Békés, 1888 (7. évfolyam, 1-53. szám)

1888-08-26 / 35. szám

^Celléfelet a „BÉICÉS“ 35. számálioz Emlékéül azon napnak, melyen a hazafiul kegyelet által emelt s a sza- badságharczban részt vett Pfiffner Pau­lina (Ligeti Kálmán) sírköve Gyulán a nagymagyarvárosi sirkertben lelep­leztetek, itt közöljük a bizottság mű­ködésére vonatkozó adatokat s az általa ezen ügyben kibocsájtott nyomtatvá­nyokat s a leleplezés alkalmából tar­tott beszédeket. Az emlékkő felállítása czéljából szükséges lépések megtételére össze­hívott s Gyula város intelligentiájából egy begy ült népes értekezlet a maga kebeléből egy hét tagból álló bizott­ságot küldött ki, a mely bizottság Dr. Kovács István megyei főorvos el­nöklete alatt Dömény Lajos pénztár­nok, Dr. Bodoky Zoltán ügyvédjelölt s lapszerkesztő, jegyző ; — továbbá : Chriszto Miklós árvaszéki ülnök és jegyző, id. Mogyoróssy János a békés- megyei muzeum igazgatója, Terényi Lajos megyei főjegyző és Zöldy Já­nos ügyvéd bizottsági tagokból állott, az 1ÖÖ6. év november hó 12-én a következő felhívást intézte a honleá­nyokhoz : Felhívás! Az 1848/9*üd szabadságharczban a so­káig magasan lobogó, s a nemzet nagysá­gát az egész világon hirdető zászló alá so­rakozott hazafiak közül elesettek nagy ré­sze ismeretlen sírban alussza örök álmát; a hálás utódok keresik nyugvó helyöket, s ha találnak egy sirhalomra, mely alatt az nyugszik, kinek kiontott véréből fakadt a szabadság rózsája, a jeltelen sirra emlé­ket emelnek, jeléül annak, hogy e haza polgárai mindig méltányolják az igaz ér­demet, s szent kötelességüknek tartják, még áldozatok árán is nyilt kifejezést adni kegyeletüknek azok emléke iránt, kik a hazáért és szabadságért küzdve, estek el vagy az elnyomatás sötét korszakában szen­vedtek martyr halált. Ezen szent kötelességet teljesítette Gyulaváros polgársága akkor, midőn — megtudva, hogy a nagymagyarvárosi sir­kertben elhagyott jeltelen sirban porladozik Pfiffner Paulina (Ligeti Kálmán) honvód- huszárhadnagy; — értekezletet tartott, s elhatározta, hogy a martyrhalállal kimúlt dicső amazon sirhalmát, hozzá és a város­hoz méltó emlékkel fogja megjelölni, s e nemes határozatának végrehajtására egy hét tagból álló bizottságot küldött ki. A kiküldött bizottság a hazafias eszme nemességétől áthatva, szive egész melegé­vel s hazafias lelkülete teljes erejével fog hozzá a reá bízott feladat teljesítéséhez, de hogy czélját elérhesse, a megye és kü­lönösen Gyulaváros közönségének támoga­tására van szüksége, a midőn ezt kéri, meg van arról győződve, hogy magasztos feladatának teljesítését a megye közönsé­gének hazafiassága megfogja könnyíteni. Felesleges volna elmondani Pfiffner Paulinának már ismeretes élettörténetét, tudjuk azt, hogy a szabadság eszméje ál­tal lelkesítve mint gyenge nő beállott a névtelen félistenek sorába s vitézsége s bá­torsága által halhatatlan érdemű honvédsé­günknél, a hadnagyi rangot karddal kezé­ben küzdötte ki magának, s ezen tényével kiérdemelte minden hazafi osztatlan elis­merését; tudjuk azt, hogy éveken keresz­tül ette a bujdosók keserves kenyerét fér­fiúnak is díszére váló önmegtagadással, s ezzel kivívta tiszteletünket; tudjuk azt, hogy elárultatván, midőn a kíméletet a gyenge nők irányában sem ismerő hatalom által legszentebb női erényében sértetett meg, saját kezével oltotta ki nemes életét, s ezzel kiküzdötte minden hazafi és minden honleány igaz becsülését, s ha mindez eré­nyek, egy nő szivének világában lelhetők fel, arról a nőről csak rokonszenvvel s szeretettel emlékezhetünk meg. Lehet-e egy ilyen nő sirhalmát jelte­lenül hagyni, lehet-e egy ily nemes lélek porhüvelyének elhagyott sirban nyugodni? Nem! Az évek hosszú során elköve­tett mulasztást helyre kell hoznunk, s ha nem akarunk méltatlanok lenni arra a sza­badságra, melyet elődeink vér-áldozattal küzdöttek ki számunkra, szent meggyőző­désünk, hogy Pfiffner Paulina (Ligeti Kál­mán) sirhaimáu minél előbb s minél dísze­sebb emlékkőnek kell emelkedni. A bizottság a czél elérhetése végett gyüjtőivek kiadatását határozta el. Teljes bizalommal fordulunk tehát Békésmegye hazafias polgárai s különösen honleányaihoz, tegyék magukévá ez eszmét, indítsák meg a gyűjtést, hisz a női nem­nek szerzett eltörölhetlen érdemet, a női nem homlokára fűzött hervadhatlan babért Pfiffner Paulina nemes élete és martyrha- lála. Nem kérünk mi nagy áldozatokat, csak néhány fillért áldozzon a megye min­den polgára, s akkor hisszük és reméljük, hogy rövid idő alatt díszes kő fogja jelölni a dicső amazon sírját, s hogy ebben a hi­tünkben, s hogy ebben a reményükben nem csalódhatunk, annak biztos zálogát Békes- megye közönségének hazafias érzületében találjuk! Dr. Bodoky Zoltán Dr. Kovács István jegyző. elnök. Dömény Lajos pénztarnok. Chriszto Miklós Terényi Lajos id. Mogyoróssy János Zöldy János bizottsági tagok« Ezen felhívás folytán az emlékkőre a gyűjtés az egész vármegyében s azon kí­vül is megindult s az elért szép eredmény­hez a következő úrnők gyűjtéséi járultak hozzá: Dudinszky Dömény Mária Makó, And- rássy Teréz (Zellernó) Csákó, Uferbach Koz a B.-Gyula, Tőkés Ilona B.-Gyula, Kéri Aranka Doboz, Kiss Judit Kétegyháza, Blascsok Gyu­láné Gerla, Beliczey Ilona (Pfeiferné) Puszta- Megyer, Felix Ilona (Unger Nándorné) Arad, Uhrinyi Erzsiké (Kraft Viktorné) Csorvás, Hajnal Nina Békés, Horváth Jánosné Me- ző-Berény, Stojanovics Gyuláné Csorvás, Körösi Zsófia Gerendás, Apró Endréné Bán­falva, Salacz Ferenczné Szarvas, Krebs Fe- renczné Szt. András, Győry Imréné Öcsöd, Dr. Chriszto Pálné Szeghalom, Kornis Gyu­láné Füzes-Gyarmat, Zlinszky Ilona (Ha­viár Gyuláné) Kondoros, Zöldy Róza Gyula, Mogyoróssy Asbóth Hermina Battonya, Os- váth Aranka Gyula, Mezey Mária Gyula; a kiken kívül a gyűjtésben a »Békés« és a »Békés-Gyulai Híradó« fáradoztak siker­rel s különösen a már megszűnt »Békés- Gyulai Hiradó« igen tetemes összeggel já­rult hozzá a sírkő felállításának költsé­geihez. A gyűjtések befejeztetvén, a bizottság a sirkövet azonnal megrendelte Rosenbaum N. csabai és gyulai sirkőraktárosnál s a dí­szes emlékkő, mely dicséretére válik a szál­lítónak, a nagymagyarvárosi sirkertben fel- állittatván, a leleplezés minél ünnepélye­sebben leendő megtételére a bizottság az intézkedéseket megtette s a ma délután 5 órakor megtartott leleplezési ünnepélyre a következő meghívót bocsájtotta ki: Polgártársak! Az 1848--49-ik évben dicsőén lefolyt szabadságharcz a nemzet örök büszkeségét képezi s annak jelét adja minden alkalom­mal, midőn azokról megemlékezik, kik a küzdelemben részt vettek, s ha elismerés­sel adózunk azon hazafiaknak, kik életüket áldozák fel a hazáért, kétszeresen keli há­lánkat leróvnunk azon dicső honleányok irányában, kik női hivatásuknál többre be­csülték a hazát s fegyvert ragadtak annak védelmére. Ilyen no volt Pfiffner Paulina, ki mint honvéd-hadnagy küzdötte végig a szabadságharczot s kinek emlékére a üa- zafias kegyelet díszes emlékkövet emelt, melynek ünnepélyes leleplezése 1888. aug. hó 26-án, vasarnap d. u. 5 órakor a nagy­magyarvárosi sirkertben fog megtörtenni. Felkérjük tehát Gyulaváros polgárait és honleányait, hogy az ünnepély fényének emelése s a kegyelet lerovása iránti tekin­tetből minél számosabban jelenjenek meg. Az ünnepély rendje a kővetkező: 1. Hymnusz énekli a dalárda. 2. Ün­nepi beszéd irta s elmondja dr. Kovács István. 3. Pfiffner Paulina emlékezete, köl­temény, irta Thuróczy Béla, előadja E. Kovács Gyula, a kolozsvári nemzeti szín­ház tagja. 4. Pfiffner Paulina élete, irta és felolvassa Chriszto Miklós. 5. Szózat, énekli a dalárda. Gyulán, 1888. augusztus hó 19. A bizottság nevében: Dr. Bodoky Zoltán Dr. Kovács István jegyző. elnök. Á hazafias ünnepélyen mint halljuk Gyula város és a vármegye, sőt még a szomszéd vármegyéből is nagyszámú és díszes kö­zönség gyűl egybe s az ezen alkalomra Niedermayer Antal nómetvárosi orgonista és éneklész által összeállított dalárda a Hymnust előadván, Dr. Kovács István megyei főorvos és a bizottság elnöke lép az emelvényre s a következő nagyhatású s valódi szónoki remek műnek nevezhető beszédet mondja: LMélyen tisztelt Hazafiak ! ^ Mélyen tisztelt Honleányok! Sajátos megszóllitás ugy e, itt a teme­tőben, a halottak csendes hazájában, a sí­rok néma honában, hol az előttünk elköl­tözőitek kialudt szelleme nem gondolko­zik és nem töpreng többé, hol nem dobog a szív, nincsenek vágyak és érzelmek, nin­csenek vágyak és érzelmek költötte törek­vések. Sajátos megszóllitás ugy-e itt a te­metőben, hol a hatalmas és az alázatos, a gazdag és a szegény, barát és ellenség, a honáruló és a lángkeblü hazafi csendesen és nyugodtan aluszsza örök álmát. Sajátos megszóllitás a temetőben, a hol azt hiszi­tek, hogy a természet kérlelhetlen örök törvénye kiegyenlítette az élet ellentéteit. Azonban csalódtok. A temető nem az örök nyugalom hazája, hanem minden hant egy életet fed s minden életnek tör­ténelme van; hiszen ti az életet emlék­oszlopokkal siettek még tovább is foly­tatni s megszóllalni késztitek a sírokat s a legellentétesebb érzelmeket korbácsoljá­tok fel annak keblében, ki a temetőbe szétnézni belép. Beléptek a temetőbe s egy kimagasló sírkő ragadja meg figyelmeteket; aranyos betűk vannak rajta, annak neve, ki alatta nyugoszik; kegyeletről beszél az emlékkő; ti azonban visszatekintetek annak életére, kinek sírja felett őrt áll az emlékkő.. Eb midőn visszatekintettetek, tudjátok, hogy annak szive, ki ott nyugoszik, épen oly rideg volt, mint maga azon kődarab, melyr bői emlékoszlopát faragták; fillért halmo­zott fillérre, kincset a kincsre, de rideg önzése nem ismerte embertársai nyomorát, érzéketlen volt a szenvedés iránt s ter­mészetes, azért jutott neki díszes sírkőre a kincsekből. — Mellette egy szerény sír, egyszerű fakereszt, a név már csak nehe­zen olvasható, de tudjátok, hogy ki ott nyugszik, valódi emberbarát volt, felesle­gét megosztotta a szűkölködővei, enyhí­teni törekedett mindenütt a szenvedést, és épen ezért neki nem maradt sírkőre valója. De ott van hantján minden tavasz megnyíltával a nefelejts, s ott lessz még akkor is, midőn amannak emlékkövét meg­emésztette az idő vasfoga, igen, mert a nefelejtset a hálásan visszaemlékezök köny- nye öntözi és táplálja. — Tovább léptek, újból egy szép sírkő, gazdag családnak: ifjú sarja nyugszik alatta, a sírkő azt mondja, hogy öröme és reménye volt csa­ládjának. De ti tudjátok, hogy ő ez örö­met kora-bánattá tette, megcsalta a hozzá tűzött reményeket, éjjeleit nappallá tette ugyan, de a nappallá tett éjjelek a hiú élvhajhászat áttobzódott éjjelei voltak, s ez döntötte kora-sírjába a szerencsétlen ifjút. Mellette egy szerény hant, szegény családnak korán kidőlt sarjáé, a szerény hant felett csak a szülők és az ismerők bánatának geniusa áll őrt, ez is öröme és reménye volt szülőinek, de öröme és re­ménye utolsó lchelletéig, ennek éjjele is nappalok voltak, de a komoly czélok felé törekvés átküzdött éjjelei s a túlfeszített munkásság romboló hatalma fektette sír­jába. — És íme, mig amannak díszes em­lékköve érintetlen hagyja kedélyteket, en­nek szerény hantja kebletek mélyéből egy sóhajt fakaszt s akaratlanul is ezt mond­játok : Nyugodjanak békével hamvaid ko­rán kiszenvedett ifjú! De ime! tekintete­tek egy mindenek felett kimagasló, gula- szerü síremlék köti le; dűsgazdagság, tár­sadalmi fény és raug osztályosa volt az, kinek hamvai felett ott magashk; de visz* PFIFFWER PAUIIKA az 1848-49-iki szabadságharczban részt vett amazon

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents