Békés, 1895 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1895-01-06 / 1. szám

1-sö szám Gyula, január 6-án. (XXVII.) évfolyam. Szerkesztőség: Főtér, Dobay János ke­reskedése, hova a lap szellemi részét illető köz­lemények intézendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Előfizetési dii: Bj í | A.; kr Egész évre . 5 frt — Félévre ... 2 » 50 » Évnegyedre .1 » 25 » Egyes szám ára 10 kr. Társadalmi és közgazdászati hetilap ^ iié * MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Felelős szerkesztő és kiadó tulajdonos: Kiadó hivatal: Főtér, Prág-féle ház, Dobay János könyvárus üzlete, hova a hirdetések és nyilt-téri közlemények küldendők. Hirdetések szabott áron fogadtatnak el Gyulán, • a vkiadó hivatalban. Nyílt-tér sora 10 kr. f i Hirdetések felvétetnek:- Budapesten: Goldberger A. V. Váczi-utcza 9., Schwarz Gyula Váczi-utcza 11, Eckstein Bernát fürdö-utcza 4., Uaasenstein és (Jaulus Gyula) J. IV. Satő-utcza; Fischer J. D. IV. Hatvani-utcza l, Reuter ügynökség és a Magy. Távir. Iroda Gránátos-utoza 1. Tenczer Gyula Szerecsen-ucza 7., Dannenberg J. Deák Ferencz-utcza 14. alatti hirdetési irodáiban, a szokott előnyős árakon. ■B A válságos helyzet. Nem a politikait értjük, mert ahhoz nin­csen jogunk hozzászólani; csak annyiban érint­jük, mert annak is nagy része van benne, hogy a szemünk előtt készülő közgazdasági válságtól eltereli úgy a nagy közönség, mint államfér- fiaink figyelmét. E lapok hasábjain nem reg prognosztikont adtunk a közgazdasági helyzetről, válságosnak jelezvén azt, olyannyira, hogy egyelőre gyökere­sen orvosolhatlannak tartjuk. Szó sincs róla, hogy egyátalán ne volná­nak orvosszerei. Igen is volnának. Öntudatos közgazdasági s első sorban földmivelési politika, mi mindezideig csak jámbor óhajtás számba menő dolog Magyarországon. De nem bocsátkozunk most e fölött bővebbi tárgyalásba. Egy öntudatos földmivelési politi­kának még alapjai sincsenek lerakva, legjobb esetben is évek kellenek hozzá, hogy egy he­lyes irányú közgazdasági akcziónak gyümölcseit élvezhessük. Aki nem kapkod mitsem mondó frázisok után,' és aki ilyen frázisok által magát megvesz­tegetni nem engedi, ezidő szerint a momentán nagyobb bajok momentán orvosszere iránt fog érdeklődni.. * ‘ __ _ ___ ’.„.«'L A momentán bajok legnagyobbikának, leg­közvetlenebbjének jeleztük a pénz hiányát, or­vosszeréül a hitel megkönnyítését. Két vezérczikkünben fejtegettük, hogy a közgazdasági válságnak egyik következménye s oka a nagy pénzszükség ; nevezetesen hogy a Békésvármegye területén levő pénzintézetekbe alig történik betét, sőt a gabonának olcsó áron való eladását kikerülendő, máskülönben módos emberek, nemcsak hogy betétjüket veszik ki, hanem kötelezettségeiknek megfelelése czéljából maguk is a hitelt veszik igénybe. Ez az igénybe vétel pedig olyan tömeges, hogy a takarékpénztárak képtelenek azoknak eleget tenni. A múlt évi harmadik évnegyed kimutatása szerint az államkincstár óriási pénztári készle­tek fölött rendelkezik; amiből kifolyólag ama nézetünknek adtunk kifejezést, mely szerint a momentán szükségleten úgy lehetne segíteni, ha a kincstár, pénztári készleteivel, a megyei taka­rékpénztárak segítségére jönne, hogy azok ne legyenek kénytelenek, mint most pénz hiánya miatt cselekszik, a különben jó váltókat és jel* zálogi ajánlatokat is visszautasítani. Jeleztük azt is, hogy a kormánynak mód­jában van expedienst találni a takarékpénztá­rak rendelkezésére bocsátandó hitel mikénti felhasználásának ellenőrzésére. Lapunk múlt évi november 11-iki számá­ban még jólesőleg konstatáltuk, hogy felszólalá­sunk nem volt kiáltó szó a pusztában ; neveze­tesen a vármegye alispánja, miután előzőleg érintkezésbe lépett a megyei pénzintézetekkel és azokkal magát szükségleteik felől informál-, tatta, azok ajánlataival és feltételeivel felsze­reljen még november 4-én Veres József ország­gyűlési képviselő s Yidovszky János megyebi­zottsági tagokkal tisztelgett Wekerle Sándor pénzügyminiszternél, aki — mint már akkor megírtuk és most ismételten hangsúlyozzuk — a legkissebb habozás és ellenvetés nélkül rögtön, határozottan, mondhatni kategorikuson és pozitive megígérte, hogy a kért 800 ezer forintot, sőt ha kell azon felüli összeget is bocsát megfelelő kamat mellett a békés megyei taxatíve felsorolt Ihitelintézetek rendelkezésére. Az ígéret — ismételjük — olyan forrná­I ———— ban történtj hogy ahhoz a legkisebb kétely sem férhetett. És ime mi történt? Elmúlt november, el­múlt deczember hó; az alispán — ha jól tud­juk — ismételten is megsürgette az ígéret be: váltását, ami azonban mind e mai napig nem valósult meg. A miniszterelnök akkor a küldöttségtől élénken kérdezősködött még a békésmegyei mun­kás viszonyokról is, Ígérve s felajánlva minden lehetőt a válságos helyzet elhárítására nézve. Még akkor szó sem volt miniszterkrizisről, amely Ígéretei beváltását megakadályozta volna s mégsem történt semmi, épen semmi, amint nem történt azelőtt sem. Nem kommentáljuk ezt az eljárást, elég hangosan beszélnek maguk a tények, a mulasz­tások; csupán ama óhajunknak adunk kifejezést, vajha a politikai válság olyan megoldást találna, hogy a jövő kormány ilyen rekriminácziókra okot és alkalmat ne szolgáltasson. ITjévi tisztelgések. Új év napján a különböző hatóságok jókivá- nataikkal járultak ez alkalommal is hivatali főnö­keik elé. A vármegyén a tisztikar a kis teremben gyűlt testületileg össze, ahol is: dr. Bartóky József vármegyei főjegyző dr. Fábry Sándor alispánt a tisztikar nevében üdvözölte, azt kívánva, hogy legyen az alispán családjában boldog, s legyen tiszti működésében minden munkája s a vármegye jóvoltát ezélzó minden terve s szándéka sikerrel és szerencsével megáldott. A jókívánságok egyszerű, de bensőségtcljes kifejezéseinek ez alkal­mát felhasználta a tisztikar szónoka annak kijelen­ál Göndöcs Benedek sírján. (Visszaemlékezés 18d4. január 6-ára.) Embereknek szeretője I Mért jöttél a temetőbe ? Mit keresel olyan mélyen, Lent' a sötét sirfenéken ? Tudom, tudom 1 Magy szeretet Árasztotta el szívedet, S a míg árján partot éré Tört hajóknak sok szegénye, Mert nem volt, nem 1 sohse véled Egy szikrányi önkimélet, Hogy ne hadjou mást a vészbe : A te bajod csak tetézte, Csak tetézte, csak fokozta, S roncs1 hajódat ide hozta. Örök idők óczeánja Hajósait itten hányja A boldogság szigetére, Jó szíveknek örökére. Azért jöttél te is ide, Anyaföldnek a méhibe, Hogy aludjál hosszú álmot S álmodj örök boldogságot I Feltolul majd a virágba, Ügy terjed szét illatárba. Rózsavirág szeretője 1 Azért jöttél temetőbe, Azért jöttél, úgy-e ide, Hogy illatnak a képibe Szerelmedet itt is oszszad, Könnyes szemünk fölszáraszszad ? Domonkos János Rózsa virág szeretője 1 Mért jöttél a temetőbe ? Mit keresel ott a mélyen, Lent a sötét sirfenéken ? Nem illat ott a rózsaszag, S rá se vágynak, kik alszanak ! Mért jöttél hát temetőbe, Rózsaillat kedvelője ? Hálás kezek, ha ültetnek Rózsabokrot emlékednek, Gyökerei a bokornak A szívedig lehatolnak, Onnét szívják az életet, S a sírba vitt nagy szeretet Nem marad itt eltemetve, Kikel ismét ujéletre, A szenvedések iskolája. (Elbeszélés.) Irta: Mándoky Sándor**) A nam-dini csata elveszett. Liii Csöng tá­bornok, a mennyei birodalom fővezére, seregé­nek romjaival a győztesen előnyomuló franczia csapatok elől a tűjén kuani erődök hatalmas falai mögött keresett menedéket. A ravasz chinai, hogy időt nyerjen a kért segély meg­érkezésére, alkudozni kezdett Brochard admirá­lissal. A franczia vezér teljes meghódolást kö­vetelt. A hadsereg lefegyverzése, az európai alattvalók élet- és vagyonbiztonsága és China négy fő kikötőjének megnyitása a franczia ke­reskedelem számára valának a kötendő béke feltételei. De a nap fia megtagadta az aláírást és ekkor újra kitört a harcz. A köztársaság pánczélosai a tenger felől hat nap és hat éjjel szakadatlanul bombázták az erődöket. Mint zá­por hullott a golyó. Az ágyúk már-már áttüze- sedtek, a legénység kimerült, az előbástyák ha­lomra lőve, de a fehér lobogó még mindig nem tűnt fel az ostromlott vár fokán. Brochard tü­relme elfogyott. Beszünteti a tüzelést, összehívja törzskarát, tanácsot ül. Szándéka a ezopfos el­lenséget szurony rohammal — még mielőtt a várva-várt segély megérkezhetnék—piszkálni ki •) Felolvastatott a „Gyulai kör“-ben 1894. deczem­ber 19-én. odujából. De e terv még gondolatnak is vakmerő. A roppant sánezok, mély árkaikkal, a io méte­res falak s az ellen fanatismusa utolsó cseppje vérig védeni hazája kulcsát, koczkára teszik a tüzes bretanyi tervét. A táborkar véleménye megoszlik. A vita hevében Armand Rürinyard kapitány, ki eddig szótlan ült helyén, most fel­áll, szót kér, arcza kigyúl. A ki mer, az nyer! Én teljesen osztom az admirái tervét és vállal­kozom annak kivitelére, — Rögtön megállapít­ják a támadás módozatait, Brochard megöleli baj társát és riadót fúvat. A nap leszállóit, kigyuladtak a keleti ég­bolt fényes csillagai, a holdvilág ezüst sugárai- val öntötte el a bűbájos vidéket, midőn az egész vonalon újra megdördültek az ágyúk. Az erődök viszonozták a tüzelést. Egyszerre csak a szá­razföld felől villanás villanást követ s a fran- czia mitrelőzök gyilkos golyózáporának védelme • Iáit, ajkukon a marseilles szivet gyújtó, ész­bontó dalával, halál megvetéssel nyomulnak zárt sorokban előre az Albatros fregatt vakmerő matrózai. Nem törődnek a, száz alakban megje lenö halál öldöklő csókjaival, nem látnak mást, csak a vezért, az ő rajongásig szeretett hős ka­pitányukat, ki jobbjában villámló aczéllal, mint félisten jár csapata előtt. Vér és pusztulás jelöli útját, nyomában a halál. A hová lép, vér patak­zik fel, a hová sújt, egy élet pusztul el. S a vezérhez méltók a bajnokok, egy-egy oroszlán mindenik, ki dicsőségért harczol ama zászló alatt, mely a fél világot látta remegni győzelmes lábai előtt, melynek hősei meg tudtak halni, de ma­gukat meg nem adták soha. Mint a tenger tom­boló árja, mely összezúz, elseper útjából min­dent, vetik magukat a két tűz közé szorított el­len kiküldött hadosztályára. A hadsorok meg- botnlanak a heves támadás alatt, rövid negyed­órái harcz után Armand már ura a külső sáncz­nak. Mindenütt elől jár. Mint érett kalász, hull előtte az élet s ő mint büntető cherub, villog­ÉjL 9 tésére is, hogy a vármegyei tisztikar az új év mun­káját megújult munkakedvvel s* friss lelkesedéssel kezdi meg s úgy kívánja folytatni. — »A fizetéses m tiszti állások szervezése s általában közigazgatá­sunk ujabbi rendezése — folytatta a főjegyző — az önkormányzati tisztségek jellegét jórészt meg­változtatták bár, — mi mégis valamennyien úgy érezzük, hogy mindnyájan, még a legkisebb hiva­talban is, a vármegye közönsége bizodalmának le­téteményesei vagjűiífk, s ép ezért tiszti állásunk nem a megélhetésnek egy módja csupán, hanem oly hivatás, melynek helyes betöltéséért a fegyelmi felelősségen kívül a vármegye közönségének teljes erkölcsi felelősséggel tartozunk. Ez a gondolat ve­zeti s lelkesíti munkálkodásunk, de mindenesetre serkenti annak tudata is, hogy alispán úr e mun­kának nemcsak vezetője és osztályosa, de a vár­megyei tisztikarnak egyénenkínt is „igaz jóaka­rója.“ — Ezt a jóakaratot kéri a tisztikar számára a jövőre is, annak kijelentésével, hogy a tisztikar az alispán jóakaratát vonzódásával fogja viszonozni 8 a vármegye jóvoltára irányult becsületes munká­jával fogja kiérdemelni, Dr. Fábry Sándor alispán a tisztikar jókíván­ságait megköszönve, kijelentette mikép ez üdvöz­lést nemcsak kitüntetésnek tekinti, hanem a testü­leti szellem oly megnyilatkozásának, mely biztosí­tékot nyújt arra nézve, hogy a vármegyei tisztikar­ban a munkára való készség mellett az erők foko­zására szükséges jó harmónia is megvan. Elisme­réssel nyilatkozott a tisztikar munkálkodásáról, mert ha a kormányzata alatt lefolyt félévben valamely feltűnően jelentős tény nem is jellemzi a tisztikar működését, az bizonyos, hogy a tisztikart munkál­kodásában általában a kötelesség érzet áthatotta, s mindon egyes tagjának működését a közjóra irá­nyuló ambitió vezérelte. Boldog uj-évet kíván a tisztikar minden egyes tagjának és családjaiknak. Ezután az egész tisztikar a vármegye alispán­tatja halált osztó pallosát. Már a belső kapuk előtt dúl a kard és szuronyra került eldöklő csata. Megvívják, betörik azokat is. Armand baljába ragadja a büszke trikolort, hogy kitűzze a vár fokára. Liii utolsó erejét viszi harezba. Éles puskatüz iörög át az öldöklő csatának iszonyú chorusán. Megtántorodik . . . Ah! Egy gyáva golyó találta. A hősi kard kihull kezéből, szivéhez k3p, lerogy s a dicsőséges zászló, mint szem­födél borúi reá. Egy-két pillanatig hallja még a karcok pengését, trombiták riadását .... azután elsötétlik körötte minden, érzékei eltompúlnak, eszmélete elhagyja, a győzelem kivívója mozdu­latlanéi hever a vitatott zászló védő leple alatt. Katonáinak győzelmi hurrája Brochard hívó szó­zata, már nem zavarják álmait. Álmodik dicső* ségről, boldogságról — ki tudja? jövend-e még Urnára ébredés ..,. * * / * Magdolna testvér térdre borúivá, lelke mé­lyéből adott hálát az Istennek, midőn az ő nagy betege először nyitotta föl a szemeit. Hetek óta i legnaeyobb bizonytalansággal leste azt a per­cet. Éjjet nappallá téve virrasztóit a tűjén leuani győző felett, ki halálos sebbel feküdt a kormányzósági palota egyik termében. Kimond­hatatlan öröm töltötte el tiszta szivét, midőn ijra fölcsillanni látta a visszatérő élet parányi lerengő sugarát, midőn megbizonyosodott arról, hogy az életadó és éltetelvevö úr meghallgatta, íz ő szegény szolgálója könyörgő fohászait. Armand révedező tekintettel nézett a fő­ébe hajló angyalszelid arezra. Majd alig hall­hatóan, mint a ki nagyon hosszú és mély álom­ból ébred föl kérdezé: Hol vagyok ? Csak nyugalom kapitány. Jó helyen, a kor- nányzósági palotában. Régóta fekszem már? Bizony már két hónapja. De bízzék az Úr* I

Next

/
Thumbnails
Contents