Békés, 1888 (7. évfolyam, 1-53. szám)
1888-06-24 / 26. szám
26-Ik szám Gyula, 1888. június 24-én VII. évfolyam f-----------------^ * Szerkesztőség: Fö-utcza 39. szám a. házban, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Előfizetési dij: Egész évre .. .. .. 5 Irt — kr. Félévre .......... •• 2 B 50 „ Évnegyedre .. .. > * *5 » l Egyes szám ára 10 kr. ,-A Társadalmi és közgazdászat^ hetilap. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Felelős szerkesztő és kiadó tulajdonos: Dl. !E3ocL©3sZ3r Zoltán. f --------1 Ei adó hivatal: Főtér, Prág-féle ház, Dobay János könyvárus üzlete, hova a hirdetések és nyílttéri közlemények küldendők Hirdetése k szabott áron fogadtatnak el Gyulán a kiadó hivatalban. Nyilttér tora 10 kr. Hirdetések felvétetnek: Budapesten: Goldberger A. V. Váczi-utcza 9. sz. Mezei Antal Dorottya-utcza 6. sz. Schwarz Gyula V&czi-utcza 11. sz. Eckstein Berndt fúrdö-utcza 4. sz. — Bécsben: Sclialek Henrik, Moose Rudolf és Dukes M. — Majna-Frankfurtban: Daube G. L. és társa hirdetési irodáiban, a szokott előnyös árakon Előfizetési felhívási. Lapunk mai számával az év első felét befejeztük, s midőn újból olvasóinkhoz fordulunk, helyzetünk igen könnyű, mert a múltra hivatkozhatunk, s csak a szokás kényszerit reá ha a helyett, hogy egyszerűen kijelentenénk, hogy azok leszünk akik voltunk, megragadjuk az alkalmat, hogy előfizetőinket további támogatásra is felkérjük. Lapunk folyton a legnagyobb figyelemmel kisérte a megyei és községi életet és büszkén hivatkozhatunk reá, hogy nem volt egyetlen egy közérdekű dolog sem, a melyet ne támogattunk volna ha üdvös, s ne támadtunk volna meg ha káros volt, nem tekintve sem személyt, sem állást és semmit mást, mint a közérdeket. Számtalanszor bebizonyitottuk lapunkban, hogy előttünk csak egyetlen egy tekintély van, a mely előtt meghajlunk, s ez a közérdek. Ez lesz továbbra is jelszavunk, kerülve minden személyeskedést s izetlen polémiát, szolgálni hiven a nagyközönség érdekét, követve azt az elvet, hogy nem az mi értünk, de mi vagyunk a nagyközönségért. Lapunkban úgy mint eddig, ezentúl is helyt fog találni minden jogos és a közérdeket érintő'felszólalás, jöjjön az bármely oldalról, az igazság lesz jelszavunk ezentúl is, a mint volt eddig. Nem lévén politikai lap, teljes erőnket a közigazgatás és társadalmi élet jelenségeinek vizsgálására fordíthatjuk, s talán szerénytelenség nélkül mondhatjuk, hogy méltóknak találtattunk arra a bizalomra, a melyet a nagyközönség lapunkba helyezett. Frogrammot nem adunk, programm eddigi működésünk, s nem a mi, de munka társaink érdeme, hogy teljes önérzettel elmondhatjuk, hogy lapunk irodalmi szin- vonalon áll. Nem soroljuk fel munkatársainkat, a kik nagy számmal csoportosulnak zászValóban meg kell rendülnie az emberi kebelnek azon szomorú tragédia felett, mely f. hó 17-én az estvéli órákban városunkban, nem lejátszódott, — mert hiszen e szó csak gúnyja lenne az eseményeknek, — hanem a szó teljes értelmében levibarzott. Igenis levi- harzott! — Mert hiszen képzeljétek el a kebel érzelmeinek viharát, mely mielőtt végzetes romboló munkáját bevégezé, — dúlt két ifjú kebelében; képzeljétek el a végzetes elhatározást megelőző küzdelmet, melynek végeredménye leszámolni az élettel, s a számla véres betűkkel iratik, s neve: halál; képzeljétek el a fájdalmat, melyet a szülök, rokonok, ismerősök s jó barátok s általában a társadalom minden nemesebb, érezni képes tagjánál e ka- tastrófa felidézett, s a mely fájdalomnak a társadalom oly részvéttel adott kifejezést, mint a minőt az előtt csak ritkán, s talán soha sem volt alkalmunk észlelni. — Igenis ez esemény, vihara volt az áldozatul esettek keblének; vihara a közelebbről érdekelteknek s vihara az események felett megrendült társadalomnak, mely mint néma kérdőjel áll s várja a feleletet. — De minő feleletet vár ? megadjuk ha úgy akarjátok, tehát hallgasROMÁN Géza és SCHRÖDER Róza találkoznak az életben; a találkozás feléleszti az ifjaknál először a rokonszenv érzelmét; a sűrűbben megújuló találkozásoknál a rokon- stenv szerelemmé érik; elmondják egymásnak lónk, a haladás zászlója alá, s velünk együtt igyekeznek eleget tenni a nagy közönség kívánalmainak; ösmerik őket olvasóink, mint ösmernek minket, tehát teljes bizalommal kérjük az olvasó közönséget, hogy lapunkat megfelelő anyagi támogatásban részesítse. S azon reményben, hogy a megye és községek s általában a közérdeket szivén hordó közönség méltányolja önzéstelen fáradságunkat s belátva, egy minden irányban független lap szükségességét, támogatásával biztosítani fogja annak anyagi függetlenségét is, hivjuk fel olvasóinkat előfizetésök megujitására s uj előfizetők szerzésére. Gyula, 1888. junius 23. A szerkesztőség. Az indítványok gyára. A mai időben különös előszeretettel szokás szemére vetni az élő nemzedéknek a közügyek iránti érdeklődés hiányát. A dologban sok igaz van; a bizottsági ülésekre sokszor kötéllel kell fogni az erűbe reket, s ha megjelentek is a bizottságok iilé sein, onnan minél előbb kereket oldanak, sőt tudomással birunk számtalan bizottsági ülésről, a melyben az elnökön, előadón és jegyzőn kívül egy árva lélek sem volt látható s igy a tárgyak megvitatásának még csak lehetősége is ki lévén zárva, az előadó véleményét minden vita nélkül el kellett fogadni. Hogy aztán hol rejlik e jelenség oka, azt nehéz volna megmondani; de talán nem csalódunk, ha kimondjuk, hogy azon felfogásban és azon hitben rejlik, hogy nálunk széles Magyarországban sok a foglalkozás nélküli úgynevezett faczér ember, ki ráér unalmát bizottsági ülésekben való megjelenésekkel űzni el, vagy a ki sportot üz a komoly dolgokkal és indítványokkal. — A város legközelebbi képviseleti közgyűlésén is erős és éles íelszóllalás történt egyik tiszteletre méltó iparos, Sál Sebestyén részéről, ki hangsulyozá, hogy habár a gazdasági szakosztály húsz tagból áll, mindamellett a városnak annyira fontos számadásait sokszor elnök közreműködése nélkül Kertész András földmivessel ketten duett-ben voltak kénytelenek vizs- gálgatni és böngészgetni az adatok halmazában. És ez épen azon városban történik meg, a mely az egyes pénztárak állásának megvizsgálására miniszteri szakértőt kér, mert már nem bizik saját erejében s mint tehetetlen béna az idegen mankóra támaszkodás nyomorát vallja és hirdeti világgá. — És ki tette annak idején ez indítványt? mindnyájan tudjuk, felesleges emlegetni; pedig bizony talán jobb lett volna, ha az indítvány helyett neki dől vala maga is a munkának s nem az indítványok olcsó dicsőségével éri be, hanem a kibonyolódás- hoz szükséges önerő feláldozásával teszi meg a köz iránt oly sokszor és nagy gar- ral hangoztatott érdeklődés parancsolta kötelességet. Gyulavárosa legközelebbi képviseleti közgyűlésére az elnöklő polgármester 22 tárgyat tűzött ki s e 22 tárgy között a gyulai plébánia négy inditványnyal szerepelt. És sajátos jelenség, mint fentebb említők, a plébániáról került ki azon indítvány, mely a város pénztárainak és számadásainak megvizsgálására miniszteri szakértőt kér s erre a miniszter megadja az elutasító választ; ismét sajátos jelenség, hogy a plébánia négy indítványa közül 3 elbukik s a negyediket is csak az indítványozó felajánlott áldozatkészsége menti meg az elbukástól. Na hát ezen négy rendbeli inditványnyal a plébánián megczáfolták ugyan azt, hogy nálunk oly csekély a közügyek iránti érdeklődés; megmutatták azt, nogy van érdeklődés a közügyek iránt: csakhogy az egész érdeklődésnek egy nagy hibája van, az nevezetesen, hogy az érdeklődés nem ott és nem úgy nyilvánul, hogy aztán a közügyek iránti komoly érdeklődés mezében jelenhessék meg az egész eljárás; mert az egész valósággal csak az indítványok sportja, gyári férezmunka, mely nem számit a fenálló törvényes intézkedésekkel, nem számol az ezen törvények alapján megalkotott szabályrendeletekkel, képzeletben megteremt magának egy ábrándképet s azt hiszi, hogy az élet ez ábrándképek után idomul, elárulja, hogy a köz- igazgatás menetéről hallott ugyan valamit mint az egyszeri katona hallotta hirét a kávénak, de hogy a közigazgatás menetének azon finomabb árnyalatait is ismerné, a mely finomabb árnyalaton nyugszik az egész, azt indítványaival alaposan meg- czáfolja s igy aztán habár hajlandók vagyunk is igazat adni azon példabeszédnek, hogy a jó pap holtig tanul, mihelyt a pap elhagyja működése egyedül jogosult terét s a közigazgatás ma már bizony-bizony hosszas gyakorlat után megszerezhető szakértelmet követelő terén és dolgaiban akar adogatni tanácsot, igen könynyen a czi- gány sorsára jut, a kiről meg van Írva és mondva, hogy: mindennap egy nótát felejt. A közigazgatás ma már nem tréfa és nem sport és helyrelegény legyen az, a ki a közigazgatásban még tanácsadogatásokkal és indítványokkal is elő mer állam, kivált még ha az nem is szakmája. A dolognak azonban még egy komoly oldala is van. — Épen a gyulavárosi képviseleti közgyűléseken vált már mintegy divattá mindig a nép javát hangoztatni; éa ime a népnek oly sokszor hangoztatott java még mindig várat magára, ott vált valódi átkos sibolet-jevé a tanácskozásoknak, folyton a nép megnyugtatására hivatkozni. Persze, megnyugtatni csak azt lehet, a ki nyugtalan ; a nyugodtnak nincs megnyugtatásra szüksége, de hát miért nyüg- lalan a mi népünk? Korántsem azért, mert nem volna hajlama a nyugalomra s nem szeretné a békét. Hanem igenis azért, mert hiányzik vele szemben a komoly férfias őszinteség; szeszélyeit zsákmányoljuk ki sokszor önző czéljaink érdekében, hizel- günk gyengéinek, nyomorult kótyavetyét Űztünk kegyéért, feledve, hogy épen ezáltal vesztettük el az okszerűen használt értelmi fensőbbség imponáló hatalmát, mely vezetni volna hivatva, feledve, hogy épen titokban siromiglan t sirodiglan! — És ime, mily közel van a sír, melyet egy boldogan vagy boldogtalanul leélt élet végével hittek megújulni, mint az élet hoszszas küzdelmének végnyugágyát. Alkalmunk volt olvasni leveleket, melyek az ifjúnak hagyományát képezik, e hagyomány a társadalomé. Elmondja a szerencsétlen ifjú, hogy hívatlanok, kiknek az I viszonyukhoz még közüknek sem szabad lennie, miként tolakodtak s férkőztek a szerető szivek közé, hogy a szülői hatalmat hívják fel tiltakozásra. Elmondja a szerencsétlen ifjú, hogy a szülői tiltakozó hatalmat nem ismerte el a gyermek-leány, mert hát hiszen szive az övé, az Isten csak neki adta a hatalmat vonzalma szerint érezni, szeretni, bol- doggá vagy boldogtalanná lenni; őt magán kívül sem boldoggá, sem boldogtalanná tenni nem lehet. —- A halál perezében görcsösen szorított kezében papír darabokat az ifjú, melyeket összeillesztve le lehetett olvasni, hogy a boldogtalan leány önmaga kérte az ifjút, hogy vessen véget mindkettőjük reménytelen életének, mert hiszen e két élet remény- hörgonya a kölcsönös egymásé létei hite volt, melyet szentté tett a bevallott szeretet, vagyis helyesebben szerelem. — És ime kialudt egy lövéssel a szeretet s a lövés épen a szerető sziveket érte ; a reményhorgonya ott van, mint a hajó értéktelen darabja a vihar hullámai között, nincs többé gazdája; a hit egy szét- foszlott ábránd-képpé lett, mert hiszen a szívnek csak egy hite van s ez: a szeretet. És az ifjak hagyománykint visszamaradt sorai minő tanulságot mondanak nekünk. —> íme itt a rövid tanulság! Szülök! gyermekeitek szivén erőszakot ne tegyetek soha! És a katastrófa előtt kérdőleg, némán álló társadalomnak itt van egyúttal ha úgy tetszik — a felelet I Azonban most felétek fordulunk ifjak s felétek ifjú leányok; felétek fordulunk mi a szülők 1 A magyar koszorús költő azt mondja: A virágnak megtiltani nem lehet Hogy ne nyíljék, ha eljő a kikelet. Kikelet a lány $ virág a szerelem Kikeletkor viritani kénytelen. Igaz j de ha elismeritek igazságát, hát tanuljatok a virágtól 1 Menjetek a szabadba, nézzetek szét ott, hol az istenségnek a szabad természetbeni nagy kijelentése intő szózatként szóll hozzátok, intő szózatként akkor, midőn a társadalom nyomorult felfogása alatt megtörik hitetek. A virág életének is vannak viharai, de mig a viharral daczoló hatalmas tölgyet tövestül szakítja ki a vihar, meghajlik előtte a gyönge virágszál s épen ez engedékenységoen rejlik ereje. Szeressetek, hiszen ezt megtiltani nem lehet, de szivetek érzelmei felett őrködjék mindig értelmetek; tanuljátok meg, hogy mig szivetek választottjának szerelemmel tartoztok, addig vannak mellettetek mások, kik iránt szeretettel viseltetni kötelességtek, ne engedjétek soha, hogy azon érzelem, melyet az Istenség oltott kebletekbe, családotok boldogságát feldúló, romboló elemmé fajuljon, ne hagyjátok szomorú örökségül családotoknak a rövid lét hosszan tartó fájdalmát. Ám szeressetek, de az érzelmet támogassa nálatok iv hit s a remény a boldogabb jövő iránt. A szomorú katastrófa után s annak megrendítő hatása alatt a társadalomhoz is van szavunk. Nem bolygatjuk s talán nem sértjük meg vele az elhunyt ifjú nő árnyát, ha felemlítjük mit több oldalról hallottunk, hogy a szerencsétlennek szellemi kiváló táplálékát a modern regényirodalom oly termékei képezték, melyek nagyon alkalmasak arra, hogy különösen egy ifjú kebelben megbontsa az 'ész és szív között annnyira szükséges harmóniát, ez utóbbit juttassák az ember lényében kizárólagos uralomra. Hiszen máskép alig volna érthető azon resig- nátió, melylyel keblét a golyónak hidegen feltárja, oly megfejthető azon regeszerü előkészület a halálhoz; alig elgondolható a kétségbeesett hit és reményvesztettség 1 — Nem alkotott-e olvasmányaiban modelt; nem szi- vott-e szerencsétlenül megválasztott olvasmányaiból mérget, mely megmételyezte kedélyvilágát ? Nemcsak az anyagi világnak vannak ragályai, e ragály még nagyobb mértékben ottt van és dúl az érzelem és kedélyvilágában. És ha e feltevésünk a kiszenvedett nőre nézve áll, nem intő példa-e arra, hogy gondosan őrködjünk zsenge korú gyermekeink szellemi tápláléka felett. És most ott nyugszik az eretnek ifjú, — átkozott legyen, ki e szót feltalálta 1 — az igaz hitet valló leánynyal egy közös sírban, így követelte a társadalom közérzülete 1 Legyen nekik könnyű a föld ! De épen a társadalom e közérzülete hatalmasan vallja azon igazságot: hogy az érzülettel játszani nem lehet, s hogy ott, hol az érzület lép elő a követeléseivel, minden egyéb mily könnyen némul el.
