Békés, 1885 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1885-11-15 / 46. szám

46-ik mzám

Gyula, 1885. november 15-én

IV. évfolyam

i

?—

Szerkesztőség:

Főtér, Prág-féle ház, Dobay

János könyvárus üzlete, hova

a lap szellemi részét illető

közlemények küldendők.

Kéziratok nem adatnak vissza.

Előfizetési dij:

Egész évre .. ..

.. 5 frt — kr.

Félévre .........- 2 » 50 „

Évnegyedre ..

i » 25 *

1 Egyes szám

ára 10 kr. j-A

POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! HETILAP.

megjelenik; minden vasárnap.

Eiadó hivatal:

Főtér, Prág-féle ház, Dobay János könyvárus üzlete, hova a hirdetések és nyílttéri közlemények küldendők

Hirdetése k

szabott áron fogadtatnak el Gyulán

a kiadó hivatalban.

Nyilttér tora 10 kr.

Hirdetések felvétetnek: Budapesten: Goldberger A. V. Dorottya utcza 6. sz, a.; Haasenstein és Vogler (Jaulus Gyula) Dorottya utcza 11. sz. a.; Lang I/ipót Dorottya utcza 8. sz. a.: Bécsben: Gppelik A., Schalek Henrik, JHoose Rudolf és Dukes üf. hirdetési irodáiban, a szokott előnyős árakon

Gyula, november 14. 1885.

A lapunk múlt számában „Állandó szilikor“ czim alatt közlött czikkünkel, mint értesültünk, több nyilvános helyen foglalkoztak s jóllehet a kivitelre nézve a nézetek különbözük, különösen helyiség tekintetében, egyben azonban megegyeznek, t. i. hogy egy oly épületre szükség volna, a mely állandó színkörül és táncz- helyiségül is alkalmas lenne ; mert valljuk be őszintén, hogy ma a gyulai közönség számának és igényeinek megfelelő táncz- helyiségünk, vagy színkörünk nincs.

A megye és városháza termeit, bár elég nagyok, de ily czélokra nem tartjuk őket alkalmasnak, mert hivatalos helyiségekkel vannak körülvéve ; ha a múltban néha-néha különösen jótékony czélu táncz- vigalmakra át is adattak, mindenkor két- három napra, kiállítások alkalmával pedig nyolcz napra is megakasztotta a hivatalos ügymenetet; de meg a hivatalos helyiségek nélkülözhetlen komoly czélja sem felel meg annak, hogy azok szórakozó, vagy mulató helyiségül szolgáljanak.

Az egyik még annyira amennyire nagyterem, a régi Korona vendéglőé, a mely ma már, a folyton szaporodó közönségnek kicsiny, mellékhelyiségei pedig sem szinielőadásnak, sem táncz vigalomnak nem czélszerüek; de meg a városnak majdnem keleti végén fekszik, a közönség legnagyobb részének távol van, s ez okozza gyakran a részvétlen séget a táncz- vigalmak és szinielőadások iránt is. Az ugyanott levő, eléggé tágas nyári színkör, részint fentebbi okból, részint az öltöző helyiségek hiánya, de meg a színpad kes- kenysége miatt is nem alkalmas s igy ideig- óráig kénytelenségböl még tán megleszünk, de foglalkoznunk kell egy állandó terem, — mely egyúttal szinielőadásokra is alkalmas lenne — eszméjével.

Tekintve a város fekvését, két helyet tartanánk e czélra legalkalmasabbnak, egyik a kath, egyház épületének visszavásárlása, s ott egy rendes, minden igéIntés.

Inczédi Lászlótól.

Ifjúságod tündérkertjét Járod még ma boldogan;

Hajh, de alig tekintesz szét,

A varázskert oda van.

Fehér hajjal, sötét szívvel Állsz a hideg sír előtt És a hova csak virágért Jártál eddig: nyugalmáért Óhajtod a temetőt.

Éltél-e már ? Szerettél-e ?

Az idő nem kérdi meg.

Akár hogyan fukarkodtál, Elrabolja kincsedet.

Mondhatod, hogy a jövőre Bíztad boldogságodat —

Száll az idő sebes szárnyon,

S mig merengsz az eltűnt álmon, Már fölötted elhaladt.

Mit törődöl hát a múlttal,

Mit bajmódol a jövőn ?

Élj vígan a pillanatnak,

Mit sorsod nyújt kedvezőn. Legalább ha hajótörten Ülsz a sivár partokon,

Emlékeid bűvös szárnya Elröpit a tündértájra,

A hol bolygál egykoron.

nyéknek megfelelő bérháznak építése, melyben alól kereskedések, felül pedig az emeletben terem és körhelyiségek lennének úgy épitve, hogy minden igényt kielégítsenek, s oly jövedelmet hozzanak, hogy a tőke törleszthető legyen. A második a békésmegyei takarékpénztár udvartelkén a jelenlegi épület nagyobbitása annyira, hogy az az elébb jelzett czélok- nak megfeleljen; ez esetben a takarék- pénztár lenne a tulajdonos, amely rendelkezik oly összeg felett, hogy ezt felépíthetné, kivált ha azon eredményre jut, hogy befektetett tőkéjének kamatai megtérülnek, erre pedig körültekintő számítással, miért ne lehetne kilátás? hisz1 a gyulai kör, helyiség tekintetében évek óta vándor életet folytat s évek hosszú során soha sem volt képes oly helyiségre szert tenni, mely a czélszerüségnek, de egyúttal kényelmének és tekintélyének is megfeleljen.

Sokan ily épületnek felállítását a népkertbe óhajtanák. Hogy a népkertbe épületet emelni kell, azt mi is belátjuk ; hogy az országos kiállítás zenecsarnokára re- flectáljunk, azt nem tartjuk czélszerünek, mert ez esetben nagyszerű színkörünk, szükség esetéhen íánczhelyíségünk lenne, de minden mellékhelyiségek nélkül, különösen vendéglőre alkalmas helyiségek hiányoznának; de maga a zenecsarnok, minden jutányossága mellett, oly összegbe kerülne, melynek feléből is a népkertben szükséges épület, rendeltetésének megfelelően, szilárd anyagból felépithető lenne, mert maga a zenecsarnok részben vas, legnagyobb részben faanyagból épitve, gyorsabb rongálásnak van kitéve.

Mi tehát egyáltalában nem lehetünk barátai egy, reánk nézve oly költséges, bár olcsó épület megvételének, annál kevésbé, mert a népkert, bármennyire előnyös helyen, de mégis kissé félre fekszik, s téli szórakozásokra, különösen tánczvi- galmakra s téli színházra nem alkalmas. A népkertbe nyári vendéglői helyiséget czélszerübbnek tartunk és egy oly szabadtérnek fennhagyását, a hol nyári mulatságok a szabadban rendezhetők lennének : őszi és téli szórakozások helyéül a város központja egyedül alkalmas; — s alkalmasabb helyek, mint az általunk jelzettek, alig találhatok, mert a népkertbe étesitett ily helyiség nyáron igen, de télen nem felel mí g közönségünk igényeinek ; mert nyáron a szabad természet is szórakozást nyújt, mig télen a szórakozást zárt helyiségben kell keresni.

Ezen igénytelen sorokkal csak a felvetett kérdéshez kívántunk szóllani; a Fehér-Körös csatorna zöld mocsárján sok viz fog még lefolyni, mig a felvetett kérdést siker koronázza. — Eszmecsere czélja az egész, bár tudjuk, hogy a hivatottak sokkal kényelem szeretőbbek, mintsem ily kérdések felett e lap hasábjain discnssióba bocsátkoznának; — mert hisz még az ily kérdések nem küzdöttek fel magukat a „Sport* magaslatáig. D. J.

Irányi Dániel.

Gróf Guliernatis a Magyarországról irt könyvében, hosszasabban foglalkozik a mi parlamenti viszonyainkkal. Külön fejezetet szentel ezeknek^- melyből közöljük 1 r á n y i Dánielre a függetlenségi párt vezérférfiára vonatkozólag a következőket:

Irányi Dánielt a magyar demokráczia Kátéjának nevezték el. Páratlan becsületességével, ritka jogérzetével, a hazája iránt való önzetlen szeretetével szerezte meg a közvéleménynek ezt a rokonszenves nyilvánulását. De helytelenül cselekednék az, a ki ezt a divatos Kátót nyers, bárdo- latlan és hozzáférhetlen férfiúnak képzelné. Irányi büszke, a nélkül, hogy merev lenne, puritán, a nélkül, hogy prűd lenne. Elég rá tekinteni és szavát hallani, hogy erről meggyőződjünk. Társalgása a legkellemesebb, kifejezése mindig udvarias, modora előkelő, finom. 1848-iki politikai eszményét híven követi és tapodtat sem tagit elveitől. Az élet viszontagságai megviselték, de jellemét nem változtatták meg- A száműzetés még jobban kiművelte elméjét, fokozta értelmi erejét és magasabb fogalmat teremtett benne az emberiségről. A világgal való érintkezés az egykori tribünt

valóságos gentlemanné változtatta át, kinek minden átlépése kifogástalanul korrekt, jelleme feddbetlen és minden tette kifogástalan. Feje mindig gondolkodni látszik, valamint Mazzinié, kihez némileg hasonlít is. Irányi szegény, de azért mindenkitől független. Szerény képviselői dijai nemcsak elégségesek szükségleteinek fedezésére, de egy barátjától hallottam, ki egyúttal pénztárosa is, hogy ezekből a dijakból is évenkiut egy bizonyos összeget megtakarít, hogy a külföldön utazhasson. Valamennyi párt tiszteli és imádja őt. Ennek a meggyőződésből való idealistának, ki egész életén át hü maradt vallott elveihez, számos barátja van, de egyetlen ellensége sincs. Már 1848-ban alig 26 évéé korában, képviselő volt, a képviselő- ház jegyzőjévé tette meg és a k ormány t Debreczenbe, majd Szegedre és Aradra követte. A világosi fegyver- letétel előtti napon interpellálta az nj direktort, Görgeyt, bogy melyek a fegyverletétel föltételei. Görgey szemére lobbantotta, hogy Kossuthtal 5 is hozzájárult az ország tönkretételéhez, mire IráDji büszkén azt válaszolta neki, hogy a fölött majd a történelem dönt. A történelem azóta konstatálta, hogy Görgey az Ausztriával való kibékülés politikájának volt hive, míg Kossuthnak és Irányinak eszménye akkor még nem volt megvalósítható. A világosi katasztrófa után Irányit halálra ítélték és kénytelen volt hazájában öt hónapon át fölTstrieiötlenül bolyongani.

Végre 1850. márczinsban átlépett a határon és egyik országból a másikba menekülve, végre Francziaországba jutott, hol a Teleki László gróf elnöksége alatt álló magyar bizottság titkárának választotta meg; azonkívül nyelv tanítással is foglalkozott és nemzetgazdasági tanulmányokba mélyedt. 1859-ben Olaszországba ment, hol a magyar nemzeti bizottságnak lett titkára. 1866-ban Florenczbe utazott, hol Kossuthtal értekezett, ki az olasz kormánynyal egyetértésben fölkelést készitett elő Magyar- országban. Irányi néhány hót múlva Berlinbe utazott mint Kossuth küldöttje, hogy barátokat szerezzen a magyar ügynek. A béke megkötése után Párisba ment és ott maradt 1868-ig. Miután Pécs városának képviselőjévé megválasztatott, visszatért hazájába, a nélkül, hogy raeghó- dolási nyilatkozatot irt volna alá, miként azt az amnesztia-rendelet a számüzöttektől megköveA „hölgyfutár.“

Emlékezés a forradalom utáni irodalomra.

Balázs Sándortól.

Igénytelen, kis alakú féliven megjelenő szépirodalmi és társadalmi tártál mu napilap volt, melyet Kozma Vazul nyomdász mint kiadó, Nagy Ignácz mint szerkesztő az 1850-ik év már nem emlékszem egész biztonsággal melyik havában indítottak meg.

Rendkívül színtelen, ártatlan lap volt különösen eleinte — de nem is igen lehetett más. Nem csak azért, mart a rendőri czenzura rendkívüli szigorral járt el minden magyar lap és könyv irányában, hanem azért, is mert nem léteztek magyar irók. Ki bujdosott, ki börtönben sinlődött, ki katonának volt besorozva. A legtöbbnek pedig még nevét megemlíteni sem volt szabad, de nem is lett volna tanácsos, mert a rendőrség rögtön kérdőre fogta volna a szerkesztőt, hogy tudassa vele az illető rejtekhelyét. Mert a régibb magyar irók közül egyetlen sem létezett, ki inkább kevésbé, egy vagy más tekintetben ne kompromittálta volna magát a forradalomban. S ezért mindnyájan üldözés tárgyai voltak.

Jókai bujdosott, Jósika mint száműzött külföldön élt, Kúthy Lajos, a szerencsétlen Kúthy Lajos pedig kétségbeesve nemzete és hazája jövendője fölött, de különben sem lévén képes nélkülözéseket tűrni, hivatalt vállalt s ezzel nevét népszerűtlenné és gyülöltté tette a nemzet előtt, ki sohasem tudta megbocsátani neki, hogy mint a nagy vértanúnak, gróf Batthyány Lajosnak volt titkára egyike volt a legelső magyar embereknek, kik az önkényes uralom szolgálatába léptek. Frankenburg Bécsben hivatalnokoskodott és akkor éppen semmit sem irt vagy legalább nem bocsátott közre, Lauka Gusztáv volt az egyetlen a régibb irók közül, kinek nevével egy~e&y víg beszély vagy humorisztikus vidéki levél alatt gyakrabban lehetett a | Hölgyfutárban“ találkozni.

v Maga a szerkesztő Nagy Ignácz egy már testben lélekben megtört öreg ember volt, ki egy pár élczen, adomán, és hiren kívül édes keveset irt lapjába. Vajda János és Lévay József, valamint Lisznyay Kálmán és Székely József is csak később mertek a nyilvánosság terén mutatkozni.

A „Hölgyfutárába tehát az egy Lauka Gusztávon kívül többnyire csak ismeretlen nevű kezdő fiatal emberek írtak, vagy szórványosan álnév alatt egy-egy régibb iró. A fiatal kezdő irók közül midőn én Pestre kerültem, legismertebb volt Roboz, ki itt szerzett magának nevet, töméntelen sokat irt, s a közönség tetszését megnyerte, valamint Beöthy László, ki humorisztikus novelláival és más élezés dolgozataival csakhamar a közönség kedvenezévé vált. —j Kritikákkal és aesthetikai dolgozatokkal Abády Vilmos látta el a lapot, ki később azonban egészen elhallgatott és ügyvédkedésre adta magát.

Azután lassankint következett az úgynevezett uj generáczió: Tóth Endre, Tóth

Kálmán, Zalár, P. Szathmáry Károly, Abonyi Lajos, később Vadnay Károly, én és még néhányan, kik azonban korán kiálltak a küzdők sorából,

De a „Hölgyfutár“, daczára annak, hogy csak ujonczokból álló gárda fölött rendelkezett, a kik akkor első szárnypróbálgatásaikat tették, mégis hivatást töltött be és szolgálatot tett úgy a közönségnek, mint az irodalomnak és legáltalában a magyar társadalomnak.

Szórakozást és vi gasztalást nyújtott a levert és kétségbeesett nemzetnek a fővárosban egy kis szigetet, a magyar birodalom és művészet központját képezik, s minden ek- fölött az által, hogy az újabb irói generácziót ugyszólva megteremtette és felnevelte. Ez a jó Nagy Ignácz irodalmi pályájának egyik legnagyobb és örök érdeme marad.

Nem akarok most Nagy Ignácz irói jellemzésébe bocsátkozni. A „Tisztujitás“ stb. szerzőjét eléggé ismeri a magyar közönség, itt csak az iró magánegyéniségéről akarok beszélni, kit a véletlen szerencséjéből közelebbről volt alkalmam megismerhetni.

Én voltam ugyanis a „Hölgyfutár“ első segédszerkesztője, midőn már Nagy Ignácz annyira elgyöngült, hogy az • újdonságok és szini kritikák megírása is terhére vált.

Azaz, hogy nem is annyira segédszerkesztő, mint ujdonságiró voltam, mert a beküldött müvek átolvasását és kicsiszolását, valamint a lap revisióját ezután is Na gy Ignácz