet fentarthatása czéljából a mező- illetve begyőri kerületek az eddigi keretekben fentartassanak, ezeknek ilyen módon való fentartása határoztatott el, és az eddigi javadalma is épségben meghagyatott. A mező és hegyőrök az illető földtulajdonosok ajánlatára — ameny- nyiben a törvényes kellékeknek megfelelnek — a polgármester által fogadtatnak és eskettetnek fel. A mezőgazdasági bizottság szervezetére s ügyrendjére vonatkozó szabályrendeleti javaslat egész terjedelmében változatlanul elfogadtatott és jóváhagyás kieszközlése végett az alispánhoz beterjesztetik. A magyar önműködő készülékek társulatának megengedtetik, hogy a városban a tanács által kijelölendő helyeken a bemutatott tervrajznak megfelelő önműködő árusító készülékeket állíthasson fel, az erre vonatkozó kizárólagossági jognak tiz évre való bizto- sitása mellett, köteles azonban folyamodó társulat ajánlatához képest minden egyes önműködő készülék után évenként 5 koronát fizetni, s legalább egy álló készüléket felállítani. A békésmegyei egyetemi ifjak körébe a város ötven korona fizetése mellett alapitó tagul belép. A községi ismétlő iskola költség- vetése 485 frt szükséglet és ugyanannyi fedezettel elfogadtatott. A harmadik óvoda felállításával járó költségek fedezésére a város államsegélyért folyamodván, e tárgyban érdemleges határozat csak a kérvény elintézése után fog hozatni. Még néhány magánügy tárgyaltatott és miután a múlt havi pénztárvizsgálatról szóló jegyzőkönyv is tudomásul vétetett, a közgyűlés délután befejeztetett. A szakosztályok a képviselőtestület legutóbbi közgyűlésén az 1897-ik évi julius hó 1-én tartandó általános tisztujitásig való hatálylyal a következőleg alakitattak meg: gazdasági s pénzügyi szakosztály: Léderer Lajos elnök, Lendvay Mátyás alelnök, tagok : Kohlmann Ferencz, Szilágyi István, Reisner Emánuel, Sál Sebestyén, Kukla Ferencz, Hegyi József, Stefánovics Péter, Gergely Pál, Gombos György, Braun Mór,' Anuló Pál, Ludvig Mihály, K. Schrif- fert József, Kis István, Vidó István, Bordó János, Styr György, Miskucza Illés, Gubás János és Tar István; yogi szakosztály : elnök Keller Imre, alelnök dr. Berényi Ármin, tagok: Jantsovits Emil, Schröder Kornél, Terényi Lajos, dr. Follmann János, dr. Fábry Sándor, dr. Frankó László, dr. Ladies László, Chriszto Miklós, Domby Lajos, Dobay János, Fekete Gyula, Schmidt József, Bezsán József, Bródy Adolf, Winkler Lajos, Nagy Jenő, Bo- doky Mihály, dr. Márky János, Hoffmann Mihály és Oláh György; — építészeti s közrendészeti szakosztály: elnök Gallacz János, alelnök Czinczár Adolf, — tagok: Szabados Antal, ifj. Szabados József, Csausz Lajos, ifj. Uferbach János, Schmidt Gyula, id. Mogyoróssy Sándor, Erdélyi Sándor, Múlt József, Steigervald Ferencz, A. Schrififert József, Dömény Lajos, Hegyi István, Sál József, Cs. Demkó József, Démusz József, Nánási Istvá^'Nádházi István, Glacz János, Gerlein Reinhart és Popp Alajos; — nevelésügyi szakosztály: elnök Gróh Ferencz, alelnök Biberea Péter, tagok: Domby Lajos, Gubás Péter, Léderer Lajos, Dobay Ferencz, Kohn Dávid, Laczkó Péter, Diósy József, Szénásy József, Huszka János, Kohlmann Ferencz, Illés József, Ad. Schriffert József, Endrész András, Illich Reinhart, Horvát Pál, Bordó György, Winkler Lajos, Gyarmati Sándor, Bezsán József és Gerléin Reinhart. Az első évforduló. E hó 20-án, szerdán lesz első évfordulója annak a napnak, mely örök gyásza lesz a magyar népnek, amidőn legnagyobb fia Kossuth Lajos meghalt, hogy örökre megdicsőüljön. Halálának évfordulóján szerdán reggel 8 órakor a helybeli ref. templomban gyászisteni tisztelet leBZ, amelyre Gyula városa polgárai figyelme lapunk utján is felhivatik. Kétszeri megtagadás utáni harmadik felterjesztésre a belügyminiszter végre hozzájárult a vármegye közgyűlése határozatához, amelyel boldogult emlékű Jancsovics Pál alispánunk özvegye s Osváth Andor vármegyei iktató nyugdiját felemelte. Uj postahivatali főnök. Sándor Albert a gyulai posta s táviró hivatal főnöke, több évi Gyulán lakása folytán társadalmunk egyik rokonszenves, agilis tagja, Nagyváradra helyeztetett át az ottani újvárosi póstahivatalhoz, mig helyére gyulai posta s táviró főnöknek Czóbel Károly nagyváradi igazgatósági számtiszt neveztetett ki. Gazdasági tudósító. A földmivelésügyi miniszter Dani József uradalmi tiszttartót, az orosházi járásra nézve, az állandó gazdasági tudósitói tiszttel bízta meg. A békésmegyei gazdasági egylet igazgató választmánya március hó 17-én ma d. e. 9 órakor Csabán a casino nagytermében ülést tart a következő tárgysorozattal: 1. Az ezredéves országos kiállítás helyi bizottságának átirata, melyben az iránt keresi meg a gazdasági egyletet, hogy a helyi bizottság által rendszeresített előadói állásra egy alkalmas egyént javaslatba hozni szíveskedjék. 2. A vármegye alispánjának megkeresése, mely szerint a gazdasági egyletet a megye kisebb községeiben alakítandó takarék magtárak szervezési szabályzatának elkészítésére kéri fel. 3. A felső Tisza vidéki gazdasági egylet átirata a mezőgazdasági bizottságok létesítése ügyében. 4. Folyó ügyek. Kinevezés. Tallián Béla főispán Sfiabó Emil és Debreczeni Géza végzett jogászokat, és pedig előbbit a vármegye jegyzői irodájába, utóbbit a csabai főszolgabíró mellé való beosztással közigazgatási joggyakornokoknak nevezte ki.