Békés, 1887 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1887-07-10 / 28. szám

testvér gyilkos fogva van, — a megölt egyén pedig orvosi bonczolás után temettetett el.

Gyomén a lefolyt hóban a gyomai legénység között felmerült verekedés alkalmával ketten életveszélyes sérüléseket szenvedtek.

A vagyoui biztonság B.-Csabán a í. hó 13-án és 19-én ejjel lett felemlithetöleg megtámadva, első Ízben Kraszkó Mihály csabai lakos kárára, kitől két darab 300 forint értékű és másod Ízben Ackim János szintén b.-csabai lakos kárára, kitől két darab 200 forint értékű lovat tolvajoltak ti. A tettesek nyomozása ez ideig eredményre nem vezetett.

Öngyilkosságot követtek el : B.-Csabán a múlt hó 10-én Andor Zsófia békési származású cseléd leány, ki is gyufa oldattal vetett véget életének és a folyó évi junius hava 18 án Andó Tamás b.-csabai lakos, ki tanyáján magát felakasztotta. — Korös-Tarcsán Kovács László 23 éves szolga legény a múlt hó 5-éu szintén ön- akasztással végezte ki magát. — Mező-Berényben Ubornyi István 32 éves temesmegyei illetőségű egyén \ Fischer és Gregersen czég megbízottja 400 torint elsikkasztása miatt a múlt hó 6-án forgó pisztolylyal magát főbe lőtte.

Vigyázatlanság áldozata lett Gyulán a múlt hó 5-én Ali Rozália 2 '/„ éves kis leány ki is az udvaron lévő vízzel telt gödörbe fuladt.

Mező-Berényben a múlt hó 2-án az uradalmi magtár átalakítási építkezésénél napszámosként alkalmazott özv. Herter Mártonná egy lezuhanó tégladarab által életveszélyesen megsérült. Ez ügyben a vizsgálat megindittatott. Gyomén a múlt hó 12-én Biró János gyomai esküdt 9 éves fia véletlenül a Körös folyóba esvén beletult.

Tüzesetek fordultak elő: Mező-Berényben a múlt hó 4-én a mikor is a vasúti állomásnál 70 frt értékű elszállításra szánt préselt szalma és ugyanazon hó 26-án a midőn ugyanott az állomás főnök kárára 15 frt értékű széna égett el. — Körös- Tárcsán junius hó 7-én Víg Ferencz lakbáza s 16-án Boros János itállója, szilije s kamarája lettek a lángok martalékává. — Szent-Andráson P. Bencsik József háza és melléképületei a folyó évi junius hava 11-én 500 forint értékben elégtek; — ez épületek 1100 frtig voltak biztosítva. Orosházán a múlt hó 26-án Harsányi Sándor háza égett le, — a kár 1000 frt a ház 650 frtra volt biztosítva.

III. Utak, hidak. Védtöltések.

A közlekedési utak teljesen kielégítő állapota mi akadályt sem képez az utkaparóknak a takarási időszakra leendő szabadságolására nézve.

A gyoma-endrödi ut kővel való kiépítése folyamatban van, s az Gyoma községből kiindulva már a vasúti töltésig teljesen elkészült; a föld munkálatok már a holt körösi védtöltésig készen vannak s a tovább haladást azon körülmény akadályozza, hogy ezen védtöltés a Tisza-Körös-Maros közti árvédelmi társulat által — amely ez irányban már megkeresve lett — mai napig sem bocsájtatott át a megye tulajdonába.

A tekintetes bizottság figyelmét e helyen hívom fel a b.-csabai indulóházi kőutnak azon részére, a mely a Karassiay házon felül a vasúti indulóházig terjed b a melynek ideiglenesen készült cyklops kövezése oly keskeny és oly rósz állapotban van, hogy annak gyökeres kijavitása, illetve közepének idomított kövekkel leendő elkészítése s általában az ut szélesítése iránt az intézkedések annyival is inkább sürgősen kell, hogy megtétessenek, — mert ezen útszakasz személyesen szerzett tapasztalataim szerint a jövő tavaszra teljesen használhatatlanná váland.

A javítást igénylő hidak közül a körös- tarcsai hid javítása folyamatban van.

A védtöltések állapota aggodalomra okot nem szolgáltathat.

A f. évi május havában mutatkozott nagymérvű vizáradások által megyénkben okozott károsodásokat megközelítőleg a következőkben jelezhetem :

a) Mező-Berényben 5790 frt

b) Szarvason 10542 „

p

Szent-Andráson

15000 „

1

Öcsödön

10970 „

e)

Endrödön

6334 „

0

Vésztőn

82000 „

Összesen: 130636 frt

IV. Vegyesek.

A megyei péuztárak nem különben Gyula város, B.-Csaba és a gyomai járásban lévő községek pénz- és ügykezelése általam megvizsgáltatván a pénzkészlet megtaláltatott s a kezelés szabályszerűen vezetettnek észlelte tett.

As országgyűlési képviselőválasztások megyémben a múlt hóban ösmert eredménynyel s minden feltűnőbb kihágás nélkül rendben megejtettek.

A szerb tövis első izbeni kiirtása a beérkezett jelentések szerint foganatosíttatott, — e kártékony növény a közutakon már majdnem végkép gyökeresen kiirtatott.

B.-Gyulán, 4887. évi jülius hó 10-én.

Jancsovics Pál, alispán.

Gyomának népkertet.

(Ajánlva Gyoma város t. képviselőtestületének.)

Korunk a haladás kora. A városok, testületek vetélkedve igyekeznek megtenni mindazt, mit a korrali haladás eszméje megkíván. Látunk községeket, melyeket pár évtizeddel előbb még csak némelyik térképen lehetett megtalálni, s ma már hírnévvel és jelentősséggel bírnak.

Mennyivel inkább kell akkor a mi vámsunknak a haladás terén a korral lépést tartani, midőn a bölcs természet s a körülmények által oly kedvező helyzettel lett felruházva. Gyoma m. v. 12 ezer — kevés kivétellel — tősgyökeres, értelmes és munkás magyar lakossal bir; kikre hizelgés nélkül ellehet mondani: nem korhelyek, nem korcsmásak. A Hármas-Körös az aradi s a már munkálat alatt lévő „sárréti* vasút mellett fekszik.

Utczáinak rendezettsége — a magyar lakosokkal bíró városok közt ritkítja párját. A vasúti (sugár) utczájához hasonlót nagy darab földön lehetne keresni. Földje kitűnő minőségű búzát termő föld.

Mindezek oly előoyös körülmények, melyeknek bírása által hivatva vau Gyoma helyet foglalni a jelentékenyebb városok közt, s utalva azokkal a haladásban lépés tartásra. De találni is városunkban többféle előrehaladási jelenségeket. A megye már második utczát köveztette ki, me'yek közül az utóbb épített egész Endrődig lesz kikövezve. A ref. egyház 23 ezer forintos gyönyörű „központi fiiskólát“ építtetett, most pedig díszes parochiája van épités alatt. Az evang. egyház uj tornyot, a megye pedig szolgabirói lakot épített.

Miden ezeket olvassuk, akaratlanul is e kérdés jön szánkra: hát a város mit tesz? Hát igaz, — meg kell vallanunk — miszerint városunk a legközelebbi években nagyobb mérvű haladást jelző munkálatot nem tett; de hisszük, hogy a rég vajúdó városház épités eszméje nem sok idő múlva már oda fog érni, miszerint már a közel jövőben városunkat — jelentőségének megfelelő — díszes városháza fogja ékesíteni. Azonban nem a városháza építéséről akarok most beszélni, hanem csak egy eszmét óhajtok — különösen városunk t. képviselői előtt — feleleveníteni.

Az eszme már — hiszem — nem uj s bizonyára nem egy — városunk szépítését és haladását szivén viselő — egyén foglalkozott már vele. De ott és akkor, a hol és a mikor ennek

koivo óa irí a VAlf Invot.ulno glnlrltoti Ari rli n-ni Á

föl nem említetett. Ez: egy „népkert“ fölállítása. Talán sohasem lesz alkalmasabb idő ez eszme tárgyalásának szőnyegre hozatalára, mint épen a mostani, midőn a legelők felosztása folyamatban van.

Azt hiszem felesleges indokolni úgy Bzépé szeti, mint — különösebben — egészségügyi szempontból egy ilyen sétahely felállításának czélsze- rüségét. Hiszen olvassuk és látjuk, miként igyekeznek a városok elöljárói — a lakosság részére — ily üdülő sétahelyeket felállítani és berendezni.

Nézzünk körül a szomszéd városok közt, hol ilyen sétahelyek vannak. Ott van pl. Csaba nagyszerű kertjével. Midőn néhányszor — különösebben pedig vasárnap — e kert gyönyörű fasorai és bokrainak árnyában sétálva, láttam a gazdálkodót, az iparost, sőt a napszámost is, midőn a hét fáradalmai után magának és családjának e kies helyen egy kellemesen eltöltött napot szentel; mig egy részről gyönyörködtem a kert szépsége és a sétálók vidán zsibongásában; másrészről nem tudtam legyőzni az irigységnek vétkes érzelmét, mely azt súgta fülembe: Miért Csabáé és miért nem Gyomáé e gyönyörű hely ?

Fájdalom nekünk ilyen sétaterünk nincsen, ha csak a templomtért — dicsekedésböl — annak nem nevezzük. De e csinos hely már kicsinyesége és jellegénél fogva sem nevezhető sétatérnek.

Pedig hát nem is kellene gondolkozni az alkalmas hely kijelölése felett. Ott van a városháza közvetlen közelében elterülő — talán a természettől is kertnek teremtett — „Rólapos.“ Mint egy fénylő óriás hullámgyürüvel kerített zöld szőnyeg tűnik szemünkbe e Körös vize által körül kerített sziget, mely mint egy hivatva van a viz által oly sokszor beiszapolt földjével egy szemet gyönyörködtető, szivet és lelket üdítő szép kert megteremtésére. Ha sohasem kezdünk, czélt nem érhetünk. Itt az idő és alkalom arra, hogy nem sok idő múltával úgy az idősebbeknek, mint if- jainknak kellemes és tisztességes mulató és üdülő hely állíttassák fel.

Azon remény tudatában fejezem be czikke- met, miszerint Gyoma t. képviselőtestületében — melyben annyi jeleseink vannak — bizonyára találkozik egy olyan képviselő, ki ez eszmét magáévá tevén, azt az illetékes helyen szőnyegre hozandja, s meg vagyok győződve hogyha ez ügy tárgyalásra kerülend, úgy azt Gyoma város t. képviselőtestülete — mint a város szépítése és haladására szolgáló ügyet — czéljához is fogja juttatni. Adja Isten 1

F.

Homáromy Alajos.

Nem bővelkedünk a nagy emberekben; a ma élők között csak kettő van olyan, akikre nem phrasis, hanem büszkeségképen lehet odaillesztenünk a jelzőt: „városunk jeles szülötte* s e kettő egyike: KOMÁROMY ALAJOS.

Rövid idő óta többször foglalkoztunk lapunkban e névvel, legkiválóbban ez év tavaszán, amidőn a müveit fővárosi közönség meghatóan szép és igaz rokonszenvétől kisérve búcsúzott el az ország első színpadától, melynek huszonnyolez éven át egyik oszlopa, dísze, s büszkesége volt.

Megelégedéssel, örömteljes büszkeséggel regisztráltuk akkor, mily kegyeletteljes, őszinte, meleg hangon emlékeznek meg hervadhatlan érdemeiről a legtekintélyesebb fővárosi lapokban legkiválóbb publicistáink. Büszkék voltunk mindig KOMAROMY ALAJOS-ra, úgy is mint színművészre, úgy is mint emberre; mint színművész példátlan szerénysége daczára hírnevet, dicsőséget, mint ember őszinte szeretetet, tiszteletet és közbecsülést vívott ki nem tövistelen életpályáján magának.

Szülővárosa közönségétől szerdán este búcsúzott el az agg színművész.

A búcsú meghatóan szép volt, méltó a jeles művészhez, méltó a közönséghez, mely zsúfolásig megtöltötte Thalia csarnokát.

„Egy szegény ifjú történetéiben búcsúzott Budapesten, Aradon, Csabán, ugyancsak Laroque szerepében búcsúzott el szülővárosa közönségétől is.

Az első felvonás után gördült fel a függöny. A „Thalia“ színész-szövetkezet tagjai kettős sorban álltak a színpadon, a közönség szűnni nem akaró tapsokban tört ki, midőn a két művésznő által színpadra vezetett tisztes ősz alak előtte megjelent. A taps lecsendesültével B o- d o k y Zoltán, e lap szerkesztője, a következő beszédet intézte az ünnepelt művészhez:

„Szeretve tisztelt művész, nagy érdemű közönség ! Keresztül élni egy hosszú pályát, nyugodtan, teljesítve minden kötelességet — a legszebb polgár erény; keresztül élni egy hosszú pályát a közjóért küzdve, harczolva, s talán szenvedve is — a legnagyobb dicsőség; keresztül élni egy hosszú pályát a magyar művészet szolgálatában az már nem csak erény, az már nem csak dicsőség, az halhatatlan érdem!

Te, akit ma lelkünk egész odaadásával, szivünk egész melegével ünnepelünk, 42 éve szolgálod a magyar művészetet, a magyar művészet fájának legháládatlanabb ágát a szinművészetet. — Ezen ünnepélyes pillanatban midőn téged szülőföldeden üdvözöllek, nem czélom a múlt keserű ürömét vegyíteni a jelen örömébe ; de a ki tudja hogy mi volt a magyar színművészet 42 évvel ezelőtt, a ki tudja hogy mily óriási küzdelembe került mig a fejlődésnek azt a magas fokát elérte a melyen ma állj aki csak futólag ismeri e 42 év történetét, az csak hálával és kegyelettel adózhatik a lelkes úttörők azon kis csapatának, mely nem törődve az üldözéssel, gúnnyal, megvetéssel, szolgálta a magyar nemzet, a magyar művészet ügyét; — a kiknek gondos ápolása folytán a magyar színművészet cserjéje ma már terebélyes fa lett, melynek árnyában pihenésre dőlni, ki seip érdemeli meg jobban mint a leggondosabb kertész Komáromy Alajos! Igen te tisztelt öreg barátunk, aki ott állottál a magyar színművészet bölcsőjénél, ringattad, ápoltad, nevelted, gondoztad azt, aki szolgáltad e hazát, a nemzetet, a magyarok szent ügyét nem csak szóval, de tettel is, nem csak művészettel, de karddal kezedben is!

A művészét örök, az emberi élet véges, s midőn mint Mózes te is megláttad a magyar színészet Ígéret földét, a hosszas küzdelemben kifáradt test nyugovást parancsol, bár lelked ifjú, s további küzdelemre kész.

A dicsőségből, melyet hazádnak, nemzetednek, a művészettnek s magadnak szereztél — szülővárosodnak is jutott egy fénysugár, s a te nemes lelked azt sugalta hogy művészi pályádtól végbúcsut itt vegyél ; eljött tehát szülővárosod közönsége hogy lerójja a hála és kegyelet adóját minek jeléül fogadd tőle e szerény koszorút, mely

hozzá értő talán sok helyére rá fogja mondani, hogy primitiv, de a laikus minden esetre azt fogja érezni, hogy bár nem ontja rá a ke- ringök és indulók ezerszer agyonvariált melódiáit, szép és meleg valami. Nem hozza mozgásba a lábakat, de megrezegteti a lélek húrjait.

S csinált ehhez a muzsikához Rákosi Jenő olyan szöveget, mely nem irányában és hangjában komolyabb a rendesnél, de magában véve is élvezetes darab. Mig a rendes Operette szövegek amolyan filagoria tákolmányok, melyeket csak a köréjök fonódó zenevirágok tartanak össze s bizony romba dőlnének. ha e virágokat lefejtenék róluk, addig a Marczia szövege önálló darab, mely nemcsak alkalmat nyújt a megzenésítésre, de táplálja, növeli is a hozzá simuló zene hatását. Külön- külön jók, zene és szöveg egymással pedig még jobbak.

A mi hibát az egész darab ellen a bemutató után felhozhatni : nem benne, hanem, a népszínházban s annak közönségében rejlik. Ez kaczagni jön, az kaczagtatót nyújt mindenkor. Nem is csoda aztán, ha valami komolyabb jellegű müvei szemben a közönség meglepetést mutat.

Szokatlan előtte, legalább abban a légkörben. S egy csöppet sem csodáltám volna, ha a közönség e meglepetése a komoly daráb fölött meg is buktatja vala. Hisz csak nem rég esett meg ugyanott, hogy egy határozottan jobb sorsra érdemes eredeti népszínmű felett megkongatják a gyászharangot, mert komoly munka volt s n?m nyújtott alkalmat a kaczagásra. Bizonyos helyeken komolynak lenni ép oly bűn, mint másutt — csalni. De hát szabad-e színháznak annyira elzárkóznia, hogy egy bizonyos, megszokott irányon kivül másnak sohase hó doljon, még ha az az irány olyan jó és helyes volna is, mint a mennyire nem az ? Nem és százszor nem. A mig csak egy helyünk van, a hol az operette hazára találhat, addig egyaránt tért kell nyitnia a komolynak és pajkosabbnak. A közönséget pedig kis mértékben szoktatni is lehet. Példa rá Felhő Klári, példa a Marczia.

Mert Világszép asszony Marczia tetszett a közönségnek, Eleinte — mondom — megvolt lepetve, de később kiérezte belőle a lelket, az egyszerűségben megkapó szépséget s fölmelegedett rajta. S mikor ezt konstatáljuk, foglalkozzunk most már kissé a darab szövegével is.

Világszép asszony Marczia kedvese a Cézárnak, a ki eltartja és szereti Divuszt, a ki bájait megénekli. Csapadár szívű poéta más tárgyat keres énekéhez s a bóditó szép’ asz- szony után rábukkatv az itju szépségében üde Czéliára, eszelős Kriszpinusz virágárus unokájára. Szereti e leányt, ez is szereti őt, de ott kóvályog fölettük a bosszú : szerelmében megcsalt világ szép Marczia boszuja. Nincs előle menekülés,

Hatalmas szavát fölemeli s aláírat Cézárral egy okmányt, melylyel száműzi a szerelmes Divuszt Rómából, egész Itáliából valami puszta, lakatlan szigetre. Gyönge virágárus leányka, hogy szállhatna szenvedélyes szép asszonynyal, a Cézár mindenható kedvesével. Nem is száll, bánatba marülve nézi, hogy viszik tova szivét, szerelmét: Divuszt.

Kriszpinusz módot keres, hogy az udvarba jutva, Marczia közelébe férkőzhessék s megboszulja benne fia vesztét. A módot Di- vusz nyújtja neki, igaz, hogy önkéntelenül. Divusz ugyanis álruhában visszaszökött száműzetéséből, s nem tudván rábírni Czéliát, hogy őt a száműzetésbe kövesse, maga is maradni akar. E czélból ki akarja engesztelni Czézárt, hogy visszavonassa vele a számüzetési rendeletet. Álarczosan megállítja a Czézár fölvonulását, s egy Ovidiuszról keringő adoma alapján oly dicsőítő dalt zeng a császár hatalmáról, melylyel felkölti annak figyelmét. A császár Kokoczillus — ludi magiszter — utján kihirdetteti, hogy a dicsőítő dal kedves nqki s a dalnok jelentkezzék nála.

íme, megadatott Kriszpinusznak, hogy Marczia közelébe férkőzzék. Jelentkezik az udvarnál, hogy a dalnok ő. Jutalma volna : egy csók, egy ölelés Marcziától, éppen elég arra, hogy — a mint meg is súgja a szép asz- szonynak — megfojthassa. Ámde Marczia kifog rajta. Kokoczillusz, a ki mennyre-foldre s összes talentumaira udvarol a szép asszonynak, az udvarhoz hozza azt, a kit a dalnoknak vélt felismerhetni: Czéliát, s Marczia kijelenti, hogy csókját, ölelését kész odaadni, csakhogy

az igazi dalnoknak, Czéliának. Nem vagyok az (mondja Czélia.) Én vagyok az (hazudtatja Kriszpinuszszal a boszu szomj.) Egyikőtök sem az, (mondja Divusz, a ki mint ioo éves öreg ember talál utat az udvarhoz) s kifejlődik oly jelenet, melynél akár szöveg, akár zene tekintetében bájosabb alig ha ragadott el még a színpadról. S e jelenetből kiderül, hogy ki volt a Czézár dicsőítő dal költője, de kiderül az is, hogy a költő : Divusz. Marczia börtönbe küldené öt is meg Czéliát is, de Kriszpinusz oda veti neki, hogy önnön vérét, önön elhagyott leányát küldi Czéliában börtönre, s ekkor minden jóra fordul. Marcziában felébred az anyai érzés, kegyelmet szerez Divus-nak, boldogságot Czéliának, maga pedig megy vezekelni.

Csak vára ez a mindenképen kerek, szép szövegnek, csak vára, s alig tetszik ki belőle az az erő, az a hamisitatlan poézis, melyet Rákosi Jenő bele tudott oltani s melyet Serly Lajos zeneileg oly egyszerűen s mégis oly szépen tudott kommentálni. Divusz belépője, Czé- liával való kettőse, dicsőítő dala, az első felvonás fináléja, a Kriszpinusz szocziálista éneke, a harmadik felvonásbeli hármas, a bucsudal, megannyi szívvel, lélekkel és frisseséggel teljes szám, melyet időtlen időkig szívesen elhallgatnék.

Nem cseng-bong, de lélek szól belőle, az enyémmel rokon lélek.