Békés, 1894 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1894-04-22 / 16. szám

lG-ik száaia. Gyula, 1894. április 22-én XIII. (XXVI) évfolyam Szerkesztőség: Főtér, Dobay János ke­reskedése, hova a lap szellemi részét illető köz­lemények intézendők. Kéziratok nem adatnak viasza. Előfizetési díj: Egész évre . 5 frt — kr. Félévre ... 2 | 50 » Évnegyedre .1 » 25 » Egyes szám ára 10 kr. Társadalmi ás közgazdászati hetilap. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Felelős szerkesztő és kiadó tulajdonos: ZDoToa,y János. Kiadó hivatal: Főtér, Prág-féle ház, Dobay János könyvárus üzlete, Hova a hirdetések és nyílt-téri közlemények küldendők. Hirdetése k szabott áron fogadtatnak el Gyulán, a kiadó hivatalban. Nyílt-tér sora 10 kr. Hirdetések felvétetnek: Budapesten: Goldberger A. V. Váczi-utcze 9., Schwarz Gyula Váczi-utcza 11., Eckstein liernát fúrdö-utcza 4., Uaasenstein és Vogler (Jaulus Gyula) Dorottya-utcza 8., Blockner J. IV. Sütö-utcza; Fischer J. D. IV. Hatvani-utcza l, Reuter ügynökség és a Magy. Távir. Iroda Granátos-utcza 1. Tenczer Gyula Szerecsen-utcza 7., Dannenberg J. Deák Ferencz-utcza 14. alatti hirdetési irodáiban, a szokott előnyős árakon. Az állami kőtit. II. A Gyula-nagyzerindi útirány mellett kér­vényeztek Nagy-Zerind és Fekete-Gyarmat községeken kívül Fekete-Bátor, Baji, Ant, Illye s Tamásda biharmegyei, továbbá Micske, Ágya, Vadász, Simonyifalva, Talpas és Bél- Zerind aradmegyei községek is. Ezen köz­ségeknek a kereskedelmi miniszterhez inté­zett közös kérvényét támogatják Báró Bors, Báró Wildburg, sőt — ami alig volna feltételez­hető, pedig a helyi viszonyok ismerete után egészen természetes — József főherczeg kis- jenei urodalma is, melynek szintén az az érdeke s kérelme, hogy a kőút ne Kis-Jenő- nél, hanem Nagy-Z-nndnél vezettessék az állami útba. Nem vádolhatja tehát Békésvármegyét és a vármegye székhelyét senki sem azzal, hogy más érdekek ellenére akarja saját érdekét érvényesíteni. Sőt ha tisztán érdek szem­pontjából vizsgáljuk : a nagy-zerindi útirány Békósvármegye, nevezetesen Csabán s Gyulán kívül époly, sok tekintetben még kiválóbb érdeke a fenn elősorolt Nagy-Zerind, Fekete- Gyarmat, F.-Bátor, B:»jj, Ant, Hlye, Tamásda, Micske, Ágya, Vadász, Simonyifalva, Talpas, Bél-Zerind községek és környéke uradalmai & birtokosainak. A miniszteri eredeti helyes tervezettel szemben módosított Gy.-Varsánd-Nagy-Péll, Sikló, Székudvar, kisjenei útirány pedig tisz­tán egy községnek: Nagy-Péllnek az érdeke. Ez az egyetlen község, amelynek vasútja nincsen ; már Sikló, Székudvarra nézve tel­jesen mellékes, hogy ne mondjuk felesleges a kőút, mert egyrészről egymással, másrész­ről pedig Kis-Jenő s Elek-Kétegyházával vas­v Visszaemlékezés Dr. Bánfi. Zsigmondira. A férfiú, ki pénteken délben azzal a sötét szándékkal jilt fel Budapesten a két órakor in­duló gyorsvonatra, hogy Gyulára érve, véget vessen életének és e gyászos tervét végre is hajtotta : sokkal közelebb állt e lapokhoz, sem­mint első perczben gondolni lehetett, mert elő­ször is születésére nézve békésmegyei, másodszor pedig költő és hirlapiró volt, még pedig a leg­javából. E sorok Írója, ki az elhunytnak nem­csak rokona, de a szó igazi értelemben vett barátja is volt, ezelőtt négy évvel méltatta az elhúnyt érdemeit, abból az alkalomból, hogy Bánfinak egyik tanulmánya „Alccste és a Mizan tropia“ czimmel megjelent. Nem véletlenség ve­zette tollát, midőn a mizantrópjáról tanulmányt irt. A legsötétebb mizantropia, melyet az élet­nek az elhunytra mért számtalan csapása idézett elő, volt az a fegyver, mely őt meggyilkolta; — a tizenkét milliméteres revolver csak mint szolga teljesítette azt, mit felsőbb hatalom parancsolt reá. Dr. Bánfi Zsigmond, ki mint a budapesti má­sodik kerületi állami főreáliskola és a kereske­delmi akadémia tanára húnyt el, Gyomin látott napvilágot, hol szülei ez időtájt laktak. Atyja Braun József egyszerű tímár volt, de oly ember, kit becsületességéért és őszinte, egyenes modo­ráért mindenki szeretett és nagyrabecsült. Gyo­mén töltötte Bánfi gyermekéveit és túlzás nél­kül mondhatjuk, hogy azok a napok, melyeket mint gondtalan gyermek a porban játszivá itt eltöltött, az ő egyedüli boldogságát foglalják magukban, mert az élet később csak gyötrelme­ket, csalódásokat és csapásokat mért reá. Bánfi Gyomén töltött boldog .napjai csak­hamar véget értek. Házuk leégett és alapos gyanú volt rá, hogy azt felgyújtották; szülei úttal vannak összekötve. Mellesleg említve : a nagy-zerindi útirány mellett érdekelt és fenelősorolt községek egyike sem vasúti ál­lomás. A kisjenő-gy.-varsándi kőút összekötte­tés, a kétegyház-kisjenei vasútvonal kiépülte után a szó legszorosabb értelmében egészen felesleges és a ráfordítandó költség kihají­tott pénz. Még az az eset sem áll fen, ami Békésvármegyében volna, ha példáúl vasút­tal már összekapcsolt községek között kő- útat létesítenénk, mert ilyen kőút Békés- vármegyében legalább a sűrű tanyák közötti közlekedést könnyítené, míg a Varsánd-Péll - Sikló-Székudvar közötti terület túlnyomó ré­sze legelő s rét, s az egész útvonalon egyet­len tanya csoport sincs. Mint határozott tényt konstatálhatjuk is, hogy Arad vármegye alispánjának ily kö­rülmények között nem is az volt a buda­pesti értekezleten intenczióju, hogy a gyulái varsánd kisjenei kőútat építtesse, mint in­kább az, hogy a Gyula nagy-zerindi kőút összeköttetést megakadályozza. Az ugyanis speczialis aradmegyei úti politika, mindent elkövetni, hogy a fenebb elősorolt arad­megyei községek, természetes forgalmi köz­pontjuktól Gyula s Csibétől mesterségesen 'elzárassanak és hogy ez minél inkább lehe­tővé váljék, Arad vármegye mindig gondos­kodik róla, hogy a nagy-zerind-gy.-varsándi hosszú útvonal czélzatosan a legrosszabb kar­ban tartassák, amint hogy tényleg tar­tat! k is. A kereskedelmi miniszternek eredeti terve, mely a varsánd-zerindi kőútat karolta fel, Ara­don páni ijedelmet keltett. Aradvármegye al­ispánja a miniszteri értekezleten — noha vár­megyéjétől még akkor nem kapott rá mandá­tehát elhatározták, hogy elköltöznek onnan, hol egész vagyonuk a mások embertelensége foly­tán lángok martalékává vált. S miután legidő­sebb fiuk Zsiga, már annyira felnőtt, hogy is­kolába járathatták, Szarvasra költöztek, melynek főiskolája igen jó hirben állott. A szarvast főgimnáziumban végezte tehát Bánfi a középiskolákat. Annak akkori jeles ta­nára Zsilinszky Mihály, a mostani zólyomi fő­ispán; mint első csepegtette a nagytehetségü ifjúba a költészet és irodalom iránt való lelke­sedést és az iskola gazdag könyvtárából, mely­nek Bánfi legséorgalmasabb olvasója volt, men­tette első ismereteit, melyeket a tudomány egész kincsesházává egészített ki a későbbi években. A szarvasi főiskolában akkor emelkedett szellem uralkodott. Tanáraik között oly jeles »mberek voltak, kik később országos birüekké váltak, amennyire azonban e sorok Írója mind­azok után, miket Bánfitól ez időszakra vonat kozólag hallott, állíthatja; Zsilinszky professzor gyakorolta reá a legmélyebb benyomást. Ta­nulótársai közzül a mostani gyulai ügyvéd és büntetőjogász dr. Berényi Ármin volt az, kivel Lgszivesebben érintkezett, s kihez utolsó per czéig a legöszintébb barátság fűzte. De a lelkes ifjak egész csapatját rejtették akkor a szarvasi főiskola falai maguk között. Ott voltak többek között dr. Krecsmarik János, ki később a keleti nyelvek ismerője lett és most szarvasi főszolga­bíró; ott volt dr. Bácskai Albert, ki sók jó dolgot irt a fővárosi lapok tárczarovatába és a Borsszem Jankóba (most már mint budapesti ügyvéd inkább csak periratokat szerkeszt), és ott volt végül Linde János, a tehetséges fiatal festő, kitől tanulótársai oly sokat vártak. Linde mint egyetemi hallgató később öngyilkos lett és barátaira, kik közzé Bánfi első sorban tartozott, ez öngyilkosság mély benyomást gyakorolt. So­kat vitatkoztak akkor Berényivel az öngyilkos­ság fölött, sőt — ha jól tudom — czikkeket faj tuniot, — mindent elkövetett, hogy ezt a ter­vet megakadályozza. Egyéb kínálkozó s le­hetséges expediens nem volt rá, mint a tel­jesen felesleges gy.-varsánd-kisjenöi út ké­rése. Az, hogy az útirány változtatása épen Aradvármegye minden tekintetben elhanya­golt több magyarajkú községétől üti el a miniszter által már szájukba tett kenyér­falatot, ez a békósmegyei direkt csatlako­zástól fázó aradi alispánnak legkisebb lelki- ismereti furdalást sem okozott. És nincs is oka aggódnia, hogy ezen tényéért a vármegye dezavnálja vagy felelős­ségre is vonja. Arad vármegyének tényleg az az útpolitikája. amelyet Szathmáry alispán képviselt az értekezleten. Ott ki van zárva az, ami Békés vármegyében, hogy a vármegye — mint nálunk a sárréti- s mezőhegyes — szarvasi vasútaknál is történt, — olyan út­vonalak építését tűrje, mely nem a megye centrumába, hanem kifelé tereli a forgalmat. Ezért kell a közgazdaságilag Békés várme­gyébe gravitáló magyar ajkú Fekete-Gyarmat, Nagy-Zerind, Bél-Zerind, Vadász stb. közsé­gek érdekeinek háttérbe szorulni, s leláldoz- tatni. ­Annyira ismerjük Arad vármegye irány­adó férfiainak e tekintetbeni határozottságát, hogy megvagyunk győződve róla, miszerint az esetben, ha a miniszter nem fogadta volna el, vagy ezután elejtené a varsánd—kisjenói útvonalat, (mely Arad vármegyének nem ön- czél, hanem csak eszköz a zerindi útvonal meg­akadályozására) Arad vármegye, bármennyire érdeke ez nevezett magyar községeinek, ak­kor is demonstrálna a varsánd - zerindi út ellen és nem törődnék vele, ba az új állami transversális út egyáfalában nem érintené Arad vármegyét, sőt legkevésbé sem lepne Írtak az öngyilkosságról. A konklúzió természe­tesen az volt, hogy az élet sajátunk és jogunk van a fölött rendelkezni. Ki hitte volna, hogy e joggal Bánfi is fog élni, kihez akkor barátai nak legszebb reményei fűződtek és ki tényleg oly derült égboltozat alatt kezdette meg pályá­ját, mely igazán a csillagokig ígért vezetni. — Ki hitte volna, hogy e csillagok oly hamar el fognak homályosúlni! A szarvasi főiskola ifjai, kik önképzőkö­rükben megvitatták a szépirodalmi eseménye­ket s maguk is Írtak szépirodalmi dolgozatokat, »Zsengék“ czimmel lapot alapítottak, melynek ez időben Bánfi volt a szerkesztője. Itt jelentek meg Bánfi legelső versei, melyek mind mélabús hangon írvák, s melyek kivétel nélkül bánato­sak. Kétségtelen, hogy Hánfi ez időben élte át az első szerelem mámoritó napjait. Levelei, me­lyeket ez időben irt, gyakori kirándulásai, me­lyeket Gyomára tett, — mind erről tanúskod­nak. A leány, kiért lelkesedett, a legműveltebb női lelkek egyike, kire a sors később szintén súlyos csapásokat mért, de ki nemes szivét, nagy­lelkű gondolkozását mindvégig megőrizte. A rajongó lelkesedés ez időszaka minden­kire nézve elkövetkezik, azonban — fajdalom — mindenkinél véget is ér. Jőnek később is sze­relmek, Bánfira nézve is elkövetkeztek, a me­lyek mellett kevesebbet rajongunk, de annál többet — szenvedünk. De erről később az ese­mények sorrendje szerint. A szarvast főgimnázium el végeztével Bánfi Budapestre ment, hol a bölcsészet-egyetem hall­gatója lett s mint ilyen, a legkomolyabb tanul­mányokkal foglalkozott. Ez idötajban fordította magyarra Lessing „Laokoon“-ját és látta el ter­jedelmes bevezetéssel. E dolgozat úgyszólván Bánfi első irodalmi kísérlete, melylyel azonban mindjárt mint kész ember mutatja be magát. Lessing Laokoonját csak oly ember fordíthatja, a'ki teljes irodalmi műveltséggel bir; a mellett a bevezetés, melylyel Bánfi J.easing e Korsza­tneg bennünket, ha a törvényhatósági köz­gyűlés annak létesítése ellen formaliter til­takoznék. Tudják és keservesen tapasztalhatták ezt Nagy-Zerind és Fekete-Gyarmat községek is, melyeknek tiszta magyar ajkú lakossága any- nyira el van keseredve Arad vármegye ellen, mely a miniszter által felajánlott falattól el akarja őket ütni, hogy mindkét községben erős mozgalom indult meg a velük szemben mostohán viselkedő Arad vármegyéből való elszakadás és Békés vármegyéhez való csa- toltatás iránt. Ezt a mozgalmat ép oly jogosnak, mint természetesnek tartjuk. Részünkről ugyan nem aspiráltunk volna rá, hogy a nevezett két község és velük együtt természetesen a köz­vetlen szomszédunkban levő Varsánd is Békés vármegyébe kebeleztessék, de megváltjuk, hogy ha — mint feltételezzük — Arad vár­megye semmi áron sem akarja tűrni a mi­nisztérium eredeti konczepcziója szerinti var- sáud—zerindi út kiépítését, ez az esetben csak úgy válik lehetségessé ha Varsánd, F.-Gyarmat és N.-Zerind átcsatolásával a kérdéses útvonal is Békésvármegye hálózatába kerül., mely a varsánd—zerindi kőút felépíté­sére készséggel felajánlandja azon arányban a költségeket, mint azokat a szarvas—gyulai útrészért kell fedeznie, és ekkor a miniszter­nek aggálya is elesik a zerindi út létesitheté- sét illetőleg. Ismételten kijelentjük és nincs is okunk titkolózni, hogy bennünket az egész trans­versális útból elsősorban a gyula n.-zerindi útvonal érdekelt és érdekel. Ennek elveszí­téséért egy szemernyire sem kárpótol ben­nünket a varsánd-kisjenei útvonal, mert a szintén érdekűnk ellenére létesült kisjenő­kot alkotó müvét ellátta, oly mély tudományról, fejlett kritikai ízlésről tanúskodik, mely ily fia­tal korban jelentkezve, valóban bámulatra kelt. A I.aokoon magyar fordítását Gyulai Pál adta ki az „Olcsó könyvtár*-ban, és Gyulai arról |mindig a legnagyobb elismerés hangján nyilat*, kozott. E dolgozattil Bánfinak mint müforditónak hire meg volt állapítva. Gyulai csakhamar újabb megbízást adott neki, a „Bölcs Náthán* lefor­dítására is Bánfi nagy buzgalommal látott mun­kájához. Alig készült el azonban az első jelene­tek fordításával, midőn értesült, hogy Náthán fordítását Zichy Antal már befejezte, igy termé­szetesen Bánfi felhagyott a megkezdett mun­kával. Prózai müvek közzül Bánfi még Lindau Pál „Moliére* cziintt tanulmányát fordította, de nem­csak mint prózai müvek fordítója vált ki, hanem költői müveket is a legkitűnőbben ültetett át a magyar irodalomba. Véleményem szerint csak az lehet költői müvek hivatott fordítója, ki maga is költő és valóban elmondhatjuk, hogy Bánfit a múzsa homlokon csókolta. Mély érzelmei, emel­kedett szelleme, tisztult felfogása, nagy lelkű, nemes szíve, melynek párja nem volt, — mind arról tanúskodnak, hogy költő volt, költő a szó igazi értelmében. Mily gyönyörűen ültette át a magyar irodalomba Lenau remek költeményét „Anná*-t, tnely fordítás a Budapesti Szemlé­ben, a legelső magyar folyóiratban, melyet a tu­dományos akadémia ád ki, látott napvilágot. Lenau-nak több költeményét fordította Bánfi, többek közt a Kétkedők-et és azt hiszem, nem té­vedek, ha mélyebb j dentőséget tulajd nítok ama körülménynek, hogy Bánfi éppen Lenau-val fog­lalkozott oly sokat. Azzal a költővel, kinek köl­teményét a melankólia lengi át, kinek életében a szerelem oly nagy forduló pontot jelent, kit nagy csapások sújtottak, melyek alatt lelke meg­törött és az egykor oly fényes elme elborult -» éppen mint a Banfié I

Next

/
Thumbnails
Contents