Békés, 1882. (1. évfolyam, 1-53. szám)
1882-03-19 / 12. szám
12-ik szám Gyula, 1882. márczius 19-én I. évfolyam f----------------1 Sz erkesztőség: Belváros 6o-ik szám, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Előfizetési díj: Egész évre..........| írt — kr. Fé lévre ..............z „ 50 „ Évnegyedre .... 1 „ 25 „ Egyes szám ára 10 kr. ks___I Ja BÉ KÉS. POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! HETILAP. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Felelős szerkesztő: Jantsovits Emil. Főmunkatársi Oláh György. r 7~"" ^ Kiadó hivatal: Főtér, Prág-féLe ház, Dobay János könyvárus üzlete, hova a hirdetések és nyilt- téri közlemények küldendők. Hirdetések szabott áron fogadtatnak el Gyulán ■ a kiadó hivatalban. L Nyilttér sora 10 kr. J Hirdetések felvétetnek: Budapesten: Goldberger A. V. Dorottya utcza 6. sz. a./ Haasenstevn és Vogler (Jaulus Gyula) Dorottya utcza 11. sz. a.; Lang Lipót Dorottya utcza 8. sz. a.; — Bécsben: Oppelik A., Schalek Henrik, Moose Rudolf és Dukes M. hirdetési irodáiban, a szokott előnyős árakon. Eljeii GÖndöcs Benedek! Napok óta tartó konferentiákból ki- szivárgó előkészületek, úgymint: szerepek szétosztása, lovas bandérium alakítása, fáklyák beszerzése, fáklyavivők toborzása, szónokok fogdosása, ürmepies üdvözletek betanulása, a „külső“ nép hangulatának maga módja szerinti előkészítése — és a különben ügyes rendezőség feledékeny- ségére kell bizonyára aprehendálnunk, ha diadalkapuk emelése és harangok zúgása nem — igazolják, hogy Gyula városának ma mozgalmas napja lészen. Talán ő Felsége a Király látogatja gyulai alattvalóit, hü jobbágyait ? Talán mint Munkács, világhírű szülöttjét, Munkácsi Mihályt ünnepelte: a magyar klassikai zene alkotójának Erkel Ferencz, városunk szülöttének hazaérkezését illetik ez ovátiók? Talán a nemzetnek valamely évszázadok óta szenvedett nagy sérelme nyert orvoslást, vagy talán évszázadok ápolta aspirátiója nyert kielégítést, s most közénk jő a dicső, kinek sérelmeink orvoslását, vágyaink beteljesülését köszönhetjük? Feljebb, feljebb! magasabb légkörökbe kell szállanunk, ha „a végre fel virradt dicső nap hajnalán“ rendezett tüntetések magasztos okait keressük! A gyulai rom. kath. egyház lelkésze, József napi predikácziót németül tartandó, hazajött hivei körébe, és választó közönsége eme német predikáczió elmondás okozta hazatérési alkalmat ra gadja meg, hogy képviselőjének az országos költségvetés részletes tárgyalásánál kifogástalanul elmondott ötletdús beszédjéért határtalan csodálatának nyil- vánulását tüntetésekben kimutassa. Mondhat-e valaki, akinek ítéletét — mint nekünk barbár negyvennyolczasok- nak — az elfogultság meg nem vesztegette, kitünőbb okot képviselőt ünnepélyesen fogadni, mint annak szlizbeszéde ; mondhat-e valaki alkalmasabb időpontot a tüntetés rendezésére, mint a mi- cor a lelkész képviselő, egy szálig magyarul tudó s feltételezzük, hogy magyarul érező hivei közé érkezik német predikácziót mondani? Vonhatja-e valaki kétségbe, hogy a tüntetés oka és alkalma kitűnő tapintattal van megválasztva ? Nemde senki, és ha mégis tenné, nemde akkor vagy pártelfogultság, vagy személyes ellenszenv beszél csak belőle. És a pártelfogultsággal sújtott négy- vennyolczasnak vakmerősége és vaksága még tovább terjed. Azt a kérdést meri felvetni, hogy egy Somsich Pálnak, Ap- ponyi Albertnek, Irányi Dánielnek, Helfy Ignácznak, akik — gyarló nézete szerint — már politikai múlttal is dicsekedhetnek, s akik a képviselőház felirati, és általános költségvetési nagyszabású vitáiban mint vezérszónokok bevégzett rhetorikai szónoklatokkal vettek részt, a kaposvári, jászberényi, békési és sz.-gotthárdi választóik miért nem rendeznek időközi hazaérkezésük alkalmából harmadrésznyi ová- tiókat is ? — Nemde ezen kérdés annyira magán viseli az elfogultság bélyegét, hogy nem is érdemes rá válaszolni. Persze Kaposvár és Jászberény még nem is áll oly magas értelmi fokon, bogy a tüntetésnek illendőségét belátná; azt hiszi, hogy képviselőjének országgyűlési ténykedése csupán egyszerű hivatásszerű k ö- telesség teljesitése, mely jutalmát saját öntudatában keresi és találja, de képviselőik is oly gyarlóak, hogy az ily időközötti tüntetések elől — miután tisztán egyéniek, s nem eszmét képviselnek — kitérnének. Hja, Somsich, Apponyi, Irányi? mik ezek egy Göndöcshöz képest! „Felvirradt immár a dicső nap hajnala.“ Az ovátió hivatalos jelleget öltött, Gyula városa Tanácsa testületileg vesz részt benne. Zengjünk zsolozsmákat a „nagy nap“ és „nagy ünnepelt“ tiszteletére, s hogy mi is járuljunk egy porszemmel a nagy esemény megörökítéséhez, indítványozzuk, hogy : Márczius 19-ike, a honatyának azúr eze rny olczszázny olczvankettedik esztende- jében városába történt hazaérkezése alkalmából, késő századokra terjedő városi ünneppé avattassék. "V á 1 a s z a „Békésmegyei Zözlöny-nek“ III. „Szomorú a magyar nóta Háromszáz esztendő óta.* A mohácsi vész után szomorú napok virradtak a magyar nemzetre a Habsburg-házból származott királyok uralmával. — Bizony tagad- hatlan, bogy „Szomorú a magyar nóta háromszáz esztendő óta.“ Miért oly szomorú? — A történelem és a jelenlegi viszonyok megfelelnek nekünk e kérdésre. Fentebb láttuk, hogy a német császárok szent István királyunk óta folytonosan arra törekedtek, hogy Magyarországot hűbéres tartományukká, a magyar királyt vazallusokká tegyék. — A mohácsi vész után és pedig 1556. óta mindvégig, a német császári korona a magyar királyi koronával ugyanazon főn lévén, úgy történt, hogy a német császár a magyar királyt önmagában felemésztette, és mint magyar király is a német császárság hagyományos politikájának megvalósításán fáradozott. Ugyde miután I. Ferdinánd, valamint utódai is szabad választás, — az örökösödési törvény és pragmatika sankczió után pedig kétoldalú szerződés utján jutottak a magyar királyi székbe és megkoronáztatásuk alkalmával esküt tartoztak tenni az alkotmányra, beolvasztási tervökkel nem léphettek fel nyíltan és egyszerre, — de valamennyien szívós kitartással és következetességgel haladtak a czél felé, úgy nevezetesen, hogy meghagyták az országnak az alkotmányos élet némely tényezőit: a törvényhozást, igazságszolgáltatást, beligazgatást, azonban aleg- fontosabbtényezőknek:ahad-, pénzes kereskedelmi ügyekönálló kezelését minden kitelhető módon megakadályozták. Természetes, hogy az alkotmány nyílt eltörlésével nem volt szabad Magyarországot, ezen — a törököktől kapott sebeiben fekvő oroszlánt elkeseríteni s végső ellenállásra ingerelni, azért is az alkotmányosság külszínét, kivéve I. Leopol- dot, ki 1773—81, és II. Józsefet, ki 1775-től 1790-ig az alkotmányt nyíltan eltörölte, igyekeztek fentartani. — Azért többnyire be volt töltve a nádori hivatal, melynek hatásköre mind a kormányzati, mind az igazságszolgáltatási, mind a hadügyekre, sőt a törvények tekintélyének ellenőrzésére is kiterjedt; ott volt a nádor elnöklete alatti kanczellária, melyben az országnak mind politikai, mind pénz-, mind hadügyi kormányzata egyesült; megalkottatott később a helytartótanács ; — és mindezen hatóságoknak a magyar ügyekben önáüó és független rendelkezési jog biztosíttatott; — s mégis a kormányzat minden ágában az és úgy történt, a mit és a mint Bécsben akarták. Ez a múltnak bű képe, és én agy látom, hogy életbü képe a jelennek is. Megvan ugyan független és felelős minisztériumunk : független itthon, felelős Bécsben, — és megy minden a régi kerékvágásban. Szomszédainknál ugyan csak a jelen században is sok megváltozott: az egykor hatalmas német birodalom I. Napoleon csapásai alatt ösz- szeomlott, — a német szövetség, melynek feje Ausztria volt, porosz fenhatóság alatt újabb birodalommá egyesült; csak egy nem változott meg : az,hogy Ausztriának még mindig Magyarországra fáj a foga. Önállósítani és függetlenné tenni magánkat Ausztriától a jelen rendszer mellett nem fogjuk soha. Ezen meggyőződésünk nem engedi, hogy hivei legyünk a közösügyes rendszernek ; ez ösztönöz minket arra, hogy minden törvényes eszközt felhasználjunk e rendszer megbuktatására 8 hazánk önállóságának és függetlenségének megvalósítására. Midőn ezen törekvésünkben törvényes eszközökkel akarunk czélhozjutni, nem fórraA kik hiában szerettek. — Hervadt virágok ifjúkori emlékeimből. — (F o 1 y t a t á s.) Szórványosan bár, de azért még ma is szokásban van a felvidékkel határos magyar vármegyékben, a gyermekeknek Szepességre küldése a német nyelv tanulása végett, s viszont a szepességiek magyarajku városok és falukba küldik le gyermekeiket, hogy a magyar nyelvet elsajátítsák. Ily alkalommal szokott aztán előállani az u. n. cser e-v i- s z o n y, oly formán, hogy egy magyarajku fiú- vagy leányért cserében, például egy sze- pességi fiú vagy leány ellátását vállalják magokra az illető szülék. — Milike is igy került a Szepességröl Abárra, a szintén ott lakó Kovácsiék egyik fiáért cserébe. Már második évre volt itt, s a kedves szőke gyermek, bár még alig i4 éves, a szepességi nők jellemző szendeségét a fejlődő idomok bájával oly meglepően egyesitette magában, hogy akár a szőke szépség ideáljául szolgálhatott bármely magas igényű festő műtermében is. Damváriék- nál gyakori, majdnem minden napos vendég volt, lelki-testi barátnője Damváriék egyetlen leányának, a szintén szőke gyönyörű Matild- nak. Abári tartózkodásom alatt sokat volt alkalmam vele találkozni. Kálmán, hát mögött, „kis német“-nek hívta, s olykor-olykor játékközben, tréfából „kis szeretőm“-nek is nevezte. Úgy vettem észre, hogy barátom, ha pei nem' komolyan is, de legalább gyöngéd érzelemmel viseltetik iránta, s a leányka örült, ha körünkben lehetett. Ki gondolta volna a „kis szeretőméről, hogy ily korán és igazán tud szeretni! Alig voltam magamban nehány perczig, midőn barátom hangját hallva megfordultam, Egyedül jött. Milike már nem volt vele. Kálmán sejtelmes arczczal állott elém. — Képzeld csak, mit beszélt a kis német! — Nos? csak nem vallott neked szerelmet I — Ej, micsoda beszéd az? Hogy tehetsz ilyen kérdést ? — No, no, ne tagadd! Én is csak latok még. Azután az a megzavarodás is csak jelent valamit .......... Hj ah barátom! a sziveket és veséket csak az isten látja. !.. Én, nem tagadom előtted, félig-meddig szeretem e kis leányt, de nem úgy, hogy ebből azért komoly viszony kerekedjék. Hol állok még én czélomtól ? Még az is kérdés, szülői beleegyeznének-e. Gazdag emberek gyermeke ő, én pedig szegény ember vagyok... — Jól van, jól; erről majd máskor 1 De mondd csak: mit beszélt a kis német ? Megöl a kíváncsiság. — Hát bizony sokat beszélt... Búcsúzni jött tőlem. — Búcsúzni ? Mi a manó 1 — De igen; elbúcsúzott tőlem. Apja érte j jött; épen most érkezett meg a Kovácsi fiúval a Szepességröl. Holnap Milikét viszi haza. _ Ah, és nekem nem is köszönt a kis ha mis I De hát hogy búcsúzott el mégis? __ Furcsa kérdési Hát elbúcsúzott szépe n, illedelmesen; megköszönte bohóságaimat, tréfáimat, s a figyelmet, melyben részesitém. S mert szégyelte az emberek előtt azt igy megtenni, azért jött ide s keresett fel a kertben. — És te mit szóltál mindezekre? — Megcsókoltam a — kezét, s azután megígértem, hogy pár hónap múlva, hacsak lehet, meglátogatom őket Késmárkon. — No barátom, te fajankó vagy 1 Ez a leány téged komolyan szeret. — Ugyan ne bolondozzál! Mit szerethetne én rajtam olyan igen ? — Majd meglátod, hogy igazat mondtam. Másnap vasárnap volt. Az ünnep tisztességére jó későn keltünk fel. Lehetett 9 óra. mikor Ferencz, az öreg inas, reggelinket szobánkba behozta. — Mit álmodtak az urak? kérdé tőlünk kíváncsian. — Ki mit, Ferencz, ki mit, Én például semmit, válaszolt Kálmán félvállról. — No pedig, furcsa dolog történt ám! Mili kisasszony korán reggel eltűnt, | azóta nem lelik sehol. Mind a ketten elhalványodtunk. — Nem tréfál maga Ferencz ? — kérdeztem hebegve az öregtől. — Olyan igaz, mint a hogy itt állok uram ! Alig tudtuk a reggelit elkölteni. Én csak a kiflit ettem meg; eszembe sem jutott, hogy az a kávéhoz való. Siettünk át Kovácsiékhoz. A hír igaz volt. A „kis szeretőm“ nem volt sehol! Apja jókor el akart utazni, és ime: szobáját üresen találták. Először azt hitték, talán a kertbe ment s előkerül nem sokára. Nem jött. Teltek az órák: nem volt a leány sehol. Rettenetes lett a zavar; nőtt perczenkint, mint a hógo- moly. Eljött a dél is; sehol semmi nyoma. Keresték százfelé : kertben, kútban, régi vermekben, a faluban szerteszét. Senki se tudott róla semmit. Kálmán sáppadt volt, mint a fal. Kerülte tekintetemet. Láttam, hogy fél tőlem. En megértettem aggodalmait. — Ne félj, sugám neki, nem árullak el; nem teszek szemrehányást neked soha. — De itt baj van. Ne vesztegeljünk; menjünk mi is keresni a leányt! — Igazad van, menjünk! Ösztönszerüleg egyenesen a falutól nem messze eső hegyi erdő felé tartottunk. A hegy lábánál szétváltunk, ö balra, én jobbra mentem. Jó ismerősök voltunk az erdővel. Sokat merengtünk, bolyongtunk es játszottunk ven fái között s árnyas ösvényein mind a ketten. Neki fogtunk a keresésnek. Kiáltoztuk a Milike nevét sűrűn és hangosan. Egyre jobban távoztunk egymástól. Utoljára már nem is hallottam barátom kiáltásait. Mindinkább bel ^bonyolultam az erdőbe. Minden szakadékot, völgyet, bozótot, szorgalmasan átkutattam s torkomszakadtábol kiáltottam a Milike nevét. Sehol semmi viszhang. Kimerültén ültem le egy szikla tetején. Megnéztem órámat: délután 7 óra voltl Magam is me^döhbentem, hogy ily későre maradtam e rengetegben. Felpattantam helyemről, mentem tovább. Kiáltoztam újra; most már a Kálmán nevét is kiáltottam. Nem ért
