Békés, 1885 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1885-10-11 / 41. szám
a tavalyi katona-elszállásolási pót-adó most sincs beszállítva; az ellenőrzési napló nem vezettetik, tanácsülések ez idén nem tartattak, a kö zös hadsereghez tartozó tartósan szabadságolta- tása hanyagul, a szabadságolt honvédekről pedig nyilvántartás épeu nem vezettetik; a kisebb polgári ügyek közt sok a hátralék; a pénztári ügykezelés nem kevésbbó hanyag; a pénztár az idén csak egyizben vizsgáltatott meg. Tekintve, hogy ezen mulasztások Popovits Elek községi volt jegyzőt terhelték: ugyan őt fegyelmi utón 100 frt pénzbüntetésre Ítéltem. A fél időközben bekövetkezett elhalálozása folytán ezen fegyelmiügy végleg befejezést nyert. c) Doboz községben az egyes pénztárak in dokolatlan többletet mutattak. A kölcsön kötvé nyék kellő biztosítékkal ellátva nincsenek; az illetékek behajtásánál kifejtett tevékenység lanyha a biró, a közmunka pénzeket kezeli, holott az j teendőit az ellenőrködés képezi. d) B.-Gyula városban a pénztári és köz gyámi ügykezelésnél nagyobb mérvű rendetlensé gek vannak. így: a pénztári naplók nincsenek at fűzve, pecséttel s aláírással hitelesítve; a köZ' pénztárnál a kiadás nem minden esetben naplóz- tatik el; az ápolda-pénztár naplója nem tünteti fel a kötvénybeli állagot; a közgyám a tűzkár elleni biztosításokról nyilvántartást nem vezet; a hagyatéki függő tömegekről napló jegyzék szintén nincs; a letéti pénzek, a helyett hogy gyümöl- csöztetnének, kamat nélkül a pénztárban hever nek; a kölcsön kötvények közül több darab hiányzik; ezen felül a szabályrendelet szerint magánosoknak kölcsön adható tőke mérvét mégha ladó összegek is kikölcsönöztetnek. c) Szent-Andráson a kisebb polgári ügyek között sok a hátralék; szegényi alapja — az 1871. évi XVIII. t. ez. 131. §-a ellenére — 1 községnek nincs; a hagyatéki függő tömegekből, magánkötvényekre szabálytalanul kölcsönök engedélyeztettek. f) Ugyanezen szabálytalanság tapasztalható Öcsöd községben. g) Kondoros községben a rendőrség kellő fegyverzettel látandó el. h) Szarvas községben a pénztári ügykezelés hiányos; a közpénztárból 2328 frt kiadás tétetett a nélkül, hogy ezen kiadások elnaplózva volnának ; a közmunka pénztárnál a bevételek elnap- lózása nem szabályszerű s pénzkészletben, a napló tételeinél többlet találtatott; a kisebb polgári peres ügyek elintézése körüli eljárás nem helyeselhető, az pedig épen nincsen rendén, hogy a tanács ülésekről s a képviselő testületi ülésekről szóló’ jegyzőkönyvek egy jegyzőkönyvbe foglalva I folytatólagos számok alatt vezettetnek. i) Békés község köz- és gyámi pénztárai megvizsgálásánál arról győződtem meg, bogy a közpénztárra nézve, az elöljáróság a rendes év- negyedes zárlatokat rendesen foganatosította ugyan; a gyámpénztár havonkénti megvizsgálását azonban mellőzte, s ezt csak is két ízben teljesitette. Ugyanitt kifogás alá estek a külön alapokat illető készpénz összesített kezelése más alapokból való engedély nélküli kölcsönzések, a nagykorúságot elért egyes felek tömegének a gyámpénztárban való visszatartasz, ako«,é«1“ ráskodás gyakorlása körül követett h.anyos || rás s több egyéb, a kezelésűd előforduló sza bálytalansag^ BeréQy | külön rendel tetésü alapok pénzeinek összevegyitese az utal vány-könyvek vezetésének mellőzése, a kozigazg iktató könyv s az ellenőrzési-napló hiányos vezetése, a polgári kisebb peres ügyek nem elegge pontos ellátása s 1 jövő évi költségvetés elkeszi tése körüli késedelem, a szabálytalanság es ha nyag eljárás megannyi következmenyeul tekintendő. Ellenben dicséretes rendet találtam a Szent- andrásy István által vozetelt s kezelt községi gyámpénztárnál. Ugyanezen községben, a vasút 11 vezető megyei kőut mentén Horváth Janos postamester s megyebizottsági tag buzgolkodasa következtében közadakozásból 52 db. utczai lámpás állíttatott fel. . , l) K.-Tarcsa községben szinten elmulasztottnak találtam a szervezési szabályzat azon intézkedése végrehajtását, mely pénztárak időszaki megvizsgálására vonatkozik s egyes szabályta an- ságokat a pénzkezelés körül is észlelnem kellett, Ami | közigazgatás ügymenetét illeti, e tekintetben I községi jegyző szorgalmát es reudsze- retetét csak dicséröleg említhetem. m) Vésztő községben a rendes ügykezelés körül különösen a községi s megyei alapokat illető közpénzek kezelésénél több rendbeli szabálytalanság nyomára jöttem: melyekre nézve mégis megnyugtatásul szolgál, hogy a mulasztá- lokat a járási szolgabiró időszaki vizsgálatainál pótolta. nj Füzes-Gyarmaton a községi ügykezelés több rendbeli hiányban és szabálytalanságban szenved; a pénztárak azonban megnyugtatólag kezeltetnek s időszakonként kellően vizsgáltatnak. A közgyám által leteuui elmulasztott 1000 forint biztosíték nyugtázása iránt helyszinüleg intézkedtem. o) Szeghalom községben a gyám biztosítékának letételét szintén elrendeltem. A községi alapokbau elhelyezett pénzek kezelése körül szabálytalanság gyanánt tapasztaltam, hogy a községi pénzalapokból kölcsönzött összegekről ki- állitott kötvények közt több olyan kötvény van, lely sem kezességileg, sem jelzáloggal biztosítva nincs; a kötvényeken több esetben az időközi részletes törlesztések fel nem jegyeztettek, I a szegényi pénztár több ízben igénybe vétetett oly községi czélokra, melyek a szegényi pénztár rendeltetésétől távol állanak. Egyébiránt megnyugtató, miszerint e községben, úgy a községi elöljáróság, valamint a járási szolgabiró a szabályrendeletekben megszabott pénztári zárlatokat pontosan teljesiti s a községi jegyzők a községi ügymenet érdekében példás szorgalommal és tevékenységgel érdemesítik magukat. p) K.-Ladány községben a községi alapokból szervezett kölcsönökröl szóló kötvények leg- nagyobbrésze alaki hiányokkal van kiállítva. Egyéb lényeges mulasztás még, hogy a községi gyám- pénztárnok a 4000. forintban megállapított tiszti óvadékot még most sem tette le, — továbbá a l0°/„-os törlesztésre kiadott kölcsönök közül a talált köztük olyat, kire legkisebb komoly oka lehetett volna gyanakodni, lasankint ő is lecsillapodott és hideg vére visztatért. Végre még az a gondolat is eszébe ötlött, hogy hátha az egész titkolódzás valamely jelentéktelen és csekély házi körülményre vonatkozik? Hisz az 6 Gizikéje oly jó, oly kedves és olyan szomorúan nézett rá, midőn hazulról eltávozott. És azután bánni kezdte, hogy miért nem kérdezte meg tőle egyszerűen, hogy mi az amiről neki semmit sem szabad tudni. De hisz, gondolá magában, ezt még megteheti, még nem késő. És azután hazasietett és megtette. — No, megjöttél, te mormogó medve? — kérdé enyelegve, Giziké, midőn a szobába lépett! — Ide jőj, — mondá ajtóstól a házba törve Szép Sámuel. Nézz a szemembe és felelj : Mi az, amiről nekem semmit sem szabad tudnom. Hallottam, midőn Marit figyelmeztetted rá. Felelj. A szép kis asszony olyan piros lett mint a pipacs és földre sütötte szemeit. — Ne kívánd hogy megmondjam — re- begé zavarttan — csekélység, haszontalanság az egész, de azért nem mondhatom meg, halálra szégyelném magamat. — Pedig meg kell mondanod. Tudni akarom. — Ne kívánd, ha szeretszl Tudnom kell Giziké, mert máskép rósz asszonynak tartanálak s örökre vége lenne boldogságunknak. — Hát ! | | rebegé pityeregve a kis asszonyka ... a hús ára | krajczárral olcsóbb lett! . . . Szép Sámuel átható tekintetett vetett feleségére. — Megesküszöl menyasszonyi koszorúdra, hogy nem egyéb ? — Mari 1 — kiáltá a kis asszonyka. Mari jőjön be! — Itt vagyok kérem alássan. — Mondja meg igazán, mire mondtam én magának, hogy azt az urnák nem szabad tudni. — Hát, hogy a hús ára 3 krajczárral olcsóbb lett. — Hát aztán, — kérde vidáman Szép Sámuel, midőn a cseléd távozott, — miért akartad ezt előlem eltitkolni 1 — Hogy le ne szállítsd a konyhapénzt, mert igy is alig tudok kijőni, mert egyébnek az ára nem szállt ám le, sőt s tojás és zsir még drágább lett! Szép Sámuel nevetni kezdett és megcsókolta felesége homlokát. Hanem azért, minthogy az nap épen „Othollo“-t adták, a feleségét elvitte a színházba, hadd lássa, hogy bizonyos dolgokkal nem jó tréfálni. Jól mulattak rajta s midőn távoztak, | felesége azt mondta neki, hogy ő is épen olyan csúnya ördög, mint ez a szerecsen, s hogy ezután nem fogja másként híni, csak Othellonak. És csakugyan nem hivja máskép. — De a kis asszonyka is merített az esetből egy jó tanulságot. Hogy ezután nem fogja eltitkolni férje előtt, ha a hús ára alább száll. Óh, épen nem. Hanem csak azt, hogy ilyesmiről csak akkor fog beszélni a szakácsnéjával, midőn bizonyos róla, hogy férje nem hallhatja! • szabályrendelet rendelkezése pontosan nem telje- ■ sittetik, s a szabályrendelet 9-§-ának azon része, I me'y az egyeseknek adható kölcsönök maximumát 500 forintban állapítja mog, több esetben túllépés által lett megsértve. Egyébiránt megnyugtató, hogy a pénztári zárlatok pontosan megtartattak, s a közigazgatási ügymenet, a hagyatéki ügyeknél mutatkozó hátralék kivételével — rendben van. q) Endrőd községben a községi és megyei pénzalapok kezelése körül nagy rendetlenséget tapasztaltam. A községi főpénztáron kívül a többi pénzalapok főkönyv és napló nélkül kezeltetnek. Az alapok havonta nem vizsgáltatnak; a közgyám az 1000 forintban megállapított biztosítéki ösz- szeget mindezideig sem tette le, maga az ügymenet nincs rendben. r) Gyomán a pénzkezelés körül több rendbeli alaki hiány mellett azt tapasztaltam, hogy a szabályos időközi vizsgálatok nem teljesittetnek s a pénztárak állapotáról a képviselőtestület évne- gyedenkint nem értesittetik. A közgyámtól kívánt 4000 forintnyi óvadék mindezideig sem tétetett le. Az ügykezelés egyéb ágainak helyes ellátása a községi jegyzők tevékenységéről tanúskodik. 8) A legnagyobb rendetlenséget ' találtam Uj-Kigyóson; hol a pénztárt szabálytalanul egyes községi esküdtek kezelik, a pénztárak állásáról szóló évnegyedes kimutatások be nem terjesztetnek, a pénztárak az egész év folyamán nem vizsgáltattak mog, a megyei pót-adók behajtása teljesen elhanyagoltatik, a községi zárszámadások és költségvetési előirányzat beterjesztése körül menthetlen mulasztás forog fenn, tanácsülés a múlt évben egyszer som, s ezután képviselőtestületi ülés szintén egyszer sem tartatott. A kisebb polgári perek szabályszerű panaszkönyv nélkül, csupán szóval intézteinek el; általában az igazgatás mindon ágában oly hanyagságokat észleltem, hogy azok alapjan az 1876. évi V. t. czikk 18. és 19. §-ai alapján Salacz Géza községi jogyzö ellen a fegyelmi eljárást elrendelnem kellett. (Vége kövj Újdonságok. Ö felsége a király névnapja alkalmából I f. hó 4-én ünnepélyes szent mise volt a helybeli rom. katb. főtemplomban, melyen G ö n d ö c s Benedek apát és lelkész pontifikáit teljes segédlettel. A misén résztvettek az állami, törvén y- hatósági .és városi tisztviselők, a Gyulán állomásozó honvédtisztikar és igen szép közönség. Délben fényes ebéd volt Göndöcs Benedek apát és lelkésznél, melyre a hatóságok főnökei, és a bon- védtisztikar tagjai voltak hivatalosak. A közmunka- és közlekedésügyi miniszter 36,232.—1885. szám alatt kelt leiratával a gyulai és orosházi vasúti állomásokhoz vezető utakon a vámszedést engedélyezte. A központi választmány f. hó 3-án délután a polgármesteri irodában ülést tartott, melyen az országgyűlési képviselő választók 1886-iki névjegyzéke — meiy ellen semminemű felszólamlás nem adatott be — helybenbagyatott és a belügyminisztériumhoz felterjesztetni batároztatott. Az alsó fehér-körösi ármeutesitő öblözet f. hó 5-éu választmányi s ezt követöleg közgyűlést tartott, melynek főtárgyát az 1886. évi öblözeti költségelőirányzat képezte. A költségelőirányzat az igazgató választmány javaslatához képest következőképen lett elfogadva. Kiadások. I. Személyi járandóságok és kezelési költségek. Elnök évi tiszteletdija 1000 frt. Mérnök évi fizetése 2000 frt. Titkár évi tiszteletdija 200 frt. Pénztárnok évi tiszteletdija 200 frt. Napidijnok évi dija 365 frt. Két gátblztos 500 írtjával 1000 frt. 12 gátőr 240 írtjával 2800 frt. Irodaszolga bére 18O frt. Irodai lakbér és fűtés 240 frt. Irodai és mérnöki felszerelvények, nyomtatványok 400 frt. Kilometer átalány 172 frt 50 kr. Az arad-békésmegyei egyesitett ármentesitő társulatnak 1000 frt összesen 10091 frt 06 kr. II. R 1 n d I s fe nta rtás, árvédelem és felszerelvények. Gátőri eszközök és szerszámok 300 jrt. Árvédelemnél napszám és fuvar 3000 frt. Árvédelmi anyagok 1000 frt. Gátőrlakok fentartása 200 írt. A zsilipek és csatornák fentartása 500 frt. Vas fix pontokra, azok felállítására és eíejezésáre 40 drb a 15 frt 600 frt. Összesen 5600 frt. III. Árvédelmi alaptőke 5000 frt. IV. Ártérfejlesztés. Az ártérfejlesztés mely mintegy 100.000 katasztralis holdra praeliminálható — kerül 50.000 írtba. Ebből felhasználtatik 1885-ben 25000 frt, marad 1885-re 25000 frt. V. Adósságtörlesztésre (kincstárnak és takarék- pénztárnak) 18000 frt 04 kr. VI. Előre nem láthatókra 1000 frt. Tehát összes kiadás 64691 frt 10 kr. Bevét el. Pénztári maradvány 1886. január 1-én 48176 frt 65 kr. 2. Adévissza- térités 19241 frt 42 kr. Szanazugi hullámtér haszonbére 120 frt. Összesen 67538 frt 07 kr. A közgyűlésre legközelebb még visszatérünk. Az arad-békésmegyei élő- és belvízi #>- vezető csatorna társulat f. hó 9-én közgyűlést tartott, a melyen a társulatot képező érdekeltség 100 egységből 76 egységgel volt képviselve. A közgyűlés tárgya a közmunka- és közlekedésügyi miniszter urnák rendelete, a melyei az egyesek által tett kifogások első sorbani elintézését a megyei, alispán urnalc utalta át, s egyúttal előterjesztetett ennek folytán megyei alispán urnák határozata, melyei a kir. folyamszabályozási hivatalnak indokolt véleménye alapján, a társulat által f. évi junius 2-áu megállapított hozzájárulási arányt helybenhagyja. — Ezen helybenhagyás ellen Ladies György uradalmi ügyész felterjesztéssel ólt gróf Almássy Kálmán és gróf Wenck- heim Frigyes megbízói nevében, minélfogva a közgyűlés határozat hozatalát azon időre kívánja halasztani, midőn felfolyamodására felsőbb helyről határozat érkezik. A közgyűlés' azonban, ragaszkodván a junius 2-án hozott határozathoz, nem lát okot arra, hogy alapszabályait változtassa ; minélfogva azok ismételt- felterjesztésével az ideiglenes elnökséget megbizza, de a tisztikar és választmány szervezését elhalasztá mindaddig, mig az alapszabályok jóvá nem hagyatnak. A társulat ügyeinek intézésére az eddigi elnököt és Keller Imre, Ladies György és Haan Béla érdekelt tagokat bizza meg; valamint elhatározta az eddigi költségek fodezésóre 2600. frtnak kivetését, melyből a közelebb épített két hid költségei fedezendök lesznek. A katonai ellenőrzési szemle tegnap kezdődött meg a városházán. Ugyanis tegnap a gyulai járás községeinek szabadságosai és tartalékosai jelentek meg, — a gyulaiak és helyben tartózkodó vidéki katonák ellenőrzési szemléje ma és holQap van. Márky István kir. táblai pótbiró gyászos halála híre — noha az azt megelőző hosszas súlyos betegség után nem egészen váratlanul — minden ösmerősét, jó barátját s tisztelőjét mélyen megrenditőleg terjodt el városunkban f. Ló 5-én. Ritka emberben párosulnak annyi és oly kiváló tulajdonságok, mint amelyek Márky István egyéniségét jellemezték. Klasszikus képzettség, magasröptű szellem, ideális gondolkodás, költői kedély, legmélyebben érző szív, szigorú becsület, csodás szerénység, oly harmonikus egységgé olvadtak lényében, mely csodálatra ragadta, mély tisztelőjévé avatta mindazokat, akikkel az életben közelebbi érintkezésben volt. A hazai és külföldi irodalomnak kevés oly ösmeröje, aminő a boldogult, aki önmaga is szerencsés kísérleteket tett az irodalom mezején. 1872-ben jelent meg tőle: „ A sakk játék kézikönyve“, mely e nemben legnevezetesebb terméke a magyar könyvpiacznak; utóbb Szén, a hires magyar sakkozó munkáit rendezte sajtó alá, s rövidebb sakk-kátéja nyomás alatt áll. Igen sokat fordított Schillerből, Heinéből, utóbbinak dalaiból oly sikerültén, hogy többi műfordítóink meg sem közelítik. Lefordította Corneille nehány darabját, s Gyulay Pál a Kisfaludy-társaségban nagy elösme- réssel nyilatkozott népmese gyűjteményéről, melyek közül az „Angyalbárányok“ czimü, az iskolai könyvek egyik legkedveltebb olvasmánya. A boldogult előbb Biharmegyében megyei esküdt volt, a bíróságok szervezésekor Gyulára törvény- széki birónak neveztetett ki, s egy pár évvel ezelőtt neveztetett ki a kir. táblához pótbirónak. A bírói pályán bizonyára megérdemelt fényes carrierje lett volna, ha állandó súlyos betegsége s korai tragikus halála be nem következik. A boldogult özvegyet s általa bálványozásig szeretett hét kiskorú gyermeket hagyott maga után. Legyen könnyű a föld hamvainak, béke a kiváló derék férfiú poraira, örök áldásunk szép emlékére! A görög keleti belvárosi templom nagy renováláson megy keresztül, mely a hívők áldozatkészségét s a templomalapitványt — ugylát- szik hogy erősen igénybe fogja venni. A hét végén a templom ócska födelét már leszedték b uj fedéllel fogják helyettesíteni. Mülovardát (?) épített fel Schneller nevű czirkusztulajdonos a vásártér szokott helyén. Előadásai csupán ma és holnap lesznek. Postaügy. Folyó év és hó 1-től kezdve a postahivatalok által a bel forgalom bau közvetített közönséges és távivaii postautalványok, utánvé- teles küldemények és postai megbízások eddig 200 írttal meghatározott maximalis összege 300 írtra emeltetett fel. Ugyancsak a jelzett időtől kezdve pénzes-levelek olvasva csak 300 frtot meghaladó értékkel 250 gr. súlyig adhatók fel. Gyula, 1885. október 7-én. H u s z k a. Halálozás. Mély megdöbbenést s őszinte részvétet keltő gyászhir terjedt el városunkban f.hó4-én, Dr. Császár Ferenczné Schröder Mari asszony halála. A viruló szépségű fiatal nőt akkor ragadta ki a kérlelhetlen halál szerettoi köréből, amidőn a hitvestársi boldogságon kivül anyai öröm is érte, mely anyai öröm azonban gyászos halálának okozója is lön. A boldogultnak végtisztessége impo8ans jele volt ama mély részvétnek, amelyet a megdöbbentő haláleset a társadalom minden rétegében keltett. Ritkán láttunk oly nagy és díszes közönséget, miDt aminő a boldogult fiatal