Békés, 1882. (1. évfolyam, 1-53. szám)
1882-02-19 / 8. szám
kozó, tehát közérdekű és — ismét politikai erkölcs szempontja alá eső kérdést képez. Mert ha azon embert, a ki pl. patkány vesztésre vállalkozik, holott hathatós méreg hiányában a légynek se tud véteni, — vagy azt, a ki ipart ueui tanult, nem tud s mégis munkára vállalkozik, schwindlernek, szédelgőnek nevezzük, kilo- gástalannak tarthatjuk-e erkölcsisóg dolgában azon embert, a ki a törvényhozói állásra vállalkozik tudva azt, hogy annak egytesti hibája, jelesül aluszókonysága miatt megfelelni, egy tanácskozást éber figyelemmel végig hallgatni uem képes? Ha a „6> K.“ erre is igenlőleg telel, akkor el kell hinnünk, hogy kétféle erkölcs létezik ! A ,B. K,“ azon vélekedésünket, miszerint a G. B. képviselő ur védelmére irt múltkori czik kével talán be akart „ugrasztani“ bennünket G. B. ur ellen, méltatlau, nemtelen, lovagiatlan gj nusitásnak nevezi. Úgy látszik, pro donio sokt tiuyásabb, mint a „politikai erkölcs“ dolgában de ebben sem oszthatjuk Ízlését. Mert végre is midőn mi a „B. K.“*uek, ezen kormánypárt lapnak azon szándékot tulajdonítottuk, hogy egy nem kormánypárti képviselő, quasi közös politikai ellenfél ellen minket akar beugratni, nem vádoltuk őt tisztességtelen dologgal, hanem csak azt jeleztük, hogy átlátunk a szitáján, a politikáján. A méltóságról, nemességről, lovagius- ságról — ha a t. laptárs megengedi — mi is tiszta fogalmakkal biruuk, s azokat, mint a tisztelt laptárs ezen replikánkból is, melyben őt ismét nem követtük a személyeskedés terére, láthatja, testté is tudjuk tenni. Végül a „B. K.“ magát, mint megtámadottat, és pedig nem is „ok nélkül,“ de hogy jobban csattaujon. „oktalanul“ megtámadottat mu tatja be, s kijelenti, miszerint feladatának tekinti nem csak támadni, de védekezni is. íme, a „B. K.“ rémei, látott í bennünket vádol támadással, holott neküuk — a miről olvasóink meggyőződ hettek lapunkból — még csak eszünk ágában sem volt vble foglalkozni, mig csak „Békés-Gyula az országgyűlésen" czimű vezérczíkküuk miatt ő belénk nem kötött. — Difficile est satyram non scribere. a gyinnáziumba lépők csak nagyon kicsi száza léka végzi annak mind nyolez osztályát, — előbb kilépő aránytalan többség hazája múltját, nemzete történelmét összefüggő egészletében nem hanem csakis a nyelvi oktatásnál olvasmányul szolgáló egyes töredékeiben fogja ismerui. De még az is, a ki végig járja a nyolezéves tanfo lyaraot, előbb ismeri meg az ókor félisteneit, hő seit a középkor romantikus lovagjait s az újkor egyéb nagyságait mint saját nemzete vezérférfi airól csak hírből is hallana valamit, a kikre Bécs szolgálatába szegődött magyar kormány atyáskodó gondossága csak akkor enged neki időt, mikor az érettségi vizsga foglalja el az ifjú ember minden gondját. Nem is véve számba tisztán az oktatás szempontjából, mily nagy hasznát látja serdülő ifjú annak, hogy szellemi látköre a honi történelem elsajátításával mennyire tágul s ez mily mértékben támogatja egyéb ismeretek szer zcsében a költészet, szónoklat, irodalom és művészetek terén, a mi nélkül tehát hathatós positiv ismeret körtől megfoszta összhangzatos kiké- peztetése is meg van akasztva; ;— mondom, ezt mind nem véve számba, — nekünk csak mint magyaroknak vau jövőnk ; magyarok vagyunk csak azok lehetünk ; a miért a jövő nemzedék hazafias szellemben nevelése, a nemzeti ön érzet czélszerü fejlesztése éppen első sorban hivatása a tanodának. És mikor oldhatná meg inkább e magasztos feladatát mint akkor, midőn a zsenge ifjúság fogékony kedélye legérzékenyebb a szép és jó, a nemes befogadására?! És Trofort uj gymnasialis tantervével éppen e korban mételyezi meg a magyar nemzet jövő generatióját! Most már mi is elhiaszük, hogy vaunak elvei s eszméi a közoktatás- és vallásügy terén le ezek megvalósítása megölő betűje a magyarnak. Nem elég, hogy elkufárkodták ama kevés önrendelkezési jogunkat, mit a 67-diki szerencsétlen kiogyezés még meghagyott; most már arra is vállalkozott a Tisza-kormány, hogy a következő emberöltő nevelésében fojtsa meg a nemzetet. A mit nem tett török tatár s osztrák iuva- sió, véghez viszi Tisza Kálmán s magyar mi niszteriuma! Közoktatásügyünk és a magyar nemzetiség. i retnéuk és úgy hisszük jogosan követelhetnők hogy a „B. K.-, mint „amicus personae, iui cus rei“ velünk szemben collegiális, tiszti séges hangot használna; de végre is tudj hogy azon modor, melyet legutóbbi czikkében tanúsít, uem sértési szándék, hanem az istena természet kifolyása; tudjuk, hogy bárki is ct olyan kalappal köszönhet, a milyen van nel ® tudjuk, hogy az epet uem lehet megédesite § hogy „naturam exp eilas lurca, tarnen use recurret." Tehát természeti hiba, melyről a „ K.“ nem tehet — különben tenne róla, melyért reá orrolni nevetséges volna. Azt állítja szóban forgó czikkében a „ K.“ miszerint abból, hogy valamely megyéit hány választó szavazott eme, vagy ama parti nem határozható meg, hogy melyik párt van az megyében többségben, hanem csak abból, ho; melyik párt mennyi követet küldött az orszá gyűlésre. Engedjen meg nekünk a tisztelt laptai de akkor, midőn a vita azon kérdés körül indi meg, hogy Bákósmegyóben a polgárok töbl sége elfogadta-e a függetlenségi párt pro| rammját, vagy uem, — okoskodását helytelenül tartjuk. Mert ezen vitás kérdés kizárólag és kö: vétlenül csak az által oldható meg, ha összeszi mittatik, hogy a polgárok többsége m ként nyilvánította politikai meggyőződését a szí vazó urnáknál; — és csak ha arról volna szí mily pártviszonyok közt van Bókósniegye fent a országgyűlésen, volna a megválasztott képviselő pártállás szerinti számaránya zsinórmórtóki vehető. Azt veti fel tovább a „B. K.“, hogyhiszel csak a gyomai és orosházi kerületben 3327 vá lasztó nem is szavazott, hogyan lehet tehát as állítani, hogy a polgárok többsége ellogadta függetlenségi párt programmját? Talán ezen 332 választó — úgymond — nem polgár (?), vagy i szélsőbalhoz tartozik? Na már ez csakugyan nen érv, de még prókátori fogásunk is gyenge. Há tisztelt laptárs, azon 3327 választó igen is pol gár, és talán nsm épen egy szálig 48-as, bál 'azon parlamentáris elvűéi fogva, hogy a távollevők a többség véleményéhez, akaratához csatla kozni véieluiuztetuek, alaposan egy szálig 48-ásóknak volnának számíthatók. — De még i téuyleg szavazók arányát sem alkalmazzuk ezen távollevőkre, noha ebből leghelyesebben lehetne a távollevők pártállására következtetést vonni; hanem aztán cserében nagjlelküsógüukórt arra kérjük a „B. K.“ t, hogy ö se számítsa azon választó polgárokat, | kik nem szavaztak épen mind kormánypártiaknak. Mi — bár a nekünk kedvező eredmény nagyságának rovására — nagyon igazságosak akarunk lenni, s a nem szavazók szá mát egyenlő felerészben számítjuk a magunk és ellenfeleink javára. Még ezt is kifogásolni aztán — valóságos kákán csomót keresés. Hogy ezen reánk Dézvé legkedvezőtlenebb számítás szerint is a függetlenségi párti polgároknak lapuuk 6 ik számában kióiutatott többsége a uem szavazottak által nem változliatik, bővebb bizonyításra uem szorul. „Ismeretes dolog, hogy a szabadelvű- párt az országba u, de külonöseu Békés- megye gyomai kerületében elhízta magát.“ így a „B. K.“ Hát talán nem annyira elbizakodtak a gyomai kormánypártiak, mint inkább közönyösen, érdeklődés nélkül viseltettek a választásokkal szemben, a mi igen könnyen érthető dolog, mert hát bizon a mi kormáuyuuk elvei és politikája mellett önzetlenül lelkesedni — nem adatik. De, hogy a szabadelvüpárt az utolsó választások alatt az országban elhízta magát, oly ismeretes valótlanság, a minőt még a kormánypártnak egyetlen közlönye, egyetlen embere sem mert a kormány mellett kimondani, a minőre a politikai erkölcsiségnek csak azon fokán lehet valaki képes, a melyet a „B. K.“ magáénak vallott, midőn Göndöcs Benedek képviselő urat velünk szemben a politikai erkölcs szempontjából nem csak védelmébe vette, hanem jó előéletére való tekintettel határozottan erkölcsösnek Állította azon mulasztását, melyet a budget megszavazása alkalmával távolléte által elkövetett. — A „B. K.~ szerint G. B. képviselő ur azon kérdésben, hogy elfogadja — e a p. ü. bizottság által beterjesztett költségvetési javaslatot a részletes tárgyalás alapjául, vagy uem? a politikai erkölcs szempontjából pártoukivüliségéuél fogva nem is szavazhatott. Komoly dolognak — comicus sophisraáuak — nagyon átlátszó. Mert hiszen ha igennel szavaz is, még akkor a kormáuypártboz ezzel nem csatlakozott volna; de ha nemmel szavaz — engedőimet kérünk, ez zel még sem a mérsékelt, sem a közjogi ellenzék hívének nem vallotta volna magát, hanem csak azon meggyőződésének adott volna kifejezést, hogy a kormány 54 millió deficzittel záródó budgetje a nemzetre nézve káros, rósz, nem elfogadható. Csak kettő közt kellett, csak kettő közt lehetett választaui, de választani kellett. Igen vagy uem; tertium non datur. És mi azt neveztük és nevezzük G. B. képviselő urnák a szavazástól való tartózkodásában politikai erkölcstelenségnek, miszerint ő vagy nem volt képes megítélni, bogy jó-c a szavazás alatt levő költségvetés, avagy neui; vagy ha ezt képes volt megítélni, nem volt bátorsága meggyőződésének egy igennel vagy nemmel férfiasán kifejezést adni; mert kizárólag ezen két ok valamelyike tartotta őt vissza a szavazástól. Már hiszen, ha a tisztelt laptárs ezt, daczára annak, hogy sin- lődésnek és parlamenti hennaphroditizmusnak nevezi, erkölcsös dolognak tartja és védelme alá veszi: legyen az ö gusztusa szerint, de mi nem kérünk belőle ! A „B. K.“ azt tartja, hogy mi személyeskedtünk, midőn ujdoüsági rovatunkba a „Pesti Hirlap“-nak Göndöcs B. képviselő úrról elmés -pikantériával irt egy karczolatát felvettük. Na- gyo csalódik a tisztelt laptárs, mert ez uem személyeskedés ; mert azon kérdés, váljon egy törvényhozó éberen tnüködik-e hivatása teljesítésében, vagy pedig alszik, mikor tennie kellene, — azon törvényhozó nyilvános szereplésére vonatMinden nemzet összes intézményeit oda- irányitja, hogy nemzetiségének emeltyűi legyenek, hogy fokozódva erösbüljöu s gyarapodjék azon alap, melyen létjoga nyugszik. Valamennyi állam- intézmény között pedig első helyen áll a közoktatásügye, mely minden hazafias kormány kiváló oudjában részesül. Első sorban ez az, a melynek | nemzetiség virágzását biztositauia kell s a melytől bízvást reményű minden nemzet a nem zeti önérzet, öntudat nemcsak ébrentartását, hanem tettre késztő fejlődését is. És a mikor minden valamelyest hazafias kormány szent kötelességéül nézi a nemzeti köz- oktatásügy iölvirágoztatását, — azon tudat ve zérli tetteiheu, hogy a nemzeti nyelv mellett főleg a honi történelem azon tantárgya az oktatásnak, mely a leginkább gyümölcsöző, s melynek ápolása igy tehát föfeladata. — Valamennyi müveit államban igy találjuk. S ha az úgy inon dott nagy-nemzetek kormányai sem feledkeznek meg eme morális kötelességökrol, jóllehet az anyagi erő bőven biztosítja létöket, — menynyivel inkább szivükön kell hogy viseljék ezen ügyet ama kisebb nemzetek kormányai, melyeknek politikai létét csakis a nemzeti nyelv s múltjuk tartja fönn a nagyok hullámzó áradata kö- zepett! Mi magyarok nem sorakozódhatunk a nagy nemzetekhez; hazánk földrajzi lekvése is csak nagyon kis térre szőrit az ellenséges vagy legalább nem épen barátságos elemek között. És vájjon épen ezen oknál fogva, ha egyébért nem is, miként teljesíti kormányunk ebbeli kötelességét a nemzet iránt ? Vájjon mint igyekszik a közoktatásügy terén nemzetiségünket szilárdítani? — Felette fontos kérdés; s a felelet erre kellő világításba helyezi kormányunk hazafiasságát is. Az országgyűlés bizottsága most tárgyalja a gymuáziuuii és reáliskolai oktatásról szóló törvényjavaslatot. Nem lebet feladatunk azzal most egész terjedelmében s e helytt foglalkoznunk; de meg kell emlékeznünk ezúttal is, a mennyiben az alábbiakkal összefüggésben áll, a törvény- javaslat azon paragraphusairól, melyekkel Trelort továbbra is fönn akarja tartani a miniszter ama jogát, bogy nemzetiségeknek mint telekezeteknek a magyar helyett egyéb tannyelvet 8 azt is engedélyezhesse, hogy tanító- és tanárjelöltjeiket nem magyar nyelven képesíthessék. Magában véve is igen jellemző a miniszterre nézve j de ha még ehhez hozzá vesszük magatartását, a görög-keletiek azon törekvésével szemben, hogy az orosz helyett a magyar legyen egyházi nyelvük, s magyar püspökség állíttassák, — elegendő okot találunk arra, hogy joggal legyünk iránta bizalmatlanok. E jogos bizalmatlanságunkat csak növelik az uj gytnnáziális tanterv s az ahhoz 1880. évi 16179. sz. a. kelt rendeletével adott utasítások. Fönnebb mondók, hogy minden nemzet közoktatás ügyében legfőbb gondot a hazai nyelv mellett kivált a nemzet történelmének ápolása igényel. És mit tesz Trefort a magyar közoktatásügyér a magyar történelemmel a gymnázium- ban ? — Azt, a mit a Bachkorszak is csak vo nakodva s félénken mert megkísérlem : megreud- szabályozza s valamennyi osztályból kiszorítva, nagy kegyesen enged neki hetenkint három órát a nyolezadik osztályban. A régi tanterv szerint a hazai történelem a harmadik és negyedik osztálynak volt tantárgya heti két órával; innen kilökték, hogy óraszámát a német nyelvre fordíthassák. Minden egyebet mellőzve, mi lesz ennek következménye? Mindenek előtt az, hogy miután De még nem veszett el minden; módunk- I ban áll még az apáinktól reánk maradt kincset, nemzeti létünket dicsőségesen hagynunk utódainkra ! Vívjuk ki hazánk s nemzetünk független önállóságát! — r. Tamű-g 3T_ Az „egy napos“ ünnepek kérdésé s a gyulai polg. iskolaszéknek az igazgatóság ügyében való felebbezése a közig, bizottság fóruma előtt. A megyei közig, bizottságnak folyó hó 6-án tartott ülésén a többbek között két uevezetes tanügyi kérdés is tárgyaltatott. Az egyik az gy napos ünnepek, a másik az igazgatóság kérdése. A polgári községi iskolaszékek számára 1876. évi szept. 2-án kibocsátott miniszteri utasításnak a községi polg. iskolák szünnapjait szabályozó 49-ik §-a egyebek közt ezt mondja : Kisebb szünnapok : a hétnek két fél napja (p. o. a szerda, szombat délután), a vasárnap, és az egy napból álló ünnepnapok...,“ — Midőn az elmúlt év nyarán a gyulai polg. iskolaszék e §-t az újonnan átvizsgált iskolai rendtartási szabályok közé beiktatta, néhány iskolaszéki tag részéről kérdés tétetett az iránt, hogy vájjon minden felekezet (tehát a gör. keleti és izraelita fe- lekezetnek is) ünnepei értendök-e azok alatt az egy napból álló üuuepuapok alatt, vagy pedig csak a katolikusokéi ? A protestánsoknak ilyen specialis egy napos ünnepei, köztu- doraás szeriut úgy sincsenek. — Az iskolaszék e §-t jogszerüleg nem magyarázhatván, határozatba ment. hogy e magyarázásra a vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter ur egy felterjesztés utján kéressék fel, s az adandó magyarázat aztán kötelező erejűnek tekintetvén, többé e tekintetben kétely vagy súrlódás ne támadjon. A felterjesztés elkészült. Az iskolaszék elnöke megküldte azt — felküldés végett a magyar kir. tanfelügyelő urnák. Lett nagy hallgatás jó darabig. Azt hittük, kétszer is megjárta az alatt ős Budát a szép instautia Pedig dehogy: — a tanfelügyelői fiókban pihent szép csendesen. Ki váncsian leste, várta az iskolaszék a leiratot. „Ah, de hiába tekint a távol lenge ködébe , Elmarad a kedvelt.. . .“ No de végtére, egy szép napon, mégis csak leérkezett a kérvény, nem ugyan a minisztertől: de a tanfelügyelőtől, és pedig azon ora- culumszerü hátirat kiséretébeu, hogy miután a tanfelügyelői utasítás 32. §-a é r- telmében nevezett kérdés elintézése a tan felügyelőség jogköréh ez tartozik, a kérvény felterjeszthető nem volt. Punctum. Egy szóval sem több, sem kevesebb. Ezzel pedig, minden józan- eszü ember beláthatja, hogy a kérdés megoldva épenséggél nem lett. Ott volt az iskolaszék, a hol a mádi zsidó 1 És miután a tanfelügyelőnek imént érintett hátiratából nagyító üveggel sem lehetett kivenni, sa- hogy a miniszteri utasításnak „az egy napból ,az álló ünnepnapok“ kifejezése miként értelmezendő : m’ elhatároztatott, hogy az iskolaszék a közig, bi- ,uj zottság utján fogja az instantia felküldését kérelme mezni. A közig, bizottság természetesen helyet ö- adott az iskolaszék kérésének s a feliratot fel- ó- küldetni határozta. Elvesztettünk tehát a tanfel- g ügyelő ur kegyelméből szépségeseu egy jó fél- esztendőt. No de most már majd csak feljut a iy petitio oda, a hová szánva volt, s talán az iskolai it, év végére majd csak szerencsésen le is érkezik a er magas helyekről. A másik tanügyi érdekű kérdés, mely a közig, bizottságnak a fentirt nap délutánján tar- Jz tott ülésében került szőnyegre, — amaz ismeretes r- tengeri, akarjuk mondani: tanügyi kígyó I* volt, a melylyel városunk közönségét szintén a ?" tanfelügyelő ur volt szives megajándékozni. Értjük st ama fellebbezést, mely a polg. iskolai igazgató- ság betöltésére vonatkozó iskolaszéki megállapo- 8 dást el nem ismerő tanfelügyelő eilenében, ugyan- k csak iskolaszéki határozat folytán terjesztetett ■' fel a közig, bizottsághoz. Az iskolaszék, mint lapunk 4-ik számában n már jelezve volt, folyó év január 15-én a tanti felügyelő jelenlétében hozott határozata által kimondta, hogy az igazgatóság betlötésére nézve “ ragaszkodik az 1878-ki határozatához, mert csak így lehet elejét vonni a koronkénti választások . által okvetlenül felszínre kerülő, s a mi helyi ; szerencsétlen viszonyaink folytán előre is látható felekezeti súrlódásoknak, és mert az igazgatói ja- s vadalmazásban minden tauárnak egyenlően része- sülnie kell mindaddig, mig egyik vagy másik a olyan kihágást nem követ el, a miért az attól a leendő megfosztatást valóban megérdemelné. — A tanfelügyelő ur, mint tudva van, nem egyezett bele e határozatba. Az iskolaszék tehát kénytelen volt ez ügyben is a közig, bizottsághoz for- _ dului. Nem bocsátkozunk ezúttal a közig, bizottság t. tagjai, vagy a tantelügyelö ur által mondottak taglalásába. Csak egyszerűen jelezni akarjuk az eredményt, mely szerint a közig, bizottság egyhangúlag kimondta, hogy z iskolaszék által a felebbezésbeu elhozott nyomós érvek alapján, az skolaszék által kifejtett elvi á 1- áspontot magáévá teszi, elfogadja, zóval, hogy az iskolaszéknek min- enben igazat ad. — A taufelügyelő ur azonban most is megtagadta az 1878-ki határo- atlioz való hozzájárulását, s kijelentette, hogy felebbezni fog a miniszterhez. Erre kimondatott, hogy ezen ügy, minden ez ügyben kelt iratokkal egyben, végeldöntés végett a m. kir. vallás- és közoktatásügyi minisztériumhoz fog felterjesztetni. Várjuk s valóban élénk érdeklődéssel várjuk miuiszter határozatát. Ha ott fenn részrehaj- latlanul és higgadtan, s az iskolaszék felebbezé- seiben (úgy az első, mint a másodikban) logikai ezigorusággol kifejtett körülmények és elvek alapján egyszersmind egy beható pillantás fog vettetni a dolgok mélyére, saz eldöntés, e beható vizsgálat eredménye gyanánt, az iskolaszéknek fog igazat adni, — akkor minden ellenzéki voltunk daczára is készséggel be fogjuk ismerni, hogy közoktatásügyi kormányunk embe-. rei tudnak és akarnak is egyszersmind a szitán átlátni. Ellenkező esetben, ha t. i. a tanfelügyelő ur egyéni, egyoldalú informatiói nyomják le az iskolaszék és közig, bizottsággal szemben is a mérleget, — akkor teljesen tisztában leszünk azzal, hogy a polgári iskolák, s közelebbről a miénk is, bizonyos oldalról csakugyan tervszerű nyomás alatt vannak, a helyett, hogy az államhatalom részéről készséges támogatásban részesittetnének bármely felekezet, vagy hatalmas testület ellenében is. Legyen igy, vagy úgy : mi résen fogunk ál- lani, s a józan közvélemény nevében nem késünk szavunkat polg. iskolánk érdekében ezentúl is mindannyiszor felemelni, valahányszor arra valóban szükség leend.*) Levelezés. Orosháza, 1882. febr. 13. Kedves barátom! Nagy szerencse, hogy a központi időjelző- állomás hivatalos értesítése szerint a múlt héten „borússal váltakozó derűs“ és „derűs borús“ időben volt részünk, mert igy legalább akkor, midőn a derűt jósoló joleutés csakugyan beteljesedett, volt egy párszor alkalmunk a csillagok ragyogásában gyönyörködni s némileg hozzászokni a fényhez, mit a csillagok milliárdjai onnan felülről ránk szórlak ; nagy szerencse mondom, mert különben alig lettünk volna képesek ama szemkápráztató fényözönt elviselni, mely a február 11 -ki szombati „korcsolyázó-egyleti“ bál alkalmával — nem kételkedem, hogy máskor is — a szép asszonyok és lányok szemeiből ránk sugárzott ; én pedig alig lettem volna képes arra, hogy Ígéretemhez képest, e rövid tudósítással felkeresselek. Fogadd tehát szívesen s tudd meg, hogy az *) Jelen czikket, bár az még f. hó 8-án beküldetett hozzánk, közlendőink halmaza miatt kénytelenek voltnnk mindeddig mellőzni. — De azért, úgy hisszük, a késedelem nem vont le értékéből, Szerk.
