Békés, 1888 (7. évfolyam, 1-53. szám)
1888-11-18 / 47. szám
boriivá. — E veszélyes kór tova terjedésének megakadályozása, illetve elfojtása tekintetébeD a megkívánt orvos rendőri eljárás szigorral foganatosíttatott, 11. Közbiztosság. A szemálybiztosság két esetbon lőtt veszélyeztetve, és pedig : M.-Beróuyben a múlt hó 7 én Kis Lajos oda való lakos, Boreczky András szintén m.-herényi lakosra gyilkossági szándékból ötször lőtt. — A merénylő a bíróságnak átadatott. K.-Ladányban a múlt bó 14-én Kovács János oda való lakos Boczouádi Pétert szerelmi féltékenységből annyira megverte, hogy a sértett fél néhány napi szenvedés után a kapott sérelmek következtében elhalálozott. A tettes elfogatván a bíróságnak átadatott. A vagyonbiztosság több tolvajlási eset által zavartatott meg, a mely tolvajlási esetek közül egy kisebb fájté lopás felderítése valóságás tol- vajbauda felfedezésére szolgáltatott alkalmát. Október 9 ón ugyanis egy Gyoméról Orosházára feladatott vasúti szállítmány Csabán az átrakodásnál megdázsmálva találtatott. A lopás, mely ál lomáson és ki által való elkövetésének kiderítésére nézve azonnal folyamatba tett nyomozásnak sikerült megállapítani, hogy azt a gyomai vasúti állomásnál a raktárnál állandóan alkalmazott munkások követték el, és megállapittatott, hogy eme munkások, számszerint 7-eu, a vasúti szállítmányok meglopását évek óta rendszeresen űzik, és a iopott tárgyakon, melyekből 34 drb. ruhanemű találtatott náluk, rendszeresen megosztozkodnak. A legutóbbi hetekről 5 lopást ismeretek be. A tolvajok egyike Békési László valószínűleg a büntetéstől való (élelmében öngyilkossági kísérletet követett el, kését mellébe szúrva, a miután az életét ki nem oltotta, torkát igyekezve átvá{ ni, azonban szándéka véghez vitélében megakadályoztatott, s súlyos sérülései daczára is valószínűleg életbe marad. Öngyilkossági esetek a következők: 1- ör. Öcsödön a múlt hó 14-én Rónyai Lajos m. kir. honvéd százados az öcsödi temetőben magát agyanlőtte. 2- or. Kozma Antal Báró Wenckheim Victor kamuti uradalmában alkalmazott gazda a múlt hó 6 án a kamuti pusztán hasonló módon vetett végett életének. 3- or. Tamás Istvánná szül. Juhos Rebeka 23 éves békési lakosnü októbar bó 24-én gyufaoldatott ivott s annak következtében elhalálozott. 4- er. Kolozsi Istvánná szül. Harmati Mária m.-herényi lakosnő a múlt hó 21-én betegség okozta önkívületi állapotában a kútba ugrott és annak vizébe fulladt. Véletlen halál áldozatai lettek. 1 ör. Lakatos János gyomai lakos vasúti hordár, — kinek neje október 21-én éjjel a vasúttól lopott szénnel szobájukat befutván a tűzhely csővét kivülről bedugta, minek folytán a kifejlő dött széngáz mindkettőjüket megmérgezte. A gyorsan igénybe vett orvosi segélynek az asszonyt si került életre hozni, a férfi azonban elhalálozott. 2- ör. Szurgent Antal m.-herényi lakosnak 2 éves János nevű fia október 2-áu a mező-be- rényi pálya udvaron egy vasúti teher kocsi által elgázoltatok. 3- ör. Békési illetőségű Vári Juliánná 20 éves szolgáló leány, gyermek szülés után villany mérgezés folytáu elhalálozott. 4- er. Pikó Judit csabai 5 éves leányka ruhája a szabadban égő tüztől véletlenül meggyu- ladván a leányka oly súlyos égési sebeket szenvedett, hogy pár nap alatt elhalálozott. Tűz öt esetben volt, — a melyek közül, mint nagyobb mérvüt fel kell említenem a Szath- máry Lajos k.-ladányi lakos tulajdonát képezett gőzmalomnak elhamvadását. A kár ez egy esetnél 18.000 forintra tehető. Ezen helyen hozom a tekintetes bizottság becses tudomására, hogy a m. kir. III. számú csendőr kerületi parancsnokságának folyó évi október hava 17-ről hozzám intézett átirata szerint a m. kir. belügyminiszter ur a múlt hó 10-dikén 66.281/VIII. szám alatt kelt rendeletével engedélyezni méltoztatott, hogy a b.-csabai, csorváBi m.- berényi és békési lovas őrsök gyalogositassanak, — hogy Nagy-Kondoroson és Körös-Ladányban egy—egy őrsvezető és öt—őt csendőrből álló két uj gyalogőrs felállittassék s végül, hogy a békési és b.-csabai őrsök létszáma egy—egy gyalog csendőrrel szaporittassék. Az uj őrsök működésüket, ha különös akadályok nem lépnek közbe, jövő évi február 1-én kezdendik meg, a mikorra a fent említett lovas őrsök gyalogositása is megtörténend. 111. Utak, hidak és védtöltések. A közlekedési utak az utkaparók állandó munkálkodása és kedvező száraz idő járás mellett teljesen jó a járható állapotban voltak. A hidak kielégítő jó karban vannak. A védtöltések azon szakaszai, a melyek a f. évi árvizek által megrongáltattak, serényen javíttatnak. A békési, b.-csabai, és szarvasi körgátak munkálatai az általam kiadott ideiglenes építkezési engedély alapján folyamatban vannak. Gyulaváros megrongált körgátja szintén tel jesen jó karba hozatott. Szarvas alatt az ős Körös medre a 18-ik számú átmetszés felső és alsó torkolatánál már elzáratott, és a végleges védgát kiépítése foganatba vétetett. A Köröstől s ekként a megszokott ivó vizétől is megfosztott Szarvas és Szt.-András községek, azon czólból, hogy állandóan élővizzel legyenek ellátva, s bogy a régi medrekben össze gyűlendő vizek poshadása által közegészségügyi állapotaik veszélyeztetve ne legyenek, az^ elzárás felső és alsó torkolatán a m. kir. kormánytul zsili- pék létesítése iránt kérelmeztek, — a mely kérelmük kedvező elintézése kilátásba is helyez- tatett, IV. Vegyesek. A vármegyei pénztárak véletlen vizsgálata altalam a múlt hóban is foganatosíttatván a pénzkezelés rendben és a pénzkészlet meglevőnek találtatott. A múlt havi pénztár vizsgálat során azon tapasztalatra jöttem, hogy a vármegyei árvák köz- poutilag kezelt tömegeinek 10 száztólija az árva- ügyi szabályrendelet 13. § a ellenére nem helyeztetik takarékpénztárba, 8 igy megtörténhetik, hogy a nagykorúságot elért árvák kielégítést nem nyerhetnek. Kérem ezeknél fogva a tek. bizottságot, hogy a vármegyei árvaszéket ezen rendelkezés szigorú betartására utasítani máltoztassék. A phyloxeia Szarvas, Szeghalom, Vésztő és Füzes-Gyarmat községek szőlő területein észlelhető, — a beállott őszi és tél hónapok alatt azonban annak terjedéséről biztos tudomás s igy pontos adatok nem szerezhetők. A nagyméltóságú m. kir. belügyminiszter ur az áruknak közforgalomban mértéken alól azaz hiányos ki mérése által elkövetett visszaélések megtorlása tárgyában kibocsátott azon rendelete folytán, a mely szerint azon elárusítók kik a törvényes kellékeknek megfelelő mérő készüléket használnak ugyan, de az árut, maly a közförga lomban rendszerint mérték és ár szerint meghatározva adandóéi, — mértéken alúl azaz hiányosan mérik ki, — a mennyiben cselekményük az 1878. év V. t.-cz. 379. §-a értelmében csalást, vagy az 1879. évi XL, t.-ct. 188, §-ában körülírt kihágását nem képez, 100 forintig terjedhető pénz büntetéssel, vissza esés esetén pedig 15 napig terjedhető elzárással és 100 forintig tarjedbető pénz- büntetéssel büntetendők, — a járási tőszolgabirák és Gyulaváros polgármestere utján elrendeltem, hogy a miniszteri rendeletnek minden pontját a legpontosabban végrehajtatni, s annak foganatosítását személyesen és megbízható közegei által folyton ellenőrizni, illetve ellenőriztetni szigorú kötelességüknek ősmerjék, — magam részéről is kötelességemnek tartandom a hivatok rendelet mikénti foganatosításáról szamélyesen meggyőződést szerezni, — azt ellenőrizni, — és tapasztalt lanyha ellenőrzés esetén az ellenőrzésre hivatott közegeket a legszigorúbb büntetéssel sujani. Ez alkalommal felhívtam a jelzett hatóságok figyelmét, a hús kimérés tárgyában 54/888. bgy. számú szabályrendelet 8. §-ában előirt rendelkezésik pontos foganatosítására is, - különösen, hogy az úgynevezett rostélyoshus kimérésénél tapasztalt visszaélések megszüntettessenek, illetve, hogy azok törvényes mértékben kiszolgáltassanak, hogy a mészárszékek ajtaira kifüggesztendő fekete táblán a hús ára naponként olvashatólag kiiras- sék, a kereskedésekben még mindig használt — s törvényjáltal is tiltott „röf, font és itcze“ használata, melylyel a közönség hátrányára sok visz- szaélés elkövettetik, valamint a tűzifának régi öl szerinti eladása szigorúan beszüntettessék ; — tapasztalt visszaélés esetén pedig az illetőket a közlött ministeai rendelet értelmében a legszigorúbb büntetéssel sújtsák. Végül tisztelettel jelentem, hogy a kémények seprése az arra hivatott közegek által kel lően ellenőriztetik. Gyulán, 1888. november 11. Jancsovics Pál, alispán. Hírek. A vármegye legutóbbi rendes közgyűlésén választott vasúti bizottság ma délután tartja első ülését a megyében létesítendő vicinális vasú tak ügyében. A közmunka s közlekedésügyi minister hozzájárult a közgyűlés határozatához, mely 2000 frtot engedélyezett a közmunka alapból az ügy tanulmányozására. Az „arad-békésinegyei egyesített ármen- tesitő és belviz8zabályozó társulat“ czimen fenál- lott vízrendezési társulat alsó fehér-körösi s arad- megyei öblözetei önálló külön társulattá alakultak át, sa közlekedésügyi minister mind két most már végleg elkülönített társulatnak alapszabályait jóváhagyta. Túlbuzgóságból tüzet jelzett a toronyőr vasárnap este 8 órakor a negyedik kerületben ; nem nagy tájékozódó képességgel rendelkezve mert a tűz nem a város belterületén, hanem attól ugyancsak messzire, a temetőkön is jóval túl volt hol mindössze egy gazkazal égett le. A tűzoltóság kivonult teljes felszereléssel a tűz keresésére és nagynehezen fel is fedezte, de mentő kézre nem volt szükség. A tél és illetőleg a hideg idő nemcsak tartja magát, hanem napról napra fokozódik• a jégvirágok minden reggelen megszokott látvány- nyá váltak, sőt amit múlt heti számunkban — noha akkor még kételylyel — kilátásban levőnek állítottunk : a korcsolyázás nemcsak megkezdő dött, hanem valóságos sporttá nőtte magát ki; a kiknek elegendő idejük van hozzá, akár meg is unhatták. Vendéglősök, kávésok és más veremtulajdonosok okosan tennék, ha jégvermeiket már most ineghordatnák, anuyival is inkább, mert az első jég eltartásra különben is legalkalmasabb, de másrészről — noha valószínűtlen eset — de még sincs abszolút biztonság rá, hogy a mostani első jeget fogja-e második és harmadik is követni. Most van, jobb nem lesz későbben sem miért ne használnák fel a kedvező alkalmat? November 15-én s illetőleg az azt megelőző napokon a városi pénztár csaknem ostromnak volt kitéve az adófizetők részéről; 15-én túl az idei államadót csak kamatfizetés mellett lehet leróni! s ezt sokan, a rendes szokáshoz viszonyítva, sokkal többen akarták kikerülni, minek eredményéül csupán államadóban 15000 forinton felül folyt be a pénztárba. A pénzszállítás tegnap történt a kir. adóhivatalba. Orosháza községe is kérvényezett a regálé megváltási törvényjavaslat ellen, első sorban azt kérve, hogy a megváltás ne terjesztessék ki reájuk ; vagy ha az nem volna lehetséges, akkor a kártalanítás az 1885-ik évtől kezdődő zárszámadások alapján történjék. Orosházának a regáléból adó alá vont jövedelme 1882-ben 15000 frt, 1888-ban 14300 frt, 1884-ben 14246 frt, 1885-ben 14246 trt, 1886-ban 19530 frt; egy évi átlagjövedelmük 1&464 frt. Tíz perczent kezelési költség levonásával eme összeg húszszorosát kapuá tőkében a község kárpótlásul, 12526 forintot pedig évi járulékképen. A regálé 1887. évi jövedelme 21869 frt, az idén még t öbb. Tehát Orosháza vesztesége is nagy, noha korán sem eshetik oly elbírálás ala, mint Gyula, Békés, Mező-Berény és a sárréti községek, mert ezek még a regále vételárával is tartoznak, holott Orosháza azt az utolsó krajezárig kifizette és igy veszteségére némi kell ráfizetnie. A községi képviselő testület kérvényét Veres József országgyűlési képviselő terjesztette be a házhoz. — Ezzel kapcsolatban megemlítjük, hogy a lapunk múlt heti számában méltatott „népgyülós“ kérvényét Csatár Zsigmond képviselő szintén beterjesztette. Az erről szóló szükhangu országgyűlési tudósítás csak annyit mond róla, hogy a kérvényt aláirt polgárok az italmérési jogot továbbra is a város tulajdonában s kezelésében kérik hagyni. Eljegyzés. Nagy József huszárőrmester f. hó 8 án este eljegyezte özv. üániel Jánosné nevelő leáuyát a kedves Mahó Etelkát. Állategészségügy. A békési uradalomban levő sertésnyáj között üszögös orbáuez járvány- szerüleg fellépett. A patronátus ügye nagy idők óta viszály tárgyát képezi a csabai róm. kath. hitközség és Csaba városa képviselő testületé között. A viszálynak egyik legutóbbi phásisa az, bogy a képviselő testület megtagadta a templom renoválására a költségeket, amelyeket az ügy eldöntéséig az egyházmegye pénztára előlegezett. A püspök felterjesztésére a vallás és közoktatásügyi miniszter a vitás kérdést tárgyalás végett leküldte a vármegye közönségének. öngyilkosság. Isztin Tógyer kétegyházi'la- kos f. hó 9-én házábau, családja körében és azok szemeláttára két csövű lőfegyverével magát agyonlőtte. Isztiu rendetlen életű, indulatos, iszákos ember volt és szörnyű tettét is valószínűleg be nem számítható állapotban követte el. Diplomatiai beavatkozás szüksége merül fel, ha igaz az, amiről városunk egyik fiatal mes- terlegény szülötte Mandorf Gyula Romániából hozzátartozóihoz intézett soraiban panaszkodik, nevezetesen hogy őt magyar állampolgár létére, ki itthon eleget tett katonai kötelezettségének, erőnek erejével be akarják sorozni a romáuiai rendes hadsereg kötelékébe. Az édes anya, fia panaszos levele folytán a polgármester és vármegye alispánja utján folyamodik, hogy fiát a tör- vényténytelen zaklatástól és esetleges erőszaktól óaják meg. A békési kasziuó folyó hó 17-én esti 8 órakor leplezi le néh. Rajnai Abel volt esperes és kaszinói első elnökének, Jantyik Mátyás jeles fiatal festőművész által készített mellképét, mely alkalommal Jancsovics Pál főszolgabíró és jelenlegi kaszinói elnök emlékbeszédet fog tartani. Az ünnepélyt bankett követi, melyet a város hölgyközönségének részvétele még inkább fog emelni. Az újvárosi olvasó kör múlt vasárnap este tartotta a nép ajkán „lánynéző“ jelzőve, felruházott bálját Döbögöben levő helyiségében! mely zsúfolásig megtelt túlnyomóan tánezoló fiatalsággal. A bál délutáni 6 órakor vette kezdetét és lankadatlan kitartással és kitörő jó kedvvel tartott másnap reggelig. A házvételi alapnak jutott tiszta jövedelem tekintélyes összeg. Békéseu mint kissé elkésetten értesülünk október 31-én nagy tűz volt, mely Sztupkai Dániel gőzmalmát hamvasztotta el. A kár hatósági becslés szerint mintegy 4500 foriutra volt biztosítva. Eljegyzés. Kner Izidor gyomai kÖDyv- oyomdatulajdonos eljegyezte Netter Kornéliát Mokrinból. Gratulálunk 1 Békésen f. hó 7-én d. u. 4 órakor volt Povázsay László nyomdatulajdonos és Roldi Katalin esküvője a ref. templomban. Násznagyok voltak : Mezey Lajos főjegyző, és Csarejs György csabai tanító ; uásznagynék : Mezey Lajo-uó és Bajcsy Jánosné Csabáról : Nyoszolyó leányok : Holdi Juliska, Bajcsi Mariska, Konsiczky Olga és Ylezey Mariska. Az esküvőt^a vőlegény házánál fényes estebéd és a csabai első zenekar aangjai mellett reggeli 6 óráig tartó tánca követte. A csabai körgát munka a hét végén oly stádiumba jutott, hogy csinos botrány és eset- 'eg monstre pör válhatik belőle. Deutsch I és fia, akik — amint annak idejében megírtuk — köbméterenként 24 krajezárért vállalták a munkát, az egész vonalon dolgoztatnak két hét óta, s a munka harmadrésze már elvégzettnek mondható. — A vállalkozót a városi képviselő- testület kebeléből választott kőrgátbizottság és a város mérnöke voltak és vannak hivatva ellenőrizni, minő munkát teljesít, és hogy eleget tesz-e a szerződési feltételeknek. — A bizottság, vagy annak túlnyomó része úgy latszik, nem mérlegelte, hogy minő felelősség terheli bizalmi tisztében, mert csak igy magyarázható meg, hogy vállalkozók a hideg idő beállta óta fagyos földet rakattak a töltés testbe, ami úgy nekik, valamint a kubikosoknak is rendkívüli előnyöket nyújtott, de természetesen illusó- riussá telte a töltéstest majdani biztonságát. Be- liczey István főispán és Jancsovics Pál alispán csütörtökön megszemlélve a munkálatokat képzelhető minő méltatlansággal vettek tudomást a munkánál elkövetett visszaélésekről. Pénteken Raviár Lajos és Szarvasy Arzén kir mérnökök műszaki tekintetből behatóan megvizsgálták az eddigi munkálatokat és egyértelmüleg megállapították, hogy vállalkozók a szerződési feltételeknek egyetlen pontját sem tartották meg, hogy a kör- gátbizotlság lanyhasága lolytán nagy visszaélések történtek. A vállalkozó a munka tovább folytatásától eltiltatott. Kiváncsiak vagyunk az ügy tovább fejlődésére. A színészek kedden este tartották bucsu- előadásukat és szerdán d. u. az egész társaság elutazott Belényesre. Most, hogy eltávoztak körünkből, fel vagyunk mentve minden tekintettől és szabadon kinyilatkoztathatjuk, hogy valóságos skandalum számba megy, hogy ily alantas színvonalon álló társaság — ha még átutazólag történt is — városunkban egyáltalán játszbatik. A szinpártolási kedv különben is csökkenőben ; oly műélvezetek, aminőkben most volt osztályrészünk, azt a közönséget is elriasztják, mely eddigelé nem vonta meg támogatását a színészettől, ha csak valamire való ^erök voltak köztük. Nagy Paula társulata példáján okulva, a városi tanács jogos állásponton lesz, ha a hozzá hasonló színvonalú társulatoktól a helyhatósági engedélyt egyszerűen megtagadja, mert különben a színészet teljesen diskreditáltatik Gyulán. Békésen folyó hó 15-én tartatott helyszíni tárgyalás a kettős-körös-szanazug-békési vonalán elrendelt töltésbelebbezés és a povádi átmetszés tárgyában. A tárgyaláson résztvettek a közmunka- 8 közlekedésügyi miniszter részéről Maiina Gyula műszaki tanácsos, a folyammérnöki hivatal részéről Gallacz János kir. főmérnök, a köz- igazgatási bizottság részéről Terényi Lajos főjegyző, az alsó-fehér-körösi öblözet részéről Zöldy János és Habinay Pál, a hnsszufoki társulat részéről Hegedűs Mihály és Borsitzky mérnök, Békés városa részéről Mester András bird s Mezey Lajos főjegyző, a békési helv, hitv. egyház részéről Szegedy Károly és dr. Hajnal István, Az egyház képviselői a hullámtérbe jövő bánhidai temetőre való tekintettel ama óhajuknak adtak kifejezést, hogy a töltésbelebbezés a balparton eszközöltessék, de a többség és hozzátehetjük, hogy magasabb érdekek a jobb part mellett nyilatkoznak és igy a belebbezés Povádon alól minden valúszinóség szerint a jobboldalon fog történni Elégett gyermek. A pénteki hetipiacz al- kelmával a felnőtt családtagok mindnyájan eljöttek hazulról s az öt éves kis Csiszér Sárát még apróbb két kis testvérével otthon hagyták, szokás szerint rájuk zárva az ajtót. A takaréktűz- heiy födele nem lehetett nagyon forró, a mi on, nan következtethető, hogy az öt éves leányka szék segélyével felmászott rá, a sparhert nyakán gyufára talált és ezt gyújtogatni kezdte, de a gyufától meggyuladt a ruhája s a szerencsétlen kis lány ott a tűzhelyen elégett; mire a háziak hazajöttek, a gyermek — kinek eltorzult vonásai roppant szenvedést árultak el — meg volt halva. A szobában volt másik két gyermek sértetlen maradt és ártatlanságukban fogalmuk sincs róla, hogy mily tragikus eseménynek voltak öntudatlan nézői. A járványok krónikájából. A vármegye alispánjához érkezett hivatalos jelentés szerint Tót-Komlóson a toroklob és a vörheny szórványosan fellépett. Gyulán pedig a hét folyamán egy — difteritlsz betegedési eset merült fel. — Utóbbi betegség Csabán szedi áldozatait. Doboz község egészségügyi bizottsága s illetőleg képviselőtestülete egyhangúlag ellene nyilatkoztak, hogy a községben gyógyszertár állíttassák fel, mert az ott nem tudna megélni, s arra sincs remény, hogy ha esetleg fel is állíttatnék, az kellően fel volna szerelve. Gyula, Csaba s Békés mindenike aránylag közel van, és eme városok gyógytárai, valamint a községi orvos kézi- gyógytárs teljesen kielégítik a szükségletet. Kétegyházán a másodjegyzői állásra uj válásztás lesz. A belügyminiszter ugyanis nem adott helyet Arsits Gerő felfolyamodásának, mert ez csak jegyzői Írnok | nem segédjegyzői minőségben működött volt Arad vármegyében, s igy a megválasztásra nem volt minősítve. A belügyminiszter e szerint h elybeuhagyta a vármegye közgyűlésének határozatát, mely tudvalevőleg megsemmisítette Arsits Gerő választását. Az aradi ügyvédi kamara dr. Zöldy Géza gyulai gyakorló ügyvédet tagjai közé iktatta