Békés, 1892 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1892-07-17 / 30. szám

A gyulai tűzoltó-egylet főparancsnoka Chriszto Miklós, haza érkezett Konstantinápolyból, hol tudvalevőleg tagja volt a magyarországi tűzoltó­szövetkezet ama küldöttségének, mely Széchenyi Ödön pasa, knnstantinápolyi tűzoltó főparancs­nok hazánkfiát jubileuma alkalmából üdvözölte. A küldöttség többi tagjai között Chriszto Miklós, a szultán rendeletéből szintén megkapta a török I. osztályú Tachlisije rendjelet. MeloCCO és társa fokozottabb erővel és buz­galommal folytatják a beton járda készítését és pedig párhuzamosan munkába véve, most már a régi posta s megyeház utczákat. A sugárút s a németvárosi fő utcza, utóbbi a Nap korcsmáig már le van burkolva. A teljesített munka aesthe- tikailag véve igen szép, reméljük, hogy a jóság sem fog kivánni valót fenhagyni, s azesetben az uj járda, mely — úgy látszik — két hó alatt teljesen elkészül, a város külcsinyét uagyban emelni fogja. Szarvason önkéntes tűzoltó-egylet alakult, mely a lakosság minden rétegéből és kiválólag az intelligenczia s előkelő kereskedő s iparos­ságból toborozza a működő tagokat. A tisztikar következőleg alakult meg : Danes Béla elnök, dr. Lengyel Sándor alelnök, gr. Bolza Béla fő- parancsnok, Oláh Miklós parancsnok, Stein Béla titkár, Grósz Lambert főszertárnok, dr Szlovák Pál orvos. Az egylet felszerelési költségeihez még megkivántató 1500 frtot a képviselőtestület egészíti ki. Virághullás. Lapunk szerkesztőjét, illetőleg fiát Dobay Ferenczet és menyét Uferbach Rózát a kifürkészhetlen isteni gondviselés súlyos meg­próbáltatásnak vetette alá. Egyetlen unokája illetve gyermekük Irmike, egy életerős, kedves és szép leányka, folyó hó 17 én tizenegy hóna pos korában rövid súlyos szenvedés után meg halt. Az égbe visszaszállott angyali gyermek vég­tisztessége kedden délelőtt volt mindenkit meg­ható igaz részvét mellett. Ez az igaz részvét nyújtson némi enyhet a mélyen sújtott szülék v gasztalan bánatára. Balosét. Deimel Lajos megyei számvevőt, ki most szabadság idejét élvezi, gazdálkodással foglalkozása közben csaknem végzetessé válha tott, de szerencsére enyhébb következményű bal .eset érte. A szomszéd tanyára kocsin menetele ' közben a lovak elragadták és Deimel kiesett i kocsiból, úgy hogy pár pillanatig cszméletlcnü feküdt a földön. Csupán zuzódást szenvedett, de épen maradt. A szintén kocsin levő kis Hoffmann Palinak noha szintén leesett a kocsiról, szeren- cséré nem történt legkisebb baja sem A vármegyében a harmadik ipartestület betegsegélyző pénztár Békésen fog létesülni. Ai ipartostület a pénztár alapszabályait jóváhagyás kieszközlése czéljából a vármegyéhez már be küldötte. Iparostanoncz iskola felállítását határozta el Körös Ladány község képviselőtestülete, meg előzvén e tekintetben a vármegyének akárhán nagyobb községét. A község derék elhatározása a legközelebbi megyei közgyűlés elé fog ter jesztetni. A mező herényi ág. ev. egyház, a régi 104 éves templom helyébe, 60,000 forint költség előirányzattal új templomot fog építeni. Betiltott vásár. A vármegye alispánja szeghalmi országos vásárt, mely folyó hó 25- 26-án lett volna megtartandó, az ottani lóállo mányban mutatkozó ragályos betegség követkéz téhen betiltotta. Orosháza községe több földmíves gazdája ból alakult konzorczium, a bánhepyesi Urszíny féle 500 holdas birtokot megvásárolta 160,d00 forintért A békés-bánáti ref. egyházmegye f. évi köz gyűlését Békésen augusztus 9. és következő nap­jain fogja megtartani. A békési ref. egyház ez alkalomból a "yülés tagjait vendégekül tekinti s 200 frtot szavazott meg a rendezőin/ottság in­tézkedésére. Eljegyzés. Békésen Dr. Hajnál István főor­vos ihűvelt és kedves leányát Rózát f. hó 17-én jegyezte el Govrik János uradalmi tiszt, gróf 'Wenckheim Frigyes ludadi uradalmából. Szeren­csét és áldást kivánunk a bizonyára boldog frigyhez. A polgári dalárda. Lapunk annak idején dicsérőleg emlékezett meg a gyulai dalkör ala kulásáról, haladásáról, sőt már nyilvános műkö­déséről is, de úgy a sajtó, mint a nagy közönség is melegen pártolta e derék kör czélhoz jutását, s ime most, mint halljuk a helyett — az eddigi siker után -— hogy tömörülne, erősbödne, szét oszlásnak indul, pedig legközelebb már ismét dalestély megtartását határozta el, melyből ne­talán bejövendő tiszta nyeremény a kör saját czéljára, javára, s mi a fő, a hálából őket tanító Kristoify zenetanár remunerációjára lett volna fordítandó. Elég sajnos volna, ha e dalkör a kö zönség és sajtó * fáradozását és áldozatkészségét igy méltányolná, s hisszük is, hogy magába szállva a tovább tanulást, s együitartást nem fog­ják abban hagyni. Úgy legyen ! Alapszabály jóváhagyás. A. belügyminiszter a dobozi első temetkezési egylet alapszabályait jóváhagyta. Állategészségügy. Uj-Kigyóson a Kocziszki tanyán uralgott sertés járvány megszűnt; a vár­megye alispánja a zárlatot feloldotta. A járványok krónikájából. A vármegye alis­pánjához érkezett hivatalos jelentés szerint Gyo mán a hét folyamán egy roncsoló toroklob eset merült fel. A közegészség egyebkint a vármegye területén most nemcsak kielégítő, hanem kedve zőnek mondható, aminő már régi idő óta nem volt. Öngyilkosság. Szarvason Revelják Mátyásáé, f. hó 14 én délután összeveszett az urával s e fölötti bánatában felakasztotta magát. Mire ész­revették már halott volt. — Ugyancsak Szarva son, Stopka István cseléd f. nó ló én szintén akasztással vetett végett életének, öngyilkossá-i gának oka ismeretlen. Eltűnt fiú. Békésen Hegedűs Sándor fia Ká­roly a szülei fenyítéktől való félelemből a háztól f. hó 12 én eltűnt s azóta nyoma veszett. Tüzek a megyében. Füzes-Gyarmat községé­hez tartozó Hosszú szigeten özv. gr. Vécseyné birtokán folyó hó 12-én egy szalmakazal, 3 sze kérnyi. búza s egy cséplőgép égett el. A kár mintegy 3000 forintra rúg, nem volt biztosítva. Ugyaucsak F.-Gyarmaton Basch Lipót bérletén 46 kereszt búza s 2 holdnyi tarló s gyep égett meg. A hatóságilag felbecsült kár 216 frt. Csabán folyó hó 7-én Dubisovics Ferencz háza nádfödele hamvadt el. A kár 289 frt, biztosítva volt. Fekete, fehér és színes selymeket méte­renként 45 krtól 16 frt 65 krig sima és min­tázott mintegy 240 különböző fajta és 2000 külömböző szinben szállít, megrendelt egyes öltönyökre, vagy végekben is postaber és vám mentesen Hennelbcrg G. (cs. kir. udvari szállító) selyemgyára Zürichben. Min­ták postafordulóval küldetnek. Svájczba czim- zett levelekre 10 kros bélyeg ragasztandó. I. 29 6—10. Törvényszéki csarnok. * Vétkes bukás. B. K. gyulai kereskedő, évekkel ezelőtt itt vegyeskereskedéssel bírt, de mostoha viszonyok közé jutván, üzlete folbom lőtt, majd azután neje neve alatt folytatta ezt azonban könyvet nem vezetett, valamint gondat ’an üzletvezetés miatt — mihez járulván ismét „rossz időjárás“, — újra megbukott, miért ejével együtt vétkes bukás miatt vád alá ke rült s mint ilyen, K. Bernát két havi fogházra neje pedig 10 frt pénzbüntetésre, esetleg 2 nap fogházre ítéltetett. * A ki négyszer bukott. Ij-osenstrausz Bon orosházi kereskedő több ízben jutott bukás ör vényébe, de mindannyiszor „kereskedői észszel sikerült neki özekből kiúsznia, végre is Ornstei Lázár szegedi lakos, mint ipa neve alatt ny tóttá ki üzletét; 1886. május 7 én, a midőn is még meglevő árúk betudásával 1 tekintve az i ezég jó hírnevét (?) 12,000 frtnyi hitelt kapót máris. 1887. október 7-én ellene csőd nyittatol hitelezőivel újra 33*/0-el kiegyezett, a mely " erejéig Városi Lajos ottani kereskedő — a kész aktár fedezete fejében — váltót girált, mely raktár pedig e csőd folyamán Városi elől elha- •ácsoltatott. Az ügyészség mindkettő ellen csa árd bukás büntette nriatt emelt vádat, a tör­vényszék azonban, csak a vétkes bukás büntette miatt mondotta ki bűnösöknek, s ezért — te­kintve különösen Ornsteinnak nagyszámú csa­ládját (3 leány), s tekintve, hogy Ornstein az üzlet vezetésére mi gondot sem fordított, köny vet nem vezettetett, mérleget nem készíttetett,- igy ő 10 frt, esetleg 2 nap;, Rosenstrausz 50 frt pénzbírságra, esetleg 10 napi elzárásra Ítéltetett Az ítélet jogerős. Eladó szobaberendezés. Egy teljesen ó-német stylü háló-szoba berendezés, beszüntetett bútorraktáromból A tarlón levő gabona rothadásának és ki­csirázásának megakadályozása czéljából a spot- taui gazdák, szakítva a régi tradiczióval, igen egyszerű eljárást követtek. Tavaly ugyanis igen sok rozs kipállott Németországban, úgy, nggy más évekhez képest a bevetett területnek csak 30 százalékán arathattak. A rozsot julius köze pén kezdték aratni, de ez időtől kezdve majdnem minden nap esett s az eső igen rossz hatássa olt a lerakott s be nem hordott rozsra, mi-, ek következtében az csakhamar rothadni és csi-|mev zni kezdett. Ily viszonyok közt még sok rozs a?. „ SHHB ___Sj , ál lt a lábán, noha a szemek már teljesen érettek! ’ £Ö\ étkezőkből áll. 2 nihil 'évén, nagyrészt kihullottak. A gazdák egyrészejszeiirény, 2 ágy, 1 lllOSdÓ tükörrel nem tudta, mitévő legyen, hogy kis terméséti, , , , . . megmentse. Az értelmesebbek összebeszéllek s|es Oftma UlÖrVany-lappal és 2 éjjeli elhatározták, hogy a mindennapos eső daczára learatják a rozsot, s azonnal hozzá is fogtak. A learatott rozsot la/.án kévékbe kötötték s aztán szecskavágókon ott a tarlón a kalászokat levág­tak A levágott kalászokat zsákokba vagy kosa rakba gyűjtötték, azután a csűrbe szállították i ott a tisztára söprött főidre öntötték és széttere gették. Ez eljárás meglehetősen fáradtságos volt, de kifizette magát, mert a rozsszemek nem hul­lottak ki, nem rohadtak, sem ki nem csíráztak. H szalmát, illetőleg a kalászaiktól megfosztott Hévéket rakásra hordták s napos időben szétte­rítették és megszáritották. \\és barna márvány-lappal és 2 éjjeli szekrényből jutányos áron eladó. Értekezhetni: M O G Y O R Ó S S Y FRRENCZNEL Gyulán a kápolna­téren. 153. 1—3. Irodalom. Lukács Bélának, az újonnan kinevezett ke-1 , „ * «'«i xyjuj. aauu. iiiuiiUZiöeg egy reskedeltni miniszternek sikerük arczképe és jel-|háztanácsa által ezennel közlii Ihogy lemrajza vezeti be a „Magyar Géniusz“ 29. mát, mely fény és pompa tekintetében méltó foly­tatása a többinek' Megszoktuk már, hogy a „Ma Itelkére építendő gyár Géniusz“ minden száma hoz valami meglc petést s ebben nem is szűkölködik a legújabb r Arlejtési hirdetmény. yulai róm kath. hitközség rré tétetik, t hitközség gyulai 53. sorszámú bel- egy emeletes hitköz­ségi bér ház felépítési és az ezzel szám sem. Sokan voltak kiváncsiak arra, roilye-lkapcsolatosan készítendő vármegye fő­nek lesznek az új pénzek s a „Magyar Géniusz szerkesztői — bizonyára nagy fáradtság útján — megszerezték azoknak rajzait s már be is m tatták olvasóiknak. Ugyancsak e számban ta látjuk 0 Felségének legújabb arczképeit és szebbnél-szebb képeket. A szellemi rósz is fe Jegyzői lak átépítési munkálatainak ki- u_|adása tárgyában Gyulán f. évi julius hó 25-ikén délután 4 órakor a hitköz- belvárósi leányiskolája helyiségében lette gazdag, amennyiben legjelesebb íróinkkal,[ajánlati versenytárgyalás tartatik. mint Beniczkyné-Bajza, Lenke, Dóczy Lajos, Tolnai Lajos, Abonyi Árpád, Kada Elek, Mun­kácsy Kálmán, találkozunk. Az említetteken ki-|asztalos-, vül.a behatóan foglalkozik agjgj | mázoló munkákból napirenden levő aktuális Obemenyekkel, melye Ezen föld-, kőműves-, ács-, bádogos-, lakatos-, üveges-, kőfaragó-, álló épitke­ket a leghivatottabb tollak ismertettek, s melye-]2®®! vállalat összköltségei 44,446 frt két a legkiválóbb művészek mutattak rajzokban 57 krban irányoztattak elő. Mindezek mellett a „Maqyar Géniusz* a leg I olcsóbb hét lapok egyike s a közönség, mclyl méltán érdeklődik az illusztrácz:ók iránt, melyek!kellően bélyegzett az eseményeket képekben mutatják be, könnyűi szerrel juthat e fényes kiállítású laphoz. Kikl tnég nem ismernék olvasóink közül a „Magyarított Írásbeli zárt ajánlataikat, melyekhez Géniusz“ t, forduljanak a kiadó hivatalhoz (Bu-|„„ x ______i. mn/ í - . , , . jr 1 -J. ... , -.11 . az ajánlati összegnek lUu/„-a készpénzben, dapcst, Kerepesi ut 14.) mely, mint lapunkat! J 0 . i . ’ értesítő, készséggel küld mutatványszámokat. A|va&y elfogadható értékpapírokban mint „Magyar Géniusz“ előfizetési ára egész évre 10|biztosíték csatolandó, I évi jnlius hó r. vinni Felhivatnak vállalkozni kívánók, hogy és „Ajánlat a gyulai k. hitközség bérházára“ felirattal ellá­TZ özgazdaság. Rendelet a forgalomba hozott kissebb élő állatokkal való bánásmód szabályozása tárgyában. 1. §. Kettőnél több borjút, juhot, bárányt kecskét, malaczot s a kissebb szárnyas állatok közül négy párnál többet összekötött lábakká akár köz- akár magán fogyasztás, — illetőleg használat czéljából szállittani vagy vinni s mind ezen állatokat tekintet nélkül a mennyiségre, ily állapotban bárminő czélra is tartani tilos. A marhavásárra vitt borjúk és bárányok lábai azonban azon idő alatt, mig a vásár tart s a mérlegelés eszközöltetik, legalább öt centim szélességű hevederrel összeköthetek; mely álla pótban az állatok mindenkor szalmára fekte- tendők. Libák, pulykák s nagyobb szárnyas állatok összekötött lábakkal egyáltalában nem szállít hatók, s azok házalás esetében csakis hónalj alatt vihetők. Halakat keresztül fűzve szállítani vagy tartani tilos. 2. §. Az 1. §-ban meghatározott mennyi­ségen felül borjúk, juhok, bárányok, kecskék malaczok csakis fedett s oly kocsikban szállít­hatók, bogy az állatok a kocsiban állbassanak. E czélból a kocsinak szilárd fenékkel kell birnia és sem ezen, sem a kocsi oldalainak túlsó részén nyílásnak vagy hézagnak lanni nőm sza­bad. Az oldalok felső részén %-ad rész sz ségben a deszkák, illetőleg léczek között tág hézagok liagyandók, hogy az állatot kivülről látni lehessen és a kocsit levegő járhassa át. 3 §. Bárminő szárnyas állatok az 1. §-ban meghatározott mennyiségen felül csak ketreczes vagy fonott kocsikon, illetőleg ketreczekben vagy kosarakban szállíthatók. A ketreczeknek úgy kell készítve lenniük, hogy az állatok kívülről jól láthatók és megkü­lönböztethetők legyenek. 4. §. Az állatok megfelelő etetéséről es ita­tásáról az eladó vagy szállító, illetőleg tulajdo­nos gondoskodni tartozik. 5. §. Ezen rendelet határozmányaiba üt­köző cselekményeket és mulasztásokat az 1879 évi XL. t ez. alapján ezennel kihágásnak minő sitem, mely kihágások elkövetői — amennyiben cselekményeik illetőleg mulasztásaik más fenn­álló törvények szigorúbb határozmányai alá nem t snek — 20 írtig terjedhető pénzbüntetéssel bün­tetendők 6. §. A jelen rendelet ellen elkövetett ki­hágások alapján befolyó pénzbüntetések fele részben az illető község szegény alapja, fele részben pedig a vármegye állattenyésztés czél- jaira fordítandók. — Budapesten, 1892. évi május hó 21-én. Bethlen, s. k. frt, félévre 5 frt, negyedévre 2 frt 50 kr. Az újonnan belépő előfizetők a „Kenyér“ czimü emléklapot ingyen kapják Knorr Alajos „Önügyvédje“ Ötödik teljesenInyújtsák be. átdolgozott és javított kiadásban jelenik meg ifj Nagel Ottó könyvkereskedő kiadásában Budapest, Muzeumkörút a Nemzeti színház bér házában; egy munka, mely hasonló munkák. . . ! . ! ! 11 közt elismert használhatóságánál fogva két év-|nial hlvatal irodájában mindennap (dél 25-ik napja déli 12 órájáig Göndöcs Benedek apát-lelkész hitközségi elnöknél A terv, előmórték, költségvetés, az árlejtési feltételek a gyulai r. k. plébá­óráig bete­előtt 9- 12 és délután 3—6 kiuthetök s az árlejtési feltételek ugyan­a le­biztositéki összegről elismervény adatik ki. 150. 2 Gyulán, 1892. julius hó 16-án. Göndöcs Benedek, apát, hitközségi elnök. tizedet meghaladó időu át mindég keresett kézi könyv maradt, melynek további feladata is az leend, hogy minden jogviszonyok között meg bizható és kimerítő utasítással szolgáljon min Iott vállalkozók által aláirandók 8 denkinek valamint azoknak is. kik jogisegélyt tett igénybe venni kénytelenek. Az első füzetben melynek ára 30 kr, a szerző, a közjogi részt kezdi ismertetni; nevezetesen a törvényhozó hatalmat, a főrendikar szervezetét, közli a fő rendiházi tagságra jogositott családok névsorát; a képviselőválasztás szabói)ait, a választói jo­gosultságot megállapító törvényes intézkedése­ket; ismerteti a képviselőház szervezetét, a törvények kihirdetésének módját, és a delegá­lok szervezetét és tárgyalásának módját. Ezután áttér a Végrehajtó hatalom kezelésének ismerte tésére; meghatározza a végrehajtó hatalom fo galmát, megnevezi az ennek gyakorlatára biva tott közegeket; ismerteti a m kir, minisztérium teendőit, az egyes miniszterek jogait és köteles ségeit, a minisztérium szervezetét és különösen minden egyes minisztériumok ügybeosztását és ügyosztályainak ügykörét, az államszámvevőszék hatáskörét és a közös kormányhatóságokat, a közös külügyminiszlerium és pénzügyminiszté­rium ügykörét. Az egész mű tartalma tekinte tében utalunk a részletes ismertetést tartalmazó előfizetési felhívásra és eme, mindenkire hasznos munkát ajánljuk a t. ez. olvasó közönség fi gyei-I# mébe és pártfogásába. Schoeller és Társa-féle szabadalmazott ól HIRDETÉSEK, Á zöldfa-uteza, kápolna-tér és ká-||j polna-utcza szegletén 383. számú II I mely áll: két üzleti helyiség, keres-|(| kedésnek vagy vendéglőnek alkalmas négy utczai-, két udvari szoba, két konyha, két kamara, egy pincze, két tágas padlás és egy nagy faszinből, f. évi Szt.-Mihály naptól haszon­bérbe kiadó vagy örökáron eladó. — Értekezhetni: Weraer Györgynél, 155. 1—1, Kápolna-tér 386. sz. minden tekintetben felülmúlják az eddig használt fa, vas, bádog, üveg, porczellán és agyagból készülteket. j| Nem szárad szét, rozsda nem fogja, a) könnyen mosható, törésnek ellenáll y és sokkal könnyebb mint bármely más anyagból készült e fajta edény. — || | Csinosan festve és díszítve a legkü- \ j ■lönbözőbb alakban és nagyságban kizárólagos főraktár: RE1SNER EDE | fiiszerüzletében Gyulán. Kapható: Mosdóhoz vizhordó, konyhába ,-t' alkalmas mosogató, edények, hütök, j hústartók, virágtartók, vizesöbrök, zsir- bödönök, víztartók, különféle dézsák stb. stb. “ *

Next

/
Thumbnails
Contents