Békés, 1885 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1885-04-26 / 17. szám

17-1 k szám.

Gyula, 1885. április26-án.

W.évfolyam.

r---------------------------^

Sz

erkesztőség:

Főtér, Prág-féle ház, Dobay János könyvárus üzlete, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők.

Kéziratok nam adatnak vUtxa.

Előfizetési dij:

Egész évre..........I5 irt — kr<

Fé

lévre .. .; .... 2 , 50 1» Évnegyedre .. ..,- 1 » 25 „

Egyes szám ára 10 kr.

r

Ja

POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! HETILAP.

MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP.

rí

Eladó hivatal Főtér, Prág-féle ház, Dobay János könyvárus üzlete, hova a hirdetések és nyílttéri közlemények küldendők.

Hirdetések

szabott áron fogadtatnak el Gyulán

a kiadó hivatalban.

L

Nyilttér aora 10 kr.

Ja

Hirdetések felvétetnek: Budapesten: Goldberger A. V. Dorottya uteza 6. sz. a.; Baasenstein és Vogler (Jaulus Gyula) Dorottya uteza 11. az. a.; Lang Lipót Dorottya uteza 8. az. a./ — Bécsben: Oppéllk A., Schalek Henrik, Moose Rudolf és Dukes M. hirdetési irodáiban, a szokott előnyös árakon.

A nem szapora faj.

Századok óta — mondhatni — nem' haladt előre a magyar faj, a számban mutatkozható szaporodás terén : ugyanazon viszonyok állanak fönn jelenleg is a nemzetiségek megoszlását és számarányát illetőleg, amik régen voltak. A felvidéket a tótság lakja teljesen, egyes foltok jelzik csak a magyarságot benne mint megannyi sziget a szárazon, Erdély két harmada most is oláh, a déli vidéket most is a szerb és horvát lakja, de most már jóformán egész tisztán, azt a kis magyarságot is elnyelve, a mi e század elején még ott volt — összesen csak a németségtől nyertünk egy-egy talpalatot 1867. óta a nyugoti megyékben. Ellenben a vakondokként működő pánszlávizmus aláásta az oly egészen magyar megyéket is, mint Bihar, Borsod s ék gyanánt nyúlik bele a magyarság keblébe.

Az uralkodó faj, a magyarság átlag véve sem nem nyer, sem nem vészit. Okszerű következtetése ennek az volna, hogy fajunk nem eléggé szapora, mert lehetetlen az. hogy egy szapora-faj, uralkodó viszonyban állva a többivel szemben, ne jusson' számbeli túlsúlyra is. Azt kellene hinnünk, hogy Széchenyink is e véleményben volt, midőn azon hires mondását koczkáztatta meg; „oly kevesen vagyunk, hogy még az apagyilkosnak is meg kellene kegyelmezni, hogy életben maradjon.“

Egyetlen faj van még széles e hazában, mely hasonlag nem mutat föl szaporodást, de apadást sem, s ez az erdélyi százz. Ott nemzedékről-nemzedékre átöröklött és vakon elfogadott bölcs elv gyanánt uralkodik a „két gyermek“ gazdaság : egy pár ember, a férj és feleség maga helyett két utódot állít s azzal kötelességét leróvta az élet, a „nagy német haza“ és a világ iránt. Nagyobb fényűzést e

Templomban.

Imádkozni jöttem,

Úgy reszket az ajkam Mindeneknek atyja,

Szánakozzál rajtam 1

Szól a Szent zsolozsma,

Zendül, zug az ének ;

Csak én vagyok néma Elkárhozott lélek.

Kezem összetéve Fölnézek az égre,

Könyörülő Isten Könyörülj meg végre 1

Tévedezö szemmel Nézőm a szűz képet;

Mintha ott lebegne Angyal szolid képed.

Mintha ott lebegnél Édes anyám, lelkem,

Jóságos szavaddal Vigasztalva engem.

Hogy ne ejtsek könyet Habár senkim sincsen :

Övéit nem hagyja,

Soha a jó Isten I

Líviy Sándor.

Paraszt arisztokráczia.

(Jogoiitlan utánnyomás tilos.)

— Odább czigány 1 — hangzott közvetlenül mögöttem, amint ma reggél a kapun

téren nem enged meg magának, ép úgy, mint a íranczia kereskedő, ki Ciii'ardin Emil, a nagy publicista szavai szerint csak akkor enged meg magának ,,egy gyermekkel több fényűzést“, ha bevételei és Üzlete megfelöleg tetemesen emelkedtek. Nos, a magyar fajt ily bölcs előre látással sohase lehetett vádolni és számban még sem emelkedtünk századok óta.

Ösmerjlik a régi nótát, amit e szemre hányásra ellenvetésül szoktak felhozni: a harczok, a belviszályok, a török, a tatár, a német, a Karafl'ák, stb. Nos, 1825 óta, az alkotmányos harczok megkezdődése óta egy egész nemzedék nőtt föl 1848-ig, 1850. óta egy második, napjainkig, nagyobb lett-e valamelyik a másiknál számban, vagy sem, midőn mind a két nemzedék a kül- és belbéke áldásai között sár- jadozott ?

Másutt kell keresni a hibát, mert hisz ami a magyar fajt sújtotta, érte az a tó- tot, a horvátot, az oláhot, németet ép úgy, miért szaporodtak azok mégis úgy el, hogy a tót Amerikát özönli el s nem marad meg a felvidék szűk Kárpát bérczén be-’ Ilii, a horvát a déli megyéket belepi sűrűn, kifüstölve onnan a magyarságot, az oláh a régi magyar „székiekbe befősz- kelődik és mint kézi munkás Versenyez a magyarral', ~ sőt a székelyt kivándorlásra" kényszeríti. Micsoda erkölcsi vagy anyagi erő áll ezeknek rendelkezésére, hogy igy, csupa békés eszközzel harczra kelnek a magyar fajjal s ez nem állhatván meg a létért folytatott küzdelemben, átengedi helyét amannak és maga másutt keres hazát ?

Kényes kérdés ez mindenesetre, de a magyar társadalomnak le kell ezzel számolnia. Ismernünk kell végre az okokat s harczolni ellenük. Belső szükség gyanánt ismerte föl azt mindenki s az általánosan érzett hiány egyesiti a magyar művelődési egyletek körül a haza minden hű fiát, legyen az bármely politikai nézetheti, a jelenlegi kormány férfíait ép úgy mint Kossuth Lajost, ki csak nem rég is tüntetőleg lépett a kormány kezdeményezéséből alakított erdélyi művelődési egyesület tagjai közé. Itt nincs különbség, itt csak egy a kérdés: akarja-e az illető a magyar faj diadalát, a magyarság terjedését szivből-lélekből, vagy sem, ha igen, sorakozzék a zászló alá, ha nem, nézze kölönynyel, mint folyik a küzdelem Délit lie.

j Ez egyesületek feladata azonban ne csupán a szellemi színvonal emelése legyen, amint nem is az akar lenni kizárólag. Ennek kell kifürkésznie azon okokat, melyek, miatt a magyar faj tulajdon áldott anya- földén nem képes diadalra jutni, melyek miatt inkább fogy, mint emelkedik. Ez egyesületnek kell harczolni a babonával, mely népünknek fájdalom! ép oly nyavalyája,' mint sok vidéken az iszákosság, verekedés vagy gyújtogatás, ezeknek kötelessége felvilágositni a népet a felől, mily bűnös hanyagság részese akkor, midőn az „áldás“-sal, a sok gyermekekkel oly kevéssé törődik, hogy egyiket a tehenek tapossák agyon, a másikat a ló ragja nyomorékká, harmadikat a disznó megeszi, a negyedik a kútba fullad, az ötödik a jegenye-fa tetejéről fejtetőre bukik á leszedett mádárfészkékkei" együtt — s a sok gyermekből, mely ugyanannyi derék munkást adna egykor a hazának, egyetlen nyomorék marad meg, terheül falujának és embertársainak.

Lelkészek és tanitók, orvosok és körjegyzők, kik a néppel közvetlen érintkezésben állótok, ti vegyétek kezeitekbe a faji terjedés előmozdításának ügyét, s rázza le magáról a százados közönyt végre a középosztály is és ellenőrizze a dolgok menetét. Az ő kezében vannak az ehhez szükséges szellemi eszközök, tegye meg mindenki kötelességét s két nemzedék lábnyom sem fog elenyészni az idő horuokjában s a Kárpátoktól egész az Adriáig céakis magyar szó fog zengeni!

Békótvármegys közönségének Gyulán 1885. April hó 22-én tartott rendkívüli] közgyűlése.

A jelen közgyűlés tárgyát bár csupán egy — az annyit és annyi félekápen vitatott s nem kevéssé összebonyolitott csabai badszerkészloti raktárügy: képezte, mégis számosán gyűltek össze a megye bizottsági tagok, kiket as elnöklő főispán szívélyesen üdvözölvén: élénk eszme cserék folytak a modus praecedendi felett, mig nem sok tapogatodzás után, a már ominosnuá lett ügy a körülményekhez képéit talán legmegfelelőbb megoldást nyert a következőkben kimondott határozattal:

A* ezen ügy tanulmányozására és vélemény adásra kiküldött ezükebbkörü bizottság, elismer mérést érdemlő odaadással ■ avatottan működött annak a megyére lehetőleg tűrhető megoldásán, b miután a perek egyezségi elintézésének kedvezőtlen voltáról meggyőződött: a vitás kérdések per utján leendő lebonyolitását ajánlotta, mit a bizottság elíogadván a megye alispánját odautasitotta, bogy a megye érdekeit az eddig fennálló s az ezen határozattal öszzo egyeztethető perek további vitelével, valamint belátása szerint ezentúl folyamatba teendő perek által törvény utján megvédeni és érvényre juttatni teljes odaadással igyekezzék. A hadszerkészlet-raktárt képező ingatlanra a csabai takarékpénztár javára első helyen bekebelezett 5500 frt követelést pedig, nehogy az ingatlan elárvereztessék, s ez által még nagyabb bonyodalom álljon elé, a megyei tartalékalapból elölegképen kifizettetni rendeltetett, mely összeg a vételi szerződés szerint fizetendő járulékokból lesz megtérítendő akként, bogy a télévenként esedékes járulékok mindaddig vissza- Urtatnak esetleg bírói letétbe helyeztetnek, mig a tartalék-alap eme kiadása fedezve nem laend. A megyének Szeberényi István irányában még fennálló követelését biztosítása tekintetéből, ennek a békésmegyei takarékpénztárban elbelyekiléptem, hogy a szerkesztőségbe jöjjek. — Odább, te rongyos, ne törleszkedjél hozzám, nem őriztünk együtt disznókat.

Aki ez erőteljes igéket egy alázatosan settenkedő éhenkórász czigányhoz intézte, egy utcza seprő volt, levásott, ezer foltu ruhában, félre taposott rósz csizmában. Szavai után lehajolt a földre s egy eldobott szivarvéget vett föl, melyet csakhamar teljes mü- értelemmel bagóvá kezdett átalakítani.

— Atyafi, — szóltam hozzá, miután már Faraó ivadéka elkotródott, — mi jogon nézi le kend azt a szegény czigányt. Kend se jött ám hat ökörrel széles e világra.

— Igaza van, tekintetes uram, — felelt az utczaseprő, — magam is szegény ember vagyok, de böcsületes foglalkozásom van, hivatalom van.

— Hátha az a czigány ép oly becsületes mesterségü, üstfoltozó volna ? — kérdőm tőle.

— Akkor is csak czigány maradna, megkövetem alássan, — válaszolt emberem büszkén.

— Kell-e ez a szivar-vég, kendnek ? kérdém a büszke utczaseprőt, elmenni készülvén.

— Megköszönöm szépen, ha nekem tetszik adni, — felelt, kalapot emelve.

Odaadtam neki a kis csutakot s ki a czigányt oly büszkén lenézte, nem rostéit ’ a darabka bagóért a földre lehajolni. Amint odább haladtam, egy lassan döczögö párt értem utói: tisztes, görbefésűs öreg paraszt volt, csinos lányával, ki kötényével Száron gáttá könyeit.

— De édes apám, mi kifogása lehet !Pista ellen, hogy nem akar hozzáadni, mikor olyan jóravaló fiú s olyan szép szál legény ?

— Azért, fiam, — válaszolt az öreg magyar, — mert semmije sincs, csak a két keze, pedig az öreg Bodoki András- leányát egész telkes gazdák is elvennék, nemcsak az olyan koldus família mint azé a Pistáé !

Az öreg parasztból a vagyon arisztok- rácziája beszélt, mig a kis lány a szív demokratizáló álláspontjáról nem akart eltérni. Érdekes volna a vitatkozás eredménye, ha épen egy csoportosulás nem támad a sarkon, mely valami újat Ígért.

A tömeg közepében egy tót napszámos állott, ki egy suszterinast tépázott, a jelenlevők derültsége között. A gyereknek mái vörös volt mind a két füle a szenvedett ránczigálástól, de azért torkaszakadtából

kiáltá :

— Azért is 1 Kása nem étel, a tót nem ember !

Csalódva fordultam el a csoportosulástól, mely eleinte egy érdekes napi hirt Ígért, melyet hirlapirónak sohase szabad megvetnie. Hisz ez régi dolog, a magyar ember — legyen bár suszterinas vagy akármi egyéb ily díszes foglalkozást űző, — a tótot nem tartja embernek, — az csak tót.

A városi rendőr nem tartotta érdekesnek beleavatkozni a személyi vitába. Majd eleresztik egymást, gondolta magában.

E perezbén egy hintó száguldott eL meU lettünk. A ' rendőr nagyot szalutált, majd amint felismerte a benne ülőt, boszusan

kapta le a kezét és egy káromkodást mor- gott fogai között.

— Miért szitkozódik, földi ? — kérdőm tőle.

— Hát hogy ne káromkodnám, kérem alássan, — válaszolt, — mikor úgy megjártam.

— Hogy járta meg ? — kérdeztem újra.

— Hát azt hittem, hogy a méltóságos Pálffy gróf ül abban a hintóbán, osztán csak most láttam, hogy csak egy zsidó.

— Nagy ur ám az, — válaszoltam az : embernek, — gazdagabb az, mint tíz gróf.

— Mégsem ür az ázért, — szólt a rendőr lenézőleg.

— Hát mi a manó ?

— Hát csak egy gazdág zsidó.

Chapu un á son gout! gondoltam ma- igamban, odább haladva, — a paraszt is tudja már, mi a különbség egy Pálffy János és egy Hunyady Izsák között.

Minthogy utam épen a törvényszék épülete előtt vitt el, gondoltam, hogy fölnézek Béla barátomhoz, hátha van valami érdekes újság a törvényszéknél. Béla mint vizsgáló biró épen egy megvasalt rabot hallgatott ki, amint beléptem.

A nehéz vasban álló rab épen egy csavargóval volt szembesitve.

__ Maga tehát tagadja, — szólt Béla a

ra

bhoz — hogy ezzel az emberrel czimbora- ságban áll ?

—. Tagadom, tekintetes biró uram, — válaszolt a rab, fejét fölemelve, — mert azaz ember csak kapez a-b e t y á r akivel egy becsületes zsivány nem állhat szóba.

— íme a zsiványok arisztokrácziája I —