Békés, 1887 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1887-09-25 / 39. szám
Beliczey István főispán a megyei köz gyűlés negyedik napján az elhalázott dr. Téless; József helyére tiszteletbeli t. főorvosnak kinevezt dr. Szlovák Pál szarvasi orvost. Ugyancsak tiszteletbeli főorvosnak kinevezte dr. Bend Albert csabai orvost és tiszteletbeli t. ügyésznél dr. S a I a c z Oszkár szarvasi ügyvédet. Népfelkelői csapattisztek. A honvédéin miniszter 5013/887. száma rendeletével J a n c s o vies Emil ügyvéd, Jancsovics Péter ár vaszéki ülnök és Török Gábor m. Írnok a n kir. 4-ik számú népfelkelő zászlóaljhoz csapat tiszti minőségben felvétettek. A megyei közgyűlés, mely hétfőn vett kezdetét, öt napi tanácskozás után f. hó 23-ikái fejeztetett be. A közgyűlés mint előre látható vol és mint jeleztük is, nem volt népes az első napoi sem, — jobbadéra a tisztviselői kar és felváltv, néhány gyulai bizottsági tag vett részt a tanács kozásokban, - - a tanácskozás pedig túlnyom részben az állandó választmány javaslatainak é egyéb előterjesztések felolvasására szorítkozott, ; nélkül hogy élénkebb viták merültek volna fel. — Még legnagyobb port vert a békési 3-ik gyógytá ügye, mely a harmadik napon szerdán jött napi rendre; — a Békés városi bizottsági tagok nag; része bejött a lokális érdekű küzdelemre, mely akén végződött, hogy néhány szavazattöbbség a 3-il gyógytár felállítása mellett nyilatkozott. A köz gyűlés a patika vita alatt volt legnépesebb, mint egy nyolezvan bizottsági tag érdeklődött iránta A közgyűlésen négy napon át Beliczey Istvái főispán elnökölt, mint mindig úgy ezúttal is élénl részt véve a tanácskozásban. Részletes tudósítás lapunk más helyén találnak olvasóink. Az ősz nemcsak kalendáriumszerüleg hanem a valóságban is beköszöntött f. hó 21-én Délután 4 óra tájban hirtelen zivatar keletkezett ■ürü dara, a határ egy részében pedig nagy jég esőktől kisérve és ettől kezdve oly hideg szele időnk van nappal és éjjel egyaránt, aminő októbe végére is tökéletesen beillenék. A szüretet a hé végén megkezdték szőlősgazdáink, akik — haugyai olvasták, úgy látszik meg is aprehendálták a la punk mult heti számában előlegezett méltatást melylyel idei szüretelési türelmüket megdicsértük A szőlőnek még nincs ugyan fele sem megérve hanem ez legkevésbé sem zsenirozza a többsége mely minden türelmét elveszti, ha néhány szölőfür rothadásra búsulja magát. Ennek a kedvéért azu tán képes az egész termést egresnek leszűrni. II; helyzettel szemben nem basznál sem kapaczitálá sem jó példa, itt a hatóságnak kellene erélyesei fellépni és a szüreti határnapot szigorú bünteté terhe mellett megszabni, — mint ahhogy az min denütt történik. Tüzek a megyében. A héten Szerencsé körülményeknek kell eleve jeleznünk, hogy noh eme állandó rovatunk most is tápot kíván, mind össze két község az, amelyből tűzvészről kell re gisztrálnunk. Orosházán f. hó 17-én kétszer vol tűz; reggel 8 órakor Gréger kertésznek háza, - tiz óra tájban pedig Kriszháber Ignácz háza égéi le. Gyomán f. hó 8-án Biró Benedek tauyájá pusztította el a tűz, mely egy szalmaboglyám valószínűleg vigyázatlanságból keletkezett. A villám. Szent-Andráson f. hó 14 én dé lután Dorogi András 24-éves gazdát kukoricz törés közben villám sújtotta agyon. A szerencséi len rögtön szörnyet halt. Özvegyet és egy leány kát hagyott maga után. A szarvasi fögymnasiumhoz az uj tané megnyíltával Neumann Jenő eddigi helyettes ta nárt rendes tanárnak, Kemény Árpádot pedig he lyettes tanárnak választotta meg a patronátus. A helvét hitvallású lelkészválasztás múl vasárnapon volt a ref. templomban. A választá példás rendben folyt le, miben kiváló érdem van a református nép példás higgadtságán kivü a választási aktust nagy tapintattal vezető S z e g e d y Károly békési lelkésznek és Karas s i a y István egyházi tanácsbirónak is. Déli 1! óráig beadták a szavazatokat, ekkor számláltál össze a négy perselybe dobott golyócskákat, me lyekből kitűnt, hogy őzalay József nagybecs kereki lelkész 17, R á c z Károly szapáritalva lelkész 53, Futó Zoltán temesvári segédlelkési 4 szavazatot kaptak. D o m b y Lajos nagyvárad lelkészre magára ezekkel szemben 279 szavaza esett, és így utóbbi — mint már hetek óta különbéi előre látható volt és mint már eleve is jeleztük — túlnyomó szavazattöbbséggel lett bold. Papj Mihály örökébe megválasztva. Feltűnő azonban hogy a szavazatképes híveknek több mint fele része nem élt szavazati jogával. A választás ered menyéről táviratilag értesitették Dombyt, ki nyomban szintén táviratilag ékes szavakban kö szönte meg az egyéniségébe vetett megtiszteli bizalmát híveinek. A békési népbál f. hó 18-án igen jól sí került. Este 7 órakor már megtelt a bérház di szes terme, a karzatot az intelligenczia hölgye foglalták le. Éjfélkor 17 legjobb tánezospár próbí csárdást járt, ezekből kettő választatván ki égj ezüst óra s egy drága selyemkendö elnyerésére A kendöt Nagy Julcsa, az órát pedig Pikó Fe rencz legény nyerte. Eme ajándéktárgyak ét több rendbeli kiadás leszámítása mellett mégis mintegy 150 írt tiszta jóvedelem maradt a léte' sitendő tüzoltó-egyesület javára. Békésre katonaság jön október hó 1-éi Makóról bárom évi tartózkodásra és pedig 15( huszár, egy kapitány és 3 tiszt felügyelete alatt A huszárság felváltva egyes tizedekben lesz el szállásolva. Eljegyzés. N ó g r á d y János a „Thália, szinészezövetkezet derék tenoristája a napokbac jegyet váltott ugyancsak eme szövetkezet kedvei fiatal szendéjével Bodrogi Linóval. A boldog jegyes pár fogadja szivünkből fakadó őszinti szerencsekivánatuukat. Kinevezés. Az igazságügyminiszter Kört v é 1 y f á y József törvényszéki joggyakornokot i szeghalmi kir/ járásbírósághoz aljegyzőnek, — R a n n i k Kornél törvényszéki napidijast pedif az orosházi fir. járásbírósághoz Írnoknak ne vszts ki. Két község jegyzői választás volt f. he 20-án a megyében, nevezetesen Nagy-Szénáson ét üsorváson. Szénáson az eddigi helyettes jegyzői r o r k o s Kálmánt egyhangúlag, — Csorváson pedig 30 szavazatból 22-vel Gremspergei József kir. törvényszéki írnok lett két pályázó ;ársával szemben megválasztva. Mindkét község gratulálhat képviselő testületének a minden tekintetben szerencsés választásért. Tűz volt e héten újra Gyulán f. hó 19-én Ez alkalommal hajnali négy óra tájban riasztotok fel a kissé késön megkondult vészharangok polgárainkat reggeli álmukból, — a tűzoltók e iésö harangszót figyelembe véve, eléggé korát öttek a tűzhöz, mely Argyelán Demetei csabai gátoldali házánál nagy pusztítást vitt vég- íez. Teljesen leégett a nádtető, a lángok azon- Dán becsaptak az épület belsejébe és nagy kárl ikoztak a bútorokban és szíjgyártó műhelyben. \ hatóságilag felbecsült kár ezer frtra rúg. Dzzel szemben a ház csak 700sfrtra volt biztosítva I tűz az épület déli oldalán keletkezett az utcza 'elől, mint rendesen, ez úttal is „ismeretlen okból.“ A földmivelés ipar és kereskedelemügyi niniszter a t ó t-k o m 1 ó s i ipartestület alap- izabályait helybenhagyta. A járványok krónikájából. A vármegye alispánjához e héten beérkezett hivatalos je- entések szerint Gyűl a-V áriban a roncsoló ioroklob és K ö r ö s-L adányban a vörheny smét járványszerüleg léptek fel. Utóbbi helyen íz iskolákat is bezárták a járvány miatt. Oláh Gyógy megyei tiszti ügyész a hét ilején terjesztette be a Fridrich Mihály 'endőrkapitány elleni fegyelmi ügyben jelentését, lietve előadmányát a megyéhez. A b.-gyulai kir. törvényszék e héten iartott teljes ülésében Novák Kamii elnök előter- esztése folytán Dr. B e r é n y i Ármin gyulai igyvédet kir. törvényszéki hites német tolmács- lak nevezte ki. A n. é. közönség becses figyelmébe. Ö Szentsége XIII. Leó pápa ötven éves papi jubí- euma alkalmából vatikáni kiállitásra szánt s Bé- {ésmegyében gyűjtött ajándéktárgyakból okt. bó í-án és 3-án B.-Gyulán a belvárosi r. k. elemi skola egyik termében kiállítás lesz. — A 10 kr. Delépti dij a szeretetadományokhoz fog csatoltatni. — Ha még volnának kik a jelzett czélra szánt íjáudéktárgyaikat rendeltetésük helyére be nem lüldötték volna, azok szíveskedjenek ezen tárgyait legkésőbb e hó 28-áig vagy Ó-Kigyósra Mélt, 3-rf. Wenckheim Frigyesné úrnő ő Méltóságához, nint a kiállítás rendezőjéhez, vagy a b.-gyulai irvabázba beküldeni. Szarvason a Nagy Vincze művezetése ilatt álló „Thalia“ szinészszövetkezetet az ottani derék közönség megérdemelt pártfogásban részesíti. Nincsenek ugyan zsúfolt színköreik, ami a makói meddő saison után nagyon ráférne rháliára, de mindig meglehetős közönség nézi az slőadásokat. A repertoir vonzó, túlnyomó rószbeD iíjdonságokat ölel fel. A rendezés és a tagok buzgalma egyaránt dicséretre méltó. A múlt héten äzinre kerültek: Királyfogás, Falu rossza, Robin orvos, Kölcsönkért feleség, Georgette, Marczia világszépasszonya, e hét folyamán pedip a szövetkezet uj primadonnája a népszínháztól szerződtetett Szelényi Anna fog négyszer fellépni. A társulat a hó végéig marad Szarvason, honnan sgyenesen téli állomására, Szabadkára fog menni. A nemes vármegye. (Karczolatok a közgyűlésről.) I. Előszó. Haj, máskép volt az a régi jó világba (ötven ív múlva bizonyosan a mai világra is így lógnak avatkozni) mikor még Árpád apánk párduezos, caczagányos utódai négy lóval állítottak a megye- íáz kapuja alá, most már a párduezot pótolja a íyul, a kaczagányt a jacjuet s a négy lovat a kaocsni. , ,, Ha a oibgyobäz termenek falum látjuk a negye hajdankori jeleseit megnépesül a terem, slragadó szónoklati hévvel ragadja magával az ígyik felszólaló a megye közönségét, viharos éljen lalatszik, valami igen fontos határozatot hoztak elkesülve a hazáért, a viharos éljen most is fel- ;ugott egyszer .... a harmadik patikát szavasak meg Békésnek, vagy akarom mondani Janyiknak. . . De ne vágjunk az események ele, tartsuk neg elébb a helyszíni szemlét. A megyeház termét ösmeri mindenki, hogy ehát a képről helyes fogalom legyen, elég annyit liegószitósül megjegyezni, hogy van háromszáz izék 8 ülnek negyvenen rajta, a többi bizottsági ag uraknak csak a szellemei lebegnek ott a szélek felett, azokat bizonyosan azért választották neg, hogy olyan is legyen, a ki nem megy el a uegyegyülósre, persze ha elfogadták volna Körös- harcsa indítványát, hogy a megyebizottsági tagok lapi dijjat és fuvart kapjanak, akkor azt hiszem aegváltozna a helyzet s a többi szék lenne tele csak negyven üres. Ott ül a főhelyen a megye érdemes főispánja, ,z egyetlen ember, a ki mindenről tud^ a mi a yülésen történik, s jóizü apergüvel s még jobb- zü ebédéivel igyekszik közönséget vonzani a gyü- ésekre, de ez éppen úgy nem sikerül neki, mint loglevichnek az operába, hátha megfordítanak a lolgot I Keglevich ebédeket adna az operába, a öispán meg lehozatná az opera énekesnőket s a i.illerinákat ? Én azt hiszem akkor a megye gyü- ésen és az operában is több közönség lenne. Balra mellette a jó öreg alispán nem tud lyugodtan lenni a mellette ülő árvaszéki elnököl, a ki ide-oda mozog elmondja a véleményeit, egalább a szomszédjainak s a kivel most az a aalheur történt, hogy azt hitte azért nem kap zabadságot mert sokan lesznek ellene, es pedig ippen megfordítva azért nem kapottamért senki em volt mellette, de az utanna ülő ügyész ur (igombolva kifogástalan Ferencz József kabátjat tbban a véleményben van, hogy az körülbelül nindegy; — következik a sorban Haviár Dániel i megyei ellenzék vezére és bizony sokkal nagyobb 1 > szerencse, hogy a vezér van tábor nélkül, minthi ) a tábor lenne vezér nélkül, mert ha ő ott nine t ki kérdezte volna meg a betegápolási alap részén i megszavazandó pót adónál, hogy szabad-e nem : mel szavazni ? Mire a jobb oldaloD ülő főjegyzí i ur a kit az Ur Isten jó kedviben teremtett, sietet ; felvilágosítani, hogy lehet nemmel szavazni, de hí- véletlenül többen lennének azok a kik nem sza vaznák meg a pótadót, majd meghagyja a minisz. tér, hogy be kell hajtani. Akkor hát nem szava- • zunk ellene, inkább mi parancsoljunk mint i : miniszter. 1 A vármegye első aljegyzőjével érdekesebt 1 dolgok történnek a gyűlésen kívül, azt hát ni bántsuk, a második aljegyző még első fellépéséi ’ tartotta, a főszolgabírókról kellene még megem- ' lékezni, de azokat csak a járásokban kell Ösmerni- a gyűlésen hivatalból vesznek részt 8 nállok uél■ kül bajos is lenne azt megtartani. A megyei fő- i orvos ismeretes kitűnő szónok, a ki most is me- leg napot csinált egy pár szónoknak a kiknél 1 patyika kellett. Tatai gyógyszerész urat is ösmerjük mint nagylelkű alapitót, de most nem akart 1 patikát alapítani 8 így a szereplők ösmertetésél ■ befejezve s a nem ösmertetteket megnyugtatva azzal, hogy máskor rájuk kerül a sor áttérhetünk- a vér nélküli „patyikus hábornra“-ra, melyről saját külön tudósítónk a következő hareztéri tudói sitást küldte : II. A patyikus háború. Természetesen a háború okával kell kezdenem a tudósítást, hogy e nagy fontosságú b Európa egy részének (nem baj, ba kicsi is a rész) nyugalmát felzavaró esemény bű krónikása legyek. A bolgár válság, dévai hadgyakorlatok, a török szultán zápfogáoak kihullása s a félig ember, félig medve, a kinek örökösen jó a kedve, az mind alárendelt dolog, tárgy, személy és kérdés s habár Bisnoarknak volt bátorsága Bulgáriára azt mondani „mit nekem Hekuba“ s habár én nem vagyok s fájdalom nem is leszek Bismark, még sincs bátorságom kimondani, hogy mit nekem harmadik patika, óh kevés számban lévő békési békés „Békés“ előfizetők 1 Békésen, a mint ezt illetékes forrásból hallottam évenként kilencz ezer ember beteg, szegény Békés, mily rettenetes sok ott a nyavalya, pedig én még ennél is egygyel több beteg embert tudok, azt, a ki ezt állította, de persze azon már patyika nem segít, még a harmadik sem, — 9000 beteg embernek kell másik 9000 a ki az orvosságot beadja, 9000 a ki a gyógyszertárból elvigye, 9000 pap a ki meggyóntassa, 9000 ember a ki eltemesse, 9000 doktor a ki a halálnál segédkezzék és kellene 9000 patyika, a melyik az orvosságot kiadja, de nincs csak kettő, s ez hogy lenne képes egy esztendőben 9000 beteget ellátni, mikor abból minden napra 27 beteg esik. A 27 betegből egy patikára jut 13 és egy »/ beteg, hogy tehát minden 14-ik beteg embert kétfelé ne kelljen vágni, azért kérnek a békésiek annak az egy embernek harmadik patikát 8 daczára annak a szerénységnek, hogy elengednek a kilenczezerből 8997 patikát s csak egyetlenegyet kérnek, mégis voltak, a kik megirigyelték, hogy ezentúl több orvosságot lehet Békésen venni A megyei patikárusok körül hordozták a megyében a veres lobogót, nyakunkon a veszély, ráuk tört az ellenség, jón eiraboini a szunyog- zsirt, sárkányvért, szűz leány tejet, s repülő zsírt, fel tehát háborúra minden igaz patikánus. A pirula ágyuk felszereltettek, a mozsarak kiféuyesit- tettek s minden ellenséges erzületü megyebizott- sági tagnak egy adag laxativa küldetett, hogy a gyűlésre be ne tudjon menni. De az ellenség seiu nyugodott, óriási meny- nyiségben küldötte szét az assa loetidát' melynek szaga kiüldozte a házból a megyebizottsági tagokat s mint halljuk a fővezérnek azon ígéretet tette, bogy győzelem esetén a harmadik patika előtt bajuszpedrőből készült lovag szoborral örökíti meg. A stratégiai felvonulás a legnagyobb rendben megtörtént, először a fővezér szállt ki a síkra, követelve a harmadik patikát, de bajnoki versenyre ke.t vele egy gyógyszerész s csak úgy repültek a szónoki pirulák, pardon bombák, szerencsére egyik sem sült el, s kimondta nyíltan, hogy a gyógyszerészi pálya az, a melyiken a legtöbb uunezudaágot lehet elkövetni, azt tehát úgy kell megakadályozni, hogy minél kevesebb embernek , adassák patika-jog. Bizony eunek kár volt felszó- j falni, mert ugyancsak maga alá vágta a fát, de ( szerencsére jött a segédcsapat, ami egy egész tábornál többet ért a főorvos személyében, a ki ] azután olyan recepteket irt hirtelenében azoknak, j a kik a harmadik patikát akarták, hogy azután ( már csak a voks segített, a hol minden ember j egy ember s az assa foetida győzött, a harmadik . patika meg lett szavazva, a béke megköttetett, s , most már csak az kell, hogy a békekötést a mi- ( niszter aláírja, de hát ha nem Írja alá? Akkor elég lesz két patika is. Ilyen nagy fontosságú volt a közérdekre nézve a harmadik patika, s ez vett legtöbb időtigénybe a közgyűlésen. III. Zárszó. Felvillant a kapa is és pedig Gyula város e polgármestere kezében, gratulálunk; a fogyasz- \ tási adó kérdésben hozott városi határozat meg ^ lett appellálva I a közgyűlésen a felebbezés tár- jj gyalásakor a polgármester vette pártfogásába a f aaparendszert, utalva, hogy az megengedhető és | Összeegyeztethető a törvényekkel, de szerencsére | a megye közönsége már lomtárba helyezte a ka- n pát | ismét tanujelét adta, hogy jobban ismeri íj Gyula város érdekeit, mint a képviselő testület | többsége és a polgármester s mert a törvényt 6 nem azért hozták, hogy az meg ne tartassák — A a mint azt sokau hiszik — utasította a várost a f, kapareudszer megszüntetésére. i< És bizony ebből okulhat a városi képviselő £ testület, ha többet nem, legalább annyit, bogy ti van még, a ki ügyel a törvények megtartására, s h meg kell azt tartani, ba „savanyu lesz is tőlle a szőllö.“ A jegyzők letették az irónt, a mogyebizott-1 sági tagok felébredtek, az alispán bezárta az ülést, iá a hajdú behúzta a zászlót, a kapus letette a nag na botot, felcsapta az ócska kalapot s ezzel a köz :e gyűlésnek teljesen vége lett, de oekem is végen i- lesz, ha a patyikusok elolvassák ezt a czikket. :ii Csintalan, tt ------------->a Irodalom és művészet. A „Pesti Hírlap“ a folyó óv utolsó ne- gyedére két igen érdekes regény közlését Ígéri, a Az egyiket már meg is kezdte. Ez Danilevszkj Gergely jeles orosz írónak „Kilenczedik hullám* k czimü érdekfeszitő regénye, melyet Szabó Endrt fordít a lap számára, s ezt követni fogja Brei .. Harte hírneves amerikai iró egy kitűnő regénye Az újévet aztán ismét eredeti regénynyel kezdi • meg a „Pesti Hírlap,“ melynek érdekességét re- ,’ gény közleményein kívül az országgyűlés meg- .* nyíl fával fokozni fogják immár honatyává letl “ főmunkatársának Mikszáth Kálmánnak a „T I" Házból“ folytatólag írandó, közkedveltségü kar- czolatai. Hogy a „Pesti Hírlap“ politikailag tel- " jesen független, legjobban bizonyítják mindegyik ;* országos párthoz tartozó publicista munkatársai: “ Pulszky Ferencz, ifj. Ábrányi Kornél, Mikszáth a Kálmán, Eötvös Károly, Tors Kálmán. Hogy pedig “ ma a napilapok közt a legélénkebb és legválto- | zatosabb, az már köztudomású, úgy, hogy méltán '* ajánlhatjuk a magyar közönség figyelmébe. Előfizetési ára egy hóra 1 írt 20 kr, negyedévre 3 frt 50 kr, mely a „Pesti Hírlap“ kiadóhivata- i- lába (Budapest, Nádor-utcza 7.) küldendő, honnan- mutatványszámokat egész hétig ingyen küldenek. ) -------------Tö rvényszéki csarnok. I. Szándékos emberölés büntette. 1 Tóth Jánosné szül. Havancsák Mária férjhez- ment 1885. november 23-án, s 1886. ápril 2-án t egy fiú gyermeknek adott életet. Erezvén bűnös 3 voltát az anya, elhatározta, hogy apró gyermekét ; megöli; szándékának megtestesitése végett az a alig egy negyed órás gyermeket öklével fején i ütötte, s ki ennek folytán nyomban meghalt. A bonezoló orvosok szerint az agybüdésben elhalt- kis gyermek halálának oka az ütés volt; ez- . zel ellentétben a törvényszéki orvos azt állította, ,, hogy az ütés nem volt oka a balálnak; a köz- t egészségügyi tanács pedig mint legfőbb ielülvéle- r ményezö fórum, kijelentette, bogy a kis gyermekre ) intézett ütés hatását meghatározni nem lehet; de . az annak halálát „siettette.“ A kir. ügyész az orvosi vélemények s az » anya vallomása alapján bizonyítottnak vette, hogy- a kis gyermek fejére mért ütés annak halálák- „s i e 11 e 11 e,“ s miután az ember élete ellent r bűntetteknek ismérve épen abban rejlik, hogy- , az előbb-utóbb bekövetkezendő halált vádlott cselekménye előbb idézi elő; mint sem az a terméf szét rendje szerint bekövetkezett volna; s igy még t egy haldoklón, vagy halálra ítélten is lehet om- ; berölést elkövetni: ez alapon vádlott ellen a btk. i 279. §. alapján szándékos emberölés büntette mi- ; att emel vádat. A védő: kiindulva abból, hogy nincs bi- > zonyitva az, mikép a halál bekövetkezését az ütés tényleg siettette, — ez alapon védenezét felmen- i telni kérte, — a törvényszék a védő álláspontját i fogadván el, — a vádlottat fölmentette; — az ’ ítélet ellen az ügyész telebbezett. II. Szándékos emberölés kísérlete. Török Józsefet egy ízben megriasztotta a . Döményék kutyája, s az apró legényke ijedtében úgy beiédölte vas villáját a fene vadba, hogy a villa belefuródott bordái közé, s maga után czepelte azt pár lépésnyire. — Az állatvédegyleti érzelmekkel megáldott Makai Gábor ezt besúgta Dö- uiénynek, ki Török Józsefet e miatt megfenyítette. — Sok idő eltelt; de Török az árulkodást ' nem felejtette el, — csak várta az alkalmat, hogy boszuját kitöltse. Történt, hogy Makai Gábor élete párjának csizmája megvedlett, elvitte hát mesteréhez : Török Józsefhez, de roszkor, mert ez még mindig a Döméoy által szenvedett megleczkézte- tésen búsongoit. — Alig telepedett le a jó hiszemü Makai, midón Török egy hatalmas bicskával neki rontott, hogy fején szúrja, de ez az első szúrást kezével kiparirozta, s abba mélyedt be a 12 cmé- teres pengéje; a második roham már sikerült; mert a kés a szerencsétlen ember jobb szeme alatt hatolt be, s a gégénél állott meg. — Még tovább is szurkálódzott volna a grönlandi emberke; de Fazekas Gábor lefülelte, s bicskáját elvette. A kutya-düh még többet kívánt; most meg egy lapátot ragadott fel s azt kiabálta, hogy „szétütöm a koponyádat“ ismét Makai fejének rontott, de Fazekas Gábor megint megakadályozta a dü- höngőt vérengzésében. A kir. ügyész Török Józsefet szándékos emberölés kísérletével vádolta, s a törvényszék vádlottat ehhez képest el is ítélte 3 évi börtönre. — Ügyész és vádlott felebbezett. Árverési hirdetmény. Alólirt telekkönyvi hatóság részéről ezennel közhírré tétetik, hogy Bekésmegye betegápolási alapjának K. Kies Mihály gyomai lakos elleni 41 frt 61 kr. s járulékai erejéig felmerült követelése kielégítése végett a gyomai 448. sz. tjk. felvett 886 Q öl beltelekkel bíró 689. hrsz. és 471. sorszáma ház 8 hold területű 4302. hrszmu félhalmi rét, 2 hold területű 5142. hrszmu köles-fepéki rét • 14177i6oo hold területű 3,1<—56/a hrszmu tanyai szántó föld és 800 □ öl területű s,M/a hrszmu csergettyüi szántó földből K. Kiss Mihály nevén álló felerész 1199 frt és ez 1500 □ öl területtel bíró 2521 hrszmu bánom kerti széliéből K. Kiss Mihály nevén álló felerósz 404 frt becsárban nyilvános árvesen eladatni rendeltetvén, arra határidőül 1887. évi szeptember hó 29-ik napjának d. e. 9 órája, Uyoma községe házához kitüzetett, mely határnapon az említett ingatlan becsáron alul íb eladatik. Kikiáltási ár a becsár, bánatpénz a bec9ár 10%-a. A 'vételár fele az árverési naptól számított 3 hó, a másik [ele 6 hó alatt fizetendő 6% kamattal együtt; vevő az ingatlannak az árverés utáni 15 napra amennyiben az jogerőre emelkednék, s ugyanazon idő alatt utó ajánlat be nem adatnék, birtokába lép. A többi feltételek alulirt tkvi hatóságnál a hivatalos órák alatt, 1 Gyoma községe házánál is megtekinthetők. Kir. járásbíróság, mint tkvi hatosag. B.-Csabán, 1887. julius bó 3-án. Kubefc. Sándor, 154. 1—1 kir járásbirő.