Békés, 1887 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1887-03-27 / 13. szám

hogy akkor, amidőn a nem kurtáskodó bortermelők tehát a szőlősgazdák mégis több mint háromnegyed részének érdeke is azt hozza magával, hogy a fogyasztási adó ne kapa után, hanem akószámra fizettessék: egy kis töredék mégis képes terrorizálni a többséget, képes kierőszakolni azt, hogy a fogyasztási adó törvény ellenére, többség érdekei ellenére az ő szája ize szerint kezeltessék.

Hanem azok, akik oly makacsul ragaszkodnak a kapaszerinti iogyasztási kezeléshez, élénk tanúbizonyságot szolgáltatnak róla, hogy őket enyhén mondva: „utó- gondolat“ vezérli. Mert különben miért nem akarnak hallani sem a törvényes kezelésről, ha egyáltalában nincsen félteni való magánérdek ök ?

A város érdekei ellen véteni nem akaró tisztességes polgárnak nem fogja legkevésbé sem érdekeit sérteni, ha a saját maga s családja által elfogyasztott bortermés után akónként kell a fogyasztási adót megfizetnie, mert különben is nem a termés, hanem a fogyasztás után kell adóznia; ellenkezőleg minden ilyen tisztességes polgár a kapa-rendszerhez viszonyítva még meg is fog takaritani néhány forintot; a kapa-rendszer további fentartása csak az oly visszaéléseket dédelgeti, amely visszaélések kiirtása ma már a városnak, az összlakosságnak áll érdekében.

Ezért sajnáljuk, hogy a képviselőtestület nem fogadta el a regále albizottság javaslatát a fogyasztási adó kezelésére vonatkozólag; ezért félünk tőle, hogy a beadandó ajánlatokon számokban fogjuk leolvashatni a képviselőtestület szűk látkö- rét, ha csak a bérlő-aspiráns egyesek vagy konzorcziumok nem fogják a képviselő- testület hibáját aként jóvá tenni, hogy élve a hirdetménynek ama jogával, mely szerint a felsorolt három bérbeadási módozattól eltérő bárminő ajánlatok adhatók be; ajánlataikban különlegesen meg nem jegyzik, hogy mily összeget hajlandók az italmérési jogért az esetben fizetni, ha a város az eddigi kaparendszer szerint szedeti a fogyasztási adót, és mily összeget az esetben, ha a város a fogyasztási adónak törvényben előszabott kezelésével a bérlőt bizná meg.

Nagyon óhajtanánk, ha a bérlők eme distinkczióval élnének; a bérletösszegek különbözető talán kinyitná azok szemeit is, akik egy — nem akarjuk jellemezni — mily érdekek által vezérelt kisebbség által a kaparendszer mellett magukat befolyásolni engedték.

A b.-gyulai iparos tanoncziskola kérdéséhez, ii.

As elmondottak után most már azt vagyok bátor kérdeni, nem a „Reductió“ írójától, hanem igenis e város minden gondolkodó és elfogulatlan polgárától: vájjon, midőn e város képviselőtestülete, — a mely sem magát, sem az általa képviselteket rászedetni nem akarja, s a mely as iparos tanoncziskola kérdésében kezdi belátni, bogy akármint csürjük-csavarjuk a dolgot, az ígéret mézes madzagán s&ppedékes talajra vezettetett, — mondom, midőn a képviselőtestület utakat és módokat igyekszik találni, bogy a hínárból meneküljön : vájjon akkor „agitatióval“, „aknamunkával“ lebet-e, szabad-e vádolni azt bárkinek is, annyival inkább egy tanítónak, a ki a positiv igazságokat mindennél, még saját egyéni érdekeinél is többre tartoznék becsülni? És mikor a képviselőtestület ez ügyben bizottságot küld ki, ez a bizottság conferentiázik s megállapodásait a tanács és a képviselőtestület plénuma is osztja, — vájjon az iparos tanoncziskola érdekében cselekszik-e azzal valaki, ha e conferentiát s vele a kép/, testületet „hires“, „a maga neméhen eredeti“ jelzőkkel illetve, keserves szorultságában a gúny fegyveréhez nyúl, i „az országos törvény és kormányi rendeletek elleneden határozás“ ijesztő feliratával látja el azon köveket, a melyeket levegőbe dobni elég vigyázatlan ?

Ah, uram, ne tréfáljon ily dolgokkal; A vigyázatlanul feldobott kőről sohasem tudhatni, bol esik le, s igen könnyen a feldobó- fejére hullhat vissza. — De hát nézzük csak ezt a dolgot kissé közelebbről. Distingváljunk csak egy kicsit!

Az 1884. évi ipartörvény elrendeli az ipar t. iskolák szervezését. Mi szerveztük azt még a törvény keletkezte előtt. ígérnek nekünk egészen hiteles emberek, nyilvánosan, legalább íb évi 500 frt állami segélyt. Idő folytán az ígéret ssépen elpárolog s azt követelik tőlünk, hogy necsak azt adjuk meg, a mit mi Ígértünk, hanem adjuk meg azt is, a mit az államnak kellett volna adni; sőt adjunk még annál is többet;

vessünk ki adót, ha pénzünk nincs, 2°/0 erejéig, hogy a majdnem 2000 frtra rugó kiadások fedeztethessenek ? — Ha aztán .ez. eljárás, e kívánság ellen a képv. testület óvást emel, s igyekszik menekvést keresni a binárhól, hová mások vezették be : hát akkor „agitál“ „izgat“ — amint egy képviselő ur magát elszólni kegyeskedett — a törvények ellen? — Ne tessék az ördögöt a falra festeni, mert bizony-bizony megjelenik! Aztán kérem, az ipartörvény 87. §-a nem azt mondja, hogy a 2°/0-ot törik-szakad, ki kell vetni. Abban csak ez áll : „Amennyiben a községek a tanoncziskolák költségeinek fedezésére nem képesek, e czélból a községek, a bel- és pénzügyminiszter engedélye alapján a községben fizetendő egyenes adó 2°/0-a erejéig külön adót vethetnek ki.“ „ Vethetnek ki'1, de nem ; vessenek ki. E közt talán csak van egy kis különbség? Mert a törvényhozásnak volt annyi vágott dohánya, hogy ott, a hol már különben is súlyos az adózók terhe, ne erőszakolja az adókivetést. Sőt az idézett §. végső bekezdésében egyenesen kimondja: „Oly községek, a melyek vagyoni helyzetüknél fogva nem tarthatnak fenn tanoncziskolákat, segélyért a vallás- és közokt. miniszterhez fordulhatnak.“

Nos, fiat applicatio 1 Hát ha mi akker, midőn az állami egyenes adókon, továbbá a tüz- rendőrségi, fogyasztási, törvényhatósági, szabályozási, közmunkaváltsági stb. stb. adókon és terheken kívül még 49°/a-ra rugó községi adóval vagyunk kénytelenek küzködni; midőn az adóbehajtás szigora már házakat árvereztet el városunkban is, midőn nincs pénzünk az egészség főfeltételét képező üde ivóvizet szolgáltató egyetlen fúrott kútra; midőn a magasabb leánynöve- lés igazán elárvult .helyzete városunkban, épen szegénységünk miatt, évről-évre súlyos vádként áll elébünk; s midőn nem régiben, e keserű helyzet megszüntetése czéljából létrehozott társulati polg. leányiskolára, csak a legnagyobb erőfeszítéssel sikerült mindössze kétszáz— 200 iorintot, s azt is nem állandóan, csak egyszer s miuden- korra kisajtolni, s ez iskolának épen a nem segélyezhetés miatt meg kellett szűnnie; midőn végre azt látjuk, hogy Budapest főváros a saját ip. t. iskoláinak 14000 frtot megközelitő budgetjében csak évi 4000 forint városi segélylyel vesz részt, s a kormány a fővárosnak e czélra évi 6000 frt állami segélyt nyújt, nekünk pedig, a majdnem 200 frtra rugó kiadások fedezésére az ígért 500 forintot sem akarja megadni, — ha, mondom, mi ekkor e majdnem 2000 frtot tevő újabb állandó évi tehertől, s az annak alapjául szolgálandó 2°/0-os adóemeléstől kissé borzongani érezzük hátunkat: ugyan, kérdem, nem nagy meggondolatlanság, sőt egyenes érzéketlenség kell-e ahhoz, hogy valaki, mint a „Reductió“ írója teszi, ezért vádolólag léphessen fel e város és annak képviselete ellen ?

Persze, annak, a ki a városi közterhekhez csak két krajczárral sem, vagy épen csekélységgel járul; a ki legfeljebb mérsékelt állami egyenes adójának nehány forintját viszi az állam pénztárába; a ki elég kegyes játszani az önzetlent, midőn saját zsebét nem érinti a kérdés, — az ilyennek, vagy ilyeneknek könnyű declamálni, puffogatni világba s azzal vádolni a kort, hogy hálátlan a tanítók iránt, hogy ma minden ember paedagogus, mert beleártja magát az iskolai ügyekbe, mert hát ime, az ip. t. érdemes vezetőjének, 200 frtnyi tiszteletdiját is még sajnálni és sokallani meri 1 — Legyen nyugodt, uram I Nem irigyli öntől, sem önöktől azt a sovány tiszteletdijat senki; e sorok írója pedig legkevésbé. Megdolgoznak érte. De azt ne kívánja tőlünk, hogy a mi zsebünk is kiürüljön teljesen s újabb adóval segítsünk önökön. Csupa humanitásból óhajtjuk, hogy ne bajlódjanak egy héten 7 órán; elég abból 4 is! vagy a „Reductió“ írója minden árou bajlódni akar, esetleg a tiszteletdij lejebb szállítása után is, heti 7 órán keresztül? Alig hiszszük. Ilyen „szent önzetlenség“-gel aztán igazán lefegyverezne bennünket.

Aztán arra a „törvények és rendeletek ellenében váló határozásra“ is van egy kis megjegyzésem.

A „Reductió“ írója is hallhatta, hogy az 1868. 38. t. ez. 59. §-a egyenesen meghagyja (nem pedig csak megengedi) bogy oly falvak és városok községei, melyek kebelében legalább 5000 lakost számlálnak, kötelesek felsőbb népiskolákat, vagy ha anyagi erejök engedi, polgári iskolákat állítani és tanítani fenn.“ íme, ez is törvény, még pedig imperativus törvény; és kérdem a „Reductió“ írójától: vájjon, Gyulát kivéve, melynek községi polgári fiúiskolája van, hány megyei községben tettek ennek községileg eleget? Pedig e községek legnagyobb része 5000 lakosnál jóval többet számlál. Hol késik a törvény végrehajtása e téren, és olyan községekben, a melyek a mi városunknál sokkal kedvezőbb, mondhatni fényes anyagi helyzetben vannak ? — Azután azok a miniszteri rendeletek is élasticusok ám ! Tudnék én példákat ielhozni (nem is kellene messze menni értök) arra is, hogy a törvény és miniszteri rendeletekben kiszabott tantárgyak, tanterv és óraszám is jókora reductió- nak vannak alávetve egy és más iskolákban, úgy az elemi, mint az ismétlő és felsőbb iskolákban,

és ez a reductió igen sokszór miniszteri jóváhagyással, tehát egy újabb rendelettel történt. — Ne tessék tehát olyan nagyon okvetetlenkedni, s az iparos tanoncziskola tan és óratervét erőnek- erejével olyan ne nyulj-bozzá féle virágnak minősíteni! Tessék megbocsátani, mi bajosau hiszünk az efféle qualificatiónak ; hanem azt igenis tudjuk, hogy a szükség törvényt ront, mert „wo nichts ist, hat auch der Kaiser das Recht verloren.“ Mi azért egy cseppet sem fogunk attól a tervezett reductiótól megijedni.

A mi pedig azon a „hires“ conferentián jelen volt „öreg-iparos“-nak a „Reductió“ írója által nagy pathoszszal, de annál kevesebb hitelességgel idézett nyilatkozatát illeti, arra csak annyit mondok, hogy mondott azaz „öregiparos“ ugyanott még sokkal nagyöbbakat és jellemzőbbeket is annál, és pedig egyenesen az iparos tanoncz iskolai oktatás ellen; sőt ebbeli nézeteit a képviselőtestület (1886. decz. 23. és folyó év február 28.) üléseiben is bőségesen kifejtette. Azoknak csakugyan sokkal több volt a tartalma, mint az egész „Reductió“-nak, s ha azokból akarnánk kiindulni, — akkor az ip. t. iskolát nem reducálni, de bezárni kellene. Hanem hát, persze, a „Reductió“ írójának ezt, csupa egyenességből, valószínűleg nem referálta el saját referense. Bizony, ha elreferálta volna, elment volna a kedve az „öreg iparos“ mellett ilyen nagy reklámot csapni. Egyébiránt jól teszi, ha felkeresi személyesen azt az „öreg iparos“-t; majd fog az szolgálni egészen hiteles, eredeti adatokkal. Azonban előre is biztosíthatom, hogy azok az adatok nem fognak beválni egy újabb „Reductió“ érvei gyanánt.

Végül, ha elolvasta a „Reductió“ írója annak a „hires“ conferentiának a m. évi decz. 23-iki képv. közgyűlés által adott emez utasítást: tegyen vélemény es jelentést arra nézve, miként lehetne az ip. t. iskolát nagyobb megterheltetésé s ekként külön adó kivetése nélkül fenntartani“, — mondom, ha elolvasta ezt, akkor legyen kegyes megmondani: miként gondolja „a város nagyobb megterheltetése s ekként külön adó kivetése nélkül“ az ip. t. iskolát feutartbatónak, ha sem az óraszámot, sem a kiadásokat nem kell és nem lehet reducálni, sem újabb terhet az adózók vállaira rakni t Más szavakkal : hogyan gondolja a megszaporodott kiadásokat fedezhetni, ha a bevételeket nincs miből fokozni ? Valóban, bálára kötelezné ön az ip. t. iskolát és e várost is, ha financier-geniejét legalább e kérdésnél elénk tárni kegyeskednék. Előre gratulálunk hozzá. Ilyen ember kellene ennek a szegény városnak, meg ennek a szegény eladósodott országnak! íme, itt az alkalom nagygyá lehetni, s Gyula városa lesz nem csak ország, de az összes világ pénzügyi Mekkáját

Ennyi az, a mit a „Reductió“-ra érdemleges válaszul elmondani szükségesnek tartottam. — Valeat, quantum valere potest.

S ezzel le is tenném a tollat, ha a „Reduc tió“ írójának eszébe nem jut vala, az elvi kérdések mellett, egyebek közt az én személyem ellen is insinuátiokat megereszteni. Burkoltan, vakond módra teszi ugyan, de a czélzatosságot nem lehet tőle elvitatni. Ez, sajnálattal vallom be egyéni, személyes természetű dolog, — a melytől jó lett volna a sajtót megkímélni, de ha már „Dandin“ igy akarta, — hát legyen!

A „Reductió“ „bizonyos egyén“-tői emlékezik, a kinek „200 frt tanítói dijat az ipartanodái bizottság nem juttathatott“. Majd azzal vádolja e lap t. szerkesztőjőt, hogy az ip. t iskola ügyében nem a meggyőződés biztos alapján áll, hanem „alkalmasint valakinek a kedvéért ir igy“ s lejjebb meg azt mondja „nem tudom szerkesztői jogánál fogva beszél-e többes számban (már t i. a szerkesztő), vagy azért, hogy akkor csakugyan ketten ivoltak ?“

Hogy az a „bizonyos egyén“ az a „valaki“ a ki úgy van feltüntetve, mint a szerkesztő czik- keinek irása közben is jelen levő s azokat sugalmazó Mefisto, — hogy, mondom, ez a „valaki“, ez a „bizonyos egyén“, a „Reductió“ írója által az én személyemben gondoltassék rejtőzködni, — ezt, őszintén megvallom, sokáig nem hittem. Hanem a logika, a mely végtére is nem mindenkinél arra való, hogyi— mint a „Reductió“ Írója teszi — falnak menjen vele, — engem például arra tanított, hogy összevetve a jelenségeket, azokból következtetni próbáljak. És mondhatom : a próba sikerült! Nyomokat, és pedig ügyetlenül eltakart nyomokat fedeztem fel, a melyek csodás egyértelműséggel mind egy barlanghoz vezettek, a melynek száján az egyéni érdekek fojtó gőze csak úgy dőlt kifelé; a barlang körül gnómok tánczoltak, a melyek „a város jől felfogott érdekei“, „a felvilágosodás“, „az ipar fej- lasztése“ és más efféle tetszetős feliratú lombikokba erőlködtek azt a gőzt felfogni; de minduntalan szétrepedtek azok a szegény lombikok 1

Kép nélkül szólva, a febr. 28-iki közgyűlésen, valamint az azóta szerzett igazán jellemző és tanulságos adataim, az emberismeret nehéz tudományából egész fejezeteket tártak elém, s teljesen meggyőztek arról, hogy Carnevalban boldogult néhai Diridongónak (alias Piaczi légynek) személyem ellen insinuáló, minden jóravaló ember

által elitéit nyelvőltögető speciesei, — az értelmi szerzőség atyafiságában állanak, hogy többet ne mondjak: a „Reductió“ szerzőjével és társaival s hogy, ha valahol, itt van igazi erénye a közmondásnak ; Similis simili gaudet I A világért sem vonom kétségbo, hogy a „Reductió“ írója a mit irt, első helyen csak a maga érdekében irta; de azt is tudom, hogy mint „önzetlen“ ember, másokon is szokott segíteni, sőt oly gyöngéd természetű, hogy midőn néhány évvel ezelőtt a sajtó utján egy igazán illetéktelen egyéu által méltatlanul megtámadtatott, s a gyulai tanítói karból nem akadt más, a ki az insinuált kartársnak segélyére sietett volna, mint az a „bizonyos egyén“, az a „valaki“, — ezt annyira szivére vette, hogy évek múltával „Reductió“-jában a fentebb vázolt módon emlékezett meg róla.

Hogy nekem e lap t szerkesztőjével van-e, és minő összeköttetésem ? ezt kutatni csak az argumentum-hiány ama kétségbeejtő helyzete su- gallhatta czikkirónak, a mely kész a sajtót a re- volver-journalizmus közegéül tekinteni, ha egyszer érdekei úgy kívánják. A befosyásolás, a más kedvéért írás gyermekes vádjára, a t. szerkesztő ur megadta már a kellő feleletet; részemről-csak azt teszem hozzá, hogy a „Reductió“ Írója aligha nem önmagából indult ki, midőn saját önnállót* lanságát érezve, másoknál is feltalálhatónak vélte a szolgálatkészség emez adományát.

Az iparos tanoncziskolai 200 frtos tanítói díjra megjegyzem, hogy ba annak idejében akartam volna, hát igenis, részesülhettem volna, én is abban a kövér (?) falatban ; annyi jogom legalább .. is lett volna hozzá, mint Domonkos urnák. De tessék felhányni az ipartanodái bizottság levéltárát, vájjon fog-e lelni abban csak egy sornyi kérvényt is tőlem az iránt, hogy egyik vagy másik , tanítói állást elnyerjem? Kértem-e én azok. közül valamelyiket, valaha valakitől ? Erre tessék felelni I Hanem arra meg nagyon jól emlékszem, hogy miféle önajáDlgatás, valóságos szellemi és erkölcsi kótyavetye folyt némelyek részéről, in. illő tempore azokért a kövér állásokért. Tőlem tehát ne féltse azt a konezot; több szüksége lehet arra önnek mint nekem, Higyje meg, nekem nincsenek is ahhoz való fogaim.

S hogy senki elől nem szoktam a magam ,- javára elhalászni sem a kövér potykát, .sem a sovány keszeget, arra nézve azt hiszem, elég bizonyság az ismétlő iskolánál viselt tanítói és igfz-. gatói állásom, a melyeknek elfogadására a pol-, gári iskolaszék nagybecsű bizalma, a nélkül, hogy e bizalmat akár nyilvánosan, akár magán utón csak egyetlen szóval is kértem volna valakitől/ —- nemcsak elválasztott, de egyenesen felhívott, felszólított. És midőn ez állásomban a törvényes, rend megszilárdítására irányzott törekvéseim- nem találkoztak kellő támogatással, — hát volt heh-' nem annyi önérzet, hogy ott hagytam azt az ál- lást, az iskolaszék t. elnökének sajnálatkifejezése daczára is. S bár nem sokkal utóbb, más oldalról is, saját hibámon kívül tetemes, az iparta-. noncziskolai tanítói díjjal felérő jövedelemcsonku-, lást kelle szenvednem, — hála Istennek azért nem estem kétségbe s megélek anélkül, hogy akár az adósságcsinálás veszedelmes lejtőjére, akár a tanitói tekintélyt mélyen cornpromittáló házalás, hitelvesztettség, vagy kölcsönkéregetés, de soha meg nem adás keserves állapotára jussak. Igaz, hogy nem nyújtózkodom tovább a takarónál, de megnyugtat és vigasztal az a tudat, hogy ez a takaró legalább az enyém. És ez elég vigasztalás 1

Ért engem Domonkos ur ? Sajnálnám ha nem értene meg. , .

Végül még egyet.

Évek óta tapasztalom én azt.' hogy nemcsak odium theologorum, de odium paedagorum is létezik, széles e hazában. E város sem ment ennek járványától. Nem kutatom mi ennek az oka ? Hivatali féltékenység, egyéni ambitiók, irigység vagy más efféle? Érdekes lehetne talán megszellőztetni ezt a kérdést, de bennem van annyi szeméremérzék, hogy a közönséget ilyesmivél ne mulattassam, még ha magamnak használnék is vele.Egyébiránt a közönségnek az a része, mely gondolkozni, vagy legalább látni és hallani akar is, tud is, — ez már tisztában van, vagy legalább tisztában lehet városunk tanügyének munkásaival ■ bizonyára azt is sejti, honnan fuj az ilyen „Re- ductió“-féle szellő.

Én részemről sohasem félek a nyilvánosság szabad levegőjétől s nem veszem rossz néven, ha az iskola és tanügyi kérdések iránt jóakaratulag azok is érdeklődnek, akik nem ez professo páe- dagogusok. Joguk van hozzá: tehetik. Hanem azt nem fogom elismerni soha, hogy a magas cotur* nusból ejtett olyatén öutelt hang, minőt Domonkos ur használt a nagy közönséggel szemben, — valaha jogosult leune egy tanító részéről. Azt pedig, hogy egyéni érdekeknek a város jelen anyagi helyzetét érzékenyen súlyosbító legyezgetése, az „önzetlenség“ maszkjában és akként lépjen fel, a mint Domonkos ur „Reductió“-jában teszi —• egyenesen el kell ítélnem. S bizonyára a tanitói tekintélyt nem azzal szerezzük meg, ha nagykó- püsködünk s kovély hangon leczkéztetűnk, vagy . pedig gyanusitgatupk ; hanem ellenkezölóg azzal, ha serényen dolgozunk, s lelkesedésünket és lelkiismeretességünket nem szabjuk a forintok vagy: krajezárok számához.

Komolya István,