Békés, 1886 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1886-09-05 / 36. szám

Halas tavak. Békés város községe felter­jesztéssel élt a fóldmivelesi minisztériumhoz ha­lastavak felállítása' érdekében, most a földmive- lési ipar és kereskedelmi minisztérium értesiti a megye közönségét, hogy Békés város elöljárósága kérelmének megfeleloleg a létesíteni szándékolt halas tavak felállítása érdekében szükséges hely­színi szemle eszközlése és megejtésére a halászati felügyelőt utasította, ki is szept. hó első felében fog Békésre a helyszínére leutazni. Elmebeteg. Varga Menyhért endrődi el mebetegnek az országos tébolydába közköltségén az ingyenesek sorába leendő felvétele iránt Varjú Imre endrődi lakos a megyéhez kérvényt adott be A közmunka ügyek kezelése a belügy­miniszter e tárgyban közölt leirata szerint tovább ra is a megyei közigazgatási bizottság hatásköré bon meghagyatott. Lopás a vasúton. A f. hó 3-án este Nagy-Várad felöl jövő vonatról egy utas Gyulán leszállván, az alatt, mig a perronon végig ment egy ismeretlen tettes zsebéből 1100 frttal terhel tározóját kilopta, mire észrevette s lármát ütött, a vonat elindult s az 1100 frt vígan utazott to vább uj gazdájával, mig régi gazdája könyezve nézett a hűtlen bankók után. Kántor-választás. Uj-Kigyóson múlt hó 31-én volt a kántor-tanitói választás, mely alka lommal a próbára 8 pályázó közzül 6 megjelent kik közzül a bivek előleges megegyzése íolytái szótöbbséggel megválasztatott Ruff János uj klgyósi tanító. Békésmegye közigazgatási bizottsága 1886. évi szeptember hó 13-án a megyeház kis termében ülést tart. A Kis-Lexikon czimtt egyetemes ismeret tár 12-ik füzete is megjelent s ezzel e hasznos és czélszerü munka be van fejezve. Hazánkban I lexikon-irodalom még igen gyengén van képviselve s már ez okból is különös figyelmébe ajánljuk olvasóinknak az említett irodalmi ág ezen legújabb és leghelyesebb termékét. A lexikon az ismere tek mezején ép oly megbecsülhetetlen kincses ház mint például egy világkiállítás az ipar terén meg van benne minden, a mire a szellemi élet ben szükségünk lehet: akármit hallunk vagy akad az életben 1 — arról a Kis-Lexikonban gyors fel világositást nyerünk. Az említett müvet még a körülmény is ajánlja,- hogy jelenleg a legol esőbb magyar irodalmi munka; a 12 füzetre tér jedő mű 61 ivén 1936 igen tömör nyomású h sáblappal s 48 képes mellékleten 680 érdekes képpel rendelkezik, s az ismeretek oly bő világát karolja fel, hogy egymaga egy kis könyvtárral feléi. Az egész mű ára (tartósan fűzött 2 rész ben) 3 frt 60 kr. Kapható füzetenként is; egy egy füzet ára 30 kr. Megrendelések a „Pallas rodalini és nyomdai részvénytársasághoz intézen dók, Budapestre, Kecskeméti-utcza 6. sz. TŰZ. Békésen f. hó 3-án reggeli 4 órakoi a vészharang kongása verte íel álmából a közön séget, ugyanis Fülep Károly, kerékgyártó mester háza lett a tűz áldozatává. A kár tetemes, mennyiben az egész szép ház leégett 8 két darab tehene, mely az istállóban volt, szintén — béé gett — szerencséről beszélhetünk, hogy_ csendes idő volt, mert a nagy szárazság folytán a leg csekélyebb szél is borzasztó katasztrófát idézett volna elő. y. Budavár bevételének kétszázados évfor dulójának megünneplése alkalmából a főváros által rendezett ünnepélyességeken Békésmegy törvényhatósága is képviselve volt a Beliczey István főispán elnöklete alatt- kiküldött s Gön- döcs Benedek apát és országgyűlési képviselő, Terényi Lajos gyulai járás főszolgabirája, és Oláh' György megyei tiszti főügyészből álló kül- ; döttség által, mely küldöttség a hétfőn esti vo- nattal utazott fel a fővárosba. Színészet Békésen. Szombaton, aug. 28- án nagy tetszés mellett adatott elő ifj. Jancso- vics Pál békési főszolgabírónak „Szemfényvesztők" czimü 3 felvonásos színmüve, mely ez alkalom­mal került először szinre. Miután reméljük, hogy a színmű mielőbb a gyulai színpadon is szinre kerül, nem bocsátkozunk annak bővebb ismerte­tésébe, mit csak a mü iránti érdeklődés rovására tennénk, mert ez által vesztene az ismeretlenség varázsából, — s röviden csak azt jegyezzük meg, hogy a darab meséje minden- izében eredeti, a mai társadalmi erkölcsöket találóan jellemzi s drámai szempontból sem kifogásolható; — nyelvezete könnyed, vonzó, alakjai kidomborítottak. Fő ér­deme a műnek, hogy folyton emelkedik és oly szépen ■ bonyolódik ki, hogy az a közönséget, mely ugyan a mü szerzőjét ismerve, nem keveset várt, valóban meglepte s a közönség nem is késett élénk tetszés nyilatkozatokkal jutalmazni a szer­zőt. Reméljük; hogy az iró első színmüvének e határozott sikere után nem fog lenyugodni habá­raira, hanem igyekezni fog jövőre még tökélete­sebb müvet hozni á világot jelentő deszkákra. A mi az előadást illeti, Rónainé igen szépen fogta fel szerepét, s megérdemelte az aratott tapsokat; Berzsenyiné, szerepéhez híven elég mulatságos alak volt. — Berzsenyi Margit, mint rendesen igen jól játszott. A férfiakról nem emlékezhetünk meg ily előnyösen; Rónai — a darab hősének ábrázolója — a szerep nem tudás kínjaiban ver­gődött. — Follinusz — ki ngyan igen jóizü alak olt, a maga nemében — és Szepesi erősen túl­zottak ; Ághynak sehogy sem állott jól a kedélyes szorep. Zendi maskirózásával rontotta el rokon szenves kis szerepét. Reméljük, hogy a gyulai színpadon jobban fog menni az előadás. Vasárnap aug. 29-én utolsó előadásul „Vörös sapka“ 'nép­színmű került szinre, meglehetős számú vasár- api közönség előtt s ezzel az előadások sora í heti működés után be lett fejezve s színészeink — kik sajnos itt működésük alatt igen kevés nyagi sikert arattak — Gyulára távoztak — k vánjuk, hogy ottani rövid működésűk alatt több anyagi sikert arassanak. y Gyulaváros képviseleti közgyűlése, mely folyó évi szept hó 9-éu d. e, 9 órakor, a város­háza termében veendi kezdetét: — Tárgyai: 1 Polgármesteri jelentés. 2. Az 1887. évi költségve tés tárgyalása s ezzel kapcsolatban Sál József városi állatorvos és a toronyörökDek fizetés fel emelés iránti kérvénye, 3. Az ipariskola 188®/7-i költségvetésének tárgyalása, szakosztály Ó9 tanácsvéleménnyel együtt. 4. A regále bizottság jelentése. 5. A városi szervezési, illetőségi díj és napszámosok községi adójáról szabályrendeleti javaslatok előterjesztése. 6. Az országos földh telintózetnek 3 rendbeli értesítése, a kamatláb leszállítása tárgyában. 7. A kisbirtokosok hitel intézetének értesítése, záloglevelek kibocsátásáról 8. Az országos erkölcsnemesitö egyesület megke resése, az egylet pártolása végett. 9. Az országos közegészségi egyesület felhívása, tagjai közé belé­pés végett. 10. Az adai földmivesiskola szervezési szabályzatának ismertetése. 11. A f. évi junius és július havában kiállított szegénységi bizonyitvá nyok felülvizsgálat végett előterjesztése. 12. Idő közben netán érkezendő ügyek. Áthelyezés. A békési rém. kath. plébánián mint segédlelkész működő tiszt. Eszes Béla ugyan ily minőségben a nagy-váradi székesegyházhoz lett áthelyezve; habár egyrészt gratulálunk neki a jobb álláshoz, de másrészt mindenki aki csak e fiatal lelkészt ismerte, sajnálattal vett búcsút tőle, mert megnyerő modora által rövid itt mű ködösének daczára. számos jo barátot hagyott itt hátra; — nevezett f. hó 2-án uj állomás-helyé utazott. ? A mező herényi nagy korcsmái vere kedés — melyről lapunkban megemlékeztünk — utójátéka hétfőn tog lefolyni a gyulai kir. tör vényszék elétt, a mikor ezen ügyben a végtárgya lás fog megtartatni. Tizennyolcz vádlott, a kik kölcsönösen sértettek is, s nagyszámú tanú van megidézve az érdekesnek Ígérkező végtárgyalásra, melynek lefolyásáról jövő számunkban tudósítunk A gyufagyár mely a sugár ut jobb olda Ián a szöllők között fekszik e hó 2-án dobra ke rült. Mint lapunk olvasói előtt már tudva tulaj donosa a „Neubauer Mór és társa“ ezég Szmetán Fülöp bukása s szomorú sorsa után szintén csődb került s ennek folytán lett tegnap biróilag elár verezve. A gyárat az i összes felszorelvényekkel együtt Cziuczár József vette meg 19509 írtért mint legtöbbet ígérő. A színtársulat mely városunkba időz előadásra bérletet nyit, a bérlet ára az első hat sorban 10 frt, a többi sorokban 8 frt. Szinre tog nak kerülni a következő darabok : „Egy csepp méreg“ színmű. „A mindennapi kenyér ének életkép. „Az elefánt* vígjáték. „Magdolna“ nép színmű. „Szegény arszláunők“ szinmü. „Az arany pók* vígjáték* „Tűzről pattant leáDy“ énekes bo hozat. „Búzavirág“ népszínmű. „A papa felesége énekes ^bohózat. „Belle-Isle Gábriellé* szinmü. „Antoinette Riguad* szinmü. „Andrássy ut 120. szám* bohózat. „Protekézió* vígjáték. „Fiam nagyon ostoba* vígjáték. „Szemfényvesztők“ Jancsovics Pál uj színmüve. „Szenes legény, sze nes leány* Operette. Mint a műsorból látszik ope­rettet csak egyet Ígérnek, különben a műsor elég változatos. Eljegyzés. Moskovitz Róza kisasszonyt e hó 29-én jegyezte el Rovanovits Mór szegedi ke­reskedő. Ezüst lakodalom. Deutsch Mór helybeli regalebér.ő, a múlt hó 28-án tartotta meg ezüst lakodalmát. A nagyszámban meghívott vendégek kedélyesen mulattak á kora reggeli órákig Deutsch ur vendégszerető házában. Eljegyzések. Nagy György tót-komlósi takarékpénztári pcnziárnok leányát Jenkét, aug. 29-én eljegyezte Bárány Miklós szarvasi vas­kereskedő. — Nagy Sándor ágyai ref. lelkész kedves leáuyát Mariskát eljegyezte Szokolay Pál tót-komlósi tanitó. Műkedvelők segítségével tart előadást vasárnap a Balassa színtársulata Mező-Berényben, Így remélve telt házat csinálni, szinre kerül a „Czifra nyomorúság“, fellépnek Rigó Gyula, Dús Góró, Tóth Lajos, Kolozsi Géza és Balog Károly urak, honnét a társulat Szalontára készül. A b.-csabai ev. egyház augusztus 30-áD tartott ülésében felügyelővé 3 évre ismét Zsi­linszky Mihály országgyűlési képviselő urat vá­»ztotta mdg, ki eddig .is szivén hordozta egy-lé iza ügyeit. L A népgyülés. A Janszki Edelsheim ügybölll; folyólag az ónálló magyar hadsereg kérdésé-! in m. hó 29-én tartatott meg a népgyűlés, mely-lc >k szükségtelen és czélszerütlen voltáról többit vámunkban irtunk, s a megtartott népgyülés ne-j ink adott igazat. Az ülés 3 órára volt hirdetvén csak 4 óra után jehetett elkezdeni, oly lassan |j yülekezett össze az alig 800 főre tehető közön I >g, kiket nagyobbára a kíváncsiság vitt oda, azL taros osztály gyéren volt képviselve s a csekély I iámban megjelent intelligentia száma 20—30-ra I illető, a népgyülés czéljával, való minden solida- < tás nélkül hallgatta végig a szónokokat, kik özzül az egyik Dobay János azon helyes néze-li inek adott kifejezést, hogy ezen népgyülés tar-|. isa felesleges és szükséglétén, a mi persze nemli olt inny'ére a népgyülés vezetőinek. Itt köteles-1 égünk helyre igazítani az „Egyetértés“ 241-ik záradban a népgyülés lefolyásáról megjelent tu-| ósitást, mely nagyon tendentiosus, midőn aztl Hitja, hogy Dobay János a főispáni befolyás ál- al megingatva igen kétes magaviseletét tanúsított.I Iát ez teljesen valótlan s a mellett nagyon izet-1 en dolog, gyanúsítani egyszerre két embert csak .zért, mert az egyiknek véletlenül más véleményei an mint a népgyülés vezetőinek; — tessék hi-l laztntni és megróni a mit megrovandónak talál-) iák, tessék kifogásolni azt, hogy minek vállalko- ;ott szónoknak Dobay ur, ha nem volt azon a lézeten, a min a népgyülést rendezők, de ne tes- ék ilyen feltűnően valótlant állítani, hogy a fő­spáni befolyás megingatta Dobayt, mikor min- lenki előtt tudva levő dolog, hogy Dobay már az ilőértekezleten úgy nyilatkozott, hogy ő ezt a lépgyülést czeltalannak s olyannak tartja, mely nár idejét múlta. Midőn tehát két hét múlva igyanazon véleményének ad kifejezést, akkor meg­ingatásról szó nem lehet, de ha más véleményt nyilvánított volna, éppen akkor lehetett volna el­mondani, hogy megingatni hagyta magát a nép­gyülés vezetőinek befolyása alatt. Annyit szüksé­gesnek tartottunk megjegyezni a nélkül, hogy Dobay János urat védelmezni akarnánk _ az ig azság érdekében. — Visszatérve magára az ülés lefolyására, annyira ügyetlen volt a rendezés, hogy még a formalitások sem tartattak meg* jegyző nem volt, határozat szerkesztve nem volt' hanem kimondták, hogy elfogadnak egy határosa' tot, a melyet még ezután fog elkészíteni egy meg nem nnvezett bizottság, már pedig egy népgyülési határozatnak tormulázva és szövegezve kell lenni ez a legkevesebb a mit megkívánhatunk tőlle. Az első szónok Dobay János volt, ki mint már em­lítőt. az elöértekezleten kifejtett álláspontjához ragaszkodva a népgyülést megtartani annyival kevésbbé nem kívánta, mert Gyula város, polgár­sága nagyon csekély érdeklődést tanúsított. Utána Hajóssy Ottó ügyvéd szólt népiesen, önzésről, ha­szonlesésről § kenvérkeresésröl, vádolva azokat, kik nem akartak népgyülésezni, a mi az ellenvé­lemény iránti nem nagy tiszteletről tanúskodik, ennek pedig meg kell lenni még egy népgyüléser elmondott szónoklatban is. Legjobban sikerüli kétségtelenül a Berényi Ármin ügyvéd beszédje mely tartalmas, szépen kidolgozott s szónoki figu­rákkal gazdag beszédet az ellennézetüek is élve­zettel hallgatták 1 bizony e nélkül a beszéd nél­kül nagyon szánalmas képet nyújtott a népgyülés A később megszerkesztendő határozatnak az or­szággyűléshez leendő beterjesztésére Haviár Dá­niel országgyűlési képviselő ur kéretett fel. A tanulság pedig az egész népgyülésböl az volt, hogy sokszor jó nemcsak az érzelemre, de az ér­telemre is hallgatni, 8 vagy idejében tenni meg valamit, vagy egyáltalában nem tenni. A görögtüz. A csütörtöki meguyitó előadás alkalmával előadott „Budavár megvétele“ czimii színmű harmadik felvonásának végére nagy harczi kép görög-tüz fénnyel volt hirdetve, a harczi kép meg is volt, de a görög-tüz elmaradt, minek oka az volt, hogy a Budapestről megrendelt görög-tüz nem érkezett meg, az itt helyben megrendelt pe­dig minden nógatás daszára sem akart meggyul­ladni, a mibe természetesen a színészek legke- vésbbé sem hibásak. Ez már azután az igazi tüzmentes görög-tüz. József föherczeg legújabb értesülések szerint e hó 23-án fog városunkban érkezni s fogadtatására nagyban készülnek. A föherczeg tiszteletére mint halljuk a népkertben Göndöce Benedek apát s országgyűlési képviselő egy nagy szabású népiinepély tartását tervezi. Az ünnepély ideje s programja még nincs megállapítva. ' Uj irnoki állomást óhajt felállítani Mezö- berény községe, s ezen állás rendszeresítését kérte i megyétől. Kinevezés. Wieland Sándor végzett jog­hallgatót a megyei főispán a központban köz igazgatási gyakornokká kinevezte. Helyettesítés. A megyei főispán az al­ispán távolléte vagy akadályoztatása esetére, az alispánt teendők végzésével Hagy Károly árva­széki elnököt bízta meg. Iskola kiegészítés. Budjács Andorné gyulai magán elemi leányiskolájának az elemi V­VI. osztálylyal leendő kiegészítését a vallás közoktatásügyi m. kir. minisztérium engedó- ezte. „Magyarország tiszti czim- és névtára“ simü munkát (1887-,k évi folyamát) a belügy- liniszter a megyéknek megvételre ajánlotta. Orosháza község a rendőrségi, építkezési s községi munkákra vonatkozó szabályrendeletét ivábagyas végett a megyéhez beterjesztette. Békésmegyei községi jegyzők egylete, bókésmegyoi községi jegyzők által alakított özségi jegyzői egylet alapszabályai I felsőbb atóság által leendő jóváhagyási záradékkal való llátás végett a mogyéhez beterjesztettek. Uj ezukrászda. Özv, Farkas Bélánénak Megyeház-utczán fekvő csinos házát megvette anuskovecz Mór városi főerdész, s mint halljuk, tt veje czukrászüzletet fog nyitni. Tolvaj a házban. Több hód-mezővásárr lelyi ember bejövén a vásárra, Stefanovits Péter lázába megszálltak, holis éjjel Sera Jánostól 567 rttal terhelt pénzes tárcsáját ellopták. A gyanú, tizonyos Zab György, szintén hod-mezö-vásár- lelyi lakosra hárult, kit el is fogtak I az űgyész- léghez átkisértek, miután tagadása ellenében több uzonyiték szól a mellett, hogy a lopást 5 kö­rétté el. Derék község. Békés városa az iránt adott ie kérvényt a megye közgyűléséhez, miszerint engedtessék meg neki, hogy a békési ev. refor­mátus egyház által fentartott felekezeti gymna­sium évi költségeinek fedezéséhez 2000 frttal járulhasson. P.-Földvár községe a községi munkákra vonatkozó szabályrendeletét a megyéhez beter­jesztette. Jégtörök felülvizsgálata. A Veres Ká­roly, Kerepeczki Mihály és Schriffert József társ- vállalkozók által a gyulavárii s a dobozi hidak­nál épitett jégtörök elkészülvén, azok f. hó 30-án lettek az államépitészeti hivatal főnöke s a köz- igazgatási bizottság részéről kirendelt küldöttség által felülvizsgálva. Tüzek. Három tűzesetről kapunk egyszerre értesítést, az egyik Dobozon augusztus hó 30-in Puskás Sáador házát hamvasztotta el. Szeghal­mon 30-án reggel 4 és 5 óra között Dögé Pe- rencz lakbáza égett le, A harmadik tűs pedig Csabán a jaminai telepen volt, a hol 29-én dél­után Lukaviczki Pál báza gyulladt ki — állítólag a tulajdonos 5 éves fia gyújtotta meg a szalmát az istállóban s ebből keletkezett a tűz. Mindez csak serkentésül szolgálhat arra, bogy mindenütt szereztessenek a tűzöl tó iestületek, mint halljnk, ez irányban Csabán már meg is indult a moz­galom. Színház. A „Korona“ vendéglő udvarán szomorkodó nagy fabódé, melyet roszakarói nyári színkörnek gúnyolnak, az idén másodszor nyitja meg kapuit, hogy befogadja „Tbália“ vándor papjait és pap­nőit, de a közönséget befogadni sebogysem akarja, talán azért mert a közönség nem megy oda. Daczára a figyelmeztetéseknek, melyek rósz jövőt jósoltak a szabadkai színtársulatnak, Békés­ről mégis átrándult hozzánk, ha azt abban a re­ményben tette, hogy itt jobb sorsa lesz, akkor nagyon csalódott; a városi tanács az engedélyt megadta kényszerűségből, mert azt megtagadni nem lehet, de óva figyelmeztette a színtársulatot, hogy a gyulai közönség erszényét a 2 hónapig már itt időzött színtársulat kimerítette, s ba ennek daczára volt bátorsága a Follinusz-Szepesi tár­sulatnak ide jönni, az a bátorság némi elismerést érdemel, ha egy kis öuérzetnek a szüleménye, hogy ők müvészetökkel megfogják tudni hódítani a gyulai közönséget. Habár az első előadás után nem akarjuk megítélni a társulatot, annyit kötelességünk ki­mondani, hogy ha ilyen feltevésben volt a társu­lat akkor túl becsülte magát, — a gyulai közön­ségnek nagy igényei vannak, Ízlése finom s az itt járt sok jó társulat által 'elkényeztetett. Mi nem biztatjuk s nem biztathatjuk sem­mivel a társulatot, csak jó akaratunkról biztosít­hatjuk, mint a művészet igaz barátai, reméljük el fogjuk találni a helyes utat, hogy a nagy kö­zönség érdekeinek mellőzése nélkül ne ártsunk a szintársulatnak. A társulat vezetői úgy látszik eltalálták az egyetlen utat, a melyen egyedül lehetséges az existenlia, értjük programjukat, melyben csaknem' mind ismeretlen darabokat Ígérnek. Az újság in­gere talán fog vouzani közönséget s a vásár, s az azt követő nagy katonai csapat összpontosítások segítségére lehetnek a társulatnak nem fényes, de tisztességes existentiára, abban az esetben, ha a társulat tagjai is megtesznek minden töllük tel­hetőt arra nézve, hogy szerepkörüket kellően tölt­sék be. De hogy áttérjünk az első előadásra az bi­zony sok kívánni valót hagyott fenn, de tudjuk be azt a darab újságának, a rögtöni betanulásnak és a készületlenségnek. Szinre került „Budavár meg­vétele 1686-ban“ Bákosi J. 3 felv. alkalmi színmüve.

Next

/
Thumbnails
Contents