Békés, 1889 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1889-04-07 / 14. szám

lék mily összegre terjedő tandíjjal járulhatnak, az iskola költségeinek fedezésére ? A vonatkozó adatokat a bizottsági tagok személyesen gyűjtik. A vallás- és közoktatásügyi miniszter Scherer Benedek okleveles tanítónak megengedte, hogy elhalt Budjács Andorné magánelemi isko­láját folyó tanév végéig vezethesse. Ugyancsak a vallás- és közoktatásügyi miniszter Jármay Her- min okleveles tanítónőnek Orosházán magán elemi népiskola nyithatására engedélyt adott. Alapszabály jóváhagyás. A belügymi­niszter a gyomai németvárosrészi olvasókör alap­szabályait jóváhagyta. A sugárúti népkerti pavilion külső és belső munkálataihoz serényen hozzáfogták múlt hét folyamán; számosán dolgoznak rajta, de a kedvezőtlen időjárás nagyon hátráltatja a mun kálatokat. Miután pedig a kedvezőtlen idő — legalább a közel jövőre — permanensnek fényé getőzik, nincs rá kilátás, hogy a pavilion május hó vége előtt felavatható s közhasználatnak át­adható legyen. A kereskedelmi csarnok tagjainak kellemes estét szerzett Zöldi Márton mártius 30-án. Három tárgyról olvasott fel. Egy eposzszerü.csinos köl­teményt a gyulai vár múltjáról, melyet ki is nyo matott; „Kortes“ czim alatt pompás humoros monológot, mely állandó derültségben tartotta a nagyszámú hallgatóságot, (közelebb közölni fog jult) végül a lapunk múlt számának tárczájában hozott „Gyula száz óv múlva“ humoreszket, szin tén zajos tetszést keltve. Felolvasását kedélyes tár sas vacsora követte, és azt hajnalig tartó táncz fejezte be. Nagy Ferencz könyvkereskedő, üzletét el adta, és f. hó 1. át is adta Rohn Adolf szentesi lakosnak. A közönség sajnálattal vett tudomást elhatározásáról; őszinte sajnálattal registráljuk mi is mert Nagy Ferencznek mint úttörőnek rögös pályát keltett egyengetnie és érdeme annálnagyobb hogy az irodalom, és ez által a közművelődés tér jedésének nagy szolgálatokat tett Gyulán. Ezt, va lamint szakértelmét, lelkiismeretességét és szigo­rú becsületességét mindenki mindenkor elismerte Sajnálatunk annál élénkebb, mert nemcsak üzie tétől vált meg, hanem mint halljuk el is költözik Gyuláról. Eme szándékára vallanak üzleti átadá sát hirdető következő nyomtatott sorai: Ezelőtt 22 évvel azon czél és szándékkal rendeztem be itteni könyvkereskedésemet, hogy a magyar iro dalom terjesztésének erőm és tehetségemhez mér ten lendületet adjak. Ezen czél elérhetésére fárad ságot bem kímélve, igyekeztem tevékeny lenni főleg figyelmemet oda irányítottam, hogy a gyű lai nagyérdemű művelt közönség igényeinek ele get tehessek; hogy ezen igyekezetemnek mennyire feleltem meg, a nagyérdemű közönség kegyes és elnéző bírálata alá helyezem magamat. Oe bármi ként biráltattam légyen meg, a nagyérdemű kö zönség jóakarata, folytonos kegyes támogatása volt a 22 évi ittlétemnek fenntartója. Ezen hosszú idő át irányomban tanúsított kegyes pártolás- és tá mogatásért őszinte elismerésemet és köszönetemet nyilvánítom búcsúm alkalmával, azon hozzáadás sál, hogy a gyulai nagyérdemű művelt közönség jövőben is hálásan fogok visszaemlékezni. Teljes tisztelettel Nagy Ferencz. Egyházi énekkar. Pap Tivadar volt gyula gór. kel. kántor, Lúgoson múlt évben elhaláloz ván, fölötte tekintélyes vagyonát tulnyomólag jó tékony czélokra hagyományozta, évi 80 forint ka matnak megfelelő tökét oly czélból téteményezett le, hogy szülővárosában Gyulán egyházi dalkö alakíttassák. A nagyoláhvárosi gör. kel. egyhá Achim Szimion kiszetói egyházi énekest szerződ tette önként jelentkezett 24 énekes jelölt kikép zésére, az oktatás már napok óta folyik és az énekkar húsvétkor fogja elöhaladását bemutató IQ. Bleyer József nagyváradi tánczmester, ki múlt évben is működött Gyulán, ismét váró sunkba érkesett és tljra táncziskolát szándékozik nyitni, jutányos áron vállalva az oktatást. Múlt évi sikerei után felesleges bővebben ajánlanunk Április hó örök idők óta ismeretes kifür készhetlen szeszélyeiről; az idei sem akar a ha gyományhoz hütelenné lenni, sőt derekasan mű ködik, hogy hírnevét igazolja. Alig egy pár napja, mióta beköszöntött és ez alatt minden elképzel hető időjárással próbálkozott. Voltak már szép derült nem ugyan napok, csak órák, szélcsend orkán, nyári zápor, valóságos zivatar villámlás menydörgéssel (Szent György nap előtti meny dörgés néphit szerint bő termést ígér) hó s jég eső, de az uralkodó idő mégis az eső, mely sza kadatlanul tart, kótségbeejtve gazdáinkat, kik hét folyamán is kénytelenek voltak pihentetni tavaszi szántást és vetést. A Körösök a hét elejé jókora leapadtak, tegnapelőtt óta azonban újra áradnak, szerencsére nem oly rohamosan, mint ahogy a szerdai s csütörtöki nagy esők után voltunk rá készülve. A nagy esők következtében valóságos sártengerben gázolunk, az utak járhat .fanok, ami nagy csapás a különben is súlyos vi­szonyokkal küzdő iparos és kereskedői osztályokra. A csabai lóvoaatu vasút ügye még min­dig a (ervezgetós stádiumában van. A mozgalom lek, melyek liszfpiaczunkat nem kis mértékben lefolyásolják. Az említett lanyha irányzat hozza nagával, hogy kiviteli üzletünk teljesen pang. ­A gyapjúárak áremelkedése. A berlini (ártolypiaczon már hetek óta élénk hausse moz­galom uralkodik, mely már az összes gyapjuáruk általános áremelkedésére vezetett. Az illető gyá­rosok körlevélileg már 14 nap előtt közölték ve­vőikkel — irja a „ Magyar Kereskedők Lapja“ hogy a jelzett körülménynél fogva eddigi árjegy­zéseiket fönn nem tarthatják és azokat egyelőre felemelik 5 százalékkal, de ez uj árak is köte­lezettség nélküliek, mert a nyersárupiacz .alaku­lása e pillanatban egyáltalán előre nem látható. Sertés-zsír kiviteli konjunktúra a Svájczba. Jelentékeny chanczok nyílnak a magyar sertés­zsír kivitelére a Svájczba, mert a Svájczban használatban levő amerikai sertés-zsir rósz mi­nősége következtében többé nem versenyezhet a magyar áruval. A szt.-galleni hatóságok, mint a „Magyar Kereskedők Lapja“ irja, most az ame­rikai sertés-zsir bevitelének eltiltására töreksze­nek, a mi a magyar exporteurökre buzditólag hathat. A pénzpiacion a kedvező momentumok annyira túlsúlyban vannak, irja a »Magyar Ke­reskedők Lapja“, hogy a párisi események visz- szahatasa már alig érezhető. Az elsőrendű német tőzsdéken az ultimé daczára olcsó a pénz ára, i berlini magándiszkont ismét ,l7/8. százalékra szállott le 2 százalékról és a birodalmi bank utolsó kimutatása szerint az érczkészlet alig vál­tozott és a jegyforgalom csak kerek 6 millió I márkával emelkedett. — A londoni pénzpíaóz párom havi váltók magán diszkontja */g—Va Iszázalókuál alacsonyabb a hivatalos tételnél és laz angol bank érczalapja emelkedett, mintegy 1100,000 lout sterling kifolyással szemben a bankba I befolyt 317.000 font sterling arany. — Kevésbé I kedvezők a viszonyok a párisi pénzpiaczon, de I miután sikerült a válság lokalizálása, rövid idő Ialatt ott is javulás várható. A belföldi pénzállo­Imany tartósan könnyű és a pénzár olcsó. _ Az Io sztrák-magyar bank adómentes jegytartalékja I jelenleg 73 2 millió írtra rúgott, a múlt heti 719 I millió írttal szemben. ita hirdeti a műveltségnek eszméit, hinti a szép-[ne tek, nemesnek, jónak magvát. A „Képes Csalá- be li Lapok“ megérdemli, hogy minden raagyarlmt isalád olvasó asztalának állandó vendége legyen.I 1 „Képes Családi Lapok“ előfizetési ára egeszp® ívre 6 Irt. félévre 3 frt, negyedévre 1 frt, 50 kr.j¥,a i a kiadóhivatal (Budapesten, nagy korona-ntcza)j.0 50. sz.) melyhez az előfizetések legczélszerübbenlvö lOBtautalványon intázendők, kívánatra 'bárkinek!he ngyon és bérmeutve szolgál mutatvány szá-p® mokkái. |fe Mikszáth Kálmán összegyűjtött mun-Ljj líóinak füzetes kiadásából, melyet Révai testve-1 rek kiadóhivatala (Budapesten IV. Váczi-utcza l.)|j< ezelőtt mintegy négy héttel indított meg, most)28 kaptunk a „Tekintetes vármegye“ összczim alatti*11 közölt apróbb történetkéket tartalmazó 2-ik és| 3-ik füzetet. Nem czélunk és nincs is szándékunk! ; hogy ezúttal bírálatot írjunk a magyar humoroslri irodalom e gyöngyeiről, miket az .egész világi111 minden nyelvű irodalma átültetni sietett; a ki p Mikszáth tollából csak pár sort olvasott is valaha,! az tudja, hogy mit várhat az összegyűjtött mun-|a kákból. Mi csak magát a vállalatot akarjuk is-|rl mételten méltatni, és a mit már az első füzet|s: megjelenésekor is megmondottunk, a mit a hazai)1* sajtó véleméuyeltérés nélkül beismert, — az ösz-| ‘ szegyüjtött munkák füzetes kiadása a kiadóknak]81 kiváló érdemül rovandó fel, már csak azért is,|u mért úgy, mint számtalan egyéb jeles kiadvá-p nyukkal, úgy most Mikszáth műveivel is alkal- " mat nyújtanak a kisebb vagyonnal megáldott, de!*1 nem kevésbé buzgó olvasók egész seregének,|8 hogy az utolérhetlenül szellemes iró minden mun-|a táját gyors egymásutánban, egyforma alakú fii-11 zetekben és a mi fő — olcsó pénzért megsze l*1 rezbessék. Mert a páratlan diszszel kiállított, illusz-p trált füzetek 3 ives tartalmuk daczára egyenkint|c csak 35 krba kerülnek és előfizetés iránt leg Is czólszerübb egyenesen a kiadóhivatalba fordulni.|r------------- Ic Kö zgazdaság:. A gabonaüzlet helyzete. Habár a gabona hozatalok folyvást mérsékelt határok között mo-| zognak és különösen a vasúton az utolsó héten! neves érkezeit, a gabnapiacz hangulata mégis|< lanyha, a gyengébben kínált jobb minőségű bu-| zák. tartják ugyan jegyzéseiket, — irja a „Ma-| Igyax Pénzügy“ czimü közgazdasági szaklap, de) laz alább rendeltek áraikból pár krajezárt veszi I Itattak. A lanyha hangulatot részben a raktári! lárú erősebb kínálata, részben pedig a határidői Ipiacz hanyatló irányzata idézi elő. A külföldi je-l leütések sem hangzanak bátorítólag. New-York-I Iban ismét hauyatlanak a búzaárak. — Az angol I loevitel azonban rövid idő múlva élénkülni fog,| mert most sok behozatal válik esedékessé. — Ugyan e tárgyról a „Magyar Kereskedők Lapja“ | la Következőket jelenti: ügy látszik, hogy nern-l csak nálunk, hanem az öt világrész összes ga-| Inonapiaczaiu rendkívül nagy tétlenség és bátor-l Itaiauság uralkodik. Az olcsó árállasok daczára I Ineui mutatkozik semmi hajiam nagyobb beszer-| Izésekre sem a spekuláczió, sem a fogyasztási jrészéről. A legcsekélyebb árjavulás eladásokral ' használtaik fel azon reményben, nogy a vissza-) Ivásárlás meg olcsóbb árbau lesz eszközölhető.I ‘ Az üzlet ezeu általános kedvezőtlen helyzetének) Iváltozására a tényezők jelenlegi állasánál fogval I vajmi kévés kilátás nyílik. Valami igen uyomós| [indokot kellene mar előteremteni, hogy a coDtre-l mine kiszoriltassék pozicziójából, mert most már) |valóban oda jutottuuk, hogy kevés a gabonake-1 Ireskedö és sok a gabonaeladó. A staguaczió és la lolytonos árcsökkenés már több miut négy hó lóta tart mostanában, még a szokásos politikai Ihirek sem merülnek fel ; — a politikai láthatár 1 tiszta, minden contremineur bízik az örök béké­iben. Az időjárás sem aggasztja a' contreuúnet, . mely már hallja a lünovesét is, képzeletben mar |látja a bó termést es uyakra-főre siet eladási Iműveleteivel az árakat nyomni. — Mondanunk 11 . lsem kell, hogy ily viszonyoknál rendkívül kelle­metlen hangulat uralkodik piaczuukon. Javulásra | egyelőre kevés ugyan a kilátás, de ha megjön, |lesietve a rendkívül olcsó árállásokat nálunk és laz európai fogyasztó piaczokon, akkor bizton Jszámithatunk arra, hogy egyetlen napon nagyobb ])lesz az áremelkedés, mint az árlemorzsolódás egy hónapon át. A contremine javíthatatlan. Míg luern kap verést, addig nem szokott okulni, pedig laz alig log elmaradüatui, mert a reakczióuak be ( kell következni, ha a batáridők befolyásolása — Irnint már előbb is említettük — véget ér. — A |Külföldi piaczok kivétel nélkül lanyha irányzatot jelentettek csökkenő árakkal és ezekhez szívesen simult piaczuuk is az itt uralkodó lanyha han- , gúlát következtében. A Kivitel teljesen tétlen és la jelenlegi export többnyire még őszi kötésekre .1 vezethető vissza. A lisztüzlet helyzete. A forgalom na- Ugyon gyenge s nem kielégítő. A belföldön, mint t a „Magyar Kereskedők Lapja“ irja, már csak 2 azért sem tud az üzlet nagyobb lendületet venni, i mert a küllőidről egyaráut lanyha hírek érkéz­lén álló Vidovszky János és társai a napokban lót [érvényt adtak be a közigazgatási bizottsághoz,Iné nelyben a lóvonatu, vasútra adott előmunkálatildi ngedélyt egy évre meghosszabbítani kérik. les Aradi Gerő színigazgató a szegedi téli) A aisont befejezvén, hat előadásra Csabára hozta|ev ársulatát, ápril 1-én játszva először „A titkos!3 isók“ uj operettet. A következő estéken Széppé Ielénát, Suhanczot, Kisvárosi hírességeket, Pe-|P( cing rózsáját és Reservistákat hozta színre. A|ln ársulat kiválóbb erői : őrley Flóra, Kő vési Róza,)111 vondáné, Angyal Ilka, Kis Ferkó, Sz. Német) fó'zsef, Hunfi Imre, Mikei Lajos, Vendrey, a|h isabai közönség előtt többnyire ösmerősök. Az r£ ixcursio nem fizette ki magát, amennyiben a kö-|e! :önség Bogyó heteken át Csabán tartózkodása)^ oly tán ki lóvén merülve, gyenge pártfogásban p •észesitette Aradit, azután az előadásokt sémi''' roltak valami vonzók, nagyon meglehetett rajtuk)*1 írezni a készületlensóget. Az is igaz, bogy Aradi)11 iem is valami vérmes reményekkel, hanem kény-l11 izerűségböl jött Csabára, mert Szegeden befe-p jezve a saisont, ott nem lőhetett tovább unarad-p nia. — Csabáról Szentesre mennek. p A legöregebb ember Orosházán Szilaj u Horváth István volt. Du csak volt, most már ott|n nyugszik a hideg sírj ölében. Nagy kort ért el, 98|81 évig élt, és a mellett késő vénségéig megtartotta 8 testi épségét, egészségét és szelleme rugékony-p ságát. Márczius 29-én temették. Gyermekei, uno-l11 kai és dédunokái maguk is oly nagy számot!n tesznek ki, hogy igen sok halottnak fele annyi |n kiséröje sem akad; 156 unoka siratta a régip idők élő emlékét. fi§ Békésen a kaszinói közgyűlés márczius)8 31-én Jancsovics Pál leköszönése folytán újra)2 dr. Hajnal Istvánt választotta meg elnökének. a|c választást társas vacsora követte ugyancsak a|* kaszinói helyiségben. |c Öcsödön takarékpénztárt terveznek 1500 c darab 50 forintos részvényre, melyre a jegyzések | 1. hó 27-ig fogadtatnak el, minden részvény utáni 10 forint előleg lefizetése köteleztetik. Beirat-1 kozhatni az alapitó tagoknál, kiknél a társaságL szervezete is megtekinthető. Alapító tagok ; dr. Baky Endre, Blaskó Lajos, Dezső Antal, GyöryL Imre, Kóhn Tóbiás, Molnár Mihály, Oláh Antal,). Rónyai Sándor, Szabó András és Tolnai Gábor.), (Miérc nem iukább önsegélyen alapuló hitelszö-) velkezetet létesítenek Öcsödön, hol erre kitü-L nőbb tér kínálkozik, mint bárhol ? Szerk.) L Eadrödöu a harmadjegyzői választás folyó) hő 6-án volt. Megválasztották A sarkadi Sz.-György napi országost vásár a húsvéti ünnepek végett f. hó 14-én fog! a nm. földmivelés-, ipar- és kereskedelmi mi-1 niszter ur engedélye folytán az idén kivételesen I megtartatni, miről a vidék községei külön kör-1 levéllel értesittetnek. A járványok krónikájából. Doboz-Me-| gyérén a roncsoló toroklob megszűnt, Gyulánl ugyaneme betegségben egy halálozási eset for­dult elő. Dobozon szórványosan szemcsés köt-1 bártyalob mutatkozik. Hirdetés helyreigazítás. A m. k. II. honvéd gyalog féldandár pályázati hirdetése a| nagy laktanyában építendő istállóra annyiban I szenved változást, hogy a beadott ajánlatok a| helybeli féldandár parancsnokságnál fognak fel-) bontatni és szabályszeruleg letárgyaltalak — Mit a pályázók érdekében ezennel közlünk. A gyuró-gyógymódszer (massage) újabb időben legkiválóbb orvosaink által igen jó ered-| ménynyel alkalroaztatik zsugorok, bénulások ésl osúzosbáutalmak elhárítására és megszüntető-1 sere, és e czélra a legjobb hatásúnak uyilvá-l nitják a Brázay-féle sósborszeszt. Erre vonat-1 kozólag Dr. Lőrinczy Ferencz ur, a k. k. orvo­sok orsz. egyesületének titkára, tüdő- és szív-l gyógyász, a következő levelet intézte Brázayl Kálmánhoz : „Budapest, 1885. márcz. 12. T| Brázay Kálmán nagykereskedő urnák Budapss-| tan. Csúzos (reumatikus) báutalmaknál az ezenl betegségek következtében gyakran tejlődui szo­kott szívbajok elhárítása czéljából, valamint szá-l mos betegségnél egyéb gyógyhatány melletti igen czélszorü az úgynevezett bedörzsőlés-kenö-l gyúró-gyógymód (massage) s ezeu műveletnél azl ön által készített kitűnő összetételű sósborszeszt minden esetben igen jó eredménynyel szoktam használni, s igy azt mindenkinek ajánlhatom. Karácsonyi Károly újonnan nyitott kéz­mű-, vászon- és divatkoreskedésének mai szá­munkban közlótt hirdetésére felhívjuk olvasóink becses figyelmét. Irodalom. A lélek kiművelése az ember nevelése nincs befejezve az iskolában. Az élet: a társada­lomnak, a népnek valódi mestere s az életnek : az irodalom, a sajtó a leghathatósabb eszköze. A szabadságnak s a műveltségnek ez a világitó tornya s a mely nemzet az irodalmát, a sajtóját nem támogatja; az nem lesz szabad, nem lesz művelt. A „Képes Családi Lapok“ már tiz év

Next

/
Thumbnails
Contents