Békés, 1889 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1889-06-16 / 24. szám

Alispáni jelentés. Békésvármegye tavaszi rendes közgyűlésére. (Vége.) 4. A tanügyek állapotára vonatkozó rész­letes adatok a vármegye közigazgatási bizott­ságnak a jelen közgyűlés elé terjesztett fél­éves jelentésében felsorolva lévén, ez alkalom­mal CBupán azt kívánom jelezni, hogy az oskolák külaö ügyei az illetékes hatóságok által rendsze­res figyelem és ellenőrzés tárgyát kepezik, s e téren nevezetesebb s intézkedéseket igénylő vál­tozások elő nem fordultak. 5. A vármegyebeli községek összes szám­adásai a múlt évről kevés kivétellel beterjesz­tettek s azok számvevői véleménynyel ellátva s az állandó választmány által előkészítve, leg­nagyobb részt a tekintetes törvényhatósági bi­zottság jóváhagyása alá be vannak mutatva. A számadások nem lettek beterjesztve: Gyula-Vári, Kótegybáza, K.Tarcsa, Uj-Kigyós, Csorvás és P.-Földvár községek részéről, me­lyekre nézve a vizsgálatot elrendeltem. Az 1886. évi XXII. t.-cz. 146. §-a értel­mében a községi számvizsgáló gyűlések elnöké­nek kinevezése iránt annak idején megtelelöleg intézkedtem. 6. A B.-Csabán 700 népfelkelő felszerelvé­nyének elhelyezése czéljából az 1887. évi 330 bgy. számú határozat folytán megvett Kaisch- féle ház tulajdonjoga a vármegye nevére beke­beleztetek, az épület rendeltetésének megfelelő- leg, átalakíttatott s műszakilag is felülvizsgáltat­ván és átvétetvén, a 7-ik számú hadtestparancs­nokságnak átadatott. A vármegye ez épülőt után 290 forintnyi évi bér megtérítést nyer. 7. Aisztelettel jelentem, hogy a halászatról szóló 1888. évi XIX. t.-cz. folyó évi május 1-én életbe lépett, s ennek végrehajtása tárgyában a szükséges intézkedéseket kibocsátottam. 8. Gerla-Póstelek községének megszűnte pusztává alakulása a m. kir. belügyminiszter ur­nák múlt évi november 19-én kelt 70,970. számú rendeletével megengedtetvén, a község tényleg megszűnt s területe közigazgatás tekintetében Doboz községéhez csatoltatok. 9. Az 1886. évi XXIII. t.-cz. 12. §-a értei mében kötelességem lévén a vármegyei tisztvise lök és kezelő személyzet tagjai ellen folyamatba ivovaiszky Jozset igazgató. I ________ I Hí rek. A közigazgatási bizottság az ünnep miat elhalasztott junius havi rendes ülését f. hó 17 éi fogja tartani. A vármegye központi választmánya teg-|örséS‘ nap ülést tartott, melyen előterjesztettek a gyo­mai s orosházi válásztó kerületek községeire vo­natkozó képviselő választó összeírások. Az össze- Írási lajstromok legközelebb közszemlére fognak kitétetni. A csabai regále. Lapunk más helyén kö- zoijut Baross Gábor h. belügyminiszternek leira­tát a csabai regále ügyben. A leirat, helyesebben mondva végérvényes határozat a város és közbir­tokosok közötti visszás ügybeu, szorosan vett jogi szempontból nem állja ki a bírálatot, különösen nem a határozat indokolása, de — a fenforgó sajátlagos körülmények között — lehetetlen dolog a regálekérdést merev jogi szempontból elbírálni s ily szempontból mérlegelve, a belügymiuiszter hatáiozata teljesen opportuuus és alkalmas rá, hogy a város és köabirtokosok között óhajtandó egyezség útját egyengesse. A vármegye alispánja a miniszteri határozat alapjáu folyó 20-ára tűzte ki az egyességi tárgyalást Csaba város képviselő tülete s a közbirtokosság képviselői között, mely vegyes gyűlés az ö elnöklete alatt fog tar­tatni s részt vesznek benne dr. Hajnal István. Keller Imre, Oláh György tiszti ügyész, mint a megye kiküldöttei is. Nagyon óhajtandó lenne ha a közbirtokosok eddigi merev álláspontukat feladnák és több méltányosságot tanúsítanának város mint erkölcsi testülettel szemben, mert az egyességnek anélkül is oly akadályai vannak melyeket a közbirtokosság legmesszebb terjedő méltányossággal képes csak áthidalói. 0- i A járványok krónikájából. A vármegy ^[alispánjához érkezett hivatalos jelentés szerir 21 Tótkomlóson az ott uralgott hólyagos himlő jár ^jvány megszűnt. y A közmunka a közlekedésügyi minise 1- ter a szent-andrási hídon újra engedélyezte eg Hévre a vámszedési jogot. Állategészségügy. Károlyi István gró Igyulamezei majorjában a sertések között uralgot lorbáncz megszűnt, ellenben Wenckheim Frigye , Igróf békési fásmelléki uradalmában és a sovány . I háti legelőn levő sertésnyáj között lépett fel. 'I A gözgépkezelöket és kazánfűtőké 'I vizsgáló bizottság f. évi junius 23-án d. e. 71/ .[órakor B-Csabáu vizsgálatot tart. .1 Pünköst mindkét napjára igen szó] [időnk volt, melynek azonban nem igen vettül -[hasznát, mert az esetleges kedvezőtlen — értjitl ‘[alatta esős — idő semminemű kirándulást vág; ' egyéb mulatságot nem zavart volna meg, sőt na Igyon hasznos lett volna a szárazság folytán el Htikkadt összes vetésekre. Csupán a megszokot :|ünnepi mulatságokból, nevezetesen az elmarad )|hatlan körbálokról referálhatunk, melyek most is [népesek és igen sikerültek voltak. | Kánikulai forróságban telnek el a tavas: utolsó napjai; a hivatalos nyár még egy hét mub jva veszi kezdetét, de a forróság már elérte a mér- [sókéit klímában várható legmagasabb hő fokot s [nyár derekán is alig fog emelkedést mutatni. A [hét csaknem minden napján volt helyi esők csep- |pet sem tudták a levegőt hűsíteni, pedig majdnem mindenik eső jéggel jött, és ez a határ külön­böző pontjain jelentékeny károkat okozott. Men- |nél inkább közeledik az aratás — pedig mind- |össze rövid két hét választ el tőle — annál szó- [morúbban kell meggyőződnünk, hogy az idei ter­més a legkedvezőbb aratási idő mellett is gyenge |középnek, sok helyen pedig határozottan rosznak [ígérkezik. A búza évek óta nem volt oly silány, [mint ez alkalommal, a tavaszi vetések szintén [nagyon rosszul fejlődtek a hosszas szárazság miatt. Gyula városa junius 17-én tartandó kép­viseleti közgyűlésének tárgysorozata: 1. Végh Gábor lemondása és ör. Miskucza György elhalá­lozása folytán megürült tanácsnoki állásoknak vá lasztás utján való betöltése, s esetleg tiszteletbeli tanácsnokok választása. 2. Sós Ferencz és Erdei Juliánná részére eladott ház szerződésének jóvá­hagyása. 3. Mohácsi Istvánná Diószegi Juliánná részére eladott ház szerződésének jóváhagyása. 4. Méltóságos Terényi Lajos főispán ur 20. főisp. sz. leirata. 5. A Körös pénztár és laktanya pénz­tár megejtett leszámolása folytán kiadott 2921— 1889. sz, alispáni rendelet a tanács vélemény es javaslatával. 6. A vármegye tek. törvényhatósági bizottságának, Végh Gábor felebbezésére hozott 142. bgy. sz. határozata, a tanács véleményével, s a tárgygyal kapcsolatos egyéb beadványok. 7. A v. tanács határozata az adóleszámolási költsé­gek tárgyában. 8. A vármegye tek. törvényható­sági bizottságnak 76. bgy. sz. határozata Kádár Henrik felebbezésére. 9. Az ebtartás. 10. Gyepmeä- teri szolgálat s dijjazás tárgyában hozott m. sza­bályrendeleti javaslatok meghirdetése. 11. Május havi pénztárvizsgálatról felvett jegyzőkönyv. 12. Gyepes Ferencz föveuyesei csősz elleu elrendelt vizsgálatról szóló jegyzőkönyv a polgármester je­lentésével. 13. Kiss István felszólalása folytán a tanácsnokok ellenében megtartott vizsgálatról szó ió jegyzőkönyv a polgármester jelentésével. 14. Polgármesteri jelentés a körgát ügyében. 15. Lak­tanya építésre vouataozó tervezetek szakosztályi vélemény nyel. 16. Szemetby Imre kérvénye a tűz­adó alól való felmentése iránt a tanács véleményével. 17. Dr. Zöldi János v. orvos egy havi szabadság engedélyezése iránti kérvénye. 18. Kádár Henrik indítványa a mértékhitelesítő állásnak, a rendőrbiztosi állástól való elválasztása ránt a tauács véleményével. A képviselő testület f. hó 17-én tartandó rendkívüli közgyűlésének igen fontos tárgyai van­nak, melyek a képviselők legnagyobb érdeklődé­sére tartanak igényt. Ilyenek a körös és laktanya pénztar megejtett leszámolása folytán kiadott al- íspáni jelentes a tanács veteményes javaslatával, polgármesteri jelentés a körgát ügyében és amely különös fontosságú: a laktanya építésre vonatkozó tervezetek. A város és honvédelmi parancsnokságok között tudvalevőleg már régóta folynak tárgyalások a „Koroua“ vendéglő lakta nyává alakitasa s a már pótlaktanyává alakított volt sóházra egy emelet építése tárgyábau. Az uj honvédelmi törvénynek a századkeretek kiegészí­tésére vonatkozó intézkedése teszi szükségessé az átalakítást és illetőleg az uj építkezést, ami azonban kettős szempontból ajánlatos és üdvös a városra nézve. Ajánlatos első sorban azért, mert mint a kidolgozott terv és költségvetés ig azolja a Koronának a honvédparancsnokság feltételeinek megfelelő átalakítása, a sóbáznak emeletre való építése mintegy 36,000 forintot igényel, s eme két laktanyáért különféle czimen mintegy 3000—4000 Irtot fog a kincstár évenkint fizetni, tehát a város mint erkölcsi testület, üzleti szempontból mérle­gelve is haszonhajtó válalatba bocsátkozik az épí­téssel. De ajánlatos másod sorban és különösen azért is, mert a keretek kiegészítése a honvédek létszámának emelkedésével, úgy hogy a legkisebb létszám 3—400 ember lesz az év minden szaká­ban, mely szám gyakorlatok, ujonezbehivások al kalmával tetemesen fog emelkedni, sőt miután a honvédségnek féldandárokba való beosztása az eddig szétszórt zászlóaljak lebetőleges czentraliczi- óját igényli, több mint valószínű, hogy még egy zászlóalj felállítása s ez által a honvédség létszá­mának még fokozatos szaporítása is köszöbön áll, vagy legalább is uem nagy idő kérdése. A városnak pedig elsőrangú érdeke, hogy a honvédség Gyulán czélbavett szaporítását, mi eredményileg városunk forgalmát hathatósan emeli, maga részéről min­den rendelkezésére álló eszközzel előmozdítsa. Azért ajánljuk a laktanya építésére vonatkozó terveze­tek efogadását a képviselő testület figyelmébe A gyulai önkéntes tűzoltó-egylet folyó évi junius 11-éu tartotta szervezkedő közgyűlé­sét, melyen első sorban Dr. Follmann János h. elnök meleg, buzdító szavakkal a gyűlést meg­nyitván, múltban szerzett érdemeik elismeréséül Ferentzy Alajos volt elnök és Tcrényi Lajos fő­ispán volt alelnök egyhangúlag s kitörő lelkese­déssel az egylet tiszteletbeli tagjaivá választotta erről tisztelettel nevezetteket szabályszerűen értesíteni rendelte. Ezek után folyó ügyek tár­gyaltattak, melyek az igazgató fenti előterjesz­tései alapján nyertek elintézést. Felemlítendő azon elvileg fontos határozat, miszerint a város fel fog kéretni, hogy az u. n. városi tűzoltók feltétlenül és a rendőri ügyeket leszámítva, min­denben a tűzoltó parancsnok rendelkezésére bo­csáttassanak, mert ez által a közgyűlés egy­öntetű eljárás keresztülvitelét czélozván, esetle­ges konfliktusok kikerülését véli elérni. A hát­ralékokra nézve kimondatott, hogy azok ügyész által lehetőleg mielőbb behajtandók. Az alap­szabályok tervszerű módosítására egy félévi idő engedélyeztetett s annak eszközlése az uj tiszti­karra bízatott. Miután nem tekintve a régi, ki nem lépett és igy köteles tagokat, újabb beirat­kozások is történtek, az egylet újra szervezke* dettnek jelenté ki magát. Elnöknek Dobay János, alelnöknek Dömény Lajos, jegyzőnek Finta Ignácz, ügyésznek Dr. Follmann János, pénz­tárnoknak Kocsis Károly, orvosnak Dr. Kovács Károly választattak meg, mind egyhangúlag. Parancsnokul Chriszto Miklós egyhangúlag; al- parancsnokul Bal József és Császár Gyula jelöl­tettek ki, kik közül elnök Sál Józsefet alparancs- okul kijelenti; szertárnoknak ifj. Uferbach Já­nos választatott. Megválasztatott a választmány is, de miután más választások folytán abban ürese- és történt, a teljes névsort később fogjuk kö­zölni. Reméljük és elvárjuk, hogy az újonnan választott tisztikar nemes feladata biztos tuda­tában utat és módot talál arra, hogy ez az iga­zán humánus intézmény ne csak tengődjék, ha­nem e város hasznára és díszére a felvirágzás azon óhajtott fokát érje el, melyet Gyula váro­sában minden szerénytelenség nélkül, bátran meg lehet követelni; de a lakosság részéről is elvárjuk, hogy az önkéntes tűzoltó-egylet fára­dalmait kellőleg méltányolván, annak minden te- intetben támogatója és nemes törekvésének elő­mozdítója leend, és nem fog akadályul fellépni ott, a hol tettre kész támogatás és segítség nemcsak várható, de szükséges is. A békésinegyei gazdasági-egylet ren­des évi közgyűlését a csabai kaszinó helyiségé­ben folyó hó 10-én délelőtt tartotta meg. A gyü- ésnek legfontosabb tárgya volt az elnökválasztás ez a lapunk múlt heti számában kifejezett óhaj szeriül történt, nevezetesen a közgyűlés leg­élénkebb rokonszenv jelei között, egy szivvel- lélekkel Beliczey István nevét hangoztatta, ki — noha komoly visszalépési szándéka volt — ön­maga is érezte, hogy az egylet éléről való visz- zavonulása nagyon reagálna a különben jól meg­szilárdult gazdasági-egylet jövőbeli működésére végezetül a tagok lelkes „éljen“-zése ‘köze­pette újra elfogadta az elnöki tisztet, melyben gy évtizedet meghaladó idő óta oly üdvös tevé­kenységet fejtett ki. A közgyűlés egyéb, eléggé fontos tárgyairól ez alkalommal nem referálunk, de szabad legyen • - és pedig az egylet érdeké­ben — egy szerény óhajtást koczkáztatnunk. Azt hisszük, hogy a megyei sajtó teljes készséggel közölné most is a gazdasági-egylet közgyülésii s választmányi üléseiről szerkesztett jegyzököny- eket, ha azokat az egyleti titkár autograph gé­pen sokszorosiitatva, a szerkesztőségeknek meg- küldené. így történt ez Mokry Sámuel titkársága alatt is és a gazdasági-egylet, nemkülönben ama közgazdasági érdekek, melyeket az egylet működésében felölel, nem vallották kárát eme intézkedésnek, mert a közönségnek alkalma volt rokouszenvvel és figyelemmel kisérni az egylet működéséi és törekvéseit, holott egy idő óta ezektől teljesen el vau zárva s ez szolgáljon egyik magyarázatául annak, hogy a gazdasági­egylet tevékenysége — melyről a beavatott igaz­gató választmányi tagokon kívül senki sem ve9z tudomást — nem ébresztheti fel a nagy közön­ség, de még az egyl-ti tagok érdeklődését sem, mi végtére is ama érdekeken boszulja meg ma­gát, amelyeket az egylet van hivatva istápolni. A zónadijak alapjáu — melyek, mint a fővárosi lapok közük — ez év augusztus havá­ban lépnek életbe, Gyuláról Budapestre II. osz­tályon 5 frt 30 krért, 111. osztályon 3 frt 50 m tett fegyelmi ügyekben kelt jogerős határozató y kát I vármegyei tekintetes közgyűlésnek bejelen r-jteni : tisztelettel jelentem, hogy a múlt évi ősz ó|kózgyülés óta csupán egy ily jogerős határosa g hozatott, és pedig az Eördögh Lajos orosház i-j főszolgabíró ellen, az állategészségügyi törvén; -[állítólagos megszegése miatt folyamatba tett fe- y gvelmi ügyben. Nevezett tisztviselő a közigaz- i Látási bizottság fegyelmi választmánya álta -|foIyó évi február hava 12-én hozott határozatta sjteljesen felmentetett. M 10. Hosszabb szabadságot az őszi közgyü- illés óta két vármegyei tisztviselő vett igénybe, '[nevezetesen: Praznovszky Ferencz szarvasi szol ■Jgabiró és Nagy Károly vármegyei árvaszéki el- ■Jnök az előbbi 35, az utóbbi 28 napig volt sza- |badságon. 11. Megemlítem e helyütt, hogy a gyomai [főszolgabírói lak teljesen elkészült, s felülvizsgá- Uatilag át is vétetett. 12. Jelentem végül, hogy a gyoma-dóva- I ványai vasút, melyet a vármegye 40.000 forintnyi [segélyben részesített, s melynek e vármegye bizal- Iinából egyik igazgatója vagyok, befejezéséhez kö- [zeleg, nevezetesen a velem közölt kereseti kimu- |tatások adatai szerint a vasút összes költségeiül lelőirányzatba 1 millió 740 ezer írtból a vállalkozónak |a már teljesített munkálatokért kifizettetett 653,100 frt, tehát a vállati összeg 65 %-a. Az alapépítmények már nagyrészban telje­sen készen lévén az anyag-vonatok a Gyoma- Dévaványa közötti vonalrészen már közlekednek lis, és junius 1-től kezdve Kisújszállástól nyittatik meg az anyagvonatok forgalma.| S ezekhezképest biztos a kilátás, hogy So- enderop és társa vállalati ezég még a kikötött idő előtt, talán már julius végével át adhatják eme vasutat a forgalomnak, mi által vármegyénk az| éjszaki vasút forgalommal közvetlen összekötne-1 tésbe lép. Gyula, 1889. május 19-én. Jancsovics Pál, alispán. Tanügy. Iskolai értesítés. A gyulai elsőfokú ipar-1 skolában az 1888/9-iki tanévet berekesztö, tanoncz- nunka-kiállitással egybekötött vizsgálatok juoi-| is hó 23-án délután 3 órától fognak a polg. fiis-| sola helyiségében megtartatni. E vizsgálatokra a[ ;aQÜgy iránt érdeklődő u. é. közönség tisztelettel | neghivatik. Gyulán 1889. junius 15-én. Az igaz -1 jatóság.----- I1 Is kolai értesítés. A gyulai polgári fiuisko- ánál az évzáró vizsgálatok következő sorreudbeo|l artatnak: Junius 24-én délelőtt 8 órakor magyar |i lyelv I., számtan, mértan III., — délután 3 óra-1- :or természetrajz 1L, magyar és német nyelv]; V. — 25-ikén délelőtt természetrajz I., magyar | is latin nyelv III., délután szám és mértan II.,| óldrajz és történet IV. — 26 ikán délelőtt iöld-|j ajz I., német nyelv III., délután földrajz II.,|| zám és mértan IV. — 27-ikén délelőtt szám ós|] rértaD I., magyar nyelv II., délután latin uyelv|s I., természettan és természetrajz IV. — 28 ikánL élelött latin nyelv I., földrajz és történet III.,u élután latin nyelv IV. — 29 én délután 4 óra-|s or rajz és irás kiállítás, ének és testgyakorlatiN izsgálat, a jutalmak kiosztása, az érdemsorozatH dolvasása, az iskolai óv befejezése. Ezen vizs-jt álatokra a t. szülők és a tanügy barátai tiszte-|l ittel meehivatnak. Az isknluszélr mfiűfhiúoq Uril «If re, ha a község részéről elfogadható egyesség ne létesülne, feltétlenül helyét is látnám annak, hoj 1 község érdekeinek megóvása végett a törvén szerű lépéseknek az illetékes bíróság előtt leeui megtételére utasittassék, vonakodás esetén ped az 1886. évi XXII. t.-cz. 115. §-ának rendelk zése alkalmaztassák ; — mind azon által tekii lettel arra, hogy a b.-csabai közbirtokosság, ame az 1861 éviül fogva a kir. kisebb haszonvéte jogok jövedelmeit minden felelősség nélkél keze te, s így azt maga között teljes mérvben fel oszthatta volna, — több középület emelésével község felvirágzásának lendületet adott; tovább tekntettel arra, bogy a királyi kisebb hasaonví telji jogok, s velük együtt megvett ingatlanok v< tel'ára, nem kizárólag a községi vagyoni- és ko: jövedelmekből és nem is | község minden tagja ra kivetett községi adóból fedeztetett, azután te kintve azt, hogy a regálének 27 éven át habá jogtalan, de háboritlan birtoklása, a közbirtoko sok mintegy 3000-et tevő számánál a tulajdonjoi iránt oly biztos igény vélelmezésére nyújthatót alapot, hogy a* igény teljesen rideg visszautasi tása, a község lakossága tekintélyes számú ősz tályánál elkeseredést, s ez által társadalmi zava rókát és a község belbékéjének, és a lakosoi egyet érlő nyugalmának megingatását okozhatná végül tekintettel még arra, hogy a tulajdoni |§ megállapítása iránt esetleg folyamatba teendő pei mikénti eldölóse, míg egy részről teljes bizonyos­sággal előre nem látható, addig más részről bősz- szu évekig húzódhat ésa községet fejlődésében, és a lakosságot vagyoni gyarapodásában is meg akaszthatja azon felül, hogy abból a fentebb em­lített erkölcsi károk is származhatnak ; — annak lehetőségét, hogy a község a per kedvező esélyé­vel is felérő feltételek mellett békés utón léphes sen jogaiba kizártnak még eddig nem tekinthe­tem, s igy a barátságos egyesség újabb megki Bérlésére módot kellett nyújtanom. Minthogy azonban a község az italmérési kártalanítási igény bejelentésekor azt, hogy tulaj­doni igényének megállapítása végett ezeu az 1886. évi XX ff t.-cz. 114. §-a szerinti, még befejezést eddig sem nyert hatósági eljárás folyamatban van hivatalos értesülésem szerint 1889. április 30-ig I nem igazolta, hanem csak azt helyezte kilátásba, hogy a birói eljárást 1889. junius 30-ig meg fogja indítani; nehogy ebből a községre kártalanítási igénye tekintében bármi károsodás háramolhas- sék: rendelem, hogy minden szükséges előintéz- kedés pontosan tétessék meg azon iránybao, hogy ha az egyesség jogórvényessé 1889. junius 30 ika előtt uem válhatnék, tekintet nélkül a további fo­lyamatban maradó és esetleg érvényes egyesség] létrejöttével, vagy a feleknek a törvény rendes] útjára való utasításával végződhető hatósági el -1 járásra, legkésőbb 1889. junius 29-én a kereset az illetékes bíróság előtt a község részéről ok vet-1 lenül megindittassék, s az egyéb törvényszerű jog] fenntartási és megóvási lépések is ezek között a| birói eljárás folyamatba tételének 1889. évi ju-| lius 15-ig való igazolása is megtörténjenek; mi| természetesen nem zárja ki azt, hogy mihelyest jogérvényes egyesség a hatósági eljárás folyamán,] a melynek a lehető leggyorsabb eljárásúnak kell| lennie — már létesült, a birói eljárás abban baj; gyása kieszközöltessék. Erről a vármegye közönségét a f. évi má- , jus 20-ról 4841. sz. a. kelt alispáni jelentés csa tolmányainak vissza küldése mellett, tudomás és megfelelő további törvényszerű eljárás végett ér- - tesitem. Budapesten, 1889. junius 6-án. < Baross s. k. 1 • * • l

Next

/
Thumbnails
Contents