Békés, 1889 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1889-07-07 / 27. szám

27-ik szám. Gyula, 1889. julius 7-én. VIII. évíolyam 1 r-------­Sz erkesztőség: Főtér Dobay János kereske­dése, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nam adatnak viaaza. Előfizetési dij: Egész évre .. .. Félévre ............ Évnegyedre .. •• 1 » ^5 n 1 Egyes szám ára 10 kr. ,-A Társadalmi és közgazdászaid hetilap. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Felelős szerkesztő és kiadó tulajdonos: IDoToa^ Tátnos. Kiadó hivatal: Főtér, Prág-féle ház Dobay János könyvárus üzlete, hova a hirdetések és nyílt­téri közlemények küldendők Hirdetése k szabott áron fogadtatnak el Gyulán a kiadó hivatalban. Nyilttér aora 10 kr. J Hirdetések felvétetnek: Budapesten: Goldberger A. V. Váczi-utcza 9. $z. Mezei Antal Dorottya-utcza 6. sz. Schwarz Gyula Váczi-utcza 11. sz. Eckstein Bernát fürdö-utoza 4. sz. — Bécsben: Schalek Henrik, Moose Rudolf és Dukes M. — Majna-Frankfurtban: Daube G. L. és társa hirdetési irodáiban, a szokott előnyős árakon A mai napon a népkert kegyeletes ünnepély színhelye lesz; mai napon lep­lezzük le báró Wenckheim Bélának, me gyénk három ízben volt főispánjának, később belügy-, majd ő Felsége sze­mélye körüli ministernek és rövid ideig volt ministerelnöknek emlékszobrát. Ha többet nem tudnánk is életé­ből, mint a mennyit e bevezető sorok tartalmaznak, már ez is elég érdem arra, hogy megyéje megörökítse emlé két. Az érdem azonban ő reá nézve nem a viselt és betöltött fényes állá­sokban, mint inkább egyéniségében rej­lett. — Egyénisége tette őt azzá, a mivé lett, egyénisége, mely vonzerővel bűvölte el mindazokat, kik szerencsések voltak őt közelebbről ismerni, mely megnyerte nemcsak a paloták, de a szerény kunyhók lakóit egyaránt. Sugár magas délczeg termete; nem mindennapi tehetségre valló magas hom­loka; elegáns finom könnyed modora; az emberekkeli érintkezéseiben tanúsí­tott választékosság, mely mindenkivel szemben megtalálta a kellő hangot melyben mindig ott volt az imponáló nagyúrias valami, mely nem sértett soha, hanem mindig hódított; a nemes Wenckheim családot általában jellemző jó szív, mely ott hol kellett, a szenve dók érdekében mindig legelső volt az elsők között; a lovagias jellem köve­telményeinek szigorú ápolása, a fényes szónoki tehetség, melyben hazafias ér­zület rezgett, menten azonban minden tulhajtástól; azon őszinteség szavaiban és tetteiben, mely minden utógondola­tot kérlelhetlenül kizár; mind ezek a tulajdonok öt nemcsak megyéjének, de mondhatni a magyar társadalomnak va­lódi bálványává tevék. E soroknak nem czélja életrajzot írni, hiszen azt avatottabbak már meg­írták és semmi kétség, hogy azon be széd, mely őt méltatni fogja, visszapil lantás fog lenni tevékeny életére- — Ragadjunk ki itt egy pár episódot éle téből, melyben ott ragyog a jellem s a jellemes hazafi. Azon szomorú korszakban, melyet különböző módon és jelzőkkel szoktak jellemezni, melyről elég annyit monda nunk, hogy a magyar nemzetnek leg­gyászosabb napjai voltak, az uralkodó­val egy körutat tétetett környezete. — E körútnak egyik titkos czólzata az volt, hogy a hivatalosan kikényszeritett nemzeti hódolat hideg pompájával de monstrálják a nagy világnak a nemzet megnyugvását és sorsávali elégedettsé­gét. E tervbe rettenetesen, ismételjük e szót: rettenetesen bele illett volna az, ha a magyar főnemesség, bandériummá alakulva, kisérte volna be az ország fő­városába az uralkodót. — Az intéző körök igen jól tudták, hogy ez eszmé­nek a magyar főnemesség, legkönnyeb­ben báró Wenckheim Béla utján volna megnyerhető. A ladányi magányába hi­vatalos utón internált bárót Budára idézték, közölték vele az óhajt. A nem­zetével érző büszke magyar főnemes csak annyit válaszolt: a magyar föne- messég csak félként koronás királyát szokta kisérni. Valóban nagy szó azon korszak­ban, e szavakhoz akkor nem bátorság, de vakmerőség kellett. — Itt van aztán e szavakban : a Ritter ohne Furcht und Tadel. De a mily félelmet nem ismerő büszke őszinteség jellemezte őt felfelé,; épen oly őszinte volt lefelé. Az 1860-ik év őszén napvilágot látott októberi di­ploma, 1861-ben rövid időre a megyék tanácskozási termét is megnyitá. — Cso­da-e, ha a vérig sértett nemzet háborgó kedélye itt-ott kíméletlen szavakban tört utat magátiak, mint a mint zokogásban és könyek árjában tör ki a fájdalom, de aztán e kitöréssel beáll a jótékony könynyebbülés érzete is E körülmények között történt az, hogy a megye termé­ben indítvány tétetett az iránt, hogy mindazok, kik a nemzeti elnyomás fáj­dalmas emlékű korszakában bárminemű hivatalt viseltek, hazaárulókká nyilvá nittassanak. Ez indítvány nem lett elő zetesen közölve a nemes báróval, mint akkori főispánnal s igy mint villám a derült égből lepte meg őt elnöki székében Látó és halló tanúja voltam e jelenet­nek ; láttam a nemes báró arczán a kí­nos benyomást, melyet reá a tett in­dítvány gyakorolt; lesugárzott arról a kínos belső küzdelem ; nyugodtan nézte, miként tombolja ki magát a szenvedő lyek vihara, melyet a tett indítvány korbácsolt fel. — A nemes báró tört, reszkető hangon adta tudtára a köz gyűlésnek, hogy ő mint elnök köteles a megye határozatát végzésileg kimon dani, de ne feledjük uraim, — mondá ő. — hogy hazánk törvényei kiket bélye geznek hazaárulókká ? — Itt aztán idézte a Corpus j úriéban hazaáruláskint meg­bélyegzett cselekményeket; — ha azt hiszik önök, hogy azok, kiket most ha­zaárulókká akarnak bélyegezni, elkövet­ték törvénykönyvünkben hazaárulássá bélyegzett ezen cselekményeket, ám le­gyen ; de nekem ez nem meggyőződé­sem ! Később e jelenet ismétlődött, mi­dőn többen a katonai karhatalommal történt adóexecutio korszakában, félve a beszállásolás kellemetlenségeitől, adó jukat kifizették, s kiket egy indítvány hasonlóul hazaárulókká akart minősíteni Hiszen, — mondá ő, — önök úgy beszél­nek, mint a ki megott 300 ezer főből álló hadsereg s ezer ágyú áll! íme itt van ismét: a Ritter ohne Furcht und Tadel; — amott felfelé, emitt lefelé. Valóban e jelenségek eszébe juttat­ják az embernek az ó-kori költőnek; — Horatiusnak — e szavait : Jiutum ac tenacem propositi virum, Non civium ardor prava jubentium, Nec vultus instantis tyranni Mente quatit solida. Fordítsuk le magyarra, természetes úgy, hogy e szavak értelme hű legyen. Magyarul igy hangzik : „Az elveihez hű és igazságos férfiút nem rendíti meg szilárd elhatározásé ban, sem polgártársainak helytelen irányú túlhevessóge, sem a zsarnok fenyegető arcza.“ — E férfiú tisztában volt önma­gával, royalista volt ha a royalismus tisztelte a nemzet jogait; nemzetével értett, ha nemzete más oldalt nem áb­rándozott s nem futott gyermekkint a rónák délibábja után, hogy azt utol­érje, a mely délibáb pedig akkint távo­lodik előttünk, a mint közeledünk felé, hogy végtére is mint üres ködfátyolkép foszoljon szét előttünk és szemünk láttára. De épen ezért fel kell sóhajtanunk: Hova tüntetek el közülünk : nagy jellemek! Azonban menjünk tovább. Beállott azon időszak, midőn az uralkodó ház és nemzet egyiránt érezték, hogy az élet feltétele mindkettőre nézve, a jogok kölcsönös tiszteletén alapult kiegyezés a kiegyezés azonban még csak szülém lőben volt. Az uralkodót, ki még akkor azt hitte, hogy Magyarország területén ellenséges területre lép, meghivták a magyar lóversenyre, melynek akkor in­tézője a nemes báró volt. Az uralkodó megjelent, közvetlen környezetében ott volt a nemes báró, fedetlen fővel, tnig i mob, mely még mindig demonstrált, nem tartotta érdemesnek fövegét levenni. — Mondják, hogy a fejedelem felhívta báró Wenckheim Bélát, hogy fövegét tegye fel. — Nem, felséges uram, a magyar nemes, királya előtt, bárhol fedetlen fő­vel jelenik meg! — Tehát a magyar ne mes! királya előtt! de természetesen a nemzet közjoga szerint törvényesnek el­ismert királya előtt! E szavak egyszerűek; de egysze­rűségében úgy a levett kalap, mint a nyilatkozat, mely ajkairól lelebbent nem tudományos államtheoria, hanem az érzület meleg hangja, mely sugárzik mindenfelé, a mely érzület képezte ak­kor a politika alapmotívumát. Menjünk-e még tovább ? Hát ha úgy tetszik, ám menjünk! Belügymi­niszter korában történt, hogy Békés megyében is erősebben hullámzott a pártküzdelmek vihara, mint a mint az a magyar nemzet jól felfogott érdeké­ben helyes lett volna. Mi, kik a Deák­párthoz tartoztunk, azt vártuk, hogy ő legyen Mihály arkangyal, ki az ellenzék kígyóját megfojtja hatalmas karjaival. Felmentünk hozzá 1869-ben, kicsikar­tuk tőle, hogy az akkori főispán, Tom- csányi József királyi biztossá neveztes­sék ki a követválasztások idejére; ő azonban Tomcsányi Józsefnek szóbeli utasítást adott: mandátumát csak égető szükség esetén használni. Kapcsolatos ez­zel a nemzeti kaszinóban tett azon nyi­latkozata, hogy bizony mi tűrés-tagadás benne, annak idején t. i. 1848 előtt sokkal jobban megdolgoztuk ketten Józsi barátommal Békésmegyét, mint hogy onnan egy hamar pecsovics köve­teket lehessen kapni. Természetesen e szó : pecsovics, melynek 48 előtt komoly értelme volt, a kiegyezés után a nem­zeti irányú kormánynyal szemben is alkalmazva lett. Békésmegyében a spe- cificus magyar nemzeti irányt nehányad magával ő teremtette meg. S fentebbi eljárása mutatja, mily tisztelettel visel­tetett az ellentétes politikai nézetek iránt. Ma is tanulhatnánk tőle. Szóljunk végre legfőbb érdeméről! — Midőn a Deák-párt az ellenzék erős rohamai között abdikált, pedig még mindig tekintélyes többségben volt; midőn arról volt szó, ki vegye át a kiegyezkedésben adott örökséget; mi­dőn a balközépnek nevezett számban erős párt iránt bizonyos idegenkedés mutatkozott legfőbb helyen: ő mint ideiglenes miniszterelnök képezte azon, talán senki másban fel nem található kapcsot, mely lehetővé tette, hogy e párt a fusio alapján a kiegyezés politi­káját magáévá tegye ; — ő volt az, ki­vel szemben a korona és parlament, a parlamenti pártok egyiránt bizalommal viseltettek, őszinte, lovagias, feltétlen bi­zalmat gerjesztő jellemébe vetett hit segítette le azon időben a magyar ál­lam hajóját azon zátonyról, melyen már az egész gépezet megfenekleni készült. Azért mondjuk ismételve: egyéni­ségében volt legfőbb ereje. — Nem hi­szem, hogy valaha olvasta volna Plato respublicáját; alig hiszem, hogy Machia­vellit máskép ismerte volna: mint hí­réből ; Rousseau Contrat sociálja előtte — bizonyosan terra incognita volt; épen azért az elméleti politikusok előtte csak nevetség tárgyai lehettek, kik elméletük kaptafájára akarják ütni az egész ^em­beriséget. Azonban veleszületett genie-je egy theoria volt, szellemes apercu-i sok­szor az ábrándok izgatott képzelődését hűtötték le, de az ábrándok izgatott képzelődése mellett mindig kiméivé a nemzeti érzület jótékony melegét. És aztán az, a kit igy ismert a korona, igy ismert nemzete, váljon méltatlanul bírta-e, úgy egyiknek mint másiknak bizalmát? E bizalomra ö valóban érdemes volt. — És a kik igy éreznek és gon­dolkoznak, térjenek be, ha utjok őket arra vezeti, a gyulai népkertbe, véssék emlékükbe nemes vonásait, i | nemes vonásokat emlékükbe vésve, gondolkoz­zanak azon : miként lehet jó hazafinak s általános tiszteletben élő egyénnek lenni ?

Next

/
Thumbnails
Contents