Békés, 1887 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1887-06-05 / 23. szám

23-Ik szám.

Gyula, 1887. junius 5-én.

VI« évfolyam.

V? ^

Szerkesztőség:

. Magyar-utcza 119. sz. a. házban, hova a lap szellemi ; részét illető közlemények küldendők.

Kéziratok nem adatnak vitaza.

Előfizetési díj:

Egész évre

..........5 írt — kr.

Fé

lévre ..............2 » 50 ,

Év

negyedre .. .. 1 „ 25 „

Egyes szám ára 10 kr.

fk

Társadalmi és közgazdászati hetilap.

MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP.

Kiadja: Gyula városa értelmiségéből alakult társaság.

Felelős szerkesztő: Dr. Kovács István, segéd szerkesztő: Bodoky Zoltn.

f-------------------1

Ei

adó hivatal:

Főtér, Prág-féle ház, Dobay János könyvárus üzlete, hova a hirdetések és nyílttéri közlemények küldendők

Hirdetések

szabott áron fogadtatnak el Gyulán

a kiadó hivatalban. Nyilttér aora 10 kr.

Hirdetések felvétetnek: Budapesten: Goldberger A. V. Váczi-utcza 9. sz. Mezei Antal Dorottya-utcza 6. sz. Schwarz Gyula Váczi-utoza 11. sz. Eckstein Bernát fúrdö-uteza 4. sz. — Bécsben: Schalek Henrik, Moose Rudolf és Dukes M. — Majna-Frankfurtban: Daube G. X. és társa

hirdetési irodáiban, a szokott előnyős árakon

Spiritus sanctus helyett spiritus vini.

Azt hiszszük, hogy e latin szavakat még az utolsó ember is annyira ismeri s tudja értelmüket, hogy épen ezért senkinek sem kell magyarázni; de ha mégis akadna valaki a ki magyara fordításra kiváncsi, hát megmondhatjuk, hogy enynyit tesz: szentlélek helyet borszesz. — De mi köze a szendéteknek a borszeszhez s hol van az eszmetársitás lehetősége e két dolog között s ha mégis megvan, hol találták ki?

Hát biz azt olvasóm: Gyomán és pedig Mirhóháton és Fegyverneken az urnák 1887. esztendejében, vagyis a község azon két felében, melyről lapunk egy számában már megemlékeztünk. — Elmondottuk e czikkben, hogy a község e különböző két részében lakó fiatalság minő feszült ellentétben él ott egymással, minő ádáz har- czot viv koronkint. E harceot az idén is megvívta és pedig a szentlélek elküldeté- sére szentelt piros pünkösd ünnepének első napján délután, újból a templom körül; folytatta az estéli órákban s itt a szentlélek helyett bor-gőztől lépett állapotban a pünkösd ünnepet ember vérrel festette pirossá. Két fiatal ember élete van kocz- kán, kik ez évek óta fennálló czudar harcznak fognak valószínűleg áldozatul esni, és pedig ezek közül az egyik özvegy anyjának egyetlen fiú gyermeke és támasza. — Nem lehetetlen, hogy midőn e sorokat irom ezek egyike már kiszenvedett, kiszenvedett az özvegy anyának egyetlen fiú gyermeke és támasza! mert állapota midőn meglátogattam reménytelennek mutatkozott.

És most a ki látta, mint én láttam, mert történetesen ott voltam, ez éretlen kamaszok ádáz dühét, melylyel egymásra rontottak; ki fUltanuja volt az éktelen lármának, melylyel megháboriták az ünnep csendjét, megháboriták épen ünnep napon a jobbak vallásos érzületét; ki halottá a szemérem sértő s minden jobb érzést fellázító éktelen istenkáromlást; a ki látta a repülő kődarabokat melyekei, mert egyt Ab esi.

Molnár Antal

a „THALIA" .zinéiz-tzöv.tkezet tagja | eziil. 1859. Budapesten, f 1887. B.-Gyalán. j

A levelekbe majd, ha megírjátok a gyásztörténetet, agy írjatok rólam minő vagyok, szépítve nem, de feketítve sem. ügy fessetek le: mint ki — — hő szereimül

Shakespeare, Othello,

Nagy művész, szerető kedély, nemes lélek, ha már leráztad földi léted terhes árnyait légy nyugodt, gyötrelmed nem bir hatalommal a sírban, oda követni ereje nincs, de megáll előtte, hogy egybe tornyosuljon a n uzsák, a feleség, a szülők, pályatársaid, a barátok és tisztelőid fájdalmával. Ez az egybe kövesült részvét lesz síremléked ama hant előtt, melyet megvetettünk neked a selymes pázsit lágy ölén, hol a tavasz első ibolyája szived sebén fog illatozni s a nyárnak rózsabokrai között őrizni fognak csalogányok, virrasztván álmaid fölött és zengvén édes bús danát . . . dicsőségről, szerelemről. Nyugodj csak csöndesen, a tél viharja sem fog bántani látván a koszorúkat, melyekkel elborított a szeretet s fony- nyadva zizegő harasztjukon óva fog elsietni.

De, hogy nyugodnak meg azok, kiket itt hagyál? A gyászba ejtett művészet, a fájdamádhoz közelíteni nem mertek, akármely ott csendesen és vigyázatlanul elmenőt földre teríthettek volna; ki látta a későbbi órákban levertek kínjait; ki feltudja gondolni az anya helyzetét s hogy az özvegy anyának egyetlen gyermekét és támaszát, ha egyszer azt elveszté, vissza többé senki nem adhatja: joggal kérdezheti, meddig tart még ott Gyomán ez az eszeveszett állapot s nem leszsz-e ott előbb vagy utóbb kivételes rendszabályokra szükség, mely- lyekkel érzékenyen meglehessen fékezni nemcsak a fiatal verekedő urakat, hanem mindazokat kik ez állapot izzó tüzet bármi csekély mérvben szítani elég botorok és balgatagok. — A fülsértő istenkáromlás pedig nekem egy dolgot juttatott eszembe. A baromnak az Isten nem adott beszélő képességet s igy az Istent, ki minden élőlények teremtője, még sem káromolhatja; úgy látszik az emberek egy némelyike, kiket pedig arra tanítottak, hogy Isten az embert saját képére és hasonlatosságára teremtette, csak azért nyerte Istentől a legfenségesebb adományt a beszélő képességet, hogy legyen mivel meg- káromolni Istenét. De aztán nem baro- mabb-e az ilyen ember a baromnál! ? lehet-e az ilyen emberekkel másképpen él- báni, mint hozzájuk méltó baromi eszközökkel ? !

De hát mint minden jelenségnek a természeti és az erkölcsi világban oka vau, úgy ennek is okának kell lenni. — Elszomorodva kellett hallanom, hogy menynyire laza ott Gyomán az egyes családok körében a fegyelem, — tisztelet természesen a kivételeknek, — elszomorodva kellett hallanom, sőt látnom és tapasztalnom, mily csekély ott úgy az egyházi, mint a világi hatalom és fensőbbség iránti köteles tisztelet, mely ha egyszer megrendül, vele együtt minden megrendül ; elszomorodva kellett hallanom, hogy még oly balgatag apák is vannak, kik éretlen kamasz fiuknak hetyke betyárkodását legyezik, a helyett, hogy apai jogos és köteles szigorukkal azt gyermekeikből kiirtani törekednének ;

a mirhóháti vagy fegyverneki apa resteli ha elverik azon tábort melyhez az ö fia tartozik s e biztató szavakkal bocsátja ki a harczra kedves porontyát aztán ne hadd magad fiam; tudunk esetet, hol a szülő maga adta kezébe a verekedéshez szükséges eszközt a gyermeknek, sőt tudunk a múltakból esetet, a hol az apa a verekedő tábor egyik felének élére is állt. És ott a hol a társadalom alapját képező családi élet erkölcseiben enynyire megrendül; ott a hol aztán beáll az értelem és az érzület fegyelmezetlensége a fiákban; lehet-e csudálkozni, hogy a bűnök legborzalma- sabbja, az apagyilkosság esete is előfordul, mint előfordult nem régen épen Gyomán a mely bűn ellen az athenei törvényhozó Solon azárt nem alkotott törvényt, mert e bűnt lehetetlennek tartotta.

Tehát vigyázzatok gyomai apák! kérlek nagyon vigyázzatok!

Ott azonban a hol a társadalom testén ily rákfene rágódik, ott hol a társadalmi dissolótiónak ily megdöbbentő jelenségei mutatkoznak, minden okos embernek kötelessége óvatosan kerülni mindent, a mi az állapotok tovább harapód- zására legkisebb tápot nyújthat. És itt elmondok egy dolgot, sokan talán mosolyogni fognak, én azonban e jelenséget a fennálló" körülmények között elég komolynak tartom arra nézve, hogy vele foglalkozzunk. A múlt képviselő-választás alkalmával az iskolás gyermekek egész seregét láttam Gyomán, kalapjuk mellett pártjelvényekkel, természetes, hogy a vörös tollaktól, tehát a 48 as párt jelvényétől pipacslott legjobban az iskolás gyermekek kalapja. Most Gyomán történt időzésem alatt is a Körös parton több gyomai pol gár társaságában nézvén az árvizet, látok egy körülbelül 8 éves gyermeket, arcza az élelmességtől sugárzott, kellemes külsejű fiúcska volt, fekete kalapja mellett vörös tollal, nevét megkérdezni elfelejtettem. Hány éves vagy fiam: nyolcz, mondá a gyermek. Kitől kaptad a vörös tollat ? A gyermek hallgat. Melyik párthoz tartozol, ki az éljen!? Éljen a 48! Na hát kis fiam, megtudnád e mondani 48 meg 8 mennyi. A gyermek hallgat s egyszer csak előáll s azt mondja: 64; bizony jó hogy nem 67-et mondott. Kinek az iskolájába jársz ? . . . Arany András tanító uraméba ! Na hát kis fiam tanuld meg, hogy 48 meg 8 nem 64, hanem csak 56 s majd csak azután kapsz veres tollat, ha azt tudod. A gyermek erre neki búsulva odább kullogott. Azt mondja erre egy polgár: hát hisszen ha a tanítója vörös tollat hord, a tanítványnak is azt kell hordani! Egy szóval: a milyen a tanító, olyan a tanitvány — gondolám magamban — s ha vörös tollat hord a tanító, vörös tollat kell hordani a tanítványnak is s Arany Andrást azon nap délutánján csakugyan vörös tollal szalma kalapja mellett láttam, és láttam nem egyszer. Hanem hát ha a milyen a tanító olyan a tanitvány, hogy esik az, hogy a tanitvány az összeadásban ilyen gyenge. — Tehát uraim Gyomán Arany András uram erős ugyan a vörös toll hordozásában, hanem hát épen oly gyenge lenne az összeadás megtanításában?! Már pedig az egyház a tanítóban valószínűleg nem a vörös toll hordozóját, hanem a tanítót keresi és dijjazza!?

Készünkről elismerjük, hogy a tani tónak a maga politikai elveihez s azoknak érvényesítéséhez épen anyDyi joga van, mint a haza bármely polgárának. Egyhez azonban nincs joga. — Hogy mihez mina járt megmondjuk, mielőtt megmondanék, engedtessék meg egy rövid reflexió.

A mit gyermek korunkban tanultunk, azt őrzi meg emlékező tehetségünk leghi- vebben, a dajka meséket nem felédtük el; a gyermek korban felvett benyomások a sirig kisérnek bennünket. A 48, okos és tanult ember szájában komoly szó, a tudatlan ember szájában üres phrazis, melynek komoly értelmét venni sem tudja s mivé lesz azon gyermeknél, melynél az élet öntudatossága csak fejlődőben van ?! Lehet uraim egy jelszóvá, melynek nyomása alatt mindent gyűlölni tanul a mit a reá

lomoa üontott szuiok, s mindenek totott a nö, lei oda van taszítva a szenvedések kígyó fészkibe ?!

Mielőtt homlokára szoritá a gyilkos csövet, Molnár Antal e szavakat vetette papírra: „Nem kívánom, hogy halálommal bárki is bajba keveredjék. Megölöm magamat, mert a mit teljes életemben kerestem: szeretetet, nem találtam. Nem gyávaság a mit teszek 1 Legyen 3. sors igazságos 1* Ezzel eldobá a tollat s utána életét, melyben valódi művészi hivatás, erős önérzet, kétségbeesetten őrzött jellem, igazi jóság, végtelen szerelem s féktelen szenvedély buzogtak.

Még nem száradtak meg sorai, midőn írójuk keze lehanyatlott, s az élet ez utolsó pillanatában a lélek nyilatkozása őszinte. A nő kiért rajongott, imádattal csüggött rajta, szerette s neki mégis igaza volt, hogy a mit teljes életében ő keresett, azt a szeretetet nem találta fel. Igen, mert Molnár Antalnak szive nagyobb volt mint más emberé, az 5 szerelme mélyebb, viharzóbb s igy a viszontszerelem oly lángja után epedett, mely- lyel csak egy daemon s nem földi teremtés ajándékozhatá meg. O önmagának, kiválóságának volt áldozata 1

Élete valódi tragédia.

Elindult keresni a dicsőség pálmáját, küzdött érte szilárd akarattal, fáradhatlanul.

A természet bőkezű volt hozzá. Ritka szép fővel, nemes vonásokkal, jó alakkal aján- dékozá meg s a szép szende kék szemekbe az

eg derűjét varazsola. .Lelkebe pedig pazar adományként oltá be a művészi ihlet sugalmait, erejét. Kivívta magának a babért, a még kezdő szinész már elismert alakja lön a vidék legnagyobb színpadjainak.

Rendkívül kifejlett kedélyéletének természetes folyományaként, ajellem szerepkört választá.

Beható tanulmányokon alapuló alakításaival meghódította az egész müveit közönséget. — De az ő nagy vágyainak ennyi kevés volt. A páholyok és a földszint tapsait bírva, a karzatéi után is esenge. Üldözte igazgatóit, hogy adnának neki tért az operettek buffó szerepeiben. Az igazgatók váltig ellenezték a művészi egyénisége ellen intézett e merényletét, de ö szertelenül tudott akarni s inkább odahagyta a legjobb társulatot sem mint lemondjon a karzat elismerő hahotájáról. Fellépett tehát a karzat örömére, megnyerte annak kaczajait is.

Testestől, lelkestől művész volt, eszménye oltárára kész meghozni minden áldozatot. Jól tudta, hogy Shakespeare ma már nem tölti zsu- lolttá a házat, s ő jutalomjátékául mégis annak jellemszerepeit választá 1 — Alakítása sikeréért aggódott, nem jövedelméért.

De a tapsok édes csattogásával egészen betelni nem tudott. A hírnév fényét bármily ragyogó volt is, — hidegnek érzé, 0 hevülést keresett. A színésznek alig van nálunk társadalma, — ha kilép a színfalak közzül, nincs a nagy világból semmije, idegen hozzá minden

ezte, hogy neki kihalt a világ, hogy dicsősége fagyos éj szaki fény, melyet fel kívánna cserélni a déli verőfény forró sugárözönével; ha abban megfüröszthetné eddig oly üres szivét ; ha szemeit felvillanyoznák a szerető nő pillantásai; ha ajka ellebbenő sóhaját felfogná a hitves édes csókja, ha volna egy teremtés, a kit megöleljen, kivel megoszthatná búját, örömét, s mindezt nem játékból, de a maga valóságában igazán, — úgy boldog lenne, volna mért élnie, mért kergetni lázban, szomj- ban, álmatlanságban a dicsőség tündér szeszélyét. Szerelmet keresett s oh boldog ember megtalálta I Pályatársai közt megismert egy nőt, ki már csalódott. S ő, ki úgy tudott szeretni miut nem közönséges földi ember, azt hívé, hogy az elhagyott leány bánattal fogam- zott uj szerelme szint azt a mélységes szenvedélyvilágot rejti, mely őteltölté, mely öt rin- gatá képzelmi mámorában. S e nö szerette is, benne Molnár Antal szivének szivet nyert, de csak azt a szivet, mely a földi létben otthonos. Odáig, az Olympus azon magfisáig, honnan ö szeretett alátekinteni, neje követni nem birá. S mikor ide szállt fel a szerencsétlen férj, egyedül érezte magát. Irtóztató volt lelke ébredése, annak a szertelen érzelemnek megfelelő, a melylyel ő szeretett. S mig lelke fenn kerengett, Ámornak mérges nyila érte, féltékeny nyé lön. Pedig a nő csak lenn maradt elhagyott magányban de hűségben hozzá törhe- tétlenül. Ezt azonban nem lehete a szerencsétlen férj tudatában meggyőződéssé érlelni, kire