Békés, 1891 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1891-11-29 / 48. szám
4§-ik szám Gryula, 1891. november 29-én X. évfolyam Szerkesztőség: Főtér, Dobay János kereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények intézendők. Kéziratok nem adatnak viasza. Előfizetési dij: Egész évre . 5 írt — kr. Félévre ... 2 » 50 » Évnegyedre .1 » 25 » Egyes szám ára 10 kr. i> Társadalmi és közgazdászati hetilap MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Felelős szerkesztő és kiadó tulajdonos: üoToa.37- Táinos. tSifSai e Kiadó hivatal: Főtér, Prág-féle ház, Dobay János könyvárus üzlete, hova a hirdetések és nyilt-téri közlemények küldendők. Hirdetések szabott áron fogadtatnak el Gyulán, a kiadó hivatalban. | Nyilt-tér sora 10 kr. Sí. .. .... »} Hirdetések felvétetnek: Budapesten: Goldberger A. V. Váczi-utcza 9. sz. Mezei Antal Dorottya-utcza 6. sz. Schwarz Gyula Váczi-utcza 11. sz. Eckstein Bernát fürdö-utcza 4. sz. Haasenstei/n és Vogler (Jaulus Gyula) Dorottya utcza 8. sz., — Bécsben: Moose Rudolf és Dukes M. hirdetési irodáiban, a szokott előnyős árakon. Népesedésünk kérdése. Midőn őseink a Volga folyó partját ezer óv előtt odahagyták, maguknak itt, talán jobb hazát keresendők, akkor az igy útnak indultak száma a Kárpát begyek bér- czeinél összeszámlálva, háromszázezer családból állott. Ne tessék azt gondolni, hogy történelmi múltúnkból valami ismert dolgokat kívánunk elbeszélni. Nem is azért kezdtük ezer év előtt a tárgyat, mintha a három- százezer családnak viselt harczait, vagy éppen kalandjait sorolnánk elő, melyek ugyan közbe szólva, talán megszámlálhatlanok lennének ; hanem azért kezdtük ott, mivel a tárgy, melyet felhozunk követeli, hogy bemutassuk azon tekintélyes számot, mely egy évezred előtt gyökét képezte e haza jelenlegi magyarjainak. Háromszázezerre megy azon családok száma, kik a Volga parti ős helyet oda hagyva, a Kárpátokon át Munkács alá érkeztek s ott Almost a hét vezér egyikét fejedelmükké választották. Ezek voltak tehát azok, kik a nép- vándorlás nyomása által ide szorittatva, e viruló hazát, fegyvereik dicsőségével, hatalmukba ejtették s itt le is telepedtek. Háromszázezer család, — egyre csak négy tagot számlálva is — egy millió kétszázezerre menő lelket számláltanak; azok, kik e honban lakva, a győzők által békés lakásaikban hagyattak, legalább kétany- nyian lehettek, de fel sem tehető, hogy ily nagy kiterjedésű földdarabon. — Magyar- országon térfogata a kapcsolt részekké együtt ötezer □ mértföldet ö Harminczhétezerötszáz kilométert tevén ki, — kevesebb lakó lett légyen, a kikkel az uj hódítók összeolvadva, körülbelöl négymillió lelket számláltanak. Ezer év előtt tehát e haza lakosainak számát négymillió lélekre bizton feltehetjük, s habár ezen létszám már akkor különböző ajkú s nemzetiségű népekből állott, és a későbbi idők viszonyai folytán a nemzetiségek itt még inkább szaporodva, összekeveredtek s igy egy nagy családot — egy nemzetet képeztek. A nemzetek vagy népek életében egy nemzedékre 50 évet számítunk s igy az ezer év alatt nemzetünk immár busz nemzedékre terjed ki. A népesedési szaporuság húsz nemzedéken át — rendes viszonyok közt — tiz- szeresedik s igy véve fel a létszámot, Magyarországban ma 40 millió léleknek kellene lennie. Rendes viszonyt azonban egy népnél sem lehet bizton felvenni, azért a szaporuság nem is ekként szokott történni ; mert a népek nemcsak háborúkat folytatnak, hanem különféle járványos betegségek által meglátogatva s ezenfelül a foglalkozások többféle nemei következtében előforduló halálozások, az életmód és mag- talanság a népesedést fogyasztják; tehát a rendes szaporulás az említett és még más lehető okok miatt soha sem állhat elő. Magyarország jelenleg — biztosan nem tudhatni -- mintegy 16 millió lelket számlál, e szerint ezer óv alatt alig meg négyszerezte azon létszámot, ami kezdetben volt. Mi lehet ennek oka s miként lehet oda hatni, hogy ne csak nemzetünk létszámát tartsuk fenn, hanem a számnövekedést is előmozdítsuk ? ! A beteg társadalom. Ha végig tekintünk jelen társadalmunkon, keserű fájdalom fogja át a lelket a képnek látásán, mely szemeink elé tárul. A szivekből a vallás magasztos érzete — a hit kihalt vagy kihalóban. A remény nem ihleti — nem melengeti többé a fásult kebelt s a szeretet oltárán a rut önérdek szennyes lángja lobog. Minden cselekvés rugója az öuhaszon ; a pénznek, e földi istennek áldozatul esik becsület, élet, minden! Nincs polgári állás, nincs társadalmi helyzet, hová be ne fészkelte volna magát a megvesztegethetés az erkölcstelenedés, melyek immár ezerkaru polypként húzódnak keresztül társadalmunk testén. A mi legfájóbb, a baj behatolt a műveltebb körökbe is; az egyszerű nép alapjában még nincs végkép elromolva. Ily szomorú viszonyok égetően szükségessé teszik e tárgy feletti tüzetes eszmecserét. Álljon a síkra, ki erőt érez magában s mondja el véleményét leplezetlenül a bajról; részünkről örvendenénk, ha a figyelmet felkeltve üdvös megbeszélésre szolgáltatnánk alkalmat. Korunk a haladás kora. Különösen a gyakorlati tudományok művelése nagy buzgalommal űzetik; a gőz és villany az ember szolgálatára áll. Minden kísérlet megtétetik az anyagi jólét s az élet kényelmei előmozdítására. Helyesen van! — Nem az a baj! A hiba abban áll, hogy századunk egyedüli központnak az anyagot állitá; ide irányul korunk összes törekvései, vágyai s az ember szivének minden óhajtása. A czél eszköz, az eszköz czél 1 minden eszköz 1Í1M1. Népdal. Add vissza a jegykendőmet 1 Kitiltanak engem’ tőled : Nem engedi apám, anyám, Hogy a szemed nevessen rám. Azt beszéli édes apám, Nézzek másik leány után ; Te szegény vagy, én meg gazdag, Kz ok rá, hogy ott hagyjalak 1 Nem mondok én ellent nekik, Ha a Bzívem megreped is; Bele nyugszom, mit kívánnak S búcsút mondok a világnak 1 Add vissza hát jegykendőmet Elszakítnak engem’ tőled ; S mig megássák sö tét sírom: Kényeimmel teli sírom ! Ha fekszem a ravatalon : Jöjj el árva kis augyalom 1 S könnytől ázott jegykendőmet — Terítsd reám szemfedönek 1 Meteor. Töredék egy agglegény memoirjaiból. (A „Békés" eredeti tárczája.) I. Apám a Dunántúl lakott, anyám a Dunán innen, mig én a tiszántúli kerületben lettem a kicsiből nagyobb. Amint később meghallottam, apám és anyám, valami juss végett ösz- szekoczódtak, ami annyira elmérgesedett közöttük, hogy végre is válóper lett a vége, s ennek ismét végelválasztás lett a legesleg vége. Engem anyám vett magához, de midőn a gagyogáson keresztül mentem eldobott ma* gától, s atyámhoz kerültem, de ő is, mikor az á-t megtudtam különböztetni a b-től, szintén csakhamar túl adott rajtam, mig végre is egy anyai nagybátyához juttattak, ki a tiszántúli kerületben lakott. így aztán egy kis alföldi gimnáziumban szívtam be a declinatiok, conju- gatiok, továbbá Lycurgus, Themistokles, nem különben a sinus és cosinusok velőt, s agyat edző iskola poros levegőjét, s midőn már „felnőttem" azaz „maturizált kamasz" lett belőlem : kedves nagybátyám kezembe adta a vándorbotot s útitáskámat, másik markomba pedig 20 veres hasú (akkor még) uj flórest nyomott, mondván 1 »itt van a világ! — közepébe Pest — menj, emberedj, élj és hass I!“ Eddig még nem tudtam mi az élet, nem tudtam, mi az anyai, mi az atyai szeretet? Istenem 1 — kiálték fel — hogyan zöl- delhet az erdő, levél nélkül? hogyan kelhet ki a mező, ha magvát nem hintik? de hogyan lenne nappal, ha éjei nem volna? s* hogyan nőhet fel az ember, ha nincs ki szerető karokkal ölelné, mint csecsemőt, mint gyermeket, mint ifjút? De azért még is felnő, szív, érzés nélkül, mint ahogy felnőttem én. „Oh nem a könyörtelen sors, nem a beérhetlen távol, nem az élet, nem halál" . . . gondolatja gyötörte kö- vésült szívemet, csak az „egyedüliség" bántott, csak ez kinzott, — elhagyatva mindenkitől, mindentől. . . . Mit mondhattam jellemről ? mely olyan volt, mint „iskola csinálta jellem" lehetett. . . Meg volt bennem a komolyság és léhaság bizarr vegyüléke, de talán ez is oly árnyék, mint a merészen, izzóan égő napnak, vagy ellenkezőleg, mint a sáppadtan reánk bámészkodó holdnak foltjai ; — mit tudtam én ? . . . Ügyvédi diplomám is már meg volt, s én a fővárosi zajban élve, vegyes társaság közt annyiszor megfordulva, bizonyos »karakterre* tettem szert, s emellett „müveit* lettem. De azt elfeledni látszottam, hogy hol, miként s mire is születtem. Vagyonom már volt, mert apám és anyám elhaltak, s végre, a perpatvar után is — vagyonuk reám szállott. Pestet megúntam, pályámat nem szerettem, s igy haza utaztam — tudniillik a dunántúli kerületbe, — diplomám a sarokba vágtam, s gazdaságomnak éltem. Éppen midőn R . ! . . városban gazdasági ügyek miatt jártam, s egyik vendéglőből az utczára kiértem, egy fátyolozott nő jött felém, s előttem ejté el napernyőjét, mit én gyors mozdulattal felvéve, neki átadtam, mire ő „köszönöm oh uram" hálásan felelt, s átvéve ezt kezébe — tova tűnt. — De alakja, mint egy remek szobor, hangja, mint a legszebbik zene, miről eddig fogalmam nem volt. Szívem megmozdult. Nagy ég mi ez ? ! „Mely kiégett szívvel kérdi Miért születni ? minek élni ?“ Oh sors! téged átkoztalak, s ime most érzem, hogy kellett nekem születni, s kell nekem élni ... de kell nekem szeretni. Ép azért, mert „isten a tiszta szerencsét tiszta lelkiismerethez kötó"; igy bízva a jelenben — e nőt imádni, e nőt szeretni, pillanat müve volt, s nálla nélkül nem lenni, szintén elhatározásom lett. II. Kedves Hedvigemmel jegyben jártam már. Az „emlékezetes napernyőt" eltettük ereklyéül, mint ama boldog perez emlékéül, szent, csak sikerre vezessen. Az anyag minden, a szellem semmi; az hízik, ez sorvad, a széngőz nem táplálja. De nézzük csak az aligmultat. Szabó János statisztikus, 1849-ik. honv. oszt. par ancsnok. (Vége köv.) Gyula városa legtöbb adót fizető képviselőinek névjegyzéke az 1892. évre. 1. Gróf Almásy Kálmán 3121-25 2. Göndöcs Benedek, lelkész 1555-— 3. Gróf Wenckheim Ferencz 923*42 4. Gróf Wenckheim Henrik 923 41 5. Gróf Wenckheim István 923*41 6. Gróf Wenckheim Dénes 923*41 7. Róm. kath. egyház 740*42 8. Braun Mór 656*95 9. Wagner János 646*78 10. Végh József 619‘09 11. Erkel János, mérnök 608.04 12. Özv. Ferentzy Alajosné 535*61 13. K. Schriffert József 525*40 14. Keller Imre, ügyvéd 516*18 15. Dr. Erkel Rezső, orvos 502*80 16. Gerléin Reinhart 496*91 17. Lukács Károly 494*06 18. Winkler Lajos, gyógyszerész 482*88 19. Reisner Zsigmond 469*46 20. Miskucza György 464*28 21. Winkler Ferenez 460*34 22. Ifj. Endrész András 408*10 23. Hoffmann Mihály, ügyvéd 396*46 24. Ifj. Kohlmann Ferencz, kereskedő és iparkamarai tag 389*52 25. Reisner Emánuel 388*98 26. Özv. Schriffert Józsefné 371*99 27. Védel Károly, közjegyző 357*— 28. Ludvig Mihály 345*02 midőn a k .. .. i vendéglő előtt ezt ő leejtvén, s én felvettem, és igy jó csillagzatunk egymással örökre összehozni látszott bennünket. Rozsás színben tűnt fel előttem minden A világ valahára kedvesnek, az emberek jóknak, a hit magasztosnak, az erkölcs nemesitőnek tetszett. Hedvigemnek is véghetlen boldogság ömlött egész valóján, túlvilági életbe volt varázsolva; de azért még is, . . . leolvashattam isteni arczárói „én már csalódtam, végzetem bizonytalan." Hedviget, mint özvegyet ismerhetém, de özvegyi fátylát „könnyen viselhető", mert nem szíve, de szülei akarata szerint veté le pártáját, s igy bennem ismét — bár most ment minden külbefolyástól — első Ízben a hízelgőt vélé feltalálni, de csakhamar észrevevé, hogy mit két szív dobbanása sejtet, azt az ajk képes meghazudtolni. Mi csakhamar megszerettük egymást, igazán, végtelen. . . . Boldog szerelmi frigyünk nemcsak isten, de a papi áldástól sem állott távol, s mint ilyen kedvesül bizalmasan reábeszélhetém, — hogy unokanénje társaságában néznék meg birtokomat, mely innen alig négy óra járásnyira fekszik. A kérésnek engedve lett — s csakhamar tett is követé. Csípős borongós őszi nap volt, midőn útra kelőnk. Hedvig eléggé beburkolozva volt ugyan, de a csakhamar beállott hideg eső annyira keresztül hüté, hogy az utón már gyöngéd köhögés fogta el, s alig érénk haza, Hedviget erős láz kínozta, mire én úgy őt, mint az unokanénét, vendégtermembe vezettem, s ott a néni ápolására bizva, magam azonnal helységünk öreg orvosáért futottam, s rögtön — a már ágyban fekvő beteghez ve-
