Békés, 1886 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1886-10-17 / 42. szám

Postatakarékpénztárak.

A postatakarékpénztáraknak hazánkban történt meghonosítása óta többször loglalkoztuuk ez intézménynyel mint olyannal, mely nemzetgazdá^zati szempontból igen nagy fontossággal bir.

Időszerűnek találjuk a postatakarékpénztárak állapotát a legújabban kiadott íivatalos kimutatás alapján ismertetni. E dmutatás szerint Magyarországon szeptember havában 36,906 betéttel 264,440 Irt 49 kr. tétetett be és 7316 felmondás alapján 159,334 frt 25 kr. visszafizetés eszközöltetett. A szeptember havi általános orgalom tehát kedvező, a mennyiben íö- 'lilmulja az összes előző hónapokét.

Az összes megtakarított tiszta betét 8zeztember hó 30-án 1.173,689 frt 90 krra emelkedett.

Érdekes jubileummal foglalkozik most az angol nemzetgazdasági sajtó — az angol postatakarékpénztárak alapításának 25- ikévfordulójával. Ez emlékünnep, mely egy közhasznú gazdasági intézmény tiszte- etére rendeztetik és a mely a modern kul- turélet egyik fontos tényezőjévé vált, bizonyára viszhangra fog találni a kontinentális államokban is, mert hiszen rövid idő alatt alig lesz kulturállam, mely még be nem hozta volna a póstatakarékpénztárak ntézményét.

1861. szeptember 16 án léptettettek életbe az angol póstatakarékpénztárak és azóta eltei'jfedtek az egész világon, léteznek már Kanada, Ausztrália, India, Franczia- ország, Ausztria, Magyarország, Belgium, dollandia, Olaszország, Svédország, Norvégia és Japánban és habár pontosan megnem állapítható az összeg, mely a póstataka- ékpénztárakban el van helyezve, angol statisztikusok kiszámították, hogy ez ösz- szeg okvetlenül meghaladja a 600 millió : ont sterlinget. Ez óriási összeg, mely már magában véve is nagy jelentőségű az em- itett országok nemzetgazdaságára nézve még nevezetesebbé válik az által, hogy e pénz nagyobbára a munkásosztály megtakarítása. E takarékosságot, illetőleg a takarékosság iránti hajlamot csakis a póstatakarékpénztárak idézték elő amakörök- pen, hol azelőtt egyáltalában nem létezett. Az eddig elért eredmény tehát valóban csodálatra méltó és túlzás nélkül lehet ál- itani, hogy az újabb kor kevés oly je- enséget mutatott fel, mely oly rohamos nemzetközi haladást ért volna el, mint a póstatakarékpénztárak intézménye, mely Angolországból indult ki.

Angolországban különben még a taka- ékpénztárak behozatala előtt is foglalkozott az állam a nép megtakarított filléreinek kezelésével. Voltak állami takarékpénztárak, melyek igen jól feleltek meg czéljuknak.

fejlődéssel egyidejűleg beállottak azon- pan hiányok is, mert nem volt kellő ellenőrzés. Ez okból több kérvény érkezett az angol parlamenthez egy állami bank felállására nézve, de a parlament elvetette e térvényeket, mert attól tartott, hogy a étező takarékpénztárak existentiája lesz egtámadtatva. Végre 1860-ban azt aján- tták Gladstone, az akkori pénzügyminiszternek, hogy a takarékbankokat hozza kapcsolatba a postaintézetekkel olyformán, i°gy ezek minden időben fogadjanak el tissebb takarékbetéteket is.

E gyakorlati eszme tetszésre talált a parlamentben is, 1861-ben, szeptember 16- án életbe léptek az első póstatakarókpénz- tárak. A siker felülmúlt minden várakozást. Az első napon ugyancsak 435 betét eszközöltetett 951 font sterlinggel, de a

lessége. A szerencsétlenség, a kétségbeejtő helyzet önállóan gondolkozó embert nem ribetnek öngyilkosságba, mert ez bir lólekerővel elviselni a szerencsétlenséget, leküzdeni a kétségbeejtő helyzetet, jóvá tenni a meggondolatlanul elkövetett hibát, vagy szenvedne annak elmaradhatlan következményeit.

Ha igaz az, hogy az ember czélja a boldogság, — mint ezt nagy nevelők elmondták : — úgy bizonyos, hogy boldog csak az lebet, a ki erkölcsileg önálló s igy a nevelésnek erre kell juttatni, hogy boldoggá tegyen.

Sokan azon jajgatnak, hogy társadalmi baj. már is, miszerint az ifjúság tekintélyt nem respektál, saját nézeteit vitatni kész bárkivel is s nem hajlik meg egy könnyen. Mi ennek oka? Épen az, hogy öntudatosan nem neveltetvén az önállóságra: önmagától próbál arra eljutni s okszerű vezetés hiján ferde fogalmakat alkot. Az apai tekintély és szeretet kellő méltánylásban részesül mindazon családokban, a hol hélyesen nevelnek. Ez a lölkiáltás: „Fiam nem tiszteli szüleit“ 1 — az apa részéről önmaga elleni vád, melyet a társadalom romlottságával soha sem lehet elfogadhatólag indokolni.

Békés 1886. október 12.

Vaday József.-Ifészek vala egykor az egész Erdély. Hiába, M akármit beszélnek a politikai bölcselők, bár- c]hogy állítják föl csalhatatlan tanaikat, mentitől inkább kizáratik a női befolyás a köz- és -[társadalmi életre, annál ferdébb irányzatot tlvesz az. Nem a politizáló nőket, nem a böl- slcselkedő blaustrumpfokat, nem a fenkölt szel- -I leírni, égben járó piszkos harisnyákat, nem az fi ellenállhatatlan courtisanneokat, nem a divat- -Ihölgyeket, a salonok feszes bábjait reclamá- äjlom én; hanem keresem azt a szelíd lelkű ■Jnőt, ki férje homlokáról a boriit le tudja -[simítani, s a gondot, mely vállait nyomja, ■Ivele meg tudja osztani, kinek meleg pillantása lángoló vágyakat ugyan nem kelt, de "Imagához vonta a jó barátok seregét. Kere- ■jsem azokat a jókedvű okos szemű leányokat, ■j kiknek imádói nem a friseur boltban és a szabók műhelyében készülnek; hanem ott, hol - [fiatalon már meg lehet találni a férfinevet.

• Keresem a tisztes anyákat, kik leányaik szármára nem fejkötöt és czimeket keresnek, ha- ' nem boldogságot és megelégedést, kik fiainkat nem az élet küzdelmeitől, hanem az élet ||csalódásaitól igyekeznek megóvni, kik gyer- l|mekeikben megtanulják szeretni és nem meg- "Jszólani a világot. Ez a női befolyás az, mely M hosszú időkön át uralkodott Erdély társadal- 1 mán és befolyást gyakorolt az erdélyi közélöt

• fejlődésire, a jól betöltött női hivatás ellen- >|állhatatlan bája ragyogott egykor arczaikon, ;|és ez hódított.

Bolondok minden időben voltak; igy tehát, kiknek emlékét sértem, bocsássanak meg nékem, azért, hogy én azon hitemnek adok kifejezést, hogy a társadalmi exclusivitást sem férfija, sem nője az erdélyi előkelő társaságnak nem ösmerte a múltban — tisztelet és kivétel, mint mondám, a bolondoknak. És ez még se zárja ki még azon időben is a fer- tálymágnások létezését. Mig a régi nemesség és úgynevezett arisztokraczia nemhogy kerülte, de kereste és meg fs találta egymás között a legbizalmasabb társadalmi összeköttetést, és igy minden család a leghatalmasabbtól a legszegényebbig egy gyűrűt képezett az erdélyi társadalmi életben; voltak azonban egyes lánczszemek, melyek az ösz- szekötő szemeken a nélkül, hogy ők összeköttetésül szolgálnának, fityegtek; ezek a fer-| tálymágnások.

Nem kell a Bornemissza Anna idejére visszatérni, saját szemeinkkel láttuk még azo-| kát a fejedelmi matrónákat, kiknek házuk körül semmi sem volt igen kicsiny, ami figyelmüket elkerülte volna, kiknek jóságos szemeiből bátorságot merített az árva gyermek, haragos homlokától megreszketett a durva férfi. Ezek és ezeknek ősei vetették az erdélyi társadalomnak azt a puha ágyat, melyen megnyugodhatott mindenki, ézeknek kezei sz égték meg az édes kalácsot és tölték pohárba a csillogó bort, hogy felüdült tőle még az is, kit az élet elfárasztott. Évezredekre szóló gúlákat tudtak Egyiptom Fáraói 'építeni; de a valódi otthon puha fészkét csak a női gyenge kéz birja megalkotni: ilyen'

Családi nevelés, ív.

Az önállóságra képzés.

A családi nevelésnek egyedüli végczélja bogy a növendékeket önállóságra képe • itse. Az iskola ugyanerre törekszik a magi módja nerint, tehát a családi és iskolai nevelés nek e tekintetben is öszhangzóan kell működni Ne téveszsze soha a családapa szem elöl azt hogy nevelésének összes sikere abban öszponto sül, miszerint gyermekei majd az életbe kilépve meg tudjanak állani a maguk lábán. Más szóval hogy elérjék az erkölcsi és anyagi önállóságot.

Némelyek úgy vélekednek, hogy az önálló ság egyértelmű a nagykorúsággal. Helytelenül mert magában a k o r nem emeli önállóvá as embert s az élet körülményei soha sem pótolják teljesen ki a nevelés hiányait. Mutatják ezt ama szerencsétlenek példái, a kik tényleg egész életükön át nem képesek önálló gondolkozásra és cselekvésre. A családnak tehát egyik legnemesebb hivatása önállóságra nevelni. Próbáljuk azért meghatározni ama végczélt, melyet önálló ember czim alatt nevelésünk elé tűzhetünk s aztán tekintsük meg a módokat, melyeknek alkalmazása nekünk, mint nevelő családfőknek, folytonosan szemünk előtt tartandó.

Nem akarok hosszadalmas meghatározásba bocsátkozni. Előttünk egy ember, kinek tiszta fogalmai vannak társadalmi és bonfiai kötelességéről ; a kinek van erkölcsi ereje mindeukor a becsületesség utján haladva, ama kötelesség betöltésére törekedni, a ki bir a szellemi önállóság ama határozott jellemével, mely a más véleményét tiszteli, de a magáét érdekből a szerint nem idomítja; a kinek láttára önként felkiáltunk: „Ilyennek szeretném gyermekeimet!“ Ez azon alak, mely önállóságra nevelésünk ideálja lehet.

Ha egy pillantást vetünk a praktikusabb népek nevelési rendszerére: tapasztalni fogjuk, hogy annak egész lényege az önállóságra képzésben öszpontosnl. — Az angol, az amerikai kis yaokée már 12 éves korában üzleti foglalkozá-l sokban szerepel, ugyszólva lassanként kivonjál mngát az apai gyámkodás alól, jelezve vállal-1 kozó szelleme által, bogy ő már kezdi magát I beleélni társadalmi hivatásába. A felhozott példát! nem épen mintaképül óhajtom felállítani, magyar! fiúban nem a yankée vére foly, aztán a mi tár-1 sadalmi fogalmaink szerint ez nagy szélsőség. I Hanem épen e szélsőség alkalmas arra, hogyl szembeállítsuk egy másik szélsőséggel, mely nálunk abban nyilatkozik, bogy némely családban! ugyancsak felnőtt fiukra is alig mernek bízni va I lamit, a mihez némi önállóság szükségeltetik.I Tannak szülék, kik — hogy úgy fejezzem ki ma-|i gam — dédelgetik gyermekeikben az élhetetlen-jl séget az által, bogy velők szemben a mindentI] kezeikbe szolgáltató gondviselés szerepét gyako-|i rolják. Hát majd ba ez apai gondviselő hatalom|i nem fogja minden léptüket megmutatni és gyá-|: molitani! ? Mi lesz majd belölök, ha akkor nemll világit lelkűkben az önálló gondolkozás lámpája I ?|s Bizony sötétben maradnak s ingadozó lépteiketh nagyon sokféle érdek jöhet gyámolitani. Az ilye-1 g nek lesznek aztán — mint mondani szokták —le „a sors akaratának“, de tényleg az embe h rek érdekeinek bábjai. Azt a lelki lám-|t pát néked apa, korán meg kell gyújtani, „hogy| mindig jobban-jobban világítson úgy a lelki el-b határozásoknál, mint az élet különféle cselekvé-|[ nyeivel. Önállóságra kell nevelnünk a gyermeke-L két, hogy valódi emberekké lehessenek, mert oly L mértékben tökéletes ember valaki, a mily mér-L tékben erkölcsileg, jellemileg és tetteiben önálló 11^ Most pedig lássuk a módokat, melyek által ezth elérhetjük. I

Az önállóságra képzés igen korán kezdő-Jj dik. Midőn növendékünk az öntudatos cselekvési í phasisába lépett, azonnal megkezdjük az önálló- v Ságra szoktatást. Ott van egy kis fiúcska. Ugy|fi mondja róla a tata, hogy „nagyon atiyás.“ Mit|r

9

ii

t

3

e

,1

i

I

k

k

jelent ez más szóval ? Egyikét ama családi baknak, melyek az önállóságra fejlődést nag gátolják. Nem szoktatják a gyermeket arra, h otthon, vagy bárhol önmaga keressen szórakos jmagának. Mit tesz az az „anyás" gyermek? a’'csügg mindenkor anyja ruháján munkáiban, togatásaiban elválhatlan kölöncz gyanánt, no úgy szokta meg ; egyedül nem tud lenni. E m ’. [dottakban nem a gyermeki szeretet van m ’'íróvá, mert ha csupán a szeretet itt a cselekvi ‘’[rugója, még akkor is nagyon egyoldolu és ‘Inyelmetlen kifejezést találj de nagyon világ miszerint iö inditóok az önállóságra szokta ’j hiánya.

Ez és ehez hasonló kisszerűnek látszó d gok azok, melyeken az önállóságra képzés föl, mata kezdődik, s melyeket minden kisszerüség mollett is figyelemre kell méltatnunk, mert a velésben mellőzött kicsinységek nagy bajokká hetik ki magukat.

i

a

1

Szoktassuk tehát a gyermekeket legelősi t|ÍB arra, hogy ne várjon minden legcsekély« Iszükséges, vagy kényelmi dolgot mi tőlünk; szc altassuk arra, hogy lenni tudjon magáé: 'Ne képzelje, hogy ö érte van a család; bo az apa, anya, testvérek mind csak az ö kivám gának teljesítésére vannak rendelve. Hadd ji son minél előbb ama tudatra, hogy j o b b I é t főképen önmaga mozdíthatja elő ez a tudat ébresszen benne jó irányú tévékéi sóget. Ha valamihez fog, legyünk segélyére, ho első kísérletei ne üssenek ki balul. Lehetőleg < modorban támogassuk törekvéseit, hogy a sik< saját munkájának tulajdoníthassa, mert ez ön] zaímat szül, a mire az embernak mindenkor szü sége van.

Adjunk tápot vállalkozó szellemének a b lyett, hogy azt elfojtani törekednénk. Ne nyils I kozzunk megvetőleg az ő kicsinyes dolgain |mert ez elkeseredést költhetno benne. Ha elbiz 'Ikodott saját erői iránt, ha nála a túlzás jele jeleit látjuk ; ha sokat képzel magáról : ne 1 sújtó nyilatkozat által vessünk gátat e roszna hanem okszerű mérsékletre indítsuk őt. Ez le. könnyebben úgy lehetséges, ha olykor-olykor é zékeltetjük vele, hogy többnyire a mi tapasztal; taink, tanácsaink és szeretetünk az, mi neki sikert biztosítja.

Ne vessük meg csekély erőit, de túl se b< csüljük, hanem mindenkor azokhoz mért megb zások által mozdítsuk elő fejlődésüket. Egyt cselekvényeknél tegyük próbára ítélő és előrelát képességét, kogy nála az önálló gondolkozás fe, lődésére tért nyissunk.

Legyenek élelmesek; juttassuk el őket azo tudatra, bogy a becsület és jellem határain beli élelmesnek lenni nemcsak hasznos dolog, bánéi kinek-kinek önmaga iránti kötelessége is. H kereskedői szellemet veszünk a gyermekben észr ne elfojtani törekedjünk azt, hanem jó útra té riteui, hogy el ne fajuljon ügyeljünk, hogy benm az élelmesség túlságos nyerészkedési bajiammá n< fajuljon. Értessük meg vele, hogy a kereskedő szellem csak úgy ér valamit, ba becsületességge párosul. Kereskedés és csalás nem ugyanazon fo galom. A hit neves kereskedők többnyire a legbe csületesebb emberek közé tartoznak s a legna gyobb csalók nem a kereskedői osztályból kerül nek ki.

Az iskola önállóságra képzésének egyik ol dalát az otthon kidolgozandó feladatok képezik Ezeknek főczélja, hogy általuk a gyermek az ön álló munkához szokjék: ha fogós részletek vannal benne; alkalmat nyújtanak a gondolkozásra, i kutatásra úgy az emlékezetben, mint egyes tan könyvekben. E feladatok czélját a szülőknek i tökéletesen érteni kell. A tanító szándéka nen csupán az, hogy a feladat bármi utón módon di pontosan és teljesen elkészítve előmutattassék ba tévedés, hiba vaD kenne a tanító kiigazítja vagy kiigazittatja s ha tévedett a növendék, di önerejéből dolgozott mindenkor kedvezőbb dolog mintha hibátlan munkát mutat ugyan, de az ap:

r

b

t

li’vagy nevelő közvetlen segélyével hozta létre. Se >n|a testvér, vagy a gyermeknek hasonló társa já ;y Isza az ilyen kisegítő szerepét, a mi nagyon alaj stltalan eljárás, mert épen az önállóságra fejlődésne ttlegyenes akadályát képezi. Majdnem igy vagyun í-la nevelőkkel is. Sok családnál vannak ilyene rt(alkalmazva a felsőbb tanulók közül. Czimök: ni i-ívelő, — de tényleg miden egyébnek nevezhető ;-|volnának, mint nevelőknek, a menyiben a neveié tyIelveiből minél kevesebbel ismerősök s többnyii j-| valami más pályára készülnek. Leszámítva a ki 9,1 vételeket e nevelök többnyire csak korrepetitoi islszerepet visznek s tulajdonképen sok helyen csa larravalók, hogy az elkényeztetett urficska teen t- Időit megkönyitsék, vagy épen helyette végezzék JA tanítói pályára készülő nevelők, vagy épen Jigeu ritka pnvátim tanulmányozók felöl elismeréssé i. kell szólani, ezek valószínűbb, hogy felfogják ne velői hivatásukat, de a többieuröl számos péld (igazolja, hogy többet rontanak, mint építenek (Vigyázzunk tehát a nevelők választásánál; (gyermeknek hasonlókon társa által való korrepe |táltatását pedig épenséggel küszöböljük ki. A |iskola úgy működik, hogy benne a leggyengébl tehetségű gyermek is elvégezheti feladatait Ihadd végezze tehát — ha a dologhoz értő neve |lője nincs — önmaga!

A mi az életpályát illeti, ezt nem anyira Iszüle készíti elő, mint inkább a gyermel .(egyéni hajlamai és erői határozzák meg _|Egyet jellemző képességűket czélirányosan fejt Jhetünk addig is, mig a pályaválasztásra kerülni [|a sor. Midőn pedig az elkövetkezik: bátran rá- _ | bizhatjuk, ha addig érzékeltettük vele, hogy min Iképes, mire nem. A gyermek bizonyosan úgy főj (választani, hogy latba veti erőit; ha pedig ez (nem tenné: figyelmeztetjük reá. „Mi szeretné (lenni?“ Helytelen kérdés. Jobb ez: „Mi tudná |lenni.“ Ez magában foglalja az önerő bírálatát 'Inem csupán ideális vágyat fejez ki. Úgy ér vala Imit, ha t u d is az lenni, a mi akar. Ez egyszers |mint annak kifejezése, hogy a kóntárságot eg jpálya sem sanctificálta. Legyen valaki bármiféle iparos, vagy értelmi foglalkozású egyén: úgy ét |valamit, ha egyéni erői foglalkozásának megfelel I nek. Az önállóság egyik feltétele az önismeret. |„Mi tudnál lenni?": az önismeret kifejezése.

A mester a tanouez oktatása által ugyszólva [nevelővé lesz. Következésképen reá hárul ama Ifelelősség is, hogy mivé neveli a reá bízott gyermeket. 6 eszközli egyik legfontosabb műtétet. |mely a gyermeket emberré, a pálya emberévé s (különösen pedig vagy önállóan gondolkozva cse- llekvő egyénné, vagy gépszerüleg másoló páriává teszi. Sok mesterembernek alaphibája az, hogy munkássága terén nagyon konservativ; megkedvelt, megszokott valami alakot s nem hajlandó egy könyen attól eltérni; maguk sem próbálják, növendékeikkel még kevésbbé próbáltatják a haladásnak különféle jeleit beönteni munkáikba. A kivételeket mindenki örömmel méltányolja s a közéletben látjuk, hogy a haladó^iparosok nagyon szépen boldogulnak. Ezt a szellemet kell beönteni a tanuló ifjúságba is.' Próbáljanak maguktól praktikus javításokat, czélszerü módosításokat tenni az elavult alakokon. Nem kell rájok erőszakolni semmit olyan gyanánt, mint a mit változtatni nem lehet. Az alapműveleteket ismerjék meg tökéletesen, de a részletekre nézve legyenek gondolkozásra utalva.

Az önállóságnak egyik alapköve a gyakor- latiság, a praxis. Ez volt mindeu időben ama nagy hatalom, mely az életben boldogulást biztosította. Értessük meg a növendékekkel, hogy az elmélet magában nem elég. A praxis nélküli ember olyan, mint a gyantázatlan hegedű vonó : szépen siklik a húron, de nem szól. Ilyenforma sikere van az elméleti ember működésének is, — az nincs meg benne, a mi legjobban kellene. A tapasztalat tekintélyét csak úgy biztosíthatjuk a növendékek előtt, ha pályájuk praktikus oldalatait eléggé megértették.

Az erkölcsi tulajdonok közül a bátorság egyik nyilatkozata az önállóságnak. A gyermek könyen ferde fogalmat alkot a bátorságról, ba annak valódi jellegét velők meg nem értettük. Legtöbbször megesik, hogy a bátorságot összezavarja a vakmerőséggel, de lehet, hogy egészen erkölcstelen értelemben magyarázza |azt. Emlékszem p. o. hogy bátor fiúnak tartottuk egyik társunkat, a ki három zsidógyereket megkergetett, sőt hallottam, mikor ama bátorságával dicsekedett, hogy későn estve hazafelé menvén egy kertből almát mert lopni. A bátorságot félremagyarázni az iíjuságnak is nagy gyengeségét képezi 8 ezen körülményből lényeges társadalmi bajok forrásai fakadnak. Eltekintve ama ténytől, mely a bátorságnak féktelenséggé fajulásában áll, elég a folyton szaporodó öngyilkosságokra és párbaj o.kra utalnom.

A mai fiatalság előtt a kétségbeejtő helyzetben vagy jóvátehetetlennek képzelt ballépésben is b á- t o r s á g az embernek egy töltött pisztolyt homlokához tartva elsütni; a másik ferde fogalom szerint bátorság és lovagiasság valami haszontalan összezördülés miatt magát ledurrantatni, vagy mást ledurrantani, vagy épenséggel egy fehér és egy fekete golyóra bizni életét.

A mi a párbajt illeti, ennek oka tulajdonképen a társadalom, mely az ok nélkül verekedni vonakodót gyávának bélyegzi. Mire való akkor a törvény, ha alávalóság az önbíráskodás megtagadása? A párbaj hívei ugyan azzal érvelnek, hogy ama becsületbeli ügyeket a tör- yény nem képes elintézni. Vannak az igaz ilyen kivételes esetek, de a párbajoknak nagyon kevés perczentje tartozik valóban e kategóriába. A törvénykönyvben közvetve vagy közvetlenül becsű letbeli ügy minden paragrafus tárgya s a társadalom nagyon rósz útra indul, midőn legszebb alkotmányát az önbíráskodás s a barbar kor „istenítélet“ kedvéért ignorálja.

Az élet becsét csak az érzi valóban, a ki erkölcsi és anyagi önállóságra emelkedett. E kettő egymást kiegészíti, de a ki anyagilag nem képes; erkölcsileg önállóságra emelkedni annak is köte-