Békés, 1883. (2. évfolyam, 1-52. szám)
1883-11-18 / 46. szám
46-ik szám Gyula, 1883. november 18-án II. évfolyam r Szerkesztőség: Főtér, Prág-féle ház, Dobay János könyvárus üzlete,hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Előfizetési díj: Egész évre ..........5 írt — kr. Fé lévre ..............2 „ 50 „ Évnegyedre .. .. 1 | 25 „ Egyes szám ára 10 kr, J POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! HETILAP, MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Kiadó hivatal: Főtér, Prág-féle ház, Dobay János könyvárus üzlete, hova a hirdetések és nyílttéri közlemények küldendők. Hirdetése k szabott áron fogadtatnak el Gyulán a kiadó hivatalban. Nyilttér sora 10 kr. Hirdetések felvétetnek: Budapesten: Goldberger A. V. Dorottya utcza 6. sz. a.; Haasenstein és Vogler (Jaulus Gyula) Dorottya utcza 11 sz. a.; Lang lapét Dorottya utcza 8. sz. a.; — Bécsben: Oppelik A., Schalek Henrik, Moose Rudolf és Dukes JMf. hirdetési irodáiban, a szokott előnyös árakon. Csaba. i. Ki nem tudja, hogy a művelődés ősi dicsfényével övedzett Páris, s a hatalom- vágyra ébredt Berlin nem néz egymásra oly vérben forgó szemekkel, mint tette egykor Gyula és Csaba közönsége. A történelmi emlékek koszorúival ékes város felett uralomra akart jutni a duzzadó életerőtől feszitett óriás, halott hirét költvén versenytársának. — Ámde a halottjelölt nem kivánt elnyugodni és igy beállt a fegyverszünet; a kard megkopott pengéje visszahullt hüvelyébe. S alig hogy elcsendesült a harcz viszálya, mi riaszt fel? Egy vészkiáltás! A minduntalan pezsgő életével dicsekvő város fölött megszólal a döbbenet, egy hatalmas hang dörgi feléje mementóját. Alantabb olvasható Trefort közművelődésügyi minister levele, melyben elszomorító komolysággal felhívja a közfigyelmet Csaba város „ijesztőn magas halandósági állapota“ s az ezzel szerves összefüggésben álló „általános kulturális elmaradására.“ — Ily _körülmények kö-_ zö tt csak nemtelen ellenfél kiálthatná az „á Berlin-“t, mi sem cselekesszük, nem rontunk reá. De ha felkeressük igénytelen sorainkkal Csaba városát, tesszük ezt kezünkben az emberszeretet szövésekével, szivünkben a hazafiui fájdalom aggódó érzetével, melyek arra inditanak, hogy nyomozzuk és világítsuk meg a társadalmi kór okait, csak igy lévén a gyógyitás műve teljesíthető. Mig Budapesten — igy szól a minister levele — 1000 lakosra 22.1, addig B.-Csabán 43.0 haláleset számittatik, vagyis még egyszer annyi. Biz ez csodálatos. Hiszen Csaba város nem áll egymás mellé szoritott 3—4 emeletes házakból, melyek szűk odvaiban nyáron úgy mint télen át lakni, étkezni s aludni kellene a lakbér terhei által sújtott munkás és polgárnépnek. Hiszen Csaba népessége nem is olyan szegény, hogy csak csekély mennyiségű és drága pénzen boltban vásárolt avult élelmi czikkekkel kellene táplálkoznia, mint ez a nagyvárosi jellegű városokban történik, s azt sem lehet mondani, hogy a gyári levegő és emésztő — éjjelt-nappalt egyétevő — megfeszített munka hatna oly hátrányosan reájuk, mert Csaba népessége módos földmi- velökböl áll, kiknek kijut bőséges falatjuk az egészséges husnemüekből, van jó kenyerük, házuk, földjük, kényelmes, pihenést engedő életük. Igaz ugyan, hogy a magyarnál kevésbé művelt telepitvényes elem, és az általánosan észlelhető igazság, hogy a nyersebb, műveletlenebb népfaj, ha szívre, szellemre előkelőbb közé vegyül pusztulásnak indul, mégis a különbség nem oly nagyfokú, hogy ily magyarázatot megengedne. A betegség alapoka tehát másban keresendő, mi nem egyéb mint a helytelen társadalmi szervezkedés. Mert Csaba társadalmi szervezkedése sem a kultúra jelen állásának, sem az erkölcsi és egészségi igények mai mértékének meg nem felel. Ott még mindig egy „házközösségi“ keleti társadalommal állunk szemben, mely nem képes a helyi érdekkötelék közületal- kotó modern eszméjéhez felemelkedni, de még mindig az ősállapotbeli vérségi közösség alapján nyugszik. A családiasság tulten- gésben levő érzete által elfojtott társadalomfejlődési visszamaradás •; az állatoknál is feltalálható, kezdetleges és szűk körében veszteglő, önző családi érzés, mely általános társadalmi kedélylyé és közérzületté magát még mindig ki nem nőtte: azon rothadt kútfő, melyből a veszély Csaba város közönségére kiárad. Ezen kell és pedig mielőbb változtatni, lendü-! letet adni az egészséges irányú társadalmi fejlődésnek, nem tűrni tovább, hogy egy szűk ház keretébe szoruljon az oda beházasodott, vagy férjhez ment uj családala- pitó tagok raja, mely azután egy családfő vezérlete alatt ugyan könnyebben gyarapítja a vagyont, ámde elszijja egymás elől az élenyt, a sűrű és erkölcsileg kényes helyzetekben való közvetlen érintkezések által pedig kivetkőzteti leplükből az erkölcsi nézeteket s úgy testileg megront, mint megmételyez lelkileg. Hogy az ily módon elpuhult, elfajult társadalomban azután csak a bűnnek van meleg ágya, de nem fakadnak a nemes érzelmek éltető, vidító virágai, — természetes. Kincsvágy és bujaság ily népnél a lelki világ két mozgató ereje, — s a mi ezeken kivül esik nem bir nála jelentőséggel. Ez a társadalom lethargiába sülyed, közönyösségében kincsei között is elcsenevész, elfogy tehetetlenül, s nem háríthatja el magától az enyészethez vezető bomlás folyamatát, hacsak nem alakitja át gyökeresen szervezetét s ennek folytán szellemi életét. Pedig Csaba közönségében sok az életrevaló anyag, ennek nem szabad el- zülleni. Népe — mint minden szláv elem — engedelmes hajlamú, vezetőit vakon követi. Tehát kettős felelősség terheli az intéző egyéniségeket, kik kellő érzék hiányában vagy nem látják a bajt, vagy maguk is áldozatai lettek a határtalan kö zönynek, mely ott a kulturkérdések tekintetében tapasztalható. Mert ne áltassák magukat ama hittel, hogy egy ezrekbe került kaszinó épület (melyből azonban már esti 9-kor elküldik az olvasót!), egy szépen felépített szinházi helyiség (melybe azonban még oly jó társulat sem képes pár napra is tele közönséget vonzani, s a művészet apostolai a diszes csarnokban éhen halhatnak, mert nincs szinügygyámolitó pénzalap, melyből segélyezni lehetne őket, mit pedig a szini helyiség fényének rovására is megtakarítani lett volna észszerű!) továbbá egy kívülről stylszertíen épült városháza, no még egy pár fület sértő nagy harang elegeudő s alkalmas eszközök len- nének kulturhelylyé, művelődési központtá avatni egy várost. Első sorban a népet kell átalakítani. Felvilágositani őket a házközösségi, a kaszárnyarendszer káros hatásáról. Oda működni, hogy a nők és anyák feleljenek meg ama magasztos hivatásnak, mely őket természetszerűleg megilleti. Fejleszteni bennük a gyermeknevelés feladatai körüli becsvágyat, s fogékonynyá tenni a lelkieteket a távolabb állók iránti baráti rokonérzésre, az általános és tevékeny embersze- retetre. S ha nem elég a templom szószéke, hangoztassanak ily értelemben az igék a városi gyűlésteremben, teremtesse-- nek meg a társadalmi szövetkezés különböző alakulásai, terjesszék ezek is a felvilágosító eszméket, s ezeken felül hívjanak össze koronként népgyűléseket, melyeknek feladata lenne a kérdés konkrét mozzanatait tenni beható tanácskozás és útbaigazítás tárgyává. Mi sem zárkózunk el a feladat elől, hogy ezen a gondolkozásra elég anyagot nyújtó kérdéshez részletesen hozzászóljunk, mert a vármegye sajtójának is kijut része a felelősségből, ha némán tűri, hogy egy népes, gazdag s a fejlődés számtalan eszközével rendelkező város a hanyatlás lejtőjén alásülyedjen. .A. békés-földvári vasút megnyitása. Békés, 1883. nov. 15. Tekintetes szerkesztő ur! Vágyteljes várakozás után a tegnapi nap teljesedésbe ment városunk rég táplált reménye és óhaja: a békés-földvári szárnyvonal ünnepélyes megnyitását ünnepeltük. A ki ismeri városunk földrajzi fekvését és a Köröshöz való viszonyát, bizonyára természetesnek találja azon frenetikus 'Mkesedést, mely- lyel az indóházba robogó vonatot a kivonult több ezernyi főből álló közönség üdvözölte; ha átadás ban áll az, hogy egy városra nézve a közlekedési utak fontossága oly nagy, mint az omberre nézve egy egy érzék, s nincs nagyobb gátja a haladásnak, mint a mi híres vendégmarasztó sártengerünk, úgy különösen elmondhatja Békésváros közönsége, hogy a tegnapi nap újjászületésének epochája. A folytonos küzdelem közben, melyet a műszakilag felduzzasztolt Körös vizével évtizedek óta folytatunk, nem elég volt a vagyonúnkért való aggály, ha a gondviselés levette volna rólunk ke zét, ha egy pillauatra elhagyjuk magunkat, utat engedünk a dühöngő árnak, nemcsak vagyonunk, verítékkel épített lakhelyeink s jószágunk pusztult volna el, hanem életünket se menthettük volna meg. Ma már — ne engedje Isten, hogy valaha erre szükség legyen — legalább életünkért nem kell remegnünk, végső esetben ott találjuk a szabadulás angyalát vasutunkban. A nagyméltóságu közmunka- és közlekedésügyi miniszter ur a műtan-rendőri bejárást a tegnapi napra tűzte ki, a bizottság vezetésére Reviczky Konrád miniszteri titkár urat bízta meg, A Budapestről délután ’/22 órakor érkezett bizottságot, melyben az országos középitészet részéről Landau főfelügyelő ur, az államvasutak igazgatósága részéről Horváth Alajos aligazgató ur vett részt, a melyei nagy örömünkre szeretett országgyűlési képviselőnk is együtt érkezett meg. a vármegye részéről Jancsovics Pál szeretett alispánunk elnöklete alatt Terényi Lajos szolgabiró és Thaly kir. főmérnök urakból álló küldöttség, Békés városa részéről a város birájának vezetése alatt a vasúti bizottság több tagja, s több tekintélyesebb városi polgár fogadta. Mire az Arad felől közeledő vonattal Gróf Wenckhcim Frigyes ur ő méltósága és méltó hitvese Wnnckheim Krisztina grófnő, ifjú gróf Al- másy Dénes ur, Göndőcs Benedek országgy. képviselő ur a többek társaságában megérkezett, a bizottság a diszes, emeletre épült „Békés-Földvár“ feliratú iudóházat minden felszerelésével tüzetes pontossággal megvizsgálta, és semmi olyan hiányt vagy hibát nem találva, mely a közlekedés megnyíltának akadályára lebeteudett, — jó kedélylyel ülhetett a méltóságos grófi pár által az indulóház várótermeiben felteritett kitűnő villásreggelihez, mely alatt Irányi Dániel orszgy. képviselő ur a grófi párért emelt poharat, s szokásos ékesszólásával adott kifejezést mindnyájunk azon mély óhajának, hogy az ég őket, kik társadalmi magas rangjukhoz és óriási vagyonukhoz méltó emlékeket emelnek, a minőnek a megnyílandó szárnyvasút is bátran sorolható, — sokáig, egészségben és erőben, áldásosán s boldogul éltesse. E felköszöntőre válaszul a nemes gróf vendégei egészségéért ivott toasztot, különösen pedig üdvözölte s éltette Reviczky min. titkár urat, mint a minister ur képviselőjét. A villásreggeli után a társaság a vasúti kocsikban helyezkedett el, és a Békésig húzódó aczélsineken a legsimább gördüléssel érkezett be a békési fellobogózott induló házba. Itt, miután végre a szűnni nem akaró lelkes éljenzés mély csendnek adott helyet, — Kovács József ügyvéd ur üdvözölte a bizottságot egy tartalmas, gyöngyszemekként összefűzött remek szónoklatban, mely hű képet nyújtott a közóhajról s a köz örömről, mely mindnyájunk szivében túl áradt a mindennapi gondokon. A bizottság nevében Revitzky min. titkár ur válaszolt, óhajtva és remélve, hogy a megnyílandó vasúton jöjjön el városuukba a jóllét és megelégedés; felesleges mondanom, hogy beszédét rengeteg éljenzés jutalmazó. Este fényárban úszott a város. Minden ablak ki volt világítva, mindenütt jelképét láthattuk a köz öröm és lelkesedés tüzének. Több helyütt közebédre vártak bennünket a dúsan megrakott asztalok. A cassino helyiségében a remek szónoki beszédek sorát ismét Irányi Dániel képviselő ur nyitotta meg, hálát szavazván a város nevében minden tényezőnek, m-ly a vasút létesülésébe folyt; jelesül a kormánynak, a törvényhatóságnak és a városi vasut-épitő bizottságnak. Majd alispán ur ő nagysága emelt szót, szép ellentétül tüntetve fel Békés városának akkori helyzetét, midőn pár év előtt — minek szintén tanúja volt — az árvízveszély szülte átalános remegés keserve töltötte el kebleinket, midőn a vész fáklyái loboglak, — a mostaui közölöm perczei- vel, a lelkesedés által kivilágított utczasorokkal, melyek méltó okozatául tűnnek fel azon örvendetes, korszak alkotó eseménynek, hogy Békés városa a haladás, általános gyarapodás zálogául a nagyvilággal összeköttetett. Békés város közönségét éltette, mely közönség fényes bizonyságát adta életképességének a vészszel való küzdelme alatt, majd a vész pusztítása daczára haladásában, felvirágzásában. De ha minden egyes szónoklatot igy elemeire boutok, nagyon is nagy önzést tanúsítanék, nagyon is sok helyet foglalnék el becses lapjában : röviden tehát csak azt jelzem, hogy ezután Terényi Lajos kedves szolgabiránk a közmunka és közi. minister ur ő excellentiájáért, Tóth Ede ügyvéd ur JráDyi Dáuielért, majd Horváth Alajosért, Kovács József gróf Wenckheim Frigyes ur és családjáért, gróf Wenckheim Frigyes Mezey Lajosért, mint kinek nagy része vau a vasút megnyíltának érdemében, Mezey Lajos Jantsovits Pál alispánért emelt poharat, mindannyian ékes szavakban s a lelkesedés örömkitörései által fogadva végezték szónoklataikat. Még ezeken kivül számos szónoklat töltötte be az estének felét, — mert a másik fele a „Korona“ vendéglő termeinek volt szánva, hol azóta a lelkes fiatalság táuczra perdült, bizonyságát mutatva itt is annak, hogy Békés városának van jövője. A bál természetesen hajnalig tartott, s hogy jó mulatság volt, mondani nem kell, gondoskodott róla a Jancsi vonója meg a Miska czimbalom-verö szerszáma, hogy ne maradjon senki illetetlcn ; hát azok a szép szemek ! Bizony — ha elmondanám mind, kik nyújtottak itt Ízelítőt a menyországból, — de csak egy keveset! — nagyon is rósz éjszakát csinálnék e vidék tánezosainak, kik ezúttal, — nem tudni, mi okból, — ugyancsak tündököltek — távollétökkel 1
