Békés, 1883. (2. évfolyam, 1-52. szám)

1883-09-23 / 38. szám

Megyei közügyek. Alispémi jelentés. Méltóságos főispán ur! Tekintetes m egye bizottsági közgyűlés 1 A vármegye állapotáról és a f. évi május havi közgyűléstől a mai napig közbeesett idő alatt tett nevezetesebb intézkedéseimről szóló rendsze­rinti jelentésemet, az 1870. évi XLII. t.-cz. 58. §-a alapján, következőkben van szerencsém tiszte­lettel előterjeszteni. I. Közegészségügy. Mint általán az egész év folyamán, úgy a lefolyt négy bő alatt is a közegészségi helyzet vál­tozatlanul kedvező volt 1 ragályos és járványos betegségek oly elszórtan jelentkeztek, hogy ható­sági különösebb intézkedések alkalmazásának szük­sége fel nem merült. A himlő egyes esetei Uj-Kigyóson előfordul­tak ugyan s Vésztő községben is szórványosan fellépett a vörheny; lefolyásuk azonban oly szelid volt, hogy a halálozási esetek rendes arányára zavarólag egyátalán nem hatottak. Az Egyptomban dúló cholera tárgyában vett belügyministeri rendelet 'alapján, annak idején in­tézkedtem, hogy a járási tisztviselők az egészsé­get veszélyeztető mozzanatokat éber figyelemmel kisérjék s a szükséges óvintézkedéseket meg te­gyék. Egyedüli gyanús s némi aggályt keltett je­lenség volt e téren a Csorváson egyszerre előfor­dult két cholerin-eset, melyik egyike halállal vég­ződött. A védhimlö oltás május hóban foganatosít­tatott i minden törekvés oda irányult, hogy a gyermekek kivétel nélkül oltásban részesüljenek. A Bánfáivá községben engedélyezett gyógy­szertár felállítása által gyógyszertáraink száma 22-re emelkedett. Az állategészségügyet B.-Csabáu és Békésen a sertések között a lépfene és üszögös orbáncz s az utóbbi helyen a birka állományban a lépfene veszélyeztette. Míg azonban Csabán a kór enyhe lefolyású volt, addig Békésen 82 db. sertés és 80 db. birka esett annak áldozatául. Julius hóban különösen a mező-bcrényi or­szágos vásár alkalmával a takonykor a lóállományt oly gyakori esetekben támadta meg, hogy indít­tatva éreztem magamat elrendelni, mikép a lóle­velek kiállításánál a lovak egészségi vizsgálatnak vettessenek alá s a mennyiben a vásárra beteg ló is vezettetnék, azzal szemben az 1859. évi állat­járvány szabályzat megfelelő intézkedései alkal­maztassanak. Ezen rendelkezésem üdvös czélját B,-Gyula város tanácsa félreismerte s az -ellen fel­folyamodással élt. Az ügy a jelen közgyűléstől várja végleges megoldását. Részemről minden to­vábbi indokolás nélkül itt csak annyit jegyzek meg, hogy felfolyamodás tárgyává tett intézkedé­sem a közgazdasági minister ur által megjegyzés nélkül tudomásul vétetett. II. Közbiztonság. Azon megnyugtató közbiztonsági viszonyok, melyeket időről időre örömömre • szolgált a tek. közönség előtt jelezhetni, a lefolyt négy hó alatt sem hanyatlottak. Jobbára rendőri kihágások töl­tik be e négy bó bünlajstromát; noha nem hiá nyoznak oly esetek sem, melyek súlyosabb beszá­mítás alá jönnek. Ilyenek a személybiztonság ellen: Orbovszki György b.-csabai lakosnak Szász Gergely békési illetőségű egyén által f. évi augusztus hó 28-án történt meggyilkolása; a tettes elfogatván, a bűn tető igazságszolgáltatást illetékes birájától várja; továbbá a Gyurka István méhkeréki lakos ellen B.-Gyulán, a szeptemberi országos vásár alkalmá­val ismerőben tettes által megkisérlett rablógyil­kosság. A vagyonbiztonság elleni jelentékenyebb bűn­esetek : a békési júniusi vásárban 901 frt készpénz eltolvajlása, ugyancsak Békésen Bagi Pál házának feltörése 350 frt ellopásával; Dr. László Elek orosházai lakos' kárára el­követett ékszer lopás, — Zalai József puszta-föld­vári lakos lovainak és Fekete Pál orosházai lakos­tól 500 frt készpénznek eltolvajlása. Az öngyilkossá.'! és véletlen szerencsétlenség­ből származott halálozási esetek különösen nagy számban fordultak elő Orosházán, hol öt egyéu és Békésen, hol három egyén vetett véget életének; továbbá Orosházáu három egyén, Békésen pedig négy egyén esett véletlen szerencsétlenség áldo­zatául. Sajuosan kell e fejezetnél megemlékeznem azon zsidó ellenes tüntetésekről, melyek f. évi augusztus hó 12- és 19-én, zsidóüldözésre felhívó falragaszokban s nyolez bolt ablakai bezuzásában nyilvánulva B.-Oaba várost nyugtalanították. A tettesek — egy pár éretlen iparossegéd — elfo­gatván | illetékes birájoknak átadatván, a zavar­gásnak folytatása nem volt. Gyomán szintén volt egy pár tüntető falragasz; de a gyusitott egyének hirtelen elfogatásával a további zavaroknak eleje vétetett. Azon józanság s felekezeti türelmesség, mely megyénk értelmes népét jellemzi, biztosit arról, hogy az antisemitizmus ezége alatt megindított kárhozatos mozgalom megyénk béke és rendsze- retetéről ismeretes népénél hálás talajra nem fog találni. III. Közmunka, és vizvédmüvek. A f. évi tavaszi közgyűlés elé terjesztett je­lentésemben megismertettem a tek. közönséggel a f. évi közmunka előirányzatot; most azt kívánom előadni, hogy ezen költségvetés ez ideig minő arányban hajtatott végre. A gyula-varsándi útba eső kápolna utcza 596 méter hosszban négyszögméterenkint 2 frt 95 kr egységi ár mellett Glasner es Eibeuschütz vál­lalkozók által kiköveztetett s a forgalomnak át­adatott. A felülvizsgálat e bó folyamán meg fog tartatni. Vállalkozó keresete 11,213 frt 30 kr. A szarvasi vasúthoz vezető 2353 mtr hosszú útból eddig kiköveztetett 4 frt 20 kr. egységi ár mellett 1700 □ mtr. A még hiányzó szakasz be­fejezése e hó végére várható. A mező-berényi vasúthoz vezető útnál a föld­munka és homokolas már befejeztetvén, azon kö­vezés ugyanazon feltételek mellett, melyek a szarvasi útra nézve kiköttettek, már megkezdetett s 1900 méternyi hosszban október hó 31-éig be fog fe­jeztetni. A gyula-sarkadi útba eső fehér-körösi nagy hid már elbontatott, s a közlekedés fentartására szolgáló vendéghid feláilittatott. Ezen hid ujounan építése e hó 17-éu fog megkezdetni. A hid költ­ségei 13884 frt 99 krt, a jobbparti hidfőtöl a csj- kosérig terjedő útszakasz kikóvezése 7300 irtot, összesen 21184 frt 99 krt fog igényelni. A békési nagyhid ideiglenes helyreállítása szintén vállalatba adatván, az előirányzott 4732 frt 67 kr. költségből tetemes megtakarítás mutat­kozik. Elkészült továbbá a mező-berény-körös-tar- csai útszakasz feldomboritása, mely munkálat a közelebbi napokban log felülvizsgáltatni. A gyomai 33 ik számú átmetszésen létező hid, egészen újon épittetvén, az a közforgalomnak átadatott. Az alföld-fiumei vasuttársulat által a gyula- sarkadi vonal szakaszban a Fehér- és Fekete-Kö­rösön fentartott ideiglenes hidak, a folytonos ár­vízveszélyek ellen a járomközök és összekötő ge­rendák sűrítése által annyira erösittettek, hogy azok minden nagyobb vizemelkedésnél duzzadást okoznak. Ugyanazért folyamrendöri tekintetekből ezen hidak helyzetének megvizsgálása ministerileg elrendeltetvén, a helyszíni szemle alkalmával a küldöttségnek a vasúti társulattal sikerült meg­egyeznie olyan képen, hogy a jelenlegi ideiglenes hidak elbontatván, azok helyett uj s állandó hi­dak emeltetnek, melyek nyílás szerelvényei és mar gassági intézetei a vizduzzadást jövőben lehetet­lenné teszik. Az arad-békési egyesített ármentesitó és bel- vizlevezetö társutat keretéhez tartozó aradmegyei öblőzet gátrendszerét a gyulai kir. folyamroérnökj hivatal kiküldődének Nádory Vilmos kir. mérnök urnák társaságában f. hó 11., 12. és 13 ik nap­jain a társulat es öblőzet képviselői közbejöttével bejárváu és megszemlélvén, eljárásom eredményét a következőkben van szerencsém körvonalozni. (Vége köv.)­Hirdetmény. Az állandóan szabadságolt és tartalékos ka­tonák ellenőrzési szemléje — Gyulavárosára nézve — f. évi október bó 11. és 12-ik napjain fog a városháza udvarán megtartatni, és pedig: Október 11-én az összes 1873., 1874., 1875. és 1876., —október 12-én az 1877., 1878, 1879., 1880., 1881. és 1882-ik sorozó évbeliek kötelesek megjelenni. Az emlitett sorozó évbeli összes e város te­rületén lakó avagy tartózkodó állandóan szabad­ságolt és tartalékos katonák a kirendelt időben és helyen való pontos megjelenésre oly kölcsönös figyelmeztetéssel hivatnak fel, hogy a meg nem je­lenő a későbben más városban kiteendö utó ellen­őrzési szemlére fog beidéztetni. Gyula, 1883. szept. 19. Popovics Jusztin, főjegyző. A hadmentességi díjra kötelezettek figyel meztetuek, miszerint az 1883. évi IX. t.-cz. 5. § a alapján a f. évre reájok kirótt hadmentességi adót f. évi október hó 1-től november hó 15-ig annál bizonyosabban lefizessék; mert nov. hó 16-án már kamatot fizetnek — deczember 1 - töl kezdve pedig végrehajtás fog ellenükben alkalmaztatni. B.-Gyulán 1883. szept. hó 22-én. Dobay János, polgármester. Újdonságok. A közgyűlés első napján Beliczey István főispán F á b r y Sándor csabai illetőségű tehet­séges fiatal ügyvédjelöltet tiszteletbeli megyei al­jegyzőnek nevezte ki. A megyei közgyűlés volna a hét főese- ménye, ámbár eme közgyűlések régóta megszüle­tek a tárgyalásik chablonszerü értesítésén kívül — amit lapunk más helyén adunk — ujdonsági rovatba való társadalmi közleményekhez anya­got nyújtani. A közgyűlés — noha fontos életbe­vágó tárgyak jutottak tanácskozás alá — igen kevés látogatottságnak örvendett már első napon is, másod-, harmad- és negyed napon — a leg­fontosabb ügyeket mondhatni a tisztikar tár­gyalta le. Beliczey István főispán ur a napi tanácskozás végeztével ez alkalomból is felváltva meghívta ebédre a megyei bizottság és tisztikar tagjait. A megyei közgyűlés folyamán az évi költségvetéssel kapcsolatban előterjesztetett a me­gyei kezelő személyzetnek kérvénye, hogy külön­ben is csekély fizetésük legalább a miniszteri ter­vezetben megnevezett tételekben állapíttassák meg. Ugyanis a miniszter az iktatók és kiadók fizeté­sét 700 frtban és 150 lakbérben, az irnoko- kokét pedig 500 frt fizetés mellett 100 frtban ál­lapította meg. — A megye pedig a propositió tételeiből a lakbérnél 50—50 frtnyi levonást tett; a segélyszemélyzet a miniszteri javaslat szellemé- ban szellemében kérte a restitutiót, ami mind­össze 500 forint külüDbözetet okozott a költség - vetésben. Minden bizottsági tag méltányosnak vallotta a kezelő személyzet kérvényét és a meg­győző érvelések utoljára is azt eredményezték, hogy a kérelem egyhangúlag elvesztett. Másszor a kezelő személyzet igyekezzék legelkeseredettehb ellenségeit szólásra bírni, ha csak ezek nem fog­ják ügyüket érvényre juttatni: jóakaratu támo­gatói ugyan soha. No de vigasztalásunkra szol­gálhat minden egyes jeleuvolt bizottsági tagnak tartuffi méltatlankodása a többiek szívtelen el járása fölött,mert — persze — ka ő raj ta múlna! A honvédgyakorlatok f, hó 26-án érnek véget Gyulán. Ghiczy altábornagy f. hó 24-én érkezik meg, és 25-én lesz az utolsó gyakorlat, egyszersmind vizsga, ezután általános leszerelés. A békésmegyei régész és művelődés történelmi társulat idei vándorgyűlését ma délu­tán tartja T ó t-K omlósán. A gyűlés prog­ramiját lapunk múlt heti számában közöltük. Tót-Komlósan ez alkalomból a felolvasást követő- leg fényes tánczvigaloro lesz az ottani uj szálloda díszes termében. Házasság. Szarvasy Arzén fiatal mér­nök f. hó 17-én délután 6 órakor vezette oltár­hoz a róni. kath. főtemplomban bájos menyasz- szoDyát, Lukács Ilona kisasszonyt. Az eske- tési szertartást Göndöcs Benedek apát és lelké-z ur végezte. Esküvő után az örömapa, Lukács Károly ur vendégszerető házában késő éjj elbs nyúló fényes nászlakoma következett. A kölcsö­nös szerelem fűzte szent irigyhez fogadják őszinte gratulátiónkat. Eljet. yzes. Rosenzveig Ármin halasi ] fiatal fekereskedö f| hó 20-á:i eljegyezte S z m e- t á u Irma kisasszonyt, Szmetán Fülöp kereskedő urnák bájos kedves leányát. Gratulálunk ! A helybeli izr. hitközségnek újonnan épített temploma fi hó 25-én délelőtti 9 órakor lesz felszentelve. Az ünnepélyt különösen emelni fogják dr. Kohut Sándor ékesszólásáról ismert nagyváradi főrabbi es Elfer Jakab volt szarvasi, jelenleg hevesi rabbi felavató beszédei. A helybeli magándalkör tagjai is szívesek voltak közreműködésüket felajánlani. A hatóságok és szom- szomszéd hitközségekhez ineghivók menesztettek s remélhető, hogy úgy ezek mint a nagy közönség érdeklődő tagjai meg fogják tisztelui megjelené­sükkel az Isten, háza és testvérszeretet ez ünne­pélyét. A honvédtisztikar a 7-ik honvédzászlóalj laktanyái helyiségében tegnap este sikerült es­télyt rendezett, melyen a intelligentia közül is számosán vettek részt. A|félévi korcsmáltatás Gyulán f. hó 24-én délután 3 órakor fog a városházán a főjegyzői irodában folyó évi Szent-Mihály naptól 1884. évi Szent-György napig árverés utján haszonbérbe adatni. Az öreg „Pánye“, mint őszinte részvéttel értesültünk és őszinte részvéttel Írjuk — tegnap reggel meghalt. Árkövi Frigyesnek hívták, de „Pányi“ néven ösmerte mindenki az öreg strázsa- mestert, aki a honvédség felállítása óta állandóan Gyulán volt állomáson, és mint maga is hires lo vas, nagy érdemeket szerzett a honvédhuszár rekruták kiképzése körül. Az öreg még a „régi“ katonák közül való volt, a honvédség szervezése előtt dragonyos ezrednél szolgált évtizedeken át. Gyulán nagy népszerűségnek örvendett, és min­den társadalmi körben szives<-n látott egyén volt; a polgári kör, amelynek állandóan hű tagja, ha lála hírére ki is tűzte a gyászlobogót. Az öreg­nek teljes katonai pompa mellett ma délután lesz temetése. Nyugodjék békével! A mezöhegyesi méntelepböl a közelebbi napokban a gyulai hetivásárok kisorolt lovak el­adása vau kilátásba helyezve, ba e hir valósul, arról előre értesíteni fogjuk az aziránt érdeklődő közönséget. Halálozás. Virágos Emilia néhai Virág Sán­dor Békésmegye 1848. előtti főpénztáruokának, később Gyula városa jóemléket maga után hagyott J bírójának, és a városi ápolda megalapítójának le anya f. hó 20-án Békésen elhunyt. — A gyászje­lentés következőleg szól: Szántbó Albert és neje Silhárt Róza, úgy gyermekei: Lujza, Bella és Dezső szomorodott szívvel jelentik Dancsházi Virágos Emilia urhölgynek, több mint két évtizeden át családkörükben élt kebelbarátnéjuknak, ugyszinte mindannyi gyermekeik keresztanyjának, folyó évi szeptember 18 án délután 5 órakor, a halotti szent­ségek felvétele után, bright kórban életének 58-ik évében történt gyászos elbunytát. A boldogult hűlt tetemei folyó bó 20 án délután 3 órakor fognak a békési róm. kath. sirkertben családi sírboltba örök nyugalomra tétetni A szent-mise-áldozat pe­dig a róm. kath. templomban szept. 21-én 9 óra­kor tog az egek urának bemutattatni. Béke leng­jen hamvai felett! Békési levelezőnk írja: A Gyulán állo­másozó 7-ik és 8 ik honvéd zászlóaljak 5 százada | hó 20-án hadi táborozási gyakorlat szempont­jából városunkat szemelte ki. Ezen örömmel foga­dott hir nehány buzgóbb és hazafiasb érzelmű polgárt | város végére a honvédség fogadására ö?>ztönzött és a békési földmives fúvó hangszeres zenekar felharsanó zenéje mellett a Rákóczi in­dulóval 12'/4 órakor vonult be a városon keresz­tül a herényi oldalon kijelölt táborozási helyre, hová a zenekar, valamint igen számos városi pol­gár kisérte. A zene hallattára a gyalog olásban netalán fáradtabbak is uj erőt nyertek annyira, hogy a mint a fegyvereket gúlába rakták tánezra kerekedtek és a legjobb hangulat mellett fogtak a tábori konyhák készítéséhez és a főzéshez, mely után ebédjeik elköltéséhez láttak. A tiszti kar pe­dig mint egy 40 főből a polgárság barátságos üd­vözlése után a központi Casinó termébe vonult, hol ugyancsak 40 polgár részt vétek mellett tehát 80 teritékü közös ebéd rendeztetek, nem hiányozván a lelkes felköszöntések, melynek hosszú sorát K ö r n y e i Lajos öblözeti igargató ur nyitotta meg; éltetve a kedves vendégeket. Ezt követte Fürdők István őrnagy ur talpra esett köszön­tője Békés város közönségére. Mez.ey Lajos városi jegyző a magyar haza legelső honvédjére József főherczeg ö fenségére. Torkos Kálmán a tisztikar humánus és barátságos magatartását emelve ki, az altisztek és legénység irányában a tiszti kar. Dapsy Géza a tiszti kar főnökére az őrnagyra, és még sokan mások emeltek poharat. Az ebéd délutáu 5 órakor ért véget. Estve az elöl­járóság a legénységet 300 liter borral vendégelte meg a táborban igen nagy számú közönség jelen­létében A bor zene szó mellett vitetett a sátorba a legénység lelkesült öröm érzései nyilvánítása mellett. A legénységhez, mint a város kedves ven­dégeihez nehány lelkes szó intézése után a bor osztás megkezd 'tett. Az első csajkát Dapsy Géza a legelső honvédre József főherczeg ő fen­ségére ürítette, melyet szűnni nem akaró lelkes éljenzés követett. Csak hamar inegindnlt a jó ke­dély hangulat kitörése. Tánezra kerek' dett a le­génység. A mozgó tömeget a sátori tűz fény vi­lágította be, mely igen szép festői látványt nyúj­tott. A mulatság 9 óráig tartott a mikor a taka­rodó elfuvása a legénységet pihenésre, a közön­séget pedig hoza vonulásra intette. Békésen uj zenekar alakult. Rá ez Gyula igen tehetséges zenész fiatal ember telepedett meg 8 már szervezi társulatát; még ugyan több tag hiányzik, mind az által a 20-iki diszebéden ötöd magával kifejtett szép zenéjével elragadta a kö­zönséget. Szerencsét és kitartást kívánunk uj ma­gyarjainknak, közönségünk részéről pedig meleg pártolást. Akkor talán állandók lesznek. „Megyei tisztikar“ ezége alatt több me­gyei tisztviselő által a közgyűlés folyamán tartott tanácskozás és ezt követő „rosszaié“ verdikt élénken foglalkoztatja, a megye közönségét; szer- kesztőségünk a sajtó hivatásával szemben ipulasztiíst követne el, ha a felmerült incidenssel nem foglalkoznék, annál is inkább, miután a tisztikar eljárása a bírálatot nagyon kihívja maga ellen. A megyei tisztikarnak — mint ilyen­nek — a két tisztviselő közt feuforgó becsü­letbeli ügynek ama részéhez, amely tényleg tanácskozás és elbírálás tárgyát képezte, mint tisztikarnak — s ezt ismételten kell hang­súlyoznunk — semmi köze nem volt Egészen más momentum kínálkozott a feuforgó kellemetlen ügyben olyan természetűnek, aumly sokkal .inkább igazolta volna azt, hogy a megy« i tisztikar úgy testületi valamint egyes tagjainak reputátiójára és becsületére igazán féltékeny. Azt nem lett volna szabad a tisztikarnak i g- n o r á 1 n i a, hogy egy tekintélyes állású tagja a megyei tisztikarnak mindig köztiszteletben álló másik még tekintélyesebb tagja ellenében állító­lag oly nyilatkozatot tett, amely — ha a nyilatko­zat megtörtént, vissza nem vonatott, vagy kellő­képen ki nem magyaráztatott — a tisztikarnak illető tágját mint tisztviselőt támadta meg, annak köztisztviselői megbízható­ságára vet árnyat. Ennek kiderítése, hogy t. i. történt-e ily nyilatkozat, és ha történt: a megtámadott köztisztviselői reputati- ónak nyújtandó elégtétel volt az egye­düli, ami a fenforogó sajnos incidensből a me-

Next

/
Thumbnails
Contents