Békés, 1894 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1894-04-08 / 14. szám

Jókai Mór beszélt, még pedig magasztosan a nagy naphoz méltóan ; utána Gerlóczy Károly a székesfőváros nevében mondta el búcsúztatóját. Yégül a Szózat hangzott fel, melyet a budai dalárda énekelt. Ezután Kossuth Lajos koporsóját a Nemzeti Muzeum kertjében álló nyolcz- fogatu díszes halottas kocsira helyezték.

Most aztán megindult a gyászmenet. Elől mentek a rendfentartó lovasok, utánok következtek a zászlóval és jelvénynyel megjelent küldöttségek, testületek, egyesületek, körök, kaszinók stb. egy lovas két csatlóssal, hat lámpát- vivő lovon, a koszorúkat vivő kocsik s azok közt nyolcz lovas, a 48-as honvédek, Budapest székes főváros gyászba borított zászlója, a székes főváros tisztviselői és hivatalnoki kara, a sírkeresztet vivő, két diszőrrel, a papok, a nyolcz- fogatu díszes halottas kocsi, a család tagjai, a törvényhozás, a székes főváros törvényhatósági bizottsága és Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye törvényhatósága, az ország többi vármegyéi, köztük Békés vármegye és a városi törvényhatóságának, Monok és Tállya, zempl én vármegyei községeknek, a magyar tudományos akadémiának, az ügyvédi kamarának és a kereskedelmi és iparkamarának, az országos iparegyesületnek küldöttségei.

A halottas kocsi öt-öt szalagját jobboldalt az országgyűlési pártkörökuek, baloldalt a főváros törvényhatósági bizottságának egy-egy tagjai vitte felváltva.

A kíséretet rendfentartó urlovasok zárták be. A gyászmenet a nemzeti múzeumból indult ki s a muzeuin-, Károly-köruton, Deák-téren, váczi-köruton, Andrássy-uton, Teréz- és Erzsébet- körutakon, keropesi- és köztemető-uton át vonult a temető második kapujához. A koszorúkat vivő kocsik előtt haladó kiséret a temető második kapuja mellett elhaladván, tovább vonult a köz- tomető-uton. A halottas kocsi a sírbolt előtt állt meg s a koporsót a kocsiról leemelték s a sírbolt mellé helyezték. A sírbolt előtt az egyházi szertartás után, melyet Sárkány Sámuel evang. szuperintendens nagy papi segédlettel végezte, beszédeket mondottak: a 48-as honvédek részéről, a függetlenségi és a 48-as párt, az egyetemi ifjúság, az orsz. függetlenségi párt kijelölt szónokai. Végül egy gyászdalt énekelt a budai dalárda. A koporsót ezután a sírboltba bocsátották s a sírboltot befödtek.

S most Kossuth Lajos a haza szentelt földjében pihen a hosszú bujdosás után. Bizonynyal neki itt édes a pihenés, de nekünk a haza földje még szentebb lett. A nagy ember, a nagy hazafi, a nagy szenvedő ezentúl egészen a miénk. A magyarok istene csendes álmot adjon legnagyobb fiának.

Kossuth Lajos halála.

Odazarándokoltak százezrek a nemzeti muzeum diszes előcsarnokában felravatalozott holttest elé ; ott tisztelgett egy ország népe a nagy halottnál, a kinek „Ígéret földje“ volt a szabad Magyarország és aki élve nem léphetett többé imádott hona földjére.

A történelem annáleseiben eddigelé páratlanul álló temetésen és általában a nemzetet ért lesújtó nagy gyászban kiváló osztályrésze volt Békésvármegyének, melynek minden községe küldöttséggel és túlnyomó része koszorúkkal is képviselve volt, halhatatlan ha'ottunk temetésnek nevezett megdicsőülésénél.

A vármegye hat országgyűlési képviselője közül öten, nevezetesen: Terényi Lajos, Veres József, dr. Barabás Béla, Haviár Dániel és Meskó László künvoltak Torinóban és mindenik már ott helyezett koszorúkat a gyászravatalra.

Veres József orosházi képviselőnek és ugyanottani evang. lelkész életpályájának bizonyára legkiemelkedőbb, legkiválóbb momentuma marad az a szomorú szerencse, hogy neki jutott osztályrészül Torinóban a haza legnagyabb fia ravatala fölötti egyházi gyászszertartás teljesítése.

Békésvármegye — mint az előre látható is volt — rendkívül nagy számban képviselve volt a temetésen. A békésmegyei állomásokról márczius 29-től Budapest felé induló vonatok egytől-egyig zsúfolásig megteltek a végtisztességre zarándokotokkal; utolsó napon pedig a túlzsúfolt vonatokról igen sokan le maradtak és nem is juthattak fel az ország fővárosába.

Megkíséreljük lehetőleg megközelitő adatokkal illusztrálni Békésvármegye közönségének a temetésen nyilvánított részvételét, és mihelyt az adatokat csoportosítottuk, azokat közölni fogjuk. A részvét nagyságát még most csak azzal tudjuk igazolni, hogy noha szombat és vasárnapon éjjel-nappali órákban száz^meg százezrek hullámzottak a fővárosban, vendéglőkben és utczákban lépten-nyomon békésme gyeiekkel lehetett találkozni.

A felutazoltaknak mondhatni zöme ablakokból, különféle tribünökről nézte végig az örökké feled betetlen, hasonlithatlan gyászmenetet, mindazonáltal százakra terjedt az a csoport is, mely a kálvintéri Bátori féle kávéház előtt Bókésvármegye s Gyula városa feltűnést keltett diszes lobogói alá sorakozva dr. Fábry Sándor alispán helyettes vezérlete alatt a gyászmenet kiegészítő része lön, és a rendezőség által igen előkelő helyre osztatott be, úgy hogy a koporsó után a család, képviselő- s főrendiházon kivül csakis Monok község és Zemplén vármegye küldöttségei előzték meg. így történt, hogy a békés megyeiek egy része még a temetőbe is bebocsátást nyert.

Másnap pedig a békésmegyeiek nagy része, szám szerint mintegy százan, küldöttségileg tolmácsolták a redout termében Kossuth Lajos fiai Ferencz

és Lajos előtt ama mély bánatot és fájdalmas részvétet, melyet a megdicsőült elhunyta folytán szivük mélyében éreznek.

Dr. Fábry Sándor körülbelül következő beszédben tolmácsolta a küldöttség érzelmeit:

Mélyen tisztelt hazánkfiai I

Tegnap, dicső atyjok végtisztességénél, Békésvármegye számos tagból álló küldöttség által volt képviselve, s testületileg, mély bánatunk érzetétől lesújtva, kisértük ki az enyészet bús mezejére azt, ki a küzdelmek harczai után a messze idegenből tért meg a szeretett haza földjébe, örök megpihenésre!

A megye küldöttségéből visszamaradtunk mi, itt megjelenők, hogy a mit a vármegye Tu- rinba czimzetten táviratilag kifejezett, a haza, s az Önök mérhetlen vesztesége feletti mély részvétünket Önök iránt mi a magunk részéről szóval is kifejezzük.

Békésvármegye lakossága azon nemes és magasztos eszmékért, melyeket a nagy idők legnagyobb férfia képviselt, mindenkor lelkesedett, s azoknak hive volt, | megye népe vagyonosom dásában áldásosán érzi az ő úttörő tevékenysé gének eredményeit és így természetes, hogy a mérhetlen fájdalom érzete töltötte be halála hírére a mi hon szerelemtől, s Kossuth Lajos iránti rajongó szeretettől áthatott sziveinket.

Vesztesek vaeyunk halálában mindannyian. Az egész nemzet, s legközvetlenebbül Önök. Végtelen veszteségük feletti bánatukban fogadják mélyen érzett részvétünket, s enyhítse fájdalmukat a tudat, hogy egy nemzet milliói osztakoz- nak abban!

Az értelmesen előadott szép beszéd a két Kossuthot és a küldöttséget egyaránt meghatotta. Mint majdnem minden küldöttségnek, a békés- megyeinek is Kossuth Ferencz mondott köszönetéi körülbelül következő szavakkal :

Tapasztaltuk, hogy az egész nemzet együtt érzett boldogult atyámmal. Ez nekünk egyetlen és legnagyobb vigaszunk. Megvoltunk erről már győződve, midőn elhatároztuk, hogy kedves halottunk holt tetemeit hazahozzuk és elhatároztuk, hogy alkalmat nyújtunk a magyar nemzet most élő tagjainak és unokáinak arra, hogy elzarándokoljanak atyám sírjához honszeretetet tanulni.

A bánatnak férfias elnyomása, maga az alkalom az ő kiváltságos szomorú ünnepélyességével, sokakat meghatott. Békésről egyszerű polgár asz- szonyok sírtak, de sok erős férfi szemében megje lent a bánat igaz könnye. A Kossuth Ferencz szép, magyaros előadásával gyújtott, vigasztalt és meghatott is egyúttal; ő nyújtott egy babérágat az atyja ravatalára szánt koszorúból a részvétnyil- vánitók szónokának. Kossuth Tódor Lajos figyelmes szeme nem kerülte el a meghatott nőket, akik megemlegetik ezt a pillanatot, mert ebben a finta labb Kossuth lehajolt, több babérágat vett ki es azt a nők között szétosztotta. A meghatottság szomorú perezében persze mindenki Kossuth testvérek kezeiből szeretett volna kapni koszonít, de az igazán óriás közönséget bajosan lehetett volna kiszolgáltatni, miután a résztvevő látogatók ezer számra voltak bejelentve. Rendezőség látott el mindenkit e szomorú emlékkel.

Hézagos lenne a tudósítás erről, ha fel nem említenénk, hogy mikor a Kossuth fiúk a Hungáriából jöttek és fölhaladtak a vigadó főlépcsőjén, mely gyönyörűen volt a gyász jeleivel díszítve a békésmegyeiek előtt, mindmegannyian kalapleemelve éljenezték a két szép szálas, javaidőben lévő fér fiút, kik közül Ferencz nagyobb félfejjel, de Lajos Tódor jobban hasonlít örök emlékű apjára. Mind* kettő igen jól és szépen bészél magyarul és már most is megjósolható, hogy ha hazajönnek, nagy szerepet fognak a közéletben játszani.

A Kossuth fiúk társaságában jöttek Justh Gyula, Thaly Kálmán, később jött Hermann Ottó, akit zajosan megéljeneztek, majd Jókai a költők fejedelme, aki, hogy úgy mondjuk, önmagát múlta felül abban a szép Apotheozisban, a mit Kossuth ravatalánál elmondott, — túláradó éljent kapott a békésmegyeiek részéről.

Jóval utánunk a szarvasi nők tisztelkedtek.

A szarvasi nők küldöttségét Haviár Dánielné vezette. Kossuth Ferencz igy felelt:

„Igen köszönjük ezt a részvétet. Tudjuk, hogy amikor szívről van szó, akkor a nők állnak a férfiak előtt is, mert a nők erősebben éreznek szív dolgában, mint a férfiak. A nőknek nagy hivatásuk van a nemzetben: a nevelés; teljesítsék önök tovább is ezen hivatásukat.

Orosháza derék polgárait is külön fogadta a két Kossuth testvér.

Az orosházai küldöttség nevében Veres József szólott. Kiemelte, hogy Kossuth fiai hajdan börtönt és száműzést szenvedtek s most, amikor gyász menettel vonulnak a hazába, útjok valóságos dia dalmenet.

Erre Kossuth Ferencz igy felelt:

Köszönöm részvétüket. Városukhoz szent emlékek kötnek. Amidőn városuk nevét hallom édes anyám szelleme lebeg szemem előtt. Azóta sok idő múlt el, o is hazajött, o, ki a magyar nőknek pél dányképe volt, hazajött azért, mert boldogult édes atyánk kikötötte azt és csakis azt, hogy ő mellette akar nyugodni. Most mindaketten itt nyugosznak.

A mi hazajövetelünk gyászmenet volt, nem nekünk hanem a koporsónak volt az diadalmenet.

Mindenüvé, a hova a jelen volt küldöttség elviszi a Kossuth testvér szavát, azt fogják róluk hirdetni, hogy méltók apjuk nagy nevének örököseivé. Akik Kossuth Ferenczet több ízben hallották, nem győznek cső lálkozni azon, hol veszi e fordulatos, szingazdag képeket. Mihelyt részt kér a politikai életben, nevezetes szerepet kér csupán saját képességei nyomán.

Gyulán. Temetés napján, vasárnap április 1-én Gyula városa mély gyászba borult. A fátyollal bevont utczai lámpások egész napon át égtek, az üzletek zárva voltak, a harangok a város összes tornyaiban zúgtak.

A gyászisteni tisztelet azonban az előre történt megállapodás szerint kedden délelőtt volt a ref. templomban, majd a zsinagógában.

A ref. templom előtti térséget már reggel 7 órakor óriási közönség tartotta elfoglalva, és amidőn a templom ajtai 8 órakor megnyittattak, csaknem életveszélyes tolongás támadt a bejuthatásért. A tágas templom alig pár perez alatt annyira zsúfolva lön hitfelekezet különbség nélküli, egytől- egyig mély gyászba öltözött közönséggel, amennyi ezen templomban talán néhai Károlyi György gróf 1841-ik évi főispáni beiktatásakor sem volt.

A vármegye dr. Fábry Sándor, s a város hatósága Dutkay Béla vezetése alatt testületileg jelentek meg a gyászisteni tiszteleten, melyen részt- vett az értelmiség is és pedig férfiak és nők teljes számban. Ott voltak gr. Almásy Dénes és neje Károlyi Ella grófnő is.

A gyulavárit szabadelvű párti olvasó-kör gyászfátyollal bevont nemzeti zászlóval jött be Gyulára, a fekete posztóval és Kossuth Lajos gyászkeretü képével felékitett templomban lobogott az iparos ifjúsági egylet szintén gyászfátyollal bevont ékes zászlaja is.

Maga a gyász isteni tisztelet a lapunk egyik előzetes számában megirt programm szerint ment végbe. Az ez alkalomból alakúit férfi dalkar és a polgári iskola növendékeinek kórusa Csiszár Sámuel kántor jeles és szakavatott vezetése alatt remekül énekelte a gyönyörű gyászdalokat.

Programmon kivül még Kiriák J.-né úrnő csengő hangon énekelt szép szóló éneke emeltea gyászisteni lisztelet áhítatát.

Dombi Lajos lelkész mindenkit könnyekig megható következő gyönyörű imát mondotta a gyászlepellel bevont szószékről:

Gyászoló érzettel, meghatott kebellel borulunk le színed előtt élet és halál fejedelme nagy Isten! Bánatos sóhajunk téged keres mindenütt jelen való; hozzád száll fel imánk, e hajlék falai közül, hol nevedet dicsérni, bánatunkat kisírni, az elvett javakért hálákat adni oly sokszor egybe gyülekezünk.

Oh Atyám! jobb egy nap a te hajlékodban, hogy sem másutt ezer. Boldog az ember, ki la- kozhatik a te házadban s gyönyörködhetik szent beszédedben 1

Ha éltünk egét boldogság súgarai ragyogják be, a fény özönben nagy neved tündököl ; ha gyászfelhők merítik sétét éjben örömünk napját; ha arezunkon bánat borúja ül; szemünk könnybe lábad; egyedül a benned vetett hit égi fénye hinthet súgárt életünk rögös útjára; lelked ereje képes támogatni bennünket, hogy hordozzuk pályafutásunk terheit s alá ne merüljünk a csüggedés árjába.

Nagy vagy óh Atyánk 1 Mindenhatóságodat beismerve, mély alázattal, önmegadás érzetével borulunk le színed előtt. A legkisebb porszem is bölcseséged tanujele; a parány vizcseppen megtört napsúgár; a virág kelyhén rezgő harmat csepp; fák lombján éneklő kis madár; a légkört átható menydörgés zúgó moraja; ég ívet átfutó villám árja: a teremtmények s tünemények milliói égen és földön, egyiránt nagyságodról, böl- cseségedröl szólnak minekünk.

Parancsszavadra: a kopár fák zöld lomb díszt nyernek; hervadás nyomán élet fakadhat. S viszont, ha te akarod: porba dől a tölgy; elhervad a virág ; kopárrá lesz a mező ; sárgultan húll alá a falevél.

Teremtő szavad: életet fakaszt, ember születik e világra; s ha elküldöd az enyészet angyalát: kialszik az élet, sírba dől az ember.

Hatalmad erejét, bölcseséged mélységét fölfogni, megérteni gyarló eszünk világa képes nem lehet. Utaid uram! végére mehetetlenek, végzéseid titokteljesek.

Elhal azért a panasz szava ajkainkon, a végzésed elleni zúgolódást elnémítja a beszéd, égi Atyánkba vetett gyermeki bizalom érzete. S bár fájó szívvel, de másíthatlan végzéseden megnyú- govó lélekkel emelkedünk trónod zsámolyához imádságunkban e gyász alkalommal is, Atyánk, Istenünk 1

Nagy a mi bánatunk, nagy a mi szomorúságunk. Gyászba borúit a magyar Sión, népek millióinak szemében ül köny s szívében fájdalom. Zokogva siratjuk a szabadság ihletett bajnokát, hazánk megváltóját, a minket szeretett s általunk hő szeretettel övezett édes atyát 1

Gondviselésed őrködött egykoron ama bölcső felett, melyben a szülök remény bimbója szunnyadó gyermek álmait, te vezérelted úgy az édes anyát, hogy megtanítsa gyermekét szeretni a hazát; te lövelted — Istenünk 1 — szerzetünkbe amaz égi szikrát, mely nem rejtethetett el véka alá, de mindeneknek fénylett, kik e sú- gár özönt felfogni, élvezni képesek valónak; a szónoklat varázs-erejével kegyelmed ruházta fel ót, a nagyok közt is kimagasló nagyot, annyira, hogy még az érzéketlen keblek is felmelegedének ennek gyújtó erejétől; te alkotád úgy ész és szív világát, hogy tanúljon, tudjon: »Szeretni, lángolón hazát és nemzetet;“ te adtad minékünk Őt, ki „századoknak központját képezi a magyar nemzet történetében, ki egyszerű képviselő létére egy országot tudott felrázni a tespedésből, szét bírta tördelni az alkotmány bilincseit. ... Ki a tettek ösvényére bírta terelni a nemzetet beszéd és toll erejével te ajándékozód meg Istenünk 1 hogy amaz egyszerűségben született honpolgár, vezetője, irányadója, egy nemzet szabadságának vezérharezossa lön, s a porban hevert emberi jogok életre keltek, könnyek nyomán öröm mosoly ébredt; akaratodból lett idegen föld lakójává e hazából kibújdosott, kitől sok mindent elvett végzeted, de megtartá keblében — végső lehelletéig — á soha nem lankadt lángoló szeretet drága hazánk iránt: kinek örömét drága hazánk boldogsága képezte; kinek szíve húrjain nehéz bánat kesírve ült, ha életünk ege elkietlenült. Hálát adunk Istenünk 1 h">gy annyi évek során át éltetéd, megtartád öt, ki jós lelkének gazdag tárházából hozott elő koronként ót és újat, s hol fény és világosság szüksége merült fel: lánglelke felmutatta a vezér útat.

Örök törvényed valósult most is égi Atyánk 1 midőn elnémultak beszédes ajkai, kihullott a toll kezéből, megszűnt dobogni nemes szíve, kialudt életfáklyája ama szellemóriásnak, midőn megszűnt élni Kossuth Lajos.

De jól esik hinnünk, hogy a hazai föld rögei alatt pihenőnek poraiból honszeretet virágai fakadnak; s az esti szellő suttogása, a játszi napsúgár: madárdal, mind mind honszeretetröl szólnak nekünk s a késő nemzedéknek egyiránt, mert hitünk szerint a halál nem örök enyészet, nem semmivé létei.

Jöjj óh Atyánk 1 lelked erejével s oszlasd el bánatunk sötét fellegeit, töröld le szemeinkről a fájdalom könycsepjeit; ültesd szívünkbe a hit, remény, szeretet magvait; áldásod nyugodjék meg mindazokon, kik hazánk boldogságának, felvirágzásának előmozdítására munkálnak. Tedd e hazát a béke, egyetértés honává s az itt lakó népek szívét őszinte szeretet, egyetértés leikével áldd meg óh Istenünk I hogy legyen boldog itt nagy és kicsiny, öreg és ifjú, minden honpolgár bármely népből, nemzetségből való legyen, s mindnyájunkat különös szeretet, egyetértés éltessen, boldogítson ; s hazánk nagy fiának emlékezete közöttünk életben maradjon.

Nagy halottunk! pihenésed csendes legyen, lelked üdve boldogítson, maradj köztünk szellemeddel. Isten! Atyánk! légy mivelünk szent lelkeddel. Amen !

A nagy érzéssel elmondott remek ima után a férfi kar és polgári iskola növendékeinek gyászdalai következtek és ezzel a megható gyászisteni- tisztelet a ref. templomban befejeztetett.

A helvét hitvallásdak templomából kijövő nagyszámú közönség ezután tömegesen vonúlt a zsinagóga felé, mely ily czélra kicsiny voltánál fogva, képzelhetőleg a bemenni akarók tizedrészét sem lett volna képes befogadni,

A zsinagógában az oltár és karzat gyászlepellel volt bevonva. Előtte mintegy 3000 főnyi közönség, mely rezignáczióval látta, hogy nem juthat be a templomba s örvendetes szenzácziót keltett, amidőn egyszerre feketével bevont katedrát állítottak fel az ajtó elé, jeléül a körülmények által indokolt, de azért a közönséget mégis nagyon lekötelező programm változásért, hogy t. i. a gyászistenitisztelet legmegkapóbb része: a szónoklat Isten szabad ege alatt fog megtartatni.

Kecskeméti Lipót nagyváradi izraelita lelkész, akit a gyulai hitközség — saját rabbi hiányában — az egyházi szónoklatra felkért és aki erre hazafias készséggel vállalkozott, a zsinagógában elhangzott ugyanazon gyászénekek után, melyeket a ref. templomban hallottunk, papi ornátusban kilépett a templomból és síri csendben elfoglalta az Isten szabad ege alatt felállított katedrát; — körülötte Dombi Lajos gyulai és a várii ref. lelkész is egyházi ornátusban, továbbá Biberea Péter és Giibás János gör. kel. parocbusok is sorakoztak és a zászlók alatt felvonult háromezer főnyi közönség előtt, az egész tágas teret betöltő s mindenki által érthető érczes hangon következő szép szónoki beszédet mondotta:

Meghalt a próféta, aki oly végtelenül tudott haragudni, éggel-földdel pörbe szállani népéért, mint az őskor prófétái; s aki oly végtelenül tudott szeretni, sz éretni hazát és emberiséget, mint ama szent koroknak látnokai. E haragnak és szeretetnek nem emberi volt mértéke; mert ez a harag sírni tudott; sírni mint kicsiny gyermek, könnyezni, mint özvegyül maradt menyasszony ; nem, ez a szeretet nem volt elolvadó, magát elemésztő, hanem titáni küzdelem az érvényesülésért.

Meghalt a próféta. Idegen földön roskadt magába, hült ki a test. Idegen mennyboltnak sugározó kékje hívta magába a kiszálló lelket. Nem tudom, a lélek egyenest száll-e az égbe? de szívemnek édesebb a hit, mit a midras költészete tanít, hogy bármi tájról is arra a helyre száll előbb a lélek, amelyet legjobban szeretett. Haza jött akkor, haza szállt akkor, haza, hozzánk, szép Magyarországra. . . Szívünk fájdalma, lelkünk szerelme üdvözöl itthon, Kossuth Lajos, népünk lelke, Magyarország prófétája 1 *

Gyászoló hazámfiai. A magyar nemzetnek gyásza hozott bennünket Istennek e szentélyébe, hogy hálát adjunk a népek urának, amért a szükség idejére hazánknak a gondviselésszerü férfiút adta, akit most magához szólitott; iránta pedig lerójuk kegyeletünket, ezen rendelkezésünkre álló formában. Majdnem egy évszázadot élt; egy félszázad magyar történet volt ö maga; működésével évszázadokra tette le a magyarság további történetének, fejlődésének alapját. Majdnem száz évet élt; mintha lelke testét is halhatatlanná tette volna. Hosszú volt a szent aggastyán haláltusája ; mi meg reménykedve imádkoztunk éltéért, mintha a szeretetnek együgyüségé- ben azt hittük volna, hogy Kossuthnak nemcsak szelleme de teste is halhatatlan.

De hát meghalt. Idegen földön. Élte az egész nemzeté volt, holttestét is egyszerre kapta

l