Békés, 1884 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1884-12-14 / 50. szám

díj önérzetes iparost nem fog visszariasztani a testület létesítésétől s önkormányzati jogának gyakorlásától, mert azon iparos ki ezt sajnálja, nem méltó arra, hogy önálló iparosul tekintessék. Ezek azok, miket lapunk terjedelméhez mérten kizárólag a felszólamlók tárgyát szemelőtt tartva válaszúi mondani kötelességünk; ha pro­vokált czikkünkjl sértő volt valakire, igyekezzék jövőben a törvény tiszteletben tartása mellett al­kalmat nem adni hason felszólalásokra, melyek ha megtörténtek, bizton hihetik, hogy nem annyira a mi, hanem városunk összes iparosainak repu- tátiója érdekében történtek, mert hogy valaki kicsinylöleg nyilatkozzék felettünk, azt a múlt után a jövőben sem akarjuk. Tisztán, nyíltan, lehet hogy kissé vastagon szóllottunk múlt czikkünkben; ha ezt nevezik za­varosban halászatnak, — ám legyen; — de a csizmadiák zsebébe, mint a mondva csinált czikk- nek Írója hogy nem halásztunk, ezt csak be­ismerik. Azért tehát a a kinek „nem volt az inge, ne vette légyen magára.“ Dobay J. Pályázati hirdetmény. Az üresedésbe jött és évi 700 írttal dijazott városi íőpénztárnoki állomás, eset­leg ezen állás betöltése folytán üresedésbe jövendő egyéb városi tiszti állomásra ezennel pályázat nyittatik s a pályázni kivánók felhivatnak, miszerint képességű két igazoló bizonyitványnyal felszerelt kér­vényeiket ide legkésőbb f. évi deczember bó 23-ik napjáig mulhatlanul adják be. Gyula, 1884. decz, 5. Dobay János, polgármester. Újdonságok. A megyei közgyűlést megelőzőleg az állandó választmány f. hó 13-án tartott ülésében a tárgysorozat ügyei beható tanácskozás alá vé­tettek ; megemlítjük, hogy a meghívó szétküldése után a vármegyéhez több kérvény küldetett be, emelyek — szokás szerint — póttárgy sorozatba foglaltattak, s az állandó választmány, ezekre nézve is véleményt fog a közgyűlés elé terjeszteni. „A gyulai katholikus olvasókör“ saját könyvtára javára január 11-ón a „Korona“ nagy­termében bált rendez. A nemes czél miatt meg­érdemli, hogy minél nagyobb pártfogásban ré­szesüljön. Ormós János földbirtokos és hites ügyvéd f: hó 10-én reggel 8 órakor meghalt. Három hétig feküdt erős meghűlés okozta súlyos beteg­ségben, s az előrehaladottabb kor daczára élet­erőtől duzzadó, szívós természetű férfiú halála — melyről a közönség a vármegye ház és kaszinóra kitűzött gyászlobogóról vett tudomást — város­szerte nagy szenzácziót keltett. Az elhunyt tevé­keny részt vett a közügyekben, mint a megyei törvényhatóságnak egyik legtöbb adót fizető tagja, közigazgatási bizottsági tag, a városi képviselő­testületnek egyik vezéralakja, a róm. cath. egy­házközségnek elnöke stb. sokoldalú munkásságot fejtett ki. — A S a 1 József temetkezési vállalata részéről nagy gyászpompával kiállított temetésen f. hó 13-án délután tekintélyes számú közönség gyűlt össze; ott volt a város intelligentiája csak­nem teljes számban, Beliczey István főispán, Be- liczey Bezső s még számos vidéki notabilitás; a család tagjai közül az elhunyt fia ifj. Ormós Zsigmond Temes vármegyei alispán, testvére Or­mos Péter Arad vármegye alispánja stb., a gyász- szertartást teljes papi segédlettel Göndöcs Bene­dek apát és lelkész végezte, aki a halálhír vétele után rögtön hazajött a fővárosból. A halálesetről kiadott családi gyászjelentés következő: Csicseri Ormós szül. tapolczai Horváth Therézia maga — úgy csicseri ifj. Ormós Zsigmond Temesmegye alispánja és neje szül. Kirják Ida, — gyermekeik: Imre, Zsigmond, — Gallatz szül. csicseri Ormós Janka és férje Gallatz János m. k. folyam-mérnök, gyermekeik: Ida, Jenő. Sarolta, Margit, — vala­mint fia Péter, — a testvérek: [Ormós Zsigmond Temesmegye főispánja és Ormós Péter Aradme gye alispánja nevében szomorú szívvel tudatja felejthetetlen fórjo, illetve atyjuk, nagyatyjuk, apósuk és testvérük Csicseri Ormós János földbirtokos, békésmegyei közigazgatási bizottsági tag, hites ügyvédnek, f. hó 10-ón, reggeli 8 óra­kor, élte 64-ik évében, szívszélhüdésben törtéut gyászos elhunyták A boldogultnak hült tetemei f. hó 12-én d. u. 3 órakor a r. k. egyház szertartása szerint beszenteltettek, s a gyulai nagy magyar városi temetőben örök nyugalomra tétettek. —; Az engesztelő szent mise-áldozat pedig f. hó 13-án d. e. 9 órakor a gyulai róm. kath. szentegyház­ban az egek Urának bemutattatott. — B.-Gyula, 1884. debzember 10-én. — Áldás és béke lengjen porai feletti Halálozások. Özv. Hoffmann Jánosné szül. Japport Éva f. hó 9-ikén 80 éves korában meg­halt. Az elhunytban Hoffmann Alajos városi jegyző édes anyját gyászolja. Temetése e hó 11-én nagy közönség jelenlétében élénk részvét mellett „folyt le. — Szegedről városszerte nagy részvétet keltő fájdalmas gyászhir jött. Fje h n Gyula váro­sunk szülöttebeli kereskedőnek, szintén gyulai születésű kedves szép fiatal neje Dunai Nina rövid betegség után Szegeden meghalt. — Béke hamvaikra ! A németvároson — gyakran kezdoménye- zeíi s mindannyiszor meghiúsult kísérletek után — végre valahára sikerült olvasókört létesíteni. Az alakuló közgyűlés f. hó 7-én volt, 1 ezen az alapszabályok is elfogadtattak, a tisztujitás is megejtetett következő eredménynyel: tiszteletbeli elnök G ö n d Ö c 8 Benedek apát és lelkész (akit a közgyűlés után küldöttség kért fel az elnökségre, amit az apát ur készséggel el is fo­gadott, ígéretet tévén hogy törekedni fog a körnek szellemi és anyagi haladását lehetőleg előmozdítani;) megválasztattak továbbá igazgató elnöknek Hoffman József, alelnöknek Sz. Schriffert Mátyás, jegyzőnek D u n d 1 e r István, pénztárnoknak Sál Sebestény, könyvtárnoknak Unger István, választmányi tagoknak: Hoffman Alajos, Scherer Benedek, Gerlein Mihály, Knaifel János, Illich Reinhardt, Ludvig Mihály, Róth János, Eisele József, Gróh Jakab, Gróh Márton, Japport Simon, Szikes József, Knaifel Mátyás, Mecz Antal és Schriffert József. A tagok éven­ként 2 frt tagsági dijat fizetnek. Knaifel János választmányi tag szives volt a kör részére Szent- György napig két szép és tágas utczai és egy kisebb mellékszobát ingyen rendelkezésre bocsá­tani. Úgy hallottuk, hogy az uj körnek tagjai a százat meghaladják, ily körülmények közt első sorban a tisztikar buzgalmától függ a kör ügyeit felvirágoztatni. Reméljük és óhajtjuk, hogy ezen nem is fog múlni. Időjárásunk — mely az utóbbi napokban változó volt — a hét végén egészen esősre for­dult. A kocsi és gyalog utakon valóságos tócsák képződtek, szerencsére a fagy nem engedett fel egészen, s igy a kocsi közlekedés még egészen tűrhető, óhajtandó volna azonban, hogy a hideg — ha már korán állott be — következetesen megmaradna. Ostrovszky János — városunkban már eddigi, habár rövid működése után is előnyösen ismert zongorakészitő és hangoló — mint értesülünk s mint hisszük a zongoratulajdono­sok is megelégedéssel fognak értesülni — Gyulára költözik 8 ezután városunkban fog lakói. Hogy rendkívül ügyes zongorahangoló és javító, arról volt alkalmunk meggyőződni. A gyulai közönség különben ismeri s bizonyára fogja pártfogolni. — Ajánljuk a vidékiek figyelmébe is. A b.-gyulai kir. törvényszék elnöke Fejér László szarvasi kir. járásbirósági díjas joggyakornokot, saját kérelme, a b.-gyulai kir. törvényszékhez helyezte át. Szeghalom községe a regale- és a gróf D’Orsay-féle kastély megvásárlásáról szóló szer­ződéseket megerősítés végett beterjesztette a me­gyei bizottsághoz; ezzel kapcsolatban kilencz- venezer forint kölcsön felvételét kéri engedé­lyezni. Bánfalva községe a megyei közgyűléshez folyamodott, hogy az általuk vásárolt puszta- szenttornyai birtokrész Bánfalva községbe olvasz- tassék be. Gabovics Jenő lett megválasztva az Oros­háza községnél rendszeresített rendörbiztosi ál­lásra. Egyszersmind a rendőrök létszáma 5-ről 8-ra emeltetett fel. — Örvendetes haladás. Jellemzi adóviszonyaiukat, hogy egy orosházi derék pékmester 80 frt államadőral van megróva, holotf 8 irtot is alig képes fizetni. — Ezt elösmeri az elöljáróság, el az adófelügyelő, de nincs, a ki segíthetne, mert a felebbezési ha­táridő elmulasztatott. — Valóban különösen sé­relmes Orosháza község tetemes jövedelmi adót fizető polgáraira, hogy Orosházán külön adó- kivetö bizottság Dines rendszeresítve, s az oros­házi járás tekintélyes számú adózói kénytelenek Csabára befáradni, ott azután Csabáról kineve­zett bizalmi férfiak állapítják meg az orosháziak adóképességót! így megtörtént, hogy az ország­ban első rendűek közzé sorozott vállalat 100 írt­tal Iobz megadózva, a szegény pék meg 80 frttal. Képes József huszár főhadnagy Oroshá­záról Sz.-Mártonba lett áthelyezve. Nagy tűz volt f. hó 11-én regget 6 óra­kor Orosházán a Bulla-féle házban. A Bleyer-féle vászonkereskedesből ütött ki a tűz, a mellette levő Bille ruharaktárra átcsapott, s azután az egész rozzant épületet — mely a főtórt csúütja — elhamvasztotta. — Remélhető, hogy a gazdag tu­lajdonos nem kap engedélyt a községet elcsúfító épület kijavítására, hanem uj és szép épületet kell majd építenie. — A tűz oka ismeretlen, kü­lönben mindkét üzlet biztosítva volt. Orosháza községe a puszta-földvári kincs­tári földek megvételéről szóló adás-vételi szer­ződéseket, és a földek kezeléséről alkotott sza­bályrendeletet helybenhagyás végett beterjész-j tette a közgyűlésre. Óhajtandó volna, ha a köz­gyűlés behatóan foglalkoznék a kezelési szabály­zattal, mert oly rendelkezések vannak benne, amelyek erősen igénylik a felülbírálást. Báródy Károly színigazgató, f. hó 11-én kezdte meg Orosházán előadásai czyklusát „Vasgyáros“-8al. A társulat pár hétig Csabán próbált szerencsét, felesleges konstatálnunk, hogy sikertelenül. Fényes kilátások egyébként Oros­házán sincsenek, csak megélni tudjon a 27 tag­ból s tisztességes szinpadi erőkből álló társulat. Békésén á ref. lelkész választás folyó hó 11-én ment végbe. A választást vezető kül­döttség tagjai, egyházi részről: P a p p Mihály gyulai ref. lelkész és egyházmegyei pénztárnok, világi részről: Karassiay István világi,'tanács- biró — Békés város közházánál reggeli 9 órakor megjelenvén, előbbi az egyház zsinati törvények­nek a választásra vonatkozó pontjait felolvasta s a lelkészi állás nagytontosságát igen szép és mindenki által könnyen megérthető előadásban fejtegetvén: az egybegyült választó közönséget az ékes rend fenntartására való figyeltetés mellett a valasztasra hívta fel, megnevezve az egyes je­lölteket; mielőtt a választók többségének nyilat­kozata kivehető lett volna: két részről is 10 aláíró által a törvényes titkos szavazás elrende­lése kéretvén: a törvény értelmében a szavazás azonnal el is rendeltetett. A szavazás 9 és fél órakor megkezdetvén, délután 4 ómkor befejez­tetett. Az eredmény a következő: Gulyás La­jos nagybányai rendes lelkész nyert 12 szavaza­tot. B e n k ő Lajos hadadi rendes lelkész nyert 107 szavazatot. Tabajdy Lajos szatmári ren­des lelkész nyert 396 szavazatot. Kecskeméti Ferencz makói segéd lelkész nyert 640 szavaza­tot. Nagy Imre ugrai rendes lelkész nyert 30 szavazatot. Ezek szerint leszavazott 1185 választó, négy kisebbségben maradt jelöltre esett 545 sza vázát, minek folytán Kecskeméti Ferencz makói segéd lelkész jelölt 46 általános szótöbb­séggel békési rendes ref. lelkészszó megválasztott­nak kijelentetett s megerősítés végett a választási jegyzőkönyv az esperesi hivatalhoz azonnal fel is küldetett. — A kedélyhangulat nem a legcsende­sebb ugyan, de valószínűleg az izgatottság le­csillapul s a választó közönség nem lesz a nyug­talanságnak továbbra is kitéve. A békési papválasztásra vonatkozólag más helyről a következő tudósítást vettük : „A békési ev. ref. egyházközség elvégre igy kiálthat fel: habemus pápám 1 mert folyó hó 11-én meg­történt a lelkészválasztás titkos, szigorúan ke­resztül vitt szavazattal. Választási elnök nk Papp Mihály gyulai lelkész és tanácsbiró, világi részről T. Karassiai István urak valának. D. e. 9 óra után kezdődött a szavazat s d. u. 4 óráig megszűnés nélkül folyt. Az 5 jelölt közül — sza­vazván 1178 adófizető tag — Gulyás Lajos nagy- bácsai lelkész kapott 6, Beke Lajos hadadi, lelkész 105, Tabajdi Lajos szathmári lelkész 397i Nagy Imre Ugrai lelkész 30, végül Kecskeméty Ferencz makói s. lelkész 640 szavazatot. — Egyébiránt a békési egyház hízeleghet magának, hogy ily férfiak állottak a küzdtérre, kiket leg­nagyobb részben személyesen is ismerünk. A jelöltek egyike oly gyönyörű mély hanggal s mellé tehetséggel is rendelkezik, melyhez hasonló nem igen dörgőtt még temploma boltja alatt; másika felette élvezetes előadó, jó hírben álló szónokok csaknem mindnyájan s kitüuö hazafiak. Hogy T. Kecskeméty Ferencz urat érte a jelesek közt a szerencse, ki több éven át Amerikában már lelkészi állomáson volt, de a honvágy haza vezérelte, csak nyeresége a békési egyház-köz­ségnek ; úgy belső mint külső modora, a gyüle­kezet szeretetót, úgy hisszük, nála állandóan lekötve tartja. Bizony 1 nem könnyű volt a vá­lasztás, készséggel beismerjük; azonban a komoly, lefolyású szavazás arra engedett kö vetkeztetést hogy ez a gyülekezet csakugyan át van hatva oly szellemtől, mely a gyülekezetnek a legjobb pásztort óhajtja megszerezni, biztosítani minden egyes szavazója által.“ Békésen a megyei tauitó-egyesületnek fiók egylete f. hó 4 én tartotta meg újbóli alakuló közgyűlését, mely alkalommal elnökké Kovács László rektor, jegyzővé Dapsy Géza kisdedóvó, könyv- és pénztárnokká Forgács Lajos választat­tak meg. — A közgyűlést társas-vacsora követte, mely igen kedélyesen folyt le s az éjféli órákban ért végett. Békésen az uradalom kerületén f. hó 5., 6. és 10-én megejtett kör- és zsákvadászatok alkal­mával elejtetett és pedig: 5-én 6 án 1216 drb nyúl, 10-én pedig a zsák vadászat alkalmával 1995 drb nyúl, 540 drb íáczán, 86 drb öz, ösz- szesen 3211 drb nyúl, 540 drb fáczán és 86 drb őz. Békésen a korcsolya-egylet újból meg­alakulván, évad megnyitási ünnepélyét f.hó 11-én délután tartotta meg. Ez alkalommal a jégpályán a közgyűlés is megtartatott, elnökké Popovich Sylvester, pónztárnokká S e n k e y Kázmer, jég­pálya-biztossá Dapsy Geiza választattak meg. A rögtönözve megejtett egyhangú tisztujitás után a fuvó-zenekar hangjai mellett megkezdőzött a korcsolyázás és csak az est beálltával ért véget. A csabai becslőjárás föld-adó bizottsága f. ho 3- án Orosházán az ev. egyház gyüléstermé- ben tartotta meg ülését, melyen az egyéni felszó­lalások megvizsgálása és elintézésére kiküldött „utazó küldöttség“ véleményes jelentése alapján, a becslö járásbeli községekben — Gyula és Csaba községek kivételével — összegyűjtött és az utazó küldöttség által megvizsgált és letárgyalt egyéni felszólalások felett első fokulag határozott. Az utazó küldöttség intézkedéseiben felszóllalók na- gyobbára megnyugodtak, mert fellebbezések CBak két község és pedig Orosháza, H. R. (kis Csákó puszta) és Bánfalva, P.-Sz. Tornya községből, amott mintegy 60 kisbirtokos, emitt Schosberger Nándor, Sváb Sándor és Károly, Székács József örökösei és Tomcsányi József örökösei nagybir­tokosok részéről adattak be. A bizottság beható vizsgálat és tárgyalás alá vevén a beérkezett fel­lebbezéseket, a kis csákói birtokosok felebbezése folytán batározatilag kimondta, hogy Kis-Czákón a 2-ik osztályba sorozott ÖBszes szántók a 3-ik osztályha helyezendők. — A sz.-tornyai fellebbe­zések folytán pedig fellebbezők nagyobb birtok­részeinél az eddiginél némileg kedvezőbb alosz­tály ozási arányt állapított meg. — Ilyképen a kis-csákói felszólalások eredményre vezettek, nevezett tz.-tornyai felszólalóknak pedig — a mennyiben a nyert engedményekkel megelégedve nem lennének — még módjukban van fellebbe­zéseiket a debreczeni kerületi földadó-bizottság, sőt végül az országos bizottság elé is terjeszthetni. Szarvason a Krcsmárik Pál lemondása folytán üresedésbe jött megyebizottsági tagsági állásra Party Ferencz megyei főpénztárnok lett egyhangúlag megválasztva. (A fopónztárnok tiszti állásánál fogva anélkül is tagja a törvény- hatósági bizottságnak. Szerk.) Pályázati hirdetmény. A szarvasi kir. járásbíróságnál 360 frt évi segély díj élvezetével egybekapcsolt egy joggyakornoki állomás ürese­désbe jővén, annak betöltése tekintetéből pályá­zatot hirdetek és felhívom mindazokat, kik a íentirt állomást elnyerni óhajtják, hogy szabály­szerűen bélyegzett okmányokkal, de különösen életkorukat igazoló anyakönyvi kivonattal is fel­szerelt kérvényüket eme hirdetménynek a „Buda­pesti Közlönyében lett harmadszori megjelenésé­től számított 10 nap alatt az 1874. évi október hó 15-én 3436. J. M. E. szám alatt kiadott birói ügyviteli szabályok 5. §-ban körülirt módon hoz­zám annál bizonyosabban beküldjék, minthogy a későbben érkezendő, vagy más utón beterjesztett kérvények figyelembe nem vétethetnek. B.-Gyulán, 1884. deczember 12-én. Novák Kamii, elnök. Felhívjuk t. olvasó közönségünk figyel­mét a lapunk mai számában megjelent Eisler Lipót-féle hirdetésre. 2:T3rilttér.*) Nyilatkozat. T. vevőink által értesítve lettünk, bogy valaki azt mondta volna, miszerint gyulai fiók raktárunkban, régi árukat tartanánk. Ezt rága­lomnak nyilvánítjuk ; a ki ilyen hírekkel akarja üzletünk jó hírnevét rongálni, az aljas, hazug és jellemtelen. Mi mind a két üzletben, csakis jó és friss miuőségü árukat tartunk, külÖDös súlyt fektet­tünk újonnan berendezett (Prág-féle házban) levő fiók üzletünkre, a melybe legelső gyárakból kül­detünk árukat. Kérjük t. ez. vevőinket, méltoztassanak [fiók raktárinkból bevásárlásaikat eszközölni a ki­szolgáltatást illetőleg oda irányozuk törekvésün­ket, hogy áruink jóminősége, olcsósága által a közönség bizalmát kiérdemeljük. Tisztelettel Rosenthal Testvérek fiókja Mannheimer Náthán ___________ üzletvezető. •) Az ezen rovat alatt közlöttekért a szerkesztő nem vállal felelősséget. IV. évfoly. Előfizetési felhívás a IV. évfoly. „Magyar Háziasszony66 háztartási, gazdasági és szépirodalmi hetilap, a ma­gyar gazdasszonyok orsz. egyletének hivatalos közlö­nye IV, évfolyamára. A magyar hölgyek ezen egyetlen szaklapja ma már nagy elteljedésnek örvend, a társadalom minden rétegében. Képviseli a nők összes érdekeit, hasznos tanácsokat ad és amellett, hogy a takarékos gazdálko­dás és rendszeres háztartás elveivel megismertet, még kellemes szórakozást nyújt akk'ir, midőn a nő elvé­gezte házi teoudőit. Iránya olyan, hogy a család min­den tagja, a serdülő leány, a fiatal menyecske, a sze­rető anya, a gondos házi asszony és az öreg anyóka, egyaránt élvezettel olvashatják. Egyes rovatai, mint a háztartási, kertészeti, egészségügyi (házi orvos) és divat rovatai, valamint vezérczikkei is szakava­tott irók és írónők által töltetnek be és emellett a tár- cza és regényrovati)an is az elismert többi munka­társakkal találkoznak olvasóink: méltán megérdemli tehát azt a nagymérvű érdeklődést, melyben részesedik mert hol egyszer beköszöntött, ott nélkülözhetlen tár­salkodó a „Magyar Háziasszony“ az olvasó asztalon.— A csinos kiállítású, vasárnapokon 12—16 oldalon meg­jelenő lapnak előfizetési ára: egész évre 6 frt, fél évre S frt, negyedévre 1 frt 60 kr. 99"’ Előfizetések a „Magyar Háziasszony" kiadóhi­vatalához : Budapest. Váczi körút 20. sz. a. intózen- dők és a hó bármely napjától elfogadtatnak. A „Magyar Háziasszony“ kiadó hivatala mutatványszámokat ingyen és bérmentesen küld mindazoknak, a kik ez iránt hozzá — legczél- szerübben levelező-lappal — fordáinak. A „Magyar Háziasszony “ kiadó-hivatala Budapesten, viczl-körut 20. BV* E szaklapnak egyik háztartásból sem sza­badna hiányozni, miután Útmutatásai mellett több száz forintot lehet a háztartásban megtaka­rítani. 171 1—5

Next

/
Thumbnails
Contents