Békés, 1894 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1894-10-21 / 42. szám
4ä-!k »záiu. Gyula, 1894. október 21-éxi. XIII. (XXVI.) évfolyam. Szerkesztőség: Főtér, Dobay János kereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények intézendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Előfizetési díj: Egész évre . 5 frt — kr. Félévre ... 2 » 50 » Évnegyedre .1 » 25 » Egyes szám ára 10 kr. Társadalmi és közgazdászati hetilap MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Felelős szerkesztő és kiadó tulajdonos: ZDoTosi3r János. m Kiadó- hivatal: Főtér, Prág-féle ház, Dobay János könyvárus üzlete, hova a hirdetések és nyílt-téri közlemények küldendők. Hirdetése k szabott áron fogadtatnak el Gyulán, a kiadó hivatalban. Nyílt-tér sora 10 kr. w , •, ■' Hirdetések felvétetnek: Budapesten: Goldberger A. V. Váczi-utcza 9., Schwär» Ggulu Vúczi-utcza 11., Eckstein Bér mit fürdö-utcza 4., Uaasenstein és Vogler (Jaulus Gyula) Dorottya-utcza 8., Blockner J. IV. Sütő-utcza; Fischer J. D. IV. Hatvani-utcza /., Reuter ügynökség és a Magy. Távir. Iroda Granátos-utcza 1. Tenczer Gyula Szerecsen-ucza 7., Dannenberg J. Deák Ferencz-utcza 14. alatti hirdetési irodáiban, a szokott előnyős árakon. Olcsó hitelt! A munkásmozgalom kérdésének tanulmányozására s javaslat tételére választott megyei bizottság tegnapi ülésén is nyilvánvalóvá lön, hogy az agrár-szoczialismusnak nemcsak orvoslási módjára, hanem annak keletkezési s fejlődési okára nézve is mily merev ellennézetek formálódnak még ma is, amidőn pedig a munkászavargások óta több mint három esztendő múlt el és egész memorandum irodalom keletkezett és oktatja az embereket az alföldi munkáskérdés mibenléte felül. Mi annak idejében úaál Jenő tanulmányát, és azóta is a munkáskérdés fölött megjelent minden számbavehetö javaslatot részint egész terjedelmében közöltünk, részint pedig bőven ismertettünk lapunkban; most közöljük a gazdasági egylet elaborátumát, melyről azt tartjuk, hogy több irányú menthető tévedéseit s hézagait leszámítva, valamennyi között a legértékesebb, mert a gyakorlati életből, annak megfigyeléséből van leginkább meritve, és mindezekből azt a konzekvenciát vonjuk le, amit különben velünk együtt minden komolyan gondolkodó ember oszt, hogy az agrárszoczialismus ellen nincs arká- num, nincsen gyökeres gyógyszer; hogy az agrárszoczialismust, amely ha zavargássá nem is fajult, lappangva, sőt többé-kevésbó nyíltan is mindig megvolt az alföldön, mint meg nem változtatható adott helyzetet él kell fogadni, és úgy a hatósági, valamint társadalmi s közgazdasági helyes feladat csupán oda törekedni, hogy annak visszásságai s sérelmei, a létező társadalmi s közgazdasági viszonyok keretén belül s azoknak bolygatása nélkül eny- hitessenek. Minden javaslat és intézkedés, amely ezen szószegő. Irta; Tóth Béla. Csak negyvenhat év temetkezett azóta a feneketlen örök sírba, a múltba, mikor még más csillag levegője járt a földön. Negyvenhatodszor virágzott ki a vértanúk jeltelen sirján, véres mezőkön, akasztófák tövében az Isten ültette vadvirág. S mégis 1 Olyan regés messzeségben áll tőlünk a kor, midőn a keserű haragban kitörő hazaszeretet eltépte háromszáz éves lán- czait, hogy meseszámba mennek a mi Leonidá- saink. Lelkemben feltűnik a múlt véres panorámája s mintha látnám, hogy termi a föld a hősöket egy varázsütésre. Ott látom a jó czeglé- dieket, mikor a próféta beszél hozzájuk s ők sírva borulnak egymás nyakába. Aztán fölzeng a csillagos ég alatt, mint az imádság, mint az eskü, mint a csatariadó, mint a törvény vasszava: „Kossuth Lajos azt üzente.“ Ott látom a magyar Tyrteust, amint a muzeum lépcsőiről szerte villámlik a nemzet szivébe az ö szent haragja, szent lelkesedése. Ott látom az üres házakat, ahol nincs apa, nincs testvér, mert nincsen férfi otthon. Ott látom az özvegyeket és árvákat, akik nem sírnak . .. És aztán jöttek a világdicsőség véres, ba- béros napjai. Azokra nem jó most visszagondolni, mert most oly sötét van nálunk s mi olyan szegények vagyunk I * * * Két szív és egy üres ház történetét mondom el. Se nem hosszú, se nem különös, csak olyan, minő akkor ezerszámra történt. Mikor a szabadságharcz első hullámai széttúl megy, megengedjük, hogy gyökeresebb, doktrinérebb, sőt megengedjük, hogy ethi- kusabb is lesz, de legyünk azzal is tisztában, hogy a mai társadalmat fenekestül fel fogja forgatni, hogy pusztulás, köny és vér fogják előbb azok nyomdokait jelölni. Nem először mondjuk, de ugylátszik még mindig nem felesleges újra s újra hangsúlyoznunk, hogy elkezdve a nagy garral kreált kormánybiztosságtól, mindazt ami az agrár- szoczialis kérdésben vármegyénkben mind e mai napig történt, részint czéltévesztett, részint káros akczióknak és részint — ami ellen legkevésbé lehet kifogásunk, mert amig a szürke elméletek szférájában mozog, nem veszedelmes — akadémikus értékű üres szal- macséplésnek tartjuk. Az arkánumok egyrészében nem hiszünk, más részében hiszünk ugyan, de nem tagad juk, mód nélkül fázunk tőlük és bizonyára fázik velünk együtt a javaslat készítő bizottság minden tagja. A vármegye rendkívüli közgyűlése rövid idő múlva tárgyalni fogja az eléje terjesztendő javaslatot, amelyet lapunk jövő számában közölni fogunk. Mi e javaslattól, ha el is fogadtadk, amiben nincs okunk kételkedni, mit sem várunk, mit sem remélünk. Sokkal praktikusabbnak, sokkal czélra vezetőbbnek tartanánk, ha a vármegye az egy törvényhatósági terület keretén túlmenő részben országos, részben nemzetközi visszásságok és sérelmek helyett csak a momentán bajokra irányítaná figyelmét és a lapunk szeptember 30-iki számában „Nehéz idők* czimű czikkünk- ben noha részleges, de súlyos baj orvoslását kérné a kormánytól. Mert amint akkor is megírtuk és most futottak az országban, Pozsony akkor sokkal németebb volt, mint ma. (Még ma is vannak magyarabb városok.) Nem lehet hát csodálkozni rajta, ha a jó pressburgiak csöndes városában csak az örökké lángoló ifjúság szívta leikébe mohón a szabadság eszméit, maguk az öregebbek pedig ősi hagyományok szerint többre becsültek egy jóra való „spritzen“ mindenféle bolond uj dolognál, amiből — szerintük — tudja Isten milyen veszedelmek nőhetnek a békés polgár fejére. Ilyen kaptafára való ember volt Lehmann Walter is, aki a sok jó magyar kenyértől, meg egyéb dolgoktól fölvitte vagy 120 kilóig. Miután a tekintély ilyen formán biztosítva volt, behúzódott szépen emeletes házába és onnan nézett a világba édes, boldog nyugalommal. Legfőbb teendői közt első helyen áll a pipatömés és füstölés. Volt neki egy szép leánya, aki büszkesége volt az öregnek és egyedüli öröme a csöndes háznak, mert rajta kívül nem volt az öregnek senkije. Lehmann úr kerekképü volt, és rövidre nyírt sörteszerü hajával csak hóka színű bajusza versenyzett a seprűhöz való hasonlításban. Leánya pedig az ellentét. Sugár termet, telt idomok, szabályos, szelídséget sugárzó angyali arcz, melyet dús barna sötét haja árnyékolt. Egy kirándulás alkalmával megismerkedett Hétházy Ákossal, aki utolsó évét töltötte a jogi egyetemen. Daliás szép fiú volt az Ákos. Napbarnított férfias arczához igen illett a pörge fekete kis bajusz, meg a sötét hollószinü göndör haj. Egész éjjel együtt tánczoltak, együtt csevegtek s mire vége lett a mulatságnak, mind- akettő szivébe beletörött a szerelem nyila. Hétházy Ákos mindennap eijárogatott az öreg Lehmann háza előtt. Később pedig egész délutánokat elmárjásozott vele és mindennapos vendége lett a háznak. Az öreg nem igen foglalkozván az élet költöibb oldalával, nem is gondolhatott egyebet, minthogy ezek a látogais ismételjük, a szó szükebb értelmében vett, „munkások“ helyzete, ezidő szerint legalább nagyon tűrhető, sőt a különben bármily jóaka- rhtból fakadó akc/ió még rontaná helyzetüket, a mennyiben csak is kielógithetlen aspiráczió- jukat növelné. A momentán bajok vastag ró- sfce, mint megírtuk, a kisbirtokos földmives, bérlő, kisiparos és kiskereskedő osztályra nehezedik, akiken ismét momentán csupán az olcsó hitéi tudna könnyiteni. És miután ez, az állam kedvező finian- cziális helyzete mellett nem utolórhetlen vágy éfe utópia: az olcsó hitéi az, amit az — elismerjük, — hogy különben igen szép, hogy igen bölcs javaslatok helyett vagy legalább is javaslatok mellett, a vármegyének, közönsége érdekében, legnyomatékosabban kérni és kieszközölnie kell. Orosháza 150 éves fennállásának évfordulója. Magyarország legnagyobb faluja két napon hármas ünnepet ült. Megünnepelte Orosháza alapi fásának és fennállásának százötvenedül évfordulóját, megünnepelte a községben megalapított evangélikus egyház létezésének ugyancsak másfélszázados fordulóját s egyben itt tartották meg az országos egyetemes evangélikus gyámiutézet 34-ik évi ren des közgyűlését, mely a protestáns egyházi és világi kiválóságok egész seregét hozta Orosházára. Orosháza vendégei. A különben is elénk, nagyforgalmú Orosháza a múlt szombaton méhkashoz volt hasonlatos. A község lakosai már a kora hajnali órákban talpon voltak, hogy a jubiláris ünnepségre érkező vendégeket minél nagyobb számban s a lelkesedésnek minél élénkebb nyilvánításával fogadják. A templom tornyairól, párkányairól nemzeti színű zászlók lobogtak alá és zászlókat lengetett a szól az orosházi polgári kör, a takarékpénztár, az elemi iskola, az ujonan épült polgári iskola, a posta-épület, a lelkész! lakok stb. ormairól. tások csupán az ő szórakoztatása kedvéért történnek. S noha a pennás emberekről nem a legkedvezőbb véleményt táplálta, ezt az Ákost derék gyereknek tartotta, olyannak, akivel érdemes egy-két délutánt keresztül quaterkázni. Csöndesen folyt hát tovább a márjás, a pipázás, meg a quaterka, mikor egyszerre az egész ország szive nyugtalanabbul kezdett verni. Egy este, mikor az örog régi karosszékén a boldogok álmát szundította, nesztelen léptekkel jött az ajtóig Hétházy Ákos és ott megállt. — Ilona, szólt halkan, búcsúzni jöttem 1 A leány fölemelte csillogó sötét kék szemét és hallgatott. — Még mielőtt elmennék, van egy kérni valóm. Hol beszélhetnék önnel egyedül? Ilona felkelt és a szomszédos szobába mentek át. Itt Ákos ismét felvette a szót. — Ilona, ismeri komoly természetemet s tudja, hogy soha sem szoktam keresni a czifra külsőt gondolataimhoz, érzelmeimhez. Engem, most a családi ügyek haza hívnak, de egy hónap múlva visszajövök. Forrongani kezd oda- künn a világ, nem tudhatjuk, hogy holnap mire ébredünk, tehát nincs várni való idő. Tudja, hogy szeretem, tudja, hogy életem boldogságát abban lelném, ha boldoggá tudnám önt tenni. — Egy kérésem van hát: megengedi-e, hogy édes atyjától kezét megkérjem? Ilona arczán valami boldog érzés tündökölt, s nyugodtan, érzésteljesen nyújtott kezet Ákosnak. — Ákos, szóban ne várjon tőlem feleletet, szólt csendesen, s megszorította az ifjú kezét boldog elhatározással. Mire az öreg felébredt, alig tudott magához térni a csodálkozástól és azt gondolta, hogy még mindég álmodik. Megvakarta a fülét, a fejét, balkézzel jobbról, aztán jobbkézzel balról. Aztán gondolkozott egy darabig, nagyokat fújván a hideg pipába. A vidéki vendégek különböző irányokból a délelőtti és délutáni órákban érkeztek. Megjöttek: Sárkány Sámuel és Zelenka Pál püspökök, Szent- iványi Árpád, Zsilinszky Mihály főispán felügyelők, Kmettykó József hódmező-vásárhelyi főjegyző, Zoy Miklós gróf, orosházi egyházi felügyelő, Laukó Károly kecskeméti, Sántha Károly vár szt-lőrinczi, Gyúrást Ferencz pápai, Hendl Vilmos selmecz- bányai, Kramár Béla temesvári stb. lelkészek s igen sokan a világiak közül. Nem jöttek el Haitik Frigyes, Karsay Sándor püspökök, Prónay Dezső báró főfelügyelő, Fabiny Teofil stb,, kikre erősen számítottak, de a kik levélben, vagy sürgönyileg mentették ki elmaradásukat. Mindez azonban sem az ünnepies hangulaton, sem az orosháziak lelkesedésén nem rontott s az érkezett vendégek igazán szives s felettébb gondos vendégszeretetben részesültek. A polgári iskola felavatása. A nap eseményei közt a legjelentősebb mozzanat kétségtelenül az ujonan épült polgári iskola felavatása volt, mely Orosházának ezúttal legékesebb kincsét és büszkeségét képezi. A hatalmas épület, melynek homloka a pesti-utezára tokint. nem kevesebbe, mint 70,000 forintjába került Orosházának. Az iskola berendezése azonban megérdemelte ezt a nagy költséget. Széles, egymásba uyiló, czementkoczkás folyosói, nagy, fákkal berakott udvarai, szellős, tágas osztálytermei és tanitó- szobái, hatalmas tornacsarnoka és egyéb mellékt épületei mind a modern igényeknek teljesen megfelelő épületekhez sorqzzák az orosházi polgári iskolát. Az intézetben a fiúk számára négy, a leányok számára három osztályt nyitottak. Az uj iskola felavatása na.-y díszszel folyt le b annál jelentőségesebb, mert a képviselőtestület díszközgyűlésével volt kapcsolatban. Az itt elhangzott beszédek közül különösen figyelemreméltó volt az, melyben Veres József ev. lelkész, orsz. képviselő Orosháza múltját és jelenét fejtegette és a melyben a legőszintébb nyíltsággal a történeti és helyrajzi adatoknak teljes, tárgyilagos felhasználásával ismertette a viszonyokat múltban és jelenben. Orosháza múltja és jelene. Százötven évvel ezelőtt történt, hogy Zomba tolnamegyei községben a földesur nem engedte meg — Hát tudja mit, kedves barátom, szólt nagysokára, mikor jön vissza? — Egy hónap múlva. — Nohát majd akkor felelek. Ákos belenyugodott, hisz az ő dolga rósz- szül nem végződhetik, mert a legfőbb fórumnál az ö pártján áll a biró. Elment tehát. Azalatt pedig nagy dolgok történtek. Iskolák, zárdák, templomok kiürültek és elkezdődött a magyar oroszlán méltóságos harcza az üldözőkkel. Az anya odaadta fiát, a nő a családapát, a menyasszony a vőlegényét és azok mentek, csinálták a magyar történet dicsőséges lapjait. Egy hónap múlva Hétházy is visszajött, hogy számon kérje az öreg ígéretét. Az pedig ennyi idő alatt eléggé meggondolhatta a dolgot. Eleinte nem igen akart tudni a dologról és tervezgeté- seiben inkább egy gazdag mészárost választott ki jövendőbeli vejéül. De mikor látta, hogy Ilona törhetetlen, sőt azzal fenyegette, hogy inkább világgá megy, ha Ákosé nem lehet, hát mit volt mit tenni, belenyugodott ő is a dologba, bár nem igen tetszett neki a tüzvérü magyar. Eljegyzés előtt azonban, mivel régen fúrta az oldalát valami, hát behivta magához Ákost és Ilonát. Beszélt nekik sok mindenfélét a mai világról és különösen a bekövetkezhető yeszet delmekről, meg azokról az átkozott rebellisekről, akik még 6 felsége, a császár ellen sem átal- ják fegyvert fogni, — pedig ö tudja, hogy rajta vesztenek. Nagyon a lelkére kötötte Ilonának, hogy vigyázzon Hétházyra, nehogy belekeveredjék valamibe. Azután Hétházyhoz fordult: — No hát Isten neki, odaadom a leányomat önnék, de egyet kikötök. Sok bolond ember olyan dolgokat müvei most, amibe majd betörik a bicskájok és .. . Ákos arczát pirosra festette a felindulás és felelni akart, de Ilona kérő tekintete lef-gyve- rezte.
