Békés, 1894 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1894-08-05 / 31. szám

31-Ik szám

Gyula, 1894. augusztus 5-én

XIII. (XXYL) évfolyam

Szerkesztőség: Főtér, Dobay János kereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények intézendők.

Kéziratok nem adatnak vissza.

Előfizetési díj: Egész évre . 5 frt — kr. Félévre ... 2 » 50 » Évnegyedre .1 » 25 »

Eyyes szám ára 10 kr.

Társadalmi és közgazdászati hetilap.

MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP.

Felelős szerkesztő és kiadó tulajdonos: IDoToa/y János.

Eiadó hivatal: Főtér, Prág-féle ház, Dobay János könyvárus üzlete, hova a hirdetések és nyilt-téri közlemények küldendők.

Hirdetése k szabott áron fogadtatnak el Gyulán, a kiadó hivatalban.

Nyílt-tér sora 10 kr.

Hirdetések felvétetnek: Budapesten: Goldberger A. V. Váczi-utcza 9., Schwarz Gyula Váczi-utcza 11, Eckstein Bernát fürdö-utcza 4., Haasenstein és Vogler (Jaulus Gyula) Dorottya-utcza 8., Blockner J. IV. Sütö-utcza; Fischer J. D. IV. Hatvani-utcza l, Reuter ügynökség és a Magy. Távir. Iroda Granátos-utcza 1.

Tenczer Gyula Szerecsen-ucza 7., Dannenberg J. Deák Ferencz-utcza 14. alatti hirdetési irodáiban, a szokott előnyős árakon.

Föispáni kombinácziók.

A kormányhoz közelálló „Magyar Újság,“ csütörtöki számának entrefíléjében azt a hirt hozza, hogy Bókésvármegye főispánjává — értesülése szerint — Simoncsics Béla Tolna vármegye alispánja van kiszemelve.

Nem tudjuk hogy a Magyar Újság hire .jól érte8ültségé“ nek szüleménye, vagy csak egyszerű hangulat csinálás-e? Talán sem egyik sem másik, csupán fogalom csere, mely onnan származik, hogy Tallián Béla, ezidőszerint is még nemcsak Békésnek, de Gsongrád vármegyének is főispánja, mely utóbbi állásától az esetben is, ha a belügyi államtitkárságot nem is fogadná el, feltétlenül válni akar; és igy önként kínálkozik a feltevés, hogy a Magyar Újság, Tallián Béla utódjának kiszemelésénél követett túlbuzgal- mában, nem helyez súlyt a distinkczióra s esetleg tolihibából Gsongrád helyett Békésvármegye főispánjának hirdeti azt, akiről akár hallotta, akárcsak óhajtja, hogy Tallián Béla föispáni utódja légyen.

Ugyanilyen nyomon czirkulált a fővárosi s vidéki lapokban Vadnay Andor belügyminiszteri osztálytanácsosnak bókésmegyei fő- ispáni hire, mely idő múltával oda módosult, hogy Vadnay voltaképen Csongrádvármegye főispánjának neveztetik ki, sőt egynémelyik újság már azt is tudni vélte, hogy ez a ki -nevezés minisztertanácson is keresztül ment és „legközelebb“ a hivatalos lapban is publikáltaim fog. Ez a „legközelebb“, noha hetek előtt íratott meg, mind e mai napig nem következett be s nem tartjuk kizártnak, hogy a Magyar Újság csütörtöki entrefiléje akár mint sugalmazás, akár mint ártatlan kuliszsza intrika, a Vadnay-féle kombináczióval okozati összefüggésben van.

Mindez azonban — amennyiben igazán Csongrád vármegyéről volna szó — bennünket igen kevéssé érdekel és nem adna rá okot, hogy a csendes szemlélő hallgatag szerepével szakítsunk.

z>

f A B-á>.Icá.czT7-irá.g'— Novella. —

Irta: Serao Hlatild.

Csak mindig mások előtt találkoztak, csak röviden, futólag köszöntötték egymást, mindig messzire ültek egymástól. Nem néztek, nem mosolyogtak egymásra. Csak nevükről ismerték egymást, semmi közösség nem létezett köztük.

Renato, az ifjú, német származású volt, övéitől távol, a rövid idő előtt átküzdött fájdalmak nyomasztó emlékei alatt, komoly és búskomor természetű volt és a mulató világ gyül- helyét azért kereste fel, hogy elhárítsa magától az embergyülölő gyanúját.

Cherubina, szerény és félénk, idő előtt a társaságba sodort gyermek volt, ki aggódva érezte, mint ragadja el a világ kavalygó árja. Szelíd természetének, finom érzékenységének jobban megfelelt volna az otthon békéje és csendje, de vidám, erőteljes testvérei mindenhova elvitték magukkal s ő, ki szerette őket, nem mert velük ellenkezni. így vitte hát el a bálokba, színházakba s a zajos mulatságok közé nagy, csodálkozó szemeit és arczát, mely a legkisebb izgatottságnál elpirult.

De Renato mitsem tudott róla, ő mitsem sejtett Renatoról, teljesen idegenek voltak egymásra nézve. Csupán a véletlen egyesitette őket a virággal és tréfálódzó párokkal teli, sugárzó termekben, a véletlen hozta őket össze az ut- czán, a hol a boldogok világa pompáját tárta

Egészen más, ha- — amiben eddig és megvalljuk, hogy a Magyar Újság hire után is kételkedtünk és kételkedünk — Tallián Béla végleg elhatározta volna magát a belügyi államtitkári állás elfogadására s az államtitkársága ellen esetleg akár illetékes, akár nem illetékes helyről támasztott nehézségek is eltávolíttattak volna; mondjuk, egészen más, ha Tallián Béla államtitkársága befejezett tény volna s a Simoncsics-féle kom- bináczió — Békés vármegyét illetőleg — alappal bírna: ezt az eshetőséget figyelembe véve, igen is kötelességünknek tartjuk ahhoz már most liozzászólani.

Elismerjük, hogy a föispáni állás — úgy amint most van, — első sorban politikai s bizalmi természetű s a kormány ebbeli jogát úgy gyakorolja, hogy azt nevezi ki főispánnak bárhová s igy természetesen Békésvármegyébe is, akit erre politikai érdekében kinevezni szükségesnek és czélszerünek tart.

De azt nem ismerjük be, s azt hisszük, hogy a kormány sem fogja kiszemelendő bizalmi férfia megbízhatóságának próbakövéül, rövid pár év alatt immár harmadizbeni legfőbb feltételéül tarthatni, hogy Békésvármegyébe okvetlenül Dunántúlról kell főispánt hoznia, akinek egyik fökvalifikáczióját az képezze, miszerint sohse látta légyen Békésvár- megyét, melynek egyszerre az élére állittatik és ünnepelt férfiújává válik.

Utoljára is! az nem sértheti a kormány érdekét sem, ha Békésvármegyének olyan főispánja lesz, akinek nem kell nagy ideig azzal foglalkoznia, hogy jól megfigyelje a különböző arczokat, nehogy eltéveszsze, melyik is voltaképen az alispán, melyik a fő- vagy aljegyző ? aki előtte áll, szeghalmi vagy szarvasi főszolgabiró-e ? amit az installacionalis ünnepélyek alatt bizony nem is jegyezhetett meg egyszerre magának és szükségszerüleg stúdium tárgyává kell tennie.

Talán a legridegebben alkalmazott párt- politika mellett sincsen kizárva, hogy a korfel és tisztán a véletlennek jutott eszébe, hogy a félénk fiatal leányt és a buskomor, komoly ifjút egymással szemközt ültesse. Nem keresték egymást.

És mégis, szive legrejtettebb mélyéből, Renato szerette a fiatal leányt. A szív, mely oly sokat szenvedett, melyet megráztak a szén vedély és becsvágy viharai, az a szegény szív, mely fájdalmasan vonaglott és magánosai) jajgatott, áhítatának minden erejét egyesítette, hogy Cherubinát szeresse, Teljesen öntudatos szerelem volt ez, a férfiú szerelme, ki már sze retett szellemével, érzékeivel és leikével, és ki végül mindezeket egyesítette. De mily különös, nem érezte a vágyat, hogy nyilatkozzék, öt nem gyötörte a viszontszerelem aggodalma. Talán bizonyos volt abban, hogy a saját érzelméhez hasonlót sohas m kelthet, vagy valamely fen- költ gondolkodás folytán a szerelem érzete drágább volt rá nézve, mint annak tárgya. A mikor a hosszú téli estéken egyedül ült szobájában, megjelent előtte a hajadon bájos arcza. Ilyenkor beszélt a szeretett látományhoz, melyet a magáénak követelt, környezetének ürességétől. De a hajnal fénye elűzte az árnyakat, az álmádozó ismét férfiúvá lett és ha Renardo viszontlátta Cherubinát, a valódi Cherubinát, fájdalom nélkül el tudta fordítani róla tekintetét, képes volt látni őt anélkül, hogy csak egy szót is beszéljen vele. Egész éjjel imádta s a szerelem tömjénét égette számára. Mire lett volna még jó a valósági Adni mitsem tudna már álmainak, legfeljebb feldúlhatná azokat. Éjjelének fénylő jelensége megrázó kép volt, szenytelen és gyengék nélkül, mig a valódi lény egyszerű, korlátolt, fiatal leány volt talán.

raány épen olyan megbízható főispánt kapjon Békésvármegyéből is, Békésvármegye számára, aki egyrészről amellett, hogy a kormány in- tencziójának megfelelőleg legalább is fog úgy működni, mint ha Dunántúlról jött volna, másrészről nem keilend működése javát arra fecsérelnie, hogy embereket, viszonyokat megismerjen, hogy amidőn e téren valamelyes eredményt ér el, akkorára vagy politikai, vagy személyi okoknál fogva föispáni állásától megváljék.

Mi Simoncsics Bélát nem ismerjük, ép úgy, mint a hogy ő sem ismer bennünket; épen azért nincs okunk személyisége ellen, — amely bizonyosan megérdemeltten tisztelt Tolnában — a legkisebb kifogást is tenni. Amit ebből az inczidensből Írunk, ugyanezt Írnánk akkor is, ha helyette Baranya, Sopron, vagy bármely más dunántúli vármegye alispánját olvasnánk békésmegyei főispánnak kombinálva, és kijelentjük, — amiben bizton állíthatjuk, hogy a vármegye osztatlan közvéleményét tolmácsoljuk, — hogy nem tartanánk szerencsés megoldásnak sem a vármegyére sem a kormányra nézve, ha ez a kombi- náczió mégis megvalósulna.

Ezt kötelességünknek tartjuk nyíltan és őszintén megmondani!

Az agrár-socialismus és orvoslása.

(Folytatás)

Az agrár socialism)]» eddigi története bizonyítja, hogy a véres zendüléseket mindég az támasztotta, hogy a munkás egyleteket vagy nem engedték, vagy megrendszabályozni kívánták. Arra senki sem gondolt eddig, hogy a munkás-egyleteket igen is meg \kell engedni, azoknak agilacionalis jellegét azzal kell ellensúlyozni, hogy ez egyletekben a munkás exis- tenciájának biztosítását, jövőjének rendezését állítsuk föl programmul. Valami anyagias munkaprog- rammot, mely a jövő kecsegtető képével ellensúlyozni tudja a pesti apostolok ámításainak csalóka lidérezfényét. Nem szabad szemet hunyni azon tapasztalat előtt, hogy a földmives munkás itt főleg nem azért elégülctlen, mert keresete nincs, mert élni nem tud, hanem azért, mert nincsen annyi keresete, hogy ebből a munkaképtelenség idejére valamit

A jó leányka, ki mit sem tudott álmokról és jelenésekről, ki az engedelmes bárányhoz hasonlóan, eljárt a bálokba s hazatérve, gépiesen szedte ki szőke hajából a virágokat, hogy elmondja gyermekes imáit, a jó gyermek vonzalommal viseltetett Renato iránt. De miután nem volt bizonyos benne, hogy a szerelem nagy bün-e, vagy sem, titkát mélyen elrejtette kis szivében, egy nagy bűn tudatában elrejtőzött, nagy szemeit a földre szegezte s a rendesnél jobban elpirult. Irigyelte testvéreinek vidám nyíltságát s egyetlen édes szót szeretett volna az ifjúnak mondani, de oly nagyon szégyelte magát! A szégyennek bizonytalan érzete volt meg benne, mintha a szerelem feltárta volna előtte az élet titkát, Anyuskája már nem élt, a drága anyuska, kinek-fülébe súgta elfogulatlan gyermekes vágyait. Anyuskája elment tőle és Cherubina nem árult el senkinek semmit. Még a puszta gondolatra is megremegett, hogy az ifjú megérthetne valamit érzelmeiből és egy távoli sarokba ült, hol rejtve volt a veszélyek elöl.

És az idő teltl Egy este, egy bálon történt, Cherubina azzal volt elfoglalva, hogy felállítsa virágainak porodáit, melyek a fény és a müillat közepette elhervadtak, midőn közvetlen közelből meghallotta Renato hangját.

„Tudod-e már, igy szólt egy barátjához, elutazom.“

— Visszatérsz-e nem sokára?

— Lehet, de alig hiszem.

A fiatal leány ajkába harapott és elnyelte könnyeit, volt annyi hátorsága, hogy meg nem fordult és folytatta játékját virágaival, sőt keserű örömet érzett fájdalma felett. Mindenesetre, a szerelem bűn s neki ezért vezeklenie kellett.

félre tegyen, hogy jövőjét biztosítsa. Hiszen mi itt a helyszínén közvetlen tapasztalatot is szereztünk arra, hogy munkásaink főleg azért követelik a munkás köröket, mert a socialismus vándor-apostolai őket hitegetik, hogy ők fognak segélypénztárakat létesíteni számukra. A magunk részéről azt hisszük, hogy az egylet-alakitásnak ez elfojthatatlan vágyát, mely most a békés társadalmat fenyegeti, teljesen a munkás-kérdés békés megoldására lehetne fordítani, ha nemcsak, hogy eltiltanák őket a társulástól, hanem oda hatnánk, hogy igenis szervezzen egyleteket, melyekben saját jövőjének biztosítása volna czélja. Ma az agrár-socialismust nemzetközi adományok, valamint a budapesti munkások beteg- segélyző egylete támogatják. Azonnal ki lehetne munkásainkat ezen köröktől ragadni, ha önsegély, szövetkezés alapján megyeszerte és pedig községenként munkás betegsegélyzö- nyugdíj-egyletet állitatnánk föl, melyék egymással kontaktusban és egy központi szerkezetben egyesülnének, úgy a mint azt egy vázlatos fejtegetésben, alább bemutatjuk.

Merjük mondani, hogyha a mi békésmegyei munkásainknak az egylet alakítást a kormány oly alakban megengedné, hogy a munkaadók áldozatkész- ' ségévél a kerületi betegsegélyzö pénztárak módjára ő is nyugdijpénztárt szervezzen, egyszerre legyengülne a fővárosi izgatás és munkásaink jó lélekkel igyekeznének sorsukat biztositahi.

Mit nyernénk el ez által?

A proletuariatust kevesbitenők;

a legszebb humanitoriuB czélt valósitanók meg ;

kellő vezetés mellett az egyesületben meg- őriznők a munkás lelkét az elégületlenséget terjesztő maszlagoktól ;

a hatósági bíráskodásból keletkező keserűség végkép elosztanék ;

megszűnnék az az ellenségeskedés, mely ma a munkaadó és munkás között fenn áll;

megszüntetnék a panaszokat, melyek nálunk munkahiányról elhangzanak ;

a socialis áramlattól megóvnék a mi munkásainkat, mert a nemzetközi socialis demokrata párt törekvése talaját veszítené. Ugyanis:

a) nyomtatványaikra vevők nem akadnának,

b) mert a lazításra vagy békétlenségre eddig fennállott okok megszűnnének.

A kibontakozásnak ezen útját a következőkben mutatjuk be.

IH.

Szerintünk a kibontakozásnak legegyszerűbb útja az, ha a munkaadók hozzájárulásánál és a mun- kások egyesülésével egy segély és nyugdíj pénztárt szervezünk.

Renato elutazott, szivében s szerelmével. Még Isten hozzád-ot sem mondtak egymásnak. A leány imádkozott érte, az ifjú magával vitte álmainak bájos képét.

Kétszer látták egymást viszont, kétszer váltak el egymástól s az évek tűntek. Mindkettőjük ifjúsága elmúlt, a szép órák, a vidám forró remények órái eltűntek és már csak a múlté voltak. Vidám és szomorú éveket éltek át, egymásután mint minden más ember, éltek és ifjúságuk elhalt. Arczuk már elveszté üdesé- gét, gondolataiknak futása már kevésbé viharos volt, lassabban, mind lassabban telt már életük. De ha viszontlátták egymást, nem láttak változást, mert sziveikben megőrizték az örök ifjúságot és mint szerelmük első idejében, most is némán állottak egymással szemközt. Megtartották egymás iránt hűségüket, anélkül hogy hűséget esküdtek volna egymásnak, hivei maradtak egy eszmének. Cherubina, előbb mint félig gyerek, később mint érett hajadon, csak ez egy érzelmet ismerte és táplálta és ugyanaz érzelem, szemeinek szelíd, titokteljes fényt kölcsönzött, oly áttetszővé tette halványságát, hogy amennyiben ez lehetséges, lelkének keresztül kellett volna látszania. A lelkesedés, a remény, a Törekvések egész kincsét hordozta magában, érezte, mint tágul szive a szerelem tulbőségében és mégis különös élvezetet talált abban, hogy hallgatott, mint mindig, némán megmaradt távoli sarokjában, látszólag nyugodtan, de a nagyon mozgalmas szivvilág élvezetében.

Renato, elmélyedve a tudomány heves küzdelmeibe, megemésztve a becsvágy és hatalom után való szomja által, saját énjének fegismeret- lenebb részében, üde, mosolygó képet hordozott