Békés, 1894 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1894-02-11 / 6. szám
G-ik szám Gyula, 1894. február 11-éxi XIII. (XXVI.) évfolyam Szerkesztőség: Főtér, Dobay János kereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények intézendők. Kéziratok nem adatnak vissza. • — Előfizetési díj: Egész évre . 5 frt — kr. Félévre ... 2 » 50 » Évnegyedre .1 | 25 » Egyes szám ára 10 kr. Társa dLaArrii és közgazdászati hetilap. MEGJELENIK MINDEST VASÁRNAP. Felelős szerkesztő és kiadó tulajdonos: IDoTosiy Táinos. Kiadó hivatal: Főtér, Prág-féle ház, Dobay János könyvárus üzlete, hova a hirdetések és nyílt-téri közlemények küldendők. Hirdetések szabott áron fogadtatnak el Gyulán, a kiadó hivatalban. ; Nyilt-tér sora 10 kr. Hirdetések felvétetnek: Budapesten: Goldberger A. V. Váczi-utcza 9., Schwarz Ggala Váczi-utcza 11., Eckstein Bernát fürdö-uteza 4., Haasenstein és Vogler (Jaulus Gyula) Dorottya-utcza 8., Blockner J. IV. Sűtö-utcza; Fischer J. D. IV. Hatvani-utcza /., Reuter ügynökség és a Magy. Távir. Iroda Gránátos-utcza 1. Tenczer Gyida Szerecsen-utcza 7., Dannenberg J. Deák Ferencz-utcza 14. alatti hirdetési irodáiban, a szokott előnyös árakon. Az ezredéves kiállítás érdekében. Gyula, febr. tO. A »legnagyobb magyar« óta nagyon pok szó elhangzott már a magyar ipar felvirágoztatása érdekében s nem tagadhatni, hogy azóta nagyot haladtunk az ipar terén. Ám ha a sok elhangzott szót minden esetben tett is követte volna, ma nagyon sokkal előbbre lehetnénk, mint a hol tényleg vagyunk. Azért ha iparról Írván ma már nem is okvetlen szükséges annak a konstatálásával kezdeni, hogy »iparunk csecsemő korát éli« — még sem látjuk azt oly megizmosodott- nak, hogy minden támogatás nélkül mehetne oly nagy czél felé is, mint például a mille- niumi kiállítás. Szükséges, hogy az a kiállítás az iparra nézve se legyen közönséges parádé, hanem az a korszakalkotó időpont, melyben azt kell megmutatni, mennyire haladt iparunk a múltban s mit várhatunk tőle a jövőben. Hivatalosan kell konstatálni, hogy mire képes ma már a magyar iparos, mert sokan nem akarják azt tudni, s a kik tudják is s egy-egy kiválóbb készítményre hazafias önérzettel mutathatnának, hogy ime ez egy derék magyar iparos műve — nevetséges hiúságból, könnyebb a lelkűknek, ha azt mondhatják rá, hogy külföldről való. Ilyen körülmények között melegen üdvözöljük azt az életrevaló eszmét, melyet az iparosok kiállítási nagy bizottsága hozzánk beküldött 8 alább olvasható a magyar közönséghez intézett felhívásában megpendít. Arra hívja tel ugyanis a magyar közönséget, hogy tegye lehetővé a körében élő kevésbé tehetős, de egyébként jeles iparosoknak a kiállításban leendő részvételt olyképpen, hogy rendeljen náluk olyan tárgyakat, melyeket az iparosok a kiállítás idejéig az alkalomhoz illő kiváló figyelemmel készíthessenek el és aztán ki is állíthassák. Nincs itt szó áldozatról, csak egy igen kevés jóakaratról, a melyet mindazonáltal jogosabban nevezhetünk hazafiságnak, mint a hangzatos szavak kultuszát. A polgári kör bálja és a mi bálunk. Kedves Ilon Nagysám! Bizonyára emlékezni fog még, hogy a múlt farsangon valami Zsul nevű úriember a számta lan Gizikek egyikéhez, — a ki neki bizonynyal a számtalanok közt is legkedvesebb volt, — leveleket intézett, mikben a tiszti estélyekről Írva, rendkívül impertinens módon bánt el mindenkivel, a ki — szoknyát visel. Nem mintha megirigyeltem volna ez úri ember olcsó dicsőségét, hanem, mert úgy sincs semmi uj a nap alatt, számolók be én is magának ily módon a polgári kör bálja és a mi bálunk eredményével. Mindkettő a mi bálunk volt ámbár, mert az egyikben mint casinói tag, a másikban meg mint nőtlen ur szerepeltem én is (maga nem) a „mi" nevezet alatt; elannyira, hogy az újonnan nyomtatott visitkártyáimon a szabad úszó mellett ott díszeleg immár, hogy: „casinói tag és nőtlen ur*, illetve, mivel nőtlen ur előbb voltam, mint casinói tag, tehát megforditva. De hát végre is mit tartozik ez én rám ? fogja kérdeni. Igaza van, nem is erről, de a farsang e két pompásan sikerült mulatságáról akartam magával eszmecserét folytatni s pedig — — mivel ha szóval teszem ezt, nem juthatnék szóhoz, tehát papíron, a hol a maga ellenvetéseit is magam teszem meg. Nem indulok azonban a Zsul ur nyomdokain. Nagyon rögös utakon haladt szegény; képzelje: igazságokat — pardon! gorombaságokat — mondogatott a hölgyeknek. Én, okulva a példáján, Mi hisszük, hogy a nagybizottság felhi vása nem talál süket fülekre, hisszük, hogy ezúttal a szó nyomán tettre kél a magyar hazafias közönség. Abban az esetben pedig az iparosok kiállítása gyöngye lesz a mille- niumi kiállításnak s az 1896. esztendő, korszakot fog kezdeni: a magyar ipar teljes felvirágzásának korszakát. íme a nagybizottság felhívása: „Ezredéves orsz. kiállításunk sikere érdekében kérjük a nemzet minden számottevő tényezőjének támogatását. E kiállítás nem egyszerű tárlatnak, látványosságnak van tervezve, mert a magyar nemzet ezer éves múltjának képezi beszámolóját, s ez a beszámoló nem lehet másolata az úgynevezett mutatványos kiállításoknak, melyeknek egész sorozata követte egymást az utolsó évtizedben. Kell, hogy ez alkalommal kultúránknak méltó hely jelöltessék ki Európa művelődés történetében, kell, hogy bemutassuk iparunkat, művészetünket, közgazdaságunkat a maga egész teljességében, minden számottevő tényezőjével egyetemben, kell, hogy most megmu tassuk Európa nemzeteinek, hogy az államalkotó magyar nemzet ereiben pezsgő egészséges vér kering. A nemes versengés megindult országszerte. A vagyonos iparos, aki áldozatokra képes, ott lesz termelése és munkája javával; de ott iesz a kevésbbé tehetős, jeles iparos is, mert a nemzeti munkának ő is lelkes tényezője és ámbár áldozatokat kell hoznia, nem maradhat el, mert elmaradásával nem volna teljes, nem volna hűséges a magyar kultúra bemutatott képe. És e helyen appellálunk a nemes magyar középosztályra, a lelkes közönségre. Járuljon hozzá ő is a nemzeti verseny sikeréhez, hozza meg áldozatát a nagy czél sikere érdekében. Nem olyan áldozatokról van szó, melyek a társadalmat nem illetik. Kérjük, hogy szükségleteinek fedezésével a kiállítás előtti évben legyen némi figyelemmel a közel környezetében lakó jelesebb magyar iparosokra, kércsak bókolni fogok. Megvallom azonban, hogy ebbeli ténykedésem nem az én érdemem, hanem ama körülményé, hogy az idei farsang tánezos- tiöinek nem is lehet gorombaságokat mondani Nem mintha nem szolgálnának rá, hanem mive' sokkal harcziasabbak a tavalyiaknál. Miután pedig e referádám immár nagyböjt! elmélkedéssé fajult, hadd constatálom itt egyben, hogy az idei farsang minden kurtasága mellett is pazar szórakozást nyújtott. Eltekintve a tán ezosnök tekintetében aszkórban leledző összejövetelektől és az e tikintetben tultengést produkáló casinói estélyektől, csinos contrastot nyújtott a polgári kör bálja és a mi bálunk is. Mig ugyanis az előbbiben (3-án) a közönség úgy szorongott, mint ama bizonyos heringek a hollandi tonnákban, úgy hogy a ki tánezra szánta el magát, a jelenlevő polgárnagy urnái letette előbb összes ingó és ingatlan vagyonairól szóló — végrendeletét ; addig a mi bálunk gyér közönsége a szikes föld kukoricza termését mutatta, melyben minden 10-ik szem ha kikelt. Ennyi povedálás után egy kis tárgyilagos referádát is hadd nyújtok a következőkben: A polgári kör 3-iki mulatsága úgy anyagilag, mint erkölcsileg fényesen sikerült. Anyagilag, mert jövedelmezett a kör könyvtára javára minimum 5o pengőt; erkölcsileg pedig azért, mert az ügybuzgó rendezőség fáradozása folytán sikerült a casinói bálák régi fényét visszavarázsolni, renomméját pedig hosszú időre megállapítani, E sisiphusi munka azonban bliktrinek tűnik fel, ha meggondoljuk, hogy e napon — Balázs volt a védszentünk. Maga a bál a csinosan díszített terem minden zsúfoltsága mellett is, egy kedélyes, házias jellegű estély benyomását tette a szemlélőre. Az jük, hogy rendeljen olyan tárgyakat, a melyeket az illető iparos az alkalomhoz méltó figyelemmel készítsen el és a nemzeti kiállításra felküldvén, vele mii és kézműiparunk magas szinvonalát kidomboríthassa. Az áldozat valóban oly csekély, hogy minden hazafinak meg kellene azt hoznia. Egy- egy luxus-lutordarab, egy műipari czikk, minden művelt család szalonjában elkél s kiállítás nélkül is kereslet tárgyát képezi; — annál inkább hisszük hát most, mikor a legnemesebb ügy támogatásáról van szó, hogy a magyar középosztály sietni fog megrendeléseivel a jeles, de kevésbbé tehetős iparosság segítségére s megmenti őt attól, hogy ambiczió- jának tárgyát, munkája javát, esetleg figyelmen kívül hagyja a kiállításokat csak futólag áttekintő közönség. Főurainkat, főpapságunkat, nagybirtokosainkat bár ne kellene külön felhívnunk ez alkalomra. Nekik adatott meg első sorban, hogy Meczénásai legyenek a magyar iparnak s az ő bőkezű pártfogásuk tehetné lehetővé, hogy iparunkat bemutathassuk azon a magas színvonalon, a melyre a külföldet is emelte a Meczénások támogatása. Ma még hosszú idő van a kiállításig s ez a kérelem, még korainak tetszhotik sokak előtt. De, hogy megtesszük már most, annak különös oka, hogy egyrészt iparosságunkat figyelmeztessük, hogy a nemes magyar társadalomban segélyt fog találni, — hogy ideje legyen munkája versenyképességéről, jelességéről és jó Ízlésről meggyőzni azt a társadalmat, melytől támogatást vár. Szóval az iparosnak lesz ideje keresni a megrendelők tetszését s a megrendelőnek van alkalma kiszemelni azt az iparost, akit támogatásra méltónak talál! Mi bízunk a magyar iparban és a magyar társadalomban egyaránt. E bizalommal vagyunk hazafias tisztelettel Budapest, 1894. január végén. Az „Iparosok kiállítási nagybizottsága“. a fesztelenség, derült hangulat és általános jókedv mind azt involválta, hogy a jelenlevők mindnyájan egy nagy családnak, a casinónak quasi gyermekei és pedig — mintha csak kiválogattuk volna — csupa jóképű gyermekei. Tényleg annyi szép lányt egy csoportban s főleg oly sok szép menyecskét, oly csinosan öltözve, ritka műélvezet együtt látni. E sok szép fiatal asszony adta különben a bál sajátos jellegét, elannyira, hogy ha nem magához Írnám e levelet Ilon Nagysám, kísérteibe jönnék e mulatságot menyecske-bálnak nevezni el. Annyit azonban, már csak excentricitásból is megcselekszem, hogy a menyecskéket nem az asszonyok közt, de külön sorolom fel. Előre bo csátom még, hogy a négyeseket 30—4o pár tán- czolta s hogy reggel 7 órakor az obiigát korhely- leves ez úttal is feles számú lumpokat talalt a fehér asztal körül. — Ott voltak: Asszonyok: Bauer Lipőtné, Beke Gézáné, Dobay Jánosné, Eisler Lipótné, Frailer Istvánná. Fürdők Istvánná, Grimné, Heczler Alajosné, Horváth Istvánná, Kohlmann Ferenczné, Szénasijó- zsefné, Szénási Gusztávné, A. Schriffert Józsefné, Sál Józsefné, Skuntyák Jánosne (Varsand), Ufer- bach Jánosné, Wieland Károlyné. Menyecskék'. Diósy Béláné, Diosy l.ajosné, Dobay Ferenczné, Dutkay Béláné, Endrész And- rásné, Frailer Gyuláné, Gerlein Reinhardtné, Gu- bicza Károlyné, özv. Másik Jánosné, Papp Gyuláné, Szabados Józsefné, Szénásy Jánosné, Takácsi l.ajosné, Wieland Sándorné. Leányok: Bauer Mariska, Bike nővérek, Csizmazia nővérek, Frailer Gizi és Mariska, íriedl Mária, Fürdők Giziké, Grimm Klementina, Hecz- ler Anna és Róza, Horváth Giza, Kohlmann 292.—1894. Hivatalos hirdetés. A hadmentességi-dij kötelesek ezennel felhivatnak, hogy vallomási-íveiket folyó hó végéig a városi adóhivatalnál annál inkább nyújtsák be, mert különben ennek elmulasztása esetén az 1880. évi XXVII. t.-cz. 20. §-a alapján a kivetett luídmentességi-díj hatszoros összegéig terjedhető birság fog elle- nök kirovatni. Gyulán, 1894. február hó 1-én. Dutkay Béla, polgármester. 380. —1894. szám. Hivatalos hirdetés. Gyulavárosában az 1894. évre előirt vármegyei közúti adókivetési lajstrom a vármegyei számvevőség által megvizsgáltatván, az 1890. évi I. t. ez. 23. §-a 10-ik bekezdéséhez képest a városi adóhivatal helyiségében folyó hó 13-tól 28-ig terjedő 15 napra közszemlére kitéve tartatik s az bárki által is megtekinthető, s netaláui észrevételek legkésőbb f. hó 25-ig ugyanott nyújtandók be. Gyulán, 1894. február 10-én. Dutkay Béla, polgármester. Terényi Lajos székfoglaló beszéde. (Február 6-én a rom. katb. egyháztanács világi elnöki székének elfoglalásakor. Igen tisztelt Egyháztanács! Szívein legmélyebb hálaérzetével fogadom ezt a megtisztelő bizalmat, hiába iparkodnám ecsetelni lelkem örömét, midőn a tanács világi elnökségére a szeretetnek, a ragaszkodásnak olyan egyöntetű tanúsága mellett egyhangúlag megválasztani mél- tóztatnak, azért kérem, elégedjen meg viszont tiszteletem, ragaszkodásom és forró kÖBZÖnetem nyilvánításával. Elfogadom ezt a díszes és nekem múltban úgy, mint a jövőben kedves állást i a vele Ilonka, Szénásy nővérek, Schriffert Mariska, Skuntyák Mariska (Varsánd), Tóth Julia és Erzsi, Uferbach Jolán és Irén, Uferbach Mariska, Wieland Mathilda és Emma. A mi pedig a mi 6-iki szerényigényü táncz- estélyünket illeti, arról elmondhatjuk, hogy nem volt sem jobb, sem rosszabb az előzőinél. Nem volt hiány sem tánezosban, még kevésbbé tán- csosnőben. V olt eléggé jó kedv és a mi fő: több tér, tisztességesebb padozat és kevesebb por, mint a polgári körben. A négyeseket 24 pár tánczolta s a mulatságnak csak a hajnal vetett végett: — Ott voltak: Asszonyok: dr. Berényi Árminné, Czinczár Adolfné, Dubányi Amália, Fluck Károlyné, Fürdők Istvánná, Haviár l.ajosné, Késmárky Istvánná, Kliment Gyuláné, Kiss Gyuláné, Kövér Lászlóné, Kalmár Mihályné, Kohlmann Ferenczné, Ladies Györgyné, Otrok Istvánné, Pándy Istvánná, Szarvasi Arzénné, Steinecker Gézáné, Wieland Károlyné, Wieland Sándorné. Leányok: Czinczár Mariska, Fluck Nellike, Fürdők Giziké, Kohlmann Ilonka, Körös Etel és Berta, Kliment Gabriella, Késmárki Bella, Kövér Marianna és Ella, Kiss’ Gizi, - Kalmár Ilona és Paula, Ladies Maráit és Irén, Otrok Mariska, Pándy Krisztina és Erzsiké, Wieland Emma. Mindezt pedig, hoey miért Írtam meg magának Iluska? Hát csak azért, hogy kényelmesebben referálhasson annak a kis — Katókának. Különben pedig üdvözli a By •Tang.
